A templom már a zaciban - Az eladósodott MET Egyház és a kormány csatája
Вставка
- Опубліковано 8 сер 2024
- Sosem voltak puszipajtások, de tisztelték egymást. Összeadta Orbán Viktort Lévai Anikóval, majd később az első két gyereküket Ráhelt és Gáspárt is ő keresztelte meg. Azonban a Fidesz 2010-es kétharmadával a tiszteletnek vége lett. Iványi Gábor lelkészt és egyházát azóta próbálja ellehetetleníteni a kormány, ha kell, akár alkotmánysértően, törvényt szegve. A lelkész szerint azért, mert nem állt be a sorba és ellentmondott a kormányfőnek. Iványi Gábor a Szabadonnak azt nyilatkozta: már 2010-ben kapott egy levelet, amiben az állt: írja össze, hogy melyik intézményét kinek ajánlja fel ingyen; ha nem teszi baj lesz. Lett is baj.
A Szabadonban Báthory Róbert most megmutatja, hogy a vezető Iványi Gábor szerint 2011 óta hogyan és milyen módszerekkel tesz keresztbe a Fidesz-KDNP a Magyarországi Evagéliumi Testvérközösségnek; és azt is, hogy mi van azokban az intézményekben, ahol hónapok óta nem kaptak fizetést az ott dolgozók.
00:00 Intro
01:35 Ezen a templomon van jelzálog?
02: 35 A gyerekeknek csengettek, de az iskolának még nem
05:15 Az iskola, amihez nincs hasonló még a vármegyében sem
09:45 Nincs kivel pótolni a felmondott tanárokat
12:23: A tisztelet vége
13:34 Mészáros Lőrinc és a megtankolt jacht
14:56: A felkapott hely, ahova nincs beugró
16:18 Hol a pénz?
18:02 Fapados hajléktalanok
19:36 Ki a felelős mindezért?
20:49 Nem úgy táncolt, ahogy más fütyült
22:26 Ez mind Orbán Viktor?
-------------------------
A Szabadon korábbi adásai: • Szabadon
---------------------------
Weboldalunk: szabadeuropa.hu
Facebook: / szabadeuropahu
Instagram: / szabadeuropa
UA-cam: / @szabad-europa
---------------------------
Töltsd le ingyenes applikációnkat:
- IOS (apps.apple.com/us/app/id15200...)
- Android (play.google.com/store/apps/de...)
---------------------------
Kérd ingyenes hírlevelünket, hogy elsőként értesülj cikkeinkről: www.szabadeuropa.hu/Subscribe
---------------------------
Ha pedig szeretnél előre értesülni fontosabb anyagainkról, vagy témaötleteket küldeni nekünk, csatlakozz a Szabad Európa Bennfenteshez: / szabadeuropabennfentes
#iványigábor #magyarországievangéliumitestvérközösség #wesleyjánosiskola #szegénység #önkéntesség #támogatás #oltalomkaritatívegyesület #orbánviktor #egyház #szabadeurópa #szabadon #báthoryróbert
SZÉGYEN! Erre nincsenek szavak!
Már hogy ne lenne, méghozzá csak három betű; N.E.R. "Oszt jónapot"
"...mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás."
Igen, tragikus, szégyen, szomorú! Keresztény felekezettel így elbánni, akik segítenek az embereken! Keresztény állam vagyunk állítólag!
Döbbenet! 😓😨
Iványi Gábor bárhol a világon elismerést, díjakat kapna. Magyarországon üldözést kap. Hol is élünk?
Orbánisztánban élünk egyelőre
Állítólag keresztény államban!. ?
@@juditbicskey akik kereszténynek vallják magukat, talán 1 százelék képes követni a jézusi tanokat, már a tízparancsolatot se tudja szinte SENKI betartani. Én se, meg 9 millió magyar állampolgár sem. Ez tény, nincs miről beszélni.
@@f.p.1931Jézus Krisztus nélkül nem is megy a keresztyén élet. Ha nem is tudunk tökéletesek lenni, azért igyekszünk.
