Nagyon jó téma, és videó ismét Kedves Barbara! A rejtett nárcisztikusnak addig vagy jó, amíg "új" vagy az életében. Egy új szerelem, ami csupán számodra lesz szerelem, hiszen azt nagyon jól el tudja játszani neked, hogy rád várt és mennyire szeret. Igen, szereti amit nyújtasz, ahogyan szereted őt. Úgy fog szeretni, akár egy gyermek azt az embert, szülőt, aki mindent megvesz, megtesz, vagy megenged neki. Ha nemet mondanak egy gyermeknek, akkor dühös, dacos, hisztis lesz, aki elfordul tőled, mert nem az történik amit Ő akar. Sajnos egy nárcisztikusnak is körülbelül csupán egy eszköz lehetsz az életében ami a hasznára van ebben-abban. Olyan ember leszel az életében, akár egy játékszer egy gyermeknek. Egy gyermek ha elunja, megunja a játékát, akkor a sarokba hajítja és keres más izgalmakat, egy új játékot, amivel ugyanazt teszi majd egy idő után. Felnőtt emberként már ugyanezt a partnereivel játssza majd el, kvázi, ha nincs hasznára a partner, aki addig természetesen jó volt, sőt a legjobb volt, már nem olyan jó, érdekes, szép,sármos, stb. Ekkor elindul a leértékelés szakasza, és ilyenkor egyre többet akarsz adni, tenni érte, változtatni mindenen az ő javára, csak hogy visszaállítsd a kezdeti nagy szerelmes időszakot vele, de nem lesz benne köszönet. A nárcisztikus ilyenkorra már a fejedre nő. Nem felelsz meg többé, nem leszel elég, sem elég jó. Tehetsz bármit, jön a csenddel verés, az érzelmi elhanyagolás, a személyed leértékelése, majd az új forrással való lecserélés, és az eldobás. Igen, a nárcisztikus eldobja a partnerét, mint egy darab szemetet. A nárcisztikus ilyenkor úgy tesz, mintha nem léteznél, és soha nem léteztél volna. Eltűnik, leblokkol, letilt mindenhol a közösségi médiában, és minden egyéb helyen, mert tudja, hogy ettől szenvedsz, és tudatosan büntetni akar. A nárcisztikus kihasznál. Előnyös kapcsolat egy nárcisztikus számára az, hogy a nagy semmiért Ő mégis mindent megkap, neki mindent elnéznek, és a tetteikért soha nem vonják őket felelősségre. Így tudja, hogy bármit megtehet ellened. Tudja, és mindig tudta, hogy szereted, hát mindent megteszel azért, hogy viszontszeressen. Nem szeretett, és nem is fog. Soha. Ahogyan megváltozni sem. Akárhányszor is fogadod vissza, minden alkalommal tönkre fogja tenni a kapcsolatot, és természetesen azt az embert, aki Őt szereti. Nem fogja sohasem belátni azt, hogy baj van vele és azzal ahogyan kapcsolódik, viselkedik, és amit tesz az intim partnerével. Ha egy "tökéletes" nárcisztikusnak nem jön be az élete, ami sajnos rendszerint így történik, mélypontra kerül, és ha nincs épp megfelelő forrása, mivel neki nem szerelme van, hanem forrása, akkor újra megjelenik az exei, az anno eldobott kihasznált kapcsolatai életében, mert valahonann biztosítani akarja a forrás folyamatosságát. Mikor egy "forrás" kiismeri, szembesíti a tetteivel a nárcisztikust, vagy meghúzza a határokat, azt a nárcisztikus nem tudja elviselni, nem tűri. Úgy fogja érezni, hogy Őt bántják, és áldozatszerepet vesz fel. Mindegy hogyan és milyen módokon használt ki a kapcsolat alatt, Ő továbblép, és másnap már másvalaki mellett mosolyog és él tovább. Nem érdekli hogyan tett tönkre érzelmileg, lelkileg, anyagilag stb. A forrás számukra az élet. A forrás az imádatod, a rajongásod, a szereteted, a támogatásod, a gondoskodásod, és minden amit érte tesznek mások, mert ettől érzi, hogy értékes. Ő újra értékesnek fogja magát érezni melletted, miközben lassan újra leértékel és a ciklus végén újra eldob. Ne adj több esélyt olyannak, aki azt sosem becsülte meg. Adj esélyt olyannak, aki viszontszeret, és értékel. Az meg fog becsülni. Az jól fog szeretni. Ott kölcsönös lesz a szeretet, az elfogadás, a támogatás, a megértés, és a kötődés is. Ott boldog leszel. Felejtsd el a nárcisztikust amilyen gyorsan csak lehet. A többit majd az élet rendezi. Ne feledd, mindenki visszakapja amit másokkal megtett. Senki nem távozik bűntetlenül innen a történetük, az életük végén.
Kedves Péter Tökéletes kiegészítést írtál nekünk a narcisztikusokról, Barbara előadása mellé....Igazad van mindenki visszakapja amit másokkal tett..ha" eljön az ideje." ok okozat elől nincs hová bújni...
Barbara Hálásan köszönöm ! Nagyon sokat segített a videóid! Áldás kísérje utadat és családodnak! ❤❤🙏🙏🙏 Kodepens vagyok 😢 A munkám, hivatasom,Szocialis ápoló és gondozó! Ez a videó mindenre rá vilagotott, és a megmentő is vagyok!
Szép napot! Nagyon igaz minden csoport! Én sajnos az első vagyok! Szeretnék kigyogyulni ebből! 3 évig éltem ilyen emberrel! De már egyre jobban érzem magam a videóból tanulok! Sajnos nincs annyi pénzem hogy fizessek próbálok egyedül gyógyulni! Köszönöm szépen! 🥰🙏
Rám mind az öt típus igaz. Egy barátságban tapasztaltam meg mindezt. Volt egy barátom, akit ezidáig a legjobbnak gondoltam, de az utóbbi időben teljesen megváltozott. Amikor összeismerkedtünk, még nagyon elesett volt, magányos, és munkája sem volt. Beszélgettünk, találkoztunk, felkaroltam őt, ha szüksége volt valamire, mindig ott voltam és szó nélkül segítettem. Így volt, hogy segítettem Nyíregyházáról felköltöznie Pestre, az albérletet is én szereztem neki, és mivel kaucióra se volt pénze (akkor állt munkába) azt is letettem a lakásra. Aztán besegítettem az albérleti díjának a fizetésébe is, mert nem keresett túl jól. Azt mondta többet segítettem neki, mint az egész családja. Hét hónapig egy haverja se nézett rá, senki sem volt mellette. Én mindig ott voltam, amikor kellett. Felsorolni is nehéz mi mindent tettem érte. Az életemet feláldoztam volna érte. Aztán észrevehetően megváltozott a viselkedése irányomban. Több pénze lett, hirtelen a netes barátai is előkerültek, és elkezdett elég rendesen mellőzni. Ezt nehezen viseltem és próbáltam keresni a társaságát, meg kértem, hogy akkor legalább a pénzem egy részét adja vissza. Erre kinevetett, majd feljelentett zaklatásért. A történethez hozzátartozik, hogy addigra az egyik haverját már beköltöztette magához, magyarán én már nem fértem bele az életébe. Később visszavonta a feljelentését. Mindezek ellenére annyira kedveltem, hogy végrendeletileg még a vagyonomat is ráhagytam. Ennek az az oka, hogy egy bátyám van, aki nem fordít rám semmilyen figyelmet, mellőz és hagyja, hogy a beteg édesanyánkat egyedül gondozzam. A srácra visszatérve, az utóbbi időben rendszeresen elvittem dolgozni, és annyi nem volt benne, hogy a benzinbe beszálljon, sőt még azt is elvárta, hogy a kajáját is én fizessem. Ha programot akartam, én szerveztem. Elhívtam Esti Kornél-koncertre, mert tudom hogy szereti. A belépővel megleptem, semmivel nem viszonozta. Nemrég a testvére is hozzá költözött, na azóta rám már egyáltalán nincs szüksége, hanyagol. Legutóbb azon vesztünk össze, hogy megbeszéltünk közösen egy hétvégi találkozót egyik szombat estére. Délután háromig nem jelentkezett, erre felhívtam és kérdeztem mikor találkozunk, mire flegmán közölte, hogy egyedül akar maradni, mert egész héten a testvérével volt, és különben is velem többször találkozik, mint más barátaival (persze, mert én vittem akkor munkába). Az egész szombat estém ugrott, egyedül mentem moziba. Persze, hogy ki voltam rá akadva. Ő a telefonban úgy beszélt velem, mint akit a seggéből rángatott ki, lekezelő, arrogáns volt, minimális tiszteletet sem tanúsította irántam. Amikor ezt szóvá tettem, folyton csak annyit mondott, hogy hülyeségeket beszélek, semmi nem igaz abból, amit mondok. Erre bedühödtem és csak annyit mondtam, hogy dögöljön meg. Utána letiltott azzal, hogy az egyetlen embert is elvesztettem, akinek valaha is fontos voltam. Próbáltam beszélni vele, de megfenyegetett, hogy újra feljelent zaklatásért. Már visszavonattam a végrendeletem, mert amikor még normális volt, a covid alatt a javára végrendelkeztem. Ja, és négy hónap után próbáltam kibékülni vele, megbeszélni a történteket. Erre egy erdős részre elcsalt és az öccsével meg akart öletni, hogy végleg eltűnjek az életéből. Szerencsére sikerült elmenekülnöm. Ennyi az én történetem. Emiatt vagyok most szarul és érzem magam becsapottnak és elárultnak. És nagyon magányos is vagyok.
