A tíz legnyálasabb világsláger - Sznobjektív [#20]

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 гру 2024

КОМЕНТАРІ • 465

  • @davidoff811
    @davidoff811 4 роки тому +7

    Jó hogy kimondta valaki ezeket a dolgokat, mert a hétköznapi embereket úgyse kérdezi meg senki hogy milyen dalok szóljanak a TV-ben és a rádióban, mások döntik el helyettünk! Még jó hogy a neten keresztül már azt nézünk és hallgatunk amit mi akarunk!!!

  • @MoodeygotSkill
    @MoodeygotSkill 7 років тому +29

    Minden eddigi tizes listával egyetértek, de azért a Guns N' Roses említett 2 számát, ill. a Metallica - Nothing else matters-t úgy beállítani, mint a legnyálasabb világslágerek egyike azért túlzás :) A probélma szerintem az, hogy nem tudtok elvonatkoztatni magától az előadó "eredeti beállítódásátóll" ezért éreztek disszonanciát, amikor terítékre kerül egy-egy ilyen dal, amiben igen is benne van minden, ami megmozgatja az embereket és komoly érzéseket vált ki. Az érzelmeknek, nem vis maior-ként kéne funkcionálniuk ebben az esetben (az említett dalokat ezáltal a listába kárhoztatni), hanem ambivalens érzéseket hivatottak kiváltani a múlt sérelmei/örömei tekintetében, persze ez teljesen Szubjektív vélemény! :D

  • @JozsefUrban
    @JozsefUrban 7 років тому +39

    Ez egy terápiás műsor volt. Puzsér Róbert számára legalább is....

  • @johnsmister8390
    @johnsmister8390 7 років тому +47

    Puzsér Robi! Nagyon tetszik a műsorod, le a kalappal!!! De muszáj leírnom, hogy az "I'll will always love you" c. dallal súlyos az infó hiánya. A dalt eredetileg Dolly Parton írta, aki 1973. június 17-én az RCA stúdiójában énekelte fel a Jolene c. lemeze egyik számaként. A dal sikeres lett, és azonnal a listák első helyére kapaszkodott, később egy film vezérdala is lett. A CMT 100 legjobb country-dala között szintén az első lett. Whitney Houston semmi egyebet nem csinált, csak szolgaian lekopírozta Dolly összes hajlítását, és az énekdallam fieling-jét. Nem a producer mega-ötlete volt. Kihasználták, hogy a fél világ lassan elfelejtette ezt a slágert, és egy új generáció nőtt fel azóta. Kicsit a hangszerelést megturbózták. Ennyi. A mostani generáció több ezer dalról nem is sejti, hogy 10-20-30 évvel ezelőtti slágerek reinkarnációja. Nincs új a nap alatt! :) :)

    • @PeterFront
      @PeterFront 4 роки тому +1

      Továbbá ez nem szerelmes dal. Dolly Parton otthagyta 5 év után Porter Wagoner MŰSORÁT. Porternek ez nem esett jól, ami viszont Dollyt is megviselte. Ezek után írta meg a dalt, hogy attól ő még szereti Portert, hogy új utat keres magának. Vagyis szakmai szakítás, és teljesen őszintén bántotta mindkét felet a dolog. Egyszóval én nem vettem volna fel erre a listára, bár szerintem Whitney Houston tényleg érzelgősebbé tette.

    • @TschongorAttila
      @TschongorAttila 4 роки тому

      Ez részben igaz csak.

  • @endredemeter9962
    @endredemeter9962 7 років тому +17

    Azért 41-évesen megtudni,hogy tinédzser korom egyik legszebb smárolós számának az előadóját Extreme-nek hívják ,és hogy alapból egy rock együttes.... Róbert bazmeg egy világot omlasztottál bennem össze.

    • @marcsik.2174
      @marcsik.2174 6 років тому +1

      Szintén. 😄 még a korunk is stimmel.

