5 éves koromban meghalt apukám. Nagyon szeretett zenélni, felolvasni, verselni, verseket írni is, de sajnos nagyon kevés felvételünk van róla. Az is kazettán. De most az ő hangján meg tudom hallgatni a verseit, és a a mesét amit nekem írt akkoriban. Sosem hittem, hogy hallhatom a hangján. 😊
Nehogy azt hidd, hogy a külföldi twitch meg yt huszárok különbek? Pont ilyen agyatlan gyökerek ők is. Majd kiöregszenek, lenyugodnak és teljesen mást fognak majd mondani, mint most. Egyelőre ők a Janik, mert a többi agyatlan kis gyökérnek is ez kell, tisztelet a kivételnek, de csak addig amíg bele nem szaladnak egy jó nagy pofonba amit az élet kimér rájuk és gyökeresen megváltozik majd a véleményük a dolgokról.
Nálunk , Apám mániája volt egy időben, hogy a születésnapján kellett róla csinálnunk egy komoly képet róla fehér háttérrel, hogy a halotti kiírásra legyen róla friss. Kissé fura dolog, pont egy boldog napra, de sikerült végig röhögnünk ezeket a ,,fotózásokat,,. Eddig hála Istennek nem kellett :D , remélem így is marad.
Miért számít ennyire az embernek hogy mit gondolnak utána? A halál pont azért megváltás, mert egy életet élsz le úgy hogy másoknak is meg kell felned, és a halálba legalább annyi jó legyen hogy ezalól feloldoz.
99-ben nem láttuk de most hétfőn szemüvegbe😎néztük itt Amerikában. Nálunk 80%-os volt , káprázatos jelenség.Hirtelen hűvös lett ès reggeli alkonyattá változott az èg.🌞🌘🇺🇸Üdvözlünk Titeket!
Volt egy tanárom, aki még osztogatott körmöst. Bár nem értek ezzel egyet, sose tudtam rá haragudni, mert ezek mellett egy végtelenül korrekt ember volt. Érdekes ez a kettősség.
Végtelenül korrekt egy olyan ember, aki felrúgja a társadalmi normákat? Esetleg .... ha létezhet egyáltalán ilyen... VÉGESEN korrekt. (?) K.Endréről is az a hír járja, hogy szerették / szeretik a bicskei állami gondozott gyerekek ...
A gyermeki lojalitás normális egy ilyen helyzetben is (szülők felé még erősebben működik, hogy a bántalmazó szülőhöz is kötődik) - ezzel élt vissza egy felnőtt tekintélyszemély. Serdülőkkel szemben már kevésbé működik.
@@Zsoofa Nem. Nem Stockholm szindróma. Ott empátia alakul ki az erőszakot elszenvedőben az elkövetővel kapcsolatban, mert az áldozat megismeri, megérti és elfogadja az elkövető helyzetét, indítékait, cselekedeteit. Itt ilyen együttérzésről szó nincs. Hazugság és megfélemlítés. Az érdekelt felnőttek azt hazudják, hogy a gyermekek szeretik.... közben pedig megfenyegetik, lejáratják az igazukért kiállni kész gyerekeket. Aki volt gyerek - vagyunk ezzel így néhányan - az tudja, esetleg saját bőrén is tapasztalta, hogy létezik ez a ..."felnőtt"... (?) inkább csak "cselekvőképes-korú" magatartás forma.
Tegnap megnéztem több megafon hirdetés kommentjeit. Támogató komment elvétve van, mindenki szidja a megafont. Az egyiknél 1500 kommentből az első 200at néztem meg, ebből 2 db volt támogató! 😂
Hajrá az egészséghónapban... Tipp! Zabkásába: +Aszaltgyümölcsöt (áfonya, barack, banánchips); +Magok(mandula, dió, törökmogyoró); +Fehérjével (Egy evőkanál lekvárt bele...) Az egészet min félórát áztatva tejben (vagy vízben), hidegen. Edzés alatti áztatás pont elég... 5+ éve ez a hétköznapi reggeli, hajnali edzés után. Pár hónapja viszont az időszakos böjt miatt átkerült ebéd utáni desszertnek... :D
Több rost mehet bele. Ugye, mag, aszalvány növeli a rost és olajtartalmat. Lehet darálni lenmagot is. Az is extra zsiradék, rost és fehérje. Én fél8-tól délig elvagyok így. De ugye mindenki másképp működik.
Jo a termekelhelyezesed ;) feliratkoztam. Biztatlak, hogy a fidesz legnagyobb tamogatojarol, arrol a gyurcsany nevurol is keszits kisfilmeket. Megerdemel az is minden savat.
Nálunk (ABQ) tényleg kitakarta a felhő teljesen. Szerencsére láttam 99-ben Budapesten. Még a crazy Világvége Hívőkre is emlékszem körbenállva a szigeten, amint egymás kezét fogják. Sajnos még mindig itt vagyunk.😔
nem egyből fog jönni nem lehet tudni +világnak nincs vége csak az emberiségnek🤣 bolygó már elvan pár milliárd éve ez a kis vírus fertőzés ami max pár millió évet tesz ki ez nem fog nagy benyomást tenni
Talán készül hozzá egy atom jó klipp és azért nincs még kint. Vagyis ez az egyetlen ok, amit el tudok fogadni indokként, hogy eddig nem osztották meg velünk. 😄
Az esztergomi Suzuki gyár udvarán néztem sokadmagammal a 99-es napfogyatkozást, diakmunkán voltam a hegesztő üzemben, szóval volt kéznél védőszemüveg is.
