Popper Péter szerint "Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek - azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja! Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rárótt terheket, akkor szeretem. Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."
@@design_foryou éppen most olvastam Popper Péter Szerelemről józan nappalon című könyvét, és abból idéztem szó szerint pontosan azért, hogy ne merüljön fel senkiben kifogás.
Ahhoz, hogy ezt a fajta szabadságot megélje egy nő, amit az Edit megél a házasságában kell egy érzelmileg olyan érett ferfi hozzá, mint Péter. Nagyon jó beszélgetés volt. Ezt tanítaniuk kellene.
Geszti Péter folyamatosan tudatosan úgy fogalmazta a valóságot, hogy véletlenül se legyen bántó. Kiemelte a jót, figyelt felesége érzéseire. Elsősorban nem arra fókuszált mit gondol, hanem mit érez a másik. A látott higgadtság, emberhez méltó hangnem megválasztása kevesek sajátja. " Tudnék Nélküled élni ..., de nem akarok! " Edit kevéssel mindent elmondott. Bátorság volt bevállalni a helyzetet - így indítottak. ÉLETBÁTORSÁG, HATÁROK BETARTÁSÁNAK MINTÁJA, MÉLTÓSÁG, HANGOLTSÁG kulcsszavak jutnak elsőre eszembe. Köszönöm a katartikus élményt, kivételes intelligencia, dinamika láttatását Mindkettőjüknek.🌷
Köszönöm szépen! Júniban leszek 82 éves, lány lány, majd fiú és lány apja - két fészekalj- két anyuka, sok, sok munka (házak épitése két kézzel kevés pénzel) volt esemény bőven. Az átélt eseményekkel a fejemben nagyon szívszoritó volt hallgatni BENNETEKET. Nagy tisztelőd vagyok Péter és hall- gatva titeket az életed Pája EDIT szitén. ❤🌷 Ez úgy van, hogy a férfi a hordó dogája a nő az abrocs rajta ez tartja össze a hordót de ez még kevés! Meg kell tölteni a hordót, hogy ne száradjon ki ne essen szét és ez a szeretet, egymás iránti tisztelet! Hallgatva KETTŐTÖKET ez jött át nekem amit sokszor párás szemmel hallgattam! Világító tornyok vagytok ebben a sötét világban! Még egyszer köszönöm szépen!
@@benosaghy8451 De találó hasonlat ..., donga, abroncs, s ami összetartja! Nem volt mellébeszélés, igen, az egyenes út ér ki - tanította az otthonom. Világítótornyok ..., hivalkodás, erőlködés nélküliek. Köszönöm az írást.
Ez legyen a Geszti+ folytatása! Edit és Péter közösen! Elképesztően mély és felemelő beszélgetés volt. Baráti társasággal néztük a műsor, sírtunk, nevettünk, magunkra ismertünk, majd utána még órákig beszélgettünk. Edit fantasztikus, modern nő, nem is találkoztam hasonlóval a médiában. Már értem, miért ilyen sikeres a Geszti. Nagyszerű lenne egy ilyen női hang, mint az övé a Friderikusz csatornára! Friderikusz Sándornak köszönjük, hogy észrevette a lehetőséget.
Apró pontosítás miatt irok, amit fon tosnak érzek: Geszti már felesége előtt is sikeres volt. Ettől függetlenül az egymás iránti tisztelet és szeretet dominál. Ez az igazi siker. Áldott napokat kívánok!
Az eddigi podcastok közül messze ez volt a legjobb! Külön köszönet az őszinteségért és azért, hogy nyilvánosan engedtek bepillantást a házasságukba, életükbe. Rendkívül értékes, intelligens diskurzusnak lehettünk szem és fültanúi. Felüdülés volt hallgatni :)
Jó látni, hogy Geszti Péter milyen magas érzelmi intelligenciával rendelkezik. Ha mindenki ilyen szinten lenne ebben, nagyon kevés gondunk lenne a világon.
"Egy meg egy az végtelen." "Ha másokat dícsérünk, az minket is emel." "... mindig lehet, hogy kedves vagy". "Az én vallásom a kedvesség." Sokat adott nekem ez a beszélgetés, remélem másoknak is. -levegőt hagyni, -a tisztelet minimum szintje, -humorérzék. "Elvettük tőle a távirányítót." Nagyon sokat lehetett belőle tanulni! Köszönöm!
“Holnapután tudnék ugyanígy élni nélküled is, csak nem akarok!” Ez a mondat mindent visz! Köszönöm ezt az őszinte, mély beszélgetést és az összes Friderikusz Podcast -ot, az összes Geszti +-szal együtt. Már lassan az egész család titeket néz. Van miért. Kérlek ne hagyjátok abba!
"Te megmentettél a magyar macsizmótól!" " Nem vagyok egy főállású anya-típusú nő." " Tudnénk nélküled élni, de nem akarok." Edit, ez csodálatos! Annyi erőt adtál! Szerintem rengeteg nő érez így az adás után. Köszönjük neked! És legyen folytatása!!!
Jó volt, szép volt és igaz volt! Nagyon köszönöm, csodáltam es könnyeztem. Péter hihetetlen, ahogy simogatoan beszel, kozben öleli szeretetével a feleségét. Hálásan köszönöm, gyógyító volt és tanulságot!❤
Ditz Edit lenyűgözött! Önazonos és egyenes jellem, aki felmeri vállalni azt, hogy akármennyire szereti a családját, az önmegvalósítás is ugyanannyira fontos számára. Hasonló karakterű nőként motiváló ilyen típusú hölgyet hallgatni. Imádom Geszti Péter meglátásait is, egy végtelenül bölcs embernek tartom, akitől sokat lehet tanulni. Köszönöm szépen Friderikusz csapata ezt az ismételten remek adást!
ja, ja! Azt adta a műsor, hogy elgondolkodtam azon, hogy ilyen embereket is lehet szeretni? Lehet nagy egójú, magukat folyton fényező ürgével együttélni? Érdekes új nézőpont, még nem vettem fel. Eddig a bicska nyílt ki a zsebemben, ha valaki magát dicsérte. Hibás beidegződés?
Mindenféle tekintetben egy rendkívül hiánypótló beszélgetést hallottam! Számomra lenyügöző Píczkó Katalin tudása, szerénység hitelessége! Ditz Edit&Geszti Péter hálás szívvel köszönöm Nektek a nyiltságot, őszinteséget!
Annyira jo volna ha ez a beszèlgetès eljutna ès valtozast hozna felnôtt gyermekem ès pàrja kapcsolatàban, hogy javitani tudnànak magukon a sajat es ket kis gyermekûk èrdekèben.72 èves nagyikent egyenkènt vègighallgattatnam Velûk ezt a beszelgetest hogy tanuljanak belôle( de ezt èn nem tehetem) kôzben tudom hogy a javukat szolgalna… csakhat nagy az ego ès a jo pelda hianyossaga a szûlöi hazbol Kôszonom peldaèrtekû beszelgetes volt ehhez intelligencia , empatia es igazi tisztelettel parosulo szeretet kell
Geszti Péter pozitív csalódás nekem az összes adásban. Végtelenül szimpatikusak a megnyilvánulásai, meglátásai. Tiszteltem eddig is a munkásságát, verbális képességeit, de most mint embert is megszerettem. Gratulálok az összes adáshoz, amiket mindig nagyon várok! Örömmel hallgatom, mert tanulok belöle.
Ez valójában mindent vitt. Ez maga az élet, a valóság - semmi képmutatás,semmi kanyar nem volt benne. Ezt nagyon de nagyon köszönöm!! Friderikusz Sándor - Geszti Péter - Ditz Edit : KÖSZI!!!😘😘😘
Remélem a média is nyitott szívvel és intelligensen áll ehhez klassz beszélgetéshez. Tananyaggá tenném. Köszönöm, tanulságos, elgondolkodtató és lélekmelengetô beszélgetés volt!
Ez a beszélgetés nekem visszaadta a hitemet, hogy igen is szükség van rá, és szerethető egy önálló, erős, okos nő. Hogy lehet egyenrangú párkapcsolatban, egymást tisztelve, meghallgatva, hosszú távon élni. Mert a feleség nem csak "oldalkocsi", hanem saját karriert építhet, amit a párja is támogat. Önismeret, tudatosság nélkül nincs önbecsülés, önbizalom. Gratulálok a házasságotokhoz és a bátorságotokhoz! Egy babyboomer, aki nagyon vágyik egy hasonló kapcsolatra.
Szép, fontos üzenetek a Pillanat megéléséről... Egyszer olvastam valahol egy tömör gondolatot, talán filozófiát erről: "minden MOST van..." Elgondolkoztató. És van még egy gyönyörű, tömör megfogalmazása a szerelemnek, Szabó Éva egymondatosa: bocs., nem biztos, hogy pontos: "szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, és ha kell, a fél szárnyát kölcsönadja." Talán ilyen egyszerű...? ❤
Nagyon őszinte,bevállalós ,tanulságos beszélgetés volt.A mostani világban ez ritka kincs.Egy ilyen beszélgetés és egy ilyen kapcsolat.Maximális respect! Ha megengedtek egy véleményt még.Jó választás volt ez a párkapcsolat: Egy extravertàlt érzelmi központu férfi és egy introvertált értelemközpontú nő.Az ellentetek vonzásábol nagy szerelem születek s ha okosak( ahogy esetünkben)akkor sokat tanulhatnak egymástól s felemelhetik egymást. Szerencsések a lányok! További sok boldogságot kivánok!
