elképesztő mintha az állam direkt megakarná utáltatni a diákokkal a technológiát. az iskólában az infó teremben olyan gépnél ülök amiben 2GB ram és egy ősrégi intel celeron processzor 1,6-2GHz t adok neki . windows 7 van rajta de igy is 30-25mp egy böngésző megnyitása. És ilyen gépeken várják el , hogy "dolgozzanak" a diákok. Egyébként nagyon jó videó lett Neonity.🥰
Igazából csak spórolnak. Azt a gépet már nem éri meg bővíteni pedig lehetne, ellenben újra meg nincs keret. Meg vannak vágva költségvetés terén az iskolák. Bár a windows 7 alapból se a sebességéről híres 😂
Általános iskolai rendszergazda vagyok. Nálunk a géppark a következő: Intel Core i3 (2 mag, 4 szál), 3 GB RAM, 320 GB HDD, ezek HP brand előre összerakott gépek. Mellé egy 4:3 monitor 1280x1024. A gép akkor használható ha végzett a HDD műveletekkel (pl windows update). Máskülönben akad mint a szar. Gyakorlatilag ezek a konfigurációk éppenhogy alkalmasak még munkára. De a CMOS elemet már cserélni kellett, a HDD-k kezdenek lehalni, a paszta hamarosan teljesen kiszárad, stb. Megérett a cserére.
A mostani új laptopok amit osztanak régiótól függ és ezek nem játékra hanem word és office munkákra vannak kitalálva nem erre igen ennyi pénzért lehetne jobbat de azért ez is valami.
@@BigNarasimha A RAM a kevés. Mivel HDD van a gépekbe ha a mem elfogy a lapozófájlt veszi elő. Win 7 nek is karcsú volt már a 3GB. Azért olyan mint egy vemhes kanca. Vagy SSD ami rohadt drága vagy több ram ami meg gondolom már nem opció mert a sulinak kell számla így a használt piac kiesik. Sok ilyen sulis kukaszökevényt raktam már rendbe 😃 Még a win 11 is simán megy vele win 10 licensz el aktiválva 8GB rammal.
szia! szerintem a legjobb választás egy XFCE vagy MATE felületű rendszer. Sokkal jobban járnának azok, akik ilyen hardverre vannak szorulva. javasolnék egy linux mint install tutorialt, és bemutatót (közelebb van a windowshoz). a videó szuper lett, kérünk még ilyen tartalmakat! 😊
Az elejével nagyon eggyetértek de szerintem kb semmi köze a windowshoz. Főleg az XFCE-nek. A többi még csak csak. A nap végén megéri a XFCE mert brutál kevés helyet foglal és nem használ szart se ami ezeknél a szar sulis laptopoknál fontos.
Egy programot elfelejtettél megemlíteni ami pont hogy az iskolásoknak nagyon hasznos: az Office csomag, ami linux esetén Libre Office néven fut, ne próbálják meg az MS 365-t megkeresni a nebulók, mert nem létezik.
Hasznosak a videóid papa, lehetne itthon több ilyen hasznos content creator mint te, Hajrá
8 місяців тому+6
Szia. Milyen hw van a gépben? Ez is fontos adat. Amúgy a múlt héten pimpeltem fel két netbook-ot és két windows tabletet debian12-re. Ezek a kis atom procás 2gb ramos roncsok amik már a a maguk korában dobozból kivéve is ipari hulladékoknak számítottak. Fless egy érintős 2in1 linux tablet :)
Szia Neo! Ha jól tudom, még mindig az Arctic Liquid Freezer II 360mm-es variánst használod. Nekem egy Liquid Freezer II 240-em van, és néha hallok valami olyan hangot, mintha.. hát.. lehet kicsit suttyón, fog hangzani, de olyan, mintha valaki az üres üvegből próbálna szívószállal inni. Ezt most azért így írtam le, mert nem tudom, hogy ez az emlegetett kerregés, ami vízhűtőknél elő szokott jönni, vagy.. mi ez? Ha tudod, légyszi írd le, hogy minek köszönhető ez. Hőmérsékletekkel nincsenek bajok, csak most az utóbbi pár napban nem figyeltem. Esetleg tudja okozni ezt az, ha a gép kb. 2 hete nem volt használva? -nem hinném, de te jobban benne vagy ebben, mint én, illetve nem kicsit idősebb is vagy. A válaszodat előre is köszönöm!
@@Neonity Szia! A házban felülre van felhelyezve, láttam a videódat, azt mondtad, ha felülre tesszük lehetetlen rosszul felrakni. Ugye (ha jól emlékszem) azt mondtad, hogy akkor hallhatnék ilyesmit, ha előre teszem fel, és a cső fentről megy a pumpához. De ahogy mondtam, nekem a ház tetejére van felrakva.
Kedves Neonity! Nagyon közönöm, hogy ilyen minőségben készíted a videókat. Látszódik, hogy minden mellett sok időt szánsz a minőségre. A testalkatoddal foglalkozó kommentek hülyeségek. Az a legjobb test amiben a legjobban érzed megad. Így tovább! Amúgy akik csúnyát írnak neked autómatikusan szarjanak sünt duh…. hülye rigóképű bánatmadarak.
A particionálásnál hülyeséget mondtál, mert a custom-nál nem mellé megy fel, hanem te magad állítod be őket, így ugyanúgy teljesen le lehet gyalulni az épp aktuális rendszert. Amúgy nagyon jó volt. Valamint a telepítő megírására a balenaEtcher-t használom, sokkal könnyebb és jobb.
@@Neonity Nem egészen, mert meg lehet csinálni, hogy külön swap partíció is legyen rajta, és nem biztos, hogy alapból megcsinálja, arról nem is beszélve, hogy akár külön home partíció is lehet rajta, így egy rendszer újra/lecserélés esetén megmarad, és könnyen becsatolható.
Az első linux rendszerem Linux mint volt, egy olyan tetű lassú gépre raktam rá, ami határozottan emlékszem, 18 órán keresztül írta ki a linux mint isoját, akkor xp volt rajta. Linux felrakása után megtáltosodott... 😂😂😂 Azóta lassú gépre, csak linux.
Helló! Csak hozzá akartam adni; a Rufus beállításoknál, ha a PC-nek UEFI "BIOS"-a van, akkor azok a beállítások megfelelőek. De ha a PC-nek, amire telepíteni akarjuk a Linuxot, régi BIOS-a van, nem UEFI, akkor a 'Partition scheme'-nél 'MBR'-t kell választani, és 'Target system'-nél pedig 'BIOS or UEFI.' Edit: És a 'sudo apt update' csak a repository-kat update-eli. 'sudo apt upgrade' update-eli az installált package-eket. Lehet használni "sudo apt update && sudo apt upgrade"-et a mindkettő command használatához.
Nagyon jó videó, viszont valami más user friendly distro egy LXDE vagy XFCE asztali környezettel még gyorsabb masinát lehet varázsolni egy régi laptopból. Érdemes ki próbálni pl a Linux Mint-et, Nvidia driver szintén elérhető a telepités során. Én jelenleg Debian-t használok egy ideje, semmi problémám nincs vele :) Gaming lassan tökéletes linuxon és már Reshade is van Linuxhoz, jupééé 😄
Mivel ez az iso fájlok méretétől függ, nem minden esetben kell 8 gigás pendrive. Sőt, a legtöbb distro esetében elég a 4 gigás. Valamint a rufus-t is hanyagoltam volna a videóból, helyette pedig ventoy-t használtam volna. És èn talán a gyengébb gépekre inkább mate vagy xfce környezetű disztrót ajánlanék gnome helyett. De jó kis vidi.🤠
hali , szeretném kipróbálni ezt az op-t csak előtte szeretném megnézni hogy a programok - játékok amiket használok azokat tudom e alatta futtatni. Ezeket hol tudnám megnézni ? Lehet hogy ez a kérdés hülyesség de eddig sosem használtam linux rendszert nézzétek el nekem :D
Szia Neonity! Tudnál segíteni? Megcsináltam mindent ahogy mutattad utána kiírja ,hogy kikapcsolja a gépet vagy ujraindítom és mind 2 esetbe elejéről kezd mindent. Miért?
