Airbus A380: Mi lesz az óriásbálnák jövője? (Ep. 190)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • Több légitársaságnál évek óta napirenden szerepelt a legnagyobb repülőgépek az Airbus A380-asok és a Boeing 747-es Jumbok kivezetése a flottából. Az elmúlt évben ezt a folyamatot a világjárvány fel is gyorsította, ezért számos cég előre hozta az óriások leállítását. Így tett több szélestörzsű gépével a német Lufthansa, amely már tavasszal arról beszélt, hogy évek fognak eltelni addig, amíg a kereslet visszatér a járvány előtti szintre. A német cég 2022-ről hozta előre több A380-as, Boeing 747-es, és A340-es nyugdíjazását. Az Airbus 2019-ben bejelentette, hogy leállítja a 380-asok gyártását, mivel nem, illetve alig talál vevőt a listaáron több mint 440 millió dolláros repülőgépekre. Tavaly az Emirates - a típus legnagyobb üzemeltetőjeként - azt közölte, hogy felgyorsítja a "bálnák" kivonását, és több repülőgépét már nem fogja felújítani, hanem inkább nyugdíjazza azokat. Az már évek óta látható volt, hogy a 2007-ben szolgálatba állított A380-asok karrierje messze nem lesz akkora sikersztori, mint a Jumboé. Egy ikonikus repülőgép, és annak jövője - erről beszélgettünk Kovácsházi Györggyel, a Smartwings elsőtisztjével és a Cavok Aviation oktató pilótájával.
    Kövesd Kovácsházi Györgyöt a UA-cam-on: / gyuc
    Ha Te is támogatnád az Aeroparkban kiállított történelmi repülőgépek, földi járművek felújítását és újjászületését, az újabb és újabb filmek elkészültét, kérjük, kattints erre a linkre:
    / aeroparkbudapest
    Adomány utalással:
    10101360-03379200-01003004
    Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
    (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
    További adatok itt: lkk.hu/
    Zene:
    Music: "Per Kiilstofte - Dystopia"
    Promoted by BreakingCopyright: • Epic Non Copyrighted M...

КОМЕНТАРІ • 162

  • @epm3307
    @epm3307 3 роки тому +36

    Kovácsházi Györgyöt nagyon jó hallgatni, összeszedett, világos, nagyon jól ad elő.

    • @vlasbolm
      @vlasbolm 3 роки тому +2

      nagy szukseg van ilyen tartalmakra ilyen eloadokkal ebben a gyulolkodo vilagban, komolyan nyugtato hatassal van

  • @rudkris
    @rudkris 3 роки тому +8

    szuper lett :)
    tetszene egy olyan videó, hogy mi várható 5-10-15 éven belül, milyen technikai újdonságok (pl. 777x szárny), innovációk, új típusok vannak képben a közeljövőben.

  • @laszlokramer5052
    @laszlokramer5052 3 роки тому +12

    Repültem vele 2015-ben. Frankfurt-San Francisco. Az economy class azért nem annyira tágas, de valóban nem rossz. Tetszett, hogy lehet sétálni a gépen, rengeteg a folyosó és lépcső. Felszálláskor kegyetlen jól emelkedik a gép, nagy magasságban elég simán repül. Leszállásnál úgy odacsapta a pilóta, mintha egy anyahajóra szálltunk volna le. Kilebegtetés nulla, sikítozott mindenki, mintha meghalnánk. Vicces volt. A 747 nekem inkább olyan volt, mintha egy igásló hátán ültem volna vagy egy távolsági buszon. A 380 sokkal egyedibb, stílusosabb.

    • @tocsa120ls
      @tocsa120ls 3 роки тому +1

      A Midway anyahajón mondta nekem egy nyugdíjas Tomcat pilóta, hogy ha leszálláskor odavágja a pilóta a gépet, nyugodan lehet gratulálni a kapitánynak a 'carrier landing'-ért, örülni fog neki ;)

    • @laszlokramer5052
      @laszlokramer5052 3 роки тому

      @@tocsa120ls Jééé! Én is jártam a Midway-en. :)

    • @MiklosGrof
      @MiklosGrof 3 роки тому

      "A 380 sokkal egyedibb, stílusosabb". Ez lehet hogy igaz. De RONDA :-) Egy hatalmas tengeri tehén. A Jumbo legalább interkontinentális hatalmas viziszárnyasként vonul az égen - és ezt az esztétikai gyünyört senki nem tudja, csak saját kategóriájában a Concorde, illetve az - ugyancsak fogyatkozó - kedvencem, az A 340-600 Énekes Hattyú. Repültem A 380-nal, DXB-HKG-BKK-DXB, tényleg remek volt, de nekem inkubátor-szerűen zárt, baromi kényelmes, nagyon halk, belülről hatalmas - de kintről mintha egy hatalmas buta lamantint néznék.
      És ne feledjük a Kránitz-videók másikát, a Tupoljevekről szólót. Ha igazán szép repülőgépet akarunk keresni, még mindig az orosz pusztákon kell körbenéznünk, BÁR igaz: a B 777-300ER a hatalmas GE90-115B-kkel ugyancsak megragadó.
      Összegzésül megállapíthatjuk: van egy sereg kifejezetten ronda repülőgép, de önmagában az a tény máris megszépíti őket, amikor repülnek. Mert ez a lényeg.:-)))

  • @spinningfanatic9395
    @spinningfanatic9395 3 роки тому +8

    Az A380 messze a legkenyelmesebb gep amivel valaha repultem. Valahogy a boingeket nem szeretem. Hangosak es a legnyomas kiegyenlito rendszeruk szar. Boingen mindig faj a fulem. Airbus-on nem.

