Most olvastam a hírt, teljesen le vagyok törve...Mintha egy közeli ismerősöm lett volna. Annyiszor hallgattam ezt a verset, és annyira a fülemben van az ő hangján, hogy másképpen el sem tudom képzelni, mint énekelve. Talán szükség volt rá a mennyei karban...nagyon fog hiányozni :(
Én temesvári vagyok, nem is tudtam róla, hogy egyáltalán létezik amíg egy in memoriam facebook bejegyzést olvasva értesültem a haláláról. Most meg nézek és hallgatok mindenféle felvételt vele és elsírtam magam. Hihetetlenül tehetséges és csodálatos ember volt... Isten veled, Kátya!
Sose gondoltam volna, hogy ez a Kosztolanyi vers megzenesithetö lenne, es vegulis nincs is megzenesitve, hanem zenei hatterrel elöadva. Nem tudom, hogy hendrix valoban illik-e bele az egeszbe, de ezt talan masok iteljek meg. A versmondas mindenesetre nagyon, nagyon jo volt! EDTIT: Talan Cohen dalokkal is kellene probalkoznia, azt hiszem, jol bele tudna talalni!
Csodaszép a vers és a zene, ének is... - nekem a Corrs jut eszembe, bár tudom többen feldolgozták, de mégis, Kátya mesélős versmondása jön be legjobban, kedvencem a "Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.."
Elég nagyvonalúan kezeli a vers szövegét! Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva, s mérges altatókkal. Az, amit írtam, lázasan meredt rám. Izgatta szívem negyven cigarettám. Meg más egyéb is. A fekete. Minden. Hát fölkelek, nem bánom az egészet, sétálgatok szobámba, le-föl, ingben, köröttem a családi fészek, a szájakon lágy, álombeli mézek, s amint botorkálok itt, mint a részeg, az ablakon kinézek. Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? Te ismered a házam, s ha emlékezni tudsz a hálószobámra, azt is tudhatod, milyen szegényes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi-utca, ahol lakom. Tárt otthonokba látsz az ablakon. Az emberek feldöntve és vakon, vízszintesen feküsznek, s megforduló szemük kacsintva néz szét ködébe csalfán csillogó eszüknek, mert a mindennapos agyvérszegénység borult reájuk. Mellettük a cipőjük, a ruhájuk, s ők a szobába zárva, mint dobozba, melyet ébren szépítnek álmodozva, de - mondhatom - ha így reá meredhetsz, minden lakás olyan, akár a ketrec. Egy keltőóra átketyeg a csöndből, sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl, és az alvóra szól a harsány riasztó: "ébredj a valóra". A ház is alszik, holtan és bután, mint majd százév után, ha összeomlik, gyom virít alóla, s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e vagy állat óla. De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség, reszketve és szilárdul, mint a hűség. Az égbolt, egészen úgy, mint hajdanában rég volt, mint az anyám paplanja, az a kék folt, mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt, s a csillagok lélekző lelke csöndesen ragyog a langyos őszi éjjelbe, mely a hideget előzi, kimondhatatlan messze s odaát, ők akik nézték Hannibál hadát s most néznek engem, aki ide estem és állok egy ablakba, Budapesten. Én nem tudom, mi történt vélem akkor, de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem, s felém hajolt az, amit eltemettem rég, a gyerekkor. Olyan sokáig bámultam az égbolt gazdag csodáit, hogy már pirkadt is keleten, s a szélben a csillagok szikrázva, észrevétlen meg-meglibegtek, és távolba roppant fénycsóva lobbant, egy mennyei kastély kapuja tárult, körötte láng gyúlt, valami rebbent, oszolni kezdett a vendégsereg fent, a hajnali homály mély árnyékai közé lengett a báléj, künn az előcsarnok fényárban úszott, a házigazda a lépcsőn bucsúzott, előkelő úr, az ég óriása, a bálterem hatalmas glóriása, s mozgás, riadt csilingelés, csodás, halk női suttogás, mint amikor már vége van a bálnak, s a kapusok kocsikért kiabálnak. Egy csipkefátyol látszott, amint a távol homályból gyémántosan aláfoly, egy messze kéklő, pazar belépő, melyet magára ölt egy drága, szép nő, és rajt egy ékkő behintve fénnyel ezt a tiszta békét, a halovány ég túlvilági kékét, vagy tán egy angyal, aki szűzi szép mozdulattal csillogó fejékét hajába tűzi, és az álomnál csendesebben egy arra ringó könnyűcske hintó mélyébe lebben, s tovább robog kacér mosollyal ebben, aztán amíg vad paripái futnak a farsangosan lángoló Tejutnak, arany konfetti-záporába sok száz batár között, patkójuk fölsziporkáz. Szájtátva álltam, s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van, és most világolt föl értelme ennek a régi nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek. Virradatig maradtam így és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön, mily kopott regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb tenéked, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj, s csak most tűnik szemedbe ez az estély? Ötven, jaj, ötven éve - szívem visszadöbben - halottjaim is itt-ott egyre többen - már ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes égi szomszéd, ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét. Szóval bevallom néked, megtörötten földig hajoltam, s mindezt megköszöntem. Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam.