Ez a varázslatos beszélgetés Edittel és Péterrel számomra "kötelező olvasmánnyá" nemesedett! Piczkó Katalin "felkonfja" ígéretes volt, élvezetes és tanulságos! Ami a folytatást illeti, igazi , felejthetetlen élmény! Gesztit mindig is imádtam, és Friderikusz ötlete, hogy bevonja őt a műsorába, hatalmas ötlet és telitalálat volt! Hálás köszönet érte! Az igazi boldogság az, hogy annyiszor és akkor hallgatom és nézem meg, ahányszor csak akarom! És igen, akarom! Tisztelettel "üzenném" Márta néninek, hogy az anyát nemhogy nem lehet, de le kell cserélni! A két szerepkör elválik egymástól anélkül, hogy sérülne az anya! Pont.
Nagyon szeretem Péter minden megnyilvánulását. Normális felfogású, értelmes, intelligens, jó dumájú. Tetszik, ahogyan a házasságáról, párjáról beszél. Persze kell mind ehhez egy ilyen nagyszerű nő, mint a felesége. Jó, hogy Ők így és ilyen komolyan tudják játszani az életüket. Gratulálok. Nem utolsó sorban Sándor is azok közé tartozik, akiket szívesen hallgatok, mert kedves, megnyerő, intelligens, nagyon jó témákat választ, tud kérdezni és figyelni is a beszélgető partnerére. Szuper volt, jól éreztem magam ebben a történetben is. Katalin is passzolt ehhez a társasághoz, helyes, kedves és hát nagyon ért az erőszakmentes kommunikációhoz. Nagyon jó dolgokat emelt ki. Bárcsak minden típusú iskolában, a megfelelő szinten oktatnák! Milyen színvonalú lehetne a társadalom?! Pedig olyan kevésen múlik.
Annyira, de annyira jó volt! (mint ahogy a többi Geszti+ is)! Én nem tudhatom, hogy mi a terve a Geszti-Ditz házaspárnak, de ha én producer lennék, csinálnék egy közös műsort nekik, mert példa értékű, ahogy egymással kommunikálnak. Végtelenül emberiek, magas érzelmi és értelmi intelligenciával! Érezni a mély kapcsolódást közöttük, miközben önazonos és autonóm egészek egymagukban is! Nagyon inspiráló a műsor tartalma, az egyéniségük és az együttműködésük is. Két világ csodás összesimulása! Nagyon kellene, hogy jelenlétükkel tanítsák mindazokat, akik hajlandóak befogadni ezt a minőséget! Nagyon hálás vagyok, hogy megajándékoztak ezzel a beszélgetéssel! Bár belőlük készülne teleregényekhez hasonló évekig tartó sorozat! Minden jót kívánok az összes szereplőnek, akinek keze, feje és lelke nyomán megszülethetett ez a műsor! ❤ 🙏
Nagyon jó volt a beszélgetés, őszinte. 63 éves vagyok, 17 éves koromtól (feleség ) társ, mai napig együtt, aminek kulcs,hogy ösztönösen rájöttem arra, hogy mindkettőnknek legfontosabb a saját szabadságunk! 😊
Engem az fogott meg leginkább az egész beszélgetésből, ahogyan Péter a feleségére nézett. Abban minden benne volt. Tanulhatna sokmindent az ember ebből a beszélgetésből, hogy hogyan kellene együtt élnünk, de a lényeget nem lehet tanulni, azt érezni kell. Meg bölcsnek kellene születni. :)
Nagyon jó fejek, intelligensek, s nagyon szuper módon tudják kezelni a konfliktusokat, persze azért, mert a lényeges értékek azonosak! Lehet tanulni tőlük! A bevezető rész is nagyon jó volt.
Köszenet ezért az adásért és az eddigiekért. Péter tartott az útólagos readcióktól, visszacsatolásoktól, szívből kívánom, hogy pozitív élményként maradjon meg ez emlékezetükben. Nagyon sok üzenetet, inspirációt adtak őszinteségükkel, gondolkodásukkal, sebezhetőségükkel és legfőképp mindezeknek a nyílt vállalásával. Az eddigi podcastek mind nagyon élvezetesek, tanulságosak volt. Bízom benne, hogy a sorozat még folytatódik.
Már néhány éve egyedül vagyok, mégis feszültségek jöttek a vállamba a beszélgetés kapcsán. Úgy tűnik, még mindig voltak bennem a korábbi kapcsolati, gyermekkori történésekből, a tudattalanba letolt blokkok. Most, ha már ilyen szépen feljöttek, el is engedtem őket. Megnézem ismét a videót, hogy tényleg mind el tudjon távozni. :) Köszönöm!!! Geszti megnyilvánulásait amúgy is szeretem, de most Edit gyermekkori története megérintett, az enyémmel való hasonlatosság miatt. A fészekből való kiesés, elszakadási fájdalmak, mikor a gyermek legbelül azt érzi, hogy ő nem volt elég jó, azért történt mindez, majd ebből kifolyólag kialakult érzékenység és megkeményedés elegye, a tökéletességre, megfelelésre való törekvés és a függetlenedés paradoxona. Ezek feldolgozása sokszor egy élet fájdalmas munkája. Jó, hogy a Peti ilyen megértő, elfogadó ebben. Örülök ennek a gyógyító kitárulkozásnak! Gratulálok, s nagyon köszönöm!!!
A párbeszéd első percétől az utolsóig azt éreztem ... Úristen mennyi hasonlóság van (az elhangzottak alapján) a mi kapcsolatunkban. Szinte ugyanezeken a pontokon mentünk keresztül a feleségemmel. Voltak hullámvölgyek és magaslatok. Az egymás iránti tisztelet és szeretet a megoldás mindenre. Köszönöm, hogy ezt láthattam, nagyon nagy élmény volt és jó tudni, hogy nem csak mi vívtuk meg a saját csatáinkat, mint 2 erős és független személy. És nem mellesleg ugyanúgy közös vállalkozást vezetünk a házasság és gyermekvállalás mellett. Elképesztő volt a beszélgetés és szinte olyan érzés, mintha mi folytattuk volna le. Nagyon sok ember számára (nekünk is) tanulságos tartalom! Igazi értékrendekről, prioritásokról, érzésekről. Köszönjük az őszinte beszélgetést.
Köszönöm a szellemi és egyben lelki élményt! Nem csak az ez által az intelligens, mély és őszinte beszélgetés által kapott élményt, hanem amit általában a podcast beszélgetései adnak.
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Szerintem pedig, azért vagyunk a világon, hogy megtanuljunk magunkban otthon lenni. Ha magunkban otthon vagyunk, akkor a világban is otthon fogjuk érezni magunkat.
Ahogy a végén Sándor azt mondja; Hú .... hát ez nagyon intelligens beszélgetés volt...... Maximálisan igaza van!!!! Ezt ( is ) többször meg kell nézni! Őszinte beszélgetés két nagyszerű EMBER között. Gratulálok...... A szó legnemesebb értelmében!
Messzemenöleg egyik legjobb podcast az utobbi idöbem. Az élet dolgait látni másban ,de ugyanakkor magamat felismerni. Egyszóval végtelen tanulságos ,bátor és öszinte . Tiszteletem mindkettöjüknek.
"Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell, Amit a másik örömmel elvisel. Nehéz szeretni, okosan, józanul, Szeretni sajnos senki nem tanul." Ez jutott eszembe, mert tényleg tanitani kellene az iskolákban, az önös, nagyon jó vagyok mindenben cimü, taposás mellett a másik elfogadását, hogy másik örömét észrevegyük. "Egy bizonyos szint felett, nem megyünk egy bizonyos szint alá." Ez is nagyon jól megfigyelhető volt, hisz mindketten figyeltek a másikra, hogy kifejezhesse magát. Várjuk a folytatást% Gratulálok!
Hidegrázós, könnyeket csaló beszélgetés volt❤ sok-sok gondolatot teszek el belőle, hálásan köszönöm, hogy ilyen bátran és őszintén ezt megalkottátok és Friderikusznak pedig az ötletet! Egyedülálló és úgy gondolom, követendő példa egy ilyen kapcsolat! Nagyon sok boldog pillanatot kívánok nektek és ilyen egészséges párkapcsolatot mindnekinek, és ilyen szülőket minden gyermeknek. Más lenne a világ, ha egyre többen így élnénk❤
Különlegesek vagytok. Megható hallgatni hiteles, őszinte szavaitokat., és emlékezni a saját, közel 50 éves házasságunkra... Vajon jól szerettünk? Talán... Bár egyszer azt mondta valaki, olyan ez, mint a vers. Nincs jó vagy rossz vers, csak vers van. Ha nem jó, az nem az. Nem vers. Nem lehet és nem kell jól szeretni, csak szeretni... ❤
Nagyon izgalmas, tanulságos beszélgetés volt, köszönet a különleges és őszinte kitárulkozásért. Nagyon fontos beszélgetni, meghallgatni és meg is hallani a másikat mit, hogyan szeretne. Azt gondolom Edit és Péter már tudják és akarják is egymást jól szeretni a különbözőségük ellenére is. További izgalmas-mozgalmas éveket kívánok nekik szeretettel!
