Világtalálkozó- Monspart Sarolta és Szervét Tibor (rádióműsor)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 26 чер 2020
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiUA-cam
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
    szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
    A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.
    A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.
    Készítők: Warholik Zoltán, Rózsahegyi Gábor
    Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. -) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász.
    A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált, 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak.
    1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. A következő színházak előadásaiban játszott még: Karinthy Színház, Budapesti Kamaraszínház, Pinceszínház, Madách Színház, Thália Színház, Rózsavölgyi Szalon, Nemzeti Táncszínház, Centrál Színház, Játékszín. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.[1]
    Fontosabb filmszerepei
    Valami Amerika 3. /Alex Brubeck/ (r.: Herendi Gábor) 2018
    A tökéletes gyilkos / Zengő - (r.:Pacskovszky József) 2017
    Csak színház és más semmi / Ivánszky Dénes - (r.: Miklauzic Bence, Nagypál Orsolya) tv-sorozat, 2016-2019
    Anyám és más futóbolondok a családból / Artúr - (r.: Fekete Ibolya) 2015.[6]
    A Fekete Múmia Átka / Monsieur George - (r.: Madarász István) 2015[7]
    Apacsok / Tartótiszt - (r.: Török Ferenc) 2011
    Valami Amerika 2. / Alex Brubeck - (r.: Herendi Gábor) 2008
    Para / Faragó úr - (r.: Fazakas Péter) 2008
    Egy rém rendes család Budapesten / Bándi Sanyi - (r.: Kubinszky Péter, Pajer Róbert, Zilahy Tamás) tévésorozat, 2006
    Mansfeld / Bánkuti ezredes - (r.: Szilágyi Andor) 2006
    A nyugalom / Orvos - (r.: Vizi Mária) TV, 2006
    Magyar vándor / Huba vezér - (r.: Herendi Gábor) 2004
    Tóték / Postás - (r.: Gothár Péter) 2004
    Tea / Barát - (r.: Fonyó Gergely, Herendi Gábor) tv-sorozat, 2003
    Valami Amerika / Alex Brubeck - (r.: Herendi Gábor) 2002
    Kávéház / Dezső - (r.: Valló Péter) tv-sorozat, 2001
    Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper) / Palotaőr - (r.: Giles Foster) TV, 2000
    Mária, Jézus anyja (Mary, Mother of Jesus) / Római őr - (r.: Kevin Connor) TV, 1999
    Kisváros / Hammond - (r.: Balogh Zsolt) tv-sorozat, 1998
    Monspart Sarolta (Budapest, 1944. november 17. -) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett [1] tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség (enkefalitisz) szakította meg. Ma nőket buzdít arra, hogy egészségesen éljenek, és ennek egyik lehetséges módja a futás.
    1963-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 1960-ban a Budapesti Pedagógus színeiben kezdett komolyan futni, 1969-ben igazolt át a Budapesti Spartacushoz. 1964 és 1977 között sorozatban 14 magyar egyéni bajnoki címet nyert tájfutásban. Ezen felül 9 váltó és 11 csapat bajnoki címet szerzett így összességében 34-szeres tájfutó magyar bajnok.
    Telente sem pihent, sífutásban a Vasas SC versenyzőjeként begyűjtött hat magyar bajnoki címet. A nagy sikert az 1970-es évek hozzák meg számára, 1972-ben első nem skandinávként győzött a Csehszlovákiában rendezett tájfutó világbajnokságon. 1976-ban első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett 5 napos tájfutó versenyt, az O-Ringent. 1978-ban maratoni futásban lett világbajnoki ezüstérmes. Időközben két diplomát is szerzett: elvégezte az ELTE matematika-fizika szakát, és a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát.
    Jelenleg Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata néven nyugdíjasoknak népszerűsíti a mozgást, továbbá három kerületben vezet gyalogló klubot.
    Kullancs okozta, maradandó állapotot okozó enkefalitisz ellenére ma is aktív életet él.
    2003. június 23-án Mádl Ferenc köztársasági elnök érdeméremmel ismerte el munkásságát.
    Két ízben volt jelölt a Nemzet Sportolója címre, amikor Puskás Ferenc, majd Zsivótzky Gyula halálával a tizenkét hely egyike megüresedett.[2][3] 2010-ben Prima Primissima díjban részesült.
    2020. április 21-én hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak,[4] miután Székely Éva halálát követően a testület tagjai őt javasolták maguk mellé tizenkettedik tagnak.[5]
    forrás: wikipédia

КОМЕНТАРІ • 91

  • @orsinagy519
    @orsinagy519 3 роки тому +28

    Monspart Sarolta különleges ember volt, Nyugodjon békében.

