még 2017 februárja környékén tapsoltam el 5000 milliárd forintot fél óra alatt. akkor lettek meghozva a beszerzéseknek a szabályai miszerint a földi eszközök nem lehetnek pl. egy óceán távolságról, légi eszköz is csak akkor ha önmaga el tud jutni hozzánk, illetve minden esetben részben vagy egészben gyártókapacitást is kell vásárolni. lőszerből se rendelkezhetünk a program végeztével olyannal amit nem mi magunk gyártunk le. ezen a tárgyaláson kötöttem ki a lynx paramétereit az egyik vicces dolog az ágyú dőlésszöge miszerint -30fok (lefelé is tud lőni) és +60fok (felfelé is lehet lőni). nekem a kedvencem a zlin gyár áthozása magyarországra, nem szeretem a helikoptereket és légi támogatásra egy strapabíró kisrepülőgép ideálisabb mint a helikopter és olcsóbb könnyen szerelhető. meg minden eszköznek ha lehet könnyen átalakíthatónak kell lennie és a járművek kisebb elemei cserélgethetőek, standarizáltak mint pl grippen rakétákat földi eszközbe lehet telepíteni ha már túl van a repülési óráin. újrafelfedeztem a flack-ot (pl. mint aktív védelem) a japánoknak meg a kacsaúsztató monitort. a 4x4-ek közt az elektromos meghajtású azért vicces mert csendesebben tud közlekedni. a gyártókapacitásnak az a csapdája hogy a cseheknek az iparja sajnos 40%-ban hadiipar és ezt úgy képzeld el hogy van pl. 300 kis sugárhajtású vadászgépük amit nem tudnak eladni, de gyártják mert a szalag nem áll meg. Ott bukott meg a cseh kézifegyverek license hogy ki volt kötve hogy csak elismert és értelmes országoknak adhatják el a bren-t aztán szállítottak afrikába terroristáknak belőle és ezzel bukott a szerződés az oroszok meg odapörköltek a gyárnak... ezért a hadi gyártókapacitás alapvetően az önellátást kell biztosítania. még a katonapolitikai tárgyalók volt egy izgalmas újrafelfedezése a múlt logikájának, mert tulajdonképpen az egy történész hadosztály és nem aktuál politikai oldalról állnak hozzá a másik félhez hanem a közös múlt, élmények, történelmi tapasztalok alapján, aztán ez mélyíti a szövetséget és inspiráció is egyben a felek számára. meg a legfontosabb kitétel hogy ne rendelkezzünk olyan eszközzel amivel veszélyt jelentünk a környékbeli nagyhatalmakra, mert az aktuál politika változhat.
A Komondor inkább egy vegy és sugárvédelmi demonstrátor volt. Annak kiválóan megfelelt. Azonban a kidolgozása és terepjáró képessége messze volt az elfogadhatótól. Nincsenek elfelejtve, a hadsereg rajtuk tartja a szemét.
Robbanáskor nem csak hő hanem légnyomás változás is történik tehát ha nem a hő vagy az oxigénhiány öli meg őket akkor a légnyomás mivel a detonáció terjedési sebessége eléri a 3000m/s -ot ! ha a csontok nem is törnek össze de a belső szervek huss elpukkannak vagyis szétrobbannak 😏
Nem szakértőként kérdezem: nem tartjátok instabilnak a járgány? Szerinten PSZH-nak túl magas és nagyon keskeny. Én inkább laposabbnak és szélesebbnek tudnám elképzelni. A németeknek van egy Marder nevű PSZH-ja, azt én iknkább stabilnak látom.
Ez nem PSZH, ez csak sima páncélozott (harc)jármű, M-ATV (mine-resistant ambus protected all terrain vehicle), mint a Cougar vagy a Maxxpro. A PSZH, mint pl. a Marder, vagy a régi BTR, vagy az amerikai stryker stb. ennél komolyabb járgány, több kerékkel, nagyobb páncélvédettséggel, több katona szállítására alkalmas kialakítással.
@@deka7935 Semmi. Készült belőle pár prototípus és kész. Nem kerül rendszeresítésre. A csapatpróbákon nem jött be a kezelőknek. Paksnak eladtak pár sugárfelderítő verziót de ennyi.
Gratulálok a Török barátoknak! Fantasztikus tehetségesek!
You are our brother. You deserve the best.
