Szuper videó, köszönjük szépen. Én abban a “szerencsés” (az volt?) helyzetben voltam, hogy a párterápia előtt lelkészhez vittem a volt férjem. Ott játszotta az úriembert, de a lelkész elhívott mindkettőnket külön beszélgetni és ott lehullott róla a lepel. Végül a lelkész elmondta nekem, hogy a párom bántalmaz és NEM szabad neki megtennem, amiket kér. Idézem: “Ilyet tudom, hogy nem mondhatok, de hallgasson rám, váljon el, amíg nincsen közös gyerek, mert ebbe belebolondul.” Lojális maradtam a páromhoz és elmondtam ezt neki, amire ő azt mondta, hogy a lelkész úúgy nézett rám és a magáénak akar. (Családos emberről van szó.) Többet nem is mentünk hozzá. Na de a párterápián kiélhette magát az akkori férjem, nem vagyok sírós típus de folyton zokogva távoztam, amíg ő kint ölelgetett, mondván (semmi baj, rendbe fogsz jönni). A terapeuta pedig az ő oldalára állt és azt merte mondani, hogy engedjek a folyamatos szexuális nyomásnak és “lépjek ki a komfortzónámból”, amikor azt mondtam, hogy bizonyos dolgokat nincs gusztusom vagy vágyam megtenni. Sajnos ez után még évekig elhúzódott a távozásom, amellett hogy a párom lelki terrorban tartott, közben magamat is folyamatosan okoltam, hogy nem bírok kilépni. Ennek már egy éve. Aki idáig eljutott az olvasásban, annak azt mondanám, hogy a kilépés még nem egyenlő a megnyugvással-továbblépéssel. Az ember annyira hozzászokik a hullámvasúthoz, hogy hiányozni fog neki (persze csak a jó része, de az nagyon). Fent és lent az életem ugyanúgy, de a lent már nem a béka s*gge alatt van. :) Kitartást mindenkinek és boldog új évet.
Az ilyen ember csak rombolni tud mindent, mindenkit maga körül! A köddé válás, figyelmen kívül hagyás, no contakt az egyetlen ami megmentheti azt, aki ilyen kapcsolatban sinylődik.
Amikor a kapcsolat végefelé rájöttem, szinte teljesen kiismertem, hogy mitől-hogyan-miként és kb milyen nárcisztikus, akkor el sikerült rángatnom a terapeutámhoz. Összesen 2x azt hiszem. Olyan műsort vágott le, hogy csak kapkodtam a fejem. Bűbájos, intelligens, kommunikatív volt - velem meg űzte a távoltartási játékait. Természetesen azt hittem, hogy velem van a baj, hiszern a terapeutámmal minden nehézség nélkül elbeszélgetett, megnyílt neki. Az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem az én hibám a viselkedése, és egy hatalmas színész. (és igen 1, elkezdett szépen finoman, borzasztó intelligensen, mintegy bőr alá kúszva beállítani a pszichológusom előtt ideg-gyengének, paranoidnak... és igen 2 amint az utcára értünk, átváltott kedves, de rideg, távolságtartóba. Nem értettem. Szerettem volna beszélgetni még az elmúlt majd egy óra történéseiről, de ő megint a csökönyös kisóvodást adta elő, hogy ő most ebbe belefáradt, most másról akar beszélni. Mindig eltolt magától, én meg pedáloztam... Sose voltam még ennyire egyedül tán, valaki mellett.) Hogy roppant jó színész, csak a kapcsolat végén jöttem rá, amitől iszonyatosan dühbe gurultam - mindegy hogy tudatos-e vagy sem nála, azt hittem, hogy nekiugrok és szétszedem 😅 A neki ajándékozott éveim fájtak a legjobban... Viszont soha senki nem vágta még ilyen erősen az arcomba a "sebeimet" nem mutatott a végén ennyire fájó tükröt. Nélküle valószínűleg nem jutottam volna el olyan felismerésekhez, amilyenek birtokában vagyok, és amik tovább segítenek az önismereti úton.
Ami nem öl meg,az erősebbé tesz. Én is jártam így egy nárcisszal,de közöltem vele,ha nem tér észhez,a sors pofán veri. Azóta ezer sallert kapott az élettől,mégse fejlődött. Ezek nem változnak meg soha.