@@Lejjaable Volt egy-két nyara ( na megy egy tele) életemnek amit Mártély, Hódmező, Szeged háromszögben ( vagy inkább vonalon) létezett és jó volt. Bevésődött! 😸 Mártélyi strand, kemping annyira megvan még fejben, hogy térképet tudnék rajzolni róla.
Csecsenföldön örüljenek, hogy lehet egyáltalán zenét hallgatni. A 4Chan-en meg a 8Chan-en szocializálódott gyerekek meg most nőttek fel. Képtelenség kontrollálni és úgyse hallgatnak rád, mert a kortársi nyomás mindig erősebb. Jó hír, hogy az értelmesebbek ezt majd kinövik, remélhetőleg azelőtt, hogy valakit kinyírnak vagy halálba üldöznek.
A Csecsen betiltast Adam Neely nagyon szepen levezette. Az egyebkent is zsenialis jazz zenesz kifejti a kulturalis es zenei okokat a dontes mogott. TLDW: nyugati zene az no no! Aki beszeli az angol nyelvet es erdekli az okfejtes az itt megnezheti: /watch?v=Q811R6YsM0s
2okos az KB Andrew Tate életfelfogás, és Zsozéatya beszédstílus.... ez a kettő együtt kifejezetten irritáló, de a ma generációja, úgy néz ki ezt keresi... így lehet lázadni az X és Y generáció ellen... " That's all Folk's "
Nem teljesen Andrew Tate. Mondanak eléggé megosztó és radikális dolgokat, de nem tartom őket toxikusan maszkulinnak, ami Tate jellemvonása. Viszont abban mindenkinek igaza van, hogy óvatosabban kéne bánniuk a szavakkal, baráti körben normális így viccelődni, több tízezer ember előtt már nem. Főleg hogy szerintem sok 15 év alatti is nézi őket. Sok mindenben egyetértek velük, de néha túlzásba esnek a viccelődéssel
18:01 az atyai pofonnal pont az a baj, hogy az erősebb visszal ez erejével a gyengébbel szemben, csak mert azt hiszi, hogy igaza van. Namost, én jelentősen erősebb vagyok ennél gyereknél és azt gondolom, hogy téved, rosszat csinál. Összeverhetem?
Nem verheted össze, viszont az ezen a kultúrán szocializálódott taknyosok sajnos nem értenek másból. Marad az agyonhallgatás és a nulla figyelem, mint eszköz. Ugyanolyanok, mint a kilencvenes évek elején a sátánista hülyegyerekek. Ők mondjuk annyival autentikusabbak voltak, hogy nem hazudták be ezt a primkó egészségvonalat meg nem nyaltak be ennyire a status quo-nak, mint az andrew tate- szopkodó pöcsfejek.
Végre valaki beszél a kétokosról azt hittem velem van baj, hogy utálom őket mert mindenki istenítette. Egyszer bele hallgattam jobban és amikor azt mondta ice hogy a nőnek a konyhában a helye kikapcsoltam a fenébe.
12:00 Hatás ellenhatás. Whispertonnal pár éve kilengett az inga, most jön vissza. Ne csináljunk úgy, mintha Tóni nem lenne káros. Persze magára már nem tud reflektálni…
De miért releváns, hogy melyik a károsabb? Miért kell relativizálni? Szerintem abszolút szükségtelen és sehova nem vezet ha azon pörgünk, hogy a redvás szendvics vagy a gennyes tus a rosszabb. Úgy gondolom, hogy a két bohóc tevékenységére teljesen mindegy ki hívja fel a figyelmet, az ügy a fontos, illetve amit elérhet vele. Mert amit csinálnak az valóban pusztító és alpári. A nagyobb probléma pedig, hogy ezt a stílust és viselkedésformát a gyerekek eltanulják. Rendkívül szomorú egyébként, hogy a fiatalság példaképei ilyen faék egyszerű, lepcses szájú üres trógerek. Én úgy gondolom jelenleg a gyerekekre nincs károsabb tartalomgyártó mint a 2degenerált, és örülni kell ha valaki erre felhívja a figyelmet, mindegy ki legyen az.