Szia Neonity! Tudnál segíteni egy picit? A gépemen folyamatosan villog egy vízszintes vonal ha rá akarom tenni a rendszert. Ha bármi ötleted van vagy ha tudnál segíteni benne még köszönném. Szép napot!
Tapasztalatom szerint mindegy. Hiába nézheted gyorsan az asztalt ha mondjuk a Firefox gépigénye attól még a Firefox gépigénye marad. Sokszor jártam már úgy hogy a gyenge gép az gyenge gép maradt akár puppy Linux mellett is
Szia, mikor kiszeretnem valasztani a pendrivet, ra enterezek es nem fogadja el, mindent ugy csinaltam ahogy te, raenterezek es nem indul ujra ahogy a videoban. Ez miert lehet?
Tök jó lett a videó. Ahogy telnek az évek és jönnek ki az új Windows verziók mindig az az érzésem hogy egyre nagyobb gépigényű vasat kell alájuk tenni, szerintem feleslegesen. A legújabb windowst próbáltam ki nemrég egy 8gb i7-es 250-es SSD laptopon és érezhetően lassabb, laggol néha, nem úgy mint a régi win10. Cserébe mit kapok? Nem igazán világos... A régi verziók támogatása meg ugye megszűnik. Ezzel próbálnak minket arra késztetni hogy időről időre új számítógépeket vegyünk? Kezdek én is áttérni linuxra inkább.
Szia nekem a telepítő nem látja a laptopom ssd-jét ezáltal nem fut végig a telepítés.Valakinek esetleg valami ötlete hogy hogyan tudnám orvosolni a problémát?
mondjuk a POP os az pont nem gyenge gépekre tenném ha azt nézzük hogy pl ott a Linux mint cinnamon, vagy kb bármely xfce felület sokkal gyorsabb lesz a gép, hisz ezeknek akár a ram igénye sokszor nincs 1 gb szóval nem rossz a videó, de aki teheti nem egyből a pop os-re ugorjon rá.,ha gyenge gépre akarod. Amúgy jó rendszer gépeket is lehet venni a System 76-tól tapasztalatból mondom megéri az árát
Azokat általában tartalmazza a kernel, vagy ha mégsem, kernelmodul formájában telepíteni tudod, vagy pl. nyomtatók, szkennerek esetén vannak speciális programok, amikben támogatás van a különböző eszközökre, illetve a gyártótól lehet ezeket beszerezni, ahogy írta ő is.
Szia! Tudom hogy nem éppen mostani videó már, viszont az a kérdésem lenne, hogy nyilván te csak megkaptad ezt a laptopot, de újra lehet egyébként telepíteni vagy ilyesmi alapból? A többiektől is szívesen várom a választ.❤
A Steam nagyjából megoldotta, Fedorán és Mint-en is elindultak nálam csak Windowsos játékok, mondjuk én nem vagyok egy nagy gamer, így annyira nem fontos szempont, de akkor is működik.
Szia felmerült egy olyan kérdés hogy édesanyám laptopja ugye nagyon lassú.. és az office programokat rendszeresen használja ha átraknám a gépét linuxra az office programok ott is tudnának futni/ települni? előre is köszi a választ
LibreOffice alapból van fent és legalább olyan jó mint az MS Office. Ha csak MS Office jöhet szóbs, akkor a Wine -t tedd és azzal pedig rakj fel egy MS Office 2007-et. Ettől újabb MS Office-ok már nyűgösek.
@@xaxoon363 Sajnos ez a Linux hátránya. A Libre Office tök jó, ha egyszerű dolgokat kell megcsinálnod, viszont ha ezzel dolgozol, akkor előfordulhat az gyakran, hogy amit te a Libre Office-ban megcsinálsz jóra, az a másiknak Excelben máshogy fog megjelenni. Nekem évekkel ezelőtt volt számos ilyen problémám. A 2007-es Office pedig 17 éves, nagyon régi... Ja és kíváncsi lennék, hogy az Excel funkciói hogyan működnek a Libre Office-ban, gondolok itt mondjuk a Lookup-okra, index-match összevont funkciókra, stb.
Tudsz segíteni kérlek? Amikor installálom a Pop os-t, és ki kell választani a lemezt, nem enged rányomni, és azt írja, hogy disk does not meet the minimum requirement. (Sulis gép, lenovo ) vàlaszod előre is köszönöm
Szia, elvégeztem az ISO fileos feltelepítést a pendrivera és bezártam a "bezár" gombbal és mostmár nem látom a pendriveom. 32 gb-os pendriveal csináltam, aztán egy 64 gb-ossal és mostmár egyik pendriveomat sem látom. Ez így normális?
Szia Neonity egy olyan kérdéssel fordultam hozzád, hogy tudnál Linuxot telepíteni a gépre mert nincs stick em. A laptop on rajta kéne hagyni a windows-t mivel a gép az iskolai és vissza kell majd adni. Előre is köszi.
Én elrontottam a laptopot azt irja hogy secure boot keys and/or may disable secure boot. Aki tudja mit kell csinaljak az nyugodtan megmonhatja nekem elore is koszonom
Miért, POP? Miért nem egy sokkal egyszerűbb, a secure boot-ot is kezelő Zorin, Mint, vagy LMDE? Vagy a gyárilag is támogatott és garantáltan gondolkodásmentesített EndlessOS?
Szia! Mindent ugyanugy csináltam ahogy te. Mégis telepites vegen kiirta, hogy ujrainditas, vagy kikapcsolas, ujrainditasnal ujra kezdi a telepitest. Ha kihuzom a pendrivot nem mukodik. Ötlet?
Lehet, hogy a géped nem linux-kompatibilis. De próbáld meg úgy, hogy amikor a telepítés végén felszólít az újraindításra, akkor húzd ki a pendrive-ot, és utána indítsd újra, mert ha újraindítás alatt benne marad a telepítő adathordozó a gépben, automatikusan újból elindulhat a telepítési folyamat.
@@GaborUjvari-ms1we ha kihúzom ujraindítás előtt, azonnal megfő a rendszer, error, fekete kepernyő stb. Ha benne hagyom ujra bootol, és újra kezdi a telepítést. Időhurok. :D
A 2010-es években rengeteg disztrót próbálgattam. Elsőként Lubuntu, majd a Xubuntu volt az, amivel boldogultam. A Linux Mint színvilága nagyon nem tetszett, a 21.3-as óta letisztultabb lett. Ment is fel egy 2 magos T8300 procival ellátott laptopra 4GB DDR2 memóriával, a RAM kihasználás fokozott odafigyelésű gyomlálás után 600MB! Még a Windows megosztásokkal is egysezrűen boldogul mókolás nélkül. A proci a szűk keresztmetszet, de megpróbálom a lehető legjobban támogatott processzort bele tenni. Nem a Full HD videókra kell, hanem egy kis böngészésre, mert elég nagy a kijelzője.
szia neo.en linuxot hasznalok es barmilyen windows programot tudok telepeiteni.mar telepitem a gta vc hezz jo par .exe modot csak lutrisba kellet azt csinanom es ment a mod csak lutrisba be irom amit akkkorok telepiten de ugy elottem le szedem telepitem es kesz.
Szia Neonity nagyon jó lett a videó, egykérdésem lenne. Hogyha rárakom a gépemre ezt a pop os-t akkor lesz több fps-em játékban? (Ubuntunnal is megcsinálod?)
Az Ubuntunak nagyobb az erőforrásigénye, mint a Pop! OS-nek. Ajánlanám inkább a Xubuntut, az Ubuntu Mate-t, még inkább a Lubuntut. De ha nagy gamer vagy, jobb, ha a Windowsnál maradsz, mert a modern AAA-játékok nagy része nem fut Linuxon, Wine-vel, vagy más emulátorszoftverrel futtathatod a windowsos verziót, de teljesítményveszteséggel kell számolj. A Steam Decken tízezernél több játék fut natívan Linuxon, de csak ott tudod megvenni, mert a viszonteladók általában nem támogatják a Linuxot. A Linux a teljesítménye miatt sokkal jobb lenne játszani, de az userek nagy része makacsul ragaszkodik a Windowshoz, mert a használata nem igényel különösebb agyi tevékenységet.
Szia Neonity. Az adatok rajta maradnak a gépen? vagyis ha telepítem a linuxot, akkor a letöltött programok, minden ami eddig rajta volt, ugyanúgy rajta maradnak a gépen, ha linuxot használnák?
