AkoxVlog ::: 20E10 • BÁTORSÁGPRÓBA

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 15 тра 2020
  • A több mint két hónappal korábban indított, heti rendszerességgel jelentkező KARANTÉNNAPLÓ-sorozat utolsó zenés fejezete ez: összegyűlt a banda a stúdióban, hogy a közönség beleshessen a próbateremben folyó munkába egy minikoncert erejéig. Az adásban exkluzív képek villannak fel a 2019-es DUPLA ARÉNA készülő koncertfilmjéből, ezek eddig még sehol nem voltak láthatók. Sanyi, a dobos korábban jött a többieknél, hogy gitározhassunk, beszélgethessünk kicsit a zenekari zörgés megkezdése előtt. Szerencsére ötleteket és régi kedvenceket is hozott magával, ráadásul a próba végére még Anna lányom is megérkezett, úgyhogy tartalmas és hosszú adás lett ez a fejezet is.
    A zenekari gyülekezés már jelzi, hogy a járvány miatt 2021-re átszerveződő turné előtt is szeretnénk találkozni a közönséggel!
    Mert IDÉN DECEMBERBEN ÚJRA KONCERTEZÜNK AZ ARÉNÁBAN!!!
    * * *
    Ákos • KARANTÉNARÉNA :-)
    2020. december 12., szombat, 20 óra - Papp László Budapest Sportaréna
    * * *
    Jegyek kaphatók a www.akos.hu webáruházában,
    valamint az Eventim országos hálózatában
    akos.hu/index.php?page=shop&k...
    * * *
    A kényszerű karantén idejére sem szeretnénk lemondani a koncerthangulatról! Tizenegy héten át minden szerdán közzéteszünk egy Ákos-koncertfilmet az elmúlt tíz év terméséből a hivatalos UA-cam-csatornánkon, az AkoxVid oldalon - teljes hosszában, ingyen, HD-ben!
    Szombatonként pedig kötetlen beszélgetések, házizene és felolvasás a program.
    Reméljük, ezalatt a tizenegy hét alatt túlleszünk a nehezén...
    Ne hagyjuk el magunkat, ne hagyjuk el egymást!
    Fel a szívekkel!
    Együtt könnyebb lesz!
    #Akos #batorsagproba #Karantennaplo
    Köszönet Mazsinak és a Camera Kft-nek a Canon eszközökért.

КОМЕНТАРІ • 163

  • @anitasomogyine6582
    @anitasomogyine6582 4 роки тому +41

    "Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." 🙏🏻 Csudaszép az a sok hangszer. 😍Végre együtt lesz a nagybetűs CSAPAT!✌🏻 Annának Szívből örülök! 🤗

  • @tamaskadlec8641
    @tamaskadlec8641 4 роки тому +43

    Hihetetlen, hogy ezeket a szövegeket, érzéseket a világon csak mi kevesen érthetjük így, ahogy rajtad keresztül megkapjuk, de boldog vagyok, hogy részese lehetek. Köszönöm!

    • @gaborkiss1425
      @gaborkiss1425 4 роки тому +3

      Bárcsak megkaphatnánk külön kiadványként is ezeket a dalokat, igény lenne rá!
      A Hazatalál és az Égni és szeretni is zseniális, jobban tetszik, mint az albumváltozat!

  • @lajoszsedely2224
    @lajoszsedely2224 4 роки тому +5

    Vannak előadók,zenészek akik a műfajukban bármit csinálnak az jó.Csoda,profizmus,alázat és boldogság!!Embertelen energia árad belőlük!!! Isten tudja mi kell az emberi léleknek,hogy szárnyaljon!! Pl.ÁKOS ÉS ZENEKARA!!!!!

