Gyerekkorban is ezt halgattam,most43 évesen ismét ezt halgatom!Mind a kettő rólunk szólt!Most már nem mivagyunk a bulizók mostmár mi takarítjuk a lakást!Repülnek az évek!
Miért lenne borzalmas? 30 év elteltével, mint egy igazi nagy művész nem ugra-bugrálhat, mint egy csitri kislány! Gondolkozzatok már. A dal újraszerelése nagyon szuper és ez az előadásmód teljesen más értelmet kap a szöveg és a dal. Köszönöm, hogy hallhattam.
Valóban az ! A szaros kis életét TÖKÉLETESEN MINTÁZZA EZ A FELDOLGOZÁS! Kislány korában egy szeretni való kis kedves tini éneke tele energiával, most meg egy lelkileg megfáradt középkorú nőcske, akiben semmi dinamizmus. Próbálta dzsezzesíteni, ami nem is lett volna rossz, csakhogy a mérhetetlen csalódás az életben az süt erről a számról. Mint az összes többi kivénhedt de magát húdeokosnak tartó nőcske szidja a férfiakat, és magát meg fényezi. mert tudja, hogy mi az a Wellhello meg a Halott pénz, meg hogy létezik facebook, még fingja nincs a mai életről. Szóval ez a szöveg vérlázító és provokatív és a mai tinédzsereket is a porba akarja döngölni, mintha mi egy perccel is jobbak lettünk volna, sőt. Ráadásul ez még 10 éve el is ment volna, de most már űbergáz. De hát magának kereste a bajt három gyerek három különböző férfitől, látszik, hogy sosem tudott megállapodni ez a némber. Nem baj, legalább majd a Pride-on majd énekelhetnek az általa imádott szintén balos érzelmű Fluor Tomival. Gyerekkoromban nagyon szerettem Dórit, de most (és nem csak itt) végleg elvágta magát ez a tyúk! A szüleinek a lábnyomába se érhet!

Nagyon aranyos Dóri! 8-os koromban ejj de szerelmes voltam belé :-)
volt valamikor. Most már egy az árnyéka önmagának.
Miért lenne borzalmas? 30 év elteltével, mint egy igazi nagy művész nem ugra-bugrálhat, mint egy csitri kislány! Gondolkozzatok már. A dal újraszerelése nagyon szuper és ez az előadásmód teljesen más értelmet kap a szöveg és a dal. Köszönöm, hogy hallhattam.
Maximálisan egyet értek! 🙏👍
a szöveg meg ez a megfáradt életuntság, ez borzalmas. A dalszöveg meg egyenesen vérlázító.
Szuper
Színművésznő
szerintem szuper :)
Zseniális! :D :D :D
😭 Dóri ez borzalmas ...

Az. 😊