  • @zsoltsarkozi5710
    @zsoltsarkozi5710 7 років тому +109

    Hát, nem kicsit vannak túlreprezentálva a rockerek. Azért ugye, nem gondoljátok komolyan, hogy túltesznek a Backstreet Boys, a Take That, az N'sync, a Boyzone-féle fiúcsapatok dalainak és nagy slágereinek nagyrészén, Madeiros Nothing's gonna change my love for you-ján, ,a Modern Talking-féle 80-as évekbeli europop slágereken vagy az 50-es, 60-as évek-féle nyálakon mint Tom Jones :Delilah, The Platters: Only You-s,Percy Sledge:When a man loves a woman, a 70-es évekből pl. a BEE GEES munkássága, Woman in Love, Julio Iglesias stb. Meddig folytassuk? Ha magyarok lennének, akkor is kimaradna Kozsó,, Korda György és a Piramis vagy a Republic lenne a legnyálasabb? Hol van nyálban mindez mondjuk pl- Chris Isaak Wicked Game-jétől, ahol már az énekhang önmagában köpedék? Értem, persze, a bálványokat kell lerántani, az érdekesebb, a Backstreet Boysról még a rajongók is pironkodva elismerik, igen, kicsit nyálas, A guns-osok meg hörögnek. Nos, szerintem nem. Inkább érzik, hogy a címnek nem felel meg a tartalom. Szentimentálisak, nyálasak ezek, a we are the world is, de messze nem ezek a legnyálasabbak, a nagy slágerek közül sem, sokkal idegesítőbb förtelmeket köptek már ki a zenegyárak, mint ezek. De próbáljuk ki, hogy melyiket tudnátok tovább elviselni a Don't cry-Crazy-More than words helyett egy You"re my heart, you're my soul - Only You - Take That: Babe - Nothing's gonna change my love for you egyveleget-e?

    • @mdzsi
      @mdzsi 7 років тому +8

      Koszonom szepen. Nem kell feleleslegessen litanikat irnom, valaki megirta helyettem.
      Meg egyszer koszi.

    • @zsoltsarkozi5710
      @zsoltsarkozi5710 7 років тому +15

      Én bírom Puzsért, de ezzel az összeállítással nem értek egyet. Nem a nyálassal, hanem a "leg"gel. Szerintem össze kellene szedni a valóban legnyálasabbakat, mert ez egyszerűen egy "haragszom a rockerekre" jellegű hamis lista lett. Egyszerűen nem igaz, amit a cím sugall. Én egyelőre nem mondok többet, csak Chris Isaak: Wicked Game-jére szavazok, ennél nyálasabbat én még nem láttam, hallottam. Rezegtetős, bájgúnár éneklés, tengerparti szeretkezés, minden ahogy kell, és ez világsláger volt, rohadt sokat ment a Music Television-ben. Amúgy az is röhej, hogy Justin Bieber dalainál is nyálasabb az Aerosmith, de lehet, hogy Robiék nem is ismerik a valóban nyálakat, csak fennakadnak, amikor egy You could be mine után megszólal egy Don"t cry.

    • @mdzsi
      @mdzsi 7 років тому +1

      Tovabbra is egyetertek.

    • @ziggystardust4246
      @ziggystardust4246 7 років тому +5

      Mondjuk a More Than Words az tényleg minősíthetetlen szerintem. A Don't Cry is elég jó választás, de annál már vannak sokkal rosszabbak is.

    • @freejoco
      @freejoco 7 років тому +5

      Mitől "minősíthetetlen" a "more than words" ?

  • @zotyus2202
    @zotyus2202 5 років тому +6

    Látszik, hogy tájékozatlanul is mertek olyanba beleokoskodni, amihez nem is ért egyikőtök sem.
    A Don't cry-t és a November rain-t még az Apetite megjelenése előtt megírták és az előbbit koncerteken is játszották, szóval senki nem lett átverve és arcul csapva....mielőtt valamibe beleálltok, tájékozódjatok.....