  • @Mikki82840
    @Mikki82840 3 роки тому +6

    ...Pár videóval ezelőtt gondoltam,esetleg írok kommentben,engem még mi érdekelne,és ez a videó egy kis morzsát csepegtetett elém,azaz,a hosszútávú repülések,üzemanyag fogyasztás,"Hova fér az a sok kerozin?" :) ,hajtóművek ereje...de az elektromos hálózat,és elektromos energia fogysztása a fedélzeten is érdekes lehet,mint még sok más. Fantasztikusak a videók,a zene,a látvány,és a ti(ha szabad így) fanatizmusotok,sokszor elérzékenyít,az anyagot nézve,mindíg csodálattal tölt el...Köszönöm! További jó munkát,és jó egészséget! S Boldog Új Esztendőt!!!

  • @pappzoltan1893
    @pappzoltan1893 3 роки тому +6

    Nagyon tetszett a videó! Esetleg Pápa, Kecskemét és a szolnoki repterekről nem lehetne egy videót csinálni? C-16 Pápa, Kecskemét Gripen, Airbus, Falcon, Szolnok új régi és új gépei. Katonai, részben polgári, de szerintem rengeteg embert érdekelne. :)

  • @amammut
    @amammut 3 роки тому +5

    Ismét egy király anyag , mellékesen megjegyezném , hogy Kovácsházi György első tiszt simán lehetne Benedict Cumberbatch dublőre .... :-) Köszönjük Balázsnak és a többieknek is , várjuk a következő videót . Boldog Új Évet ! ! ! :-)

  • @zsoltkale9848
    @zsoltkale9848 3 роки тому +7

    Személyesen sikerült beszélni Kovácsházi Györgyel a Péri reptéren nagyon felkészült és pozitív ember. Belőle kellene több!!

  • @oliverkecskes1077
    @oliverkecskes1077 Рік тому +6

    Kell egy az aeroparkba😀

  • @kristofmuth2126
    @kristofmuth2126 3 роки тому +6

    Osztrák határ mellett élek. Olyan jó nézni amikor Bécsből felszáll... sajnálom ha eltűnik

  • @istvanburuzs9843
    @istvanburuzs9843 3 роки тому +4

    A B747 1969 óta repül, vagyis több, mint ÖTVEN éve a levegőben van. Az A380 meg 13 év után döglődik. :( Pedig economy utasként az (Emirates) A380 százszor kényelmesebb volt, mint a B747 (LH vagy KLM színekben). Jobb ülések, nagyobb hely, elképesztő CSEND repülés közben. A fedélzeti szórakoztató rendszer és a kiszolgálás/ellátás nem a típus érdeme ugyan, de az Emiratesnek egyik európai légitársaság sem jár a nyomában sem...
    Érdekes szempont ez az “egyszerűbb reggel-este 1-1 gépet 250 fővel megtölteni, mint napi egyet 500-zal”. Igen, ez igaz lehet. De amikor azt mondom, hogy egy tengerentúli járatra nincs jegy, csak hónapokkal előre, akkor el kell gondolkozni, hogy egy reptéri slotban 250 vagy 550 utast tudok-e elvinni?
    A 27 vs 70 tonnás fogyasztás is érdekes, mert egyrészt ugye 2-3szor annyi utas is tartozik hozzá, másrészt a repülőn hajtóművet cserélni korszerűbbre az ugye nem az ördögtől való gondolat. (B737MAX...)

  • @gabormagyar5329
    @gabormagyar5329 3 роки тому +5

    Tetszett a téma megközelítése mind utas, pilóta és üzemeltetői szempontból is, ugyanakkor adott volna egy + eszenciát a dolognak, ha már említésre került a reptéri oldal is, érdemes lett volna megkérdezni Somogyi-Tóth Dánielt, hogy milyen problémák és átalakítási szükségletek merültek fel a repülőtereken a típus fogadásával, kiszolgálásával és a típus kifutása után az ilyen méretű állóhelyek létjogosultságáról.
    Ugyanakkor ez egy rendkívül jó téma önállóan is, hogy a repülőgépek méretének és üzemanyag igényének növekedésével, a fordulóidő rövidülésével párhuzamosan hogyan változtak a repülőterek, és milyen új igények jelentkeztek, ill. tűntek el.
    További érdekes téma lehet még a különböző repülőtér környéki műszaki berendezések működése és jelentése (ILS, radarok, fénytechnika, üzemanyag hálózat, stb). A meteorológiáról is érdekes beszélgetést lehetne folytatni (érdekességek, számunkra kedvező vagy kedvezőtlen, ill. veszélyes jelenségek), mintegy továbbvíve és kibővítve a turbulencia témakörét.

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +1

      Kedves Gábor! Volt ilyen kérdésekről szól a korábbi epizódokban, például a Reptér születik c. részekben. :)

  • @norbertszekely217
    @norbertszekely217 3 роки тому +3

    A kedvenc repülőgépem az A380. Lenyűgőznek a méretei, ahogy repül. De én sejtettem, hogy nem lesz egy nagy sikertörténet, hiszen még fejlesztés alatt is úgy tűnt, hogy nem feltétlenül azért fejlesztik, mert nagy igény van rá hanem inkább azért, hogy megmutassák, jobbat tudnak építeni mint a 747-es.

  • @szabiroli
    @szabiroli 3 роки тому +5

    HA-LHU A330 bemutatása esetleg tervben van?

  • @janossomlay4631
    @janossomlay4631 3 роки тому +4

    Nagyon sajnálom, hogy el fognak tűnni. Életem legnagyobb élménye volt velük repülni LHR-BKK. 12 órás utat olyan kényelemben és nyugalomban mas típusokkal nem tapasztaltam. És egyetértek abban is, hogy turbolenciat alig lehetett erezni, olyan elegánsan viselte. Remelem azért még sikerül utaznom ilyen típussal, mert egy csodalatos élmény.