  • @attilajuhasz2543
    @attilajuhasz2543 4 роки тому +19

    Sziasztok!
    Izgalommal vegyes várakozással tekintek a mai este elé, s ezzel már sikerült a családomat is megfertőzni. Még jó hogy csak ezzel. Nagy köszönet a hetek, sőt hát hónapok óta tartó lelkesedéstekért. A zongorafutamot ki tudja hányszor néztem már meg. Be kell vallanom férfiasan, nem tudok betelni vele, számomra is az érzelmek jelentenek mindent, mi ez ha nem isteni ajándék.
    És ha már ezt a címet adtátok jelen fejezetnek, gondoltam ne csak kapjak, próbálok adni én is valamit. A fiam kisiskolás volt még akkor, amikor vakbélműtétet kellett rajta végrehajtani. Biztosítottak róla, hogy ez egy sima rutinműtét, ha nem ér rá a főorvos, szólnak a portásnak, feljön és megcsinálja. A beavatkozást végző orvosnak ez volt az n+2-es sorszámú műtétje, de nekünk az első, és ekként is álltunk hozzá. Summázva, minden rendben ment, ma első éves bölcsész az ELTE-n. Az események kapcsán a mélyen bennem megbúvó apró poéta is megnyilvánult, akkor született a következő versike:
    Bátorságpróba
    Hóval elébb kezdé kálváriája,
    reggelre kijött, hol estve berágja,
    jó doktor vizsgálja, majd vérét vevék,
    okát a rontásnak mégse nem lelék.
    Baja nem lészen, hát vittem oskolába.
    Betűvetést szítta okos kobakjába,
    mégsem vágyék fínom kakaóra, tejre,
    csinos kis pocakja fogyatkozott egyre.
    Majdan ösmét igen rosszul lészen,
    reggelre már megint túl van az egészen,
    mondá a doktor csak nyugodtan legyen,
    de mostmán estig ne igyon s ne egyen.
    Megijedt a lelkem mi lesz most véle?
    Megijedék én es bizony ővéle.
    Ki ez a sok nép? Mind, ződ s kék vagyon,
    s elaludt a hideg műtőasztalon.
    Visszatérvén belé csöppnyi értelem,
    reszketve kérdezé: mi történt velem?
    Nyárfalevél táncot járt piciny keze-lába,
    megfogám, hideg volt. Fogtam. Mindhiába.
    Kulcsolám reszketeg kis kezét kezembe,
    bujdosó könny szökött fátyolos szememre,
    s midőn árnyat borít ránk a setét este,
    megnyugodni látszott törékeny kis teste.
    Oly bátorsággal viselte a drága,
    meglett férfiaknak is javára válna.
    Kérdettem az Istent: Mit vétett ő néked,
    hogy kicsiny vállára ily csapásod mérted?
    Hétnek utána szalad már a lába,
    hímzés sincsen már apró pocakjába,
    én pedig az Urat buzgón arra kérem,
    nagyobb baja ennél már sohase légyen.
    Hát így volt bizony. Remélem tetszett az utóbbi fél perc, és akkor nekem is sikerült adnom valamit lelkem apró rezdüléseiből, köszönetképpen azokért a percekért melyeket tőletek kaptunk eleddig. Csak remélni tudom, hogy lesz még folytatás, addig is az Erő, nameg a Szerencsejáték Zrt. legyen veletek!
    üdv!

  • @katarzynawajner381
    @katarzynawajner381 4 роки тому +29

    Nem csak magyar fiatalok! Egy lengyel is van itt

  • @attilakarolyi8055
    @attilakarolyi8055 4 роки тому +6

    Köszönjük szépen a karanténvideókat. "A szeretet soha el nem múlik." (1Pál 13,8)

  • @thiamea
    @thiamea 4 роки тому +17

    Sugárzik rólatok ebben a karanténnaplóban a boldogság, hogy újra együtt zenélhettek! Nagyon jó ezt látni! Profi módon sikerült ez a próba, és tetszett, hogy belevágtátok a tavalyi Arénás részleteket - újra átéltem kicsit az akkori bulit. Köszönöm ezeket az estéket, hiányozni fog ha véget érnek... Ha Isten is úgy akarja, újra találkozunk decemberben az Arénában, már nagyon várom! Addig is hatalmas ölelés az egész csapatnak, vigyázzatok magatokra! ❤️😍

  • @matyobabuka
    @matyobabuka 4 роки тому +5

    Spanyol karanténból üzenem, hogy ez úgy istenigazából borzasztóan nagyon, de nagyoon fain volt!! De kellett ez most a lelkemnek, lelkünknek! Üditő volt, vidám volt, nosztalgikus volt, éneklős volt... Hmm még, még, még ennyi nem elég!!! 💕💕💕💕

  • @AnnaAngyalhaj777
    @AnnaAngyalhaj777 4 роки тому +10

    Annnnyira szeretni💓valók vagytok, hogy azt szavakba sem lehet önteni... Egy sugárzó angyal😇 sereg.... Úgy feldobtatok, hogy talán aludni sem fogok 🥰

  • @molnarzsuzsanna290
    @molnarzsuzsanna290 4 роки тому +2

    10-hónapos, Ákos nevű kisfiammal hallgatjuk ezt a profizmust. A világ legcsodálatosabb élménye!!! Imádunk benneteket.

  • @zoltankohegyi1635
    @zoltankohegyi1635 4 роки тому +11

    Elnéztem volna még pár órácskát de, sajna minden jónak vége szakad egyszer.Köszönöm az élményt mindenkinek!

