MZP is elfogadott mindent, elment az összes helyre ahol kérdezni akarták, mert nagyon tisztának, korrektnek és demokratikusnak akart látszani.. és nézd meg mi lett belőle... szerintem nagyon naív volt. Ez a taktika működne egy "normális" világban, de ebben a fertőben ahol mindenki csak leköpni akarja a másikat, nagyon nem. Szóval szerintem jól teszi Magyar Péter hogy taktikázik és nem sétál bele minden csapdába a fidesz kénye-kedve szerint.
@@jozsefsz3679MP kb semmiben nem mert még állást foglalni (amit megértek), de annál nagyobbak az elvárásaim, mint hogy ezek nélkül támogassam. Tegyük fel beszavazunk egy olyan embert aki amugy full szèlsőséges nézeteket vall, csak még nem éri meg neki ezeket megmutatni. Részemről mivel EP lesz, a tisza igyis ugyis bekerül. A végeredményen majd ugyis látszik hogy fidesz x mindenki más összevetve pedig mennyi és ennek mi az aránya. Tehát itt ilyen téren nincs elveszett szavazat. És amugy sem lehet kb semmit elérni az EUban, a problémákat itthon kell megoldani.
csipáztam/zom MZP-t, jó hogy színre lépett, egy demokráciában az ő pártját szívesen látnám egy kormány-koalicíóban, de mondott olyanokat hogy a hajam ketté állt...
Tegnap Facebookon Vona posztja alatt volt egy Magyar Péter - Vona Gábor comment váltás. Ott elhangzott egy javaslat: Legyen vita a Várkert Bazár előtt a platós kocsin face to face, és legyen kontrasztba állítva a benti műsorral.
Vona Gabor persze, hogy szivesen vitazna a mas altal odavitt emberek elott, hisz igy o csak nyerhetne.. hagyjuk mar. Neki mar lefott a kave, volt eselye, nem elt vele, azota meg csak beszel, mast nem csinal. Nem ertem vele miert kene vitazni, szerintem nem tenyezo a pali. Es vegtelenul hiteltelen is.
Sokan azt gondolhatják, hogy MP nem az a politikus, akit megérdemlünk, hanem az, akire - most - szükségünk van. (Ha tökéletes alternatívát keresünk, nem változik semmi.)
Az idegen nyelvekben, főleg a németben a legszebb, hogy 1 szóban olyan ifejezések vannak, amiket néha egy mondanban sem biztos, hogy meg lehet fogalmazni. :D A tömegközlekedésen a hőmérséklet olyan, hogy sosem lesz jó mindenkinek. Nem vagyok fázós és kivagyok, mikor reggel megy a fűtés itt is a járatokon. De tény és való, hogy nem mindenki van el egy pólóban 10 foktól. Ha jól emlékszem 2018-ban voltam kint év végén Karlsruhe-ban, de más külföldi városban is belefutottam már, hogy az autós közlekedés nagy részét leviszik a föld alá és nagy parkolók is vannak. Karlsruhe-ban a kastély és környéke teljesen parkosítva lett ott is, ahol korábban autók jártak. Linz főtere alatt több szintes és nagy garázs van és alig van autó. Az hogy van nyilvános wc több helyen a városban már meg sem említem. Szóval van bőven hova fejlődni város szinten!
Karlsruhe közlekedés szempontjàból az egyik legélhetőbb vàros, logikus, következetes, tervezett volt minden. Én kocsival nem jàrtam annyit, max a munkàmból kifolyólag, de tömegközlekedéssel minden nap jàrtam, és mindig elbűvölt a tramtrain hàlózat!
Kedves Ádám, a 6:30 másodperc környékén elmondottakat hallotta anyukám a Kádáréktól, hogy most ugyan rossz nekik, de majd nekem (tehát a szüleink gyerekei generációja) mennyivel jobb lesz, anyukám végig keccsölte az életét 40 év munka után még 10 évet dolgozott nyugdíj mellett és nem lett jobb se az Ő se az én életem. Hallottam én ezt a mondatot mind Gyurcsány, mind Orbán szájából és csak azt látni, hogy én és az ismerőseim becsületes munkával egyre jobban elszegényedtünk, míg mások stadionokat, kastélyokat, spanyol/horvát országi nyaralókat építenek és tulajdonolnak, miközben az én generációmtól elkobozták 2011ben a nyugdíj megtakarításunkat, tehát ismételten ki lehet jelenteni, hogy nekünk semmivel nem lett jobb. Úgyhogy én már ebben nem tudok hinni, azt sem hiszem el ezeknek a szarháziaknak, amit kérdeznek...
@@Julcsa-qg5sz Én semmit nem kaptam. A kötelező magánnyugdíjpénztárban kezelt pénzemet átutalták az államnak 2011-ben. (Összesen minden magyar embertől 3000 milliárd Ft-ot) Azt ígérték, hogy lesz valamilyen felület ahol ezeket a pénzeket jóvá írják a személy nevére. Láttad Te ezt a listát? Ne keverd össze az önkéntes magánnyugdíj pénztárral. Arra nem tudja rátenni a kezét az állam. (még nem hoztak olyan törvényt, de a KATA Tv. megszüntetésének tapasztalatai alapján bármikor hozhatnak máról holnapra egy tv.-t hogy azt is elvehessék...)
*Hont és Schiffer is csont nélkül csúszott be OrbÁnuszba, de hamarosan ki fognak csúszni a valóságba,* *vagy a gazdatest mocskos rendszerével együtt mennek lefolyóba, de életük végiéig bűzleni fognak mindenkinek!*
A lányom tortáján a bohárember volt. Amikor feltette az instára ráírt Bohár, gratulált neki. Pünkösd hétfőn a lányomnak írogatott ahelyett hogy mondjuk a templomba ment volna a gyerekével 😂. Közben az egész család rajta röhögött hogy elhiszi hogy... 🤣🤣🤣
A kerületekben Budapesten úgy csinálták, hogy a billegő kerületekbe hetente jelentettek át 2-300 embert, akik aztán a Fideszre szavaztak, így nyerve meg a választást pár 10 szavazattal.
Hont korábban sokszor elmondta, hogy mennyire rajong Varga Juditért. Hát persze, hogy beleörült abba, hogy MP sok éven át együtt élt álmai asszonyával. Az nem zavarja, hogy VJ nem MP megjelenése miatt vonult vissza, hanem pont fordítva. Hiába utálkozik ordítva…
Én is úgy gondolkodtam Szentkirályiról, hogy esélytelen a Vitézy-Karácsony versenyben aztán megtaláltam ezt a 444-en: A Mediánnál Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid lényegében holtversenyben áll egymás mellett, 1-2 százalékponttal előzgetik egymást. A pontos számok: Karácsony 42, Szentkirályi 23, Vitézy 21 százalék.
Lódítok egy nagyon vadat: Nem került ki NATO adat! Itt egy orosz hacker se járt, Főleg olyan sosem, mely árt! Minden orosz tök jó barát, Együtt rúgjuk Nyugat farát! /Gulyás Szergej/
Tegnap pont elcsíptek egy 2RK-s posztot, amely alatt Magyar Péter válaszolt Vona Gábornak azzal kapcsolatosan, hogy miért nem ér rá vele leülni vitázni. Elfogultság nélkül, én tényleg el tudom képzelni, hogy ez az ember, aki hetek óta járja az országot - Szegeden említette, hogy több mint száz településen jártak eddig és még legalább ennyi hátra van, ahová szeretnének még eljutni a választások előtt -, nem tudja megoldani hogy az ország másik feléből felutazzon Budapestre. Aki látta a menetrendjét, hogy naponta hány településre utazik el, annak világos, hogy ez az ember hetek óta reggeltől estig úton van és tart beszédeket kisebb-nagyobb tömegek előtt. Nem állítom azt, hogy ennek ellenére ez a "kifogás" ne jönne neki kapóra, hogy ne kelljen leülni vitáznia bárkivel, akivel nem szeretne. Persze megígérte hónapokkal ezelőtt - ahogy megígérte az embereknek is, hogy eljut hozzájuk országszerte. A két ígéret közül szerintem nem meglepő, hogy az embereknek tett a fontosabb számára (hisz őket akarja megnyerni magának) és nem egy politikusnak (aki amúgy valahol az ellenfele is a választásokat tekintve). Döntésének eredménye pedig látszik az egyes városokban összegyűlt tömegeken. Én tisztelem és értelmes embernek tartom Vona Gábort is, de be kellene mindezt látnia (főleg úgy, hogy ők is járják az országot, tudja hogy ez mennyi energiával és munkával jár) és nem óvodásként kellene toporzékolnia, hogy "a Péter nem akar velem leülni vitázni..." Hont kapcsán meg annyit, hogy esetleg fél percre elhallgathatna, letörölhetné a habzó nyálat a szája széléről és elgondolkodhatna azon, hogy erkölcsileg és morálisan hogyan képes egy kalap alá venni azt, hogy ha valaki titokban hangfelvételt készít a feleségéről, aki alkotmányos bűncselekményt ismer be - és azt, hogy valaki háborús agresszorként megtámad egy másik országot, több millió ember haláláért felel és közben egy egész kontinens békés életét és gazdaságát fenyegeti közvetlen illetve közvetett módon? Mert számára ez a két dolog ugyanolyan súlyossággal bír ezek szerint, az elhangzottak alapján ...