  • @82attilatoth
    @82attilatoth 3 роки тому +6

    8:18 pont emiatt a stratégia és mentalitás miatt van gond a légtér telítettséggel. Az A380 sok útvonalon kiválthatna több kis gépet, megspórolva újabb futópályák és állóhelyek építését. Lehet, hogy nagy darab gép, de megint, ugyanennyi utashoz az A350 és a B787 gépek két állóhelyet igényelnek, ami még több hely. A légtér is sok helyen telített, a késések többségét most már az elkülönítés korlátai okozzák. Egy nagyobb gép kevesebb gond a légiforgalmi irányítóknak, mint két kisebb.

  • @2012Budapest
    @2012Budapest 3 роки тому +5

    Meglepett hogy gazdaságilag nem érte meg,de így elmagyarázva már tiszta a kép.
    Nagyon köszönöm!

    • @PaulusdeKenezy
      @PaulusdeKenezy 3 роки тому +1

      Vírus nélkül nem igazán értem, mi lehet a baj ezekkel. Konkrétan a prémiumutasokra hajtottak, ami kompenzálja a nagyobb költségeket sőt... Egy kis gépben meg nincs már 1. osztály.

  • @robertsandorsimon3841
    @robertsandorsimon3841 3 роки тому +4

    Szenzációs előadás volt! Köszönöm!

  • @hm0627
    @hm0627 3 роки тому +5

    2021 augusztus 19-én fogok repülni Los Angelesből Londonba egy a380-assal.😁
    Már nagyon várom
    Remélem a covid is engedi majd 🤪

  • @tomhardy1234
    @tomhardy1234 3 роки тому +3

    Jó téma,szenzációs szakértő,szuper sorozat! Köszi,várom a további részeket!

  • @kemi242
    @kemi242 3 роки тому +2

    Azért remélem kerül belőlük majd múzeumba, kár lenne, ha mindet szétbontanák.

  • @istvan19672
    @istvan19672 3 роки тому +12

    Kedves György, sírva könyörgök ne mond már a hajtómüre, hogy "motor" mert ez szencségtörésnek számít szakmai körökben! Én a Kiliánon végeztem anno, és ha esetleg valaki a helikopter FORGÓSZÁRNYÁT légcsavarnak vagy netán propellernek merte nevezni akkor azon a hétvégén nem mehettünk haza a föiskoláról!😬😠
    Nagyon tetszenek és nagyon érdekesek a videók, köszönöm , hogy láthatom öket!!😀
    A kritikai megjegyzésem kifejezetten csak építö jellegü volt, semmi bántó szándék nem volt mögötte!!!
    Gratulálok a videokhoz!!!

    • @GyuC
      @GyuC 3 роки тому +6

      Kedves István,
      Egy kommentelő nagyon szépen elmagyarázta, hogy a kettő pont ugyanazt jelenti. Számomra az oktatóm - akit kb minden volt maléves pilóta maximálisan elismer - a repülés alfája és omegája. Ő is gond nélkül motornak hívja a motort. Ennyi.
      Javaslom azoknak a kijavítását, akik HAJTÁNY-nak hívják. Na az totálisan rossz, még csak nem is vicces.

    • @lakatosv
      @lakatosv 3 роки тому +2

      István, ez azért van így, mert Gyurinak volt szerencséje nem olyan embertől tanulni a repülést, aki -minden tiszteletem mellett- nem 2 éve repül, hanem aki igazi madárember, hangárajtótól a Góbén át a Boeing-ig mindenen (is) már akkor is, amikor mi még nem is éltünk. Aki ilyen régi vágású tanítóktól tanul, a hajtóművet motornak, a légcsavart srófnak, a szélvédőt dekknek fogja hívni. Én imádom! 🥰😎

    • @lakatosv
      @lakatosv 3 роки тому

      Most látom, Gyuri is ugyanezt írta korábban. 😁 Nem beszéltünk össze.

    • @dlaj1
      @dlaj1 3 роки тому

      Sugárhajtómű a neve. És hajtóműnek nevezik mióta nem benzinnel, hanem kerozinnal megy. Már az AN-26-on is légcsavaros-gázturbinás hajtómű volt a neve, ami a gépet "hajtja" és nem motor, mint pl a KA-26 helikpteren.
      Persze érthető a régi pilótatársak beidegződése, de nekem is bántja a fülemet itt a "motor"!

    • @FerencPeterDrPach
      @FerencPeterDrPach 3 роки тому

      Belsőégésű motor egyik típusa, vagyis akkor motor 😉
      GE mérnöke írta az alábbi szócikket a jet engine-ról:
      www.britannica.com/technology/jet-engine

  • @peltarlendori7027
    @peltarlendori7027 3 роки тому +2

    2012-ben Angliában a kiállításon volt szerencsém látni bemutatót repülni, olyan manőverekkel amit utasokkal alapból soha nem fog, nyugodtan kijelenthetem hogy mindenki tátott szájjal bámulta. Mindezt alacsony felhő szint mellett, párás idő de a nap átsütött helyenként, szuper volt, a spotterek nagy örömére, kár érte, de mint hallottuk érthető a kivonása. Én is reménykedtem
    hogy cargo változatra átépítik, de így azt sem fogjuk már látni. Egy remekművel megint kevesebb, de remélem egy két múzeum kap belőle nem lesz mind teljesen szétbontva.

  • @jtamas82
    @jtamas82 2 роки тому +3

    Nekem is 2x volt szerencsém Lufi A380-al utaznom, hatalmas élmény volt...