Szia hogy lehet audio driver via audio telepíteni alaplapi PBH61-M LX3 PLUS R R 2.0 ilesztö program nem nagyon találók xp ,win 7 ,,win 10,, van Linux nem ..
Szia Neo! Azt szeretném kérdezni hogy ugyan úgy ha letölteném a linuxot akkor a steam-os játékok nagy részét és pl: tlaunchert le lehetne tölteni a firefoxról?
Akkor biztos csak én voltam olyan szerencsétlen, hogy amelyik gépen át akartam térni Windows rol Mint re mindegyiken ugyanolyan lassú volt mint a Windows
Szia Andris, Felmerült bennem az a kérdés hogy hogyan lehetne felrakni a pop os-t egy windows-os pc-re adatvesztés nélkül(ha lehetséges)? Segítséged előre is köszönöm, Balázs
én eddig sose használtam linuxot de ebből a videóból nagyon megtetszett!az új linux mikorra várható? mert nekem is eléggé lassú a windows és le szeretném majd cserélni!
Szia Neonity! Nekem egy pár kérdésem lenne csak a videó kapcsán. Maga a linux téma érdekel, és elgondolkoztam a telepítésén. Viszont, mit lehet tudni arról, hogy például játékok mennyire futnának itt? Gta sa, MTA az amire csak szükségem van. Illetve ugye Visual Studio Code, amihez nekem egy Microsoft Visual Cpp program is kellett windowson, hogy a kódsorom le tudjam futtatni. Programozás terén sokkal jobban tetszene nekem a linux. Gondolkoztam azon is, hogy esetleg ahogy a videóban említetted, dual boot, egy windows egy linux. Esetleg tudnál erről is mesélni egy kicsit egy videóban vagy akár válaszban? Hálás lennék!
Szia játék támogatás ügyileg sokat fejlődött a Linux ha felmész a proton db oldalára ott rá tudsz keresni minden játékra ami fut linuxon (steames adatbázissal dolgozik) a másik kérdésedre válaszolva én eddig minden szerkesztő, vágó, office appot megtalátlam linuxon (Linux mint 21.3-mat használok)
Modern AAA játékok általában nem futnak natívan Linuxon, egy részük windowsos verziója Wine-vel, vagy más hasonló emulátorszoftverrel futtatható, de teljesítményveszteséggel kell számoljál. A Play On Linuxon találsz egy csomó játékot, ami Wine-vel futtatható, a Steam Decken tízezernél több natívan Linuxon futó játék is van, de csak közvetlenül onnan tudod megvenni, mert a viszonteladók általában nem forgalmaznak linuxos játékokat. Ha nagy gamer vagy, ajánlom a kettős rendszerindítást, mert Windows a fő játékplatform. (Más lapra tartozik, hogy a Linux a teljesítménye miatt sokkal jobb lenne játékra, de a legtöbb user makacsul ragaszkodik a Windowshoz, mert utóbbi használata nem igényel különösebb agyi tevékenységet.)
Ha nagy gamer vagy, akkor továbbra is a Windows 10/11 a legjobb választás. Linuxra sajnos nem szeretnek kiadni játékokat a fejlesztők, ezért ha PC-ről van szó, akkor általában csak Windowsra jelenik meg. Windowsos játékokat részben lehet futtatni Wine vagy Proton segítségével de gyakran elég nyögvenyelős. Bugos, teljesítmény nem az igazi és gyakran el sem indulnak. Vannak persze a natív játékok. Ezeket rendesen kiadták a fejlesztők Linuxra. Ilyen pl a CS2, TF2, Dota 2, Tomb Raider játékok, Minecraft, Dirt Rally, War Thunder. Csak hogy néhányat említsek. Ezek simán, probléma mentesen működnek. A lényeg ha Gamer vagy, akkor fő rendszernek Windows 10 vagy 11. Másodlagosnak mehet valamilyen Linux.
Igen. A Linux disztrók általában mennek live módban is, tehát lemezről vagy pendrive-ról. Van amelyik eleve olyan, másoknál meg azt a verziót kell letölteni.
Szia neonity az miért van hogy meg csináltam mindent amit kellet és mükszik is a gép de a pendrive nem akar mert amikor be dugom egy windows-os gépbe akkor van az pityenés de nem tudom meg nyitni
Nekem linuxom van amióta gépet használok és szerintem nagyon jó, az egyetlen hátránya az hogy sok játék és alkalmazás nem elérhető rajta. Köszi a videót, így már tudom hogy kell telepíteni linuxot akár egy másik gépre. Nekem amúgy debian op rendszerem van.
@@GaborJDKompatibilisek egymással (tehát pl. olvassa és tud is készíteni .pptx és .docx fájlokat is), tehát ha nem hívod oda a tanárt, valszeg fel se fog neki tűnni, hogy ilyeneket használsz.
Egyik ismerősöm szolgáltatótól vett laptopot,win11-el..gyenge hardverrel..amit nagyon utált,hogy a wifit és a bluetooth-t is rendszeresen lehajította.Feltettem neki egy Linux Mint-et Mate felülettel,s azóta is megelégedéssel használja
Szia! Tudsz segíteni? :-) Linux-al titkosítottam egy külső merevlemezt (LUKS). Ezen a külső merevlemezen, szeretném megszüntetni a titkosítást. Nincs gond a meghajtóval, megvan a jelszó, meg is tudom nyitni. Sajnos sehol nem találok megoldást arra, hogyan kell linux alatt külső merevlemezen titkosítást megszüntetni. Jó lenne, ha volna egy érthető videó, amin lépésről lépésre végig lehet követni a folyamatot. Megoldható? 🙂
Mindenképpen készíts róla egy mentést, mert a titkosítás levétele törli a rajta lévő adatokat. Ha ez meg van, sudo cryptsetup luksClose /dev/sdX ahol az utolsó kapcsoló a lemez elérési útja. Ha levetted a titkosítást, átalakíthatod a lemezt ext4 -re. sudo mkfs.ext4 /dev/sdX (a végére beírod a lemez elérési útját) Majd újra csatlakoztathatod a meghajtót, és használható titkosítás nélkül.
Azt gondoltam, ugyan úgy meg lehet szüntetni a titkosítást fájl megtartása mellett, mint a bitlockernél. Szerintem Linux esetében is meg lehet csinálni, csak hát ahogy a Linux-nál lenni szokott, jól meg van bonyolítva...
Nem gyakran használok office programokat, de nekem a kedvenc office hasonmásom az "onlyoffice", nagyon hasonlít a Microsoft-os office-ra, legalábbis én ugyan olyan gyorsan tudtam haladni mint az eredetivel. De ha ezek se tetszenek akkor még ott van az online office.
A Word és az Excel online verziója 2022 januárja óta elérhető, csak Microsoft-fiók kell hozzá, be kell jelentkezni (Linuxon is lehet!) és használhatod is. A Microsoft Edge is telepíthető Linuxra. A Microsoft 365 nem fut natívan Linuxon, legjobb alternatívája az OnlyOffice.
A 2007-es is Office? Csak mindenki nyomja, hogy nem megy fel az Office. De! Simán, wine kell rá, és Microsoft Office 2007. Minden faxni nélkül felmegy. Makrók is működnek. Ha ez nem jó, akkor legközelebb mindenki írja meg rendesen, hogy melyik Office az amelyiknek futnia kellene Linuxon, mert csak így hogy nem fut az Office, az nem igaz. Fut az. A Wine jelenleg a 2007-est támogatja de fejlődik.(kb. két hetente jön ki új verzió). Ha nem makrózol, akkor ott az OnlyOffce Desktop Editors, teljesen olyan, mint az Office 2013-2016, még a színvilága is. Libreoffice? Tudod hogy tucatnyi nézete van a felületnek, van ribbonos, menüs, vannak ikonkészletek, és színes témák, melyik az amelyik nem tetszik? Azon kívül Dunát lehet rekeszteni Office csomagokkal, de ezek azok amik magyarul is mennek. Ha angol program is megfelel, akkor több oldalnyi csak a felsorolása is ezeknek.
Kicsit más mint az MS Office, de meg lehet szokni. Én Windowson is egyébként a LibreOfficet használom. De létezik még a WPS Office, arról is jókat szoktak mondani.