Én igazából csak azért kattintottam a videóra, hogy meghallgassam a whisperton vidit, anélkül hogy agykárosodást kapnék tőle. A ti beszédetek sokkal fogyaszthatóbbá tették ezt a csodálatos kontentet. A gyereknevelésre visszatérve, tényleg gusztustalan az ha egy szülő a gyerekét boxolja le. Attól nem lesz senki tisztelettudóbb, csak rettegni fog minden mozdulalatodtól. Viszont ha okkal (és kifejezetten JÓ OKKAL) mint pl ha a suliban olyan viselkedést produkál, amely elfogadhatatlan, és nem ért abból hogy te leülsz vele megbeszélni a dolgokat, és hogy miért nem szabad, akkor talán mehet a fakanál. De csakis akkor amikor beszéltél a gyerekkel minimum egy órát erről a témáról és nem értett a szép szóból. Akkor se szabad túlzásba vinni
Én nem messze Mártélytól, Gádoroson néztem VOLNA a napfogyatkozást, és PONT OTT VOLT A FELHŐ... szóval mi ott voltunk, átéltük, de lópikulát se láttunk belőle... 80 év múlva újrázunk, hátha akkor látunk belőle valamit 🤐😅😂
Arrol ritkàn esik szò hogy Elon is az Open AI alapìtòja nem csak Sam Altman, és akkor kèpzeljük el hogy Elon chipjèvel, és az Open AI val, Stephen Hawking beszèlhetett volna, de a jövöben pl. az izomsorvadàsos betegek is a gondolataikkal szòlalhatnànak meg a sajàt hangjukon. Amaizing
Mondjuk az önmagabán egy elég nonszensz szituáció, hogy whisperton bárki tartalmáról értékítéletet mond, miközben az értéktelen videógyártás nagykövete. 😅 (Nem vagyok 2okos fan, egy videójukat se láttam)
Őszintén ez a két okos egy jólvanezígy 10 éveseknek. Ti sem vagytok az értelem világító fáklyái és ugyanúgy azzal futottatok fel, hogy másokat basztattok az interneten. Nagy különbséget nem látok, ahhoz képest, hogy ki vagytok akadva.
@@ildikomolnar8861 Igen, de ez nálam nagyon mókás, hogy ők is azzal futottak be, hogy mindenkiről mindent összehordtak a neten. Aztán persze ma már felnőttek, értelmesebb a kontent, de vagy 10 évvel öregebbek is. És amúgy továbbra is, ugyanúgy MINDENRŐL okoskodnak ők is, aminek csak nagyon nagyon kis részéhez értenek. Persze csak véleményt mondanak, ez egy műfaj, oké, de attól rengeteg hülyeséget összehordanak. Pont, mint a másik. Az persze még hatványozottabban gagyibb, de fiatalabbak, másnak szól, és a gyökrei a dolognak nagyon ismerősek. Ennek tükrében nekem ez a kritika nagyon vicces.
@@hemingvejorneszt8561 más jellegű ahogy ők osztanak másokat. Sok mindenben amúgy nem értek egyet velük sem. De azért azt sem mondanám, hogy ugyanaz a kettő. Ádám még a Fókuszcsoport kezdeténél nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kiemelje, hogy nem az emberről mond véleményt, hanem arról a konkrét videóról. Az az árnyalatnyi különbség, mint aközött, hogy azt mondod valakinek, hogy mekkora egy dagadt sz@r vagy, vagy azt, hogy jól meghíztál.
@@hemingvejorneszt8561 Azért van különbség a két dolog között. Bár velük sem értek egyet mindenben. Viszont Ádám a régi Fókuszcsoport videókban külön hangsúlyt fektetett rá, hogy egyértelművé tegye, hogy nem a másik személyét minősíti, hanem azt, amit csinált.
A bejátszott részeletek mind copypasták valamilyen külföldi tartalomból. (videó, Twitter post, Reddit post, stb) Szóval valószínűsíthető, hogy inkább ragebaitről van szó, de láthatóan nagyon eszik a fiatalok, mert nem érezhető belőle az irónia, ami így szörnyen veszélyes. Mintha viccből a 3 éves kisgyerek kezébe pisztolyt adnál, aztán meg majd csodálkoztok a haverokkal, hogy ellőtte valaki lábát. Undorító
Sottogó Tóni nem a toxikus maszkulinitást, hanem a maszkulinitás teljes hiányát és annak megtagadását képviseli. Ez pontosan ugyan olyan káros, ha nem károsabb, mint ezeknek az "okosoknak" az elszólásai.
Az hogy ki mennyire maszkulin az miért káros? Akkor lenne káros ha ezt tanítaná hogy EZT KELL CSINÁLNI akkor aláírom bár károsnak akkorsem annyira káros mint a 2 okos. Lehetnél reálisabb.
Az hogy ki mennyire maszkulin az miért káros? Akkor lenne káros ha ezt tanítaná hogy EZT KELL CSINÁLNI akkor aláírom bár károsnak akkorsem annyira káros mint a 2 okos. Lehetnél reálisabb.
@@szonjapokol2054 Teljesen reális vagyok. A 2 okos-t helyén kell kezelni mert ők sem gondolják teljesen komolyan amit mondanak. Ők egy irányvonalat határoznak meg jobb-rosszabb eszközökkel és nem feltétlen hitelesen. Azonban Tóni életvitelszerűen él olyan módon amivel egy degenerált emberképet és családképet mutat be közvetetten. Ő lehet hogy ezt nem szándékosan csinálja, ettől függetlenül károsabbnak tartom a személyes emberéletekre és társadalomra nézve, amellett, hogy minden joga megvan arra, hogy így éljen. Bonyolult életutak és témák, de tartom magam ahhoz hogy Tóni károsabb.
Napfogyatkozáskor a hold által árnyékolt földfelület lehül épp annyira, ami azt okozza, hogy azon a környéken nem lesz túl sok felhő az égen. Ezért nem tud előfordulni az, hogy viharfelhő miatt nem látszik :D
5 éves koromban meghalt apukám. Nagyon szeretett zenélni, felolvasni, verselni, verseket írni is, de sajnos nagyon kevés felvételünk van róla. Az is kazettán. De most az ő hangján meg tudom hallgatni a verseit, és a a mesét amit nekem írt akkoriban. Sosem hittem, hogy hallhatom a hangján. 😊
Igen lassan vissza tudjuk hozni a múltat jó értelemben 👍
Nagyon nehéz futva mosogatni, köszi Csoki!