  • @andreakalvach9036
    @andreakalvach9036 4 роки тому +43

    Az egyetlen valamirevalo beszelgetos musor. Remek vendegek, jo kerdesek, odafigyelo, intelligens, felkeszult musorvezeto👍🏻

  • @andreadicso3644
    @andreadicso3644 2 роки тому +5

    Negyedszerre hallgatom ezt a felvételt. Remek beszélgetés, csodálatos emberek!🥰

  • @gabiszil3428
    @gabiszil3428 4 роки тому +20

    Annyira jó dolgokat mondott Szervét Tibor, rendkívül szimpatikus ember!

  • @KockaCukor.
    @KockaCukor. 4 роки тому +22

    Nagy öröm, hogy újra szellemi táplálékhoz jutunk 😊
    Köszönjük!

  • @tundetedd1039
    @tundetedd1039 4 роки тому +17

    15 éve elmentem megnézni Szervétet egy darabban és az első mondatánál elájultam, hogy milyen természetes és minden manírtól mentes volt a színpadon. Végig lenyűgözött! Most is jó volt hallgatni!

  • @Imyourfri3nd
    @Imyourfri3nd 4 роки тому +13

    Endre, nagyon jó, hogy feltöltöd a beszélgetéseket videó formájában! Bár hallottam a rádióban is ezt a beszélgetést, nagyon sokat hozzátesz a testbeszédük, amilyen érdeklődéssel fordulnak egymáshoz!

  • @nittaberi
    @nittaberi 4 роки тому +28

    Jaj de hiányzott már ez a műsor! Nagyon jó beszélgetés volt.

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 26 днів тому

    Istenem, mennyire élvezetes ez az édes hármas 🥳 Köszönjük. Ölelünk benneteket nagy szeretettel ❤️ ❤️ ❤️

  • @beazsoldos7222
    @beazsoldos7222 4 роки тому +20

    De jo,hogy folytatodik!
    Imadom Szervet Tibort,nagyon jo volt latni es hallgatni.
    Saroltanak minden jot kivanok!

  • @gyorgyikovacs9057
    @gyorgyikovacs9057 4 роки тому +12

    Mindig szimpatikus volt Szervét Tibor az maradt!

  • @krisztinaruborics6377
    @krisztinaruborics6377 2 роки тому +1

    CSODÁLATOS NŐ van volt lesz .....imádom!Szervét Tibor kiváló szinész ...is:)

  • @ferencnekovacs4719
    @ferencnekovacs4719 4 роки тому +12

    Mind két embert szeretem, örülök a folytatásnak, nagyon jó beszélgetés volt.

  • @Paracelsus1001
    @Paracelsus1001 4 роки тому +10

    Remek színész és lenyűgöző ember. Csodálatos elme, mély és tartalmas gondolatok, Isten áldotta lélek. Isten éltesse a művész urat!

  • @esziktibor2530
    @esziktibor2530 3 роки тому +3

    Irigylem Endrét, mert ennyi fantasztikus emberrel találkozik és beszélget!

  • @juliannatoth4947
    @juliannatoth4947 4 роки тому +4

    Kedves Endre ! Nagyon szerettem ezt a műsort , szeretem a két alanyt , azaz Monspart Saroltát és Szervét Tibort !
    Köszönöm szépen és minden jót kívánok Nekik és Önnek !

  • @mariettabrune4517
    @mariettabrune4517 4 роки тому +12

    Állatira bírom Monspart Saroltát, de jó volt újra látni, hallani! Semmi manír, semmi okoskodás, nagyon szerettem!

    • @katonabelagyorgy1447
      @katonabelagyorgy1447 4 роки тому

      Én is szeretem. Azt hallottam róla: Régen sokat gyalogolt, csak megcsípte egy darázs és lebénult. A mai fiataloknak jó példa a színésznő, hogy még ma is, fájdalmai ellenére - két quechuabottal - sétál pár kilómétert naponta.

    • @mariaterezia295
      @mariaterezia295 3 роки тому +3

      @@katonabelagyorgy1447 Nem színésznő tájfútó,és kullancs csipés miatt lett beteg!

  • @evamecs3561
    @evamecs3561 Рік тому

    Pofátlanul fenntartásokkal kezdtem nézni, figyelni az eszmecserét. Hű de jól szórakoztam! Mindjárt újra meghallgattam az egészet. Semmit nem vesztett az erejéből! Kösz, kösz, köszöni Éva! Nagyon köszöni.

  • @ibolyadreissiger5942
    @ibolyadreissiger5942 4 роки тому +8

    Nagyszerű!A kedvenceim a kérdezővel együtt!!