Én openSUSE-t használok, de nagyon szimpi volt ez a videó. Kezdőknek mindenképpen ajánlott ez a könnyen használható rendszer, és mikor már megerősödtek, jöhetnek az olyan konfigolósabbak, mint az openSUSE.
Ezalatt a rendszer alatt ha filmet szeretnék nézni VLC-ről, müködik az 5.1 csatorna? Lehet buta kérdés, de sose használtam linuxot 😅 Filmes laptopomon kipróbálnám.
@@NeonityDaVinci Resolve-ot szokták még Linuxon használni vagy a Shotcutot. Én a kdenliveot használom, igaz csak ritkán, de szerintem azzal is szépen lehet alkotni, csak meg kell tanulni.
Szia Neonity ! Nagyon jók a videóid jól érthető frappáns, az extremeshell progid is nagyon faja csak kár hogy nem magyar. Egy kérésem lenne hozzád linux mint-el probálkozom de nem tudom beállítani a wifit erről tudnál egy videód feltenni előre is köszi Linuxal csak most ismerkedem ezért még kicsit firnyákosan furmányos de tetszik ezért ezt a rendszert is kiprobálom köszi
Kizárólag csak támogatott processzort telepíthetsz rá, mert különben gallyra vágod az egész masinát alaplapostul, processzorostul, mindenestül! A számítástechnika szakértelmet is követel, kérlek nézd meg a laptopod hivatalos dokumentációját az ASUS weboldalán, hogy mi támogatott és mi nem!
Én mint aktív linux használó, per játékos. Azt mondom ebben az esetben jobb, mert olyan gyenge a gép, hogy maga a windows futtatás is gondot okoz neki, viszont a legtöbb linux jóval kevesebb memóriát, terhelyet kér. Játékokról annyit, hogy pl az ilyen nagyobb multis címek kilőve, warzone, fortnite pl mivel nem nagyon van anti cheat támogatás Linuxon. Viszont Steamen keresztül rengeteg játék működik már, protondb oldalt megnézheted, ott látható, mi hogy fut jelenleg linux alatt, ami pirossal van jelölve az nem fut, minden más ha nem is tökéletesen, de elindul.
A Linux biztonság, teljesítmény, stabilitás, megbízhatóság terén sokkal jobb, mint bármelyik jelenlegi operációs rendszer, beleértve a MacOS-t is, de több szakértelmet és tanulást követel. Rengeteg ingyenes szoftver van hozzá (kb. 1,17 millió!), de sajnos mint játékplatform nem versenyképes a Windowssal, mert bár a teljesítménye miatt sokkal jobb lenne, de a legtöbb user ragaszkodik a Microsofthoz, mert a Windows nem igényel különösebb agyi tevékenységet. Modern AAA játékok általában nem érhetők el Linuxra, egy részük Wine-vel vagy más emulátorszoftverrel futtatható (a windowsos verzió), de teljesítményveszteséggel kell számoljál. A Steam Decken tízezernél több natívan Linuxon futó játékot találsz, de a viszonteladók általában nem forgalmaznak linuxos játékokat, csak ott veheted meg. Ha nagy gamer vagy, inkább a Windowst ajánlom.
@@GaborUjvari-ms1we Ez mondjuk tévedés, most már bármelyik Linuxon működik Steam vagy lutris segítségével a proton, nem csak Steam decken, ami ott fut, az az összes többin is. Igaz hogy windowsos verzió, de van ami jobban fut Linux alatt, mint Windowson, protonnal, több az FPS, egy próbát mindenképpen megér.
elképesztő mintha az állam direkt megakarná utáltatni a diákokkal a technológiát. az iskólában az infó teremben olyan gépnél ülök amiben 2GB ram és egy ősrégi intel celeron processzor 1,6-2GHz t adok neki . windows 7 van rajta de igy is 30-25mp egy böngésző megnyitása. És ilyen gépeken várják el , hogy "dolgozzanak" a diákok. Egyébként nagyon jó videó lett Neonity.🥰
szerintem EZ is a szokásos pénzlenyúlás, erről szól mindent 14 éve, minden más másodlagos
Igazából csak spórolnak. Azt a gépet már nem éri meg bővíteni pedig lehetne, ellenben újra meg nincs keret. Meg vannak vágva költségvetés terén az iskolák. Bár a windows 7 alapból se a sebességéről híres 😂
Általános iskolai rendszergazda vagyok. Nálunk a géppark a következő:
Intel Core i3 (2 mag, 4 szál), 3 GB RAM, 320 GB HDD, ezek HP brand előre összerakott gépek. Mellé egy 4:3 monitor 1280x1024.
A gép akkor használható ha végzett a HDD műveletekkel (pl windows update).
Máskülönben akad mint a szar. Gyakorlatilag ezek a konfigurációk éppenhogy alkalmasak még munkára.
De a CMOS elemet már cserélni kellett, a HDD-k kezdenek lehalni, a paszta hamarosan teljesen kiszárad, stb. Megérett a cserére.
A mostani új laptopok amit osztanak régiótól függ és ezek nem játékra hanem word és office munkákra vannak kitalálva nem erre igen ennyi pénzért lehetne jobbat de azért ez is valami.
@@BigNarasimha A RAM a kevés. Mivel HDD van a gépekbe ha a mem elfogy a lapozófájlt veszi elő. Win 7 nek is karcsú volt már a 3GB. Azért olyan mint egy vemhes kanca. Vagy SSD ami rohadt drága vagy több ram ami meg gondolom már nem opció mert a sulinak kell számla így a használt piac kiesik. Sok ilyen sulis kukaszökevényt raktam már rendbe 😃
Még a win 11 is simán megy vele win 10 licensz el aktiválva 8GB rammal.
Rufus helyet ajánlom a ventoy-t csak megformázod vele pent és rárakod az ISO fájlt és ISO-ból tudod telepíteni az op rendszereket.
+1
Zorin OS-t valahogy nem akarta futtatni. De egyébként egynek tényleg jó.
@@87soli milyen hibát írt?
szia! szerintem a legjobb választás egy XFCE vagy MATE felületű rendszer. Sokkal jobban járnának azok, akik ilyen hardverre vannak szorulva. javasolnék egy linux mint install tutorialt, és bemutatót (közelebb van a windowshoz). a videó szuper lett, kérünk még ilyen tartalmakat! 😊
Az elejével nagyon eggyetértek de szerintem kb semmi köze a windowshoz. Főleg az XFCE-nek. A többi még csak csak. A nap végén megéri a XFCE mert brutál kevés helyet foglal és nem használ szart se ami ezeknél a szar sulis laptopoknál fontos.
Nagyon tetszenek a videóid csak így tovább!
Egy programot elfelejtettél megemlíteni ami pont hogy az iskolásoknak nagyon hasznos: az Office csomag, ami linux esetén Libre Office néven fut, ne próbálják meg az MS 365-t megkeresni a nebulók, mert nem létezik.
Hasznosak a videóid papa, lehetne itthon több ilyen hasznos content creator mint te, Hajrá
Szia. Milyen hw van a gépben? Ez is fontos adat. Amúgy a múlt héten pimpeltem fel két netbook-ot és két windows tabletet debian12-re. Ezek a kis atom procás 2gb ramos roncsok amik már a a maguk korában dobozból kivéve is ipari hulladékoknak számítottak. Fless egy érintős 2in1 linux tablet :)
Pentium N6000, 4GB RAM, 128GB SSD
vagy esetleg zorin os coret is kipróbálhatod hogyan teljesít, 1.5gb rammal is elfut a fejlesztők szerint
Én is azt használom, szuper kis rendszer!
az a baj h egy csomo packagel le vannak maradva, nem a legfrissebb a rendszer
Erről is megnéznék egy videót, mert még nem hallottam róla
Nekem a fizetős van még ess amúgy nagyon szeretem.
Nekem a fizetős van meg és nagyon szeretem
Nagyon jó lett és nagyon vártam
Köszi az újabb minőségi videót 😃😃
Tech videók a legjobbak!