Ez egy ilyen ország, a 2okos az már valaminek számít. Az elmúlt 24 év oktatáspolitikája beért. Megyek olvasok egy kis Antigonét.
Nehogy azt hidd, hogy a külföldi twitch meg yt huszárok különbek? Pont ilyen agyatlan gyökerek ők is. Majd kiöregszenek, lenyugodnak és teljesen mást fognak majd mondani, mint most. Egyelőre ők a Janik, mert a többi agyatlan kis gyökérnek is ez kell, tisztelet a kivételnek, de csak addig amíg bele nem szaladnak egy jó nagy pofonba amit az élet kimér rájuk és gyökeresen megváltozik majd a véleményük a dolgokról.
Ne haragudj, de ezerszer inkább, mint a ratyirambò whisper. Az összes negatív sztereotípia egy személybe sűrítve.
@@lacavalloelmundo8295vagy inkább egyik sem
@@lacavalloelmundo8295😂😂😂😂
@@lacavalloelmundo8295 De ők itt másokkal igazságtalanul geciskednek. Whisper Ton meg azért ezt nem csinálja....
Szevasztok! Pacsi Zádorból, én vagyok a könyvtáros.
Nálunk , Apám mániája volt egy időben, hogy a születésnapján kellett róla csinálnunk egy komoly képet róla fehér háttérrel, hogy a halotti kiírásra legyen róla friss. Kissé fura dolog, pont egy boldog napra, de sikerült végig röhögnünk ezeket a ,,fotózásokat,,. Eddig hála Istennek nem kellett :D , remélem így is marad.
Jó egészséget neki!
Ilyen baromságot is csak mi férfiak tudunk kitalálni. :)
Miért számít ennyire az embernek hogy mit gondolnak utána? A halál pont azért megváltás, mert egy életet élsz le úgy hogy másoknak is meg kell felned, és a halálba legalább annyi jó legyen hogy ezalól feloldoz.
Aztakurva de morbid🤦
@@homloklebenyterapia9790 ennyire nagy probléma ha szeretné, ha a temetése rendben legyen megtartva? Nem kell mindenbe egyből a rosszat belelátni!
99-ben nem láttuk de most hétfőn szemüvegbe😎néztük itt Amerikában. Nálunk 80%-os volt , káprázatos jelenség.Hirtelen hűvös lett ès reggeli alkonyattá változott az èg.🌞🌘🇺🇸Üdvözlünk Titeket!
Imádom az outro-t ❤
Csokinak van igaza zenével kelni, és utána Jólvanezígyet nézni ez már egy lifestyle
Csak igy szabad elni az eletet.
Azzal is aludtam el 😂
Volt egy tanárom, aki még osztogatott körmöst. Bár nem értek ezzel egyet, sose tudtam rá haragudni, mert ezek mellett egy végtelenül korrekt ember volt. Érdekes ez a kettősség.
Végtelenül korrekt egy olyan ember, aki felrúgja a társadalmi normákat? Esetleg .... ha létezhet egyáltalán ilyen... VÉGESEN korrekt. (?)
K.Endréről is az a hír járja, hogy szerették / szeretik a bicskei állami gondozott gyerekek ...
Ha igazán korrekt lett volna, akkor tudta volna azt is, hogy büntetéssel nem lehet motiválni.
Stockholm szindróma
A gyermeki lojalitás normális egy ilyen helyzetben is (szülők felé még erősebben működik, hogy a bántalmazó szülőhöz is kötődik) - ezzel élt vissza egy felnőtt tekintélyszemély.
Serdülőkkel szemben már kevésbé működik.
@@Zsoofa Nem. Nem Stockholm szindróma. Ott empátia alakul ki az erőszakot elszenvedőben az elkövetővel kapcsolatban, mert az áldozat megismeri, megérti és elfogadja az elkövető helyzetét, indítékait, cselekedeteit. Itt ilyen együttérzésről szó nincs.
Hazugság és megfélemlítés. Az érdekelt felnőttek azt hazudják, hogy a gyermekek szeretik.... közben pedig megfenyegetik, lejáratják az igazukért kiállni kész gyerekeket. Aki volt gyerek - vagyunk ezzel így néhányan - az tudja, esetleg saját bőrén is tapasztalta, hogy létezik ez a ..."felnőtt"... (?) inkább csak "cselekvőképes-korú" magatartás forma.
Tegnap megnéztem több megafon hirdetés kommentjeit. Támogató komment elvétve van, mindenki szidja a megafont. Az egyiknél 1500 kommentből az első 200at néztem meg, ebből 2 db volt támogató! 😂
Kit szid?
A kommentelők szidják a megafonosokat.
Végre egy jó hír...
Köszöntsétek egyszer a Makkoshotykaiakat is! :)
Csecsenföldön mindenki doom metalt hallgat
Balatonkenesén làttam a napfogyatkozást. Atom volt.
azt ami most volt az usa-ban?!
Mexiko Usa Kanada
Balatonalmádi ;)
Teljes fogyatkozásnál a siófoki parton a vakuk villongása külön élmény volt
A zene a végén zseniális 🤣😂❤️
az az outro😂😂😂😂😂 csapassátok!
mannin shoutout letsgooo
Hajrá az egészséghónapban...
