Hallgassatok az emberek kritikáira, és vagy tartsatok szünetet vagy valahogy vigyetek életet ebbe a sorozatba. A nézettség folyamatosan csökken, a hozzászólások többsége negatív és három-négy részen keresztül ugyan azt adjátok ki. Két részt szentelték csak annak, hogy embereknek ugyan azt a kérdést felteszitek. Most szintén kettő egy Skodáról - már a való életben is unalmasak, hát még itt. Nem bántás ez, nem rosszindulat, de szerintem valahol ti is látjátok, hogy a kezdeti sikerek után milyen mélyre esett a sorozat.
De azért meg kell hagyni, hogy kezd nézhetetlen lenni a sorozat(pld: mint a Barátok közt) szerintem ezeknél a történéseknél még az ismétlés is jobb lenne. Úgy értem, hogy ha megint vennétek fegyvereket, vagy beszálnátok megint valahova. Én a 30.dik részt (a balesetet/rendszerváltást) tekintem az 1.évad befejezésének és a 2.évad (az azt követő részek) már unalmas, tartalommentes, és fárasztó. És ezt nem azért tudatom veletek, mert rossz az egész koncepció, de mi csak a sorozatnak akarunk jót. Szerintem még maximum 2 hét és a sorozat meghal. Azt tanácsolom, hogy kb. 3 rész múlva a sorozat ragyogjon régi fényében. Hajrá Csontosék! Drukkolok!
@@martinfanxd6258 Ugyan így gondolom én is. Több mint fél éves ez a sorozat várható is volt hogy kifullad. Vagy valami egyedi színt kéne az egészbe vinni, mint ahogy Zsoze teszi...
@@MrAnti-uv6lw hát igen zsozénak a sorozata nagyon jó vicces meg minden, most ebből is a részből ID mi lett nem akarom őket szidni de ez már nagyon unalmas
Nem sértésből mondom, de kezd kifulladni ez a sorozat. Mint ahogy már sokan írták kis életet kéne vinni bele. Vagy, személyszerint nekem az Allen Jackson Rp nagyon tetszik és lehetnének abból több részek, mert abban még van lendület.
No offense de szerintem már nagyon kezd kifulladni ez az egész, kellene tartani egy kis szünetet szerintem 1-2 hónapot és egy új "évaddal" jönni. Mert ezt így addig fogjátok húzni amíg szó szerint semmiről nem fog szólni... Ezt nem azért írom mintha bármi beleszólásom is lenne, csak egy tartalom fogyasztó szempontjából írt vélemény...
Nekem annyira össze vissza ez az egész. Az előző RP az több mint 1 óra optikai tuningos Octavia-val. Most meg nincsen rajta semmi, mert most jönnek megcsinálni. Fura, hogy összecsúszik. Őszintén nem értettem azt a részt. Szóljatok ha ti nem keveredtetek meg, lehet csak én vagyok megkavarodva a részekkel kapcsolatban.
A "CSONTOS FUVAR" mindigis egy Spin off sorozat volt, nem kapcsolódik a "CSONTOSÉK" epizódjaihoz, a "CSONTOS FUVAR" időtérben elhelyezve később játszódik mint a "CSONTOSÉK " sorozat. Tehát igazából később lett felvéve a "CSONTOS FUVAR" epizód, és jelenleg "CSONTOSÉK" részek még nem tartanak ott, ahol a "CSONTOS FUVAR" részei játszódnak.
