Mindig örülök, amikor egy fiatal részéről, aki szárnyait bontogatja, ilyen ŐSZINTE önkifejezéssel találkozom, mint itt és a másik dalban a 05-ben is. Mindkettőben elgondolkodtatónak tartom a szöveget, ahogy megfogalmazza az identitáskeresés fázisában lévő fiatalok érzéseit (ábránd és felocsúdás, szorongás, önvád stb.), egy egyszerre direkt és metaforikus nyelven.
nagyon kreatív, nem láttam még ilyen festékezős témát, kúl! tetszik a szám, meg amit még a klip csavar rajta. két kedvenc pillanatom 2:08 tól az a kézmozdulat, és 2:18 az a néézéés! gratula boiz! 🤍
ismétlen - újra meg újra megtörténő. a szövegben az ott egy soráthajlás lenne; ismétlen léptünk egyszerre. gyerekkori idilli képem amikor valakivel sétálsz és realizálod, hogy egy ritmusban mozogtok egymás mellett.
Azért néztem meg a videót, mert konkrétan erőszakkal tolja az arcomba reklámként a youtube és a spotify is, ami nálam ellentmondásos és hiteltelen dolog a művésziességgel szemben. De azért majd meghalkgatom a többi munkádat is, hátha más lesz a véleményem.
Tiszteletben tartva véleményed, kíváncsiságból kérdem hogy egy hiteles művésznek hogyan kell szerinted érvényesülnie ma online, ha egyáltalán kell? Elmondhatod akár más művészeti ágazat példájával is, pl filmművészként hogyan érvényesüljön az ember?
@@MartonKaroly Szubjektív véleményt írtam, nem tudom, hogyan kéne érvényesülni. Csak azt tudom, hogy nem úgy, hogy az zavaró legyen. Számomra zavaró, ha egy nap már harmadszor ugrik fel a képernyőmön ugyanaz. Biztos sokaknak ez nem probléma, de nem tehetek róla, belőlem kiöli a kiváncsiságot és a csodálatot...a csodálatot akkor élem át, ha magamtól fedezek fel egy műalkotást. Tudom, hogy ez szemben áll mindennel, ami egy előadó megélhetéséhez kell. Nem várom el, hogy egy művész ne keressen pénzt vagy ismertséget, ez távol álljon tőlem. Csak kialszik a láng...bennem.
@@zs-md3om Köszönöm válaszod! Azért tettem fel a kérdést hogy ravilagitsak mekkora ellentmondás van abban amit mondasz. A válaszodból egyértelmű ez szerintem mindenki számára. Utolsó kérdés: Ha Harry Styles reklámot latnal napi 3x ott is odakommentelned ezt? Vagy cseréljük ki Harryt egy általad kedvelt eloadora
@@MartonKaroly nem tudom mi volt szerinted ellentmondásos, de nem baj, én elfogadom a kritikádat. Bár sajnálom, hogy mindenáron meg akarsz győzni róla, hogy rosszul gondolkodok. A kérdésedre: nem, nem kommentelnék olyan klipek alá ilyesmit, amik nem is akarnak többnek tűnni, mint amik. Megkérlek, hogy fogadd el, hogy rossz a benyomásom ennél a zenénél és ezért nem tartozom több magyarázattal és nincs is akkora súlya, hogy mindenáron belássam az esetleges tévedésemet.
@@zs-md3om Nem az volt a tervem hogy belásd, nem érdekelsz annyira hogy meggyőzzelek, viszont ha bárki más olvasná egyértelművé válljon a tévedésed, köszi ;)
Az előzőhöz képest ez a dal nem hozta azt szintet sajnos... sőt ez már az a túl elvont kategória szamomra. Egyebkent a hangod zseniális, nem kellene bele a leányzó. Úgy valamivel jobb lenne. De hajrá továbbra is ✌️✌️
Mindig örülök, amikor egy fiatal részéről, aki szárnyait bontogatja, ilyen ŐSZINTE önkifejezéssel találkozom, mint itt és a másik dalban a 05-ben is. Mindkettőben elgondolkodtatónak tartom a szöveget, ahogy megfogalmazza az identitáskeresés fázisában lévő fiatalok érzéseit (ábránd és felocsúdás, szorongás, önvád stb.), egy egyszerre direkt és metaforikus nyelven.
igazán köszönöm ezt a kommentet, örülök hogy kirajzolódnak a szövegbe vetett gondolatok, érzések, képek. 😊🤍
Engem a dallam ragadott meg. Nagyon kis kellemes. 🥰☺️
Remek dal!!!
varom varom varom varom varom varom
wow, tök szép lett
Ezt nagyon eltaláltátok!