Tipp! Zabkásába: +Aszaltgyümölcsöt (áfonya, barack, banánchips); +Magok(mandula, dió, törökmogyoró); +Fehérjével (Egy evőkanál lekvárt bele...) Az egészet min félórát áztatva tejben (vagy vízben), hidegen. Edzés alatti áztatás pont elég...
5+ éve ez a hétköznapi reggeli, hajnali edzés után. Pár hónapja viszont az időszakos böjt miatt átkerült ebéd utáni desszertnek... :D
az lehet hogy nekem gyorsan felviszi a cukrom a zabkasa ehgyomorra, mert ra 2 orara olyan szinten ehes leszek :S ez mitol lehet?
Több rost mehet bele. Ugye, mag, aszalvány növeli a rost és olajtartalmat. Lehet darálni lenmagot is. Az is extra zsiradék, rost és fehérje. Én fél8-tól délig elvagyok így. De ugye mindenki másképp működik.
@@MrNightfan koszonom☺
1:58 azoknak a feláldozhatóknak köszönheted a jövődet CSOOOOKIIII!!!😂😂😂😂
1999 augusztus 11-én volt a napfogyatkozás.
Sosem feledem mert a születési napom.
Dorogon csak be volt borulva,de nagyon érdekes volt az égbolt színe.
Alig várom már hogy közzétegyétek az összes AI zenét amit Ádám írt!
Az outro bitang lett!
Ádám kért az AI-tól, így helyes :)
zseinális kommnet, ádám egy ai?
Csoki! Az en iskolaimban a 2okos nem lett volna hatso pados, mert egy perc alatt felvettek volna a pofonokat a mar ott uloktol :D
sziasztok srácok! teljesen korrekt a video viszont ajánlanám a figyelmetekbe a 2okosnak a válaszvideóját😅
Én meg ajánlom over series csatornáját ahol a válasz videóikra reagál. És a súlytalan csatiját is ahol ő is feldolgozza egy picit a témát
Pacsi minden zádori nézőnek! 🎉🎉🎉
Megint mekkora muzsika lett a végére betéve
| 10:29 - 25:16 | Köszönöm hogy beszéltetek erről a témáról! Azt hittem velem van baj, hogy nem követem/támogatom a munkásságukat.❤
Jó Reggelt Mindenkinek!
Csináltam egy videót AI-al, amin tüntetni hívnak a NER-esek. Bohár, Trombitás, Varga Judit, Dajcstomi, stb.
Szuper a csatornád mindig megosztom
Imádom a csatornád💪
Jo a termekelhelyezesed ;) feliratkoztam. Biztatlak, hogy a fidesz legnagyobb tamogatojarol, arrol a gyurcsany nevurol is keszits kisfilmeket. Megerdemel az is minden savat.
Király vagy, instan mindig szétlájkollak ❤
Linkeljétek már légyszi a csatornáját!
Nálunk (ABQ) tényleg kitakarta a felhő teljesen. Szerencsére láttam 99-ben Budapesten. Még a crazy Világvége Hívőkre is emlékszem körbenállva a szigeten, amint egymás kezét fogják. Sajnos még mindig itt vagyunk.😔
nem egyből fog jönni nem lehet tudni
+világnak nincs vége csak az emberiségnek🤣 bolygó már elvan pár milliárd éve ez a kis vírus fertőzés ami max pár millió évet tesz ki ez nem fog nagy benyomást tenni
Pennsylvaniaban élek és láttuk az eclipse-et! Nagyon király volt 🎉
Why beszélsz half angolul ? 😂😂😂
Amúgy irigyellek biztos nagyon szép lehetett 😊😊
@@69ricskokijöttem mosogatni és két nap után màr el felejtettem magyarul 😪🤣
@@DanielVargaa 😂😂
drinkelj egy sékeneszpresszaut aztan go shopping boi
Mártély egy jó hely, ott lesz a idei Lowland Fest! 😁
A zene témára igazából a ragga az full-on meget👌👌🏾👌🏾👌🏾
Spotifyra tegyétek fel ezeket léégysziiiii
Csokinek segitség-:-Boldog munkanapot!
A Rogánsz zenét mikor rakjátok ki?
Talán készül hozzá egy atom jó klipp és azért nincs még kint. Vagyis ez az egyetlen ok, amit el tudok fogadni indokként, hogy eddig nem osztották meg velünk. 😄
Tessék, minden fideszes politikusnak küldeném:
ua-cam.com/video/LdrgA_Cc_NA/v-deo.htmlsi=hsxJkryhmja_q7RF
32:09 wait a minute 🤣🤣🤣🤣🤣🌚
Jöhet a legjobb profilkép verseny.
A záró track teljes valtozatat kovetelem 😂
Király a végén a drum and bass 🔥
Mártély epic❤
Szerintem Csokinak van igaza! mindig ő a számomra a támasza!
Veeegre Be a Man mém, kedvencem!❤
15:51 az Gorlock a pusztító, de azt pont annyira lehet komolyan venni mint a 2okos Incelt
Csokker! Csapatom veled az egészség hónapot! Màr 21/19 maszturbàlàsnàl tartok, a többi részét meg holnaptól kezdem!!!