Bűbájos pár! Reális önismerettel rendelkező, tudatos felnőttek. Tesznek a párkapcsolatukért, a családi egységért. Tudják honnan jöttek, milyen mintát másoltak le és kellő érettséggel jó mintát adnak tovább. Fantasztikus beszélgetés volt. Szívből gratulálok!❤ Kedves Sándor! Ebbe a családba sokan beköltöznénk...😊
Nagyon inspiráló volt ez a Podcast! ❤ Nem szoktak kétszer meghallgatni ugyan azt a Podcastot de most biztos megfogom ,annyira ittam minden szavát. Üdv: Egy 36 éves boldog anyuka és feleség ❤
A szeretethez hozzátartozik a tisztelet is. Tisztelem, elismerem őt, és nem akarom megváltoztatni, hiszen azért mentem hozzá, mert ő olyan volt, amilyen, amiért én tiszteltem és szerettem, miért akarnám megváltoztatni őt?! Így alakul ki, hogy hosszú ideig tudom szeretni, még ha néha összezördülünk is. Az igazi szeretet és a tisztelet egymással kézenfogva jár. Ezt közel 40 évnyi házasság után mondom. Ne magunkat helyezzük előtérbe! Ketten vagyunk egy-ek! Szeretem a másikat, nekem ő a fontos, nem saját magam. Ebből alakul ki az, hogy minden este kézenfogva alszunk el, még akkor is, ha valamiért orrolunk egymásra, de egy idő után megtalálja a kezünk egymást. Ez a szeretet!
Na igy van értelme a házasságnak. Ennyire őszintén beszélni egymással. Mennyire egyformán gondolkozunk Edittel. Anyagi és érzelmi függetlenség, csak így tudok jól szeretni.
Nem kedveltem Petert egeszen az elso Friderikusz interjuig, de azota alig varom a beszelgeteseket vele. Ahogy mar elottem sokan, en is kulon koszonom ezt az adast. Nagyon fontos dolgokat fogalmazott meg minden resztvevo. Kivancsian vartam ezt az adast, de megasan felulmult minden eddigt. Nem csak latnia kene mindenkinek, de kozepiskolaban tanitani sem artana osztalyfonoki oral kereteben.
Edit!! Ez az igazi női empowerment!!! Minden elismerésem Edité, mert azt gondolom, hogy a műsorért a legnagyobb bravo neki jár. Szerepeljetek együtt Péterrel, csináljatok műsort. Nagyon érdekelne például, hogy a közös munkátoknak az évek során milyen nehézségei voltak, mik a gyereknevelési elveitek, a család és anyóskérdés is megérne egy kört, de akár önmagában a női szerepekkel kapcsolatos véleményed is érdekel. Nekem személy szerint elegem van a színésznőkből, műsorvezetőnőkből, celebnőkből, szereplési kényszerrel küszködő üres hírességekből. Ez a műsor egy soha nem látott ritka fény volt az éjszakában. Geszti Péter nagyszerű, mint mindig. Friderikusz Sándor számomra örök kedvenc. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a műsor elkészítésében!
Tanúi lehettünk annak,hogy 2 felnőtt ember komoly dolgokról hogyan tud itelektuálisan egyenesen beszélgetni.... Sztem ez nagyon jól sikerült...! Köszönöm az összes szereplőnek,hogy létrejött ez a rész! Nagyon jó volt!❤😊
Mindig kíváncsian várom a következő podcastot, amióta Friderikusz Sándor elindította a saját vonalán, de ez a közös podcastolás csak megnövelte a mohóságomat ez iránt❤És meg inkább szeretete méltó emberekkel váltak számomra! Meghatottan néztem , hallgattam, hogy létezik ilyen őszinte párkapcsolat! Nagyon köszönöm Editnek és Péternek, hogy ilyen bátran bevállaltak egy ennyire nyitott beszélgetést a nyilvánosság előtt! Remelem,nem bánják ezt később sem! Nagy szükség van a jó emberek példájára ebben a képmutató, közönyös világban és ez ad reményt sok mindenkinek a folytatáshoz itthon…😊❤
Érdekes dinamika van kettejük közt, ami nem engedi laposodni, a kapcsolatot. Az az érzésem, hogy ott legbelül, meghajolnak egymás előtt. Csodálat, milyen szép szó és ami mögötte van.🤩 Köszönöm az élményt. 🌺
Annyira, de annyira megérdemlik egymást! Igazi véd és dacszövetség, amiben sosem volt részem, csak álmodtam róla. Kiválasztottak. Példaértékű értékrenddel, világnézettel, egészséges egoval. KÖSZÖNÖM! Legyenek élethosszig ilyen boldogan szabadok együtt, mert óriási tapintat, tisztelet, kompromisszum és empátia eredménye a közös életük.
Megsirattam ezt a csodalatos beszèlgetèst, nagyon köszönöm! Annyira nagyszerü szàmomra igaz ès valóságos gondolatokat tàrtatok fel , nagyon bátrak vagytok ! Minden elismerésem .
Nagyon élveztem a beszélgetést. Nem emlékszem , mikor hallottam két ilyen okos , pozitiv gondolkodású embert Magyarországon. Peti és Edit minden elismerésem, csak így tovább !
Nagyon szimpatikus hogy közszereplőként ilyen nyíltan őszintén és igényesen mutatják be a kapcsolatukat hogy a nézők,hallgatók és érezzék hogy amellett hogy ismertek mégiscsak ugyanolyan hétköznapi emberek mint mások.
Köszönetet tudok csak mondani. Értékes, tanulságos, őszinte beszélgetés a szeretet mindennapi mélységeiről. Kockázatosnak gondoltam, amikor meghallottam, hogy Geszti Péter élete párját hívta meg vendégül, de tökéletes döntés volt. A többi beszélgetés is tetszett, de ez volt a csúcs! Felemelő volt, sok viselkedes mintára ráismertem saját tapasztalatból. Gratulálok!
Sok helyen megkönnyeztem! Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést. Hálásnak és szerencsésnek érzem magam, mert én is ilyen párkapcsolatban élek. Ez a beszélgetés most megerősített és rávilágított bennem arra, hogy ezt a pozitív otthoni közeget nem csak "úgy" kaptuk párommal, hanem ezért minden nap meg kell dolgozni! És ez a munka nem hiábavaló! Csak ebben és ezért érdemes élni szerintem. Szóval, mégegyszer Köszönöm, hogy ezt bevállaltátok!
Köszönöm, ez a beszélgetés megerősítette a házasságban, két ember őszinte kapcsolatában vetett hitemet. Sok mindenben magunkra ismertem, ez volt a legjobb benne, hogy igen van ilyen❤
igazi modern családnak tűnnek Geszti Péterék. Meglepő és nem semmi, hogy mennyire modern férfi lett belőle annak ellenére, amit megtudunk a neveltetésébol. Volt egy-két helyen "dünnes Eis" mindkettőjüknek, de tanultan kikerülték még időben...tetszett. Köszönjük ezt az oszinte Podcast-ot.
59:20 és 1:00:30 közötti monológban azt gondolom, minden benne van, amit alapvetően ma, mint életvezetési példaként (vigyázz, nem az életmódot - az mindenkinek más lesz, hanem az önreflexiót, az abban rejlő felismerést és a felismerésen keresztüli vágyak kimondását, majd persze azon túl a megfelelő irányokba fektetett energia mentén azok megvalósítását) nagyon széles tömegek előtt kellene rendszerszinten, akár propaganda jelleggel megosztani/tanítani. Férfi vagyok, nyilván ez a férfiakra is igaz, azonban férfiként úgy érzem ez lehet az egyik kulcsa a nők mai boldogulásának, saját tapasztalataim alapján ez hiányosság sajnos. "Akkor jó neked is, ha nem egy olyan nő(férfi) van melletted, aki kínlódik magával .... vagy hogy rád van szorulva."
Kedves Sándor és Péter! Szeretném megköszönni, hogy létrejöhetett Önök által ez a Podcast-sorozat és azon belül is külön köszönet, ezért a gyöngyszemért! Lehengerlő bátorság és nemes cél, bennem a legszebb díszcsomagolásban őrizve! Péter szeretnék lényének működéséért hálát adni, ami utamon mindig jóleső és hasznos térkép. Azt gondolom, hogy a jó egészségen kívül mást nem kell kívánnom önnek és kedves családjának, mert minden tégla megvan ahhoz, hogy tovább épüljön felfelé az életük!