Szuper! Rájöttem nemrég, te pedig megerősítettél! 👌❤️🐞 Én inkább egészségesen vagyok empatikus, de bizonyos emberekkel szemben nem szabad ezt sem, mert visszaélnek vele, és saját magukat is tovább aljasítják viselkedésükkel!
Azt hiszem,egy állandó veszélyzónában élek és éltem eddig...mert az 5 kategória ismertetésében az első 4-ben nagyon is magamra ismertem..Létezik ez??!!Ugyan már kiléptem a nárcisztikus bántalmazó kapcsolatomból,mégis napi szinten veszem észre magamon,hogy még mindig "mentegetem,babusgatom,igazolom" őt magamban...szörnyű teher...szabadulnék tőle nagyon...A videót köszönöm,kiváló összegzés!
Mikor még semmit se tudtam erről hogy ilyen vagyok.. empatikus és akkoris szerettem mikor leszart megcsalt akkor mondta hogy tudja hogy különleges vagyok mert árad rólam az a fajta szeretett amire nagyon kevés ember képes.Én befejeztem.vele.Önmagammal foglallkozok s úgy gondolom ez a legnagyobb fajdalom neki hogy egy ilyen "forrást elveszített"
Dettó.megmagyarázni nem tudja tulajdonképp mi baja,csak más kell nem te,egyszeruen megun és megcsal.bármit teszel sosem lesz elég jó,sosem leszel elég neki .folyton uj élmény kell,uj személy akitől ugy érzi többet kap.bár dehogy,csak az erzés hogy veled elbánhat mert sosem lesz olyan odaadó ami belőled árad egyszerűen bosszantja ellensegeddé teszi.igaza van Bánkinak azt teszi tönkre amire a legjobban vágyik belül egy megbántott dacos kisgyerek.
Drága Barbara! ...amióta nézem, hallgatom az előadásaidat, elképesztő folyamatok indultak el bennem. Miközben beszélsz a dolog különféle oldalairól, látom az eddigi életemet szinte mint egy filmet. ...közben időnként jól kibőgöm magam, mert szépen lépésről lépésre a helyére kerül minden, amik miatt eddig egyszerűen nem értettem hogy mi a csudáért "kapom én folyton ezt az élettől"? ... Megszülettem egy nárcisztikus emberpár egyszem lányaként. ...Így az előadásaid alapján szépen sorban rávetül a "reflektorfény" minden, minden fájdalmas emlékre... Nem volt szerelmi házasság és így a rendszeres családi cirkuszokban vagy csendes terrorban mindig én voltam aki a középen állt... egyfajta boxzsák... velem terrorizálták, manipulálták egymást, miközben meg sem fordult a fejükben, hogy ez... nekem(!)... hogy esik. Aztán a későbbiekben amikor 10-éves voltam...elváltak és anyu talált egy másik nárci társat aki ráadásul még alkoholista is volt. Eddig egyszerűen nem értettem olyan dolgokat, hogy miért volt pl. az, hogy amikor 17-évesen begörcsöltem gyomorfekéllyel, akkor anyunak esze ágában nem volt orvost-mentőt hívni hozzám... estem össze a fájdalomtól és ő közölte hogy csak feküdjek le, majd kialszom...persze már értem... neki az volt a fontos, hogy a szomszédok előtt a látszatot fenntartsa és még ki tudja miket beszéltek volna, ha orvost látnak hozzánk jönni... és még százszámra jönnek az emlékek időben innen-onnan... Mindemellett képtelen vagyok nem empatikusan fordulni az emberek, helyzetek, események felé. Úgy érzem, mi emberek valami éteri-finomabb rezgési szinten "egy szövetet" alkotunk,... összetartozunk mindannyian ezért szinte kényszeresen próbálok segíteni, ha bármi olyan történik amiben tudok segíteni. Így visszagondolva szinte egyetlen olyan társkapcsolatom nem volt, amiben ne a nárci-skála valamelyik felsőbb szintjén álló emberbe szerettem volna bele... vonzanak?...vonzanak. Mostanra már nem is merek nyitni senki felé, mert olyan mértékű lelki sérüléseket okozott a legutolsó naív kapcsolódásom amiből az összeköltözés másnapján szinte menekülnöm kellett, mert ami egészen addig édenkerti összetartozásérzés volt, arról az összeköltözés éjjelén kiderült, hogy egy többszemélyiségű - pszihopata - nárcisztikus ember ügyesen "megszőtt hálója" akart lenni... és a munkahelyeimen is... az utóbbi 10-évben szinte mindig olyan közegbe kerülök ahol minimum egy, 9-10-es nárci van. Most értettem meg az előadásaidból, hogy hogyan érdemes őket "kezelni"... hogyan kell hozzájuk viszonyulni, ha valamennyire konfliktusmentessé szeretném tenni a munkaidőt. A megbocsátással kapcsolatosan tökéletesen igaz amit megfogalmaztál... hogy az nekik egyfajta jóváhagyása a tetteiknek. Ezzel, hogy ezt így helyretetted bennem... meg tudok bocsátani annak, aki 7-éven át mérgezett-szipolyozott és akinél nem értettem hogy miért teszi a dolgokat újra és újra. :) Ezer köszönet a munkádért!!!
Sajnos 53 éves koromban tudtam meg, hogy miért hasonló dinamikájú minden kapcsolatom. 20 éves barátságot szakítottam meg. Szinte csak nárcik vettek körül, a megkoronázás az utolsó pszichopata volt, amiből már több, mint egy éve próbálok felépülni. nem is tudom milyen lehet egy normális kapcsolat. Nekem mindkét szülőm nárci volt, és minden rám illik. Nem én találtam ki, 8 éve, hetente járok pszichológushoz.
Apám, anyám nárci volt. 48 évesen is kísért. Halála előtti két hónapban, anyu meg hátba vert esernyővel. Sajnos. Apám meg végignézte. Volt vagy 6-7 nője, ebben nőttem fel. Sőt, gyilkossági kísérletbe fordult apu részéről. Így a nagyapám volt a gyámom. Úgy vonzom a nárcisztikusokat, mint mágnes a vasat. Ma is, bárki lehet. Nőket is vonzom. Túlzottan empatikus vagyok, aminek mindig én iszom meg a levét. -Megmenető, túlzott empatikus, nárcisztikus szülők- megbocsájtás- Mind a 4.
Szia Barbara. Én egy kodependes, megmentő, magas fokon empatikus ember vagyok. Nagyon tetszenek a videóit, minden szavad tanítás. Köszönöm szépen, hálás vagyok, hogy rád találtam és általad felismertem, hogy egy mérgező, bántó Nárcisztikus emberrel éltem kapcsolatban. Szép napot kívánok neked 😇🙏❤️
Kedves Barbara! Nagyon köszönöm ezt a videót! Nagyon sokat segít az összes, szinte iszom a szavaid. Az egész életem minden történése értelmet nyer. Rengeteg választ kapok. Köszönöm a munkád! 🙏 5-ből 4 igaz rám...😐 (a pozitívizmus nem) Mindkét szülőm nárci (apa- rejtett, anya-kőkemény, és nyílt) és (most már értem) ennek következményeként, hogy egy szintén rejtett nárci az élettársam (9 éve)... 😕😕
Te jó ég!!! Leesett a tantusz. Minden reggel az a reggeli "imám", hogy ez a nap is szép lessz és minden rendben van. Ma is felébredtem és hálátadok, hogy egészséges vagyok . És hányszor mondtam azt, hogy minden ember alapjában véve jó,csak úgy kell hozzáállni. Most mit csináljak? Kétségbeestem.