Az esztergomi Suzuki gyár udvarán néztem sokadmagammal a 99-es napfogyatkozást, diakmunkán voltam a hegesztő üzemben, szóval volt kéznél védőszemüveg is.
Az pont nem jó hozzá....
@@traube79 Akkor lehet amiatt gondoltam, hogy nem olyan nagy szám ez 😅
Csecsenföldön majd úgy csinálnak zenét hogy yt-n 2x-es gyorsításban jó legyen 😂
nem gondoltam egyszer ezt mondom de WHISPERTONNAK igaza VAN!
Egyszer azt álmodtam, hogy élőben tök normális. És erre tessék. Még az is lehet, hogy igaz. 😃
Dehogy van csak nincs sajat velemenyed
Én se.😂
@@turoczigabor2089 kussoljál már tükrös takonygeci
Én szerintem nincs igaza
Érteni kell a poénokat 🤷♂️
Zározene jó lett. Megyek is fogyok 100 kilót.
Ötlet: az elején amikor mondod a várost, lehetne olyan hogy mondasz róla 2db mondatot. Nevezetesség vagy akármi
Hali!
24:38 “Hell nahhhhhhh💀”
2:39 A fogyatkozás részét már sikeresen összehozták több fronton is.
*total solar eclipse - once in a lifetime event* olyan felhős volt az ég Torontóban, hogy semmit nem láttunk belőle 😄
Magyarország himnusza hány bpm? 2?
Én is Mártélyon voltam napfogyatkozáskor! A strandon a "kisbeton" büfénél a strandröplapda pályánál néztem.
De jó memóriád van 😮 én arra sem emlékszem 2 hete mit csináltam 😂
@@Lejjaable Volt egy-két nyara ( na megy egy tele) életemnek amit Mártély, Hódmező, Szeged háromszögben ( vagy inkább vonalon) létezett és jó volt. Bevésődött! 😸 Mártélyi strand, kemping annyira megvan még fejben, hogy térképet tudnék rajzolni róla.
Csoki!!!! "Ezért kék a DK?" Csodálatos!!!!
Csecsenföldön örüljenek, hogy lehet egyáltalán zenét hallgatni.
A 4Chan-en meg a 8Chan-en szocializálódott gyerekek meg most nőttek fel. Képtelenség kontrollálni és úgyse hallgatnak rád, mert a kortársi nyomás mindig erősebb. Jó hír, hogy az értelmesebbek ezt majd kinövik, remélhetőleg azelőtt, hogy valakit kinyírnak vagy halálba üldöznek.
Miert kell mindenen egyfolytaban megsertodni?
A Csecsen betiltast Adam Neely nagyon szepen levezette. Az egyebkent is zsenialis jazz zenesz kifejti a kulturalis es zenei okokat a dontes mogott. TLDW: nyugati zene az no no!
Aki beszeli az angol nyelvet es erdekli az okfejtes az itt megnezheti: /watch?v=Q811R6YsM0s
2okos az KB Andrew Tate életfelfogás, és Zsozéatya beszédstílus.... ez a kettő együtt kifejezetten irritáló, de a ma generációja, úgy néz ki ezt keresi... így lehet lázadni az X és Y generáció ellen...
" That's all Folk's "
Leirtad azt amit elmondtak a videoban mert meg sajat velemenyed sincs te szar
Nem teljesen Andrew Tate. Mondanak eléggé megosztó és radikális dolgokat, de nem tartom őket toxikusan maszkulinnak, ami Tate jellemvonása.
Viszont abban mindenkinek igaza van, hogy óvatosabban kéne bánniuk a szavakkal, baráti körben normális így viccelődni, több tízezer ember előtt már nem. Főleg hogy szerintem sok 15 év alatti is nézi őket.
Sok mindenben egyetértek velük, de néha túlzásba esnek a viccelődéssel
Írsz egy zenét, lefelezed, majd youtubon 2x-es gyorsításban hallgatatják :D Hecked! :D
18:01 az atyai pofonnal pont az a baj, hogy az erősebb visszal ez erejével a gyengébbel szemben, csak mert azt hiszi, hogy igaza van. Namost, én jelentősen erősebb vagyok ennél gyereknél és azt gondolom, hogy téved, rosszat csinál. Összeverhetem?
Nem verheted össze, viszont az ezen a kultúrán szocializálódott taknyosok sajnos nem értenek másból. Marad az agyonhallgatás és a nulla figyelem, mint eszköz. Ugyanolyanok, mint a kilencvenes évek elején a sátánista hülyegyerekek. Ők mondjuk annyival autentikusabbak voltak, hogy nem hazudták be ezt a primkó egészségvonalat meg nem nyaltak be ennyire a status quo-nak, mint az andrew tate- szopkodó pöcsfejek.
Rip csecsenföldi doom és black metal zenekarok :(
Van ott slam meg death metal is, szegény srácok
Vasarhelyen voltal? Martely kozel van hozza?🤩
Végre valaki beszél a kétokosról azt hittem velem van baj, hogy utálom őket mert mindenki istenítette. Egyszer bele hallgattam jobban és amikor azt mondta ice hogy a nőnek a konyhában a helye kikapcsoltam a fenébe.