Nem, félreértés! Akkor kell "alkotni" egy másik szöveget. Kosztolányi Dezső a fentiek szerint írta meg ezt a verset, amit a legszebb magyar versek között tartanak számon.
A versnek ez a feldolgozása - még ha nem is szöveghű - méltó megjelenítése annak, mind előadó, mind dallam és harmónia tekintetében. Arról nem is beszélve, hogy a mai, digitális kütyüktől elkábított fiatalságnak esélyt ad arra, hogy egy kicsit kulturálódjon, visszafordulhasson az igazi művészet felé. (Ki tudja, talán valaki éppen ennek hatására lesz versimádó?!) Adjuk meg a lehetőségét! Legszebb magyar vers, legszebb magyar feldolgozásban = csillagos ötös!
Még a részletekben is pontatlan: "dalolni kezdtem ekkor az azúrnak," helyett azt mondja "dalolni kezdtem ekkor az Úrnak,", nem mindegy, ilyet nem lehet csinálni. Meghallgattam még egyszer a videót, körülbelül annyi köze van a "Hajnali részegség" című Kosztolányi Dezső vershez, hogy bizonyos állapotban így juthatnak versfoszlányok valakinek az eszébe. A "Hajnali részegség" nem a legszebb magyar vers, az egyik legszebb, az is bőven elegendő. Szerintem, nincs legszebb magyar vers, Kosztolányi Dezső "Szeptemberi áhítat" című verse esélyes lenne. Annak idején nem szerettem a 100 híres regény című könyvet, se a Rakéta regénytár füzeteket, se semmilyen olyan anyagot, ami rövidítve próbált bemutatni klasszikus regényeket, csak éppen a lényeget, az irodalmi mondanivalót, az esztétikai élményt vette ki belőle. Nem is olvastam ezeket, de tudtam, sokan a könnyebb megoldást választják, azt hívén, ha néhány oldalról tudnak beszélni, akkor majd műveltnek tartják őket. Gyönyörűen mondja el ezt a verset Pilinszky János, sajnos most nincs fenn a youtube-on. Ajánlom Latinovits Zoltán előadásában, szintén mélyen átélt, csodálatos versmondás: ua-cam.com/video/0HEIbHNpQL8/v-deo.html
Most olvastam a hírt, teljesen le vagyok törve...Mintha egy közeli ismerősöm lett volna. Annyiszor hallgattam ezt a verset, és annyira a fülemben van az ő hangján, hogy másképpen el sem tudom képzelni, mint énekelve. Talán szükség volt rá a mennyei karban...nagyon fog hiányozni :(
Sajnos nem láttam élőben, de hihetetlen kisugárzása lehetett. Nagyon fog hiányozni, kivételes tehetség volt. R.I.P Tompos Kátya 🖤
Én temesvári vagyok, nem is tudtam róla, hogy egyáltalán létezik amíg egy in memoriam facebook bejegyzést olvasva értesültem a haláláról. Most meg nézek és hallgatok mindenféle felvételt vele és elsírtam magam. Hihetetlenül tehetséges és csodálatos ember volt... Isten veled, Kátya!
Szerencsém volt, sokszor láttam színházban, koncerteken. Talán, ettől még nehezebb elfogadni a tényt. Hihetetlen tehetség volt.
Képzeljék el élőben 5 m-ről Őt nézni és hallgatni. Nemrég...a vendége voltam. Ezt az élményt leírni lehetetlen.
Én is tudom, és ismertem is drága Kátya ♥️🖤 nyugodj békében 😢🙏 Isten veled Kátya ♥️🖤😥
Kevés a szó...
Ég veled Kátya! 🖤💔
Csodás..
Érzelem, ami Isten adta tehetség...
Lehet, hogy már nem is hallgatok olyat, amit kétezernél többen hallgattak? Ez már megint gyönyörű lett...
Isten Veled Kátya! 🖤🖤🖤
A kevés csodák egyike, ami történik velünk manapság itten!
"Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.." 😢
R I.P. Művésznő, legyen könnyű a föld 🖤🖤
és eljött ez a péntek hajnal... 🖤🤍
Ha Hendrix találkozik vele a zenészek nagy valhallájában, térdrerogy és kezet csókol neki...
