Brutálisan üt ez a koncert gyerekek.Ilyen szinti koncert durvàn belehasít a lelkedbe ja és minden dal áthangszerelve ,hogy a Bonanzás dalokról ne is beszéljek.Profi és mesteri munka csak ajánlani tudom mindenkinek. Ez zsír koncert volt 🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛
Én személy szerint néha úgy érzem hogy Ákos időutazó és a dalaival Ő is utaztat minket az időben, vagy előre, vagy vissza, mivel azok szövegei örökkévalóak és örökérvényű üzenettel bírnak, minden egyes dalával tud újat és újat mutatni, valamint a dalok hangzásilag bőven 20 évvel előrébb járnak a világ zenéjénél. Köszönöm, zseniális, fergetes koncert volt! ❤️
A mai napig imádom ezt a koncertet. Nekem is ez volt az 1. Ákos koncertem mikor még 6 éves voltam. Azóta voltam már páron de ezt nem lehet felülmúlni. Emlékszem hatalmas élmény volt és soha nem fogom elfelejteni Köszönöm Ákos és köszönöm az egész stábnak is!!!
Ez a koncert volt messze-messze a legjobb hangminőségű előadás Ákostól amit eddig hallottam. A Aréna U alakjának pont közepén találtam egy szabad helyet, hogy a tipikus sztereó hatás meglegyen. Nem tudom hány dB hangnyomásra tervezték a koncertet, de gyanítom az Aréna bármely pontján kevesebbet tippeltem volna a valódi értéknél. A magas torzítású zenét hangosabbnak érzékeli a fül, a torzítás itt pedig otthoni rendszerekkel vetekedett (Gondolom nem kell mondani mennyivel bonyolultabb egy Aréna méretű helyiség hangosítása, mint egy szobáé :D). Ákosnak és a hangmérnöknek itt sikerült megvalósítaniuk Ákosnak azt az elképzelését, hogy a sávok elkülönülten és önmagukban is élvezhetőek legyenek. Kicsit olyan volt, mintha stúdió monitorokból szólt volna a zene. Ezeket a beállításokat el kellene menteni az utókornak. Itt jöttem rá, hogy a Sennheiser HD595-ösöm bár nagyon komoly zenei teret le tud képezni, a valódi térnél nincs jobb. Az Aréna ezért is nagyon jó, főleg egy SYMA csarnokhoz képest.
Anélkül, hogy kritizálnám a produktumot - mert a stúdióban és a színpadon beletett munka előtt egyaránt le a kalappal - és függetlenül attól, hogy kinek tetszik, esetleg kinek nem ez a szinti irány, pont azért tudott ez a produkció úgy megszólalni, mintha otthon ülnél, mert pontosan úgy készült ez az anyag, ahogy a hanghordozó készül, csak a végeredményt máshova kellett optimalizálni. Nyilván a koncepció miatt nincsenek benne gyakorlatilag gitárok, helyben, mikrofonnal kihangosított egyéb hangszerek, amelyek a zajt is beleviszik a végeredménybe. Amitől persze élő lesz, de picit olyan esendő is. Basszusgitárt, gitárt nem lehet extra sávként, patikamérlegen kimérni a próbateremben, tudva, hogy a beállított arányok nagy része - ha a stúdióban jól szól - az Arénában is jól fog. Itt ez nagy könnyebbség volt nekik. Ezért aztán Ákos énekhangja az egyetlen, amit hangosítani kellett, az meg pazarul sikerült. Fentiek persze nem vonnak le a végeredményből semmit, ha az egyszeri ember nem hiszi azt, hogy Lepe mindent játszik, ami a háttérben megszólal... :)
@@TheGeomorph : Nekem szerencsém van, hogy ezt a stílust kedvelem. Sokkal kevesebb lehetőség van hibázni. A 2084 turné hangzása nagyon jó volt, persze fesztiválokon azért más volt a helyzet. Személy szerint már úgy vagyok vele, ha Ákost szeretném hallani élőben, akkor irány az Aréna. Ákos valahogy úgy mondta, hogy a zene a máz vagy bevonat, viszont a tartalom a lényeg. Ebben igaza van, de én szeretem, ha a "máz" is kifogástalan. Elektronikus zenénél ezt sokkal könnyebben meg lehet valósítani. Amióta loudness war zajlik, azóta hanyagolom is a rockot. A régebbi dalokat és "klasszikus" előadókat (pl. Scorpions, Def Leppard, Whitesnake, Tom Petty) viszont nagyon szeretem hallgatni.
