Az elfekvőből odarángatott mamák miatt muszáj a jelszavakat széles gesztusokkal, visítva ismételgetni a színpadon hátha eljut a tudatukig. Nagyon szép előadás volt, köszönjük.
Egyre inkább úgy tűnik hogy kétféle háború pártoló ember van >>> Ti akik a butaságotokkal pártoljátok a háborút.. És azok akik a gonoszságukkal pártolják a háborút... És akik a békemeneten voltak ők akik tettek valamit azért hogy kiálljanak a béke mellett... Ha odafigyeltél volna az iskolában ahelyett hogy UA-cam -ozol ... felismernéd a helyzetet és azt hogy ki vagy az 1 Világháború előtti embertípusból ....ÁDÁM meg félelemből óbégat annyit a háború ellen mert felfogja hogy tehetetlen ellene és ettől megroppan a pszihéje... ez normális! az nem hogy TI EZÉRT RAJONGTOK...
Az előadással csak tesztelni akarták, hol tart a tábor szellemi toprongyosítása. Vitya azért verte a térdét röhögve, mert maga sem gondolta, hogy ilyen jól sikerült a táboron a fizikai beavatkozás nélküli lobotómia. És bezárták basszus az OPNI-t
Ezeknek a népeknek semmi keresnivalója nem lenne az OPNI-ban. Még több zsetont égetnél el ezekre az agyhalottakra? Ugyanmár. Mint a rendszer kollaboránsai, mehetnek szépen társadalmi munkára, hogy az okozott kárt kompenzálhassák. Mondjuk például kórházakba térden csúszva fertőtleníteni, wct takarítani, hasonló a közjót szolgáló munkát végezni. Persze nagyon oda kell figyelni, hogy egy másodpercig se érezhessék jól magukat, hiszen mi is kínlódunk miattuk épp elég ideje.
Srácok 2 km hosszú volt a vonulás, széltében 15 ember, soronként 1 méter távolsággal kb. 40 ezer ember jön ki. Margitszigeten a téren nem férnek el 100 ezren főleg úgy, hogy a színpad mögött totál üres mezőt láthattunk! Négyzetméter alapon 50-60 ezer a maximum
Nekem volt egy ötletem, amit meg akartam írni nektek, de 3 hete Csoki kimondta maga. Belelátott a fejembe, bár ő vicc gyanánt mondta, de szerintem simán színt hozna a műsorba. What if: Ha néha olyan vendég lenne, pl havi 1x, aki nem valaki, hanem egy átlagember az utcáról :D Teljesen már beszélgetés kerekedne ki, ha olyan valakivel beszélgetnétek, akinek nem arról szólnak a napjai, hogy videót vág, híres és ezáltal teljesen más a rálátása dolgokra, hanem a legcsicskább átlagember, egy hivatali dolgozó, egy kasszás, egy postás, stb stb. Szívesen megyek elsőnek :v Aki szívesen menne, ír nektek, ti meg majd pofára kiválasztjátok, hogy kit hívtok meg. Fiúk-lányok azonos arányban, nehogy genderista libsik legyünk még a végén :D
Trill Zsolt és Szűcs Nelli esküszöm normális és jó színészek voltak/annak tűntek anno Debrecenben. Amit egy jó ideje csinálnak és ami mellé beállnak az szégyen és legalja... Nem tudom mikor kattantak be.
Bayer Zsolti is megkapta a kérdés a menetre igyekezvén arról, hogy mit szól a külügyet ért hackertámadásról. A derék talpnyaló csak annyit felelt a mikrofonba: "pont leszarom". Tulajdonképpen mit is vártunk?
Elnézve azt a performance-ot teljesen olyan érzésem van, mintha Orwellt olvasnék:újbeszél az 1984-ből. Roppantul kínosan érzem magam, hogy ide jutottunk.
Nem véletlen, ugyanis Vidnyánszkiék valójában a huszadik századi baloldali, modern agitprop színház eszközeit vették át és jobboldaliasították, még a Bertolt Brecht-idézetet is.
Az egy rettenet volt, az az előadás. Előadás? Inkább horrorjelenetek sorozata.Ordítás, nyerítés, a végletekig eltúlzott gesztusok... a gyengébb idegzetűek poszttraumatikus sokkban szenvednek azóta is, az biztos Én nem tudom elképzelni, hogy a résztvevő színészek, közreműködők hogyan voltak képesek ezt begyakorolni, hogyan voltak képesek utána tükörbe nézni - akár a sminkszobában, akár otthon.