Kaposváron a gyár már nem is létezik ! HT Division logója az üpületröl is lekerült már nagyon régen ;)
még 2017 februárja környékén tapsoltam el 5000 milliárd forintot fél óra alatt.
akkor lettek meghozva a beszerzéseknek a szabályai miszerint a földi eszközök nem lehetnek pl. egy óceán távolságról, légi eszköz is csak akkor ha önmaga el tud jutni hozzánk, illetve minden esetben részben vagy egészben gyártókapacitást is kell vásárolni. lőszerből se rendelkezhetünk a program végeztével olyannal amit nem mi magunk gyártunk le.
ezen a tárgyaláson kötöttem ki a lynx paramétereit az egyik vicces dolog az ágyú dőlésszöge miszerint -30fok (lefelé is tud lőni) és +60fok (felfelé is lehet lőni).
nekem a kedvencem a zlin gyár áthozása magyarországra, nem szeretem a helikoptereket és légi támogatásra egy strapabíró kisrepülőgép ideálisabb mint a helikopter és olcsóbb könnyen szerelhető.
meg minden eszköznek ha lehet könnyen átalakíthatónak kell lennie és a járművek kisebb elemei cserélgethetőek, standarizáltak mint pl grippen rakétákat földi eszközbe lehet telepíteni ha már túl van a repülési óráin.
újrafelfedeztem a flack-ot (pl. mint aktív védelem) a japánoknak meg a kacsaúsztató monitort.
a 4x4-ek közt az elektromos meghajtású azért vicces mert csendesebben tud közlekedni.
a gyártókapacitásnak az a csapdája hogy a cseheknek az iparja sajnos 40%-ban hadiipar és ezt úgy képzeld el hogy van pl. 300 kis sugárhajtású vadászgépük amit nem tudnak eladni, de gyártják mert a szalag nem áll meg. Ott bukott meg a cseh kézifegyverek license hogy ki volt kötve hogy csak elismert és értelmes országoknak adhatják el a bren-t aztán szállítottak afrikába terroristáknak belőle és ezzel bukott a szerződés az oroszok meg odapörköltek a gyárnak...
ezért a hadi gyártókapacitás alapvetően az önellátást kell biztosítania.
még a katonapolitikai tárgyalók volt egy izgalmas újrafelfedezése a múlt logikájának, mert tulajdonképpen az egy történész hadosztály és nem aktuál politikai oldalról állnak hozzá a másik félhez hanem a közös múlt, élmények, történelmi tapasztalok alapján, aztán ez mélyíti a szövetséget és inspiráció is egyben a felek számára.
meg a legfontosabb kitétel hogy ne rendelkezzünk olyan eszközzel amivel veszélyt jelentünk a környékbeli nagyhatalmakra, mert az aktuál politika változhat.
jól néznek ki
Bravo hungary
Jó lesz! :)
Mi van a komondorral?
tudja vki , mi a gond a komondorral?
Gondolom fejlesztés alatt lehet.
hogy ár-érték arányban sokkal rosszabb, és Magyarországnak sokkal kifizetődőbb rendszeresíteni a technológiailag fejlettebb és kiforrottabb Gidránt.
mi a helyzet a yörük-el?
nagy a csend
Jönnek azok is, de kisebb számban, csapatpróbán vannak elvileg.
@@justafloridamanfromthe75thRR Kell az egyáltalán? ! Tud többet mint ezek?
A teljesen magyar komondor miért nem felelt meg?
A Komondor inkább egy vegy és sugárvédelmi demonstrátor volt. Annak kiválóan megfelelt. Azonban a kidolgozása és terepjáró képessége messze volt az elfogadhatótól. Nincsenek elfelejtve, a hadsereg rajtuk tartja a szemét.
Robbanáskor nem csak hő hanem légnyomás változás is történik tehát ha nem a hő vagy az oxigénhiány öli meg őket akkor a légnyomás mivel a detonáció terjedési sebessége eléri a 3000m/s -ot ! ha a csontok nem is törnek össze de a belső szervek huss elpukkannak vagyis szétrobbannak 😏
igen és ennek ellenáll a jármű...
Nem szakértőként kérdezem: nem tartjátok instabilnak a járgány?
Szerinten PSZH-nak túl magas és nagyon keskeny.
Én inkább laposabbnak és szélesebbnek tudnám elképzelni.
A németeknek van egy Marder nevű PSZH-ja, azt én iknkább stabilnak látom.
Ez nem PSZH, ez csak sima páncélozott (harc)jármű, M-ATV (mine-resistant ambus protected all terrain vehicle), mint a Cougar vagy a Maxxpro. A PSZH, mint pl. a Marder, vagy a régi BTR, vagy az amerikai stryker stb. ennél komolyabb járgány, több kerékkel, nagyobb páncélvédettséggel, több katona szállítására alkalmas kialakítással.
@@justafloridamanfromthe75thRR és mi újság a magyar COMONDOR-al?
@@deka7935 Semmi. Készült belőle pár prototípus és kész. Nem kerül rendszeresítésre. A csapatpróbákon nem jött be a kezelőknek. Paksnak eladtak pár sugárfelderítő verziót de ennyi.