Huuu, nagyon vártam és fantasztikus volt! Intelligens, egymást tisztelő házastársak beszélgetése. 3x hallgattam meg… eddig! Bárcsak mindenki így tudna kommunikálni egymással… máshol tartana a világ! Ölelés! ❤
Nagyon tetszett a beszélgetés! Még szimpatikusabb lett Geszti Péter látszik, hogy tud szeretni és társát is jól találta meg. További boldog, sikeres életet kívánok!❤️
Nálam jelenleg ezt a podcast a No.1. ! Kíváncsi lennék, hogy azok akik végignézték, mennyit "vittek haza" belőle...Jómagam sokat bepakoltam , lesz helye azt hiszem...😉
Köszönöm ezt az őszinte beszélgetést! Külön köszönöm Edit, hogy beszélt a két kicsi gyerek, Anya és Nő kérdésekről. Magamra ismertem, épp ebben a helyzetben vagyok, az utóbbi időben sűrűn kérdezem magamtól, hogy ki ez a nő akivé váltam, nem erre a vonatra váltottam jegyet! Mindig ez a válasz jön, nem gondolkodni csinálni kell. Nekem is nagyon fontos az anyagi és érzelmi függetlenség, amiben a gyerekek megérkezése óta nincs részem, nagyon nehezen viselem és az anyaságom is nehezen élem meg ezáltal. Sokáig azt hittem, hogy fel kell áldozni ezt, mert hát gyerekeim vannak. Köszönöm a megerősítést, hogy nem kell! 😊Másképp is lehet. Petinek köszönöm, hogy beszélt magáról, kicsit jobban értem a férjem. Ő is kényelmes és a hitvallása a kedvesség. Rém idegesítő, de kicsit jobban értem a részleteket! Köszönöm! Még több ilyen nyílt, egyenes, őszinte és intelligens beszélgetésekre van szükség!
Nagyon okos, intelligens, hiánypótló adás volt, többször meg is hatódtam az Edittel való beszélgetés közben férfi, és 2 gyermekes családapa létemre. Köszönjük!
A Geszti + minden podcastja tetszett. Ezt a felesèggel valò beszèlgetèst viszont egyenesen imàdtam!!Kedvet kaptam egy hasonlò beszèlgetèshez a fèrjemmel. Nàlunk talàn csak az lehetne a kifejezèsbeli akadàly,hogy olasz ès màs kultùràlis hàttèrrel esetleg gondolkodàssal èli èletèt. Többször èreztem,hogy "elbeszèlunk" egymàs mellett. Erre lehetne megoldàs egy hasonlò "interjù"akàr hàzilag😃Hàlàsan koszonom ezt a beszèlgetèst!Kedves, èrtelmes szereto pàr vagytok 😃👍
Nagyon szépen köszönöm a riportot. Sok hasonló van a mi házasságunkban is 21 éve. Jó visszaigazolás. További szép napot és sikeres munkát kívánunk a stábnak.
Remek beszélgetés volt! Köszönet az őszinteségért, az intelligens stilusban folytatott, tanulságos gondolatokért,- minden résztvevőnek! Élmény volt látni, hallani!
Szuper volt, koszonjuk az èlmènyt. Fèrjemmel halllgattuk ès többször megàllitottuk mert kozben mi is àtbeszèltük a sok hasonlósàgot ès reagàltunk az elhangzottakra. A Beszèlgetès alapvetö pillère a mi kapcsolatunknak is! Koszonjuk a tartalmas ès èrtèkes beszèlgetèst! Mi màr hosszú èvek óta nem nèzünk TV-t a Friderikusz podcast az egyike a podcast listànkat! Vàrjuk a folytatàst!
Igazi közszolgálati és népművelőei funkciót tölt be ez a műsor, hisz azt, hogy hogyan kell párkapcsolatban élni, nem tanítják sehol! Tanulságos volt látni hallani a sok érett es okos dolgot amit megosztottak es betekintést nyerni abba, hogyan működhet egy kapcsolat jól. A legfontosabb szempontok és buktatók elhangzottak, én talán annyit tennék hozzá, hogy egy sikeres kapcsolathoz egy alapvető önismeret és érzelmi érettség is kell. Úgy látom Geszti nagyon rendben van önmagával, képes reflektálni saját hibáira, rendelkezik elegendő életbölcsességgel, és képes látni, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Az Edit vibrálóbb, és szélsőségesebb, érzelem vezéreltebb ember, aki talán nehezebben képes érzelmeit kontroll alatt tartani. De nagyon klassz csaj! Jó volt látni, hogy így meg tudták őrizni a kapcsolatukat és egymást. Az a kapcsolat értékesebb amelyért meg kellett dolgozni, ahol a sok beszélgetés konfliktus során egy pár képes együtt fejlődni, érni, felnőtté válni, belenőni a saját szerepébe. Sok sikert Gesztiék, nagyok helyesek vagytok!
Nagyon,nagyon jo adás volt. Érdekes volt azt hallgatni hogy számunkra ,,álomban,, élő emberek is ugyan azokkal a problémakkal küzdenek mint mi ,,átlag,, emberek. Sokat tanultam!! Köszönjük.
Én mostanában nem osztok meg semmit. De ez “arany”! Ezért most igen ezt meg oszto. Márcsak azért is mer az én házassági dinamikám hasonló, nagyon hasonló! Borzasztóan sajnálom, hogy ez nincsen lefordítva angolra! Ez az első perctől kedve igaz! Köszönöm mindenkinek! A Katinak, Editnek es persze a Péternek! Magyon köszönöm!!! Innen távolról is ezt a eszmei, lényeges, tanulságos és tanító dialógust! Magyarok nézzetek meg! Várom az angolt ha kérhetném! Ez sok embernek illetve párkapcsolatának segíthet, ha lefordítanátok. Millió ölelés Los Angesből! Mély tisztelettel! Tibor Deme
Azok fogják igazán értékelni ezt az őszinte beszélgetést, akik tudják már hogy a “Love is all you need” hosszú távon nem lesz elég….Pontosan lehetett érezni, hogy ez a két ember mennyi krízisen van túl, és biztosan maradt még feldolgozatlan feszültség és komplexus is…De van tisztelet, cinkosság, humor, intellektus es persze értő szeretet. Köszönet az inspiráló beszélgetésért!
KÖSZÖNÖM, Màr nem is àlmodtam volna,hogy làtok ilyet Magyarorszàgon.Sok sikert a kicsi csalàdnak Superb podcast. Azèrt a Fridit ne engedjètek költözni. Önnek is köszönöm Friderikusz Ùr.
Nem mondon, hogy minden Geszti+ jó volt vagy inkább igazán jó, de ezt nagyon nehéz lezs überelni. Az első része is tetszett, de a második az csúcs. Nagyon sokat nevettem és közben nagyon sokszor ellettem gondolkodtatva és vélhetőleg még leszek is. Csodálatos volt, gratulálok! Igazából a kapcsolathoz is ebben irtadlan nagy munka van❗imádtam az egészet ahogy van!
Popper Péter szerint "Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek - azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja! Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rárótt terheket, akkor szeretem. Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."
❤
@@design_foryou éppen most olvastam Popper Péter Szerelemről józan nappalon című könyvét, és abból idéztem szó szerint pontosan azért, hogy ne merüljön fel senkiben kifogás.
@@saroltatatai779 én is hallottam Feldmártól ezt, lehet hogy a Poppertől olvasta ő is 😂
@@saroltatatai779 ezt olvastam már Popper Pétertől én is.
....én meg nem olvastam még senkitől, de ezt mindig is így éreztem... 😁 és milyen jó így leírva látni.. ☺
Ahhoz, hogy ezt a fajta szabadságot megélje egy nő, amit az Edit megél a házasságában kell egy érzelmileg olyan érett ferfi hozzá, mint Péter. Nagyon jó beszélgetés volt. Ezt tanítaniuk kellene.
Geszti Péter folyamatosan tudatosan úgy fogalmazta a valóságot, hogy véletlenül se legyen bántó. Kiemelte a jót, figyelt felesége érzéseire.
Elsősorban nem arra fókuszált mit gondol, hanem mit érez a másik.
A látott higgadtság, emberhez méltó hangnem megválasztása kevesek sajátja.
" Tudnék Nélküled élni ..., de nem akarok! " Edit kevéssel mindent elmondott.
Bátorság volt bevállalni a helyzetet - így indítottak. ÉLETBÁTORSÁG, HATÁROK BETARTÁSÁNAK MINTÁJA, MÉLTÓSÁG, HANGOLTSÁG kulcsszavak jutnak elsőre eszembe.
Köszönöm a katartikus élményt, kivételes intelligencia, dinamika láttatását Mindkettőjüknek.🌷
Ez nagyon igaz minden szavuk❤
Nagyon igaz ,így kellene gondolkodni sokkal több boldog ember lenne a földön
Köszönöm szépen!
Júniban leszek 82 éves, lány lány,
majd fiú és lány apja - két fészekalj-
két anyuka, sok, sok munka (házak épitése két kézzel kevés pénzel)
volt esemény bőven.
Az átélt eseményekkel a fejemben
nagyon szívszoritó volt hallgatni BENNETEKET.
Nagy tisztelőd vagyok Péter és hall-
gatva titeket az életed Pája EDIT szitén. ❤🌷
Ez úgy van, hogy a férfi a hordó dogája a nő az abrocs rajta ez tartja össze a hordót de ez még kevés!
Meg kell tölteni a hordót, hogy ne száradjon ki ne essen szét és ez a szeretet, egymás iránti tisztelet!
Hallgatva KETTŐTÖKET ez jött át nekem amit sokszor párás szemmel
hallgattam!
Világító tornyok vagytok ebben a sötét világban!
Még egyszer köszönöm szépen!
@@benosaghy8451 De találó hasonlat ..., donga, abroncs, s ami összetartja!
Nem volt mellébeszélés, igen, az egyenes út ér ki - tanította az otthonom.
Világítótornyok ..., hivalkodás, erőlködés nélküliek.