Nem akarok tényleg megbántani senkit, szó sincs róla! De ezek a GTA videók annyira unalmasak, hogy az esetek többségében meg sem nyitom :/ . Elképzelhető az is, hogy szimplán engem nem érdekel a dolog... De nem csak Istinél van ez... Konkrétan a GT, F1, meg talán a Forza, ezekről nem lehet lekaparni engem, amikor Patrikkal nyomjátok. Ez csak egy vélemény 🤷🏼♂️
De jó ám Samukám 😜😁👏😉 Olyan mint az egyik polód színe 😁 Nem olyan borzasztó ez azért . 2:40 Tobi azt hitte ,hogy csak előzékeny vagy, hogy beelőzött a garázsnál 😁😁 A narancssárga terepjárók jól néztek ki 👍 21:57 az a reakció 😂😂😂 Látom volt autófelborítási verseny is 😁 Az a kék Audi nagyon szép volt 🙂 Kíváncsi vagyok mi lesz a verseny eredménye 🤔 Nekem tetszett ez a rész, nem volt ez uncsi. Nem kell mindig illegálkodni, meg akciózni. Lazultak kicsit a srácok. 😉
Mily meglepő...ebben a részben sem történt semmi..És ez nem Istiék hibája hanem a nézőké,mert minél több részt akarnak/akartak és így kimerült a sorozat
Srácok lehet nem a legizgalmasabb rész, de láttátok múltkor is hogy el tűnt a skoda, hogy ezeket Istinek mind ki kell vágni és nem ritkán van ilyen vagy hasonló. Emiatt ha csak az igazalmasabb részeket látnánk 3x ennyi munka lenne és ritkábban lenne videó. Ezt fogadjuk el ❤️
nem ertem min megy a picsogas, ez a resz az egyik ha nem a legizgibb volt. kar hogy mar nem dolgoztok az elozo cegnel, ahol mentetek korbe es kerdeseket tettetek fel kozvelemenykutast csinaltatok. azt remelem tudjatok hogy aki az autotokat tuningolta az nem mas mint a Taylor.
Nem értem hogy Istit miért kell bántani hogy hogy szarok ezek meg hogy kezd elfáradni ez a sorozat amúgy megnézném hogy ti hogy rp biztos hogy egész nap csak a városháza munkáit csinálnátok meg mindig elrabolnának titeket ha nem tetszik akkor nem kell nézni ennyi
Szia! Tudtommal a komment szekcioban ki lehet fejteni a velemenyt, azert van. Ha esetleg ez szerinted maskepp van, szivesen meghallgatlak. Es szerintem igazuk van, kevesebben nezik.
@@wuddupcuzz9954 Szia! Szerintem mindenki aki elolvasta megertette amit le akartam volna irni, es le is irtam. Angol a billentyuzetem, es en igy szeretem hasznalni.
Hallgassatok az emberek kritikáira, és vagy tartsatok szünetet vagy valahogy vigyetek életet ebbe a sorozatba. A nézettség folyamatosan csökken, a hozzászólások többsége negatív és három-négy részen keresztül ugyan azt adjátok ki. Két részt szentelték csak annak, hogy embereknek ugyan azt a kérdést felteszitek. Most szintén kettő egy Skodáról - már a való életben is unalmasak, hát még itt. Nem bántás ez, nem rosszindulat, de szerintem valahol ti is látjátok, hogy a kezdeti sikerek után milyen mélyre esett a sorozat.
De azért meg kell hagyni, hogy kezd nézhetetlen lenni a sorozat(pld: mint a Barátok közt) szerintem ezeknél a történéseknél még az ismétlés is jobb lenne. Úgy értem, hogy ha megint vennétek fegyvereket, vagy beszálnátok megint valahova. Én a 30.dik részt (a balesetet/rendszerváltást) tekintem az 1.évad befejezésének és a 2.évad (az azt követő részek) már unalmas, tartalommentes, és fárasztó. És ezt nem azért tudatom veletek, mert rossz az egész koncepció, de mi csak a sorozatnak akarunk jót. Szerintem még maximum 2 hét és a sorozat meghal. Azt tanácsolom, hogy kb. 3 rész múlva a sorozat ragyogjon régi fényében. Hajrá Csontosék! Drukkolok!
Minden bizonnyal ismét egy hihetetlen, fordulatos résznek lehetünk szemtanúi...
Hát igen már ez unalmas régen egy picit jobb volt még a régi varasoba minden nap vártam hogy legyen és akkor mind jó volt most meg nem annyira jók
@@martinfanxd6258
Ugyan így gondolom én is. Több mint fél éves ez a sorozat várható is volt hogy kifullad. Vagy valami egyedi színt kéne az egészbe vinni, mint ahogy Zsoze teszi...