Amúgy a Békementről annyit, hogy elvileg a híd 720 tonnával volt tesztelve. A felett nem lehet terhelni. Az max 9-10 ezer ember 80kg al számolva. Szóval valószínű azért az 1db propaganda képért 15.000 ember életét veszélyeztették...
Ezek farháton élő nyugdíjasok voltak, sztem az 50-60 kiló per fő optimista becslés, ha az első sorban haladó "konzervatív" "nagypolgárság" potrohát meg k... nagy arcát nem számoljuk.
Rogán ott sétál védtelenül a Hyde Parkban, tiszta szerencse, hogy csak egy újságíró találta meg és nem egy idegenbe- és tagbaszakadt hazafi 😅 aztán jönne a hír: Londonban megtakarva 😂😂😂
44:44 Nem azzal van a baj ha valaki milliókat költ bármire a SAJÁT pénzéből. A baj azzal van ha valaki a lakásukból kitett családok nyomorából szerzett, találmányi jogdíj címen tisztára mosott pénzből urizál.
Háromszor álltam neki kommentet írni a gyerek perfomanszra, de nem sikerült úgy fogalmaznom, hogy ne tiltson le a bolygóról a Google... nincsenek szavak.
Hát a békemenet és a riportok róla, teljesen padlóra tettek. Ha ez így marad még évekig, akkor az ország teljesen menthetetlen. Az előadás meg olyan kellemetlen, mint a Valami Amerika 2-ben a víg temetés. A legszebb a kissrác volt az első sor környékén, akin lehetett látni, hogy mennyire nem érti mit mond a Vitya... :D Én is hasonló merchben megyek majd választani. Kíváncsi leszek a reakciókra és remélem, hogy sokan megyünk így el. :) A Rogán interjúra kíváncsi leszek. Vajon összejön?
Haverjaimmal nyomtunk antifideszes zenéket nekik az egyik réten, jöttek rendőrök mellénk, én meg beszorongtam tőlük, estére koncertre is mentem, szal leléptem... Később kiderült, hogy a rendőrök MINKET voltak ott védeni, hogy össze ne verjenek minket a fideszesek 😂😂
A Megafos azt harsogná, hogy "A dollárbaloldal bukott miniszterelnök jelöltje idegen érdekeknek szurkol (itt bevágják a legelőnytelenebb képkockàt, amin tisztán kivehető az arca). Márki-Zay Péter a békemeneten provokálta a felvonulókat, többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó abbahagyni az emberek zaklatását, végül rendőröknek kellett elvezetni. Még itt sem hagyja élni a magyar polgárokat. Elképesztő!" És itt egy összeállítás az elmúlt évek MZP-ről gyártott hazugságaiból. Szívesen! Ui: a Bohárember hangján olvastad, ugye? Na most próbáld a Deákdani hangján! Viccesebb. 😁
1850-ben Haynaut megdobálták a londoni munkások, mert leverte a szabadságharcot. Lehet most is az kellett volna, hogy a londoni magyarok jól agyonverték volna a Tónit, mert Haynau hozzá képest lófsz, már ami egy ország megrontását illeti.
Sajnos ez önmagában nem elég, mert egyes ellenzékiek meg akkor akarnak megverni, elkergetni, ha ellenvéleményt fogalmazol meg Ukrajna katonai támogatása kapcsán. Ugyanolyan fanatizált mindkét tábor, tisztelet a kivételnek.
Deutsch Tamás magabiztos fellépése volt a legmeglepőbb a békemeneten. Vagy nem vette észre senki, hogy az EP vitán gyakorlatilag „ledollárbaloldalizta” Orbán Viktort? ua-cam.com/video/HlffwFHmZzI/v-deo.html
A Varga Ádám azt sem tudta kimutatni mikor kérdezték, hogy honnan van a pesti srácok pénze, úgy hogy benne dolgozik, de közben azt könnyedén kimutatta hogy a Partizánt a CIA támogatja! 😅😂
Azt a "nemzeti jobbert", aki ezt a minősíthetetlen Vidnyánszky performenszt képes lesz bevédeni, arra kárhoztatnám, hogy mindennap kötelezően végig kelljen néznie ötször...