Az első négy ok annyira rám passzol, mintha rólam írtad volna. És az érdekes az benne, hogy az életben számtalan előnnyel járnak ezek a tulajdonsagok. Csak ne jöjjön szembe egy narcisz....! De mostmár ezt is megtapasztaltam, és megtanultam, mire kell figyelni. Köszönöm
Megmentő típus is vagyok, empatikus (abnormális szinten), koodependens, nárcisztikus szülőm is van. Up&downer vagyok inkább, mint folyamatos pozitív gondolkodású (de a felfele ívben nagyon tudok lelkesedni). Megbocsátani is szeretek (és adtam rengeteg esélyt is). Befogadtam. Meg is akartam változtatni... mind stimmel.
Sokszor csak felhasználnak minket a vágyaik felhasználásához,úgy,hogy azt hitetik el az emberekkel Ők a segitők! Fura világ a szegény segithet a gazdagabbnak,de müködhet forditva! Pl. Ellopják más ötletét! Kiapadhatatlan a szeretetlenség,de a szeretet is! 🤗
Sajnos 5-ből 4-igaz volt rám éreztem a munkahelyemen és a baráti körömben éreztem hogy ha velük voltam energiát vesztettem !! Most nincs már barátságaim csak a családom akikkel harmóniában vagyok .Most csak magamra figyelek sok jót tettem és semmit nem kaptam ki használtak csúnyán!! Miután nemet mondtam még ők sértődtek meg de most nyugodt vagyok dolgozom magamon már tudok nemet mondani!!!Köszönöm neked .
Jelenleg is érintett vagyok a dologban eleinte pontosan ezt tette mindennek elhordta a volt feleségét is magát nagyon jó színben próbálta feltűntetni stb... Már akkor is gyanús volt.Sok év elteltével egyre jobban hiszi, hogy mindent megtehet napi szinten próbál sárba taposni.Csak azt felejti el, hogy nem a volt felesége vagyok sem a mostani és szerencsére nem köt össze egy gyermek sem így "könnyen" ki tudok lépni.Nagyon hasznosak a videói nehéz erre a tudatra teljesen rá ébredni.És elfogadni, hogy ez nem fog változni. Itt jegyezném meg még valamit a pozitív emberekről a közösségi médiában van ilyen csoport is ahol történeténetesen tag is jópárszor láttam, hogy célba veszi a "Jó reggelt" Hogy telt a napotok" jelmondatos fényképpel ellátott mosolygós Hölgyeket.Valahol akkor kiszolgáltatottá válnak ezek a hölgyek, urak hiszen tökéletes célpontokká válnak.Nagy tanulság.
Köszönöm Barbara, csodás, hogy általad felismerhettem egy nárcisztikys mellett élek...33 evig...en a mindig megbocsájtó empata csoportba sorolnám magam...leváltam róla, de még mindig nem könnyü mert egy házban lakunk de elkulonitett lakrésszel....nagy segítség vagy a hozzám hasonlo sorsu embereknek...❤💞🙏
Kedves Barbara, a legjobbkor jott ez a video nekem. Evek ota olvasgatok a temaban legalabb egy eve hallgatlak teged is. Talan mar kezdek tudatomra ebredni, es a Banki konyv, a csaladallitas mellett nagyon sokat segitettel a videoiddal, hogy rajojjek egy rejtett(vekonyboro) “aldozati barany” narci anya nevelt fel, mikozben sokkal idosebb batyam a cerebralis narcizmusaval is elnyomott. Baratnok, fonok, szomszedok voltak narcik az eletembe, a legnagyobb szerencsemre viszont a ferjem nem az. Es az osszes tobbi emberi kapcsolatomban sokkal tudatosabba valtam. Vegre szabad vagyok - gondoltam, de ra kellett jonnim, hogy nem. Kamasz gyerekem ferfi osztalyfonoke a vallas moge bujt rejtett narci es borzalmas erzes, hogy nem tudom megvedeni tole. Az iskolabol nem hozhatom el, mert szereti a baratait es a tobbi tanarat is, raadasul nagyon messze lenne a legkozelebbi gimnazium. A szulok (hal istennek) fele atlat rajta, de a masik fele egyre jobban ajnarozza, egyre magasabbra emeli. Kerlek, ha van hozza kedved es van rola valami megoszthato tudni valo, akkor keszitsel nekun egy olyan videot (biztos sokunkat erdekelne) ami abban segit, hogy a csoport egyik fele, hogy hivja fel a csoprt masik felenek a figyelmet arra, hogy nagy bajban vannak gyerkeink. Eddig sehol nem talaltam semmi anyagot a pedagogus a REJTETT narcisztikus temaban. Sajnos fogalmam sincs, hogy mit tehetek forrás legyek, vagy ellenseg? Halasan koszonom! Fiadnak es persze neked is jo egeszseget kivanva Aldott Husvetot kivanok🥚!
Köszönöm! Mind az 5-ben magamra találtam. Nekem nemrég mozdult meg a Szívem az elengedés útjára,mikor is többszöri türelmes őszinte kommunikációban megpróbáltam az apámat tájékoztatni arról h rosszul esik ahogy videlkedik,mire ő azt szokta válaszolni,hogy rosszul érzed,menj el orvoshoz! Sok idő volt míg lányaként szembe mertem nézni a realitással -Null empátia. Elindult a Szívem a felszabadulás útján:). Véééége🙏
Szia nagyon jók a videók sokat segítettel ezt köszönöm neked. 1 évig voltam kapcsolatban jöttek a dolgok és mindig megaltam voltak furcsa jelenségek minden igaz az amit elmondtál11 szer bocsátottam meg és mentem vissza megkertem a kezét az volt a 11edik vicces de hát így volt. 2 _3 hónap tűrhető nem volt olyan sok konfliktus szinte alig , gyereket akartunk pár hónapra rá és elkenyelmesedett én megijedtem és meghatraltam ez ennyi volt ez után derült ki 1 hónapra rá találtalak mert nem hagyott a dolog. És igen ez egy nárcisz és minden világosá vált hogy miről is van szó. Szenvedek mert hát szerelmes vagyok voltam még sajnálom is mert amúgy kár érte ! de sose gondoltam volna hogy miután vége azzá valók .Úgy érzem mintha át adta volna azt ahogyan ö éli a napjait megmergezet és mennyire igaz szó szoros értelmében. Azzá válsz kicsit nagyon és elérte hogy még most is rá gondoljak. Köszönöm megegyszer neked fantasztikus a munkassagod😊 Jó ember vagy! Minden jót kívánok!
Nagyon köszönom eszt a videót! Nagyon jó és nagyon igaz! Én a 5ös csoportba tartozok. Sajnos èdesapám egy szomatikus nárci. Mikor még fiatal voltam, vonzódtam a szomatikus narcissztikusokhoz. Nagyon nagy szerencsém volt! Elutasított mind. Nem voltam nekik elég alázatos. Csak szexet akartak tölem, mind szeretönek talán. Ez meg nekem nem kellet!
Diagnosztizált borderline vagyok, bár szerencsére magasan funkcionáló. Amelyek igazak rám: - Megmentő ("Nem tudta megvalósítani az álmait, ez nagyon veszélyes" => Tényleg veszélyes, mert sokszor ő tehet róla, én mégis felmentem...) - Megbocsátó - Túlzottan empatikus Talán csak a neveltetés nem stimmel. Egyáltalán nem a régies, konzervatív módon neveltek, hogy ki kell szolgálnom a férfit, sokkal inkább arra buzdítottak, hogy álljak a saját lábamra, és a tanulás legyen az első. Majd' meg is ütötte a családtagjaimat a guta, amikor látták, mégis mennyire megalkuvó tudok lenni a kapcsolataimban... Még ha nem is nárcisztikust fogok ki, egész biztosan olyat, aki nem tisztel igazán, nem lelkesedik a közös jövőnk iránt.
En is bevonzottam egy ilyen narcisztikust es nagyon megbetegettem mellette es ezt nagyon elvezte is. Es minel rosszabb allapotban voltam annal jobban orult neki mert fuuggtem tole nem anyagilag szerencsere de fizikailag raszorultam a segitsegere. Es mindig fenyegetett hogy nem fog segiteni . Tortent hogy meg enni sem vasarolt nekem.