Szuper video, ezt nem csak terapian csinaljak. Amikor baratokat, csaladtagokat akarnak ellened forditani, akkor is ezt csinaljak. Aki ebben nincs benne/nincs tapasztalata az tenyleg nem erti mirol van szo.
Egy másik videóhoz pont írtam erről is. Mikor már az elején felkutatott minden családtagomat, barátomat, munkatársamat, és elkezdett hazugságokat terjeszteni rólam. Közben meg folyamatosan azt állította hogy hú de szeret, és én vagyok a nagy ő az életében. Hát valahogy nem tudtam elhinni, mivel aki szeret valakit, nem csinál vele ilyet. Ok nélkül semmiképp, de egyébként sem. De ez csak egy a millióból amik történtek. Én még csak most látom ezeket a videókat, és amiket eddig láttam, az mind szóról szóra úgy történt. Hát mit mondjak, még mindig kötődöm valamennyire, de szerencsére már elértem azt a szintet, hogy remélhetőleg örökre megszabadultam tőle.
Jézusom, ijesztően igaz minden szó -én belefutottam a párterápiába a nárcisztikus férjemmel, és mindennek éreztem magam utána, csak normális embernek nem..😱 Hála és köszönet minden videóért, mert nagyon felszabadít, és létjogosultságot ad az érzéseimnek -vagyis “nekem”!🙏🏻 Köszönöm!❤️❤️❤️
Mikor szakítottam vele, egyedül önként ment terápiára. Előadva a saját verzióját a terapeutának ezeket hallottam vissza, -Ő adja nekem a biztonságot, -az én világlátásommal probléma van, -és hogy én még mindig nagyon szeretem Őt. Mindez a visszaszívás fázisában történt. Ma már megkérdőjelezem, hogy valóban volt e terápián, szerintem ez is a manipuláció része. Tipikusan két arca van, egy ajtón belül és egy ajtón kívül.
Jesszus ez döbbenet,akárhogy is nézem,ezek pszichopaták 😕😰😟🥺😦😧😨😥Jobb szó nincs rájuk.Aki képes manipulálni még a terapeutát is......hááát kéremszépen,ez egészen elképesztő,h.mikre nem képesek, félelmetes! És ijesztő,h.mennyi ilyen ember szaladgál az utcán.Köszönjük a munkád!Sokmindenre rávilágít,felismerést ad,és segítség azoknak akik ilyenben vannak,talán életmentő is lehet! 🙏❤🕊🤝🙋♀️🇭🇺💖
Zseniális! Köszönöm! Megnyugodtam, hogy 3-szori párterápiából ugrottam ki 3 különböző pszichológusnál, már a 2. 3. alkalommal. Annyi videót néztem már, de ez Éva egyedüli megnyugtató amit végignéztem. A dühkitöréseimet viszont nem bírtam visszafogni, de már erőt adtál, többé nem lesz.
Egy az egyben így volt! Tűpontos kifejtés!🙌🏼 Lelket próbàló, ahogyan a segítsèg forràsànak vélt személyt IS manipulálják majd bevonják a játékba, és együtt vèreztetnek ki azzal a konklúzióval, hogy itt bizony neked kell tenni. Csakhogy az egyetlen jó döntès a totális no kontakt. Majd onnan valóban kezdődhet a “tenni magamért”. Csakhogy egy másik terapeutával… Végtelen hálás vagyok az energiáért amit adsz, még így képernyőn keresztül is! ❤🙏🏼
Köszönet ezért a korrekt és tartalmas előadásért! Nagyon igaz minden egyes szó! Nálunk a nárcisztikus javasolt párterápiát, amit elhárítottam. Milyen jól tettem! Lehet, még mindig az oldalán senyvednék...
