Bükkábrány - ahol élünk
Bükkábrány - ahol élünk
  • 45
  • 16 060
Augusztus 20. - államalapító királyunkra emlékeztünk
Római katolikus templomunkban augusztus 20-án délután 15 órakor kezdődött az az ökumenikus istentisztelet, amelynek keretében államalapító szent királyunkra emlékeztünk.
Közös bevezető ének után az Animus Csengettyű Együttes ünnepi koncertjének első része hangzott el.
Ünnepi beszédben Szalai Szabolcs polgármester külön is kiemelte: számos olyan kihívással szembesülünk a ma is hazánkban, mint amilyennel Szent István királyunknak is meg kellett küzdenie a nemzet megmaradása érdekében ezer esztendővel ezelőtt.
A polgármesteri beszéd után került sor az új lisztből készült kenyér megszentelésére és megáldására, amelyet Pálfi János plébános és Nagy István-Zoltán lelkipásztor végzett el.
Ezek után a Bükkábrányi Népdalkör előadása emelte az ünnep fényét Szent István királyról szóló dalcsokrával.
A hagyományokat követve idén is kitüntető címet adományozott az önkormányzat hat olyan személynek, akik különböző területeken kiemelkedő munkát végeztek és végeznek, szolgálják a település közösségét. Ezek átadására is ezen a jeles alkalmon került sor.
Ebben az évben elsőként került átadásra a Dr. Sárossy Lajosné Díj. A díj adományozható azoknak az óvodai, általános iskolai pedagógusoknak, akik a bükkábrányi intézményekben kiemelkedő oktatási-nevelési munkát végeznek. Az önkormányzat döntése alapján a kitüntetést elsőként Hegedűsné Kovács Anita és Derekasné Geier Judit vehette át.
Idén Kiss Sándorné Bükkábrányért Érdemérem kitüntetésben részesült. Az Év Diákja kitüntető címet Gomány Hunor és Kerékgyártó Áron érdemelte ki, az Év Ifjú Sportolója pedig Szalai Szilvia lett.
Az átadó után és nemzeti Himnuszunk közös eléneklése előtt az Animus Csengettyű Együttes koncertjének második része zárta az idei megemlékezést.
Переглядів: 50

