🇭🇺🔥 „MÚLTJÁHOZ HÍVEN, ELSZÁNVA A JELENBEN ÉS BÍZVA A JÖVŐBEN”

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 30 вер 2024
  • A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság elnöke, Intézetünk tudományos főigazgató-helyettese a Fehérvár TV „Fehérvári beszélgetések” című műsorában
    A 2010-ben elfogadott Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény nyomán a nemzeti sorstragédiát jelentő esemény 100. évfordulójára készülve Székesfehérvár Dr. Cser-Palkovics András polgármester támogatása mellett a Trianonhoz vezető folyamatokat, az összeomlás előzményeit és a kilábalás időszakát is be kívánta mutatni.
    Épp ezért a Vizi László Tamás vezetése mellett 2018-tól működő Emlékbizottság legfontosabb feladatának tekintette, hogy az eseményeket ne csak országos nézőpontból, hanem helyi lokális dimenzióban is vizsgálja. A téma országos szaktekintélyei mellett helytörténettel foglalkozó kutatók voltak azok, akik a proletárdiktatúra ideológiáját, nemzetközi összefüggéseit, Magyarország és Székesfehérvár módszeres kifosztását jelentő román megszállását, vagy épp hazánk egyik legnagyobb formátumú politikusának; gróf Apponyi Albertnek munkásságát megidéző előadást tartottak az Emlékbizottság szervezésében megvalósuló tudományos szakmai konferenciákon.
    A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság majd’ öt éves munkáját az „Összeomlás, terror, Trianon” című, a szakirodalomban mérföldkőnek számító, a Magyarságkutató Intézet szakmai együttműködése mellett kiadott reprezentatív tanulmánykötet zárta, amely magyar jövőbe vetett hittel mutatja be hazánk máig ható tragédiáját.
    //Magyarságkutató Intézet//
    Web: mki.gov.hu/hu
    Facebook : / magyars%c3%a1gkutat%c3...
    Instagram: www.instagram....

КОМЕНТАРІ • 1