  • @faltopfake
    @faltopfake 3 роки тому +2

    Hatalmas gépek, mérnöki zsenialitás. Köszi a videót!
    ui.: Leírásban 1x "Kovcsházi Györggyel"-t írtatok.

  • @vftsforever
    @vftsforever 3 роки тому +2

    A repedésekről a szárnyon kár,hogy nem volt szó. Arról mit lehet tudni, mi okozza,és mennyire veszélyes?

  • @mihalytamas2433
    @mihalytamas2433 3 роки тому +2

    Kiváló video ismét,747el repültem 380al sajnos nem,ha lehetett volna inkább 380assal megyek,gyönyörü gép,a 747 valoban olyan mint egy régi távolsági busz :D Azt nem bánom ha kivonják.

  • @danielk.3411
    @danielk.3411 3 роки тому +2

    A földszinten is van rengeteg hely: a repülőgép oldala és az ülés között.
    De ami tényleg nagyon nagy előny az a hangszigetelés, szinte egy autóban nagyobb a zaj, miután behúzta a futóműveit a gép (akkor nagyon lehalkul). Más repülőben sokkal nagyobb a zaj, ezt úgy tűnik az utasok nem értékelik, vagy nem tudnak róla, hogy ilyen létezik.
    Nem véletlen, hogy az Emiratesnek jött be a típus: ők ilyen gyűjtő elosztó közponzként működnek. Csupán egy vevőért meg az Airbus nem fejleszt, így hát vesznek majd új 777-eket, ha visszatér a normális forgalom.

  • @filmeshobby7476
    @filmeshobby7476 3 роки тому +3

    Egy korábban hozzá szóló nézőtárshoz hasonlóan, az A350 - ről lezs esetleg videó? A "járvány miatt kerüljük a zsúfoltságot" pedig nem is lenne rossz a nagy A380 azon lehet szét ültetni. És végül az Airbus is megtehetné hogy az A350 hajtóműveivel szereli az A380 - at.

    • @GyuC
      @GyuC 3 роки тому

      Tervben volt, hogy új motorokat kapjon az A380, de végül nem sikerült az Emiratesszel megállapodni, és új megrendelések helyett inkább vissza is mondtak több gépet (illetve A350-est rendeltek helyettük)

    • @danielk.3411
      @danielk.3411 3 роки тому

      Ha jól tudom volt A380 neo-ról szó, mielőtt leállították a programot, csakhogy az Emiratesen kívül nem nagyon volt rá vevő. A hajtóműgyártók pedig nem nagyon akart belemenni új fejlesztésbe.
      Az Airbusnál valahogy nem divat ugyanazt a motort több típusra felszerelni.
      A Boeing-nél a 767-est például ugyanazzal a hajtóművel szerelték fel, mint a 747-est. Vagy ahogy a videoban is szó volt róla a 787-estől meg az új 747-8 örökölte a hajtóműveket.
      Sőt mostanában már az a divat kezd kialakulni, hogy még válsztani sem lehet hajtómű gyártót: pl.: a 777X-et csak a GE motorjaival lehet venni az A350-et meg csak Rolls-Royce motorral.

  • @Dan83736
    @Dan83736 3 роки тому +6

    Nagyon érdekes volt. Ez a kedvenc gépem.

  • @motocrosssymphony1157
    @motocrosssymphony1157 3 роки тому +3

    Concrode , A380 kedvenc gepek!

  • @endrepapp3159
    @endrepapp3159 3 роки тому +2

    Anno az MD-12-est azért kukázta a Douglas mert kutyának sem kellett. Ezt megvették nagyzolni de látszik, hogy nincs erre piaci igény.

  • @gergotorok6319
    @gergotorok6319 Рік тому +1

    Igazából csak az tudná megmenteni az A380-ast, hogy egyforma törzs mellett kisebb szárnyat építenek neki, vagy ugyan akkor szárny mellett hosszabb törzs és ki kell nekik fejleszteni egy új hajtóművet, akár újabbat mint az A350-nek, mert akkor gazdaságosabb lenne és talán újra lenne megrendelés.

  • @82attilatoth
    @82attilatoth 3 роки тому +2

    15:55 az Airbus fly-by-wire rendszere zseniális. Úgy van programozva, hogy a sidestick elmozdítása gyakorlatilag minden típuson ugyanazt eredményezi, függetlenül a gép és a vezérsík méretétől. Így nem kell új type rating esetén újratanulni a gép reakcióját és viselkedését. Szemben a B747 "bowdenes" megoldásával, aminek a gondolatától a mai napig kiráz a hideg. Volt szerencsém látni egy B747 gépen a vezetékeket a fülkéből a szárny felé futni a kabin plafonjában mindenféle csigán keresztül, hát nem volt megnyugtató a látvány.

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому +1

      Stockholmban járva érdemes a Jumbo Stay hostelben megszállni, ott kívül-belül körbe lehet járni egy B747 gépet:
      utazotodi.blog.hu/2019/04/20/thaifold_i

  • @mihalyterhes8857
    @mihalyterhes8857 3 роки тому +1

    Soha nem felejtem el amikor előszőr láttam Toulouse-ban az első repülései egyikén..... ahogy elhúz az autópálya felett, és tesz egy kört a város felett... kár értük....

  • @ecchstore2939
    @ecchstore2939 3 роки тому +1

    Egyszer én is utaztam A380nal, CDG-MIA viszonylaton, viszont majdhogynem kevesebb helyem volt a székem körül, minden irányban, mint az előtte BUD-CDG úton az A320on. Szóval valószínűleg kifogtam a leginkább beszékezett példányok valamelyikét. Az is igaz, hogy én az alsó szinten voltam.