  • @firemann74
    @firemann74 4 роки тому +5

    Nekem , nagyon tetszett ez a sorozat .
    Akár az irodalmi akár a zenei oldala .
    A rockos irány meg főleg tetszik .
    Köszönjük

  • @margitkondijozsefnesimko1743
    @margitkondijozsefnesimko1743 4 роки тому +3

    Köszönöm,hogy bekukkant hattam a kulisszák mögé...igen... így születik a csodás zene..milyen családias légkör.. egymás iránti tisztelet,szeretet..ez viszi előre a boldogságot..minden dalukat szeretem..!

  • @matepolcz
    @matepolcz 4 роки тому +8

    Ez felülmúlta minden várakozásomat!

  • @SuenZsolt
    @SuenZsolt 4 роки тому +7

    5 és 7 éves lányaim nekiálltak léggitározni és ugrálni, amikor meghallották a 101-es szobát! A legutóbbi album óta Anna rajongók! Aréna koncertjegy beszerezve a kiscsaládnak! :-)

  • @magdolnaglavits5780
    @magdolnaglavits5780 4 роки тому +7

    Kedves Ákos!Köszönöm a tegnap esti koncertet,élmény volt újra!Élmény volt látni,olvasni,milyen gondoskodó,büszke Apa vagy!Lehetsz is őszintén!Jó volt Veled,Veletek!Szeretettel!❤️❤️❤️

  • @zoltandavid2615
    @zoltandavid2615 4 роки тому +8

    A magam részéről minden percét élveztem a mai estének! Igazi örömzenélést láthattunk-hallhattunk.
    Nagyon jó volt látni Titeket újra zenélni, marháskodni! Sokszor fogjuk még megnézni. Hálásan köszönjük, köszönöm, Annának és az egész csapatnak! 🙏👍👏👌

  • @magdolnaglavits5780
    @magdolnaglavits5780 4 роки тому +7

    Szuper a zenekarod!Édesek,ahogy mosolyognak!Látszik rajtuk szívből élvezik a zenét,Veled együtt!Köszi,hogy ezt láthattam!!!!❤️❤️❤️

  • @MCLeslee
    @MCLeslee 4 роки тому +5

    Valami véget ér, s valami új mindig elkezdődik, várjuk az Arénát, induljon a banzáj!!! :)

  • @lalitagopi
    @lalitagopi 4 роки тому +5

    Ez Isteni volt! minden szempontból. annyira jo banda (család) vagytok!!!

  • @Joy01977
    @Joy01977 4 роки тому +14

    Sziasztok! Az egyik szemem sír a másik nevet, sír, mert vége van a szerda és a szombat esti programjaimnak, de boldogság van bennem mert élőbe is kint lehetek idővel koncerteteken. Egy szó csak KÖSZÖNÖM hogy bearanyoztátok ezt a szomorú időszakot! Együtt sikerült! Jó egészséget mindenkinek! KÖSZÖNÖM, hogy betekintést nyertem a munkáitokba és nem utólsó sorban az irodalmi estéket hogy közelebb hoztad Ákos, hozzám mely oly távoli volt. KÖSZÖNÖM! Üdv.

    • @Akos_Official
      @Akos_Official  4 роки тому +16

      Szívesen!
      A sorozatnak NINCS vége. Jövő szombaton van az utolsó adás.

    • @Joy01977
      @Joy01977 4 роки тому +5

      @@Akos_Official Természetesen nagyon várom 🤗🤗🤗🤗🙏🙏🙏🙏 Anna is fantasztikus volt mint apukálya és a zenésztársak 🤗🤗🤗🤗🤗 köszönöm. A középső gyermekem Fanny kislányom is 18 éves a szemem fénye mint lányos apának a két fiam mellett. Mégegyszer köszönöm 🙏🙏🙏🙏🙏🙏

    • @fandabe5
      @fandabe5 4 роки тому +10

      @@Akos_Official Az már majdnem a vég.... Csodálatos volt mindegyik! S csak úgy mondom: elmúltam 72 éves, fél éve özvegyen húztam ki a "karantén"-t, s az ÚR és Te, Ti adtatok vigaszt, életkedvet. Nagyon köszönöm!

  • @zoltansomogyi7598
    @zoltansomogyi7598 4 роки тому +12

    Hatalmas bulit nyomtatok! 🎶 Jó volt együtt látni titeket! Hiába próbának volt hirdetve, ez profi előadás volt tőletek! 👏🏻✌🏻Köszönjük!