Sváby Andráshoz beül,ma dobta fel a fb, hogy lehet kérdéseket küldeni. Mindegy,ez ilyen. Nem értek ahhoz amit csinál,de látom, hogy Ő és a bandája igen.
Nincs igazad. Mondom ezt szintén MP támogatóként. Ezen a ponton már tök fölösleges mentegetni őt, amiért nem megy el vitázni. Ez már az elvakult szektásodás kezdeti tünete és nem a demokratikus Magyarország igénye. Az m1-es vita még érthető, mert ott simán a Fidesz előnyére manipulálhatják az egészet. Már a témaválasztáson is látszik, hogy elkezdtek machinálni. De a Vonával való vita folyamatos kerülgetése védhetetlen. Először is, Vona már akkor meghívta vitára MP-t, amikor még pártja se volt, és még az országjárása sem indult el. MP el is fogadta a felkérést. Tehát ez az ígéret előbb is jött, mint az országjárás ígérete. Összegzésül így nem áll meg az az érv, hogy az országjárás miatt nincs ideje. Az m1-gyel ellentétben Vona nem csapdát akart állítani MP-nek, hanem egy olyan, tiszteleten alapuló vitára hívta, ahol egymás mellé állíthatják a Magyarország jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket. Nyilván nem teljes önzetlenségből hívta ki, de ezt nem is kell elvárni. Ha legitimáljuk azt, hogy MP nem megy vitázni nála kisebb halakkal, akkor ugyanazt legitimáljuk, amit Orbán csinál. Az ellensúly megteremtésének egyik eszközét tagadjuk meg. Az időhiányra való hivatkozás egész egyszerűen egy kifogás azért, mert MP nem szeretne semmiféle szavazatlemorzsolódást. Vona felajánlotta MP-nek, hogy akkor majd odakinn bonyolítsák le a várkert bazár előtt május 30-án, de nyilván MP nem akar Vonának még csak közönséget sem adni. A Nolimpiás kiszólása mellett elég aggasztó ez az antidemokratikus pökhendi tendencia. Mikor fogja ezt levetkőzni magáról? Mert ha így megy tovább, akkor tényleg benne van a pakliban, hogy kapunk egy Orbán 2-t, személyi kultusszal, elvakult birkákkal együtt
Legyen vita, csak nem a retkes köztévén. Legyen a parlament előtt több százezer ember előtt. Vágatlanul. Aztán a közönségből gyüjthetnék a kérdéseket. UA-camon mehet liveba. Aki a köztévén akarná nézni annak már úgyis mindegy.
Tegnap hallottam MP élőben, hogy olyan témákat akarnak tenni a vitába, ami 'magyarokat érdekli a legjobban' mint a háború, migráció, jogállam. ( Orban kedvenc témái ) Míg az embereket valójában ( ez is érdekli csak nem listavezető ) az egészségügy oktatás érdekli. Ha már vita!!! Legyen a top 3 ról szól amit a felmérés is mutat mert ha már nem azzal indul az egész, már az egész egy nagy hazugság. No már most... Sajnos a sok okostóni ezt az adót nézi.... Most vagy próbál ez a szerencsétlen Péter onnan elhozni szavazókat. Ha sikerül is... nem lesz sok.. ( Itt érdemes mérlegelni, megéri e neki ) Vagy felesleges mert hülyét fognak belőle csinálni, BÁRMIT is mond. Ez talán akkor lenne opció ha nem 8 percet kapna az ember. De 8 perc hülyeségekről beszélni, hogy meggyőzz 50 fideszesfotelharcost..... ? :D Hülye szitu. Szerintem az a legjobb döntés....Ha hallgat az ösztönére. Aztán lesz ami lesz. Én nem mennék, mert nem éri meg 50 szavazót áthúzni... mert a 20 évnyi agymosást nagyon jól elvégezték sokaknál. :D
Csoki nagyon korrekt volt a visszafogott rant Karácsonnyal kapcsolatban, az átláthatóságot sem tudta megoldani, pedig az tényleg csak rajta múlt. Viszont annyit hozzá tennék, hogy a klientúra kiszolgálása egyáltalán nem harmadlagos dolog, sőt az egyik, ha nem a legfontosabb probléma. Ez a mocsár maga, ami miatt valóban nem lehet érdemi változásokat elérni, hiszen JÓLVANEZÍGY ahogy eddig is volt. A lehető legfontosabb lett volna Gergelynek, hogy ezt a szemetet eltakarítsa, hogy egyáltalán legyen esély a változásra, nem így történt. Ideje, hogy változtassunk ezen a szavazatunkkal ;)
@@sandorszabo7886 Azt a fajta sértegetést és személyeskedést, amit Hont megenged magának, nem nevezném kritikának. Mégha a kritikai mondanivalójával egyet is értek.
@@lazargabor1839 puzsér ugyanolyan személyeskedő kritikákat szokott tolni pl karácsony ellen, és ő körbe van rajongva a saját szektája által (including kókuszcsoportos fiúcskák). Hont egy f@szkalap, de Puzsér is, és mégis kettős mércével vannak mérve annak függvényében h kinek nagyobb a rajongószektája.
Szerintem Orbán Viktor minden nap azért imádkozik, hogy csak ne hogy vége legyen a háborúnak. Szerintem ő a legnagyobb nyertese a háborúnak, ő választásokat (ezzel hatalmat, pénzt) nyer vele.
Plusz a Fico merénylettel is csak nyert. Úgy kellett neki, mint egy falat kenyér. Az ilyen alakok mindig a káoszban, az ellenségeskedésben lubickolnak a legjobban.
Persze. Amíg félelemben lehet tartani az országot (gender, háború, migráns, Soros stb), addig nyert ügye van. A háború ebből a legnagyobb félelem, és mivel tudjuk, hogy a fidesz az egyetlen békepárti Európában, ezért az okosak és ügyesek csak rá szavazhatnak. :)
Hont tisztában van azzal, hogy a válás folyamata alatt a szétmenő párok fele rögzíti egymás beszélgetéseit, szöveges üzeneteit, másolja a fotóit? És ott nem az államszintű korrupcióról szóló utalásokat, hanem privát részleteket rögzítenek. Én semmilyen platformon nem támogatom MP-t, de azért Hont is felvehetné újra a kapcsolatot a valósággal.
Bizony. Tágabb baráti körömben válófélben mindenki mocskoskodott a telefonnal. Belekotorászni, felvételt, nem kívánt fotót csinálni . . millió ember alá megy a normalitásnak vészhelyzetben.
Nem gondolom feltétlenül fairnek a Karácsony ilyen szintű ekézést, mikor 2-3 évnyi covid alatt kellett terveznie plusz Orbánék is az ígéretek ellenére szanaszét szivatták Budapestet és nyilván fogják is még, mert megőrülnek ebbe, hogy a fővárosban a többség nem kér belőlük
@@zsuzsaagoston605De van, az MSZP-DK-Párbeszéd, és Momentum is támogatja.Az pedig mindegy, hogy Gyurcsány szereti, vagy nem szereti Karácsonyt, ha nem tudnak felépíteni egy saját polgármestert helyette, aki szimpatikus lenne nemcsak a DK szavazóinak.
"Az 1 milliárd reklámpénzből ha leadózik a Meta meg Google 10%-ot az is 100.000.0000ft az amerikai államkasszába. Ebből kiosztottak 30 millát, ebből kaptak a fiúk 5milliót. Igazából akkor magyar pénzből voltak támogatva a Fidesz meg Orbán által." Nah ez a komment ért tiltást a Bohárnál😅😪
Két napja a Bohárember éppen kirakott posztja alatt, miszerint 2026-ban Magyarországon kerül megrendezésre a BL döntő, ki nem hagyhattam az első kommentet ,,Szánalmas" ... 1 percet sem élt meg sem a komment, illetve le is tiltott.. Pedig építő jellegű kritikának szántam xd
Ez a rész nagyon tetszett, szeretem az ilyen "kimulatjuk" az idiótákat stílusú reakciókat rájuk. A Megafon megalapítása óta ezt kellett volna mindenkinek tenni velük és talán nem duzzasztották volna eddig őket.