  • @alogonomus6486
    @alogonomus6486 3 роки тому +1

    Mondjuk az An-225 személyében már volt korábban is ekkora repülőgép. Az egyedüli An-225 miatt addig nem vezették be hivatalosan az "F" kategóriát, bár mindenki tudta az érintett repterek listáját?

  • @palpatho8695
    @palpatho8695 3 роки тому +2

    Mennyibe kerül egy 10 -12 éves A 380 - as ?

  • @zoltanfoldi9915
    @zoltanfoldi9915 3 роки тому +3

    Az A380-nak felszállás illetve leszállás során minden esetben szükség van a teljes kifutó pálya hosszára? Köszönöm szépen.

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +6

      Egyáltalán nem. Egyrészt attól függ, hogy mekkora pályán lódul neki. De a V1 és a VR, valamint az addig megtett út hossza mindig a gép terhelésétől, valamint az időjárási tényezőktől függ.

    • @lukacs8446
      @lukacs8446 3 роки тому +1

      @@aeroparkbudapest No, meg mint műszaki, de "szakmán kívüli", felfigyeltem arra, hogy az A 380-800-asnak, mely forgalomban van,volt, nagyobb a szárnyfelúlete, mint arra szükség lenne. Elhangzott, hogy azt a nagyobb, -900-ashoz méretezték, így kisebb sebesség kell a leszálláshoz, tehát a kifutó is rövidebb lehet. Ha jól értettem.

  • @bareszsopte
    @bareszsopte 3 роки тому +2

    Lehetne gazdaságosabb hajtóművekre cserélni a mostaniakat. Meg az is a baj, hogy a teherszállító projektet leállították. De elképzelhető lenne egy kombi verzió utasokkal meg teherrel megrakva. Mondjuk ha beüt egy malőr és 2 hajtómű leáll, nem mindegy, hogy ez 4 vagy 2 motoros repülőgép esetében történik.

    • @csongorszemerits578
      @csongorszemerits578 3 роки тому

      Annyira nem jött be a projekt, hogy szinte nulla az esélye, hogy ebbe még bárki is pénzt tegyen

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому

      Az Emirates követelte a NEO hajtóműveket, de az Airbus már lemondott a projektről. A teherszállítás azért nem játszik (többek között) mert a felső fedélzetre nem tudom hogy tudnák felpakolni a terhet, meg a törzsátmérő sem ideális hozzá.

  • @akosszabadi6073
    @akosszabadi6073 3 роки тому +1

    Sajnálom nagyon hogy eltünnek az égről ezek a madarak. Remélem azért megmentenek 1-1 darabot az utókornak. Még úgy is hogy airbusból nekem az örök kedvenc az A340-es.

  • @dudi0042
    @dudi0042 3 роки тому +1

    Ezek szerint a vírus időszak után se fognak repülni az 380-asok. Kár. Szerettem az A380 szériát.

  • @W.L.R685
    @W.L.R685 2 роки тому +1

    2x sikerült utaznom vele, nagyon élveztem! Örök kedvencem marad!

  • @francikaa1
    @francikaa1 3 роки тому +2

    Ahogy elhangzott sajnos az üzemanyagfogyasztás miatt az A380 nagy hátrányban van,annak ellenére,hogy ugye gépjármüveknél minnél nagyobb annál olcsobbra jön ki (ha tele van).
    Fogyasztás:
    Boeing 787-9 2.31 L/100 km/utas
    Airbus A350-900 2.39 L/100 km/utas
    Airbus A380 3.16 L/100 km/utas
    Érdekesség:
    Volvo 9700 busz 0.41 L/100 km/utas
    Forrás: wiki

    • @istvanburuzs9843
      @istvanburuzs9843 3 роки тому +1

      Ahogy a 787 modern hajtóműveit megkaphatta a 747, ugyanígy az A320neo (vagy az A350] hajtóműveit is bele lehetne szögelni az A380ba.
      Sajnos ez a kivezetés ugyanolyan ideológiai/divat/hisztéria alapú döntés, mint annyi minden a világban...

    • @akosbodnar8087
      @akosbodnar8087 3 роки тому +1

      @@istvanburuzs9843 pont ez jutott eszembe, amikor a videót néztem. Ha a 747 ilyen lazán megkapta a 787 hajtóműveit, vajon a 350 ill kisebb gépek hajtóművei hogy nem jöttek szóba a későbbiekben az A380 program megmentésére?
      Amúgy az egészet nem értem annyiból még mindig, hogy OK, ha egy autóval 100km-en lehet spórolni 500ftot a benyán, de ettől még nem küldjük bontóba az összes 7 litert fogyasztó régebbi autót, mert azokért már kifizettunk pár milliót, amikor megvettük. Ez a matek mennyiben más az A380 esetében vajon??

    • @francikaa1
      @francikaa1 3 роки тому +1

      @@akosbodnar8087 Az A380-as nem egy 7 liter fogyaszto autonak felel meg, hanem egy 12 litert fogyaszto Barkas-nak,ugy hogy sosincs tele, hanem csak félig,és sok helyen nem férsz be az aluljároba/hid alá vele.
      Senki se taxizik 9 személyes Barkas-szal, mert böven elég egy 5 fös Skoda Rapid, ami elmegy 4.5 L/100km fogyasztással,és néha még az sincs tele.

  • @earny80
    @earny80 3 роки тому +1

    Az említett Hi Fly A380-as utolsó útja:
    ua-cam.com/video/w-X7L3FBWtU/v-deo.html

    • @z.gergoa.216
      @z.gergoa.216 3 роки тому

      Samnek elég sok sírós videót sikerül csinálnia mostanában... :)

  • @armada4488
    @armada4488 3 роки тому +1

    Köszönjük, ismét szuper összeállítás.