Zseniális ez a higgadtság:). Valóban felesleges érzelmeket belevinni egy olyan dologba, ami Oszkár esélyes játék eredménye és egyszerűbb kilépni. Terapeután kívül is jól hozzák. Pl. négyszemközt folyamatosan egy gyűlölettel teli, dühöngő vki…, aki emellett nagyon durván ignorál, majd meghozza a láthatásra a gyermekét és akkor hoz egy rózsát nyájas mosollyal… persze aztán újra ugyanaz… és ugyanezt pepitában szomszéd előtt, ismerősök előtt, család előtt… zseniálisak…
oké, ebből a videóból jöttem rá, hogy mégiscsak volt dolgom nárcisztikussal. Csak éppen nem voltam vele párkapcsolatban, hanem valamiféle tartaléknak próbált használni, de nem sikerült neki, mert nem engedtem be a első világomba. Ezeket a gázlángozási eljárásokat viszont megpróbálta velem szemben elsütni, csak ott akadt el nála a dolog, hogy én tulajdonképpen nem értettem, hogy honnan veszi azt, hogy én valaha felelősséget vállaltam a lelki békéjéért. Szóval úgy akart bennem bűntudatot kelteni, hogy tévesen mérte fel azt, hogy engem ez mennyire érdekel. Attól, hogy valakivel kedves és támogató módon kommunikálok, még nem vagyok a hatása alatt. Ezt nézte be.
Szuper! Nagyjabol atestem a parterapianak az elso fazisan. Addig jo volt mig rolam volt szo, mikor ratertunk volna az o erdemi oldalara a parterapia tobbi reszere nem ment el sot, olyan cselekmeny sorozatot inditott el amivel teljesen el terte a figyelmet errol. Viszont van egy folyamatosan visszatero kerdesem. Van e hatasos kezelesi mod a narcisztikus ember kezelesere, sajat magaval valo szemesitesere, problemaival valo felfilagositasara? Van e mod megvaltoztatasara, es ha betegsegnek nevezzuk, gyogyitasara?
Heni!Néhány szó,amit megfogalmaztál ismerősnek tűnt az életemből,melyből a nárcisztikus "férj" ellopott 30 évet,,,mert ez enyhe kifejezés még."1"hatalmas szinész" /Oscar/.2."ideggyengének nevezett"/engem makrancosnak.ha az igazamat védtem/"Pedáloztál,,,,szétszeded""rideg távolságtartás"!'.Ilyen egykaptafára készültek?Vagy ki tudná megmondani a pontos fogalmat,mintha lenne a fejükben egy ,-egyforma szerkezet ,mert még a bántó szavaik is ugyanazok!!Aztán még én voltam aki nem érti meg!!!Köszönettel mindenkinek!
Köszönöm szépen! Hála a szakmai tudásodnak és tapasztalatodnak ,a kommenteknek bele sem kezdek a terápiába mert teljesen értelmetlen ,hogy két embert fórdítsak magam ellen!!!
Szia! Ha én vagyok a nárcisztikus, akkor mit kell tennem a párterápián? Gondolom fontos elmondani a terapeutának, hogy ez egy probléma kettőnk közt. Nem tudom, hogy hogyan zajlik egy párterápia ezért előre is elnézést kérek, ha buta a kérdés, de felmerülhet az, hogy a sérelmeimről szó esik? Akkor azért azt el mondhatom, vagy jobb aha inkább nem beszélek róluk? Inkább a páromnak okozott sérülésekkel érdemesebb foglalkozni? Nem akarok senkit manipulálni, de ha önkéntelenül ilyen a nárcisztikus, honnan ismerem fel magamban, hogy azt csinálom? Hogyan tehetek ellene? Hogy maradhatok teljesen őszinte?
Izgalmas az utólga felismert dupla nárcisztikus kapcsolat, ahol az egyik fél igyekszik unikornissá válni. Elkésve és párkapcsolatilag feleslegesen már, de a jövőre nézve okkal.
Màr boccs hogy ezt kérdezem, De nem lehet hogy a pszicho csak arra akár refletàlni hogy mindenkinek meg van a a sajàt szerepe a történetbe..? Nem pedig feltétel ő vagy te voltál a hibàs?