Szia kedves Barbara! Nagyszeru dolog, hogy ily modon felnyitod a szemunket a narcisztikusokkal szemben🙏🏻! Narcisztikus szulo gyerekekent, mind az elso 4 tipus illik ram. Eppen a leheto legjobbkor jott ez a video , el sem tudom mondani mennyire hasznos nekem. Ki kell kuszobolni ezeket a mergezo narcisztikus kapcsolatokat ( “baratsag”, stb..) Megegyszer koszonom a videot 🙏🏻💝
Kedves Barbara! Ezekkel a tulajdonsàgokkal, segítőként ,mind rendelkezem,. Most, hogy meghallgattam a videód , amit eddig csak sejtettem, hogy az útóbbi emberi, párkapcsolataim is erről szóltak, sajnos! Már jó ideje kutatom, keresem a kérdéseimre a választ, gyógyulás formáit több színten. Nagyon köszönöm!
Én sajnos mind az öt tulajdonságot felsőfokon érzem sajátom nak! Még hozzátennék egy hatodikat is mégpedig azt hogy annyira naiv vagyok hogy mindenkiről azt hiszem hogy pont olyan jószívű és igaz ember mint mint amilyennek én érzem magamat! Egyébiránt nem vagyok egy buta nő de egy kis kedvesség től már el tudok ájulni sajnos! Kedves Barbara a videóid segítségével átgondoltam az egész helyzetemet Meg azt is hogy mi történt velem nálam már véget ért a játszma a nárcisztikus férjemnek! Úton vagyok kifelé ebből A szörnyű kapcsolatból és ma már csak azt sajnálom hogy az én fiatalabb koromban nem igazán volt ez téma és ismeretterjesztő UA-cam videók se voltak! 45 évet töltöttem vele Szörnyű házasságban plusz a két év udvarlás És így most 65 évesen fogom elhagyni hogy a maradék életemet legalább nyugalomban élhessen le! Ő egy minimum kilences rosszindulatú cerebrális nárcisztikus! Én azt ajánlanám mindenkinek hogyha nem akarja elpazarolni az egyetlen életét ami neki jutott az az ilyen típusú nárcisztikust hagyja el még időben és akkor lesz esélye Egy boldog és normális életre!
Nárcisztikus anya gyermeke vagyok, aki nem igazán törődött velem, viszont a nagyszüleim annál nagyobb szeretettel neveltek! Sajnos nárcisztikus tulajdonsagokat vélek magamon felfedezni, pedig nem szeretnék olyan lenni! Nem tehetek róla, és sajnálom is hogy olyan vagyok!
A túlzott empátia és a pozitív szemléletem és a kaotikus, szerintem nárcisztikus háttér. Nem jöttem rá,hogy melyik családtagom melyik volt, azt tudom, hogy elhanyagolt édesanyám érzelmileg,fizikailag. Nem kívánt gyerek voltam, parentifikált aztán édesanyám és nekem kellett sokszor helyettük felnőttnek lennem. A túlzott felelősségvállalás az is nagyon jellemző rám.
9 -es a leányzó :D de én szociopátia jellemet is láttam benne . Sajnos erős a vonzalom felé ,de tisztába vagyok a hátrányaival . Ő az a típusú nárcisztikus lány aki játszik az emberekkel ,de vele is épp eleget játszanak . Miként lehet ezen segíteni ? Pszichológus? Amúgy a teljes családra jellemző volt mindez . Megmentője vagyok ,segítőszándékkal próbálok közeledni felé ,de sajnos idővel ,elutasító és hát ami jellemző erre a betegségre . Játszik a férfiakkal és vele is játszanak . Talán a közömbösség a legjobb fegyver ellene.Erős jellem vagyok én is :D és ha sebezhető is egyszerűen nem tudom elviselni a hazugságot és hűtlenséget . Utána járok mindennek .
Döbbenetes!!! Lassan világossá válik, miért hasonlít Apura a Nárcim?! -A zord megjelenése ellenére, miért kerestem benne a szikrányi JÓT amit szerethetek?! -Olyan mesés tükröt tartottam, hogy meg sem kérdőjeleztem, szabad-e az Energiámat átfolyatni. -2012 óta számtalanszor megbocsátottam, mert “tetszett neki”, hogy én ilyen vagyok! -Társadalmilag és egészségileg teljesen lecsúszott volt. Minden téren minőségileg emelkedett az életszinvonala. Monhatom, hogy a “Te- re és a Mi-re” figyelve olyan jövedelemforrást szereztem a Nárcimnak, hogy míg él bőven arathatja. Rá jellemző csalárdsággal sok nőt kábít egyszerre, folyamatosan!
Túlzottan pozitivként és félig narcisztikus szülőkkel a hátam mögött hamar felismertem és nem is lett kapcsolat....erre mondják, hogy minden rosszban van vmi jó?! Mondjuk azóta kapargászom a pozitiv oldalam össze mert ettől függetlenül rossz érzés.
Mindig olyan nők vonzottak akikkel valami nem stimmel. Megmentő tìpus vagyok ès kodependens. Talán azèrt lehet számomra vonzó a megmentő státusz mert kevès az önbizalmam ès ezzel próbálom az èrtèkemet növelni. Persze ez nem tudatos mert èn tènyleg szeretek másokon segìteni viszont mègis manipulatìvnak èrzem ès ez visszatetsző.
Bocs, hogy belekotty 🙂 Szerintem nem. Legalábbis nálunk nem fájt neki, hanem sértett és felháborodott volt. Nagyképű és manipulátor, miszerint én vagyok a hibás mindenért. Nem, nincs sem lelkiismeretfurdalás, sem megbánás, sem veszteségérzet.
@@anitaturi9192 Sajnos csak így tudnak élni, mert erre képesek. Én szánom ( nem felmentem!) őket. Estemben, 5 év távlatából látom már, hogy igaz, hogy én jártam meg csúnyán vele ( anyagi csőd és daganatos betegség- meggyógyultam) és dolgozom a kodependenciámon, de én tudtam, tudok boldog lenni, merek szeretni, merek önmagam lenni, tudom ki vagyok és hova tartok. Egy nárci - az ex biztosan- nem mondhatja ezt el magáról őszintén. Élnek abban a hamis világban, illúzióban, amit a traumáik elviselése érdekében építettek.
Köszönöm Barbi, nagyon tanulságos volt a vidweó. Sajnos minden potnban érintett vagyok.
MOSTMÁR MAGAMNAK KELL MEGBOCSÁTANOM, HOGY ENNYI IDŐT PAZAROLTAM RÁ!
BARBARA!🙏 HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM, NAGYON TANULSÁGOS ANYAG!🙏 (Mind az öt jellemző)
Nagyon jó téma, és videó ismét Kedves Barbara!