  • @SpeedFire88
    @SpeedFire88 3 роки тому +2

    Brutál mekkora gépek

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 3 роки тому +1

    14:30 -tól milyen szépen összefoglalja :)

  • @lmonoki
    @lmonoki 3 роки тому +1

    747-ből van szép számmal 747BCF is.

  •  3 роки тому

    Ideje mégis fontolóra venni a cargo verziót, azért csak nem kéne bezúzni 250 fiatal repülőt. :D

  • @tamasgudmon3864
    @tamasgudmon3864 3 роки тому +1

    Csodálkozok hogy most nem az öreg beszélt aki mindenez ért és aki simán tudná helyettesíteni Max Von Sydowot.

    • @wotan20
      @wotan20 3 роки тому +1

      Ez is, az is Tamáskám. Az öregek talán jobbak a régebbi gépek bemutatásánál, mert valószinűleg volt vele dolguk anno. Az újabb gépcsodáknál aztán jöhetnek a sima arcú, jóképű srácok is. ☺

  • @KristofHartmann
    @KristofHartmann 3 роки тому +1

    Mint mindig, nagyon jó anyag. Köszönöm.

  • @gersemark5233
    @gersemark5233 3 роки тому

    12. percnél szeretnék hozzászólni, még most is meg tudnak tölteni szinte fullra egy B787-9-as gépet. Az AeroMexico Párizs és Mexikóváros közötti járat (pl. Dec. 21-ei este induló gép) szinte tele volt, üres ülés alig. Talán attól is függ, hogy hova utaznak az emberek, és az a gép tele volt franciákkal is mint megtudtam.

  • @geotomi19
    @geotomi19 3 роки тому

    Nagyon jó videó újfent, megnéznék hasonló videót a 350essel is, Dreamlinerek is, de a 320as család is, de akár egy klasszikus 737vs A320 összeállitás

  • @bmw520ds
    @bmw520ds 3 роки тому +3

    Jó pár évvel ezelőtt, délelőtt minden nap jöttek a gépek D-K irányból, London, Párizs, München, Manchester, Amsterdam, Frankfurt...Nagyon hiányoznának a csíkok és a nagy méretük az égi óceánról!!!

  • @Andor-Szabo
    @Andor-Szabo 3 роки тому

    70 -27 t kerozik, A 380 - 787 - 9 Dream liner 🤔😳😳😳😳😳😳😳😳. Érthető, de kár hogy nem tudjuk meg, hogy milyen lett volna a 900 -as.

  • @richardhalmi1739
    @richardhalmi1739 3 роки тому

    Egy A 380-ba több ember fér szóval ki kéne használniuk a légitársaságoknak a járvány miatti szabályok miatt. A minimális távolság az emberek között biztos meg lenne.

  • @bismarck_01
    @bismarck_01 3 роки тому

    Nagyon kár értük, számomra az abszolút TOP1 az A380-as. Sajnos nem volt lehetőségem utazni vele.

  • @matehajdu3308
    @matehajdu3308 3 роки тому

    Nagyon jó videó, kedvenc típusok között van :) (Remélem van valami köze ennek a videónak ahhoz hogy 2 hete ezt a témát írtam hogy szuper lenne :D )

  • @leviflight008
    @leviflight008 3 роки тому

    A nagyobb gépeknél pl a boeing 747 hátso futomüvei miért vanak megdöntve ere a választ nagyon hálásan megköszöném

  • @wotan20
    @wotan20 3 роки тому +2

    Remek kiselőadás lett a műsorból. Kovácsházi úr akár professzorként, vagy ifjú korára tekintettel, professzor-aszisztensként is könyedén elboldogulna. Néhányan a fórumon már megpengették helyesen, hogy az A-380 egyfajta 'presztizs gyártmánya' lett az Airbusnak. A cégvezetők ezért vehették ennyire figyelmen kívül a piaci előrejelzéseket, pedig a 2000-es évek elején már maga Boeing figyelmeztette Airbust, hogy a piacnak nincs igazán szüksége két akkora utasszállító repülőgépre, mint az A-380, meg a B-747. A mostani járvány pedig úgy betette a kaput, hogy a selejtezés el fogja érni még a tripla 7-ek korábbi modeljeit is.

  • @skeetless6586
    @skeetless6586 3 роки тому

    Nagyon jó minőségű videó! Köszönjük a feltöltést!

  • @zoltanvilliger3868
    @zoltanvilliger3868 3 роки тому +3

    Az Air France június 26-án nyugdíjazta a teljes A380-as flottát
    valahol olvastam

  • @horvathmiklos7354
    @horvathmiklos7354 3 роки тому

    Nagyon információdús, érdekes rész volt, köszi

  • @drjanoshorvath
    @drjanoshorvath 3 роки тому

    Csak engem zavart h a sok hasznalt angol szobol amit nem ejtett rendesen, az amirol szo volt, az Airbus? 😊

  • @attilakotan8269
    @attilakotan8269 3 роки тому

    Az A350-es azért jó lett volna megemlíteni, hiszen az Airbus tulajdonképpen a A380-os kiváltására hozta létre szerintem tudták nagyon jól az airbus-nál, hogy a szélestörzsű gépek üzeleltetése nem lesz gazdaságos !

    • @Horregi
      @Horregi 3 роки тому

      A350 is széles törzsű, sőt szuper széles törzsű...

  • @Beckmann19
    @Beckmann19 3 роки тому

    Még a vírus helyzet előtt, nyári napokon főleg, sokat láttam ahogy ment felettünk. Az a hatalmas sárkányszerkezet, alulról semmi más típussal nem összetéveszthető. Jó lenne látni egyszer szemtől szemben is.

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому +1

      Én ültem rajta többször is, a méretei felfoghatatlanok. A hajtómű beömlő nyílások akkorák, amikben ugrálva sem érné el az ember a "plafont". A fedélzeten lévő bárpult és kiszolgálás meg egyszerűen hihetetlen volt (business classon).