    • @adamchrisz
      @adamchrisz 2 роки тому

      Pontosan. Axl trilógiájának részei.

  • @KultAnarchist
    @KultAnarchist 7 років тому +49

    Szerintem a nyálas slágerek felvállalják, hogy nyálas slágerek. Ellentétben a magyar "alternatív" szcéna görcsös jaj, de sokat akarok mondani pozőrködésével, amivel csak a zenei primitívségüket és az ötlettelenséget próbálják elfedni.

    • @h1k1k0m0r1_
      @h1k1k0m0r1_ 7 років тому +2

      Yoshi-Hashi VÉGRE VALAKI

    • @kaszpiboy
      @kaszpiboy 7 років тому +3

      Totálisan egyetértek. Nem is tudom ki mondta már: "lassan nem ártana, ha nem minden feltörekvő, magát alternatívnak kikiáltó zenekar énekese akarna a következő Cseh Tamás, vagy Lovasi András lenni".

  • @gergelyvass2740
    @gergelyvass2740 7 років тому +31

    Bevallom szégyentelenül, hogy a listán szereplő dalok között több is van, ami nekem tetszik. Bangles - Eternal Flame például nagy kedveim egyike. :)
    Pár megjegyzés:
    I Will Always Love You - feldolgozás, az eredeti Dolly Partoné, illett volna tudni. Jobban is tetszik az a változat, sokkal több érzelem van az előadásában, ismétlődős sor ide-vagy oda.
    Wind of Change - végig úgy beszél, mintha a rendszerváltás valami hungarikum lett volna ("a mi rendszerváltásunk"). Holott a fél Európában hasonló játszódott le... A németek meg speciel érintettek a dologban: akkor talált újra egymásra Németország nyugati és keleti része.

    • @rndszrvaltas
      @rndszrvaltas 5 років тому +1

      A fütyülés is főben járó bűn egy falban - kivéve, ha mondjuk a Rammstein csinálja. xD Ki kellett valami hülye általánosítást találni, hogy miért szar.

  • @tamasszoboszlai6014
    @tamasszoboszlai6014 5 років тому +15

    Azért a G'n'R, a Scorpions és a Metallica lehúzása fájt...

    • @archon577
      @archon577 4 роки тому +1

      Attól még nem változtat a tényen, hogy igaz (mondom úgy, hogy imádom a Metallicát)

    • @rolandvitai2212
      @rolandvitai2212 Місяць тому

      A gnr szaros glam, szóval megérdemlik a pofont. A scorpions is tipikusan az, hogy keménykedni akartak, aztán lepkefing. A Metallicának meg volt 3,5 jó albuma (az AJFA masterelése konkrétan kuka), aztán nagypaparokkot kezdtek játszani.

  • @5N1P3R7
    @5N1P3R7 7 років тому +5

    "Everything i do it's for you Ragnar, it's for you... " - Floki

  • @kaszpiboy
    @kaszpiboy 7 років тому +19

    Elég rossz szájízt hagy bennem, hogy több előadó is szerepel akik konkrétan rock vagy poplegendák, miközben az olyan övön aluli fiúbandák, mint a new Kids On The Block, Take That, Backstreet Boys, vagy épp az 'N Sync kimaradtak. Amiket mondanak, az ugyan alapjában véve szórakoztatóan van megfogalmazva, de ez a műsor rávilágít egy komoly ellentmondásra: miért gyakorol zene, hangsúlyozom, hogy ZENEkritikát (mert a szöveg után még abba is belemennek a srácok - lásd More than words ami látszólagos egyszerűségében bonyolult gitárakkordokkal és nagyon ötletes énekharmóniákkal operál) az, aki hangszeren saját bevallása szerint nem is tud játszani? Ha pl. orvosi, társadalmi, természettudományi stb. kérdésekben a szakértő véleményét tekintjük mérvadónak, akkor a zenében miért hallgat bárki is a dilettánsokéra? Sőt, ezen az alapon miért ülnek hozzá nem értők a tehetségkutatók zsűrijeiben? Ezen kéne elgondolkodni...
    Meg azon, hogy az akkori Susanna Hoffst ki nem nézné meg ruha nélkül. Egészséges hetero férfit aligha találni.