@@MrAnti-uv6lw hát igen zsozénak a sorozata nagyon jó vicces meg minden, most ebből is a részből ID mi lett nem akarom őket szidni de ez már nagyon unalmas
Nem sértésből mondom, de kezd kifulladni ez a sorozat. Mint ahogy már sokan írták kis életet kéne vinni bele. Vagy, személyszerint nekem az Allen Jackson Rp nagyon tetszik és lehetnének abból több részek, mert abban még van lendület.
No offense de szerintem már nagyon kezd kifulladni ez az egész, kellene tartani egy kis szünetet szerintem 1-2 hónapot és egy új "évaddal" jönni. Mert ezt így addig fogjátok húzni amíg szó szerint semmiről nem fog szólni... Ezt nem azért írom mintha bármi beleszólásom is lenne, csak egy tartalom fogyasztó szempontjából írt vélemény...
Igazad van Eminemes tesom 👍❤
+1 👍
@@balinthodi8767 rip arsenalxddd
Nekem annyira össze vissza ez az egész. Az előző RP az több mint 1 óra optikai tuningos Octavia-val. Most meg nincsen rajta semmi, mert most jönnek megcsinálni. Fura, hogy összecsúszik. Őszintén nem értettem azt a részt. Szóljatok ha ti nem keveredtetek meg, lehet csak én vagyok megkavarodva a részekkel kapcsolatban.
De ez igy kicsit fura..
A "CSONTOS FUVAR" mindigis egy Spin off sorozat volt, nem kapcsolódik a "CSONTOSÉK" epizódjaihoz, a "CSONTOS FUVAR" időtérben elhelyezve később játszódik mint a "CSONTOSÉK " sorozat. Tehát igazából később lett felvéve a "CSONTOS FUVAR" epizód, és jelenleg "CSONTOSÉK" részek még nem tartanak ott, ahol a "CSONTOS FUVAR" részei játszódnak.
Ezt a részt jóval elötte vették fel mint a legutobbi Taxist. Ez a "csavar" ennek köszönhető
darada mondjuk ez igaz. Köszi🙌
Kezd kihalni ez a sorozat is :(
Nem akarok tényleg megbántani senkit, szó sincs róla! De ezek a GTA videók annyira unalmasak, hogy az esetek többségében meg sem nyitom :/ . Elképzelhető az is, hogy szimplán engem nem érdekel a dolog... De nem csak Istinél van ez... Konkrétan a GT, F1, meg talán a Forza, ezekről nem lehet lekaparni engem, amikor Patrikkal nyomjátok. Ez csak egy vélemény 🤷🏼♂️
Ez is átment tuningsorozatba :( sajnos ennyi volt a részemről
Kezd unalmas lenni az egész sajnos.. már nem olyan mit régen 😔
De jó ám Samukám 😜😁👏😉 Olyan mint az egyik polód színe 😁 Nem olyan borzasztó ez azért . 2:40 Tobi azt hitte ,hogy csak előzékeny vagy, hogy beelőzött a garázsnál 😁😁 A narancssárga terepjárók jól néztek ki 👍 21:57 az a reakció 😂😂😂 Látom volt autófelborítási verseny is 😁 Az a kék Audi nagyon szép volt 🙂 Kíváncsi vagyok mi lesz a verseny eredménye 🤔 Nekem tetszett ez a rész, nem volt ez uncsi. Nem kell mindig illegálkodni, meg akciózni. Lazultak kicsit a srácok. 😉
Mily meglepő...ebben a részben sem történt semmi..És ez nem Istiék hibája hanem a nézőké,mert minél több részt akarnak/akartak és így kimerült a sorozat
25:38 mekkora időzítés xdd
Srácok lehet nem a legizgalmasabb rész, de láttátok múltkor is hogy el tűnt a skoda, hogy ezeket Istinek mind ki kell vágni és nem ritkán van ilyen vagy hasonló. Emiatt ha csak az igazalmasabb részeket látnánk 3x ennyi munka lenne és ritkábban lenne videó.
Ezt fogadjuk el ❤️
Nem is ezzel van a problémánk, hanem összességében lettek kevésbé izgalmasak a részek.
