Üllői felüljárónál nem mondod, hogy az állami pénzverde épületén továbbra is megvan az a zöld kúszó növény a bal szélén?! Hát igen, nagyon szép idők voltak azok régen! Bárcsak többet élhettem volna én is akkoriban. Nagyon szeretem én is ezeket a régi képeket. Egy csoda, hogy már abban a korban vagyunk, ezeket az emlékeket van módunk visszanézni!
hatalmas ötlet!!! abszolút támogatom ezen tartalmak készítését!! imádom a régmúltat egy kicsit vissza hozni,hisz most minden másabb😕 sajnos!! és az akkori idők,emberek életére én személy szerint baromira kíváncsi volnék!!! köszönöm hogy vagy nekünk 😘💪🍻🙏🥃
Nem vitatom, hogy az Üllői, Rákóczi, Thököly és még néhány főút most borzalmas hely, de a 60-as, 70-es években az egész város egy koszfészek volt. A 80-as évekre ugyan sikerült a főbb turista célpontokat kivakarni a mocsokból, de ma sokkal több a kellemes városrész, mint anno. Egy csomó helyen csináltak részleges vagy teljes gyalogos zónát, díszburkolat van a folt-hátán-folt aszfalt helyett. Régen ugyan kevesebb volt az autó, de sokkal büdösebb volt, "hála" a korszerűtlen ócskaságoknak, a sok kétüteműnek.
Lehet bár én azt hallottam, hogy a 80-as évekig aránylag tiszta volt a város, rendszeresen takarítottak és még a graffiti/falfirka is ismeretlen jelenség volt akkoriban...aztán a 80-as években a rendszer rothadásával megindult a lezüllés, megjelentek a falfirkák és a romló gazdasági helyzet miatt a köztisztaságra is kevesebb jutott és sajnos ez tart mind a mai napig...a hajléktalanságról pedig ne is beszéljünk...
@@zalapeter Én meg éltem és láttam, milyen volt a 70-es években Budapest. De a régi képeken is lehet látni a koszt és a lepukkantságot. Graffiti ugyan nem volt, de a külvárosokban gyárak ontották a füstöt, és az utak se voltak tiszták. Sok helyen az út szélén fél méter szélességben por és kosz volt, mert ha ment is locsolóautó, az is csak nyáron, és csak az út közepét tisztította. A házak jó része tanácsi tulajdonban volt, pénz meg nem volt a felújításra. Akik ezekben laktak, legfeljebb a saját lakásukat tartották karban, a környezetükkel már nem törődtek, mondván, hogy az nem az övék. Mondjuk pénzük se lett volna a ház tatarozására, meg hitelt se kaptak volna, hiszen nem volt a tulajdonukban az ingatlan.
Én is éltem az előző rendszerben, igaz kisgyerek voltam, hiszen 80-ban születtem. De azt elmondhaom,, mivel a Klinikáknál lakom, hogy sem tisztaság, sem jobb útfelület nincs, igaz nem kockakő van. De az üllői út borzalmas, lyuk hátán lyuk, folt hátán folt, utcaseprőt pedig elvétve látni, mondhatni szökőévben egyszer. A járdákat a beletaposott őszi falaevelek borítják sok helyen. Az építkezések miatti káoszba bele sem kezdek
@@milannedelykov7603 Kosz a szén, és fafűtéstől volt, valamint a szinte belvárosigyárak füstjétől. Felújítás? Mára sokkal nagyobb probléma, mert anno az IKV xsak ímmel-ámmal tette, ma viszont a félig önkormányzati, félig megvásárolt házak lakóinak nem nagyon van sokszázezre egy kis elektromos hálózat, egy kis gázcsőcsere, egy kis tetőfedés, egy kis gangfelújítás projektekre. Pedig szükség van rá. Csk most már a tulajdonosok sara lett az, amit az eredeti tulajdonos nem csináltatott meg.
Nekek tetszik. Amióta az 51-es villamosról készült videókat néztem, nagyon sokat álmodok a villamossal. A gyermekkorom jön vissza. Nekem, nagyon hiányzik a tuja. Mivel még mindíg a Nagykőrösi út mellett lakom. Sajnos nagyon egészségtelen a levegő.
Nagyon tetszik és csak gratulálni tudok. Én nagyon kiváncsi lennék főleg a 7dik kerületre mivel az ma már egy buli negyed. kiváncsi lennék, hogy mennyire más volt 30-40 évvel az előtt.