Azta nagyon gyors voltál😁
Szia Neo! Ha jól tudom, még mindig az Arctic Liquid Freezer II 360mm-es variánst használod. Nekem egy Liquid Freezer II 240-em van, és néha hallok valami olyan hangot, mintha.. hát.. lehet kicsit suttyón, fog hangzani, de olyan, mintha valaki az üres üvegből próbálna szívószállal inni. Ezt most azért így írtam le, mert nem tudom, hogy ez az emlegetett kerregés, ami vízhűtőknél elő szokott jönni, vagy.. mi ez? Ha tudod, légyszi írd le, hogy minek köszönhető ez. Hőmérsékletekkel nincsenek bajok, csak most az utóbbi pár napban nem figyeltem. Esetleg tudja okozni ezt az, ha a gép kb. 2 hete nem volt használva? -nem hinném, de te jobban benne vagy ebben, mint én, illetve nem kicsit idősebb is vagy. A válaszodat előre is köszönöm!
Szia! Valószínűleg rosszul helyezted fel. Van erről is videóm, érdemes megnézni.
@@Neonity Szia! A házban felülre van felhelyezve, láttam a videódat, azt mondtad, ha felülre tesszük lehetetlen rosszul felrakni. Ugye (ha jól emlékszem) azt mondtad, hogy akkor hallhatnék ilyesmit, ha előre teszem fel, és a cső fentről megy a pumpához. De ahogy mondtam, nekem a ház tetejére van felrakva.
Kedves Neonity! Nagyon közönöm, hogy ilyen minőségben készíted a videókat. Látszódik, hogy minden mellett sok időt szánsz a minőségre. A testalkatoddal foglalkozó kommentek hülyeségek. Az a legjobb test amiben a legjobban érzed megad. Így tovább! Amúgy akik csúnyát írnak neked autómatikusan szarjanak sünt duh…. hülye rigóképű bánatmadarak.
A nagy gépes háttérképedhez tudsz linket küldeni?
Köszönöm hogy terjeszted az igét
A particionálásnál hülyeséget mondtál, mert a custom-nál nem mellé megy fel, hanem te magad állítod be őket, így ugyanúgy teljesen le lehet gyalulni az épp aktuális rendszert. Amúgy nagyon jó volt. Valamint a telepítő megírására a balenaEtcher-t használom, sokkal könnyebb és jobb.
Nyilván úgy kell beállítani, hogy a meglévő rendszer mellé menjen, ha dualbootot akarsz.
@@Neonity Nem egészen, mert meg lehet csinálni, hogy külön swap partíció is legyen rajta, és nem biztos, hogy alapból megcsinálja, arról nem is beszélve, hogy akár külön home partíció is lehet rajta, így egy rendszer újra/lecserélés esetén megmarad, és könnyen becsatolható.
Te vagy a legjobb!
Nagyon jó lett a videó
Az első linux rendszerem Linux mint volt, egy olyan tetű lassú gépre raktam rá, ami határozottan emlékszem, 18 órán keresztül írta ki a linux mint isoját, akkor xp volt rajta. Linux felrakása után megtáltosodott... 😂😂😂 Azóta lassú gépre, csak linux.
Szia Neonity! Ha Linux operációs rendszert használnál, melyik disztribúciót telepítenéd fel a gépedre?
Én a Linux Mint: cinemont ajánlom
Helló! Csak hozzá akartam adni; a Rufus beállításoknál, ha a PC-nek UEFI "BIOS"-a van, akkor azok a beállítások megfelelőek. De ha a PC-nek, amire telepíteni akarjuk a Linuxot, régi BIOS-a van, nem UEFI, akkor a 'Partition scheme'-nél 'MBR'-t kell választani, és 'Target system'-nél pedig 'BIOS or UEFI.'
Edit: És a 'sudo apt update' csak a repository-kat update-eli. 'sudo apt upgrade' update-eli az installált package-eket. Lehet használni "sudo apt update && sudo apt upgrade"-et a mindkettő command használatához.
Nagyon jó videó, viszont valami más user friendly distro egy LXDE vagy XFCE asztali környezettel még gyorsabb masinát lehet varázsolni egy régi laptopból. Érdemes ki próbálni pl a Linux Mint-et, Nvidia driver szintén elérhető a telepités során. Én jelenleg Debian-t használok egy ideje, semmi problémám nincs vele :) Gaming lassan tökéletes linuxon és már Reshade is van Linuxhoz, jupééé 😄
@beatai4000 Simán Steamon vagy Lutris
Na ez nekem elképesztően hasznos volt! Nagyon lassú a gépem. Telepítem is!!!🤣🤣😂😂
Na és, ha a Windows-t lecserélem az iskolai laptopon akkor nem lesz valamilyen következménye?
Mivel ez az iso fájlok méretétől függ, nem minden esetben kell 8 gigás pendrive. Sőt, a legtöbb distro esetében elég a 4 gigás. Valamint a rufus-t is hanyagoltam volna a videóból, helyette pedig ventoy-t használtam volna. És èn talán a gyengébb gépekre inkább mate vagy xfce környezetű disztrót ajánlanék gnome helyett. De jó kis vidi.🤠
hali , szeretném kipróbálni ezt az op-t csak előtte szeretném megnézni hogy a programok - játékok amiket használok azokat tudom e alatta futtatni. Ezeket hol tudnám megnézni ? Lehet hogy ez a kérdés hülyesség de eddig sosem használtam linux rendszert nézzétek el nekem :D
Szia Neonity!
Tudnál segíteni?
Megcsináltam mindent ahogy mutattad utána kiírja ,hogy kikapcsolja a gépet vagy ujraindítom és mind 2 esetbe elejéről kezd mindent.
Miért?
Megoldódott
Szia Neonity! Tudnál segíteni egy picit? A gépemen folyamatosan villog egy vízszintes vonal ha rá akarom tenni a rendszert. Ha bármi ötleted van vagy ha tudnál segíteni benne még köszönném. Szép napot!
Tapasztalatom szerint mindegy. Hiába nézheted gyorsan az asztalt ha mondjuk a Firefox gépigénye attól még a Firefox gépigénye marad. Sokszor jártam már úgy hogy a gyenge gép az gyenge gép maradt akár puppy Linux mellett is
Én a gyenge laptopomra letöltöttem a Pop OS-t,és tényleg kevésbé laggolnak a dolgok,köszi!
kezdő linuxosoknak még a Linux Mint-et is ajánlani lehet
Szia, mikor kiszeretnem valasztani a pendrivet, ra enterezek es nem fogadja el, mindent ugy csinaltam ahogy te, raenterezek es nem indul ujra ahogy a videoban. Ez miert lehet?
Linuxal kezdődött, most van egy szerver gépem. Köszi! xD
Tök jó lett a videó. Ahogy telnek az évek és jönnek ki az új Windows verziók mindig az az érzésem hogy egyre nagyobb gépigényű vasat kell alájuk tenni, szerintem feleslegesen. A legújabb windowst próbáltam ki nemrég egy 8gb i7-es 250-es SSD laptopon és érezhetően lassabb, laggol néha, nem úgy mint a régi win10. Cserébe mit kapok? Nem igazán világos... A régi verziók támogatása meg ugye megszűnik. Ezzel próbálnak minket arra késztetni hogy időről időre új számítógépeket vegyünk? Kezdek én is áttérni linuxra inkább.
Szia nekem a telepítő nem látja a laptopom ssd-jét ezáltal nem fut végig a telepítés.Valakinek esetleg valami ötlete hogy hogyan tudnám orvosolni a problémát?
Szia Neonity! Az lenne a kérdésem, hogy te melyik linux operációs rendszert ajánlanád, amit te is használnál?
Szia. Egy msi crx 650 es öskövületre melyik linuxt ajánlanád? Ugyebár jövöre megszünik a windows 10... A 11 re meg nem alkalmas....
mondjuk a POP os az pont nem gyenge gépekre tenném ha azt nézzük hogy pl ott a Linux mint cinnamon, vagy kb bármely xfce felület sokkal gyorsabb lesz a gép, hisz ezeknek akár a ram igénye sokszor nincs 1 gb szóval nem rossz a videó, de aki teheti nem egyből a pop os-re ugorjon rá.,ha gyenge gépre akarod. Amúgy jó rendszer gépeket is lehet venni a System 76-tól tapasztalatból mondom megéri az árát
Szia Neonity, melyik linux op. rendszert ajánlanád például játékra egy nem olyan erős gépre, ami a legjobb?