Відео

Folytatódnak a beruházások, megújul községünk központja is 2024. 08. 06.
Переглядів 47714 днів тому
Mind a helyiek, mind a vásárolni ide érkezők, vagy az átutazók némi kellemetlenséget tapasztalhatnak a hónap eleje óta Bükkábrány központjában. Az üzletek előtt sajnos már nem lehet parkolni, a forgalom kézi irányítás mellett halad. Elkezdődött a település központi részének rekonstrukciója. Egyelőre tényleg okoznak némi fennakadást a munkálatok, a végeredmény viszont meg fogja érni azt a tövid ...
Augusztus havi rendes ülését tartotta a képviselő testület 2024. 08. 05.
Переглядів 23214 днів тому
Augusztus 5-én délelőtt ült össze a község vezetése, hogy összesen nyolc napirendi pontot tárgyaljon meg havi ülése keretében. A testületi ülés legelején szomorú kötelezettségüknek tettek eleget a tagok: egy perces néma felállással tisztelegtek Tóth-Móricz Péter, a község korábbi polgármestere emléke előtt, aki az ülést megelőző napon hunyt el. A szociális tűzifa rendelet megalkotása volt a kit...
Magyarok Kenyere - idén Bükkábrányban indult útjára a búza gyűjtése
Переглядів 35314 днів тому
Az előző évekhez hasonlóan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága az idén is csatlakozik a „Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem” elnevezésű programhoz. A kezdeményezés 14 éve indult útjára, mára pedig teljesen átszövi a Kárpát-medencét. A kezdeményezés és a gyűjtés ünnepélyes megnyitójának ebben az évben Bükkábrány adott otthont. Augusztus 2-án délelőtt a ...
Bükkábrány Anno - Iskolai ballagás 1999. június 19.
Переглядів 68628 днів тому
Bükkábrány UA-cam csatornáján természetesen ezentúl is a település aktuális hírei, eseményei lesznek az elsődlegesek. Ugyanakkor új sorozatot is indítunk "Bükkábrány Anno" címmel. Itt elsősorban olyan régi, még analóg VHS vagy Hi8-as kazettákra rögzített felvételek digitalizált változatát tesszük közzé alkalmanként, amelyek ma már inkább számítanak helytörténeti kuriózumnak, mint aktualitásnak....
Bükkábrány madártávlatból
Переглядів 427Місяць тому
Lassan elkezdik próbálgatni a szárnyaikat az idén kelt gólyafiókák. Ebben a különleges kisfilmben mindenki úgy láthatja Ábrányt, ahogy ők fogják majd. A kamerát természetesen nem egy gólyával vitettük fel :) . Jó szórakozást!
Tanév vége - ballagás és tanévzáró az általános iskolában 2024. 06. 22.
Переглядів 553Місяць тому
Június 22-én lezárult az idei tanév is az Arany János Általános iskola diákjai és dolgozói részére, ezen a napon tartották ugyanis az intézmény ballagási ünnepségét, amely egyúttal tanévzáró is volt. A végzős diákok az osztályteremtől a tornateremig vonultak a feldíszített intézmény folyosóin, ahol a Himnusz közös eléneklésével kezdődött az idei jeles alkalom. Elsőként a hetedik osztályosok búc...
Megtartotta júniusi ülését a képviselő testület 2024. 06. 17.
Переглядів 3982 місяці тому
Havi rendes ülésüket tartották június 17-én a képviselő testület tagjai. Első napirend keretében a Bányaipari Dolgozók Nyugdíjas Szakszervezetének támogatási kérelmét bírálták el a tagok. A szervezet kérelme a költségvetés elfogadása után érkezett az önkormányzathoz, benne pedig kulturális programok támogatására kérnek anyagi támogatást. A korábbi években erre a célra 50 000 Ft-ot nyújtott az ö...
Átvették megbízólevelüket a megválasztott képviselők és a polgármester
Переглядів 1622 місяці тому
Átvették megbízólevelüket az októberben megalakuló bükkábrányi képviselő testület tagjai, illetve a megválasztott polgármester miután a június 9-i helyhatósági választás eredménye jogerőre emelkedett. Június 17-én délután Szilágyiné Lassu Mária a helyi Választási Bizottság elnöke és Derekasné Geier Judit bizottsági tag ünnepélyes keretek között nyújtotta át a megbízólevelet és kívánt eredményes...
Öt fiú és nyolc lány volt elsőáldozó a katolikus egyházközségben
Переглядів 3892 місяці тому
Idén tizenhárom gyermek részesülhetett első ízben a szentáldozás kegyelmében június 16-án vasárnap a római katolikus templomban a reggel 8 órakor kezdődő ünnepi szentmise alkalmával. Több hónapos, sőt éves felkészülés előzte meg a jeles eseményt, melynek során Krokos Rita hitoktató és Pálfi János plébános segített a gyerekeknek a hittanórák során elsajátítani az alapismereteket. A zsúfulásig me...
Templomszentelés és bérmálás római katolikus templomunkban
Переглядів 4622 місяці тому
Mintegy kilenc hónapnyi kitartó munka gyümölcse érett be június 9-én vasárnapra. Római katolikus templomunk teljes belső rekonstrukciója befejeződött. Az önkormányzat és a római katolikus egyházközség összefogásával településünk párját ritkító műemlékének falai és oltárai mostanra javarészt eredeti (XVIII.-XIX. századbeli) színüket, festésüket kapták vissza. Június 9-én vasárnap délután ünnepi ...
Trianon - nemzeti tragédiánkra emlékeztünk 2024. 06. 04.
