Világtalálkozó- Kánya Kata és Lackfi János (rádióműsor)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 лис 2019
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiUA-cam
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
    szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
    A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.
    A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.
    Lackfi János (születési neve: Oláh János; Budapest, 1971. május 18. -) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós.
    Szülei Mezey Katalin és Oláh János.[1] Publikálása kezdetekor vette fel a Lackfi nevet, hogy apjával össze ne tévesszék.
    1985-1989 között a Táncsics Mihály Gimnázium diákja, első publikációja ebben az időszakban, 1987-ben jelent meg. Az ELTE BTK magyar-francia szakán szerzett diplomát 1996-ban, majd az ELTE-n a Magyar Irodalomtörténet tanszéken doktorált. 1994-ben már a JPTE Francia Tanszékén tartott kurzust a belga irodalomról. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékének adjunktusa (1996-tól), a kreatív írás program egyik vezető oktatója Vörös István mellett.
    1999 óta a Nagyvilág című folyóirat, 2000-től a Dokk.hu internetes folyóirat egyik alapító szerkesztője. A Magyar Írószövetség és a JAK tagja, valamint a Magyar PEN Club titkára.
    Irodalmi tevékenysége mellett fényképei a Kalligram, a Kortárs és a Liget című folyóiratokban jelentek meg. Párok című első önálló kiállítása Kaposvárott, Piliscsabán, majd Budapesten, az Írószövetség Klubjában volt látható.
    Hat gyermek édesapja: Simon (1992), Margit (1995), Dorottya (1997), Johanna (1999), Ágnes (2002) és Julianna (2015). Felesége Bárdos Júlia művészettörténész, Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző unokája.[2]
    Kedvelt költői Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor.
    Kánya Kata (Budapest, 1953. augusztus 11. -) színésznő, televíziós műsorvezető.
    Főiskolás korában, 1975-ben már fellépett a Vígszínházban kezdte. A Színművészeti Főiskolán diplomázott, majd a Nemzeti Színházban szerepelt. Ezt követően 1991-ig a Thália Színház társulatának volt a tagja.
    Fontosabb színházi szerepei
    Marie-Madelaine (Salacrou: Túl tisztességes hölgy)
    Zaripa (Ajtmatov: Évszázadnál hosszabb ez a nap)
    Mira (Petrov: Szerelmem színház)
    Azazello (Bulgakov: Mester és Margarita)
    Sarah (Pinter: A szerető)
    Ügyvéd (Verneul: Az ügyvéd és a férje)
    Lucifer (Hacks: Ádám és Éva)
    Nagy Katalin (Pelle János: Casanova)
    Mária (Shakespeare: Lóvá tett lovagok)
    Zelmányi Franciska (Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné)
    Gizi Gézáné (Örkény István: Tóték)
    Faustina (Lope de Vega: A magyarországi fenevad)
    Tuzza, Croce lánya (Pirandello: Liolá és a lányok)
    Jöjjön el egy kávéra hozzám (Talk show-ja a Thália Színházban)
    Filmjei
    Hidegrázás (1994)
    Vadkacsavadászat (1988)
    Szomszédok (filmsorozat, 1987)
    Fahrschule (1986)
    Kojak Budapesten (1980)
    Kentaurok (1979)
    Mesék az Ezeregyéjszakáról (1978)
    Amerikai komédia (TV film, 1978)
    Ki látott engem? (1977)
    A kenguru (1976)
    Árvácska (1976)
    Az idők kezdetén (1975)
    Petőfi '73 (1973)
    Egy őrült éjszaka (1970)
    forrás: wikipedia