Szia Neonity! Azt szeretném kérdezni hogy a drivereket honann és hogy lehet letölteni? Asztali pcre
A gyártók oldaláról.
Azokat általában tartalmazza a kernel, vagy ha mégsem, kernelmodul formájában telepíteni tudod, vagy pl. nyomtatók, szkennerek esetén vannak speciális programok, amikben támogatás van a különböző eszközökre, illetve a gyártótól lehet ezeket beszerezni, ahogy írta ő is.
Szia! Tudsz valamit ajanlani ha valaki szeretne linuxrol tanulni? Parancsokat tanulni?
Szia! Tudom hogy nem éppen mostani videó már, viszont az a kérdésem lenne, hogy nyilván te csak megkaptad ezt a laptopot, de újra lehet egyébként telepíteni vagy ilyesmi alapból? A többiektől is szívesen várom a választ.❤
Persze, újra lehet telepíteni.
esetleg gaming linuxon? ❤
tudom egy küszködés, de pár játékra (pl: minecraft újra) kíváncsi lennék
Mióta a Steam deck/steam OS megjelent már picit könnyebb
A Minecraft natív tökéletesen fut linuxon de csak a Java, a bedrock nem megy
@@Q-Geri A bedrock verzió is lehetséges, csak ahhoz az androidos verziót kell megvenni.
@@Sn4keey ezt mondjuk nem tudtam, akkor tévedtem
A Steam nagyjából megoldotta, Fedorán és Mint-en is elindultak nálam csak Windowsos játékok, mondjuk én nem vagyok egy nagy gamer, így annyira nem fontos szempont, de akkor is működik.
Jó lett volna egy teljesítmény összehasonlítást mutatni számokban is.
Szia felmerült egy olyan kérdés hogy édesanyám laptopja ugye nagyon lassú.. és az office programokat rendszeresen használja ha átraknám a gépét linuxra az office programok ott is tudnának futni/ települni? előre is köszi a választ
LibreOffice alapból van fent és legalább olyan jó mint az MS Office. Ha csak MS Office jöhet szóbs, akkor a Wine -t tedd és azzal pedig rakj fel egy MS Office 2007-et. Ettől újabb MS Office-ok már nyűgösek.
@@xaxoon363 óóh értem, köszönöm szépen sokat segítettél
@@xaxoon363 Sajnos ez a Linux hátránya. A Libre Office tök jó, ha egyszerű dolgokat kell megcsinálnod, viszont ha ezzel dolgozol, akkor előfordulhat az gyakran, hogy amit te a Libre Office-ban megcsinálsz jóra, az a másiknak Excelben máshogy fog megjelenni. Nekem évekkel ezelőtt volt számos ilyen problémám. A 2007-es Office pedig 17 éves, nagyon régi... Ja és kíváncsi lennék, hogy az Excel funkciói hogyan működnek a Libre Office-ban, gondolok itt mondjuk a Lookup-okra, index-match összevont funkciókra, stb.
Bongészöben is megy ms office ;)
Érdemes amúgy kipróbálni a gyenge gépeken a Ghost Spectre 11 SuperLite-ot, ha mindenképpen kell a Windows a programok miatt.
nekem is ez van meg egy linux Mint vagy néha android dualba a kis tablet pc 2 in 1 gépecskémen
Tudsz segíteni kérlek? Amikor installálom a Pop os-t, és ki kell választani a lemezt, nem enged rányomni, és azt írja, hogy disk does not meet the minimum requirement. (Sulis gép, lenovo ) vàlaszod előre is köszönöm
Szia Neonity! Törölted a Neonity + csatornát? Mert én nem találom :(
Válaszod előre is köszönöm!
Counter Strike 1.6 megy rajta?
Az minden Linuxon megy. Natívan.
Ahogy az összes többi Valve játék is.
Szia, elvégeztem az ISO fileos feltelepítést a pendrivera és bezártam a "bezár" gombbal és mostmár nem látom a pendriveom. 32 gb-os pendriveal csináltam, aztán egy 64 gb-ossal és mostmár egyik pendriveomat sem látom. Ez így normális?
szia kali linuxról mi a véleményed?
Sehogy sem lehet esetleg pendrive nélkül fel telepíteni? Nincs, csak 4gb-s pendriveom
Vegyél mindenképp 16gb-ost mert a 8as
porbald meg 4 gigassal a legrosszab ami tortehet, hogy semmi nem tortenik :D
@@MartinPiràk rendben köszi a választ!
@@grama9837végülis ja
DVD -ről
Valaki tudja esetleg hogy lehetne Tlaunchert letölteni pop!_os-ra?
Szia neo! Szerintem csinálhatnál egy videót a kali linuxról is. Akár telepítés vagy rendszer bemutatás is.
Notebookra is jo a linux ?
Szia Neonity egy olyan kérdéssel fordultam hozzád, hogy tudnál Linuxot telepíteni a gépre mert nincs stick em.
A laptop on rajta kéne hagyni a windows-t mivel a gép az iskolai és vissza kell majd adni. Előre is köszi.
Én most raktam debiant egy laptopra plasma x11 felülettel
Én elrontottam a laptopot azt irja hogy secure boot keys and/or may disable secure boot. Aki tudja mit kell csinaljak az nyugodtan megmonhatja nekem elore is koszonom
Miért, POP?
Miért nem egy sokkal egyszerűbb, a secure boot-ot is kezelő Zorin, Mint, vagy LMDE?
Vagy a gyárilag is támogatott és garantáltan gondolkodásmentesített EndlessOS?
Én már meg is van mit kell csinálniuk azoknak a tanulóknak akiknek az állam adta azt a nagyon korszerű laptopot. :D
szia neo! mennyi tárhelyet foglal a linux?nagyon megköszöném ha válaszolnál🙏🙏🙏🙏
Szia!
Mindent ugyanugy csináltam ahogy te. Mégis telepites vegen kiirta, hogy ujrainditas, vagy kikapcsolas, ujrainditasnal ujra kezdi a telepitest. Ha kihuzom a pendrivot nem mukodik. Ötlet?
Lehet, hogy a géped nem linux-kompatibilis. De próbáld meg úgy, hogy amikor a telepítés végén felszólít az újraindításra, akkor húzd ki a pendrive-ot, és utána indítsd újra, mert ha újraindítás alatt benne marad a telepítő adathordozó a gépben, automatikusan újból elindulhat a telepítési folyamat.
@@GaborUjvari-ms1we ha kihúzom ujraindítás előtt, azonnal megfő a rendszer, error, fekete kepernyő stb. Ha benne hagyom ujra bootol, és újra kezdi a telepítést. Időhurok. :D
milyen gepre probalod telepiteni?
Linux mint felment. Csak ez a verzio ezzel a modszerrel nem akart mukodni. Szoval mar targytalan.
A 2010-es években rengeteg disztrót próbálgattam. Elsőként Lubuntu, majd a Xubuntu volt az, amivel boldogultam. A Linux Mint színvilága nagyon nem tetszett, a 21.3-as óta letisztultabb lett. Ment is fel egy 2 magos T8300 procival ellátott laptopra 4GB DDR2 memóriával, a RAM kihasználás fokozott odafigyelésű gyomlálás után 600MB! Még a Windows megosztásokkal is egysezrűen boldogul mókolás nélkül. A proci a szűk keresztmetszet, de megpróbálom a lehető legjobban támogatott processzort bele tenni. Nem a Full HD videókra kell, hanem egy kis böngészésre, mert elég nagy a kijelzője.
szia neo.en linuxot hasznalok es barmilyen windows programot tudok telepeiteni.mar telepitem a gta vc hezz jo par .exe modot csak lutrisba kellet azt csinanom es ment a mod csak lutrisba be irom amit akkkorok telepiten de ugy elottem le szedem telepitem es kesz.
