Nagysárost (Veľký Šariš) 1217-ben említik írásos forrásaink először (Sarus). Sáros vármegye egykori adminisztratív központja. Sáros egyben az egykori vármegye neve is. Nem a sárral kapcsolatos, mint sokan vélik. Nevének régebbi formáját éppen a szlovák nyelv őrizte meg (Šariš). Sárga, sárarany szavunkkal függ össze, melynek első szótagja (sár-) ‚ragyogó, sárga színű arany, fényes, tűzfényű‘ értelmű (vö. a kanca sár-lik = tüz-el; a sár-kány is tüzet okád). L. még Selyemsárhajó Magyar Ilona: selyem sárhajú, azaz selymes, aranyhajú. Ehhez tegyük hozzá, a sárga aranyból szóösszevonással és csonkulással keletkezhetett sárarany szavunkat. A török szavak értelme is ezt támasztja alá: szarig (sárga); szarig altun ürüng (sárga arany); szarig csüvüt (sárga szépség); szarigliq (sárga virág). A Sáros értelme tehát ‚Aranyos‘. A várost Eperjestől 8,5 km-re északnyugatra találjuk a 68-as út mentén. A települést a Tarca folyó két részre osztja. A korábbi városmag a folyó jobb oldalán található. Főtere háromszögletű. A 13. sz. közepén szász vendégek és lengyel Ágoston-rendi szerzetesek települtek le (1274-ben említik őket) a későbbi város területén, akik a 16. sz. közepéig éltek itt. A 14. sz. végéig hiteles helyként működött. (A hiteles hely a mai közjegyzőségek elődje.) Plébániája 1262-ben a sárosi segéd-főesperesség és a vármegye vallási központja lett. Ebben az évben vették ki az archidiakónus (az alsóbb papság elöljárója, kisebb jelentőségű egyházi bírósági ügyekben a püspök megbízottja, helyettese) jogköre alól. Plébánosa Hypolit, az ifjabb királynő volt udvari káplánja lett, s ebből jelentőségére következtethetünk. IV. Béla látta el őket ugyanakkor kiváltságokkal Eperjessel és Kisszebennel együtt. III. András ezt a jogot a szepesi városokéval bővítette (1299). Egy évszázad múlva Zsigmond felszabadította a megyei vámfizetés kötelezettsége alól. A 14. sz.-ban a nemesi vármegye központja lett. 1320-35 között szepesi joggal rendelkező királyi várossá lett (Nagy Lajos oklevele említi 1347-ben). Mivel a vár tövében feküdt, csak mint földesúri város fejlődhetett, így elveszítette városi jogait (1848 nyerte vissza). Ebben szerepet játszhatott Eperjes és Bártfa vetélkedése is a 15. sz.-ban. 1509-ben Perényi Imre támogatta városi latin protestáns iskoláját (a 18. sz.-ban szűnt meg). A 16.sz.-ban a vármegye legnagyobb települése volt. 1635-ben vásártartási jogot kapott (3 vásár évente). A rendi fölkelések a 17. és 18. sz.-ban közelről érintették, hiszen birtokosai a Rákócziak voltak (1642-től), majd az Aspremontok (18. sz.; a fejedelem testvére, Júlia Aspremont gróf felesége lett). Fellendülésére a 18. és főleg a 19. sz.-ban került sor. 1856-ban gőzmalmot építettek, majd posztógyárat (1863). A gőzmalom berendezését a visszavonuló német katonák pusztították el a második világháború végén. Közismertté azonban a sörgyár tette (1967). Egyetlen olyan lényegében csak szlovákok lakta település (1910-ben 418 /16,2%/ magyar lakosa volt), ahol II. Rákóczi Ferencnek utcája van és a település része Rákóczi Útvonalnak, mely Borsitól Zboróig, Bacskán, Kassán, Eperjesen át vezet (l. a mellékelt térképet). Várát, mely 573 m magas dombon állt a Tarca jobb oldalán, 1217-ben említik először, névleg 1262-ben (castrum Sarus), melynek története összefonódott a városkával. Már nyilvánvalóan a 12. sz.-ban már állt, hiszen II. Vak Béla király (uralk. 