Máhr Dezső (1861-1931) és családja tiszteletére avattunk emléktáblát

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 23 сер 2024
  • Bár a Máhr család tagjaira, itt töltött éveikre sajnos már csak alig néhányan emlékeznek a községben, emléküket és hagyatékukat ma is megbecsüléssel és kegyelettel őrzi a község.
    Máhr Sándor és leszármazottai mintegy száz éven át meghatározó szerepet játszottak a valamikori Alsó- és Felsőábrány életében. Fia, az 1931-ben elhunyt Máhr Dezső mintagazdaságot hozott létre az akkori birtokon, számos munkalehetőséget, emberséget, segítséget adva a korabeli ábrányiaknak.
    Mind az ő, mind pedig népes családja emlékére készíttette az önkormányzat - a leszármazottakkal közösen - azt az emléktáblát, amely a mai iskola egyik falán, a hajdani kastély főbejárata mellett kapott helyet és amelynek leleplezésére a XII. Ősfa Fesztivál előtti nap délutánján került sor.
    Természetesen a jeles eseményre meghívást kaptak a család ma élő tagja is. Birinyiné Kleszó Anita rövid köszöntője után Szalai Szabolcs polgármester mondott beszédet, Majd Máhr Géza, a hajdani mintagazda unokája idézte fel ide kötődő emlékeit.
    Az iskola diákjai is tisztelegtek a múlt emlékei előtt: a közelmúltban egy pályázatra írt műveiket olvasták fel többen is. Az emléktábla leleplezése után rövid vendégfogadással várta az önkormányzat a Máhr család jelenlevő tagjait.
    Az emléktábla mellett pedig helyet kapott egy tájékoztató összeállítás is, amely felidézi mind a család, mind pedig a gazdaság és a kastély történetét.
    Az esemény kapcsán külön is beszélgettünk Máhr Gézával és Máhr Dezsővel, akik mára már az idősebb korosztályhoz tartoznak és a valamikori birtokos unokái.

КОМЕНТАРІ •