A rejtett nárcisztikusnak addig vagy jó, amíg "új" vagy az életében. Egy új szerelem, ami csupán számodra lesz szerelem, hiszen azt nagyon jól el tudja játszani neked, hogy rád várt és mennyire szeret. Igen, szereti amit nyújtasz, ahogyan szereted őt. Úgy fog szeretni, akár egy gyermek azt az embert, szülőt, aki mindent megvesz, megtesz, vagy megenged neki. Ha nemet mondanak egy gyermeknek, akkor dühös, dacos, hisztis lesz, aki elfordul tőled, mert nem az történik amit Ő akar. Sajnos egy nárcisztikusnak is körülbelül csupán egy eszköz lehetsz az életében ami a hasznára van ebben-abban. Olyan ember leszel az életében, akár egy játékszer egy gyermeknek. Egy gyermek ha elunja, megunja a játékát, akkor a sarokba hajítja és keres más izgalmakat, egy új játékot, amivel ugyanazt teszi majd egy idő után. Felnőtt emberként már ugyanezt a partnereivel játssza majd el, kvázi, ha nincs hasznára a partner, aki addig természetesen jó volt, sőt a legjobb volt, már nem olyan jó, érdekes, szép,sármos, stb. Ekkor elindul a leértékelés szakasza, és ilyenkor egyre többet akarsz adni, tenni érte, változtatni mindenen az ő javára, csak hogy visszaállítsd a kezdeti nagy szerelmes időszakot vele, de nem lesz benne köszönet. A nárcisztikus ilyenkorra már a fejedre nő. Nem felelsz meg többé, nem leszel elég, sem elég jó. Tehetsz bármit, jön a csenddel verés, az érzelmi elhanyagolás, a személyed leértékelése, majd az új forrással való lecserélés, és az eldobás. Igen, a nárcisztikus eldobja a partnerét, mint egy darab szemetet. A nárcisztikus ilyenkor úgy tesz, mintha nem léteznél, és soha nem léteztél volna. Eltűnik, leblokkol, letilt mindenhol a közösségi médiában, és minden egyéb helyen, mert tudja, hogy ettől szenvedsz, és tudatosan büntetni akar. A nárcisztikus kihasznál. Előnyös kapcsolat egy nárcisztikus számára az, hogy a nagy semmiért Ő mégis mindent megkap, neki mindent elnéznek, és a tetteikért soha nem vonják őket felelősségre. Így tudja, hogy bármit megtehet ellened. Tudja, és mindig tudta, hogy szereted, hát mindent megteszel azért, hogy viszontszeressen. Nem szeretett, és nem is fog. Soha. Ahogyan megváltozni sem. Akárhányszor is fogadod vissza, minden alkalommal tönkre fogja tenni a kapcsolatot, és természetesen azt az embert, aki Őt szereti. Nem fogja sohasem belátni azt, hogy baj van vele és azzal ahogyan kapcsolódik, viselkedik, és amit tesz az intim partnerével. Ha egy "tökéletes" nárcisztikusnak nem jön be az élete, ami sajnos rendszerint így történik, mélypontra kerül, és ha nincs épp megfelelő forrása, mivel neki nem szerelme van, hanem forrása, akkor újra megjelenik az exei, az anno eldobott kihasznált kapcsolatai életében, mert valahonann biztosítani akarja a forrás folyamatosságát. Mikor egy "forrás" kiismeri, szembesíti a tetteivel a nárcisztikust, vagy meghúzza a határokat, azt a nárcisztikus nem tudja elviselni, nem tűri. Úgy fogja érezni, hogy Őt bántják, és áldozatszerepet vesz fel. Mindegy hogyan és milyen módokon használt ki a kapcsolat alatt, Ő továbblép, és másnap már másvalaki mellett mosolyog és él tovább. Nem érdekli hogyan tett tönkre érzelmileg, lelkileg, anyagilag stb. A forrás számukra az élet. A forrás az imádatod, a rajongásod, a szereteted, a támogatásod, a gondoskodásod, és minden amit érte tesznek mások, mert ettől érzi, hogy értékes. Ő újra értékesnek fogja magát érezni melletted, miközben lassan újra leértékel és a ciklus végén újra eldob. Ne adj több esélyt olyannak, aki azt sosem becsülte meg. Adj esélyt olyannak, aki viszontszeret, és értékel. Az meg fog becsülni. Az jól fog szeretni. Ott kölcsönös lesz a szeretet, az elfogadás, a támogatás, a megértés, és a kötődés is. Ott boldog leszel. Felejtsd el a nárcisztikust amilyen gyorsan csak lehet. A többit majd az élet rendezi. Ne feledd, mindenki visszakapja amit másokkal megtett. Senki nem távozik bűntetlenül innen a történetük, az életük végén.
Kedves Péter Tökéletes kiegészítést írtál nekünk a narcisztikusokról, Barbara előadása mellé....Igazad van mindenki visszakapja amit másokkal tett..ha" eljön az ideje." ok okozat elől nincs hová bújni...
i realize it's kinda randomly asking but does anyone know of a good place to stream new tv shows online?
@Marcus Nikolai I would suggest Flixzone. You can find it on google :)
@Remy Canaan Definitely, I have been watching on flixzone for since march myself :)
@Remy Canaan Thank you, I signed up and it seems like they got a lot of movies there :D I really appreciate it !!
Barbara Hálásan köszönöm ! Nagyon sokat segített a videóid! Áldás kísérje utadat és családodnak! ❤❤🙏🙏🙏
Kodepens vagyok 😢
A munkám, hivatasom,Szocialis ápoló és gondozó! Ez a videó mindenre rá vilagotott, és a megmentő is vagyok!
Szép napot! Nagyon igaz minden csoport! Én sajnos az első vagyok! Szeretnék kigyogyulni ebből! 3 évig éltem ilyen emberrel! De már egyre jobban érzem magam a videóból tanulok! Sajnos nincs annyi pénzem hogy fizessek próbálok egyedül gyógyulni! Köszönöm szépen! 🥰🙏
Rám mind az öt típus igaz. Egy barátságban tapasztaltam meg mindezt. Volt egy barátom, akit ezidáig a legjobbnak gondoltam, de az utóbbi időben teljesen megváltozott. Amikor összeismerkedtünk, még nagyon elesett volt, magányos, és munkája sem volt. Beszélgettünk, találkoztunk, felkaroltam őt, ha szüksége volt valamire, mindig ott voltam és szó nélkül segítettem. Így volt, hogy segítettem Nyíregyházáról felköltöznie Pestre, az albérletet is én szereztem neki, és mivel kaucióra se volt pénze (akkor állt munkába) azt is letettem a lakásra. Aztán besegítettem az albérleti díjának a fizetésébe is, mert nem keresett túl jól. Azt mondta többet segítettem neki, mint az egész családja. Hét hónapig egy haverja se nézett rá, senki sem volt mellette. Én mindig ott voltam, amikor kellett. Felsorolni is nehéz mi mindent tettem érte. Az életemet feláldoztam volna érte. Aztán észrevehetően megváltozott a viselkedése irányomban. Több pénze lett, hirtelen a netes barátai is előkerültek, és elkezdett elég rendesen mellőzni. Ezt nehezen viseltem és próbáltam keresni a társaságát, meg kértem, hogy akkor legalább a pénzem egy részét adja vissza. Erre kinevetett, majd feljelentett zaklatásért. A történethez hozzátartozik, hogy addigra az egyik haverját már beköltöztette magához, magyarán én már nem fértem bele az életébe. Később visszavonta a feljelentését. Mindezek ellenére annyira kedveltem, hogy végrendeletileg még a vagyonomat is ráhagytam. Ennek az az oka, hogy egy bátyám van, aki nem fordít rám semmilyen figyelmet, mellőz és hagyja, hogy a beteg édesanyánkat egyedül gondozzam. A srácra visszatérve, az utóbbi időben rendszeresen elvittem dolgozni, és annyi nem volt benne, hogy a benzinbe beszálljon, sőt még azt is elvárta, hogy a kajáját is én fizessem. Ha programot akartam, én szerveztem. Elhívtam Esti Kornél-koncertre, mert tudom hogy szereti. A belépővel megleptem, semmivel nem viszonozta. Nemrég a testvére is hozzá költözött, na azóta rám már egyáltalán nincs szüksége, hanyagol. Legutóbb azon vesztünk össze, hogy megbeszéltünk közösen egy hétvégi találkozót egyik szombat estére. Délután háromig nem jelentkezett, erre felhívtam és kérdeztem mikor találkozunk, mire flegmán közölte, hogy egyedül akar maradni, mert egész héten a testvérével volt, és különben is velem többször találkozik, mint más barátaival (persze, mert én vittem akkor munkába). Az egész szombat estém ugrott, egyedül mentem moziba. Persze, hogy ki voltam rá akadva. Ő a telefonban úgy beszélt velem, mint akit a seggéből rángatott ki, lekezelő, arrogáns volt, minimális tiszteletet sem tanúsította irántam. Amikor ezt szóvá tettem, folyton csak annyit mondott, hogy hülyeségeket beszélek, semmi nem igaz abból, amit mondok. Erre bedühödtem és csak annyit mondtam, hogy dögöljön meg. Utána letiltott azzal, hogy az egyetlen embert is elvesztettem, akinek valaha is fontos voltam. Próbáltam beszélni vele, de megfenyegetett, hogy újra feljelent zaklatásért. Már visszavonattam a végrendeletem, mert amikor még normális volt, a covid alatt a javára végrendelkeztem.
Ja, és négy hónap után próbáltam kibékülni vele, megbeszélni a történteket. Erre egy erdős részre elcsalt és az öccsével meg akart öletni, hogy végleg eltűnjek az életéből. Szerencsére sikerült elmenekülnöm. Ennyi az én történetem. Emiatt vagyok most szarul és érzem magam becsapottnak és elárultnak. És nagyon magányos is vagyok.
Sajnos 5-ből 5 igaz. 😟 Mindig mindenkiben keresem a jót és mindig azon vagyok hogy segítsek, háttérbe szorítva a saját igényeimet.
Tiszta én..szintúgy
Sajnos erre kell vogyazni. Nem kell mindent megbocsajtani csak azt amit tenyleg eltudok felejteni.🐰🐰❤️❤️
Valószínűleg szülősítő szülők, vagy mártír szülők gyereke vagy.......ha háttérbe szorítod a saját igényeidet,
Én is ilyen vagyok...
Nekem 2 jelentős vonással rendelkező anyám volt.Szülősítő szülő és mártír egyszerre
Mind az öt jellemző rám. A videód meghallgatását követően hirtelen összeállt a kép. Hálásan köszönöm ezt a felismerést is! 🙏
Szuper! Rájöttem nemrég, te pedig megerősítettél! 👌❤️🐞 Én inkább egészségesen vagyok empatikus, de bizonyos emberekkel szemben nem szabad ezt sem, mert visszaélnek vele, és saját magukat is tovább aljasítják viselkedésükkel!