Kìvàncsi lennék, hogy mekkora volt Budapest a 20-as években, hogyan duzzadt ekkoràra ,a különböző iparzònàk mikor alakultak.Példàul sétáltam a Vàci ùton ,a 3-as metròn feljöttem és OMV -vel szemben egy szép ipari jellegű épület.
A Fortepan képet tökéletesen megkeresni egy jó koncepció, de amikor belőtted, akkor nekem hiányzik, hogy körbefordulj. Valamennyi helyet ismerem, de nem mindet látom ebből a perspektívából. Nekem úgy tűnik, hogy ez segítene többeknek a terület jobb megismerésében. Különösen a bölcsinél hiányzott egy szélesebb, körbeforduló perspektíva.
Igen, vagy nem csak teljes képet lássunk néha, hanem mikor beállunk abba a pozícióba akkor kicsiben a sarokban is megjelenhetne a fotó, akkor tényleg eltéveszthetetlen a helyszín nézőként is.
"Nem tudom, hogy majd hogyan fogjátok pártolni, szeretitek-e majd" Hát még csak most kezdődött a video, de Én már most tudom, hogy ez érdekes lesz!! +1
Amikor csinálták az M3 üllői úti rekonstrukcióját gondoltam, hogy milyen jó lett volna az üllői úti villamos és a Népligeti hurokkal mehetett volna az vagy 13M jelzéssel a pótlóvillinger
07:04-nél az az "... itt ment bent" azért jóval hátrább volt a régi kép alapján, hiszen azon legközelebb volt a nézőhöz a villamosvágány, jóval mögötte a 120 kV-os távvezeték oszlopa és úgy a premierplánban látható bérházak. Nem lehetett az a felsővezetéktartó oszlop, legfeljebb a mellette lévő, hiszen más a távvezetéktartó oszlophoz képesti viszonya. Ez a 120 kV-os oszlopkarra való rálátás szögéből látszik.
Jó ötlet, a Covid alatt én jártam fotózni is, mármint rendes fényképezővel a méretarányok miatt. Nem vagy egyedül. Itt újraindult Vilnius és Riga közt a vasút, nagy örömünnep volt, naponta nem egy vonat van. Meg széles nyomtávon van minden, csak egy tipp, ha valami "extrémebb" kellene.
Jó az ötlet és még abban is lenne szerintem fantázia hogy a Geoguessr nevű böngészős játékot játszd videóban, mert hasonlót csinálsz csak régi képekkel és a valóságban.
Szia! Lennei igényem a hasonló videókra, de a mostani képek készítesénél pontosabba pozicionáld be a helyet! Gondolok itt a villamks megállósra, ahol az eredeti képen látszik, hogy a távvezeték oszloppal szinte merőlegesen készült a kép, Te pedig az oszloptól jóval balra álltál meg.
Azért ne felejtsük el azt sem,hogy a Kádár rendszerben,csak az lakhatott Budapesten,akinek volt bejelentett lakcíme.És vidéken is volt munka.Az emberek többsége,nem fizeti s közösköltséget,az épületek lepukkantak,elég csak végig menni a belvároson.Menj fel a várba,hogy a kolostormalac mit művelt ott,építészetileg.Nincsenek nyílvános illemhelyek,húgyszag,szsrszag az egész belvárosban.Szóval rohad minden.
Teljesen foglalkoztatás volt. Szinte mindenkinek volt is munkája. Hatalmas iparunk volt. Nálunk is rendszeresen van nemfizető külföldi befektető lakás tulajdonos, de ez egyáltalán nem gond, mert egy idő után megy az ügyvédi fizetési felszólítás és bevasalják rajtuk. A nagyobbik gond az, hogy én is háború előtti épületben lakom és a közösképviselet előterjesztésére, majd a legfelső emeleti lakók közgyűlésen való felülreprezentált megszavazása miatt, nm alapján a 15%-al megemelet közösköltségen felül csengethetünk ki mi is egy egyszeri 80 ezer forintos összeget is tetőfelújításra, amiből egy kis rész kerül megújításra csak.... Iszonyatos pénztemető, és nem számít hogy ki bírja kifizetni és ki nem, hiába nem szavazza meg az ember...
Jó az ötlet, nekem tetszik🙂
Ez jó, szeretem az ilyen régen és most képeket, videókat!
Szerintem bármeddig el tudnék nézni ilyen videókat. Nagyon érdekel a téma. Én is szoktam időnként ilyen képeket csinálni Pécsen és környékén...
Tetszett, kedvelem ezeket a múlidéző dolgokat, képeket...pláne így visszakeresve...