    • @jonesjim6698
      @jonesjim6698 4 роки тому

      Ezért sokszor nem hiteles vagy félrevezető ha a tekitélyre hallgatsz

    • @bertalanduka4975
      @bertalanduka4975 Рік тому

      pont a nyálas fiúcsapatokat hagyta akik nyálasak és hiteltelenek is.

    • @rolandvitai2212
      @rolandvitai2212 Місяць тому

      A poplegendák nem ezek. Az állítólagos rocklegendák itt meg igazából vagy kezdettől fogva gitáros kommerszpopok vagy azok lettek.

  • @tamasmarkpuskely5429
    @tamasmarkpuskely5429 5 років тому +5

    Lehet a Whitney feldolgozás nyálas de az a hang... az egyik legjobb énekesnő volt.

  • @akoszoboki3071
    @akoszoboki3071 7 років тому +6

    Robi rendesen mellényúltál Jackso-val kapcsolatban. Ő szegény gyerekeknek csoportját utaztatta ingyen a birtokára folyamatosan, van egy magyar srác is aki az ő közbenjárása miatt maradt életben mert májra volt szüksége. Elég hiteltelenre siekrült a műsor vége.

  • @Franku_4
    @Franku_4 7 років тому

    Wow épp most néztem a késleltetett hír tv adást. Köszi!

  • @geratoti6384
    @geratoti6384 7 років тому +44

    Azért a Guns , és a Metallica leszólása tényleg ront a hitelességeteken . Kár . Nagyon sok ideillő dal jöhetett volna ezek helyett . Pl a Celine Dion - My heart will go on....,vagy Mariah Carey valamelyik borzalma.

    • @sBBinotto
      @sBBinotto 6 років тому +1

      Igaz de a scorpionst se tessék beszólni. Ha nyáladzás kell akkor az egész videó modern talkinggal lehetett volna tele

    • @xo558
      @xo558 5 років тому

      A Guns N Roses a rock szégyene. A Nirvana, Iggy Pop, Pink Floyd beszélhet a valódi rockról, de ilyen amcsi patrionista, nyálas àlrosszfiú tàrsasàg maradjon a szőnyeg alatt. Lázadnának, de nincs mi ellen, hisz azok sétálnak àt a koncertjükre akik kisétálnak a McDonalds-ból.

    • @pannaszekely5415
      @pannaszekely5415 5 років тому +1

      X O olvasd már el kérlek Duff McKagan könyvét és rögtön nem ez lesz a véleményed:) Megküzdöttek azért,hogy eljussanak oda ahol most vannak és ahol voltak. Slash egyébként a 2. legjobb gitáros az EGÉSZ világon. Hendrix az első. Ha szert se tudsz róluk inkább ne írj hülyeségeket. A commentedből az jön le,hogy a Don’t cry-t most hallottad először és ebben a műsorban,és persze adsz is Robiék véleményére. Ráadásul nem tudom mitől nyálas és egy hard rock banda miért ne írhatna ilyen dalokat? Képzeld el Axl-nek (az énekes) is volt nagy szerelme és csak azért mert ezt az életmódot folytatták és szerették a nőket,nem jelenti azt,hogy nekik ne lettek volna valós érzelmeik,igaz szerelmeik. Nagyon sok mindent nem tudsz róluk,úgyhogy ne fikázd. A Nirvana amúgy grunge. Miért lenne a Guns a rock szégyene? Ők lettettek valamit az asztalra és nem is akármit! Ha igazi szégyent akarsz hallani ott van a Poison. Na ők megtestesítik mindazt ami nem rock:) Javaslom hallgatsd meg a Civil War-t a Guns-tól.