Hajjaj hány bpm? 😢
sosem birtam a két okost, nem értettem/ még most is hogy, hogyan lettek ennyire felkapottak
12:00 Hatás ellenhatás. Whispertonnal pár éve kilengett az inga, most jön vissza. Ne csináljunk úgy, mintha Tóni nem lenne káros. Persze magára már nem tud reflektálni…
szerintem a 2okos fényévekkel rosszabb
De miért releváns, hogy melyik a károsabb? Miért kell relativizálni? Szerintem abszolút szükségtelen és sehova nem vezet ha azon pörgünk, hogy a redvás szendvics vagy a gennyes tus a rosszabb. Úgy gondolom, hogy a két bohóc tevékenységére teljesen mindegy ki hívja fel a figyelmet, az ügy a fontos, illetve amit elérhet vele. Mert amit csinálnak az valóban pusztító és alpári. A nagyobb probléma pedig, hogy ezt a stílust és viselkedésformát a gyerekek eltanulják. Rendkívül szomorú egyébként, hogy a fiatalság példaképei ilyen faék egyszerű, lepcses szájú üres trógerek. Én úgy gondolom jelenleg a gyerekekre nincs károsabb tartalomgyártó mint a 2degenerált, és örülni kell ha valaki erre felhívja a figyelmet, mindegy ki legyen az.
De mit csinált ami káros?
Én igazából csak azért kattintottam a videóra, hogy meghallgassam a whisperton vidit, anélkül hogy agykárosodást kapnék tőle. A ti beszédetek sokkal fogyaszthatóbbá tették ezt a csodálatos kontentet. A gyereknevelésre visszatérve, tényleg gusztustalan az ha egy szülő a gyerekét boxolja le. Attól nem lesz senki tisztelettudóbb, csak rettegni fog minden mozdulalatodtól. Viszont ha okkal (és kifejezetten JÓ OKKAL) mint pl ha a suliban olyan viselkedést produkál, amely elfogadhatatlan, és nem ért abból hogy te leülsz vele megbeszélni a dolgokat, és hogy miért nem szabad, akkor talán mehet a fakanál. De csakis akkor amikor beszéltél a gyerekkel minimum egy órát erről a témáról és nem értett a szép szóból. Akkor se szabad túlzásba vinni
Volt szemüvegünk, de én már akkor is floppy disk-en keresztül néztem a napfogyatkozást 😅
Detto!
28:18 ---közigazgatsi hivatalok, 2011-től jogutódként kormányhivatalok
Én nem messze Mártélytól, Gádoroson néztem VOLNA a napfogyatkozást, és PONT OTT VOLT A FELHŐ... szóval mi ott voltunk, átéltük, de lópikulát se láttunk belőle... 80 év múlva újrázunk, hátha akkor látunk belőle valamit 🤐😅😂
Gádoros gang ✊
Szegedhez van közel
Holt Tisza, ártéri erdők, biciklis utak, családias kiadó nyaralók, nem drága 😊
Arrol ritkàn esik szò hogy Elon is az Open AI alapìtòja nem csak Sam Altman, és akkor kèpzeljük el hogy Elon chipjèvel, és az Open AI val, Stephen Hawking beszèlhetett volna, de a jövöben pl. az izomsorvadàsos betegek is a gondolataikkal szòlalhatnànak meg a sajàt hangjukon. Amaizing
Ádám! Ha egyedül vagy artikulálsz, tisztábban lehet érteni a mondandód. Ezen a csatornán ez hova tűnik?
Bocsika én vasárnap nézem 😂
Üdv Zádorból😂
A legtöbb house zene 120-128 bpm, techno ennél is gyorsabb, trap számok akár 155 bpm is lehetnek
Tarr-vágás történt, hogy a minisztériumi háttérintézményben is épülhessen méregdrága lombkoronátlan sétány? :)
A szám a végén!XDXD
Tükörben félmeztelen képet raknak ki fiúk 🤔 hol láttam ilyet?
És igen! 🎉 Köszönöm! Megérte várni! 1 hét után megtudtam végre milyen a TÖKÉLETES FACEBOOK PROFILKÉP!🎉🎉🎉🎉🎉😂 NAGYON BOLDOG VAGYOK! ☝️😂🤌🤌
A FIDESZ 99-ben már elhozta a napfogyatkozást! Szívesen! :D
Igen és azóta is tart😅😢
@@ethandemero Álmok léteznek!
Én bármikor tudok puszta kézzel részleges napfogyatkozást előidézni.
nekem a 2okos olyan , mintha random videósok egyéniségét ollózták volna össze megspékelve iróniával és egy kis Andrew Tate - tel :D
Mondjuk az önmagabán egy elég nonszensz szituáció, hogy whisperton bárki tartalmáról értékítéletet mond, miközben az értéktelen videógyártás nagykövete. 😅 (Nem vagyok 2okos fan, egy videójukat se láttam)
Én láttam pár 2okos videót, pedig nem nekem szólnak a tartalmaik. Akkor még kulturáltabbak voltak. Odafigyelhetnének, hogy mit mondanak.
Azért van különbség.
@@ildikomolnar8861 ??
Whispertónival csak az a baj hogy ő is gusztustalan példát mutat a "tartalmával" és nem a szexuálitásáról beszélek
De nem gyűlöletkeltő a tartalma.
@@andreamarcso2783 nezzed csak batran es tapsolj hozza
De mit csinál ami gusztustalan?