Másként fogalmaznék: megbocsájtani érdemes, és kell is, de kibékülni nem..
Azt hiszem,egy állandó veszélyzónában élek és éltem eddig...mert az 5 kategória ismertetésében az első 4-ben nagyon is magamra ismertem..Létezik ez??!!Ugyan már kiléptem a nárcisztikus bántalmazó kapcsolatomból,mégis napi szinten veszem észre magamon,hogy még mindig "mentegetem,babusgatom,igazolom" őt magamban...szörnyű teher...szabadulnék tőle nagyon...A videót köszönöm,kiváló összegzés!
Mikor még semmit se tudtam erről hogy ilyen vagyok.. empatikus és akkoris szerettem mikor leszart megcsalt akkor mondta hogy tudja hogy különleges vagyok mert árad rólam az a fajta szeretett amire nagyon kevés ember képes.Én befejeztem.vele.Önmagammal foglallkozok s úgy gondolom ez a legnagyobb fajdalom neki hogy egy ilyen "forrást elveszített"
Dettó.megmagyarázni nem tudja tulajdonképp mi baja,csak más kell nem te,egyszeruen megun és megcsal.bármit teszel sosem lesz elég jó,sosem leszel elég neki .folyton uj élmény kell,uj személy akitől ugy érzi többet kap.bár dehogy,csak az erzés hogy veled elbánhat mert sosem lesz olyan odaadó ami belőled árad egyszerűen bosszantja ellensegeddé teszi.igaza van Bánkinak azt teszi tönkre amire a legjobban vágyik belül egy megbántott dacos kisgyerek.
Drága Barbara! ...amióta nézem, hallgatom az előadásaidat, elképesztő folyamatok indultak el bennem. Miközben beszélsz a dolog különféle oldalairól, látom az eddigi életemet szinte mint egy filmet. ...közben időnként jól kibőgöm magam, mert szépen lépésről lépésre a helyére kerül minden, amik miatt eddig egyszerűen nem értettem hogy mi a csudáért "kapom én folyton ezt az élettől"? ... Megszülettem egy nárcisztikus emberpár egyszem lányaként. ...Így az előadásaid alapján szépen sorban rávetül a "reflektorfény" minden, minden fájdalmas emlékre... Nem volt szerelmi házasság és így a rendszeres családi cirkuszokban vagy csendes terrorban mindig én voltam aki a középen állt... egyfajta boxzsák... velem terrorizálták, manipulálták egymást, miközben meg sem fordult a fejükben, hogy ez... nekem(!)... hogy esik. Aztán a későbbiekben amikor 10-éves voltam...elváltak és anyu talált egy másik nárci társat aki ráadásul még alkoholista is volt. Eddig egyszerűen nem értettem olyan dolgokat, hogy miért volt pl. az, hogy amikor 17-évesen begörcsöltem gyomorfekéllyel, akkor anyunak esze ágában nem volt orvost-mentőt hívni hozzám... estem össze a fájdalomtól és ő közölte hogy csak feküdjek le, majd kialszom...persze már értem... neki az volt a fontos, hogy a szomszédok előtt a látszatot fenntartsa és még ki tudja miket beszéltek volna, ha orvost látnak hozzánk jönni... és még százszámra jönnek az emlékek időben innen-onnan... Mindemellett képtelen vagyok nem empatikusan fordulni az emberek, helyzetek, események felé. Úgy érzem, mi emberek valami éteri-finomabb rezgési szinten "egy szövetet" alkotunk,... összetartozunk mindannyian ezért szinte kényszeresen próbálok segíteni, ha bármi olyan történik amiben tudok segíteni. Így visszagondolva szinte egyetlen olyan társkapcsolatom nem volt, amiben ne a nárci-skála valamelyik felsőbb szintjén álló emberbe szerettem volna bele... vonzanak?...vonzanak. Mostanra már nem is merek nyitni senki felé, mert olyan mértékű lelki sérüléseket okozott a legutolsó naív kapcsolódásom amiből az összeköltözés másnapján szinte menekülnöm kellett, mert ami egészen addig édenkerti összetartozásérzés volt, arról az összeköltözés éjjelén kiderült, hogy egy többszemélyiségű - pszihopata - nárcisztikus ember ügyesen "megszőtt hálója" akart lenni... és a munkahelyeimen is... az utóbbi 10-évben szinte mindig olyan közegbe kerülök ahol minimum egy, 9-10-es nárci van. Most értettem meg az előadásaidból, hogy hogyan érdemes őket "kezelni"... hogyan kell hozzájuk viszonyulni, ha valamennyire konfliktusmentessé szeretném tenni a munkaidőt. A megbocsátással kapcsolatosan tökéletesen igaz amit megfogalmaztál... hogy az nekik egyfajta jóváhagyása a tetteiknek. Ezzel, hogy ezt így helyretetted bennem... meg tudok bocsátani annak, aki 7-éven át mérgezett-szipolyozott és akinél nem értettem hogy miért teszi a dolgokat újra és újra. :) Ezer köszönet a munkádért!!!
Sajnos 53 éves koromban tudtam meg, hogy miért hasonló dinamikájú minden kapcsolatom. 20 éves barátságot szakítottam meg. Szinte csak nárcik vettek körül, a megkoronázás az utolsó pszichopata volt, amiből már több, mint egy éve próbálok felépülni. nem is tudom milyen lehet egy normális kapcsolat. Nekem mindkét szülőm nárci volt, és minden rám illik. Nem én találtam ki, 8 éve, hetente járok pszichológushoz.
Kedvey Barbara!Szuoer ez a felvetel.is!Koszonom.Sajnos ram mindehyik kategoria igaz
Apám, anyám nárci volt.
48 évesen is kísért.
Halála előtti két hónapban, anyu meg hátba vert esernyővel. Sajnos. Apám meg végignézte. Volt vagy 6-7 nője, ebben nőttem fel.
Sőt, gyilkossági kísérletbe fordult apu részéről. Így a nagyapám volt a gyámom.
Úgy vonzom a nárcisztikusokat, mint mágnes a vasat. Ma is, bárki lehet. Nőket is vonzom. Túlzottan empatikus vagyok, aminek mindig én iszom meg a levét. -Megmenető, túlzott empatikus, nárcisztikus szülők- megbocsájtás-
Mind a 4.
Szia Barbara. Én egy kodependes, megmentő, magas fokon empatikus ember vagyok. Nagyon tetszenek a videóit, minden szavad tanítás. Köszönöm szépen, hálás vagyok, hogy rád találtam és általad felismertem, hogy egy mérgező, bántó Nárcisztikus emberrel éltem kapcsolatban. Szép napot kívánok neked 😇🙏❤️
Köszönöm a videót Barbara!
5-ből , 4!
Sokat segített újra, h vissza találják magamhoz!
Kedves Barbara!
Nagyon köszönöm ezt a videót! Nagyon sokat segít az összes, szinte iszom a szavaid. Az egész életem minden történése értelmet nyer. Rengeteg választ kapok. Köszönöm a munkád! 🙏
5-ből 4 igaz rám...😐 (a pozitívizmus nem)
Mindkét szülőm nárci (apa- rejtett, anya-kőkemény, és nyílt) és (most már értem) ennek következményeként, hogy egy szintén rejtett nárci az élettársam (9 éve)... 😕😕
Köszönöm. Nagyon jó volt a videó! Nárci szülők gyermeke vagyok megmentőnek hiszem magam.
Te jó ég!!! Leesett a tantusz.
Minden reggel az a reggeli "imám", hogy ez a nap is szép lessz és minden rendben van. Ma is felébredtem és hálátadok, hogy egészséges vagyok . És hányszor mondtam azt, hogy minden ember alapjában véve jó,csak úgy kell hozzáállni.
Most mit csináljak? Kétségbeestem.
Nagyon jó a téma Barbi!Én a megmentők táborába tartozom...egyre tudatosabban,hála a sok munkádnak!!!Köszönöm❤
Az első négy ok annyira rám passzol, mintha rólam írtad volna. És az érdekes az benne, hogy az életben számtalan előnnyel járnak ezek a tulajdonsagok. Csak ne jöjjön szembe egy narcisz....! De mostmár ezt is megtapasztaltam, és megtanultam, mire kell figyelni. Köszönöm
Megmentő típus is vagyok, empatikus (abnormális szinten), koodependens, nárcisztikus szülőm is van. Up&downer vagyok inkább, mint folyamatos pozitív gondolkodású (de a felfele ívben nagyon tudok lelkesedni). Megbocsátani is szeretek (és adtam rengeteg esélyt is). Befogadtam. Meg is akartam változtatni... mind stimmel.