Ismét egy remek estét tudhatok magam mögött. Ezt a boldogságot nem lehet megfizetni, kész Csoda. Jó érzés amikor bekapcsolódsz hozzánk! Szeretem a poénjaidat, jókat derülök rajta. Heti két alkalommal sikerül kizárni a külvilágot még ha csak rövid időre is, de boldogabb a lelkem. Szükségünk van rád, mondhatnám azt is olyan vagy, mint egy falat kenyér az éhezőnek! Reménnyel töltöd meg az életem! Köszönöm Ákos! Nagyon vigyázz magadra!🙏🏻 Szombaton várunk szeretettel!❤️
Ismét egy zseniális karanténkoncert részese lehettem ! Többször fogom ezt is megnézni az tuti . Ákos ! Nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaidat . Sokat jelent ebben a nehéz időszakban , hogy így velünk vagy és “beszélgetsz” velünk ! Sajnos ennek a helyzetnek a végét nem tudjuk , így igazán nincs egy időhatár meddig kell így , ilyen korlátok között élnünk . De általad van mit várnunk ... hetente 2x. Ez sokat jelent és segít a mindennapok túlélésében ! Nagyon vigyázz magadra !!! Önző módón leírom , hogy kellesz nekünk ! Nagyon !!! 😌
Egyik zene jobb mint a masik. Fel se lehet sorolni mindet, mert annyi van. Es meg mennyi lesz... Van egy You Tube valogatas, Akos best 100. Felelmetes. Es azok csak a legnagyobb zenei. Sok eloado elgondolkozhat... Akos stands alone! Csak a kozelben sincs senki.
Kedves Ákos!Szó szerint a szívedet adod nekünk szerdán és szombaton! Remélem érzed,hogy milyen sokat jelent ez nekünk❤ Én olyan,de olyan boldog voltam tegnap este,feltöltődött a lelkem.💞Hát ilyen jó még soha nem volt a cheten a hangulat😂Én ültem az ágyban,telefonnal a kezemben,néztem a koncertet,ami szerintem az egyik legjobb,mind zeneileg,szövegben,látványban,és sokszor hangosan vihorásztam,és próbáltam gyorsan reagálni a chetre,de nemtudok olyan gyorsan irni.Fergeteges volt a hangulat!Ákos,a humorod gyógyszer a lelkünknek❤ Egyszerűen szárnyaltam utána,alig bírtam elaludni.Legcsodásabb karanténkoncert volt😀Ákos,vigyázz magadra🙏Szükség van Rád!😘
Brutálisan üt ez a koncert gyerekek.Ilyen szinti koncert durvàn belehasít a lelkedbe ja és minden dal áthangszerelve ,hogy a Bonanzás dalokról ne is beszéljek.Profi és mesteri munka csak ajánlani tudom mindenkinek. Ez zsír koncert volt 🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎹🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🥁🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛🎛
Nem voltam Ákos fun, de ez a koncert te atya úr isten 🎉🎉🎉🎉
Én személy szerint néha úgy érzem hogy Ákos időutazó és a dalaival Ő is utaztat minket az időben, vagy előre, vagy vissza, mivel azok szövegei örökkévalóak és örökérvényű üzenettel bírnak, minden egyes dalával tud újat és újat mutatni, valamint a dalok hangzásilag bőven 20 évvel előrébb járnak a világ zenéjénél.
Köszönöm, zseniális, fergetes koncert volt! ❤️
nagyon ertesz hoza
@@eleonoraleonora4233 Csókolom! Nem, nem értek hozzá, de én így érzem. További szép napot!
Felemelő élmény volt ez az este is, Ákos egyszerre példakép és "srác a szomszédból". Nem lehet nem szeretni ❤️
A mai napig imádom ezt a koncertet.
Nekem is ez volt az 1. Ákos koncertem mikor még 6 éves voltam.
Azóta voltam már páron de ezt nem lehet felülmúlni.