Hihetetlen aljas és szégyenteljes ez az eljárás velük szemben!
Szégyen, ami itt történik! Köszönjük Báthory Robinak, hogy bemutatta!!!
ez közszolgálat, ilyen riportokat készíteni. köszi Szabad Európa!
Ez nem kozszolgalat, hanem amerikai érdek!
@@lajosnehuvos1360 Ezen nagyot nevettem! Hogyan tudtad ezt összerakni? Belenéztél az üveggömbödbe átszellemülten, s a többszörös válsztás lehetőségeit morzsolgatva ( A: amerikai, B: Brüssel, C: Gyurcsány) ráböktél arra, amit a legtöbbször hallasz a mesemondó gyerekműsorokban (pl.: híradó, m1, csiga2...)? Igaza van orbánnak: van itt még munkaerő itthon az akksigyárakba: az egybites személyiségedre gondolok! 🤣
@@lajosnehuvos1360 ezt még te sem hiszed, fogadjunk, mindegy, mehetsz a júdáspénzért
@@V_Atti te élsz a buburekban nem én. Mikor neztel szet az országban , látnád mekkora fejlodesen ment keresztul, nem úgy mint Budapest, amit szetraboltak a ballibsik. Megeszi a kosz és piszok .
@@lopjne3329 te a vihoraszason kívül mit tudsz felmutatni?
Nem tudom mi kellene történjen még ebben országban hogy az emberek összefogjanak és kiálljanak magukért!
Erre mit mond a Fideszes törzsszavazó?A közmédia nem talál ilyen témát,biztos kevés az a 80 milliárd.Szégyen ,hogy idáig csúszott le ez az ország Európa közepén,ezt csak magunknak köszönhetjük.Nagyon igaz az a mondás,hogy a közöny az öl.
Én egy Fideszes törzsszavazó vagyok. Meghallgatnám a másik oldalt is (a minisztériumot), dehát a riportból kimaradtak, sajnos. Iványi Gábor köztársasági elnök akart lenni.
Csak azok kapnak támogatást akik benyalnak a hatalomnak! Szégyen!
Már-már SZDSZ-es időket idéz! Brrr!
Így igaz🫤
TISZTELT KOMMENTELŐK NAGYON KÉRLEK BENNETEKET HOGY TERJESSZÉTEK TERJESSZÉTEK HOGY MINÉL TÖBB EMBER FELÉBREDJEN ÉS VILÁGOS LEGYEN HOGY MILYEN ALJAS MAFFIA BANDA URALKODIK MAGYARORSZÁG FELETT!!!
Osztottam.
És támogatom is Iványit.
Megtehetem,és ezért meg is kell tegyem.
Ahogy Ukrajnát is.
Anyagilag legalább.
Szép gondolat, de ez sajnos nem vezet eredményre...
Csáki Judit kiválóan megfogalmazta ennek az okát;
„Ma láttam Orbán Magyarországát. Nyomorult, semmit sem értő, a nevüket leírni alig-alig tudó embereket, akik megkérdezték, hogy a három lap közül melyikre kell húzni a négy nemet. Ez a tömeg - mert ez tömeg - az a bázis, ami a kétharmadot biztosítja neki. Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement - elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál. Sok a cigány, sok köztük kevésért megvehető, meg is veszik őket, a szavazatukat is. Az országból, a világból nem értenek semmit, nem is akarják. Ez a többség, mint látjuk.”
Fegyverbe! Fegyverbe!
Erre van bizonyíték vagy mehet a feljelentés hazudozásért?
Valamint a kormány visszatartja a részükre kiutalandó 1%-os adó felajánlásokat. Szégyen ez az ország, amelyik ilyen kormányt szavaz meg.
Ivāny Gàbor egy Arany ember. Kevēs van az orszāgban belólle.
❤❤❤❤
Az igazságos ismeri a jogosságot, féljen tőle, rettegjen tőle,az, aki kegyetlen
Ez a keresztényüldözés!