2:50 Ádi azért nyert az értelmiség, mert értelmiség, nem a vidéki emberek, ha megnézed a szabadvarosok szövetsége sem kistelepülésen jöttek létre, hanem a tanult értelmiség nagyvárosaiban
Ha lenne egy kis eszük AI-al szöveges leiratot készítenének a videókról, azokon van time stamp is, bedobják chagpt-be és megmondja mikor miről beszéltetek. De hát erre se idő se pénz, se értelem :D abból lehetne vágni, még megnézni sem kell...
Egész nyugodtan lehetne hívni dollárjobboldalinak a megafonos kis pincsiket, mert elég sok magyar pénzt tolnak egy amerikai cégnek ami a facebook/meta. Miért támogatják ennyi pénzzel Amerikát? Jah de bocsánat javítanám, azért nyugodtan nem lehet őket dollárjobboldalinak hívni, mert ezek nem is jobboldaliak csak kormány propagandisták, szóval dollárpropaganda.
MZP elment minden vitára, el is tiporták, tényleg sok értelme van csapdákba besétálni…jobb ha ő hallgat a politikai szakértőkre, a populizmus helyett…am nem vagyok mp fan, csak nem értem a rinya tárgyát, meg hogy ilyen gyorsan el lett felejtve MZP összes 🌳(sz) erdője, mert meg akart felelni a szavazóinak
@@dorkaekes8299 várhatsz arra a tökéletes jelöltre, aki 7 percben mondott monológgal bármit meg tud nyerni, ahelyett hogy kiforgatnák. Pont az ilyen fogalmatlan emberek miatt ígérgetnek a politikusok össze-vissza lehetetlen dolgokat, mert nektek ez kell. Soha nem lesz lebontva a 2/3
Bocs, de egy ilyen "vitára" nem csak Magyarnak, hanem senkinek nem kellene elmennie. Semmi értelme. Az, hogy az 1-2 százalékos pártok el akarnak menni, mert megjelenési felület legyen az ő dolguk. De nem igaz, hogy nem látjátok, hogy ez a vita így nevetséges.
@@TSEliot1978 Nem tudni, miért változtatott, remélem, kiharcolt valami plusz témát, mert leginkább azzal van a baj. A 24.hunak adott interjút, meg a blikknek erről, nézz rá.
2010 re emlékezzetek vissza. Főleg 2006-2008 ra. Gyurcsány azt mondta, hogy össze kell húzni a nadrgászíjat és megszorításokra van szükség. 10ben orbán azt mondta, hogy nem kellenek megszorítások. A választások után 40 új adórendet vezetett be.... Az nem megszorítás?
@@dorkaekes8299 Az öszödi beszéd elött bejelentette, hogy pesti albérlettel rendelkező képviselőknek nem fog járni a fél milliós üzemanyag támogatás. Fel lehet ülni a metróra mert megáll a parlamentnél.
Nevetséges nem releváns pártokat ilyen lényegi vitába meghívni. Az, hogy a fidesz ennyi pártot akar a vitához, olyan, mintha azt mondaná, nem számít a parlamenti kétharmad, szóljon bele a döntésbe minden párt egyenlő mértékben, nem számít, mit akar a minden döntés hátterében felsejlő OV, döntsön a nép!
Hont András nyilván selyemmajmozik, hiszen neki az sem volt probléma, amikor Bencsik az ugandai melegek kivégzését üdvözölte és különben is szerinte Novák Katinak nem is kellett volna lemondania. Egy feketeöves álellenzéki, akire minden pofon jó helyre megy. Én őszintén remélem, hogy addig hergeli saját magába saját magát, hogy végül agyvérzést kap. 🙏🧠
Mindig amikor elbizonytalanodok Magyar Pèterben jön egy ilyen szöveg mint amit a Hont most lenyomott ès már tudom h megy a Tiszára az x!! Hátha a guta megüti az ilyen emberi hulladèkokat mint ez a Hont András! Èrdekes módon a hangfelvétel tartalmi rèsze vhogy nem háborítja fel, csak a keletkezèsènek a módja!
@@tamasboszormenyi7450 "Èrdekes módon a hangfelvétel tartalmi rèsze vhogy nem háborítja fel, csak a keletkezèsènek a módja!" Igen. Ez olyan Szijjártós tempó: honnan van az a papír?
Az Átlárszót le is mondtam. Ha ezzel a nyomorult orbánistával a stáb képes értékközösséget vállalni, akkor sajnos engem most elveszítettek. Ma már tökegyszerű a képlet: aki fideszes, az vagy segghülye, vagy egy alkas, gerinctelen féreg.
Sokan mondják, hogy idegesítő a Szentkirályi. Szerintem meg kell találni mindennek a jó oldalát. Ha nem lenne ez a kampánynak nevezett bohózata, szegényebbek lennénk ezekkel a feledhetetlen pillanatokkal. 🙄 ua-cam.com/video/mppboMKzovk/v-deo.html
Tyú... hát amit Hont előadott, az valami nagyon legalja. A TiszaPártos szatyros posztja alatt személyesen szólt be nekem, de az érvelés az nem mentneki, amikor visszakérdeztem akkor meg nem válaszolt többet. Megmondóembernek oké, de a vita még írásban sem megy neki, főleg ha valaki megkéri hogy igazolja amit állít...
Fiúk, az összes elemző szerint, politikai hiba elmenni egy ilyen vitára. Az egy csapda,nincs jó döntés. MP nolimpiás beszólása hiba volt,(engedjük meg neki, hogy úgy gondolha, ahogy) de ha egy éven keresztül csak hülyeségeket beszélne akkor se érné be a fideszt. Nem a tökéleteset kell megtalálnunk, hanem a leginkább megfelelőt és még mindig nem látok Magyar Péteren kívűl más alternatívát ellenzéki oldalon. Lehet itt mindenfélét mondani, szektázni meg hasonlókat de hol van az a politikus aki 100 embernél többet megmozgat??
@@anikokertesz2254 odaírtad, hogy hiba volt, de a mondat második felében már mentegeted. Nem az a fontos, hogy én mit gondolok, hanem, ahogy a srácok mondták tegnap, vagy két napja, pártállástól függetlenül tudjuk már azt mondani bárkire, hogy egy fasz. MP rengetegszer az, nagyon sokszor a mélyen kritizált Fideszes tempót tolja, megszólalásaiban populistább lent Orbánnál. Lehet, hogy jó alternatíva, de nem látni, és nem megkérdőjelezni azt, hogy mennyiben olyan ő most sokszor, mint egy új fidesz, az szerintem félelmetes. Szerinted, ha 1 évig beszél hülyeségeket sem éri utol Orbánékat. Akkor, ha már 14 éve fogja csinálni, akkor az elég lesz? Próbáld meg megérteni, hogy lehet támogatni MP-t, de neki jelenleg a támogatói a fékje. És, ha gondolkodás nélkül beállsz minden szava mögé, akkor nem látom hol vagyunk beljebb.
Tegnap Facebookon Vona posztja alatt volt egy Magyar Péter - Vona Gábor comment váltás. Ott elhangzott egy javaslat: Legyen vita a Várkert Bazár előtt a platós kocsin face to face és legyen kontrasztba állítva a benti műsorral.
Az alkotmány módosítása egyértelműen népszavazás útján kéne történjen. A hatalommal kötött társadalmi szerződést, legitim módon, nem módosíthatja egyoldalúan a hatalom. Sajnos személyesen még nem találkoztam olyan magyarral, aki ezzel a gondolatal egyetértett volna.
J.A: Késett a böllér Láttam az orbánviktort én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény.
Nekem egyetlen problémám van a MP körüli közhangulattal: az, hogy a választók egy része úgy tekint rá, mint a biológiai órajától becsavarodott nő, aki egy szeretethiányos koalabébi ragaszkodásával veti rá magát az első normálisnak tűnő férfira, mert úgy gondolja, ő az utolsó esélye a boldogságra. Volt már a közéletben ilyen messiásváró hangulat, annak a levét isszuk 2010 óta.
Nem az volt a gond, hogy 2010-ben eljött, hanem hogy 2014-ben nem lett elkergetve. Lehet várni a messiást. De ha leszerepelt kormányon, akkor el kéne pártolni tőle.
@@palpala 2014re orbán kiépítette a teljes hatalmát biztosító jogrendszert, benne a 2011es választási törvénnyel. legkésőbb onnantól minden választásokon keresztül zajló hatalomváltási vágyakozás nem más, mint délibábkergetés.
A Vona Gábor - Magyar Péter vitára pedig sokan kíváncsiak lennénk szerintem. Két nagyon értelmes ember, de két különböző úton próbál tenni Magyarországért. Mi csak jól járnánk azzal, ha a két vízió fel lenne vázolva egymás mellett!
@@azujparadigma6568 Nem sok embert érdekel Vona Gábor! Kár amúgy mert tetszett a kezdeményezés, de be kell látni hogy VG nem sok embert tudott megszólítani.
@@bence96benko Nem mondtam, hogy Vona Gábor miatt néznék meg milliók, de attól még ugyanúgy 1-2M ember megnézné, mint a Puzsér - Magyart is. Azt sem elsősorban Puzsér miatt nézték meg. Tehát valaki mégiscsak kíváncsi lenne rá.
Majd vitazzanak / bestelgessenek a jovorol a valasztasok utan. Ertem, hogy Vona erdeke ezt utni, hisz szeretne vmennyit maganak MP aurajabol (lasd Puzseros vitak megtekintesi kulonbozete 1,X M vs 80e)
Azért nevezi a Megafon konzekvensen Fókuszcsoportnak mert nem akarják megkockáztatni hogy a Jólvanezígyre bárki rákeressen ha már annyit emlegetik. Még olyat látnának ami megtetszik nekik...
Jó reggelt mindenkinek. Amíg megírom ezt a kommentet addig tuti hogy nem ez lesz az első, DE. Aki régóta itt van az tudja, hogy ha atomháború is lesz, Csokinak akkor is igaza lesz, Ádámnak jól áll az ing, Teki hangját fel lehet ismerni dekódolás után is főleg hogy ordít, Borka az jó gyerek, hagyjátok békén, Sün pedig tasakos Rizz. Na mindenkinek szép hétvégét, még akkor is ha még csak Péntek van.... Ti lipsi papírkutyák...
srácok ti egyébként a városban laktok? csak azért kérdezem, hogy milyen nézőpontból nyilvánultok meg bp helyzetével meg a karácsony-orbánrokon versennyel kapcsolatban
@@plan.b2 akkor jól emlékeztem. az agglomeráció nem vidék. én sem járok bennszülött pestiként pl budakeszire osztani az észt, hogy mit kéne meg hogy kéne, tekintve, hogy engem egész másképp érintenek az ott lévő dolgok, aki néha jár arra, mint aki benne él 0/24. ádámbátyám is elgondolkodhatna ezen a nézőponton miközben kifejti a full sarkos véleményét, ami nélkülöz minden egyfelől-másfelől hezitálást.
MZP is elfogadott mindent, elment az összes helyre ahol kérdezni akarták, mert nagyon tisztának, korrektnek és demokratikusnak akart látszani.. és nézd meg mi lett belőle... szerintem nagyon naív volt. Ez a taktika működne egy "normális" világban, de ebben a fertőben ahol mindenki csak leköpni akarja a másikat, nagyon nem. Szóval szerintem jól teszi Magyar Péter hogy taktikázik és nem sétál bele minden csapdába a fidesz kénye-kedve szerint.
MZP önként vállalta az összegyurcsányozódást. Onnan kezdve teljesen mindegy, hogy mit tett, vagy hogy hová ment el.
Ettől függetlenül Vonáét elfogadhatná (ha màr el is fogadta) amikor még alig ismerték
@@Mayesss21 Már a múltkor nyilatkozta MP, hogy vitatkozna Vonával, de az nem lenne vita, mert sok mindenben egyetért vele.
@@jozsefsz3679MP kb semmiben nem mert még állást foglalni (amit megértek), de annál nagyobbak az elvárásaim, mint hogy ezek nélkül támogassam. Tegyük fel beszavazunk egy olyan embert aki amugy full szèlsőséges nézeteket vall, csak még nem éri meg neki ezeket megmutatni. Részemről mivel EP lesz, a tisza igyis ugyis bekerül. A végeredményen majd ugyis látszik hogy fidesz x mindenki más összevetve pedig mennyi és ennek mi az aránya. Tehát itt ilyen téren nincs elveszett szavazat. És amugy sem lehet kb semmit elérni az EUban, a problémákat itthon kell megoldani.
csipáztam/zom MZP-t, jó hogy színre lépett, egy demokráciában az ő pártját szívesen látnám egy kormány-koalicíóban, de mondott olyanokat hogy a hajam ketté állt...
Tegnap Facebookon Vona posztja alatt volt egy Magyar Péter - Vona Gábor comment váltás. Ott elhangzott egy javaslat:
Legyen vita a Várkert Bazár előtt a platós kocsin face to face, és legyen kontrasztba állítva a benti műsorral.
Elég sokan kíváncsiak is lennének rá szerintem.
Nagyon jo otlet!
Az remek lenne sztem is
Összejöhetnének hármasban, a kutyákkal.
Vona Gabor persze, hogy szivesen vitazna a mas altal odavitt emberek elott, hisz igy o csak nyerhetne.. hagyjuk mar. Neki mar lefott a kave, volt eselye, nem elt vele, azota meg csak beszel, mast nem csinal. Nem ertem vele miert kene vitazni, szerintem nem tenyezo a pali. Es vegtelenul hiteltelen is.
Sokan azt gondolhatják, hogy MP nem az a politikus, akit megérdemlünk, hanem az, akire - most - szükségünk van.
(Ha tökéletes alternatívát keresünk, nem változik semmi.)
Ha a Fideszt valaki leváltja és aztán elrontja, akkor a Fidesz 4/5el jön vissza… én ezért nem látok MP-ben semmi különöset.
@@MátéSzabó-x9l ne csináljunk semmit, mert csak még rosszabb lesz? A tétlenségre mindig van magyarázat? Ezért tartunk itt…
@@MátéSzabó-x9lBruh akkor szavazz a fideszre mert a vegen ugyis ok lesznek🤡🤡
Igazi Sötét Lovag, 🦇
😅
Nem az akire vártunk. Azt hiszem így a pontosabb. Szerintem meg ez a birka magyar nép MP-t sem érdemli :D Örüljünk, hogy legalább van.
Az idegen nyelvekben, főleg a németben a legszebb, hogy 1 szóban olyan ifejezések vannak, amiket néha egy mondanban sem biztos, hogy meg lehet fogalmazni. :D
A tömegközlekedésen a hőmérséklet olyan, hogy sosem lesz jó mindenkinek.
Nem vagyok fázós és kivagyok, mikor reggel megy a fűtés itt is a járatokon. De tény és való, hogy nem mindenki van el egy pólóban 10 foktól.
Ha jól emlékszem 2018-ban voltam kint év végén Karlsruhe-ban, de más külföldi városban is belefutottam már, hogy az autós közlekedés nagy részét leviszik a föld alá és nagy parkolók is vannak. Karlsruhe-ban a kastély és környéke teljesen parkosítva lett ott is, ahol korábban autók jártak. Linz főtere alatt több szintes és nagy garázs van és alig van autó. Az hogy van nyilvános wc több helyen a városban már meg sem említem. Szóval van bőven hova fejlődni város szinten!
Karlsruhe közlekedés szempontjàból az egyik legélhetőbb vàros, logikus, következetes, tervezett volt minden. Én kocsival nem jàrtam annyit, max a munkàmból kifolyólag, de tömegközlekedéssel minden nap jàrtam, és mindig elbűvölt a tramtrain hàlózat!
20 év múlva itt is meglesz mindez. Igaz, hogy 1 mélygarázs árából más ország ötöt épít, de azért lesz! Majd egyszer! Talán!
Ha a fidessen múlik.
Gell?!:)
Hanyatló nyugat!
Kedves Ádám, a 6:30 másodperc környékén elmondottakat hallotta anyukám a Kádáréktól, hogy most ugyan rossz nekik, de majd nekem (tehát a szüleink gyerekei generációja) mennyivel jobb lesz, anyukám végig keccsölte az életét 40 év munka után még 10 évet dolgozott nyugdíj mellett és nem lett jobb se az Ő se az én életem. Hallottam én ezt a mondatot mind Gyurcsány, mind Orbán szájából és csak azt látni, hogy én és az ismerőseim becsületes munkával egyre jobban elszegényedtünk, míg mások stadionokat, kastélyokat, spanyol/horvát országi nyaralókat építenek és tulajdonolnak, miközben az én generációmtól elkobozták 2011ben a nyugdíj megtakarításunkat, tehát ismételten ki lehet jelenteni, hogy nekünk semmivel nem lett jobb. Úgyhogy én már ebben nem tudok hinni, azt sem hiszem el ezeknek a szarháziaknak, amit kérdeznek...