Volt a köztévés és a Partizános főpolgármesteres vita múlt héten és Csoki nem reagál egyikre sem? ne már... sőt utóbbival Ádámék se foglalkoztak, mert ugye péntek este volt
A vers amit az elején elmondtak, Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című verse, ami nagyon szép vers lenne egyébként. Ajánlom a Misztrál együttes zenei feldolgozását hozzá mindenkinek.
Srácok! Azt ki tudnátok számolni mennyi esélye van Magyarországnak a fideSS kormányzása alatt, hogy felzárkózzunk Európához ?? u.i: köszönjük ezt a színvonalas előadást Vidnyánszkynak, ahogy látom már a Magyar színház is kipusztult.
Reddites kollégát idézve Magyar Péterről : ”Én már EGY TALICSKA HÖRCSÖGRE🐹 is leszavaznék,csak váltsa le Orbán Viktort!” Nagy felelősségetek van, a tehetségetek által sok 100ezer fiatalt elértek, kérlek támogassátok a Tisza áradását!❤️🤍💚 Aztán majd meglátjuk! (egy Jólvanezígy❤-rajongó 49 éves Anyuka)
A következő pólón pulcsin állhatna ez " édes Krisztusom..." .. annyiszor hallom, hogy már úgy tudom elképzelni 😂 ezzel az emojival 😱vagy ezzel ?! 🤦🏻♀️
Mennyit költöttek rogánék egy nap alatt vajon?... -Én a magángéppel, lakosztállyal, páholyos bl-döntővel, kólázás, luxusvacsora... , szerintem 20 milió forint min.
Srácok! Tök jók vagytok, nekem meg xarul volt beállítva az értesítés, úgyhogy ma csak titetket nézlek. Visszafelé, de jölvanaz úgy!😂 További jó munkát, sik sikert nektek!❤
Ezt nem gondolta át senki . Kisgyermekekkel ??? Szégyellje magát mindenki ! - írtam volna, de aztán csak nevettem, mert sírni az agyhalottakon nem érdemes.
Az senkinek nem tűnt fel, hogy Orbán szerint az első és második világháborúban az oroszokkal szemben állt a nyugati világ. Tehát a nyugati világ a náci Németország...
A nőnek aki előadott a performance-ban olyan hangja volt mintha ő lenne Sylvanas Windrunner-nek a magyarhangja, már vártam mikor odrdít fel hogy: FOR THE HORDE! 😂
A lottó ismétlődő valószínűség ahol a próbálkozások számával az esély szorzódik, magyarul ahol a kiinduló valószínűség kisebb mint 50% ott a nyerésre leginkább akkor van esély ha a próbálkozások száma minél kevesebb. Tehát több értelme van évente megjátszani egy random számsort mint hetente menni egy fix szám készlettel. Üdv
Tudod a valószínűség-számítás tagadás esetén a bocskor hit-alapú kinyilatkoztatást tett olyasmivel kapcsolatban amihez nem ért, de magánemberként ehhez joga van. Te viszont úgy teszel mintha értenél hozzá, és közben hülyeséget beszélsz. Ez csalás.
Köszönöm, hogy a beszélgetéseteket időnként harmadikháborúatombéke bejátszásokkal színesítitek! A többiek szerint azok reklámok, de Valószínűleg tévednek!
“ Itt egy kis Csoki, jót tesz!” - Remus Lupin
Sok mugli meg nem fogja érteni. 😂😂😂😂
Ez a komment egyszerre baromi aranyos és kibaszott menő. 😊
Kultúrember
Kortárs értelmiség!!!
"Tényleg jót tesz!"
Az elfekvőből odarángatott mamák miatt muszáj a jelszavakat széles gesztusokkal, visítva ismételgetni a színpadon hátha eljut a tudatukig. Nagyon szép előadás volt, köszönjük.
Soha többet nem fogom tudni elválasztani ezt az előadást Pottyondi Edina döbbent arcától. :D
Hát én is kb olyan döbbent arcot vágtam arra a részre mint ő.
@@nkatalinn szerintem az ország értelmesebb része. Annyira szekunder szégyen olyan cringe hogy csak részletekben tudtam nézni.
A felnőtt színészek nevét szeretném megtudni, hogy véletlenül se nézzem meg őket soha semmiben.
Szekunder szégyen érzetm volt amikor megnéztem a békamenetes videót...
Olyan buzdító volt, csodálom hogy utána nem ugrottak be a Dunába hazafelé a hívek.
De biztosan kárpótolt a nívós színházi előadás.
Nekem primer ...
