Pár száz órányi előadást meghallgattam már tőle, de vele párhuzamosan Pap Gábortól és Molnár V. Józseftől is. Nekem pár éve volt ilyen érzésem, amikor meghallgattam egy előadását tőle Szent Erzsébetről , addig nem is hallottam Lajosról és akkor is talán véletlenül akadtam rá, aztán annyira megtetszett, hogy az azt követő két héten keresztül minden nap hallgattam naponta több előadást is. Volt egy 6 és fél órás előadás,amit nem tudtam félbehagyni csak kisebb nagyobb megszakításokkal és egy nap alatt dél előtttől estére sikerült végighallgatnom :) De mindjárt fel is merül bennem a kérdés, hogy rendben van, hogy jó lenne ezeket a fiatalságnak is mutogatni, de a mai fiatalság, hogy lenne erre képes, amikor azt olvasom különböző youtube kommentekbe ,hogy 50 perces videó is túl hosszú és el sem kezdik meghallgatni, megnézni, akkor az ilyet, hogy lehet rávenni akárcsak egy átlag 1,5 órás előadás végighallgatására ? Kb sehogy.... Pedig olyan jól ad elő Lajos, hogy élvezet, de stand up comedybe sem utolsó, olyan szövegei vannak, hogy kifekszek a nevetéstől sokszor :D Na de talán ezzel lehet megfogni a fiatalságot.
@@Danny-bv6zv Én most tartok itt :D egyszerűen nem tudom abbahagyni, pedig ebben a szép nyári időben valahol máshol kellene lennem és nem a képernyő előtt :D - félelmetes - még ha nem is lenne igaz, akkor is inspiráló.
Miért nem a magyar ősök közvetlen leszármazottai képviselik mindenszinten Magyarországot !!! Ha nem is 100% - ban, de legalábbis elvárható lenne a 90 % ......!!! Jelenleg, az 5 % - ra tippelek....!!! Ez egy óriási tragédia, kálvária, a magyarok számára !!! A bal-liberálisok...azt szerették volna h magyar katonàk részt vegyenek, az ukrán háborúban.....!!! Nyilván sok a szabadkőműves milliárdos rokon Ukrajnában... !!!
Hálásan megköszönve megosztom . Nem lehet elégszer ismételni ! Egyszer csak bejut a köztudatba is , hogy Árpádék már ereklyetartó mellkereszttel temetkeztek …!
373-as időpont valójában nem Krisztus születése utáni időpont, sajnos ebben a Krónika téved, valójában ez az időpont a Julián szerinti, azaz le kell vonni ebből 44 évet. Tehát a valós első bejövetel 329-ben történt. Atilla halálát pedig 445-ra teszi, ami valójában 401.
Valójában a 445 is eleve hibás - mivel nyilvánvaló, hogy Alarik sosem létezett és azért járja be pontosan ugyanazt a hadjáratot amit Atila, azért van halálával és temetésével kapcsolatban ugyanaz a legenda, mint Atilával, mert valójában Atila alakjából alkotta meg és hamisította Iordanes, a magyargyűlölő hamisító. Ez pedig 409-ben történt. A hivatalos 453-as Atila halálból ha levonjuk a 44 évet, akkor pontosan ezt az időpontot kapjuk.
Önnek teljesen igaza van !!! Az igazsághoz még az is hozzátartozik, h történelmünket, kultúránkat, hagyományainkat, gazdaságunkat, politikánkat, olyanok képviselik, akiknek többnyire hébereredetű nevük van, a Közel - keleti arcvonások egyértelmüek !!! Minden magyarban, ( magyarérzelműben) felvetődik az a jogos kérdés, miért nem látunk helyettük (magyar) arcokat, neveket !!! Mert ugye, elsősorban magyarok vagyunk!!! A demokrácia ( neo) liberalizmus - zsidókereszténység - kapitalizmus - szocializmus - kommunizmus nem más mint szabadkőműves találmány !!! Az első szabadkőművesség a görögöknèl jelent meg, majd a Római - Birodalom vette át, elterjesztette velük egész Európát, később az egész világot !!! Nem véletlen, h szinte egész Európa - USA - Ausztrália - Kanada támogatja Ukrajnát !!! Vajon miért...??? Mert a szabadkőműveseké egész Ukrajna, az ukránokon keresztűl, háborúval miért ne lehetne Oroszország is a szabadkőmüvesek kezében!!! Jaaa.. .. !!! Napóleon is egy szavadkőműves volt , ahogy az 1789 - es Francia forradalom is !!! Köszönöm türelmét....!!!
Tisztelt Szántai Úr!
Önnek tankömyvet kellene írni, mert maga helyett senki sem fogja megtenni!
Napokig tudnám hallgatni Szántai urat egyhuzamban :)
Én is. Napi Bibliám Szántai úr.