Köszönöm az írást.
Hihetetlenül intelligensek.
Ez legyen a Geszti+ folytatása! Edit és Péter közösen! Elképesztően mély és felemelő beszélgetés volt. Baráti társasággal néztük a műsor, sírtunk, nevettünk, magunkra ismertünk, majd utána még órákig beszélgettünk. Edit fantasztikus, modern nő, nem is találkoztam hasonlóval a médiában. Már értem, miért ilyen sikeres a Geszti. Nagyszerű lenne egy ilyen női hang, mint az övé a Friderikusz csatornára! Friderikusz Sándornak köszönjük, hogy észrevette a lehetőséget.
Apró pontosítás miatt irok, amit fon tosnak érzek: Geszti már felesége előtt is sikeres volt. Ettől függetlenül az egymás iránti tisztelet és szeretet dominál. Ez az igazi siker. Áldott napokat kívánok!
Az eddigi podcastok közül messze ez volt a legjobb! Külön köszönet az őszinteségért és azért, hogy nyilvánosan engedtek bepillantást a házasságukba, életükbe. Rendkívül értékes, intelligens diskurzusnak lehettünk szem és fültanúi. Felüdülés volt hallgatni :)
Fül üdülés volt hallgatni!
Tökéletes volt, élveztem,értettem és majdnem megszerettem,😊
Jó látni, hogy Geszti Péter milyen magas érzelmi intelligenciával rendelkezik. Ha mindenki ilyen szinten lenne ebben, nagyon kevés gondunk lenne a világon.
"Egy meg egy az végtelen."
"Ha másokat dícsérünk, az minket is emel."
"... mindig lehet, hogy kedves vagy".
"Az én vallásom a kedvesség."
Sokat adott nekem ez a beszélgetés, remélem másoknak is.
-levegőt hagyni, -a tisztelet minimum szintje, -humorérzék.
"Elvettük tőle a távirányítót."
Nagyon sokat lehetett belőle tanulni!
Köszönöm!
❤
Úgy gondolom van mit tanulni Geszti Pétertől..személy szerint minden nőnek ilyen okos..kedves..megértő tiszteletreméltó társat kívánok!
PP
PP
“Holnapután tudnék ugyanígy élni nélküled is, csak nem akarok!”
Ez a mondat mindent visz!
Köszönöm ezt az őszinte, mély beszélgetést és az összes Friderikusz Podcast -ot, az összes Geszti +-szal együtt. Már lassan az egész család titeket néz. Van miért. Kérlek ne hagyjátok abba!
Az egész internet legszebb adása!
Értelmes, tanùlságos, hasznos, őszinte, humoros, tiszteletteljes! Csodálatos példa! 🥰 hála ezért!
"Te megmentettél a magyar macsizmótól!" " Nem vagyok egy főállású anya-típusú nő." " Tudnénk nélküled élni, de nem akarok." Edit, ez csodálatos! Annyi erőt adtál! Szerintem rengeteg nő érez így az adás után. Köszönjük neked! És legyen folytatása!!!
Jó volt, szép volt és igaz volt! Nagyon köszönöm, csodáltam es könnyeztem.
Péter hihetetlen, ahogy simogatoan beszel, kozben öleli szeretetével a feleségét. Hálásan köszönöm, gyógyító volt és tanulságot!❤
Ditz Edit lenyűgözött! Önazonos és egyenes jellem, aki felmeri vállalni azt, hogy akármennyire szereti a családját, az önmegvalósítás is ugyanannyira fontos számára. Hasonló karakterű nőként motiváló ilyen típusú hölgyet hallgatni. Imádom Geszti Péter meglátásait is, egy végtelenül bölcs embernek tartom, akitől sokat lehet tanulni. Köszönöm szépen Friderikusz csapata ezt az ismételten remek adást!
Két ilyen erős személyiség együtt tud maradni és jól meglenni, ehhez kell a jó adag emocionális intelligencia is. Köszönjük az élményt.
ja, ja! Azt adta a műsor, hogy elgondolkodtam azon, hogy ilyen embereket is lehet szeretni? Lehet nagy egójú, magukat folyton fényező ürgével együttélni? Érdekes új nézőpont, még nem vettem fel. Eddig a bicska nyílt ki a zsebemben, ha valaki magát dicsérte. Hibás beidegződés?
Mindenféle tekintetben egy rendkívül hiánypótló beszélgetést hallottam! Számomra lenyügöző Píczkó Katalin tudása, szerénység hitelessége! Ditz Edit&Geszti Péter hálás szívvel köszönöm Nektek a nyiltságot, őszinteséget!
Annyira jo volna ha ez a beszèlgetès eljutna ès valtozast hozna felnôtt gyermekem ès pàrja kapcsolatàban, hogy javitani tudnànak magukon a sajat es ket kis gyermekûk èrdekèben.72 èves nagyikent egyenkènt vègighallgattatnam Velûk ezt a beszelgetest hogy tanuljanak belôle( de ezt èn nem tehetem) kôzben tudom hogy a javukat szolgalna… csakhat nagy az ego ès a jo pelda hianyossaga a szûlöi hazbol Kôszonom peldaèrtekû beszelgetes volt ehhez intelligencia , empatia es igazi tisztelettel parosulo szeretet kell
Geszti Péter pozitív csalódás nekem az összes adásban. Végtelenül szimpatikusak a megnyilvánulásai, meglátásai. Tiszteltem eddig is a munkásságát, verbális képességeit, de most mint embert is megszerettem. Gratulálok az összes adáshoz, amiket mindig nagyon várok! Örömmel hallgatom, mert tanulok belöle.
Ez valójában mindent vitt. Ez maga az élet, a valóság - semmi képmutatás,semmi kanyar nem volt benne. Ezt nagyon de nagyon köszönöm!! Friderikusz Sándor - Geszti Péter - Ditz Edit : KÖSZI!!!😘😘😘
Dr. Piczkó Katalin is egy élmény volt, köszönöm! ❤
Remélem a média is nyitott szívvel és intelligensen áll ehhez klassz beszélgetéshez. Tananyaggá tenném. Köszönöm, tanulságos, elgondolkodtató és lélekmelengetô beszélgetés volt!
❤😊
kifejthetnéd, mitől lehetne tananyag? Tényleg. A magyar hagyomány, mesék, mondák, irodalom sok példát ad. Gesztiék mondtak többet?
Ez a beszélgetés nekem visszaadta a hitemet, hogy igen is szükség van rá, és szerethető egy önálló, erős, okos nő. Hogy lehet egyenrangú párkapcsolatban, egymást tisztelve, meghallgatva, hosszú távon élni. Mert a feleség nem csak "oldalkocsi", hanem saját karriert építhet, amit a párja is támogat. Önismeret, tudatosság nélkül nincs önbecsülés, önbizalom. Gratulálok a házasságotokhoz és a bátorságotokhoz! Egy babyboomer, aki nagyon vágyik egy hasonló kapcsolatra.
Szép, fontos üzenetek a Pillanat megéléséről... Egyszer olvastam valahol egy tömör gondolatot, talán filozófiát erről: "minden MOST van..." Elgondolkoztató. És van még egy gyönyörű, tömör megfogalmazása a szerelemnek, Szabó Éva egymondatosa: bocs., nem biztos, hogy pontos: "szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, és ha kell, a fél szárnyát kölcsönadja." Talán ilyen egyszerű...? ❤
Bocsi a hibákért...😮
@@gosivali Kedves Vali, A sor szélén jobbra a szerkesztésben kijavítható 😊
Köszi. 😊
💝💝💝💝💝❤️Remélem, sok férfi most elgondolkozik Editet hallgatva!
Kowalsky szerint:"Biztatni repülni,biztatni repülni,
Át egy világon!"
Nagyon őszinte,bevállalós ,tanulságos beszélgetés volt.A mostani világban ez ritka kincs.Egy ilyen beszélgetés és egy ilyen kapcsolat.Maximális respect!
Ha megengedtek egy véleményt még.Jó választás volt ez a párkapcsolat: Egy extravertàlt érzelmi központu férfi és egy introvertált értelemközpontú nő.Az ellentetek vonzásábol nagy szerelem születek s ha okosak( ahogy esetünkben)akkor sokat tanulhatnak egymástól s felemelhetik egymást.
Szerencsések a lányok!
További sok boldogságot kivánok!
Zseniális és intelligens beszélgetés volt, örömmel hallgattam. Köszönet érte.
Nagyon tetszik és nagyon tisztelem, ahogy Péter megtanulta Editet. Ez az igazi szerelem, szeretet...
Ez a varázslatos beszélgetés Edittel és Péterrel számomra "kötelező olvasmánnyá" nemesedett! Piczkó Katalin "felkonfja" ígéretes volt, élvezetes és tanulságos! Ami a folytatást illeti, igazi , felejthetetlen élmény! Gesztit mindig is imádtam, és Friderikusz ötlete, hogy bevonja őt a műsorába, hatalmas ötlet és telitalálat volt! Hálás köszönet érte! Az igazi boldogság az, hogy annyiszor és akkor hallgatom és nézem meg, ahányszor csak akarom! És igen, akarom! Tisztelettel "üzenném" Márta néninek, hogy az anyát nemhogy nem lehet, de le kell cserélni! A két szerepkör elválik egymástól anélkül, hogy sérülne az anya! Pont.