КОМЕНТАРІ • 98

  • @ildikolukacs8246
    @ildikolukacs8246 4 роки тому +41

    Endrénél nem tudok ma jobb riportert..nincs az az ember,téma,szitu,amiben érdektelenség ütné fel a fejét úgy,hogy közben nem indiszkrét,nem nyomulós,mégis csontig tud hatolni ha olyan a helyzet....és ez az ember nem kap főműsoridőben a Fő tv-ben lehetőséget..én örülök neki itt is,mert 10-en éve felfedeztem magamnak,de sokan még csak nem is hallottak róla,mert nem néznek neten ilyen műsorokat..szóval őrülök,mert egy ilyen nő mint K.Kata pl.maximálisan őszinte ,szimpatikus és még sok más pozitív jelzőt is érdemel,korábbi megnyilvánulásaival(számomra persze!!)ellentétben..Lackfi meg persze tüneményes mint mindig..visszavonhatatlanul Endre fan vagyok..csodálkozva kérdezem,hogy-hogy nem beszélgetett még Hobo-val,szerintem az is nagy élmény lenne,pláne ha párosítaná őt is valami nagyon más világgal..

    • @altusynlig
      @altusynlig 4 роки тому +13

      En is ezen a velemenyen vagyok. A D. Toth Krisztas autos beszelgetesek utan amirol helyenkent mar el kell kapcsoljak annyira irrital (pedig o is fejlodik) Endre musora udito szorakozas komolyan. Fenyev a kulonbseg. Ez pedig egy folkepp irdatlan nehez mufaj h 2 embert interjuztatsz, ugy, hogy az egyik ne csillogja tul a masikat es erdekes legyen vegig. Max respekt Endrenek

  • @TheILDI76
    @TheILDI76 4 роки тому +58

    Volt, hogy én is nevettem. Olyan is volt, hogy a szavak a szívemig hatoltak. Ez nagyon tanulsàgos, humoros, egyben messze elgondolkodtató volt. Mindhármuknak köszönet ezekért a percekért.

  • @gabordorogi6420
    @gabordorogi6420 4 роки тому +32

    Annyira jó volt látni, hogy a két vendég nem akarta túl licitálni egymást, hanem őszinte érdeklődéssel figyelték egymás történeteit. Nem tudtam kikapcsolni, pedig éjszaka néztem, és hajnalban keltem. Gratulálok!

  • @gyorgynehavas9520
    @gyorgynehavas9520 4 роки тому +26

    Szeretnék csatlakozni a dicsérő szavakhoz,ami Kadarkai riporterségét illeti.Évek óta nézem Arckép sorozatát is,többször is.Kadarkai riportalanyai is oly értékes emberek,mint maga a riporter.Nagyszerű SZINVONAL és MINŐSÉG. KÖSZÖNET a jelen élményért is,amit ÉLMÉNYSZINTRE EMEL KADARKAI ENDRE !!!

  • @zoltanszilagyi7554
    @zoltanszilagyi7554 4 роки тому +27

    Íme, újra láthattuk a maszk mögött az "Embert". Köszönjük Endre az őszinte perceket. Jó egészséget mindannyiótoknak.

  • @jozseftihanyi2361
    @jozseftihanyi2361 4 роки тому +27

    Kadarkai remek, így kell embernek, riporternek és szerkesztőnek lenni! Nagyrabecsüléssel süvegelem!

    • @martarevesz8010
      @martarevesz8010 3 роки тому

      Hvgvmvkjkjlblbljpjkjikjkjjvfffffgt
      Turi ojohlbobjbjjjjjjjkiiiiiiiijhhhkjjjjvggklllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllnklllkjjhh6huuuuuuuuuuuuzttzuiohkjihhhhhhhhhhddddxxcbbmormormormorMORMORl Le kbjhjhjhjh

    • @juditkolba8753
      @juditkolba8753 3 роки тому

      @@martarevesz8010 EZ KIVÁNNA
      NÉMI MAGYARÁZATOT NEKEM,
      ÖREG VAGYOK, DE REMÉLEM
      MÉG NEM HÜLYE😊VAGY MÉGIS?

  • @gabriellamester3315
    @gabriellamester3315 4 роки тому +84

    Kadarkai Endre, megint remekül nyultál bele az emberanyagba, a témába. Szeretem a jól elhelyezett kérdéseket, a stílust, ami soha nem tolakodóan tud lényegre törni. Gratulálok!