  • @krisztaszentmiklossy9420
    @krisztaszentmiklossy9420 4 роки тому +10

    Fantasztikusak vagytok! 👏👏👏❤❤❤ Veletek én is az vagyok , aki lenni szeretnék, akit nem csak elviselek! 😍❤ Ettől a mai koncerttől a "korhadó szívem" hatalmas dobbanásokat produkál! 🤩 ❤

  • @Dokyman1
    @Dokyman1 4 роки тому +5

    Jaj srácok (és Hölgy) ez annyira jó lett megint. Ez a közvetlenség és alázat nekünk rajongóknak csodás A felemel még mindig "felemel" :) Köszönöm az élményt!

  • @sandorincze7009
    @sandorincze7009 4 роки тому +7

    "Anyád meg azt hiszi szórakozás ez nekem.." Igazán megnyugtató ez a mondat, a nagyok is ezzel küzdenek :) Ez az a fajta koncert, ami ad még egy jó adag pluszt a felvételről halgatáshoz képet. Decemberben találkozunk!

  • @meszaroszoltanendre7931
    @meszaroszoltanendre7931 4 роки тому +10

    Annyira szuper, mert spontán és őszinte. Újra átélem a koncertet 🎸

  • @erwindotterer7312
    @erwindotterer7312 3 роки тому +1

    szuper, nagyon tetszik ... 60 évesen is követem az igazi jó zenét :) :) :)

  • @viktoriaszabonehalas3017
    @viktoriaszabonehalas3017 4 роки тому +7

    Ez ismét egy fantasztikus karantén napló volt! 😊 Hála és köszönet érte! Jó volt újra együtt látni a zenekart és betekintést nyerni kicsit a kulisszák mögé. 😍 Annának külön gratulálok! 😊 Nagyon szép hangja van és profin megoldotta a 101-es szobát is. 👏 Az érettebb ifjúság nevében köszönöm a Kicsi szívet. ❤ Nagy öröm volt hosszú idő után újra hallani. 😊🥰

  • @frecctomika
    @frecctomika 3 роки тому +2

    A Láss bennem mást nagyon király volt, ezeken a dalokon tanultam meg énekelni. Respect Ákos & Andante!

  • @ildikobodnarne7365
    @ildikobodnarne7365 4 роки тому +2

    KÖSZÖNÖM SZÉPEN!! Nagyon fog hiányozni ez a karantén napló! ÉLMÉNY VOLT!!

  • @firesnake3472
    @firesnake3472 4 роки тому +7

    Én a te zenéiden nőttem fel, és imádom!!!! Kedvenc vagy, és örökké az leszel!!!!! Eggyütt nézi a karanténkoncertedet a család❤️❤️❤️

  • @dtomi1203
    @dtomi1203 4 роки тому +3

    Azt hiszem, talán ötödször hallgattam végig, de még mindig megdöbbentő, mennyire jól játszatok. Őrületesen jó zenészek vagytok!

  • @szilviavaradi6174
    @szilviavaradi6174 4 роки тому +3

    Köszönöm szépen! Nagyon nagyon hiányozni fognak ezek a fantasztikus karanténnaplók! Szomorú vagyok, hogy vége lesz! Mást nem tudunk, hallgatjuk újra és újra! Decemberben találkozunk! Köszönjük!

  • @Enenerke
    @Enenerke 4 роки тому +7

    Ákos!Ez fenomenális volt!👏👏👏Külön köszönet a Kicsi szív-ért!🤗💖Végig borzongtam!Imádom amit csinálsz-csináltok!!Köszönöm!"Pici koncert elvonási tünetek láthatóak Rajtad !🤣Köszönöm a mai karantén naplót is! Anna gratulálok!!👌👏👏👏

  • @friskopeterfido5471
    @friskopeterfido5471 4 роки тому +5

    Hát itt valami óóóriási örömzenélés történt, történik, nagyon örülök, hogy Madi íz bekk! Meg persze a rockos megszólalás is vellkámm! :D

  • @tamasfla2
    @tamasfla2 4 роки тому +2

    Ez igen! Ez a karantén napló odaverős volt! Köszönjük szépen!

  • @misisoti8803
    @misisoti8803 4 роки тому +2

    a legjobb dobos a világon.......

  • @atihornak
    @atihornak 4 роки тому +7

    Kedvenc,best of the best!

  • @balogijanosne6185
    @balogijanosne6185 4 роки тому +5

    64 éves vagyok, de nagyon élvezem!!!!