Nagyon szeretem Péter minden megnyilvánulását. Normális felfogású, értelmes, intelligens, jó dumájú. Tetszik, ahogyan a házasságáról, párjáról beszél. Persze kell mind ehhez egy ilyen nagyszerű nő, mint a felesége. Jó, hogy Ők így és ilyen komolyan tudják játszani az életüket. Gratulálok. Nem utolsó sorban Sándor is azok közé tartozik, akiket szívesen hallgatok, mert kedves, megnyerő, intelligens, nagyon jó témákat választ, tud kérdezni és figyelni is a beszélgető partnerére. Szuper volt, jól éreztem magam ebben a történetben is. Katalin is passzolt ehhez a társasághoz, helyes, kedves és hát nagyon ért az erőszakmentes kommunikációhoz. Nagyon jó dolgokat emelt ki. Bárcsak minden típusú iskolában, a megfelelő szinten oktatnák! Milyen színvonalú lehetne a társadalom?! Pedig olyan kevésen múlik.
Annyira, de annyira jó volt! (mint ahogy a többi Geszti+ is)! Én nem tudhatom, hogy mi a terve a Geszti-Ditz házaspárnak, de ha én producer lennék, csinálnék egy közös műsort nekik, mert példa értékű, ahogy egymással kommunikálnak. Végtelenül emberiek, magas érzelmi és értelmi intelligenciával! Érezni a mély kapcsolódást közöttük, miközben önazonos és autonóm egészek egymagukban is! Nagyon inspiráló a műsor tartalma, az egyéniségük és az együttműködésük is. Két világ csodás összesimulása! Nagyon kellene, hogy jelenlétükkel tanítsák mindazokat, akik hajlandóak befogadni ezt a minőséget! Nagyon hálás vagyok, hogy megajándékoztak ezzel a beszélgetéssel! Bár belőlük készülne teleregényekhez hasonló évekig tartó sorozat! Minden jót kívánok az összes szereplőnek, akinek keze, feje és lelke nyomán megszülethetett ez a műsor! ❤ 🙏
"Jelenetek egy házasságból". Nagyon értelmes, nagyon tartalmas, nagyon jó beszélgetés volt!
Nagyon jó volt a beszélgetés, őszinte. 63 éves vagyok, 17 éves koromtól (feleség ) társ, mai napig együtt, aminek kulcs,hogy ösztönösen rájöttem arra, hogy mindkettőnknek legfontosabb a saját szabadságunk! 😊
❤️❤️❤️❤️
Engem az fogott meg leginkább az egész beszélgetésből, ahogyan Péter a feleségére nézett. Abban minden benne volt. Tanulhatna sokmindent az ember ebből a beszélgetésből, hogy hogyan kellene együtt élnünk, de a lényeget nem lehet tanulni, azt érezni kell. Meg bölcsnek kellene születni. :)
Taníthatnátok a párkapcsolati egyetemen!Szuper volt a beszélgetés és nem irigyelni kell hanem utánozni! Feltöltött!
Nagyon jó fejek, intelligensek, s nagyon szuper módon tudják kezelni a konfliktusokat, persze azért, mert a lényeges értékek azonosak! Lehet tanulni tőlük! A bevezető rész is nagyon jó volt.
Minden adás szuper, de ez kifejezetten felemelő volt! Irigylésre méltó kapcsolat, a szó legnemesebb értelmében ❤️
Köszenet ezért az adásért és az eddigiekért. Péter tartott az útólagos readcióktól, visszacsatolásoktól, szívből kívánom, hogy pozitív élményként maradjon meg ez emlékezetükben. Nagyon sok üzenetet, inspirációt adtak őszinteségükkel, gondolkodásukkal, sebezhetőségükkel és legfőképp mindezeknek a nyílt vállalásával. Az eddigi podcastek mind nagyon élvezetesek, tanulságosak volt. Bízom benne, hogy a sorozat még folytatódik.
Minden várakozásomat felülmúlta! Remek beszélgetés volt. Köszönöm, hogy ennyire őszinték voltak és megnyíltak. Rengeteget lehet belőle tanulni.
54 percnél elkezdtem sírni. És annyira, de annyira fáj, hogy ez olyan ritka, amit itt láttam, hallottam. Köszönöm!!!!
Már néhány éve egyedül vagyok, mégis feszültségek jöttek a vállamba a beszélgetés kapcsán. Úgy tűnik, még mindig voltak bennem a korábbi kapcsolati, gyermekkori történésekből, a tudattalanba letolt blokkok. Most, ha már ilyen szépen feljöttek, el is engedtem őket. Megnézem ismét a videót, hogy tényleg mind el tudjon távozni. :) Köszönöm!!!
Geszti megnyilvánulásait amúgy is szeretem, de most Edit gyermekkori története megérintett, az enyémmel való hasonlatosság miatt. A fészekből való kiesés, elszakadási fájdalmak, mikor a gyermek legbelül azt érzi, hogy ő nem volt elég jó, azért történt mindez, majd ebből kifolyólag kialakult érzékenység és megkeményedés elegye, a tökéletességre, megfelelésre való törekvés és a függetlenedés paradoxona. Ezek feldolgozása sokszor egy élet fájdalmas munkája. Jó, hogy a Peti ilyen megértő, elfogadó ebben. Örülök ennek a gyógyító kitárulkozásnak! Gratulálok, s nagyon köszönöm!!!
A párbeszéd első percétől az utolsóig azt éreztem ...
Úristen mennyi hasonlóság van (az elhangzottak alapján) a mi kapcsolatunkban.
Szinte ugyanezeken a pontokon mentünk keresztül a feleségemmel.
Voltak hullámvölgyek és magaslatok.
Az egymás iránti tisztelet és szeretet a megoldás mindenre.
Köszönöm, hogy ezt láthattam, nagyon nagy élmény volt és jó tudni, hogy nem csak mi vívtuk meg a saját csatáinkat, mint 2 erős és független személy.
És nem mellesleg ugyanúgy közös vállalkozást vezetünk a házasság és gyermekvállalás mellett.
Elképesztő volt a beszélgetés és szinte olyan érzés, mintha mi folytattuk volna le.
Nagyon sok ember számára (nekünk is) tanulságos tartalom!
Igazi értékrendekről, prioritásokról, érzésekről.
Köszönjük az őszinte beszélgetést.
Köszönöm a szellemi és egyben lelki élményt! Nem csak az ez által az intelligens, mély és őszinte beszélgetés által kapott élményt, hanem amit általában a podcast beszélgetései adnak.
Nagyon köszönjük munkavégzésünk kiemelt anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast és a Geszti+ stábja
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Szerintem pedig, azért vagyunk a világon, hogy megtanuljunk magunkban otthon lenni. Ha magunkban otthon vagyunk, akkor a világban is otthon fogjuk érezni magunkat.
Ahogy a végén Sándor azt mondja;
Hú .... hát ez nagyon intelligens beszélgetés volt......
Maximálisan igaza van!!!!
Ezt ( is ) többször meg kell nézni!
Őszinte beszélgetés két nagyszerű EMBER között.
Gratulálok...... A szó legnemesebb értelmében!
Lenyűgöző..minimum.3xmég megnézem..Péter fantasztikus ember!
Én is mint Sándor minden pillanatát élveztem, tanulságos volt! :) Köszönöm!!!! :)
Hihetetlen tisztaság, emberség, egymás iránti tisztelet, becsülés áradt a beszélgetésből. Köszönöm.
Messzemenöleg egyik legjobb podcast az utobbi idöbem. Az élet dolgait látni másban ,de ugyanakkor magamat felismerni. Egyszóval végtelen tanulságos ,bátor és öszinte . Tiszteletem mindkettöjüknek.
Becsülendő életfelfogás, Alapja az őszinteség, tisztelet, a BESZÉLGETÉS. Szuper, tanulságos videó. Köszönöm a lehetőséget!
"Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell,
Amit a másik örömmel elvisel.
Nehéz szeretni, okosan, józanul,
Szeretni sajnos senki nem tanul."
Ez jutott eszembe, mert tényleg tanitani kellene az iskolákban, az önös, nagyon jó vagyok mindenben cimü, taposás mellett a másik elfogadását, hogy másik örömét észrevegyük. "Egy bizonyos szint felett, nem megyünk egy bizonyos szint alá." Ez is nagyon jól megfigyelhető volt, hisz mindketten figyeltek a másikra, hogy kifejezhesse magát. Várjuk a folytatást% Gratulálok!
Kedves Edit! Kedves Péter!
Ez jó volt! Nagyon tetszett!
És gondolkodásra ösztönöz...
Köszönöm!
Hidegrázós, könnyeket csaló beszélgetés volt❤ sok-sok gondolatot teszek el belőle, hálásan köszönöm, hogy ilyen bátran és őszintén ezt megalkottátok és Friderikusznak pedig az ötletet! Egyedülálló és úgy gondolom, követendő példa egy ilyen kapcsolat! Nagyon sok boldog pillanatot kívánok nektek és ilyen egészséges párkapcsolatot mindnekinek, és ilyen szülőket minden gyermeknek. Más lenne a világ, ha egyre többen így élnénk❤
Geszti rendkívül kedves, empatikus egyéniségével megszelidítette J.I. Jane -t. Ritkaság az ilyen.
Különlegesek vagytok. Megható hallgatni hiteles, őszinte szavaitokat., és emlékezni a saját, közel 50 éves házasságunkra... Vajon jól szerettünk? Talán... Bár egyszer azt mondta valaki, olyan ez, mint a vers. Nincs jó vagy rossz vers, csak vers van. Ha nem jó, az nem az. Nem vers. Nem lehet és nem kell jól szeretni, csak szeretni... ❤
Nagyon izgalmas, tanulságos beszélgetés volt, köszönet a különleges és őszinte kitárulkozásért. Nagyon fontos beszélgetni, meghallgatni és meg is hallani a másikat mit, hogyan szeretne. Azt gondolom Edit és Péter már tudják és akarják is egymást jól szeretni a különbözőségük ellenére is. További izgalmas-mozgalmas éveket kívánok nekik szeretettel!
Bűbájos pár!
Reális önismerettel rendelkező, tudatos felnőttek. Tesznek a párkapcsolatukért, a családi egységért.
Tudják honnan jöttek, milyen mintát másoltak le és kellő érettséggel jó mintát adnak tovább.
Fantasztikus beszélgetés volt.
Szívből gratulálok!❤
Kedves Sándor!
Ebbe a családba sokan beköltöznénk...😊
Nagyon inspiráló volt ez a Podcast! ❤ Nem szoktak kétszer meghallgatni ugyan azt a Podcastot de most biztos megfogom ,annyira ittam minden szavát. Üdv: Egy 36 éves boldog anyuka és feleség ❤
A szeretethez hozzátartozik a tisztelet is. Tisztelem, elismerem őt, és nem akarom megváltoztatni, hiszen azért mentem hozzá, mert ő olyan volt, amilyen, amiért én tiszteltem és szerettem, miért akarnám megváltoztatni őt?! Így alakul ki, hogy hosszú ideig tudom szeretni, még ha néha összezördülünk is. Az igazi szeretet és a tisztelet egymással kézenfogva jár. Ezt közel 40 évnyi házasság után mondom. Ne magunkat helyezzük előtérbe! Ketten vagyunk egy-ek! Szeretem a másikat, nekem ő a fontos, nem saját magam. Ebből alakul ki az, hogy minden este kézenfogva alszunk el, még akkor is, ha valamiért orrolunk egymásra, de egy idő után megtalálja a kezünk egymást. Ez a szeretet!
Na igy van értelme a házasságnak. Ennyire őszintén beszélni egymással. Mennyire egyformán gondolkozunk Edittel. Anyagi és érzelmi függetlenség, csak így tudok jól szeretni.
Nem kedveltem Petert egeszen az elso Friderikusz interjuig, de azota alig varom a beszelgeteseket vele. Ahogy mar elottem sokan, en is kulon koszonom ezt az adast. Nagyon fontos dolgokat fogalmazott meg minden resztvevo. Kivancsian vartam ezt az adast, de megasan felulmult minden eddigt. Nem csak latnia kene mindenkinek, de kozepiskolaban tanitani sem artana osztalyfonoki oral kereteben.
Geszti nagyon sokat változott jó irányba, és az,h. tudja az egoját kezelni,ezért tartanak itt,ahol...
Oszinte,tiszta,mely,egyenes!!!
Edit!! Ez az igazi női empowerment!!! Minden elismerésem Edité, mert azt gondolom, hogy a műsorért a legnagyobb bravo neki jár. Szerepeljetek együtt Péterrel, csináljatok műsort. Nagyon érdekelne például, hogy a közös munkátoknak az évek során milyen nehézségei voltak, mik a gyereknevelési elveitek, a család és anyóskérdés is megérne egy kört, de akár önmagában a női szerepekkel kapcsolatos véleményed is érdekel. Nekem személy szerint elegem van a színésznőkből, műsorvezetőnőkből, celebnőkből, szereplési kényszerrel küszködő üres hírességekből. Ez a műsor egy soha nem látott ritka fény volt az éjszakában. Geszti Péter nagyszerű, mint mindig. Friderikusz Sándor számomra örök kedvenc. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a műsor elkészítésében!
Tanúi lehettünk annak,hogy 2 felnőtt ember komoly dolgokról hogyan tud itelektuálisan egyenesen beszélgetni....
Sztem ez nagyon jól sikerült...!
Köszönöm az összes szereplőnek,hogy létrejött ez a rész!
Nagyon jó volt!❤😊
Mindig kíváncsian várom a következő podcastot, amióta Friderikusz Sándor elindította a saját vonalán, de ez a közös podcastolás csak megnövelte a mohóságomat ez iránt❤És meg inkább szeretete méltó emberekkel váltak számomra! Meghatottan néztem , hallgattam, hogy létezik ilyen őszinte párkapcsolat! Nagyon köszönöm Editnek és Péternek, hogy ilyen bátran bevállaltak egy ennyire nyitott beszélgetést a nyilvánosság előtt! Remelem,nem bánják ezt később sem! Nagy szükség van a jó emberek példájára ebben a képmutató, közönyös világban és ez ad reményt sok mindenkinek a folytatáshoz itthon…😊❤
Érdekes dinamika van kettejük közt, ami nem engedi laposodni, a kapcsolatot. Az az érzésem, hogy ott legbelül, meghajolnak egymás előtt. Csodálat, milyen szép szó és ami mögötte van.🤩
Köszönöm az élményt. 🌺
Annyira, de annyira megérdemlik egymást! Igazi véd és dacszövetség, amiben sosem volt részem, csak álmodtam róla. Kiválasztottak. Példaértékű értékrenddel, világnézettel, egészséges egoval. KÖSZÖNÖM! Legyenek élethosszig ilyen boldogan szabadok együtt, mert óriási tapintat, tisztelet, kompromisszum és empátia eredménye a közös életük.
Összeillenek, nem vitás, példamutató, ahogy kommunikálnak egymással, ami nagyon szimpatikus..👌Már vártam ezt a beszélgetést. Köszönet érte 😇
Megsirattam ezt a csodalatos beszèlgetèst, nagyon köszönöm! Annyira nagyszerü szàmomra igaz ès valóságos gondolatokat tàrtatok fel , nagyon bátrak vagytok ! Minden elismerésem .
Nagyon élveztem a beszélgetést.
Nem emlékszem , mikor hallottam két ilyen okos , pozitiv gondolkodású embert Magyarországon.
Peti és Edit minden elismerésem, csak így tovább !
Szuper jó volt! Nagyfokú intelligencia tükröződött a beszélgetésből, ami az önismeret mellett egy ilyen szintű párkapcsolatban elengedhetetlen.
Nagyon szimpatikus hogy közszereplőként ilyen nyíltan őszintén és igényesen mutatják be a kapcsolatukat hogy a nézők,hallgatók és érezzék hogy amellett hogy ismertek mégiscsak ugyanolyan hétköznapi emberek mint mások.
Köszönetet tudok csak mondani. Értékes, tanulságos, őszinte beszélgetés a szeretet mindennapi mélységeiről. Kockázatosnak gondoltam, amikor meghallottam, hogy Geszti Péter élete párját hívta meg vendégül, de tökéletes döntés volt. A többi beszélgetés is tetszett, de ez volt a csúcs! Felemelő volt, sok viselkedes mintára ráismertem saját tapasztalatból. Gratulálok!
Ha lenne házasságra felkészítő tanfolyam , ott ezt a beszélgetést kötelező tananyaggá tenném.
Sok helyen megkönnyeztem! Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést. Hálásnak és szerencsésnek érzem magam, mert én is ilyen párkapcsolatban élek. Ez a beszélgetés most megerősített és rávilágított bennem arra, hogy ezt a pozitív otthoni közeget nem csak "úgy" kaptuk párommal, hanem ezért minden nap meg kell dolgozni! És ez a munka nem hiábavaló! Csak ebben és ezért érdemes élni szerintem. Szóval, mégegyszer Köszönöm, hogy ezt bevállaltátok!
Köszönöm, ez a beszélgetés megerősítette a házasságban, két ember őszinte kapcsolatában vetett hitemet.
Sok mindenben magunkra ismertem, ez volt a legjobb benne, hogy igen van ilyen❤
igazi modern családnak tűnnek Geszti Péterék. Meglepő és nem semmi, hogy mennyire modern férfi lett belőle annak ellenére, amit megtudunk a neveltetésébol. Volt egy-két helyen "dünnes Eis" mindkettőjüknek, de tanultan kikerülték még időben...tetszett. Köszönjük ezt az oszinte Podcast-ot.
Gratulálok kedves Geszti Péter! Látszik, hogy fontos számodra a család, és sokat teszel a jó működéséért.
59:20 és 1:00:30 közötti monológban azt gondolom, minden benne van, amit alapvetően ma, mint életvezetési példaként (vigyázz, nem az életmódot - az mindenkinek más lesz, hanem az önreflexiót, az abban rejlő felismerést és a felismerésen keresztüli vágyak kimondását, majd persze azon túl a megfelelő irányokba fektetett energia mentén azok megvalósítását) nagyon széles tömegek előtt kellene rendszerszinten, akár propaganda jelleggel megosztani/tanítani. Férfi vagyok, nyilván ez a férfiakra is igaz, azonban férfiként úgy érzem ez lehet az egyik kulcsa a nők mai boldogulásának, saját tapasztalataim alapján ez hiányosság sajnos. "Akkor jó neked is, ha nem egy olyan nő(férfi) van melletted, aki kínlódik magával .... vagy hogy rád van szorulva."