    • @erzebetkiss
      @erzebetkiss 3 роки тому

      👍

    • @zsuzsanagysandorne3640
      @zsuzsanagysandorne3640 2 роки тому +2

      Imádom ezeket a riportokat! Érdekes leköt szórakoztat.Kadarkai Endre mesterfokon űzi a foglalkozását. Köszönöm és gratulálok Neki!

  • @orsolyakovesdy9867
    @orsolyakovesdy9867 4 роки тому +25

    Legjobb riporter Kadarkai Endre! Imádom, hogy gyorsan megérzi , hogy mikor mit kell kérdezni és meg is meri kérdezni a kényesebb dologokat is! 🙂. Kánya Kata életszemléletét szeretem. 💟

  • @zitakormendi2801
    @zitakormendi2801 3 роки тому +6

    Ez a kedvencem! (ötödjére hallgatom)
    Mélyponton előveszem és elvisz, kibillent... köszönöm!!! 🙏🏻

  • @hanna591000
    @hanna591000 4 роки тому +37

    Messze a legjobb resz volt idaig a Csanyi Ganxsta paros mellett !! Nagyon de nagyon super parositas, biztosan meeg vagy 10 x meghallgatom!! Kedves Kadarkai Endre On remek szerkeszto, riporter !! Nagyon koszonom !!

    • @anna3687
      @anna3687 4 роки тому +1

      En meg pont nem mertem megnézni a Gaxtàs részt, mert féltem hogy csalòdok a sorozarban, de akkor nagyon szívesen megnyitom azt is

    • @affettoaffetto5602
      @affettoaffetto5602 3 роки тому

      Hu de nagyo egyetértek Csanyi Döglégy ♥️

  • @mariajurnyiknehanusz2065
    @mariajurnyiknehanusz2065 4 роки тому +13

    Én is nagyon élveztem, nagyon köszönöm! Kedves Kadarkai Endre, minden beszélgetős riportját nagyon szeretem, de ez most nagyon jót tett a lelkemnek. Szeretném hinni, hogy érti mire gondolok.

  • @affettoaffetto5602
    @affettoaffetto5602 3 роки тому +7

    KányaK ❤
    Lakcfi♥️
    Endre remek a műsor ❤

  • @zoltanantal1062
    @zoltanantal1062 3 роки тому +3

    Egyszerre volt mély és vidám, jókedvű beszélgetés. Köszönöm!

  • @bichonhavanese6896
    @bichonhavanese6896 4 роки тому +15

    Kadarkai amit művel az mesteri,és ahogyan! remélem ez tanitható,mert sok hasonlóra lenne igény. a két vendég és a párosítás az pedig kiemelkedő élmény volt. néha azt vettem észre magamon,hogy levegőt is elfelejtek venni....

  • @gabriellaalmasi9557
    @gabriellaalmasi9557 3 роки тому +5

    Teljesen véletlenül találtam rá erre a mûsorra és rögtön függô lettem nagyon régen láttam ennyire jót
    Gratulálok és köszönöm😊

  • @birotibor100
    @birotibor100 4 роки тому +6

    Imadom a kanya katat!

  • @bukalajoscsaba6045
    @bukalajoscsaba6045 3 роки тому +5

    Egy Film az egyik témához, mint a megbocsájtás egyfajta megértése: A Viskó, Gratulálok a műsorhoz! :)

  • @katalinrustyaknekasa7827
    @katalinrustyaknekasa7827 3 роки тому +4

    Nagyon jó, hogy kitalálta ezt a műsort. Köszönöm

  • @jozsefneszijarto4970
    @jozsefneszijarto4970 3 роки тому +3

    Laza,jó hangulatú beszélgetés!!!Köszönöm👏👏👏👍

  • @conejitaenojada1361
    @conejitaenojada1361 3 роки тому +1

    Megint egy rendkívül minőségi beszélgetés..., Elgondolkoztató finom meghitt beszélgetés... köszönöm az élményt ismét...😊❤️👌

  • @zsuzsannahorvath8348
    @zsuzsannahorvath8348 3 роки тому +2

    Zseniális imádom minden percét!! 🥰

  • @MsNala81
    @MsNala81 4 роки тому +10

    Szuper beszélgetés volt! Köszönöm!! :)

  • @Bogica133
    @Bogica133 4 роки тому +12

    Egyszerűen szuper!