    • @toth_soma90
      @toth_soma90 3 роки тому +1

      Ez nem kor kérdése. Én meg 2000-2001-ben nagyjából 10 évesen kezdtem hallgatni. És azóta is... Nagyon tiszteletre méltó az egész pályafutás. ☺️

  • @Supamono
    @Supamono 4 роки тому +5

    Órákig bírtam volna még hallgatni/nézni. Köszönjük! ☺️✌🏻

  • @nagynorbert8974
    @nagynorbert8974 4 роки тому +3

    Hát ez qva jó volt! TI tökéletes összhangban vagytok! PERFECT! Na esek neki mégegyszer....

  • @monikagyurgyaknemacsai4781
    @monikagyurgyaknemacsai4781 4 роки тому +2

    Megnéztem már párszor.Nagyon jóóó👍❤ Tetszik,hogy spontán,nem begyakorolt,természetes,laza.Na és ahhoz képest,hogy senki "nem emlékszik","nem tudja,hogy kezdődik".....állati jól sikerült mindegyik dal.És látszik,hogy mindenki élvezi,igazi örömzenélést láthattunk.Érezni a szeretetet,kézzelfogható az egymás iránti szeretet,tisztelet.Anna szereplésének nagyon örülök💞Ez a lány nagyon tehetséges,gyönyörű (ő is és a hangja is).Már sokkal bátrabb,magabiztosabb,és nagyon jól áll neki,ha táncol éneklés közben.Nem tudom kitől örökölte,de profin megoldotta a 101 es szoba éneklését.🤔Pedig "nem is nagyon tudja,nem annyira ismeri".Annyira büszke lehetsz rá!!!!És az is vagy,ez átjön a videóból.💞Remélem,sokszor fog veled énekelni Anna,nekem nagyon tetszenek ezek a közös éneklések.Aranyos és megható az elérzékenyülő apukát látni,a kedves ölelések,homlok puszi🤗❤ Tetszettek az Aréna koncert felvételei!Írtad hogy szeptemberre várható a megjelenés.(gondolom Szent Mihály napja?)Szóval nálunk évek óta karácsonyi ajándék az éppen aktuális Aréna koncert dvd.De most nem fogom kibírni karácsonyig,látva a dalrészleteket.Nagyon várom!!!!Jó egészséget az egész családodnak,és neked,Ákos.Valamint a zenekar minden tagjának!Ja igen,Sanyi nagyon jól gitározik👍

  • @kosicsilla
    @kosicsilla 4 роки тому +7

    Holnap újranézős. 😍

  • @peterlaszlo3553
    @peterlaszlo3553 4 роки тому +5

    Köszönöm a mosolyomat.

  • @szilviaszunyog6333
    @szilviaszunyog6333 4 роки тому +8

    ❤️❤️❤️ az a függöny lehullás .... csodálatos èlmény volt! 🙏🏻💖😍

  • @gaborapo41
    @gaborapo41 4 роки тому +2

    Kedves Ákos! Élvezettel néztem, hallgattam végig! Remek volt! Javaslom, akik még nem tették, hogy fülhallgatóval hallgassák a muzsikát. A gitárosotoknak kissé megnőtt a haja a karanténban , de ez belefér ;) Üdv Gábor
    Ui:Annának is üdvözlet. Szép és szerény. Sok sikert neki!

  • @Ongabass
    @Ongabass 4 роки тому +3

    Élvezetes volt köszi! Látom Madinak új Andersonja van! Fasza :-) Ami miatt hozzászólné, hogy biztos az összes dobos majd utál ezért de qutya jól szól az elektromos dob, jól kezelhető és biztosan csendesebb ezzel próbálni. Egyszerűen szerintem ez lesz a jövő csak idő kérdése. Igaz a régi generáció elutasítja amit megértek, de ezt mi basszeropsok átéltük a nagybögő nyugdíjba kerülésével. A zongoristák is digitalizálódtak. A gitár is ugye új életet él elektromosan a dob is ilyen csak még nem akaródzik ezzel együtt élni.

  • @lor659
    @lor659 4 роки тому +3

    Csodálatos élmény így belelátni a közös pillanataitokba, soxor lesznek még megnézve ezek a videók. 😊 Hálás vagyok, hogy láthatom. Köszönet Neked, Nektek Fiúk !

  • @diagilitsch8993
    @diagilitsch8993 4 роки тому +2

    ó, ó óóó, köszönöm karantén! Valahol ;) azt hallottam, hogy "A jelen börtönében gondolj arra, ha ajtót rajzolsz a falra kiléphetsz rajta." - Hát köszi az ajtókat, olyan ez (megint időgépezek, úgy látszik ez a mániám), mint régen a kolesz folyosó. Rengeteg ajtó, és bárhova bemész tuti valami buli lesz.

