Petőfi - Emlékünnep, Koltó 2019 - László Attila koncert, második rész

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 14 вер 2019
  • A kastélykertben felállított színpadon délután a kulturális programokat a 8kor Színház nyitotta egy meglepetés dallal. Az egybegyűlteket, az ünnepség nevezetes tagjait, minden egyházi méltóságot, a nagybányai, környékbeli és a távolabbról érkező vendégeket, turistákat, a koltóiakat és a kataliniakat Csendes Lajos Koltó polgármestere köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy 2020 május elsejére befejeződnek a Teleki kastély felújítási munkálatai és jövő ilyenkor itt fogják fogadni a Petőfi Emlékmúzeum látogatóit. Köszönetet mondott Téglás József tanár, az emlékünnep szervezésében tett kitartó és felelőségteljes munkájáért. Apjok Norbert parlamenti képviselő kiemelte a közösség összetartó erejét, amely az ünnepnapokon is kiteljesedik. Elmondta, hogy az ünnep azoké akik lelkében ott van a vágy, hogy egyazon értékrend mentén szerveződjenek. Örömét fejezte ki, hogy Koltón megvan az akarat, hogy egy erős közösség egy erős jövőt tudjon építeni, kölcsönös összefogásban és kölcsönös tiszteletben. Galánthay Zsombor ügyvéd, gróf Teleki Sándor leszármazottja elmondta, hogy legelőszőr 1899-ben nagy ünnepség keretén belül tisztelegtek legelőszőr Petőfi előtt, majd 1939-től vált hagyománnyá a szeptember elején megtartott ünnepély és bál. A költő emlékének szentelt szoba 1960-ban nyílt meg. Idén áprilisban bejegyezte a Teleki-Petőfi Kulturális Egyesületet, amelynek célja, hogy közösségi élmények lévén megerősítse a magyarság összetartozását, valamint követendő példát mutatni a fiatalabb generációnak, hogy megbecsüljék gyökereiket, és a szülőföldjükön képzeljék el a jövőjüket. Aktív szerepet akarnak vállalni kulturális rendezvények előkészítésében, illetve lebonyolításában. A Kastélykertben felállított nagyszínpadon fellépett Marosán Csaba kolozsvári színművész, Miklós Szillvia és Szilágyi Sándor, a nagybányai Talpalat Néptánccsoport, László Atilla a kézdivásárhelyről származó budapesti énekes, a sárospataki 8Kor Színház, a koltói Somfa Néptánccsoport.A kulturális programok Lakatos Zsófia saját versének az elszavalásával ért véget. A Petőfi emlékünnep éjfél utánig tartó szabadtéri mulatsággal zárult a nagykárolyi A La Carte együttes közreműködésével.

КОМЕНТАРІ • 32

  • @sandorneolasz8742
    @sandorneolasz8742 3 роки тому +7

    ISTEN ÁLDJON Attila minden munkadert, josagodert, tiszta lelkedert!!! IGAZI HAZAFI VAGY! ❤️❤️❤️❤️

  • @szegoattila3706
    @szegoattila3706 4 роки тому +18

    Magyarországon nem ismerek László Attilától jobb énekest, az Ő korosztályában. Nagyon nagy élmény Őt hallgatni! Nem csak gyönyörű hangja, hazafiassága, kedvessége, intelligenciája, de a csak Rá jellemző egyedi humora is magával ragadja a hallgatóságot. Köszönöm a feltöltést, Attilának további sok sikert kívánok!

    • @juditszilvasy5841
      @juditszilvasy5841 4 роки тому +3

      Csoda vagy Attila! Köszönöm, hogy hallgathatlak.

  • @mamika1935
    @mamika1935 3 роки тому +4

    Ezért jó , hogy segítjük Erdélyt, ezt kapjuk vissza köszönöm Attila!

  • @idfazekas1199
    @idfazekas1199 4 роки тому +7

    A jo Isten kuldott ,hungod ,szivhez szolo.Oszinteseged ,magyarsagod ki czeng minden dalodbol Koszonom kedves Attila.