  • @vrangyos
    @vrangyos 3 роки тому +15

    Nyugodj békében kedves Saci! :(

    • @csabika2004
      @csabika2004 3 роки тому +1

      Nyugodjék békében! 🏴

  • @krisztinabakos5864
    @krisztinabakos5864 4 роки тому +6

    Ismét zseniális beszélgetés volt! Nagyon köszönöm!

  • @krisztinameretei472
    @krisztinameretei472 4 роки тому +5

    Endre, ez megint egy jó páros volt Köszönet

  • @andreadicso3644
    @andreadicso3644 2 роки тому +2

    Kedves Endre! Most olvastam, hogy Sarolta 1 éve halott. 😞 Emlékére javaslom hívja meg ismét Tibort. Szerintem ez is különleges műsor lehet. Köszönöm!

  • @antalnetamas6071
    @antalnetamas6071 3 роки тому +1

    Egyike a legjobb beszélgetéseknek.Többször megnéztem,tanulságos.Tanító!Köszönöm!

  • @xtabest
    @xtabest 4 роки тому +4

    További sok erőt, kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok Saroltának! Bízom benne, hogy sikerül az ezres challenge! 🤘😍

  • @PLord74
    @PLord74 4 роки тому +6

    Halas vagyok az ujabb reszeret. Ez is feltoltott. Koszonom Endre!

  • @rigoagica
    @rigoagica 4 роки тому +1

    Istenem, ahogy hallom a hangját, egyből beugrik a Csillagkapu és a tinikorom! Imádom Szervét Tibort❤️Köszönöm szépen

  • @ernajuhasz8742
    @ernajuhasz8742 4 роки тому +5

    Nagyon tetszett a műsor, örülök, hogy folytatódik.

  • @elizabethfekete728
    @elizabethfekete728 4 роки тому +10

    Awh, vegre folytatodik!

  • @katibertenyi6558
    @katibertenyi6558 4 роки тому +2

    Koszonom szépen, nagyon jol esett megint. Szeretem mindkettojuket.

  • @mesetreningirodalombolelet1111
    @mesetreningirodalombolelet1111 4 роки тому +3

    Remek beszelgetes volt, nagyon szerettem hallgatni. Oszinte volt es mely, valodi parbeszeddel. Köszönöm!

  • @belzkati5261
    @belzkati5261 4 роки тому +2

    Nagy kedvencem mindkettőjük! Jó választás voltak!

  • @kosaluca
    @kosaluca 4 роки тому +6

    hat ez milyen jo volt! :)

  • @agnessztankoczy5413
    @agnessztankoczy5413 4 роки тому +2

    Mindig hallgatom, később /ha tehetem/ megnézem, szeretem látni a beszélgetők mimikáját. :-)

  • @borbaladarazs9492
    @borbaladarazs9492 4 роки тому +3

    Jo volt, koszonom!😊

  • @elisabethlinert6075
    @elisabethlinert6075 4 роки тому +1

    Csodálatos videó volt! Kitűnő személyiségek, szuper jó beszélgetése! Köszönet Önöknek!

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 роки тому +1

    Ujra néztem ma, es sirattam M.
    Saroltàt😭😭

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 4 роки тому +4

    Örülök, hogy újra itt van, és köszönöm, hogy ismét számomra lenyűgöző vendégeket hívott. Csodálatos emberek.

  • @fkzadori8810
    @fkzadori8810 3 роки тому +1

    Fantasztikus ez a két ember, tényleg ámulat!

  • @sarasimon9810
    @sarasimon9810 4 роки тому +3

    Remek lenyűgöző gratulálok

  • @sidomarta
    @sidomarta 4 роки тому +7

    Én tudom, mi történik Szervét Tiborral, amikor "megtáltosodik" látszólag a semmitől. Ilyenkor a belső, igazi énje veszi át a szerepet és Ő nyilvánul meg ezen a testen keresztül és ilyenkor tényleg CSODA TÖRTÉNIK. Saját tapasztalat, csak nekem ez az íráson keresztül nyilvánul meg, bár író sem vagyok.

  • @elefanik
    @elefanik 3 роки тому

    Öröm volt hallgatni a vendégeket. Köszönöm.

  • @zoltankiss-jakab1807
    @zoltankiss-jakab1807 3 роки тому

    Az egyik legjobb beszélgetés. Endre pedig mindig nagyon felkészült.

  • @slowlifeineurope
    @slowlifeineurope 2 роки тому

    Nagyon szeretem őket!