  • @imrenecsibor3830
    @imrenecsibor3830 Рік тому +1

    Imádom ezeket a videókat, már számtalanszor megnéztem őket! Egyszerűen nagyszerűek! Köszönöm!❤

  • @supersawnick
    @supersawnick 4 роки тому +7

    Hát ez nagyon durván jól szól! :)

    •  4 роки тому

      Pedig csöves cuccnak nyoma sincs :D
      Szerintem is rendeben van

  • @tamasosztos4848
    @tamasosztos4848 2 роки тому +1

    Nagyon sokat ad a zenétek! Köszönöm, az égiek kísérik a lépteitek, együtt zendül a szív...

  • @sszilard0307
    @sszilard0307 Рік тому +1

    Zseniális Zenészek és nagyszerű Emberek vagytok! Élmény volt számomra, köszönöm!

  • @gaborpaszti1757
    @gaborpaszti1757 4 роки тому +3

    101 es szoba eszméletlen jól szól! :)

  • @ChrisPi777
    @ChrisPi777 4 роки тому +1

    Megint, ösmét és assz'em örökké...
    KÖSZÖNÖM !!!! 🥰 K.

  • @Nvkcsb
    @Nvkcsb 4 роки тому +5

    Zseniális!

  • @mrforeverhun
    @mrforeverhun 4 роки тому +5

    Anna! ❤️ Végre! Most hogy végre látlak...
    Rendesen Anna-rajongó is lettem! Annyira különlegesen szép hangja van és olyan jelenléte, nem lehet rá nem figyelni!

    • @mariannanagy8884
      @mariannanagy8884 4 роки тому +6

      Es milyen jo humora van!
      - "A 101-es szoba nem jo?"
      - "Nekem fogalmam sincs rola sajnos."
      Imadtam 😄

    • @agnespapp552
      @agnespapp552 4 роки тому +2

      @@mariannanagy8884 Őrült jó volt!😅🤣

    • @henrikpuskas
      @henrikpuskas 4 роки тому +4

      Érdekes,végig vigyorogtam én is ezt az örömzenélést.😀Azért a Kicsi szív az elején és a Láss bennem mást a végén akusztikus verzióban az nagyon durva volt a Sanyival!Durván tetszett!Kerete is volt így a videónak!Mint ahogy régen tanultam a suliba irodalomból,egy fogalmazásnál:bevezetés,tárgyalás,befejezés!😀🤔😉Talán csak akkor érzékenyültem el,mikor Anna is vokálozott a 101-es szobánál és megpuszilgatta apa a lányát!Meghitt pillanat volt számomra!Köszi Ákos,köszi srácok!Madi gitártudásán mindig ámulok!👏Lepe billentyűs "babrálásásain" szintén!😀Sanyi meg....Ő Sanyi!Verjed Sanyi!!!!!😀😀😀😀😉😉😉👏👏👏👏👏👏👋👋👋Big thx!!!❤️👍🍻🤝

    • @agnespapp552
      @agnespapp552 4 роки тому +1

      @@henrikpuskas Ez szép volt!😁😆😅🤣😘😎👍

    • @toth_soma90
      @toth_soma90 4 роки тому +2

      @@mariannanagy8884 az egyik videónapló elején azt mondta, "Én nem tudok énekelni, úgyhogy én ezt nem vállalom sajnos 😂 Imádom 💖 (04.04-i Karanténnapló)

  • @SandorTibor
    @SandorTibor 4 роки тому +5

    szól
    mint az atom!

  • @lackobarad1554
    @lackobarad1554 4 роки тому +7

    Az Arénáig Annának lehetne egy új dala.

  • @gyuridora507
    @gyuridora507 4 роки тому +2

    Annácska hangjától egyszerűen ráz a hideg. Fantasztikus!!! Sanyinál meg felesleges kísérletezni a villanydobbal szerintem. Úgyis szétveri:)

  • @bienebaba
    @bienebaba 4 роки тому +1

    Anna alig jutott szóhoz. Köszönöm, élmény volt egyébként. Viszlàt. 💖

  • @Robyy1968
    @Robyy1968 4 роки тому +1

    Màdi hibàtlan! Numero uno gitàros!!👌👌👌✌👏👏

  • @zita.oraveczne
    @zita.oraveczne 4 роки тому +11

    Annyira jó volt ez a mini koncert! Jó volt látni újra együtt Titeket! ❤ Felidézte a tavalyi Arénát, mintha megint ott lettünk volna (már nagyon várom a DVD-t!!).
    Nem lehetne, hogy egyet pislantunk és december lesz? 😄😍

