Suttogó Búcsú.

Az őszi szél susog a lombok között,
A múltnak árnya még mindig ott kering.
Szívem sötét felhők alatt sír,
Mint az elhagyatott sziklák mélyén.
Az emlékek fájón zengenek bennem,
Mint a távoli dallamok esténként.
A múlt gyötör, mint hűvös őszi eső,
Mely lassan, csendesen, belemállja lelkem.
Árnyékok járnak a lelkem körül,
Elhagyott utcák suttogása hallik.
A csend mélyén a magány börtönében,
Vágyom a múltba, hol boldog volt a világ.
De az idő elillant minden szépséget,
Csak a melankólia maradt hű társam.
Az őszi szél susogása vigaszom most,
A könnyeim hullanak, mint az őszi lomb.