@@Si-oy6bg mindenki jobban járt volna pedig
Egyre inkább úgy tűnik hogy kétféle háború pártoló ember van >>> Ti akik a butaságotokkal pártoljátok a háborút.. És azok akik a gonoszságukkal pártolják a háborút...
És akik a békemeneten voltak ők akik tettek valamit azért hogy kiálljanak a béke mellett...
Ha odafigyeltél volna az iskolában ahelyett hogy UA-cam -ozol ... felismernéd a helyzetet és azt hogy ki vagy az 1 Világháború előtti embertípusból ....ÁDÁM meg félelemből óbégat annyit a háború ellen mert felfogja hogy tehetetlen ellene és ettől megroppan a pszihéje... ez normális! az nem hogy TI EZÉRT RAJONGTOK...
Június 8 14.00 Hősök tere. Gyertek!!
Az előadással csak tesztelni akarták, hol tart a tábor szellemi toprongyosítása. Vitya azért verte a térdét röhögve, mert maga sem gondolta, hogy ilyen jól sikerült a táboron a fizikai beavatkozás nélküli lobotómia. És bezárták basszus az OPNI-t
Ezeknek a népeknek semmi keresnivalója nem lenne az OPNI-ban. Még több zsetont égetnél el ezekre az agyhalottakra? Ugyanmár. Mint a rendszer kollaboránsai, mehetnek szépen társadalmi munkára, hogy az okozott kárt kompenzálhassák. Mondjuk például kórházakba térden csúszva fertőtleníteni, wct takarítani, hasonló a közjót szolgáló munkát végezni. Persze nagyon oda kell figyelni, hogy egy másodpercig se érezhessék jól magukat, hiszen mi is kínlódunk miattuk épp elég ideje.
Újra megnyitják.... Igaz, előbb a pénzünkből alapítványi iskolát csinálnak belőle.
Srácok 2 km hosszú volt a vonulás, széltében 15 ember, soronként 1 méter távolsággal kb. 40 ezer ember jön ki. Margitszigeten a téren nem férnek el 100 ezren főleg úgy, hogy a színpad mögött totál üres mezőt láthattunk! Négyzetméter alapon 50-60 ezer a maximum
Remélem jó becslés.👍
2.000 méter * 15 emberrel = 30.000 ember, ha méterenként van 1 sornyi. És ez nem kb., hanem ezekkel a paraméterekkel ez a pontos eredmény.
Szívesen!
Nekem volt egy ötletem, amit meg akartam írni nektek, de 3 hete Csoki kimondta maga. Belelátott a fejembe, bár ő vicc gyanánt mondta, de szerintem simán színt hozna a műsorba.
What if:
Ha néha olyan vendég lenne, pl havi 1x, aki nem valaki, hanem egy átlagember az utcáról :D Teljesen már beszélgetés kerekedne ki, ha olyan valakivel beszélgetnétek, akinek nem arról szólnak a napjai, hogy videót vág, híres és ezáltal teljesen más a rálátása dolgokra, hanem a legcsicskább átlagember, egy hivatali dolgozó, egy kasszás, egy postás, stb stb.
Szívesen megyek elsőnek :v
Aki szívesen menne, ír nektek, ti meg majd pofára kiválasztjátok, hogy kit hívtok meg. Fiúk-lányok azonos arányban, nehogy genderista libsik legyünk még a végén :D
Örülök, hogy ez nem csak nekem jutott eszembe. Valamennyire lehet, hogy lutri lenne egy átlag vendég, de tudna színt hozni a műsorba.
Errol mar korabban volt szo es Adam teljesen elvetette sz otletet is magat.
@@Halezun Sad :(
Trill Zsolt és Szűcs Nelli esküszöm normális és jó színészek voltak/annak tűntek anno Debrecenben. Amit egy jó ideje csinálnak és ami mellé beállnak az szégyen és legalja... Nem tudom mikor kattantak be.
Ezek csak színészek.
Tényleg szomorú, ha egy színész egy ilyen legalja műsort elvállal. Nincs az a pénz, szokták mondani.
@@gaborgyorgysafrany4183azért hál isten vannak olyan színészek, akiknek számít mihez adják a nevüket.
Szomorú,hogy ezek a színészek elfogadását a szerepet.
Bayer Zsolti is megkapta a kérdés a menetre igyekezvén arról, hogy mit szól a külügyet ért hackertámadásról. A derék talpnyaló csak annyit felelt a mikrofonba: "pont leszarom". Tulajdonképpen mit is vártunk?