4 illik rám, kivétel a pozitivitás. Elég sokkoló ezzel szembesülni.
Hálásan köszönöm,sajnos nagyon megbocsájtó vagyok de ahogy öregszem úgy látom nincs megbocsájtas nárcisztikusoknak!!
5-ből 3. Megmentő, empatikus, megbocsátó.
Sokszor csak felhasználnak minket a vágyaik felhasználásához,úgy,hogy azt hitetik
el az emberekkel Ők a segitők! Fura világ a szegény segithet a gazdagabbnak,de müködhet
forditva! Pl. Ellopják más ötletét! Kiapadhatatlan a szeretetlenség,de a szeretet is! 🤗
Negy igaz ram is ,igazi magnes vagyok..Koszonom a felvilagositast sokat tanultam belolle.
Sajnos 5-ből 4-igaz volt rám éreztem a munkahelyemen és a baráti körömben éreztem hogy ha velük voltam energiát vesztettem !! Most nincs már barátságaim csak a családom akikkel harmóniában vagyok .Most csak magamra figyelek sok jót tettem és semmit nem kaptam ki használtak csúnyán!! Miután nemet mondtam még ők sértődtek meg de most nyugodt vagyok dolgozom magamon már tudok nemet mondani!!!Köszönöm neked .
Sajnos az első 4 nagyon igaz rám nézve. Nagyon megsínlettem ezt a kapcsolatot. Sajnos 2x is.
Ezt csinálom 30 éve! A férjemmel, a testvéreim el! 😢
Jelenleg is érintett vagyok a dologban eleinte pontosan ezt tette mindennek elhordta a volt feleségét is magát nagyon jó színben próbálta feltűntetni stb... Már akkor is gyanús volt.Sok év elteltével egyre jobban hiszi, hogy mindent megtehet napi szinten próbál sárba taposni.Csak azt felejti el, hogy nem a volt felesége vagyok sem a mostani és szerencsére nem köt össze egy gyermek sem így "könnyen" ki tudok lépni.Nagyon hasznosak a videói nehéz erre a tudatra teljesen rá ébredni.És elfogadni, hogy ez nem fog változni. Itt jegyezném meg még valamit a pozitív emberekről a közösségi médiában van ilyen csoport is ahol történeténetesen tag is jópárszor láttam, hogy célba veszi a "Jó reggelt" Hogy telt a napotok" jelmondatos fényképpel ellátott mosolygós Hölgyeket.Valahol akkor kiszolgáltatottá válnak ezek a hölgyek, urak hiszen tökéletes célpontokká válnak.Nagy tanulság.
Köszönöm Barbara, csodás, hogy általad felismerhettem egy nárcisztikys mellett élek...33 evig...en a mindig megbocsájtó empata csoportba sorolnám magam...leváltam róla, de még mindig nem könnyü mert egy házban lakunk de elkulonitett lakrésszel....nagy segítség vagy a hozzám hasonlo sorsu embereknek...❤💞🙏
Kedves Barbara, a legjobbkor jott ez a video nekem. Evek ota olvasgatok a temaban legalabb egy eve hallgatlak teged is. Talan mar kezdek tudatomra ebredni, es a Banki konyv, a csaladallitas mellett nagyon sokat segitettel a videoiddal, hogy rajojjek egy rejtett(vekonyboro) “aldozati barany” narci anya nevelt fel, mikozben sokkal idosebb batyam a cerebralis narcizmusaval is elnyomott. Baratnok, fonok, szomszedok voltak narcik az eletembe, a legnagyobb szerencsemre viszont a ferjem nem az. Es az osszes tobbi emberi kapcsolatomban sokkal tudatosabba valtam. Vegre szabad vagyok - gondoltam, de ra kellett jonnim, hogy nem. Kamasz gyerekem ferfi osztalyfonoke a vallas moge bujt rejtett narci es borzalmas erzes, hogy nem tudom megvedeni tole. Az iskolabol nem hozhatom el, mert szereti a baratait es a tobbi tanarat is, raadasul nagyon messze lenne a legkozelebbi gimnazium. A szulok (hal istennek) fele atlat rajta, de a masik fele egyre jobban ajnarozza, egyre magasabbra emeli.
Kerlek, ha van hozza kedved es van rola valami megoszthato tudni valo, akkor keszitsel nekun egy olyan videot (biztos sokunkat erdekelne) ami abban segit, hogy a csoport egyik fele, hogy hivja fel a csoprt masik felenek a figyelmet arra, hogy nagy bajban vannak gyerkeink. Eddig sehol nem talaltam semmi anyagot a pedagogus a REJTETT narcisztikus temaban. Sajnos fogalmam sincs, hogy mit tehetek forrás legyek, vagy ellenseg?
Halasan koszonom! Fiadnak es persze neked is jo egeszseget kivanva Aldott Husvetot kivanok🥚!
Köszönöm! Mind az 5-ben magamra találtam. Nekem nemrég mozdult meg a Szívem az elengedés útjára,mikor is többszöri türelmes őszinte kommunikációban megpróbáltam az apámat tájékoztatni arról h rosszul esik ahogy videlkedik,mire ő azt szokta válaszolni,hogy rosszul érzed,menj el orvoshoz! Sok idő volt míg lányaként szembe mertem nézni a realitással -Null empátia. Elindult a Szívem a felszabadulás útján:). Véééége🙏
Mindegyik csoportba beleillek.😔
Nagyon jó a videód!
Sajnos én egy nagyon empatikus, megbocsátó személyiség vagyok.
Szia nagyon jók a videók sokat segítettel ezt köszönöm neked.
1 évig voltam kapcsolatban jöttek a dolgok és mindig megaltam voltak furcsa jelenségek minden igaz az amit elmondtál11 szer bocsátottam meg és mentem vissza megkertem a kezét az volt a 11edik vicces de hát így volt. 2 _3 hónap tűrhető nem volt olyan sok konfliktus szinte alig , gyereket akartunk pár hónapra rá és elkenyelmesedett én megijedtem és meghatraltam ez ennyi volt ez után derült ki 1 hónapra rá találtalak mert nem hagyott a dolog. És igen ez egy nárcisz és minden világosá vált hogy miről is van szó. Szenvedek mert hát szerelmes vagyok voltam még sajnálom is mert amúgy kár érte ! de sose gondoltam volna hogy miután vége azzá valók .Úgy érzem mintha át adta volna azt ahogyan ö éli a napjait megmergezet és mennyire igaz szó szoros értelmében. Azzá válsz kicsit nagyon és elérte hogy még most is rá gondoljak. Köszönöm megegyszer neked fantasztikus a munkassagod😊 Jó ember vagy!
Minden jót kívánok!
Nagyon köszönom eszt a videót! Nagyon jó és nagyon igaz! Én a 5ös csoportba tartozok. Sajnos èdesapám egy szomatikus nárci. Mikor még fiatal voltam, vonzódtam a szomatikus narcissztikusokhoz. Nagyon nagy szerencsém volt! Elutasított mind. Nem voltam nekik elég alázatos. Csak szexet akartak tölem, mind szeretönek talán. Ez meg nekem nem kellet!
Hálásan köszönöm!Sajnos több táborban is magamra ismertem.
Diagnosztizált borderline vagyok, bár szerencsére magasan funkcionáló.
Amelyek igazak rám:
- Megmentő ("Nem tudta megvalósítani az álmait, ez nagyon veszélyes" => Tényleg veszélyes, mert sokszor ő tehet róla, én mégis felmentem...)
- Megbocsátó
- Túlzottan empatikus
Talán csak a neveltetés nem stimmel. Egyáltalán nem a régies, konzervatív módon neveltek, hogy ki kell szolgálnom a férfit, sokkal inkább arra buzdítottak, hogy álljak a saját lábamra, és a tanulás legyen az első. Majd' meg is ütötte a családtagjaimat a guta, amikor látták, mégis mennyire megalkuvó tudok lenni a kapcsolataimban... Még ha nem is nárcisztikust fogok ki, egész biztosan olyat, aki nem tisztel igazán, nem lelkesedik a közös jövőnk iránt.
Köszi Barbi..igen igen és igen mindd igaz ram ..ezt használta ki
Megmentő és tùlzottan empatikus 😔
En is bevonzottam egy ilyen narcisztikust es nagyon megbetegettem mellette es ezt nagyon elvezte is. Es minel rosszabb allapotban voltam annal jobban orult neki mert fuuggtem tole nem anyagilag szerencsere de fizikailag raszorultam a segitsegere. Es mindig fenyegetett hogy nem fog segiteni . Tortent hogy meg enni sem vasarolt nekem.