    • @gaborbenke7810
      @gaborbenke7810 5 років тому

      @@xo558 Ezért ez nem igaz. Ott nagyon tehetséges zenészek jöttek össze. Nem a kedvenc bandám, de azért olyan "hídat" építettek az akkori glam és metal szcéna közé, amit más nem. Nem követték a Mötley-t, se a Metallicát. Tudtak azért valamit. :) Olvasd el a Slash könyvet. :)

    • @benjamintimar2990
      @benjamintimar2990 4 роки тому

      Panna Székely szerintem Clapton meg Jimmy Page jobb gitárosok, mint Slash, sőt Gilmourt is sokkal technikásabbnak és egyedibbnek tartom. Na meg ezen emberek zenekarai mennyivel menőbbek már, mint a Guns n Roses :D

  • @Jikib
    @Jikib 7 років тому +7

    A hírtévében nem divat az angol nyelv '90-es évek Magyarországának szintjénél fejlettebb ismerete?

  • @andrewjackdaw2511
    @andrewjackdaw2511 7 років тому +88

    Stewie Wonder és Ray Charles egészen biztos soha nem láttak még éhező Afrikai gyereket :)

    • @patrikmarki4113
      @patrikmarki4113 7 років тому +1

      Nekem is ez jutott eszembe, pacsi! :D

    • @stevenfloury6351
      @stevenfloury6351 7 років тому +4

      Szerintem nézd meg a Ray című (egyébként zseniális) filmet, és megváltozik a véleményed.

    • @norberttoth8738
      @norberttoth8738 7 років тому +2

      István Lisztes: Nem esett le?

    • @stevenfloury6351
      @stevenfloury6351 7 років тому +2

      Norbert Toth Utólag igen. :D

    •  5 років тому

      Érdekesség, hogy Stewie valójában lát. :D

  • @Magyar-wo2vp
    @Magyar-wo2vp 7 років тому +22

    Hianyoltam a listarol Enrique Iglesias Hero-jat. Az elmult evek legnyalasabb hitvanysaga, a dal es a klip egyarant.

    • @kaszpiboy
      @kaszpiboy 7 років тому

      De cserébe legalább Mickey Rourke csúnyán kiüti.

  • @rivaszgergo
    @rivaszgergo 7 років тому +102

    8:42 "dont kráj tunájt"

    • @speedy94sp94
      @speedy94sp94 7 років тому +10

      és minden erő feszitésével azon igyekszik hogy sirjál, sirjál. :D

    • @goodmenaremasculine2033
      @goodmenaremasculine2033 7 років тому +1

      The 4 Most Feminist Songs Of All Time Were Written By Men www.returnofkings.com/116179/the-4-most-feminist-songs-of-all-time-were-written-by-men

    • @ZuccaEZagara
      @ZuccaEZagara 7 років тому +11

      "...mert a könnyek közé még befér a farkam is" :-D

    • @ketezeregy
      @ketezeregy 6 років тому +6

      Ez a "tunájt" kifejezés az angolszász popzenében olyan mint a hazaiban a "még".. ez ilyen pótló rím :D

  • @davidoff811
    @davidoff811 7 років тому +4

    Szegény Whitney Houston miután elénekelte az:"I will always love you" című dalt, utána mindíg azt kérték tőle, akárhová ment fellépni. Szerintem ez miatt a dal miatt kezdett el drogozni, mert már hányingere volt tőle!

  • @wolkowwolkow2058
    @wolkowwolkow2058 6 років тому

    Puzsér amit csinálsz nagyon jó! Pár éve nem kedveltelek! De szuper jó vagy!!!! A vendégek is szuper jók!

  • @gyulakoi4037
    @gyulakoi4037 6 років тому +4

    A műfaj atombombája meglátásom szerint a Bee Gees How Deep Is Your Love című száma.