  • @tomhardy1234
    @tomhardy1234 4 роки тому +1

    Hát ez kurv@ jó! Köszönöm az élményt! 👍👏

  • @Zuzuazia
    @Zuzuazia 4 роки тому +4

    Fantasztikus volt 🥰

  • @anitaanita6567
    @anitaanita6567 3 роки тому +1

    Hálásan Köszönöm!!!❤ ❤❤..... Kicsi szív.......😍😍😍😍

  • @zsocc007
    @zsocc007 4 роки тому +2

    Sajnos, a prömierről lemaradtam végül is, de most pótoltam... És rendkívül gyorsan elszaladt, ez a bő 3/4 óra. Bitang tetszetős felvétel jelent meg ismét, Köszönjük Szépen!! Nagyon együtt van a csapat. 🙂 Látszik, hogy félmozdulatból is megértitek egymást, jó ezt is látni. Smooth Criminal! 😁 Még egyszer köszönjük szépen a tartalmakat! És nagyon várom már most az Arénát... Meg a 2021-es BP Parkot... Bocsánat, hogy ezt most itt felhozom önző dolog, csak az idei a születésnapom környékére esett, és mán' szőttem a terveket. + a helyszínt is kedvelem, szerintem jó miliő. Erről ennyit! Üdvözletem! ❤ 🤟👍✝

  • @peterbagoly5672
    @peterbagoly5672 4 роки тому +13

    Kedves Ákos!
    Nagyon kedvelem munkásságodat és dalaidat hallgatni! Te vagy a legjobbbbbbb zenész a világon! Lenne egy kérdésem:hogy tudsz ilyen jó számokat írni pl.: Idősziget album, Hazatalál album, Még egyszer album,stb (jó ezek albumok, de benne a dalokra értem). A dalai egyszerűen egy napomat fel tudja dobni vagy ezek a szerdai és szombati napok pl.: ma teljesen elfelejtettem, hogy lesz egy ilyen est és nagyon örültem neki, hiszen mint mondtam, dalai és zenéi de a novella felolvasásai is kiválóak, csodálatosak. Nagyon tetszik, hogy így törődik a közösségével, igaz, én csak 4 éve hallgatom a számait de és csak 4 koncertjén voltam (Szombathelyen a Szent Márton évi koncerten, az 50-en, a 2018-as kezdgetünk újabb évadot című koncerten és a 2019-es turnén) de mind számomra és ezt még sokan mások is szerintem így gondolják, világszínvonalú amit ön csinál
    Ákos nagyon nagyon remélem, hogy nem marad el a járvány miatt a 2020-as koncert, hisz mindenképpen el szeretnék menni rá, hiszen a 2019-es koncertre sajnos nem jutottam el. Ön a legjobb énekes a világon!!!
    Köszönettel és tisztelettel: Péter

  • @balogijanosne6185
    @balogijanosne6185 4 роки тому +2

    IGAZI ÖRÖMZENÉLÉS!!!! IMÁDOM!!!

  • @sleepe1982
    @sleepe1982 3 роки тому +1

    Ez annyira jó!!!!!

  • @erakornyei6042
    @erakornyei6042 4 роки тому +5

    Köszönet érte♡

  • @adamkrudy2499
    @adamkrudy2499 4 роки тому +2

    Na, hát ez nagyon jól esett! Felpezsdült a vérem!
    Remélem, a mi kis hobbizenekarunk is ilyen szinten veszi fel a fonalat, ha majd végre újra muzsikálhatunk! :-)

  • @gaborpok3616
    @gaborpok3616 4 роки тому +2

    Köszönöm!!!

  • @aav_n
    @aav_n 4 роки тому +2

    Köszönöm 💓

  • @krisztiantakacs797
    @krisztiantakacs797 4 роки тому

    Végre KICSI ❤
    Kedvenc számom sméltánytalanul elhanyagolt a koncerteken
    Tessék ezen változtatni Kedves Uraim!
    Köszönöm ha meghallgatják óhajom

  • @dianabalogh6466
    @dianabalogh6466 4 роки тому +1

    Annyira jók vagytok!
    Decemberben megyünk! :)

  • @toth_soma90
    @toth_soma90 4 роки тому +5

    Szegény Anna nagyon koncentrál ☺️ Egy bajom volt csak ezzel. Elrepült az a kb 45 perc, mintha csak 5 perc lett volna. "Álmom a Facebook tulajdona" Ebben minden benne van 😉 A megtestesült Nagy Testvér 👀 ja, és még valami: Természetesen minden percét élveztem. Remélem, a szomszédaim is 😆 de ha nem, úgy is jó 🤷🏻‍♂️