Fantasztikus gondolat. Jó ezeket a milyen volt, milyen lett dolgokat felkutatni, megnézni.
Köszönjük!
Üllői felüljárónál nem mondod, hogy az állami pénzverde épületén továbbra is megvan az a zöld kúszó növény a bal szélén?! Hát igen, nagyon szép idők voltak azok régen! Bárcsak többet élhettem volna én is akkoriban. Nagyon szeretem én is ezeket a régi képeket. Egy csoda, hogy már abban a korban vagyunk, ezeket az emlékeket van módunk visszanézni!
Jó ötlet nagyon és érdekes, hogy régen hogyan nézett ki egy adott környék és az most a jelenben hogyan néz ki. 😊
Nekem tetszik az ötlet! Hajrá!
hatalmas ötlet!!! abszolút támogatom ezen tartalmak készítését!! imádom a régmúltat egy kicsit vissza hozni,hisz most minden másabb😕 sajnos!! és az akkori idők,emberek életére én személy szerint baromira kíváncsi volnék!!!
köszönöm hogy vagy nekünk 😘💪🍻🙏🥃
Imádom az ötletet,én is bele tudom ásni magam az akkor és most témába. Szóval szeretnénk mindenképpen ilyen videókat is!❤
Bence, egyre jobb tartalmakat csinálsz, csak így tovább, jót fog tenni a változatosság és minél több téma. Nekem nagyon tetszik az új koncepció.
Nem vitatom, hogy az Üllői, Rákóczi, Thököly és még néhány főút most borzalmas hely, de a 60-as, 70-es években az egész város egy koszfészek volt. A 80-as évekre ugyan sikerült a főbb turista célpontokat kivakarni a mocsokból, de ma sokkal több a kellemes városrész, mint anno. Egy csomó helyen csináltak részleges vagy teljes gyalogos zónát, díszburkolat van a folt-hátán-folt aszfalt helyett. Régen ugyan kevesebb volt az autó, de sokkal büdösebb volt, "hála" a korszerűtlen ócskaságoknak, a sok kétüteműnek.
Lehet bár én azt hallottam, hogy a 80-as évekig aránylag tiszta volt a város, rendszeresen takarítottak és még a graffiti/falfirka is ismeretlen jelenség volt akkoriban...aztán a 80-as években a rendszer rothadásával megindult a lezüllés, megjelentek a falfirkák és a romló gazdasági helyzet miatt a köztisztaságra is kevesebb jutott és sajnos ez tart mind a mai napig...a hajléktalanságról pedig ne is beszéljünk...
@@zalapeter Én meg éltem és láttam, milyen volt a 70-es években Budapest. De a régi képeken is lehet látni a koszt és a lepukkantságot. Graffiti ugyan nem volt, de a külvárosokban gyárak ontották a füstöt, és az utak se voltak tiszták. Sok helyen az út szélén fél méter szélességben por és kosz volt, mert ha ment is locsolóautó, az is csak nyáron, és csak az út közepét tisztította. A házak jó része tanácsi tulajdonban volt, pénz meg nem volt a felújításra. Akik ezekben laktak, legfeljebb a saját lakásukat tartották karban, a környezetükkel már nem törődtek, mondván, hogy az nem az övék. Mondjuk pénzük se lett volna a ház tatarozására, meg hitelt se kaptak volna, hiszen nem volt a tulajdonukban az ingatlan.
Én is éltem az előző rendszerben, igaz kisgyerek voltam, hiszen 80-ban születtem. De azt elmondhaom,, mivel a Klinikáknál lakom, hogy sem tisztaság, sem jobb útfelület nincs, igaz nem kockakő van. De az üllői út borzalmas, lyuk hátán lyuk, folt hátán folt, utcaseprőt pedig elvétve látni, mondhatni szökőévben egyszer. A járdákat a beletaposott őszi falaevelek borítják sok helyen. Az építkezések miatti káoszba bele sem kezdek
Ja, igen. Még az autókról annyit. Most ugyan nincs kétütemű, de 10 autóból 7 dízel, úgyhogy kellemes itt sétálgatni.
@@milannedelykov7603 Kosz a szén, és fafűtéstől volt, valamint a szinte belvárosigyárak füstjétől.
Felújítás? Mára sokkal nagyobb probléma, mert anno az IKV xsak ímmel-ámmal tette, ma viszont a félig önkormányzati, félig megvásárolt házak lakóinak nem nagyon van sokszázezre egy kis elektromos hálózat, egy kis gázcsőcsere, egy kis tetőfedés, egy kis gangfelújítás projektekre. Pedig szükség van rá. Csk most már a tulajdonosok sara lett az, amit az eredeti tulajdonos nem csináltatott meg.