Kedves Tamara, Egy nárcisztikus kapcsolatot, ahol a nárcisztikus fél abúzust követ el (tehát van egy bántalmazó a képletben), nem igazán lehet (és szabad) úgy kezelni, mint egy egészséges kapcsolatot, ahol valóban abból érdemes kiindulni, hogy osztott a felelősség. Feltételezem (vagy remélem), egy fizikális bántalmazónál, aki rendszeresen kékre-zöldre veri a partnerét, nem merült volna fel benned a kérdés, hogy talán nem feltétlen az egyik vagy a másik fél a hibás. Az érzelmi bántalmazás semmivel nem kisebb dolog, csak az ugye kevésbé látható.. Egy ilyen történetben a szerepek úgy alakulnak, hogy a nárcisztikus érzelmileg abuzálja, gázlángozza, manipulálja az áldozatot, aki viszont olyan szintű kognitív disszonanciában éli a napjait, hogy ezt képtelen tisztán látni, ezért legtöbbször önmagában keresi a probléma forrását. Éppen ezért osztott felelősséget emlegetni egy nárcisztikus kapcsolat esetén, nem a legjobb ötlet, mondhatnám, olaj a tűzre, mert ez ismét csak torzítja a valóságot (gázláng), erősen rásegít az áldozat bizonytalanságára, és hatalmas üzemanyagot ad a kognitív disszonanciának is.
Nálunk a terapeuta közölte, hogy neki külön terápiára kell járnia. Elment. Egyszer. Nem ment át a grandiózusság, nem nyelte be a pszichiáter a marketinget, így nem ment többet.
Jesszus,nemhogy terápiára menni ezekkel...sehova. Menekülni mindenáron ‼️
Szuper videó, köszönjük szépen.
Én abban a “szerencsés” (az volt?) helyzetben voltam, hogy a párterápia előtt lelkészhez vittem a volt férjem. Ott játszotta az úriembert, de a lelkész elhívott mindkettőnket külön beszélgetni és ott lehullott róla a lepel. Végül a lelkész elmondta nekem, hogy a párom bántalmaz és NEM szabad neki megtennem, amiket kér. Idézem: “Ilyet tudom, hogy nem mondhatok, de hallgasson rám, váljon el, amíg nincsen közös gyerek, mert ebbe belebolondul.”
Lojális maradtam a páromhoz és elmondtam ezt neki, amire ő azt mondta, hogy a lelkész úúgy nézett rám és a magáénak akar. (Családos emberről van szó.) Többet nem is mentünk hozzá. Na de a párterápián kiélhette magát az akkori férjem, nem vagyok sírós típus de folyton zokogva távoztam, amíg ő kint ölelgetett, mondván (semmi baj, rendbe fogsz jönni). A terapeuta pedig az ő oldalára állt és azt merte mondani, hogy engedjek a folyamatos szexuális nyomásnak és “lépjek ki a komfortzónámból”, amikor azt mondtam, hogy bizonyos dolgokat nincs gusztusom vagy vágyam megtenni.
Sajnos ez után még évekig elhúzódott a távozásom, amellett hogy a párom lelki terrorban tartott, közben magamat is folyamatosan okoltam, hogy nem bírok kilépni. Ennek már egy éve.
Aki idáig eljutott az olvasásban, annak azt mondanám, hogy a kilépés még nem egyenlő a megnyugvással-továbblépéssel. Az ember annyira hozzászokik a hullámvasúthoz, hogy hiányozni fog neki (persze csak a jó része, de az nagyon). Fent és lent az életem ugyanúgy, de a lent már nem a béka s*gge alatt van. :)
Kitartást mindenkinek és boldog új évet.
Az ilyen ember csak rombolni tud mindent, mindenkit maga körül! A köddé válás, figyelmen kívül hagyás, no contakt az egyetlen ami megmentheti azt, aki ilyen kapcsolatban sinylődik.
Amikor a kapcsolat végefelé rájöttem, szinte teljesen kiismertem, hogy mitől-hogyan-miként és kb milyen nárcisztikus, akkor el sikerült rángatnom a terapeutámhoz. Összesen 2x azt hiszem.
Olyan műsort vágott le, hogy csak kapkodtam a fejem. Bűbájos, intelligens, kommunikatív volt - velem meg űzte a távoltartási játékait.
Természetesen azt hittem, hogy velem van a baj, hiszern a terapeutámmal minden nehézség nélkül elbeszélgetett, megnyílt neki.
Az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem az én hibám a viselkedése, és egy hatalmas színész.