  • @zsoltsarkozi5710
    @zsoltsarkozi5710 7 років тому +3

    Még annyit. Lehet Bryan Adams-t csesztetni, de azért, mert írt egy nyálas filmdalt, és ezt felkapták, azért nehogy már ebből vezessék le, hogy akkor ki is ő. Ez ua. a szint, mint ha azt mondanánk, hogy mit csinált Puzsér, akinek a legnagyobb alkotása, hogy zsűritag volt a Csillag születikben. Kurvára igazságtalan ez is, az is. Adams-nek vannak jó dalai, és ebből a szempontból tök érdektelen az Everything I do léte, sikere.

    • @kaszpiboy
      @kaszpiboy 7 років тому

      Jaja, mikor a Felvonulási téren játszott, akkor is mondtam tesómnak: várjuk meg a Run to you-t. Megtettük - és nem bántuk meg :)

  • @stuntsuper7115
    @stuntsuper7115 7 років тому +31

    Megnéztem tv-ben és most itt is , magasan a legszínvonalasabb magyar tv-műsor amit valaha láttam .

    • @karolyherczeg7027
      @karolyherczeg7027 7 років тому +1

      Stunt Super magyarnotak

    • @andreatoth7994
      @andreatoth7994 7 років тому +11

      Ezek szerint elég rosszul állunk, ha ez a legszínvonalasabb

  • @Tibs_Budapest
    @Tibs_Budapest 7 років тому +3

    A Nothing else matters egy metal ballada, hallottad már ezt a kifejezést?

    • @leventebardossy5962
      @leventebardossy5962 6 років тому +1

      A Nothing Else Mattersszel az a gond, hogy teljesen kilóg a Metallica stílusából. Lehet balladát írni kevésbé stílusidegen módon is, miint mondjuk a Bodomtól az Everytime I Die vagy a Banned From Heaven, vagy a Norther-féle Nothing és a Wasted Years.

  • @broman191
    @broman191 7 років тому +8

    8:49 - A Fonográf még világosabban fejezte ki a "sírj a vállamon, we'll bang, ok?" húzást a "mondd el ami bánt, vesd le a ruhád" szöveggel a Hunyd le a szemed! c. dalukkal. Ha fordítva történik sem gond, sőt... :D

  • @c64world
    @c64world 7 років тому +3

    Szeretem a G'n'R, de a November rain-t simán felférhetett volna a Top3-ban!
    Glenn Medeiros - Nothing Gonna Change My Love For You-t nagyon hiányolom, nálam az a nyertes...

  • @attilanagy8076
    @attilanagy8076 7 років тому +3

    Jó lett,nagy részével egyet is értek,bár a röhögés nem kellett volna a műsorba,néha elvette a poén erejét,pont mint a sitcomokban.

    • @catharlene
      @catharlene 7 років тому +1

      Szerintem a sitcommal ellentétben élő nevetés és őszinte is, énis igy röhögök, miközben hallgatom

  • @neutron23
    @neutron23 7 років тому

    Egyre jobbak ezek a műsorok, ráéreztek :)

  • @juditburany8697
    @juditburany8697 7 місяців тому

    Tudom, sok év elmaradással találtam a videóra, de jelentkezem, mint Meat Loaf hazai rajongói tábora:) Annyira imádom, hogy még Te sem tudsz elrettenteni tőle, de Téged is bírlak annyira, hogy elnézzem a kedvenc jóllakott óvodás kinézetű, a legszuperebb nem jó pasi és színész-komikus-rockzenész istenem leoltását:) Nem tudnám stílusba tenni rockzeneileg, tipikus rocksztárnak sem mondanám, de szerintem egy nagyon kreatív, lelkes és önazonos előadó volt, aktív a halála pillanatáig. És ne aggódjatok, a keményvonalas Meat Loaf-osok megszokták a cikizést, nem sértődnek meg:)