Elkobozták? Nekünk kifizették, utalta a magánnyugdíj pénztár a kiléptetéskor. Akkor ez most hogy is van?
@@Julcsa-qg5sz Én semmit nem kaptam. A kötelező magánnyugdíjpénztárban kezelt pénzemet átutalták az államnak 2011-ben. (Összesen minden magyar embertől 3000 milliárd Ft-ot) Azt ígérték, hogy lesz valamilyen felület ahol ezeket a pénzeket jóvá írják a személy nevére. Láttad Te ezt a listát? Ne keverd össze az önkéntes magánnyugdíj pénztárral. Arra nem tudja rátenni a kezét az állam. (még nem hoztak olyan törvényt, de a KATA Tv. megszüntetésének tapasztalatai alapján bármikor hozhatnak máról holnapra egy tv.-t hogy azt is elvehessék...)
@@Julcsa-qg5sz Én sem kaptam vissza, és a húgom sem 😢.
Hont és Schiffer nálam arra a polcra került, mint a megafonosok.
Pedig egykoron mindkettőt kedveltem valamennyire...
Az a baj, hogy a megafonosokról kapásból tudjuk, hogy habzó szájú vérfideszesek, Hont és Schiffer viszont alattomosan tolják a rendszer szekerét.
@@fradyendre Jogos.
Valahol Toró és a Megafon közötti limbóba vannak. Elvtelen mocskok
Schiffer a legnagyobb köpönyegforgató.
*Hont és Schiffer is csont nélkül csúszott be OrbÁnuszba, de hamarosan ki fognak csúszni a valóságba,*
*vagy a gazdatest mocskos rendszerével együtt mennek lefolyóba, de életük végiéig bűzleni fognak mindenkinek!*
A lányom tortáján a bohárember volt. Amikor feltette az instára ráírt Bohár, gratulált neki. Pünkösd hétfőn a lányomnak írogatott ahelyett hogy mondjuk a templomba ment volna a gyerekével 😂. Közben az egész család rajta röhögött hogy elhiszi hogy... 🤣🤣🤣
Remélem azt írta vissza, hogy:
"Minden percét élveztem, ahogy felvághattam az arcát☺️😚"
😂😂😂
public a poszt? oszd már meg, hadd röhögjek, vagy akár lehetne a fotó mellé egy chat screenshotot tolni, hogy lássuk mennyire iq-szegény bohárember :D
mekkora kaján.. az öreg bohárember :D
Hont András a fiókban lévő tompa kések között is csak egy megrágott, citromsárga szívószál.
😂😂😂
Naaahhh azért maradjunk korrektek! Nem citromsárga, hanem fakó narancssárga! 😂
Magyar narancssarga, kicsit sarga, kicsit fako, de a mienk 😉
A kerületekben Budapesten úgy csinálták, hogy a billegő kerületekbe hetente jelentettek át 2-300 embert, akik aztán a Fideszre szavaztak, így nyerve meg a választást pár 10 szavazattal.
Hont korábban sokszor elmondta, hogy mennyire rajong Varga Juditért. Hát persze, hogy beleörült abba, hogy MP sok éven át együtt élt álmai asszonyával. Az nem zavarja, hogy VJ nem MP megjelenése miatt vonult vissza, hanem pont fordítva. Hiába utálkozik ordítva…
*Hont és Varga is a rendszer eszköze "volt", csak láthatóan Hont agyilag és emberileg a küszöb szintjén tartva!*
"álmai asszonya" aki nem mellesleg ugyanarra a kapura játszik. 😂😂😂😂
Ma volt a fideszes vezetésű Gárdonyban Magyar Péter, reggel! 8.30-kor. Több, mint ezren voltak ott, reggel, munkanapon, az esőben😀
Grat! Ez szép!
A videóvágónak üzenem hogy még több ilyen legyen ön is milliomos zenét a jövőnen pls😂 szakadok😂🥃
Én is úgy gondolkodtam Szentkirályiról, hogy esélytelen a Vitézy-Karácsony versenyben aztán megtaláltam ezt a 444-en:
A Mediánnál Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid lényegében holtversenyben áll egymás mellett, 1-2 százalékponttal előzgetik egymást.
A pontos számok:
Karácsony 42,
Szentkirályi 23,
Vitézy 21 százalék.
Vagy engem b.sztak át a matek órán vagy őket. 😂
"Boldog napszakot"
Itt Hamburgban minden napszakban lehet úgy köszönni, hogy Moin! és a válasz is Moin! Rövid praktikus😁⚓️🤗❤️
Hontot ne merjétek emberi néven nevezni legközelebb😂
Támogatom 😂
Lódítok egy nagyon vadat:
Nem került ki NATO adat!
Itt egy orosz hacker se járt,
Főleg olyan sosem, mely árt!
Minden orosz tök jó barát,
Együtt rúgjuk Nyugat farát!
/Gulyás Szergej/
Fradi Endre díjas!
@@fonix68 Frady vagy Fradi? :)
@@fradyendre há most látom, hogy személyesn a mű vész úr! 😁 komolyan nem láttam, ki írta, csak ismerős volt a stílus.
@@fonix68 Mű vész?! Már csak mű vész?! Én valódi vész vagyok! Remélem... :)
Tegnap pont elcsíptek egy 2RK-s posztot, amely alatt Magyar Péter válaszolt Vona Gábornak azzal kapcsolatosan, hogy miért nem ér rá vele leülni vitázni.
Elfogultság nélkül, én tényleg el tudom képzelni, hogy ez az ember, aki hetek óta járja az országot - Szegeden említette, hogy több mint száz településen jártak eddig és még legalább ennyi hátra van, ahová szeretnének még eljutni a választások előtt -, nem tudja megoldani hogy az ország másik feléből felutazzon Budapestre. Aki látta a menetrendjét, hogy naponta hány településre utazik el, annak világos, hogy ez az ember hetek óta reggeltől estig úton van és tart beszédeket kisebb-nagyobb tömegek előtt.
Nem állítom azt, hogy ennek ellenére ez a "kifogás" ne jönne neki kapóra, hogy ne kelljen leülni vitáznia bárkivel, akivel nem szeretne. Persze megígérte hónapokkal ezelőtt - ahogy megígérte az embereknek is, hogy eljut hozzájuk országszerte. A két ígéret közül szerintem nem meglepő, hogy az embereknek tett a fontosabb számára (hisz őket akarja megnyerni magának) és nem egy politikusnak (aki amúgy valahol az ellenfele is a választásokat tekintve). Döntésének eredménye pedig látszik az egyes városokban összegyűlt tömegeken.
Én tisztelem és értelmes embernek tartom Vona Gábort is, de be kellene mindezt látnia (főleg úgy, hogy ők is járják az országot, tudja hogy ez mennyi energiával és munkával jár) és nem óvodásként kellene toporzékolnia, hogy "a Péter nem akar velem leülni vitázni..."
Hont kapcsán meg annyit, hogy esetleg fél percre elhallgathatna, letörölhetné a habzó nyálat a szája széléről és elgondolkodhatna azon, hogy erkölcsileg és morálisan hogyan képes egy kalap alá venni azt, hogy ha valaki titokban hangfelvételt készít a feleségéről, aki alkotmányos bűncselekményt ismer be - és azt, hogy valaki háborús agresszorként megtámad egy másik országot, több millió ember haláláért felel és közben egy egész kontinens békés életét és gazdaságát fenyegeti közvetlen illetve közvetett módon?
Mert számára ez a két dolog ugyanolyan súlyossággal bír ezek szerint, az elhangzottak alapján ...
Tegnap épp Pusztaszabolcson járt Magyar Péter😊
Sváby Andráshoz beül,ma dobta fel a fb, hogy lehet kérdéseket küldeni. Mindegy,ez ilyen. Nem értek ahhoz amit csinál,de látom, hogy Ő és a bandája igen.
Nincs igazad. Mondom ezt szintén MP támogatóként. Ezen a ponton már tök fölösleges mentegetni őt, amiért nem megy el vitázni. Ez már az elvakult szektásodás kezdeti tünete és nem a demokratikus Magyarország igénye.
Az m1-es vita még érthető, mert ott simán a Fidesz előnyére manipulálhatják az egészet. Már a témaválasztáson is látszik, hogy elkezdtek machinálni.
De a Vonával való vita folyamatos kerülgetése védhetetlen. Először is, Vona már akkor meghívta vitára MP-t, amikor még pártja se volt, és még az országjárása sem indult el. MP el is fogadta a felkérést. Tehát ez az ígéret előbb is jött, mint az országjárás ígérete. Összegzésül így nem áll meg az az érv, hogy az országjárás miatt nincs ideje. Az m1-gyel ellentétben Vona nem csapdát akart állítani MP-nek, hanem egy olyan, tiszteleten alapuló vitára hívta, ahol egymás mellé állíthatják a Magyarország jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket. Nyilván nem teljes önzetlenségből hívta ki, de ezt nem is kell elvárni. Ha legitimáljuk azt, hogy MP nem megy vitázni nála kisebb halakkal, akkor ugyanazt legitimáljuk, amit Orbán csinál. Az ellensúly megteremtésének egyik eszközét tagadjuk meg. Az időhiányra való hivatkozás egész egyszerűen egy kifogás azért, mert MP nem szeretne semmiféle szavazatlemorzsolódást. Vona felajánlotta MP-nek, hogy akkor majd odakinn bonyolítsák le a várkert bazár előtt május 30-án, de nyilván MP nem akar Vonának még csak közönséget sem adni. A Nolimpiás kiszólása mellett elég aggasztó ez az antidemokratikus pökhendi tendencia. Mikor fogja ezt levetkőzni magáról? Mert ha így megy tovább, akkor tényleg benne van a pakliban, hogy kapunk egy Orbán 2-t, személyi kultusszal, elvakult birkákkal együtt
Legyen vita, csak nem a retkes köztévén. Legyen a parlament előtt több százezer ember előtt. Vágatlanul. Aztán a közönségből gyüjthetnék a kérdéseket. UA-camon mehet liveba.
Aki a köztévén akarná nézni annak már úgyis mindegy.
"Nehéz lesz, Bohár", Csoki made my day :D
Én az Átlátszónak adtam volna az 1%-ot, de Hont András miatt elvetettem. Inkább Bike Maffiának adtam...
Hont megérett egy bojkottra ;) ha eddig azert hallgatta valaki mert értelmes akkor ez most véglett lefutott
Tegnap hallottam MP élőben, hogy olyan témákat akarnak tenni a vitába, ami 'magyarokat érdekli a legjobban' mint a háború, migráció, jogállam. ( Orban kedvenc témái ) Míg az embereket valójában ( ez is érdekli csak nem listavezető ) az egészségügy oktatás érdekli. Ha már vita!!! Legyen a top 3 ról szól amit a felmérés is mutat mert ha már nem azzal indul az egész, már az egész egy nagy hazugság.
No már most... Sajnos a sok okostóni ezt az adót nézi.... Most vagy próbál ez a szerencsétlen Péter onnan elhozni szavazókat. Ha sikerül is... nem lesz sok.. ( Itt érdemes mérlegelni, megéri e neki ) Vagy felesleges mert hülyét fognak belőle csinálni, BÁRMIT is mond. Ez talán akkor lenne opció ha nem 8 percet kapna az ember. De 8 perc hülyeségekről beszélni, hogy meggyőzz 50 fideszesfotelharcost..... ? :D
Hülye szitu. Szerintem az a legjobb döntés....Ha hallgat az ösztönére. Aztán lesz ami lesz. Én nem mennék, mert nem éri meg 50 szavazót áthúzni... mert a 20 évnyi agymosást nagyon jól elvégezték sokaknál. :D
Csoki nagyon korrekt volt a visszafogott rant Karácsonnyal kapcsolatban, az átláthatóságot sem tudta megoldani, pedig az tényleg csak rajta múlt. Viszont annyit hozzá tennék, hogy a klientúra kiszolgálása egyáltalán nem harmadlagos dolog, sőt az egyik, ha nem a legfontosabb probléma. Ez a mocsár maga, ami miatt valóban nem lehet érdemi változásokat elérni, hiszen JÓLVANEZÍGY ahogy eddig is volt. A lehető legfontosabb lett volna Gergelynek, hogy ezt a szemetet eltakarítsa, hogy egyáltalán legyen esély a változásra, nem így történt. Ideje, hogy változtassunk ezen a szavazatunkkal ;)
Szerintem Magyar Péter elszerette Hont nőjét.
😂
igen, ha valaki kritizál valakit az csak azért lehet mert elvette a nőjét. igazi szektás logika.
@@sandorszabo7886 Azt a fajta sértegetést és személyeskedést, amit Hont megenged magának, nem nevezném kritikának. Mégha a kritikai mondanivalójával egyet is értek.
@@lazargabor1839
puzsér ugyanolyan személyeskedő kritikákat szokott tolni pl karácsony ellen, és ő körbe van rajongva a saját szektája által (including kókuszcsoportos fiúcskák). Hont egy f@szkalap, de Puzsér is, és mégis kettős mércével vannak mérve annak függvényében h kinek nagyobb a rajongószektája.
@@sandorszabo7886 deszép macska vagy sanyi ....
Ez a hont egy akkora nyomorúlt hogy szörnyű 🤣🤣🤣
Szerintem Orbán Viktor minden nap azért imádkozik, hogy csak ne hogy vége legyen a háborúnak. Szerintem ő a legnagyobb nyertese a háborúnak, ő választásokat (ezzel hatalmat, pénzt) nyer vele.
Plusz a Fico merénylettel is csak nyert. Úgy kellett neki, mint egy falat kenyér. Az ilyen alakok mindig a káoszban, az ellenségeskedésben lubickolnak a legjobban.
Persze. Amíg félelemben lehet tartani az országot (gender, háború, migráns, Soros stb), addig nyert ügye van. A háború ebből a legnagyobb félelem, és mivel tudjuk, hogy a fidesz az egyetlen békepárti Európában, ezért az okosak és ügyesek csak rá szavazhatnak. :)
Ahogy a covidból is ő húzta a legnagyobbat. Nagyobbat, mint a gyógyszergyártók.
@@andreamarcso2783egy bújtatott Gotham Citynek érzem az egészet 🦇
Gerrymandering magyarul: kétharmad
Tessék...múltkor Vasvár volt a hét települése erre idejött a Felcsúti fedezőkan rendet rakni.
Feri mondta, ugyebár: "Tessenek jobban csinálni!" Na, hát ez megvan, pipa. De akkor minek ez a hiszti, Ferenc? ;)
Hont tisztában van azzal, hogy a válás folyamata alatt a szétmenő párok fele rögzíti egymás beszélgetéseit, szöveges üzeneteit, másolja a fotóit?
És ott nem az államszintű korrupcióról szóló utalásokat, hanem privát részleteket rögzítenek.
Én semmilyen platformon nem támogatom MP-t, de azért Hont is felvehetné újra a kapcsolatot a valósággal.
pont erre gondoltam .. erkolcsi kerdest csinalni abbol h valofelben levo paroknal egyik felveszi a masikat ...
Bizony. Tágabb baráti körömben válófélben mindenki mocskoskodott a telefonnal. Belekotorászni, felvételt, nem kívánt fotót csinálni . . millió ember alá megy a normalitásnak vészhelyzetben.
Kis rubelvitéz megafonosok !
Nagyon jó volt!
Az átlátszónak kevés ugyan a pénze, de legalább nem Hontalan.
ez fajt:D
Tudjátok mi állna jól a Bohárnak? Egy hófehér Yamaha verseny zongora...az 5.ről...ráéjtve.
Jó az AWS poló a mondanivaló is
Danikát annyira nehéz nem hülyének nézni, mint megafonosnak a piacon megélni.
Nem gondolom feltétlenül fairnek a Karácsony ilyen szintű ekézést, mikor 2-3 évnyi covid alatt kellett terveznie plusz Orbánék is az ígéretek ellenére szanaszét szivatták Budapestet és nyilván fogják is még, mert megőrülnek ebbe, hogy a fővárosban a többség nem kér belőlük
És a sok főváros dk-st mozgató Gyurcsány is szórakozik vele. Lebegtette, hogy indítanak ellene valakit. Karácsony mögött nincs potens párt.
@@zsuzsaagoston605De van, az MSZP-DK-Párbeszéd, és Momentum is támogatja.Az pedig mindegy, hogy Gyurcsány szereti, vagy nem szereti Karácsonyt, ha nem tudnak felépíteni egy saját polgármestert helyette, aki szimpatikus lenne nemcsak a DK szavazóinak.
@@ErikaGazdag-xl2tharra értettem, hogy a Párbeszédnek nincs tagsága, az EP közös listán a hetedik helyet kapják.
A Hont bárkiről beszél ,nem mondja ki a nevét!!!(mindenkit gúnynéven említ!!!)😢😂
Csoki! Vajon miért nem akarják a teljes átláthatóságot!!! Szép kutatási munka... Köszi, hogy rávilágítottál 👏
Chef's kiss in the end. Ahh nagy volt :D
Ez nagyon jó lett
"Az 1 milliárd reklámpénzből ha leadózik a Meta meg Google 10%-ot az is 100.000.0000ft az amerikai államkasszába. Ebből kiosztottak 30 millát, ebből kaptak a fiúk 5milliót. Igazából akkor magyar pénzből voltak támogatva a Fidesz meg Orbán által."
Nah ez a komment ért tiltást a Bohárnál😅😪
Ha megengeded, lopom, és "ctrl-v"zem én is az összes megafonos alá.
Legalább lennének elég tökösek - mint pl. a Pottyondi - és hagynák meg a kemény kritikákat/hozzászólásokat.
@@davidizsak7200 azóta friss adatok szerint már 2 mrd🙄
Zseniális lett a vége a Succession bevágással!
Kéne egy remek Has Párt és a választások előtti kampányfelvonuláson végighömpölyöghetne az Andrássy úton a Has Menés... :)
A Megafonnál ez az új irány, hogy ti is voltatok a Pressman-nél. Minap a Farháttal vitáztam, ő is bedobta ezt.
A Megafon a NER végítélet fegyvere.
A Mesterséges Unintelligencia!
Két napja a Bohárember éppen kirakott posztja alatt, miszerint 2026-ban Magyarországon kerül megrendezésre a BL döntő, ki nem hagyhattam az első kommentet ,,Szánalmas" ... 1 percet sem élt meg sem a komment, illetve le is tiltott.. Pedig építő jellegű kritikának szántam xd
Én csak Sallai miatt kattintottam a videóra.
Segjtek! Kerületmódósítás! Kerületátrajzolás!
egyáltalán nem örülnék egy atomcsapásnak, főleg nem itt, Hágában. Üdv Hollandiából, egy gazdaságpolitikai migráns :)
Gazdaságpolitikai?
Ez a rész nagyon tetszett, szeretem az ilyen "kimulatjuk" az idiótákat stílusú reakciókat rájuk. A Megafon megalapítása óta ezt kellett volna mindenkinek tenni velük és talán nem duzzasztották volna eddig őket.
Megy a prémium évek óta. :) Film és zene ennyiért vicc ;)
Erről a hontról simán azt gondoltam, hogy fityisz bérenc, de mostmár meggyőződésem.
AWS❤
2:50 Ádi azért nyert az értelmiség, mert értelmiség, nem a vidéki emberek, ha megnézed a szabadvarosok szövetsége sem kistelepülésen jöttek létre, hanem a tanult értelmiség nagyvárosaiban
Érdekelne, hogy TI mit szeretnétek és hogyan? Értem a kritikát de szerintetek ez a sok ember mind mit csinál?
Nekünk fura a 10 fős vita mer nem vagyunk hozzá szokva
De Amerikában a primary elején teljesen standard egy hasonló
és ott is fejenként összesen 7 percük van + 1 perc viszontválasz?
Hajrá Marietta!
14:56 Szíjjártó: "A műsort itt tetszett felejteni"
Hont vöröslő fejjel ordít -> ilyen RÓSZ,
Puzsér vöröslő fejjel ordít -> ilyen LYó. "Nem azt kell nézni hogy mondja, hanem hogy mit. Róbi olyan ókos!
Ha lenne egy kis eszük AI-al szöveges leiratot készítenének a videókról, azokon van time stamp is, bedobják chagpt-be és megmondja mikor miről beszéltetek. De hát erre se idő se pénz, se értelem :D abból lehetne vágni, még megnézni sem kell...
Én miniszterelnökként a demokrácia helyreállításával kezdeném... szavazz Gabe-re, jó lesz végre
Egész nyugodtan lehetne hívni dollárjobboldalinak a megafonos kis pincsiket, mert elég sok magyar pénzt tolnak egy amerikai cégnek ami a facebook/meta. Miért támogatják ennyi pénzzel Amerikát? Jah de bocsánat javítanám, azért nyugodtan nem lehet őket dollárjobboldalinak hívni, mert ezek nem is jobboldaliak csak kormány propagandisták, szóval dollárpropaganda.
MZP elment minden vitára, el is tiporták, tényleg sok értelme van csapdákba besétálni…jobb ha ő hallgat a politikai szakértőkre, a populizmus helyett…am nem vagyok mp fan, csak nem értem a rinya tárgyát, meg hogy ilyen gyorsan el lett felejtve MZP összes 🌳(sz) erdője, mert meg akart felelni a szavazóinak
Ha valakinek csapda egy élő vita, akkor az alkalmatlan a pozícióra.
@@dorkaekes8299 várhatsz arra a tökéletes jelöltre, aki 7 percben mondott monológgal bármit meg tud nyerni, ahelyett hogy kiforgatnák. Pont az ilyen fogalmatlan emberek miatt ígérgetnek a politikusok össze-vissza lehetetlen dolgokat, mert nektek ez kell. Soha nem lesz lebontva a 2/3
Szerintem okosan teszi, hogy nem bocsátkozik vitába, előbb kell bizonyítania
37:25 Vitezy az új Karacsony, csak fafeju
Mire leesett hogy Sallai azért van a borítón mert hasonlít KariGerire... xD
Sodi találóbb lett volna
amugy a hont nem pont akkora mint egy selyemmajom?
Bocs, de egy ilyen "vitára" nem csak Magyarnak, hanem senkinek nem kellene elmennie. Semmi értelme. Az, hogy az 1-2 százalékos pártok el akarnak menni, mert megjelenési felület legyen az ő dolguk. De nem igaz, hogy nem látjátok, hogy ez a vita így nevetséges.
MP taktikát váltott és elmegy vitázni.
@@andreamarcso2783 Ahogy gondolja. Szerintem ha elmegy, ha nem igazából nem sok jelentősége van ennyi időkerettel
@@TSEliot1978 Nem tudni, miért változtatott, remélem, kiharcolt valami plusz témát, mert leginkább azzal van a baj. A 24.hunak adott interjút, meg a blikknek erről, nézz rá.
@@TSEliot1978 Van egy jó csatorna, csak1snitt a neve, ott a felcsúti beszédet nézd meg, nyilatkozik a vitáról több médiumnak!
shalom Bohár danika elkapunk
Sallai!
Percekig nézett velünk szembe Hieronymus Bosch festménye, ti meg mintha nem ismertétek volna fel. Nesze neked, magyar müvészettörténet-oktatás.
Kussolj már Hont András facebook csoport szeretettel várja az új tagokat
Állj! vágd ki! 😂
Kétlem, hogy látták volna az Utódlást az urak.
Ha látták fix a Roman volt a legszimpatikusabb nekik🤣
Azt a tapsoló fókát nem akarjátok megválasztani a csatorna kabalájának? Nagyon adnám, merch-re is mehetne😂
2010 re emlékezzetek vissza. Főleg 2006-2008 ra. Gyurcsány azt mondta, hogy össze kell húzni a nadrgászíjat és megszorításokra van szükség.
10ben orbán azt mondta, hogy nem kellenek megszorítások. A választások után 40 új adórendet vezetett be.... Az nem megszorítás?
Gyurcsánnyal egy "baj" volt ... Őszinte volt.
@@dorkaekes8299 Az öszödi beszéd elött bejelentette, hogy pesti albérlettel rendelkező képviselőknek nem fog járni a fél milliós üzemanyag támogatás. Fel lehet ülni a metróra mert megáll a parlamentnél.
50:39 ez a megafon azokkal a videóikkal... vergődnek? :D Bohárka ti mennyiből is működtök?
Ez a hont és schiffer korunk Hacsek és Sajója. 😅
15:46
Ádám Elloptad a bohárember ingjét? :O Rajtad jobban áll amúgy
Nevetséges nem releváns pártokat ilyen lényegi vitába meghívni. Az, hogy a fidesz ennyi pártot akar a vitához, olyan, mintha azt mondaná, nem számít a parlamenti kétharmad, szóljon bele a döntésbe minden párt egyenlő mértékben, nem számít, mit akar a minden döntés hátterében felsejlő OV, döntsön a nép!
19:50 gondolom nem akarnak Honttalonk lenni 😅
Őszintén kérdezem h a megafonnak van szektája??? Mert a dk-nak van oké értem... De nekik??? Ó f...om 😅
Here we are!
Hont András nyilván selyemmajmozik, hiszen neki az sem volt probléma, amikor Bencsik az ugandai melegek kivégzését üdvözölte és különben is szerinte Novák Katinak nem is kellett volna lemondania. Egy feketeöves álellenzéki, akire minden pofon jó helyre megy. Én őszintén remélem, hogy addig hergeli saját magába saját magát, hogy végül agyvérzést kap. 🙏🧠
Mindig amikor elbizonytalanodok Magyar Pèterben jön egy ilyen szöveg mint amit a Hont most lenyomott ès már tudom h megy a Tiszára az x!! Hátha a guta megüti az ilyen emberi hulladèkokat mint ez a Hont András! Èrdekes módon a hangfelvétel tartalmi rèsze vhogy nem háborítja fel, csak a keletkezèsènek a módja!
Hont András egy igazi fideszes csinovnyik bohóc
Hont egy akkora féreg hogy még a megafonosok is szimpatikusabbak nála.
@@tamasboszormenyi7450 "Èrdekes módon a hangfelvétel tartalmi rèsze vhogy nem háborítja fel, csak a keletkezèsènek a módja!"
Igen. Ez olyan Szijjártós tempó: honnan van az a papír?
Az Átlárszót le is mondtam. Ha ezzel a nyomorult orbánistával a stáb képes értékközösséget vállalni, akkor sajnos engem most elveszítettek.
Ma már tökegyszerű a képlet: aki fideszes, az vagy segghülye, vagy egy alkas, gerinctelen féreg.
Bocs, de az a műbalhé nem vita lesz. Monológot lehet mondani 8 percben meghatározott témákról
Az utolsó rész és a zárás zseniális lett! Köszönöm a Tesco gazdaságos részt! :D
Sokan mondják, hogy idegesítő a Szentkirályi. Szerintem meg kell találni mindennek a jó oldalát. Ha nem lenne ez a kampánynak nevezett bohózata,
szegényebbek lennénk ezekkel a feledhetetlen pillanatokkal. 🙄 ua-cam.com/video/mppboMKzovk/v-deo.html
Ivós játéknak sem rossz...egy stampedli mikor kimondja hogy Gyurcsány vagy Karácsony. 😂😂😂😂
KarácsonyGyurcsány a Karácsony a dilettáns Karácsonyagyurcsány embere... 🤣
@@kintsugiwarrior javasolta már más is, de nem merem kipróbálni mert belehalnék. 😂
Ez kész... 🤦♂😆
@@kintsugiwarrioregy masszív alkesz is kidőlne fél perc után. 😂😂😂😂
Tyú... hát amit Hont előadott, az valami nagyon legalja. A TiszaPártos szatyros posztja alatt személyesen szólt be nekem, de az érvelés az nem mentneki, amikor visszakérdeztem akkor meg nem válaszolt többet. Megmondóembernek oké, de a vita még írásban sem megy neki, főleg ha valaki megkéri hogy igazolja amit állít...
Fiúk, az összes elemző szerint, politikai hiba elmenni egy ilyen vitára. Az egy csapda,nincs jó döntés.
MP nolimpiás beszólása hiba volt,(engedjük meg neki, hogy úgy gondolha, ahogy) de ha egy éven keresztül csak hülyeségeket beszélne akkor se érné be a fideszt.
Nem a tökéleteset kell megtalálnunk, hanem a leginkább megfelelőt és még mindig nem látok Magyar Péteren kívűl más alternatívát ellenzéki oldalon. Lehet itt mindenfélét mondani, szektázni meg hasonlókat de hol van az a politikus aki 100 embernél többet megmozgat??
Védeni mindig lehet, objektíven tekinteni rá már sokkal nehezebb úgy látom.
@@GAM3R3D most írtam le, hogy hibázott. Mi az alternatíva szerinted?
@@anikokertesz2254 odaírtad, hogy hiba volt, de a mondat második felében már mentegeted. Nem az a fontos, hogy én mit gondolok, hanem, ahogy a srácok mondták tegnap, vagy két napja, pártállástól függetlenül tudjuk már azt mondani bárkire, hogy egy fasz. MP rengetegszer az, nagyon sokszor a mélyen kritizált Fideszes tempót tolja, megszólalásaiban populistább lent Orbánnál. Lehet, hogy jó alternatíva, de nem látni, és nem megkérdőjelezni azt, hogy mennyiben olyan ő most sokszor, mint egy új fidesz, az szerintem félelmetes.
Szerinted, ha 1 évig beszél hülyeségeket sem éri utol Orbánékat. Akkor, ha már 14 éve fogja csinálni, akkor az elég lesz?
Próbáld meg megérteni, hogy lehet támogatni MP-t, de neki jelenleg a támogatói a fékje. És, ha gondolkodás nélkül beállsz minden szava mögé, akkor nem látom hol vagyunk beljebb.
Tegnap Facebookon Vona posztja alatt volt egy Magyar Péter - Vona Gábor comment váltás. Ott elhangzott egy javaslat:
Legyen vita a Várkert Bazár előtt a platós kocsin face to face és legyen kontrasztba állítva a benti műsorral.
@@anikokertesz2254pl röhögni az egészen pár országgal odébb 😂
Az alkotmány módosítása egyértelműen népszavazás útján kéne történjen. A hatalommal kötött társadalmi szerződést, legitim módon, nem módosíthatja egyoldalúan a hatalom. Sajnos személyesen még nem találkoztam olyan magyarral, aki ezzel a gondolatal egyetértett volna.
De most mégis? Mi értelme a vitának?Milyen vita? 8 perc.....vicces. A lényegesebb kérdések fel sem merülnek.
J.A: Késett a böllér
Láttam az orbánviktort én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
Nekem egyetlen problémám van a MP körüli közhangulattal: az, hogy a választók egy része úgy tekint rá, mint a biológiai órajától becsavarodott nő, aki egy szeretethiányos koalabébi ragaszkodásával veti rá magát az első normálisnak tűnő férfira, mert úgy gondolja, ő az utolsó esélye a boldogságra. Volt már a közéletben ilyen messiásváró hangulat, annak a levét isszuk 2010 óta.
Nem az volt a gond, hogy 2010-ben eljött, hanem hogy 2014-ben nem lett elkergetve. Lehet várni a messiást. De ha leszerepelt kormányon, akkor el kéne pártolni tőle.
@@palpala 2014re orbán kiépítette a teljes hatalmát biztosító jogrendszert, benne a 2011es választási törvénnyel. legkésőbb onnantól minden választásokon keresztül zajló hatalomváltási vágyakozás nem más, mint délibábkergetés.
Torockai a megoldás! Mindenki tussolja elfele!
A Vona Gábor - Magyar Péter vitára pedig sokan kíváncsiak lennénk szerintem. Két nagyon értelmes ember, de két különböző úton próbál tenni Magyarországért. Mi csak jól járnánk azzal, ha a két vízió fel lenne vázolva egymás mellett!
Puzsér vs magyar vita 1,8milló
Puzsér vs vona vita 80000 megtekintés.
Olyan sokan nem kíváncsiak rá!
@@bence96benko Ez szerintem nem korrekt matek. A Vona Gábor - Magyar Péter is 1-2M nézettség között lenne.
@@azujparadigma6568 Nem sok embert érdekel Vona Gábor! Kár amúgy mert tetszett a kezdeményezés, de be kell látni hogy VG nem sok embert tudott megszólítani.
@@bence96benko Nem mondtam, hogy Vona Gábor miatt néznék meg milliók, de attól még ugyanúgy 1-2M ember megnézné, mint a Puzsér - Magyart is. Azt sem elsősorban Puzsér miatt nézték meg. Tehát valaki mégiscsak kíváncsi lenne rá.
Majd vitazzanak / bestelgessenek a jovorol a valasztasok utan.
Ertem, hogy Vona erdeke ezt utni, hisz szeretne vmennyit maganak MP aurajabol (lasd Puzseros vitak megtekintesi kulonbozete 1,X M vs 80e)
Azért nevezi a Megafon konzekvensen Fókuszcsoportnak mert nem akarják megkockáztatni hogy a Jólvanezígyre bárki rákeressen ha már annyit emlegetik. Még olyat látnának ami megtetszik nekik...
Jó reggelt mindenkinek. Amíg megírom ezt a kommentet addig tuti hogy nem ez lesz az első, DE. Aki régóta itt van az tudja, hogy ha atomháború is lesz, Csokinak akkor is igaza lesz, Ádámnak jól áll az ing, Teki hangját fel lehet ismerni dekódolás után is főleg hogy ordít, Borka az jó gyerek, hagyjátok békén, Sün pedig tasakos Rizz.
Na mindenkinek szép hétvégét, még akkor is ha még csak Péntek van....
Ti lipsi papírkutyák...
Libsi! Okos! Liberális rövidítése! Istenem! 🤦♀️
nem minden rovar bohár, de minden bohár rovar. 🤷♂
srácok ti egyébként a városban laktok? csak azért kérdezem, hogy milyen nézőpontból nyilvánultok meg bp helyzetével meg a karácsony-orbánrokon versennyel kapcsolatban
Úgy tudom, Ádám már vidékről jár be. De amúgy meg rendszeresen járnak a városban ill. én úgy értelmezem, hogy sokat életek is benne.