Ennyit fogyaszt a magyarok egyik kedvenc ötajtósa - TELETANK: KIA CEED

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 30 вер 2024
  • Ha visszanézünk az elmúlt 20 évre, az egyik legszebb történet a Kia Ceedé. A hagyományos kompakt modellek közötti versengés Európában az egyik legélesebb, az oszlopos tagokat nehéz megingatni, de a Kiának sikerült. A 2006-ban érkezett első generációs cee'd-et pont úgy pozicionálták, hogy tökéletesen passzoljon az európai igényekhez.
    Most épp a harmadik generációnál tartunk, ami külsőre, belsőre és minőségre is hozza az elvárt színvonalat, vagy még többet is. Ez meglátszik a modell hazai forgalomba helyezéseinek számain is, 4501 darabbal a kompakt mezőnyben az első helyen végzett 2021-ben, összesítettben pedig csak három SUV, a Suzuki Vitara és S-Cross, a Dacia Duster, valamint a Fiat 500 tudta megelőzni.
    Éppen most frissült, amivel együtt új motor is érkezett. A korábbi 1.4-es helyett 1.5-ös négyhengeres turbómotor szerepel 160 lóerővel, kérésre automata váltóval, vagy automatával és 48 voltos hibrid rendszerrel. Utóbbi konfigurációt próbáltuk ki és vittük el egy Teletank körre, hogy kiderüljön, mennyit eszik a legújabb Kia Ceed!
    #Teletank #fogyasztás #Kia #Ceed
    A TELETANK, a Vezess fogyasztésmérő sorozata. Videóinkban hétköznapi, és különleges, lassú, gyors, erős, gyenge, dízel, benzines, hibrid autók fogyasztását hasonlítjuk össze. A LÉNYEG: a kör mindig ugyanaz, az autókat mindig ugyanazon a kúton tankoljuk, így összehasonlítható eredményt kapunk, amiből érdekes tanulságokat lehet leszűrni.
    Ha megmutatnád az autódat, ami lehetetlenül sokat eszik, vagy éppen benzinpárán is elketyeg, írj nekünk a teletank@vezess.hu e-mail-címre!
    Feliratkozás a csatornára: bit.ly/VezessTV...
    Ez a Vezess UA-cam-csatornája. A vezess.hu Magyarország piacvezető autós lapja, havonta több mint 1,5 millió olvasóval. 2001-ben alapított magazinunkban évente 150-160 új autót tesztelünk itthon és a világ számos országában. Írunk használt autókról, haszongépjárművekről, beszámolunk a motorsport eseményeiről, kiemelten foglalkozunk a Forma-1-gyel. Cikkeinkben igyekszünk minden olyan témával foglalkozni, ami érintheti a közlekedés résztvevőit. Körüljárjuk az autóvásárlás, az üzemanyagok, a rendszámok, a gyorshajtás, az autójavítás kérdéseit, de nem maradnak ki a vicces történetek sem. UA-cam-csatornánkon is megtaláljátok a fenti témákat, de a használt autókkal, az autók fogyasztásával, fedélzeti rendszereivel és a Forma-1 történéseivel külön, kiemelt sorozatokban is foglalkozunk. #vezess #teszt #autóteszt #üzemanyagár #autó
    Web: www.vezess.hu/
    Facebook: / vezess
    Insta: / vezess
    E-mail: youtube@vezess.hu

КОМЕНТАРІ • 56