Csak Iványit üldözik :)
ebben mi a vicces? ő valóban keresztény, nem úgy mint az összes többi, tisztelet a kivételnek. @@sagartzoli
legalábbis a modernkori verziója .
@@gezajakab3180 Iványi kereszténysége éppúgy politikai termék (lett).
A családok az elsők.. 27 miliardos jacht és a tobbi "" juttatás ""....... szegények nehogy elszegenyedjenek.
Köszönöm Iványi Gábornak,hogy kimondja az igazságot. Hatalmas bátorság! Undorító ami itt zajlik minden szinten.
Vannak még olyan emberek/családok akiket kinéztek mert nem álltak be a kormány mögé, azok sokat tudnának mesélni milyen lett az életük!!
Ateista vagyok, de elítélem amit vele csinálnak.
üdv a klubban
nincs olyan, hogy ateista, előbb-utóbb mindegyikük kiejti, hogy Óh, Istenem...
@@user-zc2iw3uj3m Az csak egy szófordulat. A hit egészen más dolog.
ha már rendelkezni kell az 1%-ról jó ha ide megy
@@user-zc2iw3uj3m Sőt, még olyanokat is mondok, hogy tündérkém, arany-bogaram, házisárkány, törpe, óriás, de istenhez hasonlóen ezek se többek mint mesebeli figurák és szófordulatok.
Orban felelmet hint, ezert gyuloletet arat. Hiszem, hogy ennek a szegyenteljes uralomnak hamarosan vege szakad. Isten meghallgatja a szivbol jovo imat!
Én imádkozok és hálát adok Istennek Orbán Viktorért.
@@sagartzoli Szüksége is van az imádra. Ennyi hazugság és lopás után hatalmas imatámogatásra van szüksége. Légy buzgó az imádságban, harcolj érte éjjel és nappal.
Hátha egyszer megvallja népe ellen elkövetett minden bűnét.
Ha azt mondom, hogy ez felháborító és borzalmas, akkor még nagyon keveset szóltam.
Szègyen vagy orbàn 😢😢😢😢😢😢😢
,,Senkit nem hagyunk az utcán"....Ja de.......
Valaki szítja a gyűlöletet ellene, ő is számot ad
Ime kicsiny országunk működése.Minden területen ez van.Szomorú, akiből nincs haszon azt levetik a mélybe.Pedig ekkora orszagon belüli hatalommal és befolyással mi minden jót lehetne tenni Magyarországgal.De kérdés, miert nem ez a cel?
Amúgy, amit nem értek, hogy a többi egyház miért nem fog össze? A katolikus egyház például elég sok támogatást kap, adhatnának ők is. A segítségre szoruló embereknek teljesen mindegy, hogy evangélikus, vagy keresztény, vagy milyen vallású ember segíti őket.
"bajban ismerszik meg a barát" és lelepleződnek "a báránybőrbe bújt farkasok"
Eddig azért nyammogtatok, hogy miért támogatja a kormány az egyházi iskolákat, stb-t. Most meg az a baj, hogy amelyik vissza el vele, nem számol el azt miért kéri számon a kormány????
Haha
@@lajosnehuvos1360miért élne vele vissza!? Embereken segítenek és nem hajókaznak a tengeren!
szerintem nem is kereste meg Iványi Gábor a katolikus egyházat.
RESPECT!
...es a nep hol van?
valahol Európában
A népet megvezetik, megosztják, gyűlöletre hergelik, "rétegekre szalámizzák". A "magyar emberek" egymás gyűlölésével vannak elfoglalva.
@@Z.F.K.P.X.
Ezzel a hulye dumaval etetitek az embereket es gyilkossa valnak.
Egymas ellen fordulnak .
👎
@@Z.F.K.P.X. Szarevő gomba. Ha Orbán pártján állsz, tömeggyilkost támogatsz.
@@Z.F.K.P.X. Ezt kifejtenéd mire is gondolsz tulajdonképpen?