  • @ЭрикЧерный-ш6ы
    @ЭрикЧерный-ш6ы 3 роки тому +1

    Szuper!

  • @TheLeve24
    @TheLeve24 3 роки тому

    Megteritik ezt a 400millio dollart (nagyjabol 132milliard ft) uzemidejuk alatt a gepek? (Jarvanyhelyzettol eltekintve)

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому +1

      Hát egyre kevésbé, pont ezért állítják le a gépeket. Az iparágban bődületes számok repkednek, egyszer azt hallottam, hogy a Qantas légitársaság Sydney - Los Angeles járata egy irányban 300.000 angol fontba, azaz 120 millió Ft-ba kerül. Ezt kell kitermelni, persze 500 ember dobja össze a pénzt egy útra, úgy 240.000 Ft fejenként egy irányban.

  • @82attilatoth
    @82attilatoth 3 роки тому +3

    Kedves Aeropark, következő gépvásárlás: ua-cam.com/video/d0-lbbTXZlM/v-deo.html
    Ki lehetne a parkban állítani és átalakítani étteremmé, rendezvényteremmé, szállodává, stb. Az árból még lehetne is faragni, ha az ember eladja a futóművet, hajtóművet, szélvédőket, stb. :)

    • @ferencdezsofi7194
      @ferencdezsofi7194 3 роки тому

      Nem férne el benne, vagy minimum ki kellene költöztetni egy csomó más típust. Másrészről a Malév sem használt Airbus gépeket, nem hiszem hogy nagy értéke lenne turisztikai szempontból.

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому +1

      @@ferencdezsofi7194 vicceltem, de egyébként nem MALÉV parknak hívják...

  • @robertvaczko
    @robertvaczko 3 роки тому

    Érdekes epizód, köszönjük!

  • @adamz3090
    @adamz3090 3 роки тому +2

    Én pont forditva tapasztaltam. Eddig bárhányszor utaztam A380nal, mindig az rángatott be a legjobban. Akkora a szárny hogy jobban belekap a szél mint a kisebb repülőknél.

  • @petykoo2007
    @petykoo2007 3 роки тому

    Jó lett a videó! Csodás ez a ✈️

  • @barnabasgober3251
    @barnabasgober3251 3 роки тому +2

    Sziazstok. Valaki nem tudja /pillanat hogy merre jár az antonov 225? Lehetne videó az autopilotról is.

  • @balazsherold1124
    @balazsherold1124 3 роки тому

    Az Airbus, hogy tudta enyire elnézni a piaci igényeket a 380-al?!

    • @dzadam32
      @dzadam32 3 роки тому +1

      Nem is annyira a piaci igényeket (szerintem), hanem inkább a trendeket... piacra dobásakor, de már a tervezése utolsó fázisában is nyilvánvaló volt, hogy nem lesz igény hosszú távon négy hajtóműves "óriásbálnákra (A340, 747)...

    • @zoltanzoltan275
      @zoltanzoltan275 3 роки тому +5

      meg az amerikaiak miatt lett sikertelen! eltitkolta a GE a GEx hajtóművet, direkt az a380 után mutatták be, plusz egyetelen amerikai légitársaság sem rendelt szándékosan belőle

  • @IrieHun
    @IrieHun 3 роки тому

    Ez is nagyon jol sikerult! Az An-124 tervben van esetleg?

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +1

      Olyannyira, hogy az An-124-esről szóló fedélzetlátogatós filmünk már tavaly ilyenkor elkészült. Itt tudod megnézni: ua-cam.com/video/tRid3LAGM7k/v-deo.html

    • @IrieHun
      @IrieHun 3 роки тому

      @@aeroparkbudapest 😀😀😀 igen, igen, pont most talaltam meg. Mindjart nezem is! Van egy kicsi emlekem rola. Koszonom a valaszt!

  • @martonderhan9230
    @martonderhan9230 3 роки тому +1

    Sanjnálom hogy eltűnnek az égről mert szerintem apszolúte mesterien tervezett gép volt de megérten

  • @82attilatoth
    @82attilatoth 3 роки тому +2

    3:07 nem igazán értem, miért baj a négy hajtómű. Ugyanennyi utas elviteléhez A350 vagy B787 gépből pont kettő kell, úgy a hajtóművek száma szintén 4 lesz.

    • @cppguy16
      @cppguy16 3 роки тому +2

      Feleannyi utast tud szállítani, de háromszor hatékonyabban. Azon kívül jóval könnyebb megtölteni utassal, és ha ez nem sikerül, kisebb a veszteség. A kisebb méret miatt közvetlen járatok indulhattak, pl. Washington DC és Róma között, amit soha nem lehetett volna kivitelezni nagyobb gépekkel. Ha egy járatot törölni kell, akkor 530 utasnak kell másik jegyet vásárolni, akik csak 25 másik járatra férnek fel. Az igazi tragédia, hogy teher szállításra sem túlságosan optimális.

    • @ivanmatza1889
      @ivanmatza1889 3 роки тому +1

      Harmadaval kevesebbet fogyaszt egy 787 mint az A380... nem kell nagy szamolas ahoz ,hogy belasd meg igy is gazdasagosabb mint az A380at elinditani egy jaratra

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому

      @@cppguy16 ezt értem, csak nem ez volt a kérdés hanem az utas per hajtómű. Az pedig A380 esetén 500/4, B787 esetén 250/2, tehát nem vagyunk beljebb. A hajtómű típusa és hatékonysága más kérdés.

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому

      @@ivanmatza1889 nem ez volt a kérdés, lásd a másik válaszomat itt.