Elnézve azt a performance-ot teljesen olyan érzésem van, mintha Orwellt olvasnék:újbeszél az 1984-ből. Roppantul kínosan érzem magam, hogy ide jutottunk.
Nem véletlen, ugyanis Vidnyánszkiék valójában a huszadik századi baloldali, modern agitprop színház eszközeit vették át és jobboldaliasították, még a Bertolt Brecht-idézetet is.
Ugyanakkor közben az Állatfarm is tökéletesen megvalósult. Minden abszurditásával.
A gyerekeket bevonni egy ilyen aljas propaganda előadásba amit a békemeneten csináltak vérlázító. Orbanék nagyon mélyre süllyedtek.
Főleg a pedofil botrány után. Furcsa húzás volt ez tőlük
Mikor voltak morálisan magas szinten???? 😂
Szégyen. Lényeg, hogy a Főni könnycseppet törölt jovialisan kacagva .
Az egy rettenet volt, az az előadás. Előadás? Inkább horrorjelenetek sorozata.Ordítás, nyerítés, a végletekig eltúlzott gesztusok... a gyengébb idegzetűek poszttraumatikus sokkban szenvednek azóta is, az biztos Én nem tudom elképzelni, hogy a résztvevő színészek, közreműködők hogyan voltak képesek ezt begyakorolni, hogyan voltak képesek utána tükörbe nézni - akár a sminkszobában, akár otthon.
Egyetértek.
Mennyi volt annak a valószínűsége, hogy egy szép napon Bocskor Gábor gyerektartást fog fizetni Mészáros Lőrincnek? Copyright Pottyondi Edina
😂😂
Amúgy a Békementről annyit, hogy elvileg a híd 720 tonnával volt tesztelve. A felett nem lehet terhelni. Az max 9-10 ezer ember 80kg al számolva. Szóval valószínű azért az 1db propaganda képért 15.000 ember életét veszélyeztették...
Ezek farháton élő nyugdíjasok voltak, sztem az 50-60 kiló per fő optimista becslés, ha az első sorban haladó "konzervatív" "nagypolgárság" potrohát meg k... nagy arcát nem számoljuk.
Végre visszajött Csoki!!!! Nagyon hiányoltam.
Karinthy biztos megkérdezné: Hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?
Basszus nekem is eszembe jutott, nem vagyok nagy irodalom tudor de ez beleégett az agyamba :D
Rogán ott sétál védtelenül a Hyde Parkban, tiszta szerencse, hogy csak egy újságíró találta meg és nem egy idegenbe- és tagbaszakadt hazafi 😅 aztán jönne a hír: Londonban megtakarva 😂😂😂
Amúgy igen, necces, most ha nekifutásból arcon rúgom, soha nem találnak meg :D
Ket hete voltam pont ott es az elso gondolatom az volt,hogy bazdmeg ezt megusztad
👍😂
44:44 Nem azzal van a baj ha valaki milliókat költ bármire a SAJÁT pénzéből.
A baj azzal van ha valaki a lakásukból kitett családok nyomorából szerzett, találmányi jogdíj címen tisztára mosott pénzből urizál.
Ha még egyszer bejátszik valaki egy másodpercet is ebből a kutyakomédiából, lemondom az internetet.
Van egy kis gond,nem lett béke,most akkor mennek még 1 kört ? 😮
Háromszor álltam neki kommentet írni a gyerek perfomanszra, de nem sikerült úgy fogalmaznom, hogy ne tiltson le a bolygóról a Google... nincsenek szavak.
Hát a békemenet és a riportok róla, teljesen padlóra tettek. Ha ez így marad még évekig, akkor az ország teljesen menthetetlen.
Az előadás meg olyan kellemetlen, mint a Valami Amerika 2-ben a víg temetés.
A legszebb a kissrác volt az első sor környékén, akin lehetett látni, hogy mennyire nem érti mit mond a Vitya... :D
Én is hasonló merchben megyek majd választani. Kíváncsi leszek a reakciókra és remélem, hogy sokan megyünk így el. :)
A Rogán interjúra kíváncsi leszek. Vajon összejön?
Az milyen lett volna, ha (a békemenetre olyan zászlókkal mentek amin ott volt honnan jönnek) MZP csád-os zászlóval kiment volna🤣
😂 Ennél kevesebbért is megszurkáltak már valakit a békameneten.