Emlékszem hatalmas élmény volt és soha nem fogom elfelejteni
Köszönöm Ákos és köszönöm az egész stábnak is!!!
Ez a koncert volt messze-messze a legjobb hangminőségű előadás Ákostól amit eddig hallottam. A Aréna U alakjának pont közepén találtam egy szabad helyet, hogy a tipikus sztereó hatás meglegyen. Nem tudom hány dB hangnyomásra tervezték a koncertet, de gyanítom az Aréna bármely pontján kevesebbet tippeltem volna a valódi értéknél. A magas torzítású zenét hangosabbnak érzékeli a fül, a torzítás itt pedig otthoni rendszerekkel vetekedett (Gondolom nem kell mondani mennyivel bonyolultabb egy Aréna méretű helyiség hangosítása, mint egy szobáé :D). Ákosnak és a hangmérnöknek itt sikerült megvalósítaniuk Ákosnak azt az elképzelését, hogy a sávok elkülönülten és önmagukban is élvezhetőek legyenek. Kicsit olyan volt, mintha stúdió monitorokból szólt volna a zene. Ezeket a beállításokat el kellene menteni az utókornak. Itt jöttem rá, hogy a Sennheiser HD595-ösöm bár nagyon komoly zenei teret le tud képezni, a valódi térnél nincs jobb. Az Aréna ezért is nagyon jó, főleg egy SYMA csarnokhoz képest.
Anélkül, hogy kritizálnám a produktumot - mert a stúdióban és a színpadon beletett munka előtt egyaránt le a kalappal - és függetlenül attól, hogy kinek tetszik, esetleg kinek nem ez a szinti irány, pont azért tudott ez a produkció úgy megszólalni, mintha otthon ülnél, mert pontosan úgy készült ez az anyag, ahogy a hanghordozó készül, csak a végeredményt máshova kellett optimalizálni.
Nyilván a koncepció miatt nincsenek benne gyakorlatilag gitárok, helyben, mikrofonnal kihangosított egyéb hangszerek, amelyek a zajt is beleviszik a végeredménybe. Amitől persze élő lesz, de picit olyan esendő is.
Basszusgitárt, gitárt nem lehet extra sávként, patikamérlegen kimérni a próbateremben, tudva, hogy a beállított arányok nagy része - ha a stúdióban jól szól - az Arénában is jól fog. Itt ez nagy könnyebbség volt nekik. Ezért aztán Ákos énekhangja az egyetlen, amit hangosítani kellett, az meg pazarul sikerült.
Fentiek persze nem vonnak le a végeredményből semmit, ha az egyszeri ember nem hiszi azt, hogy Lepe mindent játszik, ami a háttérben megszólal... :)
@@TheGeomorph : Nekem szerencsém van, hogy ezt a stílust kedvelem. Sokkal kevesebb lehetőség van hibázni. A 2084 turné hangzása nagyon jó volt, persze fesztiválokon azért más volt a helyzet.
Személy szerint már úgy vagyok vele, ha Ákost szeretném hallani élőben, akkor irány az Aréna. Ákos valahogy úgy mondta, hogy a zene a máz vagy bevonat, viszont a tartalom a lényeg. Ebben igaza van, de én szeretem, ha a "máz" is kifogástalan. Elektronikus zenénél ezt sokkal könnyebben meg lehet valósítani. Amióta loudness war zajlik, azóta hanyagolom is a rockot. A régebbi dalokat és "klasszikus" előadókat (pl. Scorpions, Def Leppard, Whitesnake, Tom Petty) viszont nagyon szeretem hallgatni.
A legnagyobb, legsokatmondóbb Ákos koncertem. Nagyon kellett akkor. És! Hatalmas album a 2084! :)
Ismét egy remek estét tudhatok magam mögött. Ezt a boldogságot nem lehet megfizetni, kész Csoda. Jó érzés amikor bekapcsolódsz hozzánk! Szeretem a poénjaidat, jókat derülök rajta. Heti két alkalommal sikerül kizárni a külvilágot még ha csak rövid időre is, de boldogabb a lelkem. Szükségünk van rád, mondhatnám azt is olyan vagy, mint egy falat kenyér az éhezőnek! Reménnyel töltöd meg az életem! Köszönöm Ákos! Nagyon vigyázz magadra!🙏🏻 Szombaton várunk szeretettel!❤️
Remek album, remek koncert!