1131-1141) egyik leányát a várkápolnában temette el. A külső falat 8 félköríves és további 5 bástya védte. Az Árpád-házi királyok parancsára építették olyan helyre, melyről a távolabbi környéket is szemmel lehetett tartani ugyanúgy, mint az erre haladó kereskedelmi utakat. Újvármegye (Abaúj, Torna, Sáros) szétválása után Sáros központja lett, melynek székhelye a 18. sz. végén vándorolt Eperjesre. A mindenkori sárosi ispán igazgatta (13-15. sz.). Első ismert ispánját Mihálynak hívták (1254). 1290-ben a Soós család birtokolta, mely később Csák Máté híve lett, s ezért I. Károly megtámadta (1314). Sokáig ellenállt, de királyi kézre került. Határerősség volt. Királyi várként lett Perényi János birtoka (1436). Majd Giszkra János cseh parancsnoka, Knezici Mátyás ült benne (1441-61). Mátyás foglalta tőle vissza. Perényi Istvántól elvette hűtlenség miatt és fiának, Corvin Jánosnak adta. De a Perényiek kezébe került ismét, akik Szapolyai János oldalára álltak. 1537-ben Leonhard Fels császári hadvezér két hónapi ostrom után foglalta el. Ezután részben helyreállították. A 16. sz.-ban az ismert humanista tudós, Werhner György (1497-1567) volt a parancsnoka. Ez a sziléziai származású költő, természettudós, balneológus, humanista, kassai és eperjesi tanár, királyi tanácsos (1535), I. Ferdinánd diplomatája és a sárosi vár kapitánya volt (1538-57). Magyarország csodálatos vizeiről c. munkáját latinul jelentette meg (De admirandis Hungariae aquis hypomnemation… Bázel 1549) 1642-ben - a linzi béke értelmében - Rákóczi Zsigmond (1622-1652) kapta zálogba, majd véglegesen megszerezte a család számára. A két Rákóczi György a várat és kastélyt jó karban tartotta, erős tüzérséggel látta el. 1660-ban részben elpusztult, egy véletlen robbanás folytán. 1687-ben Székely Márton, Thököly várkapitánya felgyújtotta, nehogy az ellenfél kezére kerüljön. Azóta rom. A Vasárnapi Újság a 19. sz. második felében a következőképpen mutatta be a várat: „Történeti emlékeink egyik legnevezetesebbikét mutatjuk be a közönségnek a nagysárosi vár romjaiban. Sárosmegyében Eperjestől egy jó mfd. [mérföld - BZ] távolságra épen Nagy-Sáros tót ajku mezővároson fölül északra fekszik az egy magas fenyvessel boritott hegy tetején. Nyolcz ölnyi magas bástyafal s több toronyalaku fellegváracska övedzi. Az alatta elterülő város II. Béla idejében már királyi város volt, de elveszté e szabadságát Zsigmond alatt, kinek felszólitására nem adott pénzsegedelmet. II. Rákóczy Ferencznek kedves lakhelye volt s itt e várban fogta is el őt 1701-ben gr. Solary 500 főnyi császári őrsereggel éjszakának idején s Német-Ujhelybe [Bécsújhelybe -BZ] küldte, honnét azonban kimenekülvén, Lengyelországba futott. A várat később egy katona vigyázatlansága miatt a puskapor légbe röpitette. Most csak rom és omladék s udvarában pöszméte, s ribizke-bokrok találtatnak s egy mély kut, melly még most is kitünő jóságu vizet ad. A romok felett elég elmélkedni valót talál a honfikebel, melly után olly jól esik élvezni az elragadó kilátást Sárosmegye egyrészére s a tündérszépségü Tarcza-völgyre.” Boross Vilmos: II-ik Rákóczi Ferenc I-IV. (1896) c, munkájában a következőképpen írt a várról: „Utas, kit jó vagy balsorsod a sárosi vár romjai alatt elvezet, nézz szent áhítattal a magasba, a fellegek szomszédságában heverő romokra fel. Egykor abban lakott Magyarország szabadsághőse, a nagy Rákóczi Ferenc! Az enyészetnek indult rom, mely ma a villámok játékául és sasok fészkéül szolgál, hajdan büszke és fényes várpalota volt.
