Ismét nem estem hasra . Meghalgattam még majdnem bírom is.. Javasolnék egy értékesebb beszámolót Simonyi Balázstól ezen a felületen. de nem bántanám Kristófóóóróóót.
Ez igaz, csak amikor a szigeten a valódi görög taverna tulajoknak nincs pénze villanyszámlára, akkor hiába nézik majd a naplementét. Ami soha ne legyen így és mindemellett nem szeretnék túlárazott ízetlen tavernában sem enni, ahol a tulajnak nagyon szép BMW-je van :D
Nagyon nagy szeretettel látunk mifelénk, hogy kicsit jobban megértsd a környéket. Itt az emberek 80%-a napelemmel termel áramot főként, a tavernában pedig, amit említettem, többnyire a kandalló tűz ad meleget és fényt. Valamint - az, hogy nézhetik a naplementét nem azt jelenti, hogy effektíve ne lenne bevételük. :)
@@KristofSteiner Ez nagyon szuper :) Egyáltalán nem rosszindulattal írtam, nyilván nem kívánok nekik semmilyen anyagi ráutaltságot, úgy látszik, ott ebben is sokkal előrébb vannak, még egy kis szigeten is!
Szia, húsevésről: egy boltban dolgozom folyamatos fizikai és szellemi terhelés mellett és tökjól megvagyok. Húst nem eszem, tejet, tojásos ételeket is nagyritkán. Télen is, nyáron is. Szerintem nem az a fontos, hogy mit eszel, amíg jól érzed magad és nem vagy beteg, inkább a hangsúly a finom ízeken, jó főzéseken és jó hangulatú étkezéseken van. Ha már megtehetem ezt úgy, hogy minél kevesebb élet szünjön meg az én 1db életemért cserébe, akkor miért ne tegyem meg? A háttérhatalomra, meg Tv-re, meg hirdetésekre pedig teszek:D túl sok energia reklámokra figyelgetni
Nincs kertem, bolti/piaci árut eszem. Igen, tudom, hogy készül, azt is, hogy a trágya/komposzt/műtrágya honnan van. Sok esetben állatok felhasználásával vagy a természet szennyezésével jár ezeknek az elkészítése is.(meg rengeteg növényi étel pl pálmaolaj is ilyen sajnos) Attól függetlenül még jól esik olyan kaját enni, aminek korábban nem volt központi idegrendszere. Valahogy jobb érzés, ha tudom, hogy kicsivel kevesebb fájdalmat viszek be a szervezetembe. Tudom, elég elrugaszkodott "fájdalomról" vagy esetleg "negatív energiákról" beszélni bármilyen étel kapcsán, de ez az a véleményem. Betegségből gyógyulok épp, és sok súlyt vesztettem. Így könnyebb visszatömegelnem magam:)
Köszönöm Kristof!Annyira szeretlek hallgatni!!!
Jogos, elgondolkodtató, szép. 🤗
Köszi, Kristóf, jó téged hallgatni
Zero waste, vegán, minimalista, fenntartható stb törekvések már tényleg divatnak számítanak, de még mindig jobb, mint a fast fashion és társaik..
Szuper volt!
Ismét nem estem hasra . Meghalgattam még majdnem bírom is.. Javasolnék egy értékesebb beszámolót Simonyi Balázstól ezen a felületen. de nem bántanám Kristófóóóróóót.
❤
❤❤❤
love love love
vegre valaki beszel arrol, ahogyan elek es amit a kozmopolita vilagjaro eletemen keresztul tanultam/tanulok
Ez igaz, csak amikor a szigeten a valódi görög taverna tulajoknak nincs pénze villanyszámlára, akkor hiába nézik majd a naplementét. Ami soha ne legyen így és mindemellett nem szeretnék túlárazott ízetlen tavernában sem enni, ahol a tulajnak nagyon szép BMW-je van :D
Nagyon nagy szeretettel látunk mifelénk, hogy kicsit jobban megértsd a környéket. Itt az emberek 80%-a napelemmel termel áramot főként, a tavernában pedig, amit említettem, többnyire a kandalló tűz ad meleget és fényt. Valamint - az, hogy nézhetik a naplementét nem azt jelenti, hogy effektíve ne lenne bevételük. :)
A Nap nem csupán naplmentéül tud, de nyerhetö belöle energia is. Többféle. ❤
@@KristofSteiner Ez nagyon szuper :) Egyáltalán nem rosszindulattal írtam, nyilván nem kívánok nekik semmilyen anyagi ráutaltságot, úgy látszik, ott ebben is sokkal előrébb vannak, még egy kis szigeten is!
Ez szörnyű! Nem eszel húst,? mivel trágyázod a kertedet? mit eszel télen?
Bedőltél a háttérhatalom blödlijeinek?
Szia, húsevésről: egy boltban dolgozom folyamatos fizikai és szellemi terhelés mellett és tökjól megvagyok. Húst nem eszem, tejet, tojásos ételeket is nagyritkán. Télen is, nyáron is.
Szerintem nem az a fontos, hogy mit eszel, amíg jól érzed magad és nem vagy beteg, inkább a hangsúly a finom ízeken, jó főzéseken és jó hangulatú étkezéseken van.
Ha már megtehetem ezt úgy, hogy minél kevesebb élet szünjön meg az én 1db életemért cserébe, akkor miért ne tegyem meg?
A háttérhatalomra, meg Tv-re, meg hirdetésekre pedig teszek:D
túl sok energia reklámokra figyelgetni
@istván Velkei A saját termékemmel, mert nincs állatom. De lesz.
Nincs kertem, bolti/piaci árut eszem. Igen, tudom, hogy készül, azt is, hogy a trágya/komposzt/műtrágya honnan van. Sok esetben állatok felhasználásával vagy a természet szennyezésével jár ezeknek az elkészítése is.(meg rengeteg növényi étel pl pálmaolaj is ilyen sajnos)
Attól függetlenül még jól esik olyan kaját enni, aminek korábban nem volt központi idegrendszere. Valahogy jobb érzés, ha tudom, hogy kicsivel kevesebb fájdalmat viszek be a szervezetembe.
Tudom, elég elrugaszkodott "fájdalomról" vagy esetleg "negatív energiákról" beszélni bármilyen étel kapcsán, de ez az a véleményem. Betegségből gyógyulok épp, és sok súlyt vesztettem. Így könnyebb visszatömegelnem magam:)
Hát öregem, ne csodálkozz, hogy senki nem mert előre ülni.