Nekek tetszik. Amióta az 51-es villamosról készült videókat néztem, nagyon sokat álmodok a villamossal. A gyermekkorom jön vissza. Nekem, nagyon hiányzik a tuja. Mivel még mindíg a Nagykőrösi út mellett lakom. Sajnos nagyon egészségtelen a levegő.
Ez jó!!! Imádom ezeket!!! Mehet a sorozat!! ✌️😎😉🤝
Rendkívül szuper videó! Köszönet érte.Kis urbanisztika is van benne. Nagyon tetszik! A sárga egyen függönyök nagyon jók. Nálunk kékek voltak annó.
Jöhet még ilyen videó🙂
Szia! Még sok ilyet Mester! ✌️ Marha jó lett!
Mindenféleképpen folytasd! Jó sorozat lesz ez!
Nagyon tetszik és csak gratulálni tudok. Én nagyon kiváncsi lennék főleg a 7dik kerületre mivel az ma már egy buli negyed. kiváncsi lennék, hogy mennyire más volt 30-40 évvel az előtt.
Nekem tetszik, szeretem én is a régi képeket.
Ezzel csak egy probléma van! Túl rövid lett! 😄 Jöhet a többi is!
Bence ez egy zseniális videó volt😊
Tetszik, jöhet még.
Az is jó, hogy többször mutatod a régi képet.
Nekem nagyon tetszett ez a koncepció, szeretem az ilyen "régen és most" összevetéseket :D
👌🙌👍
Jöhet még ilyen ;)
Kìvàncsi lennék, hogy mekkora volt Budapest a 20-as években, hogyan duzzadt ekkoràra ,a különböző iparzònàk mikor alakultak.Példàul sétáltam a Vàci ùton ,a 3-as metròn feljöttem és OMV -vel szemben egy szép ipari jellegű épület.
A Fortepan képet tökéletesen megkeresni egy jó koncepció, de amikor belőtted, akkor nekem hiányzik, hogy körbefordulj. Valamennyi helyet ismerem, de nem mindet látom ebből a perspektívából. Nekem úgy tűnik, hogy ez segítene többeknek a terület jobb megismerésében. Különösen a bölcsinél hiányzott egy szélesebb, körbeforduló perspektíva.
Igen, vagy nem csak teljes képet lássunk néha, hanem mikor beállunk abba a pozícióba akkor kicsiben a sarokban is megjelenhetne a fotó, akkor tényleg eltéveszthetetlen a helyszín nézőként is.
Jó ez a múltidéző, maradjon a repertoárodban! :)
Szuper!!
Tetszik nekem, remélem lesz még ilyen video.
"Nem tudom, hogy majd hogyan fogjátok pártolni, szeretitek-e majd"
Hát még csak most kezdődött a video, de Én már most tudom, hogy ez érdekes lesz!! +1
Amikor csinálták az M3 üllői úti rekonstrukcióját gondoltam, hogy milyen jó lett volna az üllői úti villamos és a Népligeti hurokkal mehetett volna az vagy 13M jelzéssel a pótlóvillinger
07:04-nél az az "... itt ment bent" azért jóval hátrább volt a régi kép alapján, hiszen azon legközelebb volt a nézőhöz a villamosvágány, jóval mögötte a 120 kV-os távvezeték oszlopa és úgy a premierplánban látható bérházak.
Nem lehetett az a felsővezetéktartó oszlop, legfeljebb a mellette lévő, hiszen más a távvezetéktartó oszlophoz képesti viszonya. Ez a 120 kV-os oszlopkarra való rálátás szögéből látszik.
jó élhetőek voltak
Jó az ötlet, vigyél bele ebbe a hobbiba minket is!
Érdekes lehet, csak csinálj külön lejátszási listát neki.
köszönet a videóért !
Egyre jobb a csatorna....
jöhet még ilyen
Bence... dont stop.it...just keep going
Never see this good pics....YOU are the Best....légyszi ne hagyad abba
Simán jöhetnek ilyen videók,de gyere zuglóba is,pl a 64-es vonalára. 😊
Jó ötlet, a Covid alatt én jártam fotózni is, mármint rendes fényképezővel a méretarányok miatt. Nem vagy egyedül.