  • @kraftzsu
    @kraftzsu 2 роки тому

    Végig megvolt a figyelmem nagyon érdekes volt köszönöm

  • @monakirs
    @monakirs 4 роки тому +4

    Csodás, értékes emberek! Órákig hallgatnám őket! Lehetne még egy rész velük? :) Köszönöm, köszönöm!

  • @JLujzi81
    @JLujzi81 Рік тому

    Tipikus Halak és Skorpió ❤️🙏

  • @lakatosvictoria
    @lakatosvictoria 3 роки тому

    Jó sorozat, szuper riporter, Tibor! 👍😉

  • @jozsefnekaczor3025
    @jozsefnekaczor3025 2 роки тому

    Ma is remekül indult a napom! Köszönőm@

  • @muccinable
    @muccinable 3 роки тому

    De jó volt ezt a beszélgetésre hallgatni.

  • @andrasneszathmari2256
    @andrasneszathmari2256 4 роки тому +2

    Nem csalódtam. Két ikon, remek beszélgetés jó kérdések mentén. Köszönöm szépen. 🙂

  • @terikevas6296
    @terikevas6296 3 роки тому

    Nagyon tetszik a beszélgetés. Érdekes vendégek.

  • @juditkiss3580
    @juditkiss3580 2 роки тому

    Köszönöm szépen 💖

  • @martaszakacs2467
    @martaszakacs2467 2 роки тому

    Köszönöm szépen!😍

  • @martonnekatona9285
    @martonnekatona9285 3 роки тому

    Köszönöm.

  • @laszlozsoltnagy4828
    @laszlozsoltnagy4828 3 роки тому

    Mar korabban lattam KAP es Miklosa Erikaval keszult interjut.
    Ma ujra feldobta a UA-cam es elkezdtem a tobbit is meghallgatni.
    Isteni!!!! Nagyon nagy elvezet hallgatni. Fel is iratkoztam es mentek a like-ok!!

  • @eduazadory504
    @eduazadory504 3 роки тому

    Zseniális, köszönjük♥️👍🍀

  • @viliamsinka34
    @viliamsinka34 3 роки тому +1

    A nyolcvanas években Rozsnyón egy tájfutás bajnokság alkalmával volt alkalmam találkozni Monspart Saroltával, engemet mint mindenkit ott lenyügözott személyiségével.

  • @gabriellaanonim6142
    @gabriellaanonim6142 4 роки тому +1

    ❤️

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 роки тому

    Igen, emlékszem😊A Virágot
    Algernonnak, az nekem relevácio
    volt Sz.Tiborral ❤

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 3 роки тому

    " JÓ, MINDEGY! " Ez remek 🤔

  • @KataSzijj
    @KataSzijj 4 роки тому +2

    Nagyon érdekelne az az összefüggés, hogy miért javult a gyerekszüléstől a Sarolta állapota?

  • @tundesusoranyi391
    @tundesusoranyi391 3 роки тому

    Asztrológus! :)

  • @100kiszoli
    @100kiszoli 3 роки тому +1

    La a kalappal.

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 3 роки тому

    Endre, van olyan téma amihez
    nem tud hozzá szolni? NINCS !!!.

  • @robertmurakozy3548
    @robertmurakozy3548 4 роки тому

    Azon beszarok hogy azt hiszik az ember leűl és gondolkodik mint a Roden szobor! Ezért gondolom rén még kiforratlannak ezeket a kérdéseket. Nem is sok értelme van. A gondolat cselekményből jön!!! Minden esetben. Ez alap! Dogma! Axioma! Stb... Ez azt is jelenti hogy aki gondolkozik többet tesz...

  • @azigazigyuribacsi5115
    @azigazigyuribacsi5115 3 роки тому +1

    Varázslatos ez a nő! :)

  • @borisfabian8017
    @borisfabian8017 4 роки тому +1

    Menjire alúl van értékelve Szervét ! Sohan nem érdékelt a versenysport de hogy még 80 felett is figyelmet felhív hogy sportol. És kurva nagy . Forever sarolta és tibi.

  • @feherhermelin
    @feherhermelin 4 роки тому +3

    Nem igazságtalan az Isten, az ember lázad, és nem veszi eszébe, hogy valami tõbbet szeretne adni, és mást.

    • @KockaCukor.
      @KockaCukor. 4 роки тому +2

      Biztos? Egy gyermek halála esetében pl mi többet, mi mást szeretne adni? Kötekedéstől mentesen, tényleg érdekel a válasz. Vannak az életnek kevésbé napos oldalai is. Kis emberként, kis problémákkal többségében egyet tudok érteni a gondolatmenettel. De mi a helyzet a nem kis problémákkal? Az árván maradt gyermekekkel, a háborúban teljes családjukat elveszto nőkkel, férfiakkal, a gyilkos által hidegverrel mégolt gyerekek szüleivel és sorolhatnam vég nélkül...