Mert olyan mintha csak a propagandát büfögnéd vissza. Semmi konkrétat vagy tényszerű állítást nem mondasz. Üres szavak csupán amivel próbálsz haragot gerjeszteni, másfelől meg csak a tájékozatlanságodat, és az előítéleteidet világitod meg.
És még mindig toppon a fidess
Ezeket a dübörgő átkötő zenéket húzzátok már fel a f____tokra!! Bocs hogy így írom, "élvezhetetlen" az adás tőle!
Törjön utat az irgalom az urakban
Nem csupán az irgalomnak kell "utat törni", hanem az "urak"? lelkének is törnie kellene (már ha volna nekik olyan).
sír a lelkem, mit tehetnék?
Mondjuk ha a szélsőjobbos fidesz által pénzelt csatornákról leiratkoznál az nem ártana (toroczkai & magyar harcos).
Azon kívül adományozhatsz a metodikus egyház segélyszervezetének, vagy bármely civil/segélyszervezetnek a településeden, és ha felkeresed őket megmutatják/mondják, hogy mire van szükség pénzen kívül is. Ha nem találod a neten, ha megmondod a településed nevét akkor felkeresem a címeiket neked.
Én megtehetem,így adakoztam.
Aki megteheti,meg kell tegye!
Kötelesség!
Adakozz vagy végezz ott önkéntes munkát!
Amikor megtudtam, hogy az egyszázalékainkat a NAV egy az egyben lenyúlta tőlük, ölni tudtam volna. Ezek tömeggyilkosok!
Ma sajnos a Magyarországon működő egyházak a fidesz/NER pénzmosására szolgál-nak. Az a néhány lelkész,pap stb...aki szóvá teszi hogy ez így nem jó azokat lassú csendben elsülyesztik....
Remélem egyszer az étteren keresztül meg fogják kapni a méltó megérdemelt jutalmakat a gondos vezetők.
Mindig is így ment ez alatt a rezsim alatt.
Úristen! Nem találok szavakat! Szégyen amit csinálnak! Mi történik itt? 😢
Tisztelet Iványi Gábornak! Vigyázzon magárra. Nehogy rámenjen az egészsége erre. ❤
Sanyi bácsi a vidám vasárnapos meg milliárdos villában lakik mi több lölő szomszédja
😢Szomorú, és el gondolkodjatok.
😢😢😢😢😢
Össze foghatnának azok az emberek akinek ingyen pénz jutott. Meglehetne menteni hiszen állami feladatot látnak el.Észre sem vennék annyi a pénz.
Egyszerűen csak oda kellene adni ami jár.
Vegye át az állam az intézmények műkődését!
A MET így fenntarthatatlan, Orbánt pedig leválthatatlan. Én nem nagyon látok kiutat...
Az erőszak megoldás.
Ha a sok csalódott ember összefogna lehetne mit tenni! Politikai Hontalanok Szövetsége hallgasd meg őket,adj egy esélyt magadnak!
Forradalom a neve!
@@kuslat01 Birkákkal? Az egy főre eső fotelforradalmárok száma itt a leg magasabb a világon!
@@PJ-op1ve Nézd a Románia forradalomnak sem volt semmi előjele .Csak jött a semmiből .Nem tudom te akkor éltél e már? De nézd meg videókat . Nép ünneplni ment a diktátort aztán egyszer csak megindultak felé .Nem véletlen nem mert a dagadék ki menni sem már ünnepekre .Ez jó jel mert félnek is valahol .Szerintem jövőre már nem lesznek piros betüs nemzeti ünnepek sem annyira félnek .
😊 15:01
Nagyon szeretem a Szabad Európa videóit, ez is jó munka, de KÖNYÖRGÖM, szokjunk már le erről a 2010-es évekbeli editingről. Ez a elektronikus ütemes zene, és ütemre gyors jump cutok, ez egyszerűen borzalmas. Ha parodizálni akarnak egy dokumentumfilmet vagy riportot, akkor azt szerkesztik csak így ma már :D Legyen szíves a vágó kollega kicsit haladni a korral.
Azt már tudjuk, hogy milyen vágást nem szeretnél látni, de milyet igen?