    • @janoshaasz5219
      @janoshaasz5219 4 роки тому +2

      A szomszédaid jó zenét halgattak, ha akarták, ha nem...
      :-D

  • @monikagyurgyaknemacsai4781
    @monikagyurgyaknemacsai4781 4 роки тому +1

    Az a spontán tánc Annával nagyon jóóó,nagyon aranyos😊❤ Jajj de szeretem ahogy táncolsz😉

  • @erakornyei6042
    @erakornyei6042 3 роки тому +1

    Annyira hiányoznak a koncertek, és a videjo vlogok is;) Tudom nem kivánságműsor ♡...Koncertet akarok;)

  • @ligacslaszlo7996
    @ligacslaszlo7996 4 роки тому +1

    A Kicsi szív fantasztikus lett.

  • @kosicsilla
    @kosicsilla 4 роки тому +5

    ❤️

  • @zentailaszlo7866
    @zentailaszlo7866 4 роки тому +2

    Zseniááális! :)

  • @margitkaroly3995
    @margitkaroly3995 3 роки тому +2

    Ha tudtam volna, h ez ennyire brutálisan jó, akkor biztos elmegyek arra a "szolfézs"- ra, amiről így hallani sem akartam. Tartozom magamnak egy újraszületéssel.

  • @evamonka6544
    @evamonka6544 4 роки тому +2

    Ezt is szeretem, mint a többit!!! :)

  • @juditkenyeres7554
    @juditkenyeres7554 4 роки тому +2

    ❤️❤️❤️

  • @robertferencz1620
    @robertferencz1620 4 роки тому +3

    Jújj de jó a Kicsi szív,az Idősziget,101,stb!
    Nő vokált vissza légyszi,mint annó a Tunyogi lányokkal!Annának megy is már rendesen!;)
    Kár hogy vége ezeknek az estéknek abbol a szempontból,hogy igazán ritka dalok előkerűltek!Egy Test,Beavatás,Méreg,még jöhetett volna!😉

  • @JoeMaczo
    @JoeMaczo 4 роки тому +2

    Nagyon kaffa ! 😀

  • @esziktibor2530
    @esziktibor2530 5 місяців тому +1

    Ákos és a barátai ,ők zsenik!

  • @zsuzsannacsavlek4985
    @zsuzsannacsavlek4985 4 роки тому +5

    Hála

  • @minimaszat
    @minimaszat 4 роки тому +2

    Most sikerült ágyba dugni az aprónépet, sajnos lemaradtam az élő adásról és chatről 😕 De azért most végig nézem, nagyon jónak ígérkezik 🤗

  • @hegyichriss3850
    @hegyichriss3850 4 роки тому +3

    Kicsi♥️

  • @erakornyei6042
    @erakornyei6042 4 роки тому +1

    Hiányoznak az ilyesmik. ❤️🙏

  • @krisztiantolgyesi7400
    @krisztiantolgyesi7400 3 роки тому

    Az biztos!Kegyetlen jó!😈❤️

  • @zsofiagribovszki5868
    @zsofiagribovszki5868 4 роки тому +10

    Sziasztok! Minden szombaton várom az új premiert, Ákos számomra izgalmabb színészként, mikor előad, felolvasas... A dalai számomra versek. Néha gyógyító erejük van. Néha....? Vagy mindig..

    • @gaborgribowsky868
      @gaborgribowsky868 4 роки тому

      Vártam, hogy változz
      És többé meg ne alázz
      De nem változott semmi
      Maradt a gyász
      Azóta feketében járunk
      Gyászoljuk a jövőt
      Ami a miénk lehetett volna
      De megöltük őt...

  • @jozsefcsontos1186
    @jozsefcsontos1186 4 роки тому +2

    101-es szoba! Micsitnálunk CÉÉ-oké mehet,hatalmas.

  • @gergelyhomonnai4949
    @gergelyhomonnai4949 4 роки тому +2

    Mekkora GigaCsászár rész!!! Embertelen zenekari próba, és romra röhögés!!! Ákos még egy poént benyom, megpusztulok!!! Hahahahahahahaaaaaaaa......................

  • @krisztiantolgyesi7400
    @krisztiantolgyesi7400 3 роки тому +1

    😂😂Amazing!!!..

  • @Arcsi76
    @Arcsi76 3 роки тому +1

    Sziasztok
    Valamikor régen így hangzott
    Magasan szállnak a sirályok a Bonanzások a királyok!

  • @boda_krisztina
    @boda_krisztina 4 роки тому +3

    🤗❤🙏

  • @alexivarga4435
    @alexivarga4435 3 роки тому +1

    Korunk nagy zsenije!