Fantasztikusak vagytok.egy élmeny hallgatni titeket❤
Köszönet! Tanulságos számunkra ..
Kedves Sándor és Péter!
Szeretném megköszönni, hogy létrejöhetett Önök által ez a Podcast-sorozat és azon belül is külön köszönet, ezért a gyöngyszemért!
Lehengerlő bátorság és nemes cél, bennem a legszebb díszcsomagolásban őrizve!
Péter szeretnék lényének működéséért hálát adni, ami utamon mindig jóleső és hasznos térkép.
Azt gondolom, hogy a jó egészségen kívül mást nem kell kívánnom önnek és kedves családjának, mert minden tégla megvan ahhoz, hogy tovább épüljön felfelé az életük!
Huuu, nagyon vártam és fantasztikus volt! Intelligens, egymást tisztelő házastársak beszélgetése. 3x hallgattam meg… eddig! Bárcsak mindenki így tudna kommunikálni egymással… máshol tartana a világ! Ölelés! ❤
Hála ezért a beszélgetésért, és hogy bevállalták. Érdekes, felemelő, tanulságos volt.
Köszönöm szépen, csodálatos pár vagytok,tele tanulságokkal.
Irigylem Edit és Peti lányait, jó lehet egy ilyen családban felnőni 🫶👍
Igen!!!
A lányokkal készült interjút kb. 15 év múlva megnézném.
Szerintem inkább fárasztó!😅
Nem tudhatjuk mit mesélnek/gondolnak majd a gyerekeik.
Amennyit adtak a szüleink, kértek is - lehet, hogy ezt.
Nagyon tetszett a beszélgetés! Még szimpatikusabb lett Geszti Péter látszik, hogy tud szeretni és társát is jól találta meg. További boldog, sikeres életet kívánok!❤️
Nálam jelenleg ezt a podcast a No.1. ! Kíváncsi lennék, hogy azok akik végignézték, mennyit "vittek haza" belőle...Jómagam sokat bepakoltam , lesz helye azt hiszem...😉
Rendkívûl jó, ôszinte beszélgetés, nagyon tetszett, ilyen egy normális mai házasság. Sok figyelem, elfogadás, rengeteg humor!
Köszönöm ezt az őszinte beszélgetést! Külön köszönöm Edit, hogy beszélt a két kicsi gyerek, Anya és Nő kérdésekről. Magamra ismertem, épp ebben a helyzetben vagyok, az utóbbi időben sűrűn kérdezem magamtól, hogy ki ez a nő akivé váltam, nem erre a vonatra váltottam jegyet! Mindig ez a válasz jön, nem gondolkodni csinálni kell. Nekem is nagyon fontos az anyagi és érzelmi függetlenség, amiben a gyerekek megérkezése óta nincs részem, nagyon nehezen viselem és az anyaságom is nehezen élem meg ezáltal. Sokáig azt hittem, hogy fel kell áldozni ezt, mert hát gyerekeim vannak. Köszönöm a megerősítést, hogy nem kell! 😊Másképp is lehet. Petinek köszönöm, hogy beszélt magáról, kicsit jobban értem a férjem. Ő is kényelmes és a hitvallása a kedvesség. Rém idegesítő, de kicsit jobban értem a részleteket! Köszönöm! Még több ilyen nyílt, egyenes, őszinte és intelligens beszélgetésekre van szükség!
Hiánypótló beszélgetés, zseniális volt. ❤ Rengeteg gondolat indult meg bennem és nagy tükör volt. Nagyon hálás vagyok. Köszönöm. ❤
Nagyon okos, intelligens, hiánypótló adás volt, többször meg is hatódtam az Edittel való beszélgetés közben férfi, és 2 gyermekes családapa létemre. Köszönjük!
Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast és a Geszti+ stábja
A Geszti + minden podcastja tetszett. Ezt a felesèggel valò beszèlgetèst viszont egyenesen imàdtam!!Kedvet kaptam egy hasonlò beszèlgetèshez a fèrjemmel. Nàlunk talàn csak az lehetne a kifejezèsbeli akadàly,hogy olasz ès màs kultùràlis hàttèrrel esetleg gondolkodàssal èli èletèt. Többször èreztem,hogy "elbeszèlunk" egymàs mellett. Erre lehetne megoldàs egy hasonlò "interjù"akàr hàzilag😃Hàlàsan koszonom ezt a beszèlgetèst!Kedves, èrtelmes szereto pàr vagytok 😃👍
Órákig tudtam volna még hallgatni ! Ez minden tekintetben minőség !
Két őszinte ember, akik szeretben bírják az élet napsütéseit és zivatarjait. További sok-sok boldog közös évet kívánok!
Nagyon szépen köszönöm a riportot. Sok hasonló van a mi házasságunkban is 21 éve. Jó visszaigazolás. További szép napot és sikeres munkát kívánunk a stábnak.
Remek beszélgetés volt! Köszönet az őszinteségért, az intelligens stilusban folytatott, tanulságos gondolatokért,- minden résztvevőnek! Élmény volt látni, hallani!
Szuper volt, koszonjuk az èlmènyt. Fèrjemmel halllgattuk ès többször megàllitottuk mert kozben mi is àtbeszèltük a sok hasonlósàgot ès reagàltunk az elhangzottakra. A Beszèlgetès alapvetö pillère a mi kapcsolatunknak is! Koszonjuk a tartalmas ès èrtèkes beszèlgetèst!
Mi màr hosszú èvek óta nem nèzünk TV-t a Friderikusz podcast az egyike a podcast listànkat! Vàrjuk a folytatàst!
Igazi közszolgálati és népművelőei funkciót tölt be ez a műsor, hisz azt, hogy hogyan kell párkapcsolatban élni, nem tanítják sehol! Tanulságos volt látni hallani a sok érett es okos dolgot amit megosztottak es betekintést nyerni abba, hogyan működhet egy kapcsolat jól. A legfontosabb szempontok és buktatók elhangzottak, én talán annyit tennék hozzá, hogy egy sikeres kapcsolathoz egy alapvető önismeret és érzelmi érettség is kell. Úgy látom Geszti nagyon rendben van önmagával, képes reflektálni saját hibáira, rendelkezik elegendő életbölcsességgel, és képes látni, hogy a felhők fölött mindig kék az ég. Az Edit vibrálóbb, és szélsőségesebb, érzelem vezéreltebb ember, aki talán nehezebben képes érzelmeit kontroll alatt tartani. De nagyon klassz csaj! Jó volt látni, hogy így meg tudták őrizni a kapcsolatukat és egymást. Az a kapcsolat értékesebb amelyért meg kellett dolgozni, ahol a sok beszélgetés konfliktus során egy pár képes együtt fejlődni, érni, felnőtté válni, belenőni a saját szerepébe. Sok sikert Gesztiék, nagyok helyesek vagytok!
Nagyon,nagyon jo adás volt. Érdekes volt azt hallgatni hogy számunkra ,,álomban,, élő emberek is ugyan azokkal a problémakkal küzdenek mint mi ,,átlag,, emberek.
Sokat tanultam!! Köszönjük.
Én mostanában nem osztok meg semmit.
De ez “arany”! Ezért most igen ezt meg oszto. Márcsak azért is mer az én házassági dinamikám hasonló, nagyon hasonló! Borzasztóan sajnálom, hogy ez nincsen lefordítva angolra!
Ez az első perctől kedve igaz! Köszönöm mindenkinek! A Katinak, Editnek es persze a Péternek!
Magyon köszönöm!!! Innen távolról is ezt a eszmei, lényeges, tanulságos és tanító dialógust!
Magyarok nézzetek meg! Várom az angolt ha kérhetném! Ez sok embernek illetve párkapcsolatának segíthet, ha lefordítanátok.
Millió ölelés Los Angesből!
Mély tisztelettel! Tibor Deme
Ezt a fiam írta nagyon tetszett és igaz ❤😊Los Angelesbol mer elküldtem nekik!
Azok fogják igazán értékelni ezt az őszinte beszélgetést, akik tudják már hogy a “Love is all you need” hosszú távon nem lesz elég….Pontosan lehetett érezni, hogy ez a két ember mennyi krízisen van túl, és biztosan maradt még feldolgozatlan feszültség és komplexus is…De van tisztelet, cinkosság, humor, intellektus es persze értő szeretet. Köszönet az inspiráló beszélgetésért!
KÖSZÖNÖM,
Màr nem is àlmodtam volna,hogy làtok ilyet Magyarorszàgon.Sok sikert a kicsi csalàdnak
Superb podcast.
Azèrt a Fridit ne engedjètek költözni.
Önnek is köszönöm Friderikusz Ùr.
2 intelligens ember,őszinte,szemfelnyitó beszélgetése.Sokat tanultam ismét,köszönöm!❤️
Köszönöm szépen a vidám és érdekes, tanulságos beszélgetős műsort. Minden jót kívánok.
Nagyon örülök h elvallalták, és ennyire őszintén beszélgettek. Személyes volt, nagyon emberi. Gratulálok!!