Haverjaimmal nyomtunk antifideszes zenéket nekik az egyik réten, jöttek rendőrök mellénk, én meg beszorongtam tőlük, estére koncertre is mentem, szal leléptem... Később kiderült, hogy a rendőrök MINKET voltak ott védeni, hogy össze ne verjenek minket a fideszesek 😂😂
@@dr.tre90Ezt köszönjétek meg a fakabátoknak, nem vicc, hogy életveszélybe lehet kerülni.
A Megafos azt harsogná, hogy "A dollárbaloldal bukott miniszterelnök jelöltje idegen érdekeknek szurkol (itt bevágják a legelőnytelenebb képkockàt, amin tisztán kivehető az arca). Márki-Zay Péter a békemeneten provokálta a felvonulókat, többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó abbahagyni az emberek zaklatását, végül rendőröknek kellett elvezetni. Még itt sem hagyja élni a magyar polgárokat. Elképesztő!" És itt egy összeállítás az elmúlt évek MZP-ről gyártott hazugságaiból.
Szívesen!
Ui: a Bohárember hangján olvastad, ugye? Na most próbáld a Deákdani hangján! Viccesebb. 😁
Az jól mutatott volna a székely zászló mellett
A békemenetes videóról az a HIMYM rész jut eszembe amikor Lily és Barney egy underground színházban tart hasonló színvonalban előadást 😂
Asszem erre mondja a Puzsér, hogy szellemi kútmérgezés. :)
Azt bevághattátok volna amikor az előadás után Orbán felmegy és még ő is elröhögi magát :D
Ezek szerint te megnézted az elejétől a végéig???? 😱
@@dorkaekes8299 Nem végig, azt már én sem bírtam :D
@@kisatom kezdtem aggódni az egészséged miatt. 🥹🤣
Miért zaklatják szegény rogánt Londonban? Ő se zaklat addig minket amíg ott van...ja de
1850-ben Haynaut megdobálták a londoni munkások, mert leverte a szabadságharcot. Lehet most is az kellett volna, hogy a londoni magyarok jól agyonverték volna a Tónit, mert Haynau hozzá képest lófsz, már ami egy ország megrontását illeti.
Honnan tudod, hogy valaki Fideszes béke párti ? Hogy meg akar verni, el akar kergetni, ha te nem vagy Fideszes béke párti. 😁☝
Sajnos ez önmagában nem elég, mert egyes ellenzékiek meg akkor akarnak megverni, elkergetni, ha ellenvéleményt fogalmazol meg Ukrajna katonai támogatása kapcsán. Ugyanolyan fanatizált mindkét tábor, tisztelet a kivételnek.
@@erzsebetkovacs2527 Kit vertek meg az ellenzékiek és hol Ukrajnáért?
Rogán takarékoskodott Londonban. Inkább aludni három ás fél milláért, mint ötmillióért szendvicset enni a repülőn.Ha már vetélkedő!
Mivel nem válaszolta meg azt az utolsó kérdést, hogy magángéppel ment-e, így ne vegyél rá mérget, hogy spórolt nekünk ;)
A 3,5-ben nem volt benne a reggeli😂
@@benzines1977Vitte a zsemlet a repulorol.
Srácok!
Ez a, minden normalitást alulmúló szerencsétlen békemenet társasága rettenetes, kevesebb bejátszást legközelebb.
Az mekkora lett volna ha egy eltévedt orosz békerakéta becsapódott volna a békemenet kellős közepébe 😅
"Urizálni az úri fiúk tudnak. Én parasztgyerek vagyok, annak születtem"
Rogán Antal 2014. december 15
Puccos bekamerázott budai villában él.
Ja! A megyei képviselők telefonon toborozták a nyugdíjasokat egész múlt héten, hogy feltétlen vegyenek részt a békemeneten…
Megkérdeztek vonulókat és többen is azt mondták, ingyen volt neki a busz :D
Bayer Zsolt amint "No war" feliratú zászlót fog... erős poén... 🤣🤣🤣🤣 (főleg hogy nemrég még bakanccsal rugdosásról ugatott)
Deutsch Tamás magabiztos fellépése volt a legmeglepőbb a békemeneten. Vagy nem vette észre senki, hogy az EP vitán gyakorlatilag „ledollárbaloldalizta” Orbán Viktort?
ua-cam.com/video/HlffwFHmZzI/v-deo.html
Megnéztem, tulajdonképpen aki politizál jó ideje, mind le van pénzelve, ez derül ki
Azt is el mondta hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal
@@Krizz_godmindeközben barátok…akkor ez hogy van?