Úristen !!....micsoda finom zene !! Kátya ( és a szerzők ) megint kitett magáért !!
A zene ( és ének) - "Little Wing" - Jimi Hendrix (1967) szerzeménye. Kátya előadása szenzációs!
Sose gondoltam volna, hogy ez a Kosztolanyi vers megzenesithetö lenne, es vegulis nincs is megzenesitve, hanem zenei hatterrel elöadva. Nem tudom, hogy hendrix valoban illik-e bele az egeszbe, de ezt talan masok iteljek meg. A versmondas mindenesetre nagyon, nagyon jo volt!
EDTIT:
Talan Cohen dalokkal is kellene probalkoznia, azt hiszem, jol bele tudna talalni!
Csodaszép a vers és a zene, ének is... - nekem a Corrs jut eszembe, bár tudom többen feldolgozták, de mégis, Kátya mesélős versmondása jön be legjobban, kedvencem a "Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.."
Most ismerkedem ezzel a Hanggal! Gyönyörű!
Nagyon jó hangja van ❤
Szuper ötlet: Jimi Hendrix Little Wing Kosztolányi Dezsővel és a magyar népzenei kultúrával összehozva :-D
Ezért is imádom a Rackajam-et, ők is megcsinálták! Igaz nem Kosztolányival, de hasonlóan kiválón.
Gyönyörű
Nagyon , nagyon jó összeállítás!
Milyen sekélyes a világ, hogy ezt nem ismerik és nem is akarják....
könnyek........és érzések......
R.I.P Kátya 🖤
...de jó hogy újra hallható :-)
Kátya… 🖤😢
Hű, ez libabőrös...!
❤
💗💗💗💗💗
Love
Szuper hangszereles! Miert kell angolul enekelni?
azért, hogy mások is élvezhessék
Kedvencem
baromi jó!!!
mi is ennek a blues dalnak a címe?????????
az egész album olyan klassz, reggeli napindito...
de jó lenne a kottája:-))
www.google.hu/search?q=jimi+hendrix+little+wing+kotta&client=firefox-b&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjxuZWAt-_TAhWubZoKHXDTB44Q_AUICygC&biw=1344&bih=695
@@tamasmihalyfi1552 Köszi most már megvan!
Elég nagyvonalúan kezeli a vers szövegét!
Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra".
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd százév után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanában rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Ezt hívják alkotói szabadságnak
Nem, félreértés! Akkor kell "alkotni" egy másik szöveget. Kosztolányi Dezső a fentiek szerint írta meg ezt a verset, amit a legszebb magyar versek között tartanak számon.
A versnek ez a feldolgozása - még ha nem is szöveghű - méltó megjelenítése annak, mind előadó, mind dallam és harmónia tekintetében. Arról nem is beszélve, hogy a mai, digitális kütyüktől elkábított fiatalságnak esélyt ad arra, hogy egy kicsit kulturálódjon, visszafordulhasson az igazi művészet felé. (Ki tudja, talán valaki éppen ennek hatására lesz versimádó?!) Adjuk meg a lehetőségét!
Legszebb magyar vers, legszebb magyar feldolgozásban = csillagos ötös!
Még a részletekben is pontatlan: "dalolni kezdtem ekkor az azúrnak," helyett azt mondja "dalolni kezdtem ekkor az Úrnak,", nem mindegy, ilyet nem lehet csinálni.
Meghallgattam még egyszer a videót, körülbelül annyi köze van a "Hajnali részegség" című Kosztolányi Dezső vershez, hogy bizonyos állapotban így juthatnak versfoszlányok valakinek az eszébe.
A "Hajnali részegség" nem a legszebb magyar vers, az egyik legszebb, az is bőven elegendő. Szerintem, nincs legszebb magyar vers, Kosztolányi Dezső "Szeptemberi áhítat" című verse esélyes lenne.
Annak idején nem szerettem a 100 híres regény című könyvet, se a Rakéta regénytár füzeteket, se semmilyen olyan anyagot, ami rövidítve próbált bemutatni klasszikus regényeket, csak éppen a lényeget, az irodalmi mondanivalót, az esztétikai élményt vette ki belőle. Nem is olvastam ezeket, de tudtam, sokan a könnyebb megoldást választják, azt hívén, ha néhány oldalról tudnak beszélni, akkor majd műveltnek tartják őket.
Gyönyörűen mondja el ezt a verset Pilinszky János, sajnos most nincs fenn a youtube-on.
Ajánlom Latinovits Zoltán előadásában, szintén mélyen átélt, csodálatos versmondás:
ua-cam.com/video/0HEIbHNpQL8/v-deo.html
István Echter: Köszönjük, Emese