  • @jolangaspar8298
    @jolangaspar8298 3 роки тому +4

    A HAZÁÉRT MINDHALÁLIG! ISTEN ÓVJA NAGY-MAGYARORSZÁGOT! Áldás! Yolanda

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 4 роки тому +8

    Hallgasd meg jó Uram ezt a csodálatosan szívből énekelt himnuszt !

  • @rozaliaduna5499
    @rozaliaduna5499 4 роки тому +12

    Draga szekely -magyar testver ,aldjon meg a hatalmas Ur Isten Akirol vallod,hogy velunk van Ez igy igaz !!! O legyen veled minden lepesedben !!!

  • @mariapecsi9044
    @mariapecsi9044 4 роки тому +5

    Attila Isten áldotta tehetség.

  • @magdolnasandor9589
    @magdolnasandor9589 4 роки тому +5

    Köszönöm a feltöltést. Atillánknak a Jóisten áldásával sikeres boldog életet kívánok.

  • @gezanemarton8339
    @gezanemarton8339 4 роки тому +16

    Attila , ezt csak Te tudod ilyen gyögyörűen , tele érzelmekkel előadni. Gratulálok!❤

  • @edithkovacs2534
    @edithkovacs2534 Рік тому +1

    Ne hajd el soha Erdélyt, Istenunk 🙏
    Attila te vagy az Erdélyi kis csillag. Büszke vagyok rad❤️

  • @Erika8467
    @Erika8467 4 роки тому +8

    Gyönyörű dalok csodás előadásban és egy kedves fiatalember, aki mindezt tolmácsolja nekünk. Köszönjük Attila!

    • @istvannedungel4137
      @istvannedungel4137 2 роки тому

      Tv

    • @istvannedungel4137
      @istvannedungel4137 2 роки тому

      Atillaoljan szepenenekolted a himnuszt esaligismetelekmujoljan busztevagyokradus gyszeretekletvolnaoszeviszapezsilnics
      Akigy tovabsegitsenteged ajoisrenhogytovabfejlodjelcsak vigyazmagadraelnecszbitsanatazet asoknok

  • @patakinenagy8982
    @patakinenagy8982 2 роки тому +2

    Gyönyörü szép köszönöm szépen Boldog születésnapot

  • @TheMaci54
    @TheMaci54 4 роки тому +6

    Gratulálok Attila, nagyon szépen énekelsz, és nagyon jó volt a dalok választása! Isten áldjon meg!

  • @irihangodi
    @irihangodi 4 роки тому +4

    Draga Attila! Ugye jol erzem, hogy sokszor Te is elerzekenyülsz egy-egy dal közben. Most, ahogy enekelted a Nelküled cimü dalt, a zenei betetnel az elejen egyertelmüen ugy lattam. Kösznömö Neked, mert en magam is igy vagyok ezzel a dallal, barki, barhol enekli.

  • @ilonahegedus1035
    @ilonahegedus1035 2 роки тому +2

    Ezt a videót most fedeztem fel, ó de gyönyörű volt a koncert! Köszönöm a feltöltést!

  • @mariapecsi9044
    @mariapecsi9044 4 роки тому +4

    Csodálatos ❤️

  • @laszlonebedo6038
    @laszlonebedo6038 2 роки тому +1

    Nagyon szép köszönöm!!!!!!!!!

  • @juliaorban3191
    @juliaorban3191 4 роки тому +3

    Boldogság hallani minden falat.

  • @user-je7hl5vn3r
    @user-je7hl5vn3r 11 місяців тому

    Köszi Attila minden őszinte felemelő érzést amit mindig át tudsz adni akár hol is vaggy

  • @jolangaspar8298
    @jolangaspar8298 3 роки тому

    Szécsy Pálnak volt ilyen hangja! Yolanda

  • @editpointner8256
    @editpointner8256 2 роки тому

    Ez a dalt megsirattam,
    Gyônyôrû. az elõadàs is ès a dal is.

  • @zsokal1990
    @zsokal1990 2 роки тому +1

    Micsoda hang, micsoda érzelem. Ezt csak TE tudod , Attila, A jó ISten áldjon meg, ES ADJON MINDET MEG NEKED. OLEL EGY NAGYMAMI,

  • @tamasbarina4985
    @tamasbarina4985 4 роки тому +5

    HAZAFI

  • @verasass9444
    @verasass9444 3 роки тому

    Szia Hogy vagy