Szia Neonity nagyon jó lett a videó, egykérdésem lenne. Hogyha rárakom a gépemre ezt a pop os-t akkor lesz több fps-em játékban? (Ubuntunnal is megcsinálod?)
azok a játékok amik futnak linuxon azok jobban futnak mint windows-on
@@zurtant960ok
Az Ubuntunak nagyobb az erőforrásigénye, mint a Pop! OS-nek. Ajánlanám inkább a Xubuntut, az Ubuntu Mate-t, még inkább a Lubuntut. De ha nagy gamer vagy, jobb, ha a Windowsnál maradsz, mert a modern AAA-játékok nagy része nem fut Linuxon, Wine-vel, vagy más emulátorszoftverrel futtathatod a windowsos verziót, de teljesítményveszteséggel kell számolj. A Steam Decken tízezernél több játék fut natívan Linuxon, de csak ott tudod megvenni, mert a viszonteladók általában nem támogatják a Linuxot. A Linux a teljesítménye miatt sokkal jobb lenne játszani, de az userek nagy része makacsul ragaszkodik a Windowshoz, mert a használata nem igényel különösebb agyi tevékenységet.
Szia Neonity. Az adatok rajta maradnak a gépen? vagyis ha telepítem a linuxot, akkor a letöltött programok, minden ami eddig rajta volt, ugyanúgy rajta maradnak a gépen, ha linuxot használnák?
bár én azért nem szeretném letelepíteni, és használni, mert rengeteg programot nem támogat illetve nem kompatibilis vele.
Nem, a rendszermeghajtót formázni kell, és ami rajta van, elveszik.
kösz az infót.@@Neonity
Szia hogy lehet audio driver via audio telepíteni alaplapi PBH61-M LX3 PLUS R R 2.0 ilesztö program nem nagyon találók xp ,win 7 ,,win 10,, van Linux nem ..
Szia Neo! Azt szeretném kérdezni hogy ugyan úgy ha letölteném a linuxot akkor a steam-os játékok nagy részét és pl: tlaunchert le lehetne tölteni a firefoxról?
bocsi hogy ilyet írtam elmondtad a videóba!
Neo! Nem működik nekem sajnos. Tudnál segíteni? Mindent megpróbáltam.
Én kezdőknek a Pop!_Os-t és a Linux Mint-et ajánlom! Mind2 nagyon windows felhasználó barát, és bármilyen gépen elfut.
Akkor biztos csak én voltam olyan szerencsétlen, hogy amelyik gépen át akartam térni Windows rol Mint re mindegyiken ugyanolyan lassú volt mint a Windows
@@fileferenc7920 nekem egy virtuális gépen is gyorsan futott a mint.
@@fileferenc7920 igen
Szuper videó ez is
mivan akkor, ha megjeleniti az ssd-t viszont azt irja h 15gb-os es hogy a minimum requiermentsnek nem megfelelo
Szia Andris,
Felmerült bennem az a kérdés hogy hogyan lehetne felrakni a pop os-t egy windows-os pc-re adatvesztés nélkül(ha lehetséges)?
Segítséged előre is köszönöm,
Balázs
Másolj át minden fontos adatot egy külső adathordozóra, majd a telepítés után másold vissza.
@@Neonity köszi szépen😀
én eddig sose használtam linuxot de ebből a videóból nagyon megtetszett!az új linux mikorra várható? mert nekem is eléggé lassú a windows és le szeretném majd cserélni!
Szia Neonity! Nekem egy pár kérdésem lenne csak a videó kapcsán. Maga a linux téma érdekel, és elgondolkoztam a telepítésén. Viszont, mit lehet tudni arról, hogy például játékok mennyire futnának itt? Gta sa, MTA az amire csak szükségem van. Illetve ugye Visual Studio Code, amihez nekem egy Microsoft Visual Cpp program is kellett windowson, hogy a kódsorom le tudjam futtatni. Programozás terén sokkal jobban tetszene nekem a linux.
Gondolkoztam azon is, hogy esetleg ahogy a videóban említetted, dual boot, egy windows egy linux. Esetleg tudnál erről is mesélni egy kicsit egy videóban vagy akár válaszban? Hálás lennék!
Szia játék támogatás ügyileg sokat fejlődött a Linux ha felmész a proton db oldalára ott rá tudsz keresni minden játékra ami fut linuxon (steames adatbázissal dolgozik) a másik kérdésedre válaszolva én eddig minden szerkesztő, vágó, office appot megtalátlam linuxon (Linux mint 21.3-mat használok)
És én is mindenképpen ha kezdő linuxos vagy duál boot-ot ajánlok
Modern AAA játékok általában nem futnak natívan Linuxon, egy részük windowsos verziója Wine-vel, vagy más hasonló emulátorszoftverrel futtatható, de teljesítményveszteséggel kell számoljál. A Play On Linuxon találsz egy csomó játékot, ami Wine-vel futtatható, a Steam Decken tízezernél több natívan Linuxon futó játék is van, de csak közvetlenül onnan tudod megvenni, mert a viszonteladók általában nem forgalmaznak linuxos játékokat. Ha nagy gamer vagy, ajánlom a kettős rendszerindítást, mert Windows a fő játékplatform. (Más lapra tartozik, hogy a Linux a teljesítménye miatt sokkal jobb lenne játékra, de a legtöbb user makacsul ragaszkodik a Windowshoz, mert utóbbi használata nem igényel különösebb agyi tevékenységet.)
Ha nagy gamer vagy, akkor továbbra is a Windows 10/11 a legjobb választás. Linuxra sajnos nem szeretnek kiadni játékokat a fejlesztők, ezért ha PC-ről van szó, akkor általában csak Windowsra jelenik meg. Windowsos játékokat részben lehet futtatni Wine vagy Proton segítségével de gyakran elég nyögvenyelős. Bugos, teljesítmény nem az igazi és gyakran el sem indulnak.
Vannak persze a natív játékok. Ezeket rendesen kiadták a fejlesztők Linuxra. Ilyen pl a CS2, TF2, Dota 2, Tomb Raider játékok, Minecraft, Dirt Rally, War Thunder. Csak hogy néhányat említsek. Ezek simán, probléma mentesen működnek.
A lényeg ha Gamer vagy, akkor fő rendszernek Windows 10 vagy 11. Másodlagosnak mehet valamilyen Linux.
sziasztok linuxot visza lehet állitani win 10 re??
Igen, letöltöd az iso-t, és mivel már korábban volt aktiválva így nem kell újraaktiválni. Én megcsináltam, bár kényszerből laptopon
Szia kérdésem lenne lehet e egy olyat csinálni hogy a gépen letöltöd a usb re és belerakod a gépbe akkor az ugy müködik?
Igen. A Linux disztrók általában mennek live módban is, tehát lemezről vagy pendrive-ról. Van amelyik eleve olyan, másoknál meg azt a verziót kell letölteni.
Szia neonity az miért van hogy meg csináltam mindent amit kellet és mükszik is a gép de a pendrive nem akar mert amikor be dugom egy windows-os gépbe akkor van az pityenés de nem tudom meg nyitni
Szia Neonity! Ha te Linux-ra váltanál akkor melyik verzióját töltenéd le?
Debiant vagy Manjarot használnék.
Szia Neonity! Szerinted a Google Chrome vagy a Brave jobb, a windows rendszereken?
Brave, Chromeot soha senkinek nem érdemes használni.
@@Neonity Koszi!
én is pont ezen gondolkodtam már a videó előtt de nem tudod esetleg hogy ez legális e? mert ezt mi csak kölcsönbe kapjuk
Nekem linuxom van amióta gépet használok és szerintem nagyon jó, az egyetlen hátránya az hogy sok játék és alkalmazás nem elérhető rajta. Köszi a videót, így már tudom hogy kell telepíteni linuxot akár egy másik gépre. Nekem amúgy debian op rendszerem van.
Milyen jatekot nem tudsz futani?
@@grama9837 Például a bluestacks-t.
Tesómnak is ilyen kaliberű sulis gépe van. Ezen a rendszeren mennek a microsoft alkalmazások? Pl powerpoint, word
Natívan nem, de nem is kell. A LibreOffice sokkal jobb.
@@NeonityPlayOnLinux + Wine segítségével meglehet oldani az Office használatát is.
@@Neonity Valamelyik iskolába kötelező ezeket használni. (mint pl;nálunk)
Online verzió simán megy rajta böngészőben :) Amúgy komoly beadandót amúgy is pdf-ben adunk be :)
@@GaborJDKompatibilisek egymással (tehát pl. olvassa és tud is készíteni .pptx és .docx fájlokat is), tehát ha nem hívod oda a tanárt, valszeg fel se fog neki tűnni, hogy ilyeneket használsz.