(és igen 1, elkezdett szépen finoman, borzasztó intelligensen, mintegy bőr alá kúszva beállítani a pszichológusom előtt ideg-gyengének, paranoidnak...
és igen 2 amint az utcára értünk, átváltott kedves, de rideg, távolságtartóba. Nem értettem. Szerettem volna beszélgetni még az elmúlt majd egy óra történéseiről, de ő megint a csökönyös kisóvodást adta elő, hogy ő most ebbe belefáradt, most másról akar beszélni. Mindig eltolt magától, én meg pedáloztam... Sose voltam még ennyire egyedül tán, valaki mellett.)
Hogy roppant jó színész, csak a kapcsolat végén jöttem rá, amitől iszonyatosan dühbe gurultam - mindegy hogy tudatos-e vagy sem nála, azt hittem, hogy nekiugrok és szétszedem 😅
A neki ajándékozott éveim fájtak a legjobban...
Viszont soha senki nem vágta még ilyen erősen az arcomba a "sebeimet" nem mutatott a végén ennyire fájó tükröt.
Nélküle valószínűleg nem jutottam volna el olyan felismerésekhez, amilyenek birtokában vagyok, és amik tovább segítenek az önismereti úton.
Ami nem öl meg,az erősebbé tesz. Én is jártam így egy nárcisszal,de közöltem vele,ha nem tér észhez,a sors pofán veri. Azóta ezer sallert kapott az élettől,mégse fejlődött. Ezek nem változnak meg soha.
Szuper video, ezt nem csak terapian csinaljak. Amikor baratokat, csaladtagokat akarnak ellened forditani, akkor is ezt csinaljak. Aki ebben nincs benne/nincs tapasztalata az tenyleg nem erti mirol van szo.
Egy másik videóhoz pont írtam erről is. Mikor már az elején felkutatott minden családtagomat, barátomat, munkatársamat, és elkezdett hazugságokat terjeszteni rólam. Közben meg folyamatosan azt állította hogy hú de szeret, és én vagyok a nagy ő az életében. Hát valahogy nem tudtam elhinni, mivel aki szeret valakit, nem csinál vele ilyet. Ok nélkül semmiképp, de egyébként sem. De ez csak egy a millióból amik történtek. Én még csak most látom ezeket a videókat, és amiket eddig láttam, az mind szóról szóra úgy történt.
Hát mit mondjak, még mindig kötődöm valamennyire, de szerencsére már elértem azt a szintet, hogy remélhetőleg örökre megszabadultam tőle.
Jézusom, ijesztően igaz minden szó -én belefutottam a párterápiába a nárcisztikus férjemmel, és mindennek éreztem magam utána, csak normális embernek nem..😱
Hála és köszönet minden videóért, mert nagyon felszabadít, és létjogosultságot ad az érzéseimnek -vagyis “nekem”!🙏🏻
Köszönöm!❤️❤️❤️
Mikor szakítottam vele, egyedül önként ment terápiára. Előadva a saját verzióját a terapeutának ezeket hallottam vissza, -Ő adja nekem a biztonságot, -az én világlátásommal probléma van, -és hogy én még mindig nagyon szeretem Őt. Mindez a visszaszívás fázisában történt. Ma már megkérdőjelezem, hogy valóban volt e terápián, szerintem ez is a manipuláció része. Tipikusan két arca van, egy ajtón belül és egy ajtón kívül.
Szinte hihetetlen, mennyire őszinte rávilágitást kaptam a megélt tapasztalataimra. 💗🙏
Jesszus ez döbbenet,akárhogy is nézem,ezek pszichopaták 😕😰😟🥺😦😧😨😥Jobb szó nincs rájuk.Aki képes manipulálni még a terapeutát is......hááát kéremszépen,ez egészen elképesztő,h.mikre nem képesek, félelmetes! És ijesztő,h.mennyi ilyen ember szaladgál az utcán.Köszönjük a munkád!Sokmindenre rávilágít,felismerést ad,és segítség azoknak akik ilyenben vannak,talán életmentő is lehet! 🙏❤🕊🤝🙋♀️🇭🇺💖
amúgy a terapeuták elég nagy része nagyon sötét, szóval ezen nem csodálkozom. Engem még úgyis gázlángozott terapeuta, hogy egyedül voltam nála.