    • @agnesbihari184
      @agnesbihari184 4 роки тому +1

      Nagyon jo ,hogy Emberek Emberul beszélgetnek .

  • @ibolyakincs6937
    @ibolyakincs6937 3 роки тому +2

    Kadarkaiindig remek de a 2 ember őszintesége világraszóló élmény jó nézni hallgatni sok ilyen kellene ebben a fals forrongó vilagba

  • @ildikovarga1539
    @ildikovarga1539 2 роки тому +1

    Mélyen tartalmas, derűs gondolatok,nagyon emberi, már-már családias hangulat. Gratulálok!

  • @annajeszenszky2101
    @annajeszenszky2101 4 роки тому +3

    Nagyon szeretem Kadarkai Endre műsorait.
    Szellemi táplálék számomra.
    Kérném hívja meg Gárdos Pétert.

  • @tamassandor2132
    @tamassandor2132 4 роки тому +4

    Super a műsor .

  • @sophiehorvath-czompo7617
    @sophiehorvath-czompo7617 4 роки тому +3

    Nagyon élveztem én is... köszönöm!

  • @BENjamin3931
    @BENjamin3931 3 роки тому +1

    Véletlen terelt ide,függő lettem.KányaK ❤
    Lakcfi♥️
    Endre remek a műsor ❤

  • @jozsefnemeth7871
    @jozsefnemeth7871 Рік тому

    Drága Kata! Isten nélkül nem lehetsz boldog.
    Szívből ajánlom neked: Ird be a keresőbe; Simon Dávid diákónus előadása !

  • @evaantal5938
    @evaantal5938 Рік тому

    🤗🤗🤗❤️

  • @franksztojka
    @franksztojka 4 роки тому +4

    Jo nagyon.

  • @mariapecsek7005
    @mariapecsek7005 3 роки тому

    Köszönöm szépen a feltöltést nagyon jó volt a téma választás és mindig lehet tanulni másoktól fontosnak tartom, hogy kellő önismerettel rendelkezünk mielőtt megszólalnánk előbb gondolkozzunk

  • @mariahartyani9802
    @mariahartyani9802 3 роки тому +1

    Ez az igazi Kata😍köszönöm a műsort,fantasztikus volt😯😀

  • @benedekveronika6204
    @benedekveronika6204 4 роки тому +4

    Ez tényleg jó volt :-)

  • @i.sz.
    @i.sz. 3 роки тому

    Fantasztikus beszèlgetès !!!

  • @AB-pu3mf
    @AB-pu3mf Рік тому

    ❤❤❤köszönöm🙏

  • @sandorkertesz8417
    @sandorkertesz8417 4 роки тому +2

    CSATLAKOZOM, AZ ELŐTTEM SZÓLOKHOZ, KÍVÁLÓ RIPORTER, NEM NYOMULÓS, DE JÓ HELYEKEN KÉRDEZŐ, ENDRE EGYRE JOBB VAGY, GRATULÁLOK: ALEX!

  • @evaszenasine3148
    @evaszenasine3148 2 роки тому

    Köszönöm!❤️

  • @katalinfeller2811
    @katalinfeller2811 3 роки тому

    Csodálatos, köszönöm hogy hallhattam :)

  • @lasthippie422
    @lasthippie422 4 роки тому +2

    Köszi

  • @agneskatona9288
    @agneskatona9288 4 роки тому +1

    köszönöm!

  • @juliaszakacs7064
    @juliaszakacs7064 4 роки тому

    Gratulálok a kiváló, intelligens beszélgetéshez , mindhárom résztvevőnek. Lélekemelő, humoros, őszinte, emberi (ebben a hamis, álszent, ostoba, percemberek uralta világban) Kadarkai E. új szerepben, műsorban is kiváló. Csak így tovább!

  • @martaszakacs2467
    @martaszakacs2467 2 роки тому

    Köszönöm szépen!❤️

  • @dzadam32
    @dzadam32 4 роки тому +3

    Rozina nagyon hasonlít az anyukájára... :) Amúgy nagyon jó beszélgetés...

