André Ferenc: Vakondtúrás (2024 ünnepi extra)

André Ferenc:
vakondtúrás
„mindenki senkije mindenkinek”
(magashegyi underground - metróhuzat)
látod, itt ez a város, azt hazudjuk róla,
hogy szép, így próbáljuk megszeretni,
de ez messze nem elég, mert itt
nincsenek évszakok,
csak a gyorskajáldák hevítik fel
az utcasarkokat, beivódik minden
ruharáncba a shawarmaszag.
onnan tudod, hogy tavasz
kéne jöjjön, hogy vakondok
túrják fel a járdát, feltörik a köveket
és folyton utánad fütyülnek,
hogy megtagadják lépteid.
így hogyan is érhetnéd
utol a holnapod, mert ebben
a városban rég nem a hó hull,
csak házakról a régi homlokzatok.
mert csak a kocsmákhoz lehet itt
viszonyulni, elhalkultak a szobrok
alatti futó borozások, átsietések a hídon,
és az üvegszemű horgászok türelmét tanulod.
öreg alkoholistákat álmodsz magadnak,
akik majd elmesélik, hogy minden éjjel
háromkor lesegítik mátyást a lováról
és elviszik a templom mellé vizelni.
mindig áthallgatózol a másik asztalhoz,
mint aki épp lemarad valamiről.
visszaverődnek rólad a mondatok,
ahogy tenyereket álmodsz magadnak,
hogy legyen amit elengedned,
ahogy kapcsolatokat álmodsz magadnak,
hogy legyen amit megtagadnod,
mert ritkulnak a köszönések
és ritkulnak a telefonhívások.
ez a város óvatosan becsorog zsebeidbe,
hogy simogasson, és te ilyenkor mindig
azt hiszed, hogy a telefonod rezeg,
látod, így üzen neked, így terjeszkedik,
így tanulja meg az arcodat,
és hazásat játszik veled,
mert közötök van egymáshoz,
mint leheletednek a buszok
ablakán lecsapódó párához.
ez is egy otthon, a kapaszkodás,
a jegyellenőrök lelkiismeretével
egy ütemre lendülni, és megtanulni
azt, hogy bárhová is indul
a járat, ez a város végül úgyis
elcipel magával, hogy megmaradjatok
egy fényképállvány elvakuzott álmaiban.

[@mariaszentirmai7403]

Szeretem a verseit, és még jól is gitározik.