    • @feherhermelin
      @feherhermelin 4 роки тому +1

      @@KockaCukor. Az emberek nagyon eltávolodtak a teremtõ Istentõl, itt a nagy baj. Semmi, ami rossz nem származik Istentōl, az emberek a gonosz játékszerévé válnak, igy nincs oltalom. A háborúkat sokan túlélték azok, akikért a szeretteik imádkoztak és õmaga is segitségûl hívta Istent. Ha egy kisgyerek meghal, õ biztosan a mennyországba távozik, nem érheti tõbb szenvedés, de a szûlõk kapnak ezáltal tanitást. Van aki keresi fájdalmában az Istent, megvigasztalódik és megtér, igy a rõvid fõldi élet után egy ôrõkkévalóságon át egyûtt lehetnek. Itt minden múlandó.
      Javaslom nézze meg a Viskó c. filmet, és a Fegyvertelen katona c. film szintén jól mutatja mirõl szól a fõldi élet.

    • @KockaCukor.
      @KockaCukor. 4 роки тому

      @@feherhermelin köszönöm a választ 😊A Viskó című könyv a polcomon csücsül, ismerem 😊
      Illetve van egy háborút megélt, mélyen vallásos férjem. Ő kereste fájdalmában az Istent, s a sok rossz, az atelt tapasztalatok még inkább elmelyitettek a hitét. Nagyon "irigylem" (a csodálom talán jobb szó rá) a hitéért, s az általa kapott értékrendjet, tartasat, erejét. Én nem így működöm. Próbálom megertetni, tiszteletben tartom, elfogadom, keresem s olvasok, valahogy még sem érzem a sajatomnak ezt az egészet. Addig is érdeklődve figyelek 😊

    • @feherhermelin
      @feherhermelin 4 роки тому +2

      @@KockaCukor. Kedves Zsófia! Ha szeretné sajátjának érezni, szólitsa meg Jézus Krisztust. Beszéljen hozzá mint egy legbizalmasabb baráthoz, hiszen Ô emberré lett, tudja mi a szenvedés és mindenkiért meghalt. Akik befogadják Ôt, azok nyerhetnek ôrôk életet.
      Ez számunkra a kinyilatkoztatás, és nagyon sok minden olvasható még a Bibliából, ugyanis azon keresztûl Isten szól az emberhez.
      Javaslom a Károli forditást, ami részekre, versekre van tagolva, igy kônnyebb eligazodni. Ha ezt teszi, olyan csodák fognak megnyilni Õn elôtt, ami létre hozza a személyes kapcsolatot, amit aztán semmi fõldiért fel nem cserélne. Kivánom az Úr Jézus áldását

  • @borisfabian8017
    @borisfabian8017 4 роки тому

    De sarolta miert hord ilyen rettenet parókát. A budai oldalon vizi városban van egy nagyon jó paróka szalon. Olyan mint ha eredeti haj . But i love all of us guys.

  • @vagodaniel7803
    @vagodaniel7803 3 роки тому +1

    ez a nő nemzeti kincs volt :(

  • @giovanniczermanek4936
    @giovanniczermanek4936 4 роки тому +22

    Monspart azért volt ilyen rossz passzban, mert kivették a Szervét... Ráadásul Kadarkai azzal Sarolta, hogyha nem megy el Endre, akkor a földbe Tiborja...

  • @gabriellasz.4541
    @gabriellasz.4541 4 роки тому +1

    A néni miért dumál bele a másik okfejtésébe?? Mintha ő lenne a riporter! 🤨🥴

    • @apatijee
      @apatijee 4 роки тому +26

      Ez egy beszélgetés...nem riport...

    • @takacsi
      @takacsi 4 роки тому +12

      Tök jó beszélgetés volt ez így. Kölcsönös volt a tisztelet és az érdeklődés, szerintem nem volt ezzel semmi baj.

    • @rezonika50
      @rezonika50 4 роки тому +19

      A néninek van neve . Tiszteletet.

    • @mariettabrune4517
      @mariettabrune4517 4 роки тому +17

      Se nem dumált bele, se nem néni!Hozzászólt, -amit mellesleg öröm volt hallgatni-, neve is van: Monspart Sarolta...#gutenmorgen:-)#

    • @martimaglai7693
      @martimaglai7693 4 роки тому +5

      Gondol még van mit tanulnia !
      Ha most nem írt volna ,
      bölcs maradt volna!