  • @82attilatoth
    @82attilatoth 3 роки тому +1

    2:27 attól függ, honnan nézzük, de a felső szinten inkább szűkül a törzs, azért van oldalt tároló a szék mellett, mert a csökkenő fejtér miatt nem lehet betolni az ülést a falig. Volt szerencsém a pilótafülkét is meglátogatni, sőt a gép menüjét is végignyomkodhattam. Tény, hogy utasként nagyon kényelmes, kis kulisszatitok, hogy a légiutas-kísérők nem szeretik, mert több utas jut egy főre, mint általában. Nekem volt szerencsém alul, felül, turista és business osztályon is utazni.

  • @FerencziBence9522
    @FerencziBence9522 3 роки тому +2

    Jöhetne egy 777 esetleg A350 es videó :)

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  3 роки тому +10

      Lesznek ilyenek folyamatosan! A következő típusbemutatós epizód a DC-8-asokról fog szólni.

    • @Horregi
      @Horregi 3 роки тому +1

      @@aeroparkbudapest Hú, az nagyon jó, mert 1970-ben volt szerencsém repülni vele

  • @DirtyRocha
    @DirtyRocha 3 роки тому +3

    Nem lesz semmi.... vége van a fehér disznókkal.

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 3 роки тому +3

    Nekem az jutott eszembe, hogy lehetne járvány kompatibilis repülő gépeket csinálni ezekből, hiszen itt a 1,5-2 vagy több méter betartása az utasok között nem lenne olyan nehéz. A felszabadult raktér meg mehetne cargonak.
    Mondjuk fura, hogy cargo nem készült belőle, de utólag átalakítani nem lehet könnyű, mivel látszik, luxus gépnek készült.

    • @82attilatoth
      @82attilatoth 3 роки тому +2

      Persze, lehet másfél-két méteres távolságot tartani, csak akkor a jegy másfél millió Ft Budapest-London között.

  • @balazsgerdan9912
    @balazsgerdan9912 3 роки тому +1

    Nem tudom melyik társaság A-380-asával repült a riportalany, személy szerint mentem a Lufthansaval Houstonig, hát nagyon szűk volt a hely, az ülések is és a folyosó is, pláne, hogy visszafelé a Condor Boeing 767-esével jöttem vissza, ami sokkal komfortosabb, tágasabb gép.

    • @adamschwarz98
      @adamschwarz98 3 роки тому +2

      Én pont az ellentétéről tudok nyilatkozni! 767 Los Angeles-Amsterdam KLM a legborzasztóbb repülő utam volt. Nagyon szűk ülések illetve iszonyatosan kemények, mintha egy fadarabon ültem volna és tágasnak se éreztem az egész gépet összeségében ellentétben az A330-al amivel Amsterdam-New York távot tettem meg nah ott egy bőr kanapé volt kb a turista osztályon iszonyatosan sok lábtérrel! A380-assal sajnos nem tudtam repülni ami nagy álmom lett volna de sajnos koranivuros eltörölte a lefoglalt jegyemet a tipusra...

    • @GyuC
      @GyuC 3 роки тому +1

      British és Emirates A380-hoz volt szerencsém, kimondottan jó élmény volt mindkettő. Nyilván sok függ a légitársaság konfigurációjától, A330-asból is van élhetetlen (pl Cebu Pacific 436 üléssel), pedig alapvetően egy kényelmes típusnak mondható manapság a 2-4-2 elrendezéssel..

    • @istvanburuzs9843
      @istvanburuzs9843 3 роки тому +1

      A LH-t nyugodtan hívhatnánk luftwaffénak a mai napig is. Az emiratesen 2000ben már minden economy ülésen saját képernyő, stb volt. A LH ugyanakkor még simán megelégedett azzal, hogy 10-15 üléssoronként volt 1-1 képcsöves tévé befüggesztve... A híres német vendégszeretetről nem is beszélve.

  • @Beduin71
    @Beduin71 3 роки тому

    Mi lesz a szetszedett A380 as sorsa? Hamutartó? 🤔

  • @gzmakettvilag6203
    @gzmakettvilag6203 3 роки тому

    Akkor most felteszem a kérdést
    Airbus vagy Boeing?

  • @imregardo9832
    @imregardo9832 3 роки тому +2

    Mitől lesz az erbuszból erbasz ? nem jobban hangzik magyarul az erbusz mint az erbasz .

  • @foravar
    @foravar 3 роки тому +1

    sporlás a 2 hajtóműves/motoros gépek. A biztonságot a Boeing kezdte ezt, pedig látható hogy hazugság ez a biztonság. Regen nem lehetett az óceánt repülni, de a Boeing elkezdte faragni biztonságot és engedték. Persze nem lett biztonságosabb. Kellene egy jó hajtómű család kéne hogy takarékosabb legyen

  • @Huaqung
    @Huaqung 3 роки тому

    Első!! :DD

    • @gyetykom
      @gyetykom 3 роки тому +1

      Ügyes vagy xD

    • @dopamin81
      @dopamin81 3 роки тому +2

      Végre bekötötték nálad is a Matávot ?

    • @jozsefszabolcsjakab1656
      @jozsefszabolcsjakab1656 3 роки тому

      A jó édesanyád volt az első. Ott ahol én gondolom, te csak a második vagy.

  • @madaraszi
    @madaraszi 3 роки тому +1

    Én nem értem a pilótákat. Nem értik azt a szót, hogy SZÉP? Lehet, hogy tágas, lehet, hogy mérnöki bravúr, de hogy lehet szépnek nevezni egy ekkora böszme nagy monstrumot? Miféle alakja van, nyissa már ki a szemét! Félnek, hogy kisebb típusba teszik, ha nem dicséri, vagy mi a franc?