Nagysárost (Veľký Šariš) 1217-ben említik írásos forrásaink először (Sarus). Sáros vármegye egykori adminisztratív központja. Sáros egyben az egykori vármegye neve is. Nem a sárral kapcsolatos, mint sokan vélik. Nevének régebbi formáját éppen a szlovák nyelv őrizte meg (Šariš).
Sárga, sárarany szavunkkal függ össze, melynek első szótagja (sár-) ‚ragyogó, sárga színű arany, fényes, tűzfényű‘ értelmű (vö. a kanca sár-lik = tüz-el; a sár-kány is tüzet okád). L. még Selyemsárhajó Magyar Ilona: selyem sárhajú, azaz selymes, aranyhajú. Ehhez tegyük hozzá, a sárga aranyból szóösszevonással és csonkulással keletkezhetett sárarany szavunkat. A török szavak értelme is ezt támasztja alá: szarig (sárga); szarig altun ürüng (sárga arany); szarig csüvüt (sárga szépség); szarigliq (sárga virág).
A Sáros értelme tehát ‚Aranyos‘.
A várost Eperjestől 8,5 km-re északnyugatra találjuk a 68-as út mentén.
A települést a Tarca folyó két részre osztja. A korábbi városmag a folyó jobb oldalán található. Főtere háromszögletű. A 13. sz. közepén szász vendégek és lengyel Ágoston-rendi szerzetesek települtek le (1274-ben említik őket) a későbbi város területén, akik a 16. sz. közepéig éltek itt. A 14. sz. végéig hiteles helyként működött. (A hiteles hely a mai közjegyzőségek elődje.) Plébániája 1262-ben a sárosi segéd-főesperesség és a vármegye vallási központja lett. Ebben az évben vették ki az archidiakónus (az alsóbb papság elöljárója, kisebb jelentőségű egyházi bírósági ügyekben a püspök megbízottja, helyettese) jogköre alól. Plébánosa Hypolit, az ifjabb királynő volt udvari káplánja lett, s ebből jelentőségére következtethetünk. IV. Béla látta el őket ugyanakkor kiváltságokkal Eperjessel és Kisszebennel együtt. III. András ezt a jogot a szepesi városokéval bővítette (1299). Egy évszázad múlva Zsigmond felszabadította a megyei vámfizetés kötelezettsége alól. A 14. sz.-ban a nemesi vármegye központja lett. 1320-35 között szepesi joggal rendelkező királyi várossá lett (Nagy Lajos oklevele említi 1347-ben). Mivel a vár tövében feküdt, csak mint földesúri város fejlődhetett, így elveszítette városi jogait (1848 nyerte vissza). Ebben szerepet játszhatott Eperjes és Bártfa vetélkedése is a 15. sz.-ban. 1509-ben Perényi Imre támogatta városi latin protestáns iskoláját (a 18. sz.-ban szűnt meg).
A 16.sz.-ban a vármegye legnagyobb települése volt. 1635-ben vásártartási jogot kapott (3 vásár évente). A rendi fölkelések a 17. és 18. sz.-ban közelről érintették, hiszen birtokosai a Rákócziak voltak (1642-től), majd az Aspremontok (18. sz.; a fejedelem testvére, Júlia Aspremont gróf felesége lett). Fellendülésére a 18. és főleg a 19. sz.-ban került sor. 1856-ban gőzmalmot építettek, majd posztógyárat (1863). A gőzmalom berendezését a visszavonuló német katonák pusztították el a második világháború végén. Közismertté azonban a sörgyár tette (1967).
Egyetlen olyan lényegében csak szlovákok lakta település (1910-ben 418 /16,2%/ magyar lakosa volt), ahol II. Rákóczi Ferencnek utcája van és a település része Rákóczi Útvonalnak, mely Borsitól Zboróig, Bacskán, Kassán, Eperjesen át vezet (l. a mellékelt térképet).