Őszintén ez a két okos egy jólvanezígy 10 éveseknek. Ti sem vagytok az értelem világító fáklyái és ugyanúgy azzal futottatok fel, hogy másokat basztattok az interneten. Nagy különbséget nem látok, ahhoz képest, hogy ki vagytok akadva.
Más korosztálynak szól. Azért az sem mindegy.
@@ildikomolnar8861 Igen, de ez nálam nagyon mókás, hogy ők is azzal futottak be, hogy mindenkiről mindent összehordtak a neten. Aztán persze ma már felnőttek, értelmesebb a kontent, de vagy 10 évvel öregebbek is. És amúgy továbbra is, ugyanúgy MINDENRŐL okoskodnak ők is, aminek csak nagyon nagyon kis részéhez értenek. Persze csak véleményt mondanak, ez egy műfaj, oké, de attól rengeteg hülyeséget összehordanak. Pont, mint a másik. Az persze még hatványozottabban gagyibb, de fiatalabbak, másnak szól, és a gyökrei a dolognak nagyon ismerősek. Ennek tükrében nekem ez a kritika nagyon vicces.
@@hemingvejorneszt8561 más jellegű ahogy ők osztanak másokat. Sok mindenben amúgy nem értek egyet velük sem. De azért azt sem mondanám, hogy ugyanaz a kettő. Ádám még a Fókuszcsoport kezdeténél nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kiemelje, hogy nem az emberről mond véleményt, hanem arról a konkrét videóról. Az az árnyalatnyi különbség, mint aközött, hogy azt mondod valakinek, hogy mekkora egy dagadt sz@r vagy, vagy azt, hogy jól meghíztál.
@@hemingvejorneszt8561
Azért van különbség a két dolog között. Bár velük sem értek egyet mindenben. Viszont Ádám a régi Fókuszcsoport videókban külön hangsúlyt fektetett rá, hogy egyértelművé tegye, hogy nem a másik személyét minősíti, hanem azt, amit csinált.
Akkor ha nincs instam nem is létezem ? 😱
A bejátszott részeletek mind copypasták valamilyen külföldi tartalomból. (videó, Twitter post, Reddit post, stb) Szóval valószínűsíthető, hogy inkább ragebaitről van szó, de láthatóan nagyon eszik a fiatalok, mert nem érezhető belőle az irónia, ami így szörnyen veszélyes. Mintha viccből a 3 éves kisgyerek kezébe pisztolyt adnál, aztán meg majd csodálkoztok a haverokkal, hogy ellőtte valaki lábát. Undorító
2okos nézőkből lesz a következő Fidesz választó generáció
Inkább 2tapló.
Amióta csináljátok az AI zenéket, mindig a végével kezdem a videót, hogy mi a napi outro zene
A lényegről nem esett szó. A Csokinak van igaza megaslágert most hallgathatják Csecsenföldön vagy sem? 😄
Nem lesz gond én olyan 106 BPM körülre saccolom ❤
Hát srácok,ezt a részt kikellett volna hagynom.Valahogy ez a 2fokos meg a kis ramenhaju srác teljesen levett a világról.
Sottogó Tóni nem a toxikus maszkulinitást, hanem a maszkulinitás teljes hiányát és annak megtagadását képviseli. Ez pontosan ugyan olyan káros, ha nem károsabb, mint ezeknek az "okosoknak" az elszólásai.
Pontosan, azért nehogy már az legyen a normális amit O "képvisel"
Az hogy ki mennyire maszkulin az miért káros? Akkor lenne káros ha ezt tanítaná hogy EZT KELL CSINÁLNI akkor aláírom bár károsnak akkorsem annyira káros mint a 2 okos. Lehetnél reálisabb.
Az hogy ki mennyire maszkulin az miért káros? Akkor lenne káros ha ezt tanítaná hogy EZT KELL CSINÁLNI akkor aláírom bár károsnak akkorsem annyira káros mint a 2 okos. Lehetnél reálisabb.
@@szonjapokol2054 és tulajdonképpen O ezt mutatja a fiatalnak hogy ilyennek kell lenni.
@@szonjapokol2054 Teljesen reális vagyok. A 2 okos-t helyén kell kezelni mert ők sem gondolják teljesen komolyan amit mondanak. Ők egy irányvonalat határoznak meg jobb-rosszabb eszközökkel és nem feltétlen hitelesen. Azonban Tóni életvitelszerűen él olyan módon amivel egy degenerált emberképet és családképet mutat be közvetetten. Ő lehet hogy ezt nem szándékosan csinálja, ettől függetlenül károsabbnak tartom a személyes emberéletekre és társadalomra nézve, amellett, hogy minden joga megvan arra, hogy így éljen. Bonyolult életutak és témák, de tartom magam ahhoz hogy Tóni károsabb.
"A csecsenek elleni csocsó mecssen a csehek a cseleket jól csinálták"
Bér Balta Vár és Csemesukopács mikor lesz?
Rogánsz bangert kérünk
Szóval nincs szűrő, kiből lehet tanár.
Csak annyi, hogy le tud-e diplomázni.
Majd segít nekik a NER , már aki megérdemli!!!! Most is ez megy !
Szűrő is azért nem lesz , hogy láthatatlan legyen az összefonódás!
Pèntek van!
A táncos mozgo kép te vagy :)