Itt újraindult Vilnius és Riga közt a vasút, nagy örömünnep volt, naponta nem egy vonat van. Meg széles nyomtávon van minden, csak egy tipp, ha valami "extrémebb" kellene.
Ha van türelmed, sztorizgass! Szívesen nézzük veled együtt.
igény van rá :) én is szoktam Google maps-en és fortepanon ezt csinálni
Nekem tetszik ez!
Ez a fotónyomozós videó elég jó ötlet! Tetszene,ha folytatnád!
Nekem tetszett! 🙂
Király vagy....let's go
legyen még ilyen !
Jó sorozat lesz
Szia Bence! - PayPal sok embernek bonyi; nem lehetne egy magyar bankszámla? _ Meg többszöröződne a bevételed!!!
vagy a revolut-on, wise-on is lehet pénzbekérő linket létrehozni és akkor utalni sem kell. valamelyik lehet nem konkrét összeggel is csinálni ilyet.
Szia Bence! 🙂
Nekem nagyon bejönne az ilyen videó is - akár egész Budapestről is! 🙂
Do it, Master, mert ez egy kurvajó ötlet, s főként olyan helyekre juss el, ahol totális átalakulás , nota bene; rombolás következett be! Hajrá!!
Anyosomék 60 ban költöztek a József Attilára.
Tetszik ez az új videóötlet
Épületelem gyár volt a megálló neve. Voltak félreálló vágányok is.
Király
Nekem bejönnek ezek a videók, szerintem bőven elfér ez a stílus is nálad
Folytasd, folytasd, folytasd .....
1963 a József Attila lakótelep hőskorából nekem mindig ez jut az eszembe: ua-cam.com/video/KVrwDjNg0R4/v-deo.html
Ez tökjó, szerintem jöhet még
szivesen néznék még ilyet.
Jó az ötlet és még abban is lenne szerintem fantázia hogy a Geoguessr nevű böngészős játékot játszd videóban, mert hasonlót csinálsz csak régi képekkel és a valóságban.
en adnám
érdekes koncepció, szerintem jöhetne több
Nekem tetszik ez az irány, rengeteg érdekes emléket lehet találni és nem bánnám, hogy nem csak a vasútról szólna a csatorna
Csináld Bence...É R D E K E S (kihívás)
Szia! Lennei igényem a hasonló videókra, de a mostani képek készítesénél pontosabba pozicionáld be a helyet! Gondolok itt a villamks megállósra, ahol az eredeti képen látszik, hogy a távvezeték oszloppal szinte merőlegesen készült a kép, Te pedig az oszloptól jóval balra álltál meg.
Azért ne felejtsük el azt sem,hogy a Kádár rendszerben,csak az lakhatott Budapesten,akinek volt bejelentett lakcíme.És vidéken is volt munka.Az emberek többsége,nem fizeti s közösköltséget,az épületek lepukkantak,elég csak végig menni a belvároson.Menj fel a várba,hogy a kolostormalac mit művelt ott,építészetileg.Nincsenek nyílvános illemhelyek,húgyszag,szsrszag az egész belvárosban.Szóval rohad minden.
Teljesen foglalkoztatás volt. Szinte mindenkinek volt is munkája. Hatalmas iparunk volt. Nálunk is rendszeresen van nemfizető külföldi befektető lakás tulajdonos, de ez egyáltalán nem gond, mert egy idő után megy az ügyvédi fizetési felszólítás és bevasalják rajtuk. A nagyobbik gond az, hogy én is háború előtti épületben lakom és a közösképviselet előterjesztésére, majd a legfelső emeleti lakók közgyűlésen való felülreprezentált megszavazása miatt, nm alapján a 15%-al megemelet közösköltségen felül csengethetünk ki mi is egy egyszeri 80 ezer forintos összeget is tetőfelújításra, amiből egy kis rész kerül megújításra csak.... Iszonyatos pénztemető, és nem számít hogy ki bírja kifizetni és ki nem, hiába nem szavazza meg az ember...
most is élhetőek
nagyon sokan élnek budapest utcáin…
Nagyon beépült Budapest és környéke túlzsúfolt lett nehéz is a közlekedés pláne munkába menet.
Elvétve néha napján akár havi fix egy alkalommal jöhet ilyen vidi.
Na most beleraktad az agyamba a lendületet. Én is meg fogom csinálni, csak ugye nem Fortepan képekkel és nem Budapesten. De köszi a lendületet.
Jó az ötlet ,abszolut .
Bemutathatnád a panelházak elönyeit hátrányait is
Kifejezetten tetszett, ha folytatod, én örülni fogok