Ki vagy te, hogy kritizálod a vágást? Haladni a korral? Mire gondolsz? Talán nagy tapasztalattal rendelkező vágó vagy? Ez egy jól megszerkesztett riport semmi más, megfelelő vágásokkal, puritánul, ahogy a témához illik. Egy 17 éves tapasztalattal rendelkező vágó, kép- és hangmérnök, rendező-operatőr. És te ki vagy!
@@albertkonya3886 És nem lehet más a véleménye?
@@attiladezso8508 amit leírtam, annak a mellőzése, mert egyébként a maradékkel nincs problémám. Zenei palettát kicsit frissíteni, kicsit lágyabb aláfestés, naturálisabb érzése legyen. Értem én, hogy nagyon drámainak és hatásvadásznak kell tűnni, de véleményem szerint ezek a vágások már inkább megmosolyogtatóak, mintsem az gondoltnak vélt félelmetes hangulatot keltenék.
@@albertkonya3886 Ki vagyok én? A néző talán, akinek készítették a riportot? Hagyjuk már ezt a bagatel érvelést, hogy ki mit tett le az asztalra. Elmondtam a meglátásaimat, hogy más médiában már kikoptak ezek a vágások, és inkább viccesek, mintsem komolyan vehetőek. A véleményemet pedig vagy figyelmbe veszik vagy nem és mérlegelik, hogy van-e igény a változásra. Azért tegyük szívünkre a kezünket, az összes riport editing szempontjából eléggé egy kaptafa. Persze, ez a stílusuk, de akkor lehet ideje az újításnak kicsit. Ha engem nagyon fog zavarni, meg esetleg másokat is, akkor nem fogjuk többé nézni a videókat. De hogy belemenjek a bugyuta játékodba: én csak egy többféle médiát fogyasztó közgazdász vagyok, aki tett pár meglátást:)
Ja azért, hogy kapjanak ők is irgalmat, kegyelmet.......
Miért nem meri elmondani, hogy mi történt?? enélkül nem lehet megoldani, megérteni ezt a helyzetet,ha segíteni akar,ezt be kell vállalnia!!
Összes gondozottjaival együtt nem lehetne külföldön Letelepedni közel külföldön!!! Hagyjuk itt ezt az országot és keressünk egy másik országot!!! Fölösleges itt minden erőfeszítés!!!Kis országunkat kis megyénket kis falunkat kis városunkat és boldogok vagyunk benne!!!
Elképesztő! Tudjuk az oktatásügy is padlón van. Egyre több a problémás gyermek. Ezt is vizsgálni kellene. A Fidesz keresztény emberek támogatásànak is köszönheti hatalomra kerülését. Kiabrándító!!!!!
Nincsenek szavak arra, hogy mi folyik ebben az országban.
Biztosan meghalt ez a Sztalin? Vagy mèg mindig nem hagy senkit az út szélén?
Érdekes arcok. Nekem mindig egy verssor jut eszembe :"hallottam prófétát, őszintét, szerényet, becsapott mindenkit, akit csak bírt". Kicsit félrevezető fél vagy negyed igazságok, de hát ez a politika.
Embert barátjáról.
Iványi-Donath. Erről ennyit.
Műsornak jó, jól összevágva...de nem lehetne, a téma súlyának megfelelő, hatáskeltő elemek nélküli, sima tényeket bemutató műsort készíteni? Miért kell szétvagdosni, pörgősíteni - ez nem egy showműsor emberek! Azért, mert ez a szokás?
A lényeg persze: minden tisztelet a METnek és az ott dolgozóknak és szégyen az orbánrezsimre.
Megy ez kicsiben is nagyban is ugyanúgy...