Переглядів 2782 місяці тому
A Nemeti Összetartozás Napján, június 4-én 13 órakor a színházteremben emlékezett meg az önkormányzat és az iskola diákjai, pedagógusai arról a nemzeti tragédiáról, amely 104 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én teljesedett ki a Trianonban aláírt békediktátummal. Az iskola harmadikos diákjai versekkel, dalokkal, táncokkal idézték fel a szomorú eseményeket, azok máig ható következményeit. A műsorban...
Tizenkettedik alkalommal rendeztük meg az Ősfa Fesztivált 2. rész - 2024. 06. 01.
Переглядів 3832 місяці тому
Településünk legnagyobb és legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvénye minden évben az Ősfa Fesztivál. Idén június 1-jén tizenkettedik alkalommal vártak mindenkit a Szép Pál Sporttelep melletti területen a szervezők, a délutáni kínálatra pedig ez évben sem lehetett panasz, hiszen a koncertek mellett népi játszóház, kézműves sátor, céllövölde, állatsimogató, egészség sátor, betyár bemutató, étel és ita...
Tizenkettedik alkalommal rendeztük meg az Ősfa Fesztivált 1. rész - 2024. 06. 01.
Переглядів 2342 місяці тому
Településünk legnagyobb és legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvénye minden évben az Ősfa Fesztivál. Idén június 1-jén tizenkettedik alkalommal vártak mindenkit a Szép Pál Sporttelep melletti területen a szervezők, a délutáni kínálatra pedig ez évben sem lehetett panasz, hiszen a koncertek mellett népi játszóház, kézműves sátor, céllövölde, állatsimogató, egészség sátor, betyár bemutató, étel és ita...
Ismét Napsugaras hét várta az ovisokat 2024. 05. 27-31.
Переглядів 632 місяці тому
Az idei évben is igyekeztek az óvoda dolgozói minden nap élményekben gazdag, színes programokat nyújtani a gyermekek számára a már hagyománynak számító Napsugaras napok keretében. Idén május 27-e és 31-e között rendezték meg az intézményben a nyár-köszöntő rendezvénysorozatot. Hétfőn délelőtt a Galagony bábszínház szórakoztatta a gyerekeket, majd pedig az udvaron felállított ugrálóvárnál folyta...
Miért nem marad reggelire? - ismét színházi est előzte meg az Ősfa Fesztivált 2024. 05. 31.
Переглядів 1812 місяці тому
Miért nem marad reggelire? - ismét színházi est előzte meg az Ősfa Fesztivált 2024. 05. 31.
Máhr Dezső (1861-1931) és családja tiszteletére avattunk emléktáblát
Переглядів 1552 місяці тому
Máhr Dezső (1861-1931) és családja tiszteletére avattunk emléktáblát
Üléseztek a bükkábrányi képviselők - 2024. 05. 27.
Переглядів 1242 місяці тому
Üléseztek a bükkábrányi képviselők - 2024. 05. 27.
Választás előtt - Szalai Szabolcs polgármesterrel beszélgettünk 2024. 05. 22.
Переглядів 1442 місяці тому
Választás előtt - Szalai Szabolcs polgármesterrel beszélgettünk 2024. 05. 22.
Megerősítés - nyolc fiatal konfirmált a református gyülekezetben - 2024. 05. 19.
Переглядів 3243 місяці тому
Megerősítés - nyolc fiatal konfirmált a református gyülekezetben - 2024. 05. 19.
XII. Ősfa Fesztivál - 2024. 06. 01.
Переглядів 6673 місяці тому
XII. Ősfa Fesztivál - 2024. 06. 01.
Elballagtak a bükkábrányi ovi legnagyobbjai (2024. 05. 17.)
Переглядів 7073 місяці тому
Elballagtak a bükkábrányi ovi legnagyobbjai (2024. 05. 17.)
Anyák napi köszöntő és évzáró az óvoda Felhőcske csoportjában (2024. 05. 10.)
Переглядів 6143 місяці тому
Anyák napi köszöntő és évzáró az óvoda Felhőcske csoportjában (2024. 05. 10.)
Az édesanyákat és a nagymamákat köszöntötték az iskola másodikos diákjai
Переглядів 4783 місяці тому
Az édesanyákat és a nagymamákat köszöntötték az iskola másodikos diákjai
Anyák napi köszöntő és évzáró az óvoda Csillag csoportjában (2024. 05. 03.)
Переглядів 1 тис.3 місяці тому
Anyák napi köszöntő és évzáró az óvoda Csillag csoportjában (2024. 05. 03.)
Az édesanyákat ás nagymamákat köszöntötték az általános iskola elsősei - 2024. 05. 02.
Переглядів 2363 місяці тому
Az édesanyákat ás nagymamákat köszöntötték az általános iskola elsősei - 2024. 05. 02.
"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket!" - családi délután a református parókián
Переглядів 1843 місяці тому
"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket!" - családi délután a református parókián
In memoriam Unger Péter (1935-2024)
Переглядів 4804 місяці тому
In memoriam Unger Péter (1935-2024)
Csalogató - nyílt nap volt az oviban és a bölcsődében
Переглядів 3154 місяці тому
Csalogató - nyílt nap volt az oviban és a bölcsődében

КОМЕНТАРІ

  • @alajos-derek1669
    @alajos-derek1669 3 місяці тому

    Nyolc? Ha ez az isten meggyógyította volna a 3 éves leukémiás gyerekeket, akkor most sokkal többen konfirmálnának. De úgy látszik, hogy Neki nyolc...

  • @csillatamas4416
    @csillatamas4416 4 місяці тому

    Szép életút. Látszik rajta hogy rendes ember volt. Nyugodjék békében.

  • @elizavetazhuravleva3044
    @elizavetazhuravleva3044 5 місяців тому

    Р