Megtudnád videóban mutatni hogyan kell Dual Bootolni, mert nem nagyon értek ezekhez. Nagyon jó lett a videó😊
Szia felraktam. Nálam recsegett a hangszóró és a drivereket sem engedte fel rakni.
Egyik ismerősöm szolgáltatótól vett laptopot,win11-el..gyenge hardverrel..amit nagyon utált,hogy a wifit és a bluetooth-t is rendszeresen lehajította.Feltettem neki egy Linux Mint-et Mate felülettel,s azóta is megelégedéssel használja
Szia! Tudsz segíteni? :-) Linux-al titkosítottam egy külső merevlemezt (LUKS). Ezen a külső merevlemezen, szeretném megszüntetni a titkosítást. Nincs gond a meghajtóval, megvan a jelszó, meg is tudom nyitni. Sajnos sehol nem találok megoldást arra, hogyan kell linux alatt külső merevlemezen titkosítást megszüntetni. Jó lenne, ha volna egy érthető videó, amin lépésről lépésre végig lehet követni a folyamatot. Megoldható? 🙂
Mindenképpen készíts róla egy mentést, mert a titkosítás levétele törli a rajta lévő adatokat. Ha ez meg van, sudo cryptsetup luksClose /dev/sdX ahol az utolsó kapcsoló a lemez elérési útja. Ha levetted a titkosítást, átalakíthatod a lemezt ext4 -re.
sudo mkfs.ext4 /dev/sdX (a végére beírod a lemez elérési útját)
Majd újra csatlakoztathatod a meghajtót, és használható titkosítás nélkül.
Ha a megszüntetést úgy gondolod, hogy az adatokat megtartva, akkor nagyjából sehogy, jelen ismereteim szerint.
Azt gondoltam, ugyan úgy meg lehet szüntetni a titkosítást fájl megtartása mellett, mint a bitlockernél. Szerintem Linux esetében is meg lehet csinálni, csak hát ahogy a Linux-nál lenni szokott, jól meg van bonyolítva...
Én ZorinOS tennék rá + XP témával és minden stabilan menne! Olyan mintha windows xp ücsörögnénk XDD
Egy bajom van a linuxszal: nincs rá rendes office (wine-al sem sikerült felrakni) csak libreoffice azt meg nem nagyon kedvelem
A fenéket nincs rá rendes office, csak egy kicsit keresni kell. De megpróbálhatod az OnlyOffice-t, az nagyban hasonlít a mostani office-ra.
Nem gyakran használok office programokat, de nekem a kedvenc office hasonmásom az "onlyoffice", nagyon hasonlít a Microsoft-os office-ra, legalábbis én ugyan olyan gyorsan tudtam haladni mint az eredetivel. De ha ezek se tetszenek akkor még ott van az online office.
A Word és az Excel online verziója 2022 januárja óta elérhető, csak Microsoft-fiók kell hozzá, be kell jelentkezni (Linuxon is lehet!) és használhatod is. A Microsoft Edge is telepíthető Linuxra. A Microsoft 365 nem fut natívan Linuxon, legjobb alternatívája az OnlyOffice.
A 2007-es is Office? Csak mindenki nyomja, hogy nem megy fel az Office. De! Simán, wine kell rá, és Microsoft Office 2007. Minden faxni nélkül felmegy. Makrók is működnek. Ha ez nem jó, akkor legközelebb mindenki írja meg rendesen, hogy melyik Office az amelyiknek futnia kellene Linuxon, mert csak így hogy nem fut az Office, az nem igaz. Fut az. A Wine jelenleg a 2007-est támogatja de fejlődik.(kb. két hetente jön ki új verzió). Ha nem makrózol, akkor ott az OnlyOffce Desktop Editors, teljesen olyan, mint az Office 2013-2016, még a színvilága is. Libreoffice? Tudod hogy tucatnyi nézete van a felületnek, van ribbonos, menüs, vannak ikonkészletek, és színes témák, melyik az amelyik nem tetszik? Azon kívül Dunát lehet rekeszteni Office csomagokkal, de ezek azok amik magyarul is mennek. Ha angol program is megfelel, akkor több oldalnyi csak a felsorolása is ezeknek.
Kicsit más mint az MS Office, de meg lehet szokni. Én Windowson is egyébként a LibreOfficet használom. De létezik még a WPS Office, arról is jókat szoktak mondani.
Én openSUSE-t használok, de nagyon szimpi volt ez a videó. Kezdőknek mindenképpen ajánlott ez a könnyen használható rendszer, és mikor már megerősödtek, jöhetnek az olyan konfigolósabbak, mint az openSUSE.
Ezalatt a rendszer alatt ha filmet szeretnék nézni VLC-ről, müködik az 5.1 csatorna? Lehet buta kérdés, de sose használtam linuxot 😅 Filmes laptopomon kipróbálnám.
Ha van 5.1-es kimenet a laptopon (erősen kétlem), vagy van 5.1-es külső hangkártyád, akkor működik, persze.
a bootolható pendrive-ot hogyan formázzuk vissza használhatóvá?
Kismillió program van rá, de egy oprendeszernek erre képesnek kellene lennie.
@@OGyorgy01 már elvileg megvan, köcce
Kdenlive-ot nem akarsz használni?
Ha csak ez az egy hátráltat, hogy linuxot használj akkor szerintem simán hozzá lehet szokni.
Hatalmas visszalépés lenne az Adobe programokhoz képest.
@@Neonity Miért? Van valami olyan über cucc a Premiere Pro-ban amit a Kdenlive nem tud és még használod is?
@@SIDLERmovies Sokkal jobb a color grading és a többi effekt Premiereben, és az After Effects is kell, ami szintén nem megy Linuxon.
@@NeonityDaVinci Resolve-ot szokták még Linuxon használni vagy a Shotcutot. Én a kdenliveot használom, igaz csak ritkán, de szerintem azzal is szépen lehet alkotni, csak meg kell tanulni.
Linux játékteszt lesz?
Fl studio esetleg elérhető Linuxon ?
Sajnos nem
@@furlynnexDe van Ardour (van Windowsra is)
Szia Neonity ! Nagyon jók a videóid jól érthető frappáns, az extremeshell progid is nagyon faja csak kár hogy nem magyar. Egy kérésem lenne hozzád linux mint-el probálkozom de nem tudom beállítani a wifit erről tudnál egy videód feltenni előre is köszi Linuxal csak most ismerkedem ezért még kicsit firnyákosan furmányos de tetszik ezért ezt a rendszert is kiprobálom köszi
Mikor lessz az XtremeShell 4.3 ról bemutató?
Ocsem tanarja azt mondta hogy a windows ne szedjuk le a geprol. Mit javasolnal?
Azt, hogy fogadja meg. Amikor átvették, akkor aláírták, hogy nem törölhetnek róla semmit és csak jogtiszta szoftvereket telepíthetnek rá.
szia Neonity i7 processzort bele lehet tenni egy ASUS VivoBook 14-be, És lehet hozzá olyan processzor hűtőt venni ami elfér egy laptop-ban?
Meg kell nézni az Asus oldalán mit támogat, illetve, hogy cserélhető e proci vagy alaplapra forrasztott.
Kizárólag csak támogatott processzort telepíthetsz rá, mert különben gallyra vágod az egész masinát alaplapostul, processzorostul, mindenestül! A számítástechnika szakértelmet is követel, kérlek nézd meg a laptopod hivatalos dokumentációját az ASUS weboldalán, hogy mi támogatott és mi nem!
@@GaborUjvari-ms1we köszönöm
@@fileferenc7920 köszönöm
Hello szerinted jobb a linux? (és bármilyen játékot is lehet tölteni?)
Én mint aktív linux használó, per játékos. Azt mondom ebben az esetben jobb, mert olyan gyenge a gép, hogy maga a windows futtatás is gondot okoz neki, viszont a legtöbb linux jóval kevesebb memóriát, terhelyet kér.
Játékokról annyit, hogy pl az ilyen nagyobb multis címek kilőve, warzone, fortnite pl mivel nem nagyon van anti cheat támogatás Linuxon. Viszont Steamen keresztül rengeteg játék működik már, protondb oldalt megnézheted, ott látható, mi hogy fut jelenleg linux alatt, ami pirossal van jelölve az nem fut, minden más ha nem is tökéletesen, de elindul.