@@ljubovluczati ezt kérdezem én is
Na végre Csoki, úgy hiányoztál, mint egy szelet nutellás kenyér 😂
Talán a telexes videóban volt egy férfi a békemeneten aki szerint az a baja a fiatalságnak hogy demokráciában nevelkedet.
Teljesen elkanászodott ez az ifjúság! Bezzeg a hatvanas években jött a fekete autó, nem is mert szólni senki semmit, az volt ám a szép világ! :-)
Kuncze Gábor idején lett eltörölve a sorkatonaság,én még emlékszem mekkora cirkuszt csináltak ezért!
400 busz buszonként 60 ember az 24000. Nem kevés, de nem a kritikus tömeg.
15:00 szerettem volna küldeni, börtöntől megmentő Grabovoj számot, de megszűnt a generáló oldal :/
29:28 Ha eddig nem volt kedvem ahhoz, hogy megtámadjanak és háború legyen, hát most már alig várom.
Lehet, hogy az ilyen színdarabok miatt drogos a Tompika, mert ezt józanul nem lehet elviselni... :)))
"Vagy mi győzünk, vagy ők."
13:30 Szeretnék Trágár UA-cam Viccműsor feliratú pólót❤
A Varga Ádám azt sem tudta kimutatni mikor kérdezték, hogy honnan van a pesti srácok pénze, úgy hogy benne dolgozik, de közben azt könnyedén kimutatta hogy a Partizánt a CIA támogatja! 😅😂
Azt a "nemzeti jobbert", aki ezt a minősíthetetlen Vidnyánszky performenszt képes lesz bevédeni, arra kárhoztatnám, hogy mindennap kötelezően végig kelljen néznie ötször...
Volt a köztévés és a Partizános főpolgármesteres vita múlt héten és Csoki nem reagál egyikre sem? ne már... sőt utóbbival Ádámék se foglalkoztak, mert ugye péntek este volt
A vers amit az elején elmondtak, Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című verse, ami nagyon szép vers lenne egyébként. Ajánlom a Misztrál együttes zenei feldolgozását hozzá mindenkinek.
Srácok! Azt ki tudnátok számolni mennyi esélye van Magyarországnak a fideSS kormányzása alatt, hogy felzárkózzunk Európához ?? u.i: köszönjük ezt a színvonalas előadást Vidnyánszkynak, ahogy látom már a Magyar színház is kipusztult.
Reddites kollégát idézve Magyar Péterről : ”Én már EGY TALICSKA HÖRCSÖGRE🐹 is leszavaznék,csak váltsa le Orbán Viktort!”
Nagy felelősségetek van, a tehetségetek által sok 100ezer fiatalt elértek, kérlek támogassátok a Tisza áradását!❤️🤍💚
Aztán majd meglátjuk!
(egy Jólvanezígy❤-rajongó 49 éves Anyuka)
25:05....csoki: jó a hangulat.......szakadok a röhögéstől...
A következő pólón pulcsin állhatna ez " édes Krisztusom..." .. annyiszor hallom, hogy már úgy tudom elképzelni 😂 ezzel az emojival 😱vagy ezzel ?! 🤦🏻♀️
"Hát maga megbolondult, hát maga Megbolondult, hogy mindent kétszer mondd, kétszer mondd?"
Népszavazást az előrehozott választásokról ! Ideje behúzni a kéziféket és kilépni a patthelyzetből.
...hagyjátok mán orbit, egyen, amennyit bír! 😂
Mennyit költöttek rogánék egy nap alatt vajon?... -Én a magángéppel, lakosztállyal, páholyos bl-döntővel, kólázás, luxusvacsora... , szerintem 20 milió forint min.
Srácok! Tök jók vagytok, nekem meg xarul volt beállítva az értesítés, úgyhogy ma csak titetket nézlek. Visszafelé, de jölvanaz úgy!😂
További jó munkát, sik sikert nektek!❤
27:38 ez olyan mint a Thor-ban amikor Loki görög tragédiát játszat el magának magáról 😄
Láttatok már valaha is átlagos testsúlyú vajdát? Tipikus.
És te miért írsz ellenzéki létedre rasszista kommentet?
Jaj Csoki de hianyoztal! Szornyu mult hetunk volt 😀
Ezt nem gondolta át senki . Kisgyermekekkel ??? Szégyellje magát mindenki ! - írtam volna, de aztán csak nevettem, mert sírni az agyhalottakon nem érdemes.