  • @martaszakacs2467
    @martaszakacs2467 2 роки тому

    Köszönöm szépen!😍

  • @anikokoczo5700
    @anikokoczo5700 4 роки тому +5

    Bravo×3 !

  • @evabalazs2101
    @evabalazs2101 3 роки тому +1

    Mint mindíg szuper!!!

  • @kraftzsu
    @kraftzsu 3 роки тому

    Hát ez remek mind a kettőjük el tudtam azonosulni találni magamban és bennük hasonlóságot nagyon élveztem köszi

  • @jozsefnemeth7871
    @jozsefnemeth7871 Рік тому

    Drága Kata ! Jézus ki tud téged húzni. És Te meg is érdemled. Én is kérem őt.

  • @KatalinCserhalmineUdvard-dn9ir

    😊

  • @laszlozsoltnagy4828
    @laszlozsoltnagy4828 3 роки тому +1

    Kesz! En fuggo lettem!

  • @ildikoszasz6626
    @ildikoszasz6626 Рік тому

    Rozina, ha jobban ki néznél,ki esnél. :)

  • @jozsefnemeth7871
    @jozsefnemeth7871 Рік тому

    Lackfi János-maximális pontszám.

  • @judithamar6494
    @judithamar6494 4 роки тому +1

    Mi is!!! :)

  • @andraskorbela9980
    @andraskorbela9980 Рік тому

    Köszönöm. Bevallom, h a műsor címe sokáig visszatartott. De ezek a talalkozasok lenyűgöznek, megmozgatnak, elgondolkodtatnak. Én csak a Friderikusz interjú óta ismerem Kadarkait és most olyan élmény számomra mint Pallasz Athéné megszületése:)

  • @laszloferencz5768
    @laszloferencz5768 4 роки тому +2

    “Ne mártírkodj, Anya!” 😂

  • @petnehazi
    @petnehazi 4 роки тому

    Erős.

  • @ritahegyineughy5927
    @ritahegyineughy5927 3 роки тому

    Semmi sem pont így, de majdnem minden hasonlóan megtörtènt velem. Annyira könnyű egyszerű szavakkal tolmácsolni az èrzèseket - ha az igaz.
    ( Volt, hogy èn is lelkileg fáradtan megdegèltem.az utcán, ès kèt kislány összesúgott " ott megy Vanda ès Luci anyukája...." Ès tènyleg : már nem egy fáradt ember, hanem kèt kislány anyukája ment tovább :) )

  • @janoskissdokypapa5164
    @janoskissdokypapa5164 4 роки тому +3

    Hú basszus , ez betalált, Kánya Kata szíven talált , hú .

  • @toth.emese.vagyok
    @toth.emese.vagyok 3 роки тому +1

    Több Világtalálkozót is végignézve, szerintem attól ilyen jó, ha a meghívott vendégek egymással is beszélgetnek, van érdeklődés, valódi odafigyelés és bátran, szeretettel félbeszakítják egymást. Pl. Jakupcsek figyelt a másikra, Falust nem érdekelte Jakupcsek, lapos lett. A prezis Árvay Péter figyelt, Árpa Attila unatkozott, szenvedett, mikor Árvaynál volt a szó, féllábasra sikerült. Ezúttal a Kánya-Lackfi-Kadarkai összetétel egészen brilliánsra sikeredett.

    • @toth.emese.vagyok
      @toth.emese.vagyok 3 роки тому

      Jaj, tévesen raktam össze a párosokat. Viszont a megítélés jó volt: Árpai Attila unatkozott, míg a másiknál volt a szó, Árvay Péter pedig valódi odafordulással figyelt a másikra.

    • @eszterpeter8340
      @eszterpeter8340 3 роки тому +1

      Nagyon szeretem a témát nagyon sokszor megbántják az embert főleg ha valamit felmutat ďe erre csak azt lehet mondani bocsasd6 meg uram nem tudja mit cselekszik.