Nekem nem tetszett Magyarország és föleg a tehetetlen lehetetlen lakossága, igy nem összevesztem mindezzel hanem otthagytam. Igy a családomat nem szivattam le és mindenki jol elvan ott ahol éppen egerészik. Nincs harag Magyarország ;)
Sajnos tényleg nincs mit kezdeni a tömegekkel, persze alternatíva sincs, egyik kutya, másik eb. ☹️ Mindenkinek saját magát és a családját kell "mentenie", nincs értelme "magyarságban" gondolkodni
ott maradj :) Én meg hazajöttem és nagyon jól érzem itt magam :)
Na igen,van akinek ott a haza ahol a haszon.
azt is írjátok le, hogy iványi mennyi pénzt költ a közhasznú célokra és mennyit könyvel az alapítvány működési költségére
Mennyit? Te is megírhatod (feltéve, hogy tudod)!
@@kft.e-tech3576 a torvenyi minimumot
"Ectv. 32.§ (4) c) pont: a személyi jellegű ráfordítása (kiadás) - a vezető tisztségviselők juttatásainak figyelembevétele nélkül - eléri az összes ráfordítás (kiadás) egynegyedét."
Nem tudom sajnálni se őket se más egyházat. Én egyetlen fillért sem adnék semelyik egyháznak sem tartsák el hívek. Legyenek önnfentartók.
Ha csak a hitéleti tevékenységről lenne szó, akkor az rendben is lenne, de ez állami és közfeladat lenne és mégsem teszik! No comment!
Az a baj, hogy nincsen ilyen szinten kiépítve a szekuláris humanitárius szociális ellátórendszer..... (Úgy értem, hogy kb. világszinten) Én is jobban szeretném, ha ezeket a feladatokat le lehetne választani az egyházakról, de pillanatnyilag nem tartunk ott, addig meg a támogatás megvonása egyes ellátások megszuntetését jelenti....
@@nyugatinarancsvidek7272
Lehet, hogy nem leválasztani kell, hanem inkább függetleníteni, mert az egyháznak mindig is feladat a marad ez a terület. Az államnak azonban kötelessége kellene, hogy legyen.
@@kft.e-tech3576 Ja persze, valahogy úgy értettem, mert nem nagyon lehet rövid idon belül semmilyen "szétválsztást"/"függetlenítést" elképzelni, szóval a dolgok összefolynak kicsit.... de lényegében mindegy is, mert pillanatnyilag nem egy ilyen irányban haladunk. Csak az eredeti fölvetésre írtam, ahogy te is, hogy az egyházaknak nem ennyire egyoldalú a társadalomban betöltött szerepük, és a karitatív munkájukat mindenképpen közügynek gondolom, ha a vallási dolgokkal esetleg nem is értek egyet....
Ha nem tudják Iványiék az iskolát üzemeltetni adják át az államnak és a gyerekek tovább tanulhatnak.
Ez nem egyház, ez egy biznisz szekta, tele rokonokkal.
A katolikus egyház a legnagyobb.szekta èlèn a Vatikánnal!
@@mariakas8491 Persze, lélekkufárok, a módszer ugyanaz kicsiben is.
Azok a lèlekkufárok akik az aktuális rendszert szolgálva megtèvesztik az embereket ès ehhez Isten Igèjèt használják amit elferdítettek.
Így volt ez a keresztes háborúkban is.
Meg kell nèzni ki mit cselekszik mert ennek függvènyèben alkothatunk vèlemènyt.
A mai "egyházak"már "átszabták"a Bibliát a saját cèljaik èrdekèben,a templomba járó embereket megtèvesztettèk.
Ezèrt mondja Isten:Nálatok vannak a mennyország kulcsai,de mivel Ti nem mehettek be oda,mást sem engedtek bemenni.
Végre valaki látja…🙏🏻
@@mariakas8491Csak most épp nem arról szól a video.
Gyertek át a hetednapi adventista egyházhoz. Az legalább globalista lipsi szervezet 🥰
A MET mégjobban :) Iványi SZDSZ-alapító!
Szavazgassatok csak az Orbánra.
Múltkor írta a hir8 hogy Iványi Gábor 500 hajléktalant enged a keruletre
Te valami agyatlan fogyatékos vagy?
Azt a szennylapot undorodva fogom meg amíg kidobom a kukába.