Pár száz órányi előadást meghallgattam már tőle, de vele párhuzamosan Pap Gábortól és Molnár V. Józseftől is. Nekem pár éve volt ilyen érzésem, amikor meghallgattam egy előadását tőle Szent Erzsébetről , addig nem is hallottam Lajosról és akkor is talán véletlenül akadtam rá, aztán annyira megtetszett, hogy az azt követő két héten keresztül minden nap hallgattam naponta több előadást is. Volt egy 6 és fél órás előadás,amit nem tudtam félbehagyni csak kisebb nagyobb megszakításokkal és egy nap alatt dél előtttől estére sikerült végighallgatnom :) De mindjárt fel is merül bennem a kérdés, hogy rendben van, hogy jó lenne ezeket a fiatalságnak is mutogatni, de a mai fiatalság, hogy lenne erre képes, amikor azt olvasom különböző youtube kommentekbe ,hogy 50 perces videó is túl hosszú és el sem kezdik meghallgatni, megnézni, akkor az ilyet, hogy lehet rávenni akárcsak egy átlag 1,5 órás előadás végighallgatására ? Kb sehogy.... Pedig olyan jól ad elő Lajos, hogy élvezet, de stand up comedybe sem utolsó, olyan szövegei vannak, hogy kifekszek a nevetéstől sokszor :D Na de talán ezzel lehet megfogni a fiatalságot.
@@Danny-bv6zv Én most tartok itt :D egyszerűen nem tudom abbahagyni, pedig ebben a szép nyári időben valahol máshol kellene lennem és nem a képernyő előtt :D - félelmetes - még ha nem is lenne igaz, akkor is inspiráló.
Miért nem a magyar ősök közvetlen leszármazottai képviselik mindenszinten Magyarországot !!!
Ha nem is 100% - ban, de legalábbis elvárható lenne a 90 % ......!!! Jelenleg, az 5 % - ra tippelek....!!! Ez egy óriási tragédia, kálvária, a magyarok számára !!!
A bal-liberálisok...azt szerették volna h magyar katonàk részt vegyenek, az ukrán háborúban.....!!! Nyilván sok a szabadkőműves milliárdos rokon Ukrajnában... !!!
Nagyon hálás vagyok!❤
Köszönöm!❤
Tapasztalom, hogy középiskolás korosztálynak is csodálatosak az előadások!
Ma is nagyon jó !
Hálásan megköszönve megosztom .
Nem lehet elégszer ismételni !
Egyszer csak bejut a köztudatba is , hogy Árpádék már ereklyetartó mellkereszttel temetkeztek …!
373-as időpont valójában nem Krisztus születése utáni időpont, sajnos ebben a Krónika téved, valójában ez az időpont a Julián szerinti, azaz le kell vonni ebből 44 évet. Tehát a valós első bejövetel 329-ben történt. Atilla halálát pedig 445-ra teszi, ami valójában 401.
Valójában a 445 is eleve hibás - mivel nyilvánvaló, hogy Alarik sosem létezett és azért járja be pontosan ugyanazt a hadjáratot amit Atila, azért van halálával és temetésével kapcsolatban ugyanaz a legenda, mint Atilával, mert valójában Atila alakjából alkotta meg és hamisította Iordanes, a magyargyűlölő hamisító. Ez pedig 409-ben történt. A hivatalos 453-as Atila halálból ha levonjuk a 44 évet, akkor pontosan ezt az időpontot kapjuk.
Az a korona,amelyikről beszél,az sohasem volt -szent Korona. Az igazi korona Atilla koronája volt.
Önnek teljesen igaza van !!!
Az igazsághoz még az is hozzátartozik, h történelmünket, kultúránkat, hagyományainkat, gazdaságunkat, politikánkat, olyanok képviselik, akiknek többnyire hébereredetű nevük van, a Közel - keleti arcvonások egyértelmüek !!!
Minden magyarban, ( magyarérzelműben) felvetődik az a jogos kérdés, miért nem látunk helyettük (magyar) arcokat, neveket !!! Mert ugye, elsősorban magyarok vagyunk!!!
A demokrácia ( neo) liberalizmus - zsidókereszténység - kapitalizmus - szocializmus - kommunizmus nem más mint szabadkőműves találmány !!! Az első szabadkőművesség a görögöknèl jelent meg, majd a Római - Birodalom vette át, elterjesztette velük egész Európát, később az egész világot !!!
Nem véletlen, h szinte egész Európa - USA - Ausztrália - Kanada támogatja Ukrajnát !!! Vajon miért...??? Mert a szabadkőműveseké egész Ukrajna, az ukránokon keresztűl, háborúval miért ne lehetne Oroszország is a szabadkőmüvesek kezében!!!
Jaaa.. .. !!! Napóleon is egy szavadkőműves volt , ahogy az 1789 - es Francia forradalom is !!!
Köszönöm türelmét....!!!
''bele kell fernunk az idobe'' racsengettek Lalara XD