  • @katalinrutkai3011
    @katalinrutkai3011 4 роки тому

    Newyorkban

  • @jozsefneleskovics8025
    @jozsefneleskovics8025 4 роки тому

    Azt a hűha és egyáltalán húúúúú bravó bravó bravó nincsenek jó szavak!

  • @Proverbs3198
    @Proverbs3198 2 роки тому

    "Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."

  • @somo97
    @somo97 4 роки тому

    Mezey Katalin a jelenlegi kultúrkampf egyik MMAs (Mixed Martial Arts), idősödő amazonja. Őt nem elnyomták, ő csak egy középszerű tehetség. Szerintem. Hatalmas politikai hátszelekkel. És most úgy tűnik, hogy anyának sem volt kiváló. Nagyon sajnálom.

  • @huszarblasio9302
    @huszarblasio9302 4 роки тому

    🤔😉😏😱

  • @hanna591000
    @hanna591000 4 роки тому +5

    Annyira szeretnem hallani Gardos Petert, vagy Wahorn Andrast .......

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 4 роки тому +2

      Wahornnal van Endrének egy beszélgetése az Arckép sorozatban..óriási az is..

  • @gabriellahornakneacs6795
    @gabriellahornakneacs6795 3 роки тому

    Ez az ügyeleti dolog sajnos nem egyedi, talán mindennapos. Ugyanígy jártam a felnőtt fiammal, nem akartak kijönni, 41 fokos lázánál, hasmenésénél, hányásánál, szédülésénél. Kioktattak, mit csináljak vele, mikor az életével küzdött. Mindennel zsarolt az asszisztens, de úgy látszik kétségbeesésemben fél óra után legyőztem és orvost küldött mégis, aki nagyon rendesen ellátta több injekcióval és kezdődtek később a kivizsgálások több hétig, nehéz gyógyulással.

  • @mariakuruczne6277
    @mariakuruczne6277 4 роки тому +1

    Kata szívemből beszéltél,mintha magamat hallgattam volna

  • @balazsnerabai4037
    @balazsnerabai4037 3 роки тому

    Hello

  • @balping
    @balping 4 роки тому

    11:00 Confirmation bias iskolapéldája...

    • @aronkovacs1386
      @aronkovacs1386 3 роки тому

      És akkor mi van?

    • @balping
      @balping 3 роки тому

      @@aronkovacs1386 Csak rossz nézni, ahogy emberek becsapják magukat és alaptalanul jutnak téves, láthatóan lényüknek fontos részét képző következtetésekre.

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 3 роки тому

    Lukács 6:28

  • @johnbodo
    @johnbodo 4 роки тому +3

    kadarkai Endre a Friderikusz 2

    • @somo97
      @somo97 4 роки тому +1

      Szerintem is. Jó példakép. És példaképek mindig kellenek. Mindenki valakinek a köpönyege alól bújik ki. És szerintem nem a felvett, utánzott manírok a lényegesek, amik, tagadhatatlan, tudnak zavarók, idegesítők lenni, hanem a feltett kérdések milyensége és kapcsolódási képesség. Szerintem saját korosztálya legjobbja.

    • @agica4647
      @agica4647 4 роки тому +3

      @@somo97 Szia Peter, szamomra Kadarkai Endre a Kadarkai Endre 1. Felkeszult, egyutterzo, vegig jelen van a beszelgetesben [meg arra is ugyel, ami a kimondott szavak/gondolatok `mogott lehetne`............] Az pedig, hogy peldakat ker bizonyos allitasok illusztralasara egyenesen lenyugozo. Es erdemleges. Sot, a lenyeg.
      Sok ilyen beszelgetest es parositast kivanok mindannyiunknak.
      @

    • @eszterpeter8340
      @eszterpeter8340 3 роки тому +2

      Gratulálok nagyon szeretem a műsört Kadarka Endre csodálatos ember külön gratulálok Lackfi Jánosnak Kánya Kátának

  • @esztre1
    @esztre1 3 роки тому

    Ezt a nőt NEM, NEM, NEM. A magamutogatás és hallgatózás azért nem annyira előnyös.