Ismét egy zseniális karanténkoncert részese lehettem ! Többször fogom ezt is megnézni az tuti . Ákos ! Nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaidat . Sokat jelent ebben a nehéz időszakban , hogy így velünk vagy és “beszélgetsz” velünk ! Sajnos ennek a helyzetnek a végét nem tudjuk , így igazán nincs egy időhatár meddig kell így , ilyen korlátok között élnünk . De általad van mit várnunk ... hetente 2x. Ez sokat jelent és segít a mindennapok túlélésében ! Nagyon vigyázz magadra !!! Önző módón leírom , hogy kellesz nekünk ! Nagyon !!! 😌
Minden szavaddal egyet értek Ica! 😊😘
Teljesen egyetértek minden sorral és mondattal.
Soha nem szerettem énekelni, de Ákos megtanított rá. Hatalmas élmény. Isteni! Köszi.
Csatlakozom az előttem szólóhoz. 😊 Bár minden Ákos koncertet imádom, de ez a kedvencek közt is nagy kedvenc! 🤘🤘😍❤
❤👍
👍👍
Sajnos NEM FIGYELTÈL RÀM!!!
@@monikagyurgyaknemacsai4781 dehogynem:)
@@erakornyei6042 , jól látod! 😊❤😘
Ha egy két hang után tudom hogy melyik dal jön az már rajongói szint!? :)
Ha, az akkor én is mega szintű rajongó vagyok :)
Ez a koncert és a 2084-es Ákos éra brutál erős volt.
Most életmentő, vírusfelejtő ez jó koncert, köszönet érte!
Egyik zene jobb mint a masik. Fel se lehet sorolni mindet, mert annyi van. Es meg mennyi lesz... Van egy You Tube valogatas, Akos best 100. Felelmetes. Es azok csak a legnagyobb zenei. Sok eloado elgondolkozhat...
Akos stands alone! Csak a kozelben sincs senki.
Kedves Ákos!Szó szerint a szívedet adod nekünk szerdán és szombaton! Remélem érzed,hogy milyen sokat jelent ez nekünk❤ Én olyan,de olyan boldog voltam tegnap este,feltöltődött a lelkem.💞Hát ilyen jó még soha nem volt a cheten a hangulat😂Én ültem az ágyban,telefonnal a kezemben,néztem a koncertet,ami szerintem az egyik legjobb,mind zeneileg,szövegben,látványban,és sokszor hangosan vihorásztam,és próbáltam gyorsan reagálni a chetre,de nemtudok olyan gyorsan irni.Fergeteges volt a hangulat!Ákos,a humorod gyógyszer a lelkünknek❤ Egyszerűen szárnyaltam utána,alig bírtam elaludni.Legcsodásabb karanténkoncert volt😀Ákos,vigyázz magadra🙏Szükség van Rád!😘
Imádtam minden percét!! Életmentő volt!! Köszönjük!!! ❤️❤️❤️
Ákos, minden dalod imádás.....és a szövegeidet sokszor csak 10-15-20 év múlva értjük meg,amikor már "túléljük" az eseményeket
Már most tesó
Egy nagy virtuális ölelés jár Lepének is,ő is nagymértékben hozzájárult a tegnap esti fergeteges hangulathoz😘👏
Nem tett le török orsi semmit az asztalra. 2:09:56 Ákos viszont igen!!! 2:10:12 Őt ünnepeljük hát!!! 2:10:31 ❤😢
Minden szerdán felerősödik bennem az érzés, hogy mennyire hiányzik az élő koncert élmény!!!!!! Már rohadtul várjuk a karantén végét!
❤❤❤❤❤
A legjobb Ákos lemez, az egyik legjobb Ákos koncert ever. 🙂
Az Ikon valami brutál, ahogy szólt. A legjobb feldolgozása.
Egyébkènt fantasztikus élmény volt mind hallgatni és látni!!! 🎉
Bonanzás korszak otta szeretem dalait. Első koncert Kertészeti egyetem ahol épen ,hogy be fért az ember. Kb 1986-87. Időszak volt.