  • @oleander4870
    @oleander4870 5 років тому +2

    Az "Unchained Melody" eredetileg az "Unchained" bortonfilm zeneje. "Unchained" a racs nelkuli borton, ahol nincsenek falak, zarak, fegyveres orok. Amikor a rabok megerkeznek a Chino State-i bortonbe, a gondnok a drotkeriteshez vezeti oket es megmutatja hogyan kell atmaszni rajta. Aztan hozzateszi, hogy konnyen meg lehet szokni, de ha valaki megteszi, buntetesehez a szokesert jaro evek is hozzaadodnak es tobbet mar nem terhet vissza a Chino-ba. Mindenkinek maganak kell eldontenie, hogy benn marad-e vagy sem.
    Bill Howard (Todd Duncan), aki emberolesert van benn, szomoruan enekli ezt a dalt, a tobbiek pedig csendben hallgatjak. A dal a rabok erzelmeit szolaltatja meg. A rab, aki hosszu, maganyos eveket toltott a bortonben, egyszeruen ki van ehezve egy erintesere, szuksege van a szeretetre. A bortonben nagyon lassan mulik az ido, de a kintlevok eleteben sok valtozast hozhat, talan a kedvese mar mase. Turelmetlenul varja a szabadulast, almodik rola, megis fel attol, ami odakint varja.

  • @ferencrarosi8101
    @ferencrarosi8101 5 років тому +1

    Jók ezek, csak tudni kell rendeltetésszerűen használni! ;) a Guns n Roses slágernél meg is fejtettétek, hogy kb. mire volt való. 20 éve középsulis szalagavatók, bulikban középiskolás leányok és fiúk táncolását segítendő, olajozandó!

  • @davidmuller9938
    @davidmuller9938 7 років тому +13

    Valoszinuleg ezek egy Whitney Houston koncertet sem neztek meg. Kevesen voltak kepesek osztonbol annyi erzelmet belevinni az eneklesbe esz aeloadasmodba, mint o. Cseh Tamas, edes anyam...

  • @gaborporempovics2415
    @gaborporempovics2415 7 років тому +16

    Úgy látom, hogy ez a két ember majd 30 évet várt, hogy bosszút álljon a Glam metálon! :D
    A zenei kritikát szerintem is érdemes azokra hagyni, akik értenek hozzá! Ez így aranyos próbálkozás volt!
    A kinézetet kritizálni... Hát ez is baromság. Egyrészt, ha jól énekel. Másrészt ez egy ilyen korszak volt. Nem vették magukat túl komolyan akkoriban. De ez hozzá tartozik a 80-as évekhez.
    Az egyetlen értékelhető része ennek a műsornak, amikor a szöveget kritizálják. De lássuk be, ritka együttállás az a könnyűzenében, amikor a szöveg nagyon a helyén van. Az említett Cseh Tamásnak is szüksége volt hozzá egy Bereményi Gézára.

    • @xo558
      @xo558 5 років тому +1

      Gábor Porempovics A Guns N Roses megalázza sajàt magàt, nem kell hozzá kritika.