Zseniális! Köszönöm! Megnyugodtam, hogy 3-szori párterápiából ugrottam ki 3 különböző pszichológusnál, már a 2. 3. alkalommal. Annyi videót néztem már, de ez Éva egyedüli megnyugtató amit végignéztem. A dühkitöréseimet viszont nem bírtam visszafogni, de már erőt adtál, többé nem lesz.
Egy az egyben így volt! Tűpontos kifejtés!🙌🏼 Lelket próbàló, ahogyan a segítsèg forràsànak vélt személyt IS manipulálják majd bevonják a játékba, és együtt vèreztetnek ki azzal a konklúzióval, hogy itt bizony neked kell tenni. Csakhogy az egyetlen jó döntès a totális no kontakt. Majd onnan valóban kezdődhet a “tenni magamért”. Csakhogy egy másik terapeutával… Végtelen hálás vagyok az energiáért amit adsz, még így képernyőn keresztül is! ❤🙏🏼
Köszönet ezért a korrekt és tartalmas előadásért! Nagyon igaz minden egyes szó! Nálunk a nárcisztikus javasolt párterápiát, amit elhárítottam. Milyen jól tettem! Lehet, még mindig az oldalán senyvednék...
Tiszta , érthető , profi információ. Hálásan köszönöm.
Ez szô szerint igy igaz! Ezektôl menekûlni kell!🏃♀️🏃♀️🏃♂️
Kedves Éva! Ez megint letaglózóan IGAZ!!
Köszönöm!
Legérthetőbben a valóság ami minden videóban elhangzik!
Köszönöm szépen!! 🙏🙏
Zseniális ez a higgadtság:). Valóban felesleges érzelmeket belevinni egy olyan dologba, ami Oszkár esélyes játék eredménye és egyszerűbb kilépni. Terapeután kívül is jól hozzák. Pl. négyszemközt folyamatosan egy gyűlölettel teli, dühöngő vki…, aki emellett nagyon durván ignorál, majd meghozza a láthatásra a gyermekét és akkor hoz egy rózsát nyájas mosollyal… persze aztán újra ugyanaz… és ugyanezt pepitában szomszéd előtt, ismerősök előtt, család előtt… zseniálisak…
oké, ebből a videóból jöttem rá, hogy mégiscsak volt dolgom nárcisztikussal. Csak éppen nem voltam vele párkapcsolatban, hanem valamiféle tartaléknak próbált használni, de nem sikerült neki, mert nem engedtem be a első világomba. Ezeket a gázlángozási eljárásokat viszont megpróbálta velem szemben elsütni, csak ott akadt el nála a dolog, hogy én tulajdonképpen nem értettem, hogy honnan veszi azt, hogy én valaha felelősséget vállaltam a lelki békéjéért. Szóval úgy akart bennem bűntudatot kelteni, hogy tévesen mérte fel azt, hogy engem ez mennyire érdekel. Attól, hogy valakivel kedves és támogató módon kommunikálok, még nem vagyok a hatása alatt. Ezt nézte be.
Szuper! Nagyjabol atestem a parterapianak az elso fazisan. Addig jo volt mig rolam volt szo, mikor ratertunk volna az o erdemi oldalara a parterapia tobbi reszere nem ment el sot, olyan cselekmeny sorozatot inditott el amivel teljesen el terte a figyelmet errol.
Viszont van egy folyamatosan visszatero kerdesem. Van e hatasos kezelesi mod a narcisztikus ember kezelesere, sajat magaval valo szemesitesere, problemaival valo felfilagositasara? Van e mod megvaltoztatasara, es ha betegsegnek nevezzuk, gyogyitasara?
Heni!Néhány szó,amit megfogalmaztál ismerősnek tűnt az életemből,melyből a nárcisztikus "férj" ellopott 30 évet,,,mert ez enyhe kifejezés még."1"hatalmas szinész" /Oscar/.2."ideggyengének nevezett"/engem makrancosnak.ha az igazamat védtem/"Pedáloztál,,,,szétszeded""rideg távolságtartás"!'.Ilyen egykaptafára készültek?Vagy ki tudná megmondani a pontos fogalmat,mintha lenne a fejükben egy ,-egyforma szerkezet ,mert még a bántó szavaik is ugyanazok!!Aztán még én voltam aki nem érti meg!!!Köszönettel mindenkinek!