Minden...most kezdődik ..a sakktábla végén az idő végén
...meneküljünk az ég fölé vagy a főld alá
2083
De szìvessen lettem volna ott èlöben
Újra és újra nézem,hallgatom.Újraolvasom a chatelést.Mennyire jó a humorod Ákos.👍😎Milyen jók voltak ezek az esték,hiányoznak.😘
nekem ez az egyik kedvencem, nagyon szeretem
Kivàllòsàg. Màr csak hàrom nap szombatig..😁
Ez az angyal én is lehetnék.... akár. De el nem temetnélek 1:49:16
Gyertek ki! Gyeertek ki!:-)
Most nem a "Gyertek be "a logikus?:)
Miert 2084 a 2048? Realisabbnak tunik. : )
Mesebeli!
Jólett volna élőben hallani.
En meg csak 10 tiz voltam
amikor suttyomba bonanzat keztem dudolgatni
Nagyon szépen köszönöm 🙏🙏🙏🙏🙏🙏 üdv jó egészséget mindenkinek 🤗🤗🤗🤗🤗
Ezek a zenék a legeslegjobbak!!!❤❤❤
2184 vajon mikor lesz? ,)
Ezen a király koncerten én is ott voltam még 7-8 évesen.
Nagyon várom❤ Nem írhatom mindegyikre,hogy ez a kedvencem....,de ezt tényleg különösen szeretem😎👏
Hoztam nasit .Kérsz?;)
@@erakornyei6042 Szia Era!Köszi🤗Estig megeszegetjük,jól elleszünk!Fogjuk a helyet az első sorban😎
@@monikagyurgyaknemacsai4781 de jó lenne! :(
@@matepolcz Pár éve,az egri koncert elött,nyáron,38 fokban,fogtuk a helyet az első sorban😂Aztán este eláztunk,felhőszakadás volt.De azt is bírtuk😎
12 órás műszak után néztem meg,köszönöm Ákos!!!
Brutális volt élőben is!
Zseniális mint a többi koncert is. Köszönöm. Legalább igy ott lehetek.
Szétszakad a szívem😮 1:13:40
Te tudsz valamit…🤫
"ÁKOS" NEKEM AZ IKON!!!!
Hangzás ...dallam ...mondanivaló ... hitelesség a XXI. században. IGE N!
Gyerünk,gyerünk,mindjárt 10.000 megtekintééééés👏😘
,,Sorsod, vagy démonod
Táncolj és megtudod..."
Imádom
Ez az! Sokkal jobb a hangminoseg mint az elozo videon! Fuuuu de szoooool! :)
Köszönöm imádom ❤
Bonanzásoknak ez meg a 2014es koncert a legjobb Ákos koncert.
Imádtam! Köszönöm szépen Ákos!🙏
Minden percét köszönöm. ❤️
🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Indul
🤭🤭🤭🤭🎯🎯🎯🙏🙏🙏
Imádás van!❤❤❤❤
Már nagyon várom!😎😍🥰
Harmadszor nézem végig.
A katona imája.
Nagyon ütös ez a koncert😊😊😊😊
2084 az egyik ha nem a legjobb album, ez a hangszerelés pedig brutális lett a régi számoknál is!
Ez talán minden idők legjobb Ákos koncertje és koncertfilmje
Kár hogy CD n nem jelent meg.
🥰🥰🥰
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Hova tunt a 2084 arena koncert?
Segítek: ez az!
Végignéztem. Köszönöm!
Ki tudja
❤🥰❤🥰❤🥰❤Köszönet !❤🥰❤🥰
Várjuk élőben!!!
😍 Nagyon nagy köszönöm!
Ezt is teletették reklámmal.:(.
UA-cam prémium. 1800 Ft/hó
@@supernatbull Köszönöm az épitő hozzászólást.❤
💛
Köszönöm a mai csodás reggeli ébresztőt (a klippel) (azzal a párral amit újranéztem) (nézegetlek már egy ideje basszus!) #Ákos ❤️👍🏻😎💝 #Bonanza
Perfect
az egyik számban csúnyán beszél -férgekhez-😢
🤣🤣🤣