Rogán szépen megvezetett titeket is meg a 444-et is. Persze hogy a választások után már azt mondhat amit akar 🙂
A védőszemüveges alsós valami megafon arc?
Az senkinek nem tűnt fel, hogy Orbán szerint az első és második világháborúban az oroszokkal szemben állt a nyugati világ. Tehát a nyugati világ a náci Németország...
Tizedikén vagy 11-én ad időpontot interjúra.
Az időpont 3025. január 32-re szól majd
Melyik falunapon volt ez ?
Srácok, a matematika csodálatos dolog:) Nekem is megvolt Monica Belucci, 150% ban. Én biztos akarom, Ő pedig vagy igen, vagy nem....:)
Menekülj Rogááán!!! hol van már ez a szám!😆😒🙄 Már 2 hónapja várjuk‼️
CSÁD!
Jó a bevezetés.
A nőnek aki előadott a performance-ban olyan hangja volt mintha ő lenne Sylvanas Windrunner-nek a magyarhangja, már vártam mikor odrdít fel hogy: FOR THE HORDE! 😂
Pl.
75% esélyed van a nőknél!
Te akarod: 50%
Ő meg vagy akarja, vagy nem … így jön ki a 75%.
😁😁😁
Csak egy sith tárgyal végletekben. Megteszem amit meg kell...
32:19 DiCaprio meme
Viknyányszki csúnyán elbánt szegény ballagókkal - részvétem!
A lottó ismétlődő valószínűség ahol a próbálkozások számával az esély szorzódik, magyarul ahol a kiinduló valószínűség kisebb mint 50% ott a nyerésre leginkább akkor van esély ha a próbálkozások száma minél kevesebb. Tehát több értelme van évente megjátszani egy random számsort mint hetente menni egy fix szám készlettel. Üdv
Tudod a valószínűség-számítás tagadás esetén a bocskor hit-alapú kinyilatkoztatást tett olyasmivel kapcsolatban amihez nem ért, de magánemberként ehhez joga van. Te viszont úgy teszel mintha értenél hozzá, és közben hülyeséget beszélsz. Ez csalás.
Nem mondom, hogy gáz volt az a margitszigetes előadás, de életemben először éreztem azt, hogy inkább mennék a háborúba.
Létezhetetlen jók vagytok 👌🏻🤩
Aaaaand back to normal 🎉😁
Az előadásnál azt hittem átkapcsoltam a Népszi tv-re.
Békemenet mehetne inkább a Kreml-höz tüntetni, Ukrajnán keresztül...
A lehető legrosszabbkor jön neked ez a választás Ádám. Nagy szükséged lenne politika mentes szabadságra :)
Ha a Szerencsejáték ZRT úgy dönt, akkor a telitalálat LEHETETLEN eseménnyé válik.
Köszönöm, hogy a beszélgetéseteket időnként harmadikháborúatombéke bejátszásokkal színesítitek! A többiek szerint azok reklámok, de Valószínűleg tévednek!
Szerintem nem ismerik az internetet, és a file managerbe írták be a pályázatot
A buszosztatásról annyit hogy nálunk a mamik dobtak össze pénzt és béreltek buszt úgy mentek xD
Nem szoktalak elporgetni titeket de ez a 'performance' a bekemeneten feszegette a tures hatarom.
mi a cime az albumnak?
Békemenetröl tömören, röviden... elképesztő!😢
Béke/ka menetet legkozelebb,ha lesz (ne legyen!) békaugrálásban kenemegtenniük
24:37- től egész végig bennem egy mondat ismétlődött:
"-Hú, bazdmeg! " 😃🤣
Micsoda békés emberek gyűltek itt össze. Ja, nem
Németh Szilárd a táplálkozási tanácsadó
Mennyi az esélye annak hogy Magyarország leggazdagabb emberének kell gyerektartást fizetned?
Az a gyereket illeti, nem a nevelőapját 😅
@@uszi70 nekem akkor is fájna 😅
Készülhetne egy összevágás arról amikor olyan emberek/intézmények munkáját ismeritek el, akiket amúgy bírálni is szoktatok. :D
" ... megmutatom a szobámat ! .... " - a kutyát sem érdekli .... majd a celládat mutasd meg, az megér majd egy svenket
+ BL döntő jegyek is millió felett vannak/db😆
Statisztikusként örömmel tölt el, hogy hisztek a valószínűségszámításban!