Hol a következő rész??????
Nagyon jók a részek! És heti előzetesen gondolkoztál/gondolkoztatok? Például hétfőn kijöhetne egy előzetes a következő 2 részről. De nyomjátok még!
Nagyon kezd ez unalmas lenni
kettő fos és egész jól áll nekik ez a tuning
Legyetek már szerelők. Aztán tuningolhatjátok az autótokat. Az mekkora lenne már
Ez nem is rossz ötlet.
Skoda metál kékbe nagyon menő lenne :)
Vagy matt lime zöldben , fekete Lamborghini felnikkel 🤟😂
Pedig a kerék kivételével jól néz ki
Nincs uj resz :(
Számoljátok meg mennyi ő van benne
Ez nem olyan fasza
Nektek mi a franc bajotok van?! Soha nem jó semmi... Ha unalmas nem kell nézni. Van akinek meg nem unalmas
Somebody forgot to give you a brain...
Nem
????????? Mi ez!$!???
Csak nekem nem jött ki a mai rész? Valaki tud erről információt?
10:49 hmmm.... Igaz, a szomszéd autójának a kereke sem tölt be irl...... Mik ezek az ooc-k?
Ez mar szinte kihalt ez a sorozat nem tudnak kitalalni valami ujat
8:46 a háttérben asdadasdads
Akkor legalább motor tuningot tegyél bele!
23:33 nél az nem tuareg
Unfield olyan, mint Travolta a Ponyvaregényben :)
Yeezyje van Istinek..
$KODA
ISTI nem 100 millió dollár a az engedély megszerzése repülőre hanem 100 milió dolárért tudsz repülőt venni
Tényleg nem jött ki az új rész vagy csak én nem látom
:(
Skodálatos🤣🤣
Nekem esku tetszik a skoda
Hol a mai rész? :(
Szerintem nem :D
Ez most komoly
Miért nincs kint az új rész?
Legjobbak vagytok!!
Jó lett a videod
Szevasz istiiii! Megint egy tökéletes videó! Köszönöm mindenki nevében❤
Ne mindenki nevében.... csak nézz körbe a commentek között
A színe nem lazac?
Ez melyik szerver?
Infinity
nem ertem min megy a picsogas, ez a resz az egyik ha nem a legizgibb volt.
kar hogy mar nem dolgoztok az elozo cegnel, ahol mentetek korbe es kerdeseket tettetek fel kozvelemenykutast csinaltatok.
azt remelem tudjatok hogy aki az autotokat tuningolta az nem mas mint a Taylor.
Hát Isti ez best ever sorozat így tovább sok sikert!!
Nekem redszik a rózsaszin skoda
Heló, melyik szerón játszotok?
Nekem tetszik így a skoda
Mejik szerón vagytok?
Ez a mercedes lámpás octavia.
Valaki tudja hogy meik szerveren játszanak?
NEM KEZD KIFULLADNI SEMMI BASSZATOK MEG EZ JOO *LIKE* *LIKE*
Nem értem hogy Istit miért kell bántani hogy hogy szarok ezek meg hogy kezd elfáradni ez a sorozat amúgy megnézném hogy ti hogy rp biztos hogy egész nap csak a városháza munkáit csinálnátok meg mindig elrabolnának titeket ha nem tetszik akkor nem kell nézni ennyi
Szia! Tudtommal a komment szekcioban ki lehet fejteni a velemenyt, azert van. Ha esetleg ez szerinted maskepp van, szivesen meghallgatlak. Es szerintem igazuk van, kevesebben nezik.
Ha használnál írásjeleket, sokkal érthetőbb lennél... Így olyan, mint a 8 éves, aki most tanul írni.
@@wuddupcuzz9954 Szia! Szerintem mindenki aki elolvasta megertette amit le akartam volna irni, es le is irtam. Angol a billentyuzetem, es en igy szeretem hasznalni.
23-dik :D
TI VAGYTOK KETTEN A LEGJOBBAM MEG ALAS NELKUL NEZLEK TITEKET NEM BIROM LE TENNI A VIDEOT❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Kerlekvalaszolj❤️❤️🙏🙏🙏