Várát, mely 573 m magas dombon állt a Tarca jobb oldalán, 1217-ben említik először, névleg 1262-ben (castrum Sarus), melynek története összefonódott a városkával. Már nyilvánvalóan a 12. sz.-ban már állt, hiszen II. Vak Béla király (uralk. 1131-1141) egyik leányát a várkápolnában temette el. A külső falat 8 félköríves és további 5 bástya védte. Az Árpád-házi királyok parancsára építették olyan helyre, melyről a távolabbi környéket is szemmel lehetett tartani ugyanúgy, mint az erre haladó kereskedelmi utakat. Újvármegye (Abaúj, Torna, Sáros) szétválása után Sáros központja lett, melynek székhelye a 18. sz. végén vándorolt Eperjesre. A mindenkori sárosi ispán igazgatta (13-15. sz.). Első ismert ispánját Mihálynak hívták (1254). 1290-ben a Soós család birtokolta, mely később Csák Máté híve lett, s ezért I. Károly megtámadta (1314). Sokáig ellenállt, de királyi kézre került. Határerősség volt. Királyi várként lett Perényi János birtoka (1436). Majd Giszkra János cseh parancsnoka, Knezici Mátyás ült benne (1441-61). Mátyás foglalta tőle vissza. Perényi Istvántól elvette hűtlenség miatt és fiának, Corvin Jánosnak adta. De a Perényiek kezébe került ismét, akik Szapolyai János oldalára álltak. 1537-ben Leonhard Fels császári hadvezér két hónapi ostrom után foglalta el. Ezután részben helyreállították. A 16. sz.-ban az ismert humanista tudós, Werhner György (1497-1567) volt a parancsnoka. Ez a sziléziai származású költő, természettudós, balneológus, humanista, kassai és eperjesi tanár, királyi tanácsos (1535), I. Ferdinánd diplomatája és a sárosi vár kapitánya volt (1538-57). Magyarország csodálatos vizeiről c. munkáját latinul jelentette meg (De admirandis Hungariae aquis hypomnemation… Bázel 1549)
1642-ben - a linzi béke értelmében - Rákóczi Zsigmond (1622-1652) kapta zálogba, majd véglegesen megszerezte a család számára. A két Rákóczi György a várat és kastélyt jó karban tartotta, erős tüzérséggel látta el. 1660-ban részben elpusztult, egy véletlen robbanás folytán. 1687-ben Székely Márton, Thököly várkapitánya felgyújtotta, nehogy az ellenfél kezére kerüljön. Azóta rom. A Vasárnapi Újság a 19. sz. második felében a következőképpen mutatta be a várat: „Történeti emlékeink egyik legnevezetesebbikét mutatjuk be a közönségnek a nagysárosi vár romjaiban. Sárosmegyében Eperjestől egy jó mfd. [mérföld - BZ] távolságra épen Nagy-Sáros tót ajku mezővároson fölül északra fekszik az egy magas fenyvessel boritott hegy tetején. Nyolcz ölnyi magas bástyafal s több toronyalaku fellegváracska övedzi. Az alatta elterülő város II. Béla idejében már királyi város volt, de elveszté e szabadságát Zsigmond alatt, kinek felszólitására nem adott pénzsegedelmet. II. Rákóczy Ferencznek kedves lakhelye volt s itt e várban fogta is el őt 1701-ben gr. Solary 500 főnyi császári őrsereggel éjszakának idején s Német-Ujhelybe [Bécsújhelybe -BZ] küldte, honnét azonban kimenekülvén, Lengyelországba futott. A várat később egy katona vigyázatlansága miatt a puskapor légbe röpitette. Most csak rom és omladék s udvarában pöszméte, s ribizke-bokrok találtatnak s egy mély kut, melly még most is kitünő jóságu vizet ad. A romok felett elég elmélkedni valót talál a honfikebel, melly után olly jól esik élvezni az elragadó kilátást Sárosmegye egyrészére s a tündérszépségü Tarcza-völgyre.” Boross Vilmos: II-ik Rákóczi Ferenc I-IV. (1896) c, munkájában a következőképpen írt a várról: „Utas, kit jó vagy balsorsod a sárosi vár romjai alatt elvezet, nézz szent áhítattal a magasba, a fellegek szomszédságában heverő romokra fel. Egykor abban lakott Magyarország szabadsághőse, a nagy Rákóczi Ferenc! Az enyészetnek indult rom, mely ma a villámok játékául és sasok fészkéül szolgál, hajdan büszke és fényes várpalota volt.
Krajšie video by bolo vo video formáte 16:9 nielen v 4:3. Ale aj tak všetká česť!