Nárcisztikus anya empatikus, megbocsátó , nárcit vonzó vagyok egész életemben. Nagyon sokat segítenek a videóid, Barbara! Köszönettel♥️
Nagyon szépen köszönöm
Szia kedves Barbara!
Nagyszeru dolog, hogy ily modon felnyitod a szemunket a narcisztikusokkal szemben🙏🏻!
Narcisztikus szulo gyerekekent, mind az elso 4 tipus illik ram.
Eppen a leheto legjobbkor jott ez a video , el sem tudom mondani mennyire hasznos nekem. Ki kell kuszobolni ezeket a mergezo narcisztikus kapcsolatokat ( “baratsag”, stb..)
Megegyszer koszonom a videot 🙏🏻💝
A megbocsájtók kõrébe tartozom tartoztam. Most már multidõben. Kõszõnjük az elõadást.
Nagyon jo !!!köszönöm hogy vagy nekünk ❤
Kedves Barbara!
Ezekkel a tulajdonsàgokkal,
segítőként ,mind rendelkezem,.
Most, hogy meghallgattam a videód , amit eddig csak sejtettem, hogy az útóbbi emberi, párkapcsolataim is erről szóltak, sajnos!
Már jó ideje kutatom, keresem a kérdéseimre a választ, gyógyulás formáit több színten.
Nagyon köszönöm!
Én sajnos mind az öt tulajdonságot felsőfokon érzem sajátom nak! Még hozzátennék egy hatodikat is mégpedig azt hogy annyira naiv vagyok hogy mindenkiről azt hiszem hogy pont olyan jószívű és igaz ember mint mint amilyennek én érzem magamat! Egyébiránt nem vagyok egy buta nő de egy kis kedvesség től már el tudok ájulni sajnos! Kedves Barbara a videóid segítségével átgondoltam az egész helyzetemet Meg azt is hogy mi történt velem nálam már véget ért a játszma a nárcisztikus férjemnek! Úton vagyok kifelé ebből A szörnyű kapcsolatból és ma már csak azt sajnálom hogy az én fiatalabb koromban nem igazán volt ez téma és ismeretterjesztő UA-cam videók se voltak! 45 évet töltöttem vele Szörnyű házasságban plusz a két év udvarlás És így most 65 évesen fogom elhagyni hogy a maradék életemet legalább nyugalomban élhessen le! Ő egy minimum kilences rosszindulatú cerebrális nárcisztikus! Én azt ajánlanám mindenkinek hogyha nem akarja elpazarolni az egyetlen életét ami neki jutott az az ilyen típusú nárcisztikust hagyja el még időben és akkor lesz esélye Egy boldog és normális életre!
Empatikus, megmentő, megbocsájtó váltakozva...és végig gondolva csak nárcikat fogtam ki...🤔
🌞 Halasan koszonom. 💕
Empatikus és megbocsátó. 🥶
fájdalmas örökség megvolt majdnem belehaltam,csoda,hogy normális felnőtt vagyok
Empatikus 😅
A megbocsátás és empátia is nagyon erős bennem. De a legnagyobb nárcisz vonzerőm a napsugaram. Nem csoda ha szeretnek benne sütkérezni.
Nárcisztikus anya gyermeke vagyok, aki nem igazán törődött velem, viszont a nagyszüleim annál nagyobb szeretettel neveltek! Sajnos nárcisztikus tulajdonsagokat vélek magamon felfedezni, pedig nem szeretnék olyan lenni! Nem tehetek róla, és sajnálom is hogy olyan vagyok!
Atya uristen .igaz .De mar nem hiszek neki es nem is akarom latni.Vampir
Mindegyik.
A túlzott empátia és a pozitív szemléletem és a kaotikus, szerintem nárcisztikus háttér. Nem jöttem rá,hogy melyik családtagom melyik volt, azt tudom, hogy elhanyagolt édesanyám érzelmileg,fizikailag. Nem kívánt gyerek voltam, parentifikált aztán édesanyám és nekem kellett sokszor helyettük felnőttnek lennem. A túlzott felelősségvállalás az is nagyon jellemző rám.
9 -es a leányzó :D de én szociopátia jellemet is láttam benne . Sajnos erős a vonzalom felé ,de tisztába vagyok a hátrányaival . Ő az a típusú nárcisztikus lány aki játszik az emberekkel ,de vele is épp eleget játszanak . Miként lehet ezen segíteni ? Pszichológus? Amúgy a teljes családra jellemző volt mindez . Megmentője vagyok ,segítőszándékkal próbálok közeledni felé ,de sajnos idővel ,elutasító és hát ami jellemző erre a betegségre . Játszik a férfiakkal és vele is játszanak . Talán a közömbösség a legjobb fegyver ellene.Erős jellem vagyok én is :D és ha sebezhető is egyszerűen nem tudom elviselni a hazugságot és hűtlenséget . Utána járok mindennek .
Ötből öt 😁
Sajnos mind az 5 kategória jellemző rám.
Döbbenetes!!!
Lassan világossá válik, miért hasonlít Apura a Nárcim?!
-A zord megjelenése ellenére, miért kerestem benne a szikrányi JÓT amit szerethetek?!
-Olyan mesés tükröt tartottam, hogy meg sem kérdőjeleztem, szabad-e az Energiámat átfolyatni.
-2012 óta számtalanszor megbocsátottam, mert “tetszett neki”, hogy én ilyen vagyok!
-Társadalmilag és egészségileg teljesen lecsúszott volt. Minden téren minőségileg emelkedett az életszinvonala. Monhatom, hogy a “Te- re és a Mi-re” figyelve olyan jövedelemforrást szereztem a Nárcimnak, hogy míg él bőven arathatja.
Rá jellemző csalárdsággal sok nőt kábít egyszerre, folyamatosan!
Érdekes én csak a pasikkal voltam túl empatikus az hogy lehet?mással nem.
Megmentő leginkább és a nárcisztikus anyám, bátyám hatására kialakult kodependenciám.
De én már gyógyulok, hála neked!
Én mindegyiket felismerni véltem magamon.
Túlzottan pozitivként és félig narcisztikus szülőkkel a hátam mögött hamar felismertem és nem is lett kapcsolat....erre mondják, hogy minden rosszban van vmi jó?! Mondjuk azóta kapargászom a pozitiv oldalam össze mert ettől függetlenül rossz érzés.
Mind az 5
Én is ilyen voltam bpvagyok ,rájöttem arra ,erre fáztam ,fázok rã, de ezen változtatni kell , mert én pusztulok bele, míg a másik a fejemre nő
5/5🥺
Mindig olyan nők vonzottak akikkel valami nem stimmel. Megmentő tìpus vagyok ès kodependens. Talán azèrt lehet számomra vonzó a megmentő státusz mert kevès az önbizalmam ès ezzel próbálom az èrtèkemet növelni. Persze ez nem tudatos mert èn tènyleg szeretek másokon segìteni viszont mègis manipulatìvnak èrzem ès ez visszatetsző.
1,2,4,5(?)
Megbocsàjtok de nem felejtek ;)
Egy kérdés ha szabad Barbi
Fáj neki az ha elveszít egy ilyen embert?
Bocs, hogy belekotty 🙂
Szerintem nem. Legalábbis nálunk nem fájt neki, hanem sértett és felháborodott volt. Nagyképű és manipulátor, miszerint én vagyok a hibás mindenért.
Nem, nincs sem lelkiismeretfurdalás, sem megbánás, sem veszteségérzet.
@@99Zsuzsa beteg allatok...hihetetlen hogy tudnak így élni
@@anitaturi9192 Sajnos csak így tudnak élni, mert erre képesek.
Én szánom ( nem felmentem!) őket. Estemben, 5 év távlatából látom már, hogy igaz, hogy én jártam meg csúnyán vele ( anyagi csőd és daganatos betegség- meggyógyultam) és dolgozom a kodependenciámon, de én tudtam, tudok boldog lenni, merek szeretni, merek önmagam lenni, tudom ki vagyok és hova tartok.
Egy nárci - az ex biztosan- nem mondhatja ezt el magáról őszintén. Élnek abban a hamis világban, illúzióban, amit a traumáik elviselése érdekében építettek.
@@99Zsuzsa igaz.
Fáj, amennyiben az az ember jó forrása volt.
Én úgy gondolom mindegyik igaz rám. :(
Ismerem ezt a fajtàt de ez olyan hogy szeret dicsèrni is meg , meg bökni is had fájon .
Csak tàvkapcsolat volt komunikàlàs szemèlyesen semmi
megbocsátó, néha kicsit túl pozitív, nárc. szülők gyermeke