  • @miklosdartony8194
    @miklosdartony8194 7 років тому +48

    Hát, összességében elég kicsinyes és olcsó és mellesleg nem kicsit dilettáns is, de ugye ezeket már lassan megszokhattuk... Ha az volt a cél, végül is trollkodásnak szódával elmegy.
    Bár van benne igazság mag, mint a legtöbb Puzsér által felvetett témában, de ugye a ló másik oldala (a kritikus úrra jellemző módon) itt is sokszor van megtalálva. Te jó ég! Komolyan Robi majdnem bevette a listára a Nothing Else Matterst (ami mellesleg kurvára nem szerelmes "nóta") vagy a November Raint, mint legnyálasabb dalokat? Ennyi jön le neki e művekből? Persze, hogy dagályos a mondanivalót tekintve, és valóban lehetne gáznak nevezni a Don't Cryt szövegileg, mert az valóban lehetne egy szutyok pop sláger szövege is, de hát a zenei megvalósítás a populáris rock legjobb, leggrandiózusabb dolgai közé tartozik. Gondolom nem kell a zene elméletet érteni, hogy valaki ezt felfogja, megérezze, elvileg elég lenne hozzá a fül (különösen a November Rain tekintetében).
    Robi! Ha ízlésrendőrt akarsz játszani, legalább teremts már egy legitim alapot, amiről nagyjából komolyan lehetne venni. Már legalábbis ha akarsz bármit is mondani az idétlenül vihorászó gimnazisták és a tegnapelőtt gondolkodni elkezdettek táborán kívül bárkinek is...

    • @Hoffbrau13
      @Hoffbrau13 7 років тому +2

      Szerintem elborult az agyad, mert ha lehet ilyesmit tárgyilagosan nézni, akkor nagyjából rendben van.
      Nem feltétlenül kell a dalnak, vagy valamelyik elemének szarnak lennie. A Nothing else matters esetében megfogadtam, hogy rohadjon el a kezem és a nyelvem, ha eljátszom. God that failed, Sad but true, Of wolf and man meg úgy az egész album tök jó, míg ez a közepén, mint nyálas buziskodás nem állja meg a helyét.
      Ellenpéldának tudnám felhozni az Aeorsmith- GNR- Metallica másik oldalán Ozzy Osbournetól a Mama I'm coming home-ot. Ott hitelesen érzelgős Ozzy, és nem a kiscsajokért énekel, hanem a feleségéért.

    • @whoknocks5444
      @whoknocks5444 7 років тому

      Már meg ne haragudj, de ami populáris az már kötelező érvénnyel minőségi? Na ne vicceljünk.

    • @miklosdartony8194
      @miklosdartony8194 7 років тому +4

      Ezt hogy hoztad ki abból, amit mondtam? Úgy értettem: ha már populáris rock a játék neve... Persze, hogy ami populáris, az nem automatikusan minőségi, sőt, inkább az ellenkezőjére van rengeteg példa. Ám azért vannak üdítő kivételek, pl. a Guns N' Roses és a Metallica.

    • @ZuccaEZagara
      @ZuccaEZagara 7 років тому +2

      Már bocsánat, de a Nothing Else Matters-t hol látod a listán? Ha figyelsz a videóra, akkor láthatod, illetve hallhatod, hogy papírforma szerint nincs fent, csak megemlíti Robi egy analógiában. Megjegyzem, ha annak végigolvasod a szövegét, tényleg lehetne úgy is értelmezni, mintha nem szerelmes dal lenne, pl. különleges barátoknak, lelki/választott tesóknak, lelki atyának/gurunak stb. is lehetne ajánlani, kinek a pap, kinek a papné, de az eredeti videó linkje alatt olvastam, hogy a szám története mögött mégiscsak a gitáros párkapcsolata van. Egyszer ültek a srácok a stúdióban és alkottak; a gitáros épp az akkori barátnőjével beszélgetett telefonon, de a szabad kezében ott volt a gitár, s csak úgy spontán pengette rajta a dalon is végigmenő négy akkordot nonstop, s a telefonbeszélgetés után gondolt egyet: fiúk, írjunk erre egy új számot! És így született meg a moldvai Siralmas ez világ, a svéd Vem kan segla és az Estére indul az ezred alkotta dallamcsalád negyedik tagja (ez az én észrevételem, hogy ezek mind egymás variánsai; kétkedők, tessék kipróbálni, főleg ha jó a fületek).
      Egy kis érdekesség a Nothing Else Matters lehetséges értelmezéseihez: amikor a Vem kan seglát először hallottam, a La Compania los Dilettantos (Németország, középkori-crossover és utcaszínház) előadásában egy várjátékon és leