A belső ösvény lámpásai 1. rész: Visszatérés az eredethez - Mireisz László előadás-sorozata
Вставка
- Опубліковано 6 лют 2022
- Február 7-i kezdettel új, 12 alkalmas kurzus indul A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán Mireisz László (A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke) vezetésével.
A belső ösvény lámpásai című előadás-sorozatról röviden:
A tradicionális szellemi utak mindegyike az önismeretet és az önátalakítást tűzi ki célul, ezért ezeket - a buddhizmust kiváltképp - belső ösvénynek is nevezhetjük. Számos technika és módszer segíti ebben a törekvőt, melyek, mint lámpások, megvilágítják a követendő utat. Ezek lehetnek külső és belső eszközök. A küldő eszközök és módszerek közé tartozik a hermetikus asztrológia, a Ji King, a jóga, az alkímia vagy a különböző szimbólumrendszerek, melyek, mint tükrök, segítik a törekvő belső haladását. A belső eszközökkel pedig, mint a belátás, a koncentráció, a meditáció vagy imagináció útját külső segítség nélkül, kizárólag a belső erőfeszítés alapján járják a törekvők, de itt is vannak jelzések, „lámpások”, melyeknek tudatában kell lenni akkor, ha nem akarunk hibázni. Ugyanakkor ezek az utak lehetnek száraz utak vagy nedves utak, (a jobb kéz vagy a bal kéz útja), valamint fokozatosan építkező vagy hirtelen megvalósuló. A 12 óra során a kurzus ezeket a lehetőségeket járja körül a lehető legteljesebb és legmélyebb módon. A témákat nem kultúrtörténeti szempontból vizsgáljuk meg, hanem a prakszis, a gyakorlás, az úton járás szempontjából, ezért remélhetőleg a kurzus segítséget tud majd nyújtani abban, hogy ki-ki megtalálja azt az ösvényt, amelyet képességei és lehetőségei alapján járnia kell és amelyen eljuthat a szenvedéseken és megkötöttségeken túli állapotba, vagyis eléri az út célját.
A kurzus időpontja: hétfőnként 19:00-20:30-ig.
Az előadások címei:
1. Visszatérés az eredethez
2. A jobb kéz és a bal kéz útja
3. A hermetikus hagyomány
4. A hermetikus asztrológia, mint az önismeret útja
5. A taoizmus és a Ji King
6. A qabbalah és a taro
7. A magyar őshagyomány
8. Az orvoslás, mint szellemi út
9. Visszatérés a hétbolygós világképbe
10. A hindu és a buddhista jóga összevetése
11. A buddhista ösvény gyakorlatai
A már lezajlott előadások visszanézhetők A Tan Kapuja UA-cam csatornáján, A belső ösvény lámpásai lejátszási listában: • A belső ösvény lámpása...
Fotó: Freddie Marriage on Unsplash
Köszönöm hogy követhetem az előadásokat🙏🏻
Köszönöm, hogy "külsősként" lehetőségem van követni az ilyen, és ehhez hasonló, számomra sokat mondó előadásokat! 🙏
Ez egy hiánypótló sorozat lesz! Nagyon várom a folytatást! Remek összefoglaló. Köszönet a lehetőségért, hogy mindenki számára elérhetőek az előadások. 🙏🏻👍
Remélem a járványhelyzet elmúlásával is elérhetővé teszik ezeket az előadásokat! Én mindenképpen nagyon hálás lennék érte. 🙏
Így van a Föld Lapos a Föld Erős Szabad 🔥
Köszönöm a lehetőséget, hogy ez szabadon megnézhető. Számomra hatalmas felszabadító erővel bír, hogy ezekből az előadásokból kiderül (már többedszerre) hogy ezzel a világgal, nyugatias életmódunkkal iszonyatos, patológiás bajok vannak, és nemcsak nekem hányingerkeltő, ami a mindennapi életben nagy átlagot tekintve folyik. Én meg mindig különböző vallási témájú youtube programokat nézek, legyen az keresztény, buddhista, ezoterikus vagy bármilyen, ezeken töröm a fejem a nap jelentős részében, és nagyon nagyon távol áll tőlem az anyagias szemlélet. Örülök, hogy nem vagyok egyedül ezek szerint.👍🏻👍🏻👍🏻
Nagyon tartalmas előadást hallhattam. Várom a továbbiakat, hogy tovább tanulhassak. Hála.🌳
Nagyon jó a témaválasztás. Köszönjük szépen! A taoizmusról szóló előadást nagyon várom.
De ha mondjuk ősztől tudnak rendesen oktatani attól még nem lehetne megosztabi velünk külsősökkel is a videókat? 🙏
Ismételten köszönöm szépen hogy külsösként részese lehetek ennek az előadássorozatnak is . Váljon minden érző lény javára
idetartozik kedvenc idézetem Paulinyi Tamástol 😀"Ki látott már tudat nélküli anyagot ?" 😄
Köszönöm szépen! 🙏
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgathattam! Olyan témákat ölel át, amik rendkívül érdekelnek! Hálás köszönet érte!!🙏
Köszönöm, hogy betekinthettem!
Köszönöm, felüdülés hallgatni, nagyon várom a következő t
Köszönöm szépen!
👼💖
Minden ellentéte is önmagának, minden hatás. A kettő végpont között a nulla az isten, az üresség, a megbocsájtás. Nincs teremtő, teremtés van, öngerjesztő, az érzés által, mivel nincs lélek, érzés van. Egyszerre létezünk és nem.
Grönland és az Antarktisz... Ide fognak menekülni az Asszony fiai az Utolsó Időkben.
Sziasztok, vki teljesen véletlenül :) felírta a könyveket amiket ajánlott? Úton voltam de ha kell meghallgatom még1x
C. SCOTT LITTLETON - LINDA A. MALCOR
SZKÍTIÁTÓL CAMELOTIG,( Bár ö azt mondta hogy Szitiától Indiáig.. de olyat nem találtam)
Várkonyi Nándor
Sziriat oszlopai
De ujra hallgatni sem egy rossz ötlet mert olyan nagyszerü elöadás volt.
@@nerirkovacs889 nagyon köszönöm 🙏. Igen, mégegyszer meghallgatom majd az elejétől a sorozatot ☺️
hello