❤💫
nagyon kreatív, nem láttam még ilyen festékezős témát, kúl! tetszik a szám, meg amit még a klip csavar rajta. két kedvenc pillanatom 2:08 tól az a kézmozdulat, és 2:18 az a néézéés! gratula boiz! 🤍
és köszi, hogy egy kicsit én is részese lehettem! csodabuli volt :>
@@orsolyanorareffy kulon orom hogy velünk tartottal ;)
zsenialis!
Tetszik! :)
Gyönyörű💖
Nekem nagyon tetszik ez a szám!!!
Imádom!
Hogyan készült a klip / Behind the Scenes 👇👇
ua-cam.com/video/12hL5NRvV8M/v-deo.html
Az album mikorra várható?
tavasz végén érkezik, ha minden igaz. 😊
Nagyon kecsi lett , gratula
Kár, hogy sokan nem értik az iróniát :D
Nekem olyan Byealex hatása van, abból a korszakából, amikor még jó zenéi voltak.
U.I.:Nekem a Zsolt mutatta, nem a reklámok. :)
berczesi robi: jogdijat kerem ide
berczesi robi ugyvedje: inkabb sorozok
ismétlen? az mi?
ismétlen - újra meg újra megtörténő. a szövegben az ott egy soráthajlás lenne; ismétlen léptünk egyszerre. gyerekkori idilli képem amikor valakivel sétálsz és realizálod, hogy egy ritmusban mozogtok egymás mellett.
Wow, újra 2011 van? Gotye picit jobb volt
Azért néztem meg a videót, mert konkrétan erőszakkal tolja az arcomba reklámként a youtube és a spotify is, ami nálam ellentmondásos és hiteltelen dolog a művésziességgel szemben.
De azért majd meghalkgatom a többi munkádat is, hátha más lesz a véleményem.
Tiszteletben tartva véleményed, kíváncsiságból kérdem hogy egy hiteles művésznek hogyan kell szerinted érvényesülnie ma online, ha egyáltalán kell? Elmondhatod akár más művészeti ágazat példájával is, pl filmművészként hogyan érvényesüljön az ember?
@@MartonKaroly Szubjektív véleményt írtam, nem tudom, hogyan kéne érvényesülni. Csak azt tudom, hogy nem úgy, hogy az zavaró legyen. Számomra zavaró, ha egy nap már harmadszor ugrik fel a képernyőmön ugyanaz. Biztos sokaknak ez nem probléma, de nem tehetek róla, belőlem kiöli a kiváncsiságot és a csodálatot...a csodálatot akkor élem át, ha magamtól fedezek fel egy műalkotást. Tudom, hogy ez szemben áll mindennel, ami egy előadó megélhetéséhez kell. Nem várom el, hogy egy művész ne keressen pénzt vagy ismertséget, ez távol álljon tőlem. Csak kialszik a láng...bennem.
@@zs-md3om Köszönöm válaszod! Azért tettem fel a kérdést hogy ravilagitsak mekkora ellentmondás van abban amit mondasz. A válaszodból egyértelmű ez szerintem mindenki számára. Utolsó kérdés: Ha Harry Styles reklámot latnal napi 3x ott is odakommentelned ezt? Vagy cseréljük ki Harryt egy általad kedvelt eloadora
@@MartonKaroly nem tudom mi volt szerinted ellentmondásos, de nem baj, én elfogadom a kritikádat. Bár sajnálom, hogy mindenáron meg akarsz győzni róla, hogy rosszul gondolkodok.
A kérdésedre: nem, nem kommentelnék olyan klipek alá ilyesmit, amik nem is akarnak többnek tűnni, mint amik.
Megkérlek, hogy fogadd el, hogy rossz a benyomásom ennél a zenénél és ezért nem tartozom több magyarázattal és nincs is akkora súlya, hogy mindenáron belássam az esetleges tévedésemet.
@@zs-md3om Nem az volt a tervem hogy belásd, nem érdekelsz annyira hogy meggyőzzelek, viszont ha bárki más olvasná egyértelművé válljon a tévedésed, köszi ;)
A szöveg is tök jó... annyi rossz zene van mostanában...na vègre egy jó mondanivaló!!!
why the fuck am i getting claimed on pokemon snap for this shitty song..
Az előzőhöz képest ez a dal nem hozta azt szintet sajnos... sőt ez már az a túl elvont kategória szamomra. Egyebkent a hangod zseniális, nem kellene bele a leányzó. Úgy valamivel jobb lenne. De hajrá továbbra is ✌️✌️
Szerintem úgyisjó
Nekem ez nem jött be!