Köszönöm 😀 az én érzésem is az volt, hogy nem érdemes, mert elbűvöli a terapeutát... Nem is erőltettem...
Zseniális, köszönöm
Kedves Éva!
Nagyon köszönöm az előadásaid!Sokat segítesz. Minden egyes alkalommal, hogy jó döntést hoztam. 🙏💕
Ez szuper volt! Köszönöm!
Köszönöm!
Köszönöm szépen!
Ez ténylég így volt. Köszönöm!
Rém elkeserítő... 😔😔😔
Én csak azért kezdenék bele egy pàrkapcsolatba, hogy tudjak pàrteràpiàra jàrni.😄
Egy Csernus párterápia kéne nekik:)
Köszönöm szépen!
Hála a szakmai tudásodnak és tapasztalatodnak ,a kommenteknek bele sem kezdek a terápiába mert teljesen értelmetlen ,hogy két embert fórdítsak magam ellen!!!
Tökéletes ez az elöadás, sajnos.
Voltam pszichológusnál, nekem ő mondta az első alkalom után röhögve, hogy nézzek utána annak a fogalomnak, hogy paranoia. 😊
Szia! Ha én vagyok a nárcisztikus, akkor mit kell tennem a párterápián? Gondolom fontos elmondani a terapeutának, hogy ez egy probléma kettőnk közt. Nem tudom, hogy hogyan zajlik egy párterápia ezért előre is elnézést kérek, ha buta a kérdés, de felmerülhet az, hogy a sérelmeimről szó esik? Akkor azért azt el mondhatom, vagy jobb aha inkább nem beszélek róluk? Inkább a páromnak okozott sérülésekkel érdemesebb foglalkozni? Nem akarok senkit manipulálni, de ha önkéntelenül ilyen a nárcisztikus, honnan ismerem fel magamban, hogy azt csinálom? Hogyan tehetek ellene? Hogy maradhatok teljesen őszinte?
Izgalmas az utólga felismert dupla nárcisztikus kapcsolat, ahol az egyik fél igyekszik unikornissá válni. Elkésve és párkapcsolatilag feleslegesen már, de a jövőre nézve okkal.
Màr boccs hogy ezt kérdezem, De nem lehet hogy a pszicho csak arra akár refletàlni hogy mindenkinek meg van a a sajàt szerepe a történetbe..? Nem pedig feltétel ő vagy te voltál a hibàs?
Kedves Tamara, Egy nárcisztikus kapcsolatot, ahol a nárcisztikus fél abúzust követ el (tehát van egy bántalmazó a képletben), nem igazán lehet (és szabad) úgy kezelni, mint egy egészséges kapcsolatot, ahol valóban abból érdemes kiindulni, hogy osztott a felelősség. Feltételezem (vagy remélem), egy fizikális bántalmazónál, aki rendszeresen kékre-zöldre veri a partnerét, nem merült volna fel benned a kérdés, hogy talán nem feltétlen az egyik vagy a másik fél a hibás. Az érzelmi bántalmazás semmivel nem kisebb dolog, csak az ugye kevésbé látható..
Egy ilyen történetben a szerepek úgy alakulnak, hogy a nárcisztikus érzelmileg abuzálja, gázlángozza, manipulálja az áldozatot, aki viszont olyan szintű kognitív disszonanciában éli a napjait, hogy ezt képtelen tisztán látni, ezért legtöbbször önmagában keresi a probléma forrását. Éppen ezért osztott felelősséget emlegetni egy nárcisztikus kapcsolat esetén, nem a legjobb ötlet, mondhatnám, olaj a tűzre, mert ez ismét csak torzítja a valóságot (gázláng), erősen rásegít az áldozat bizonytalanságára, és hatalmas üzemanyagot ad a kognitív disszonanciának is.
Nálunk a terapeuta közölte, hogy neki külön terápiára kell járnia. Elment. Egyszer. Nem ment át a grandiózusság, nem nyelte be a pszichiáter a marketinget, így nem ment többet.
👌
❤
Úristen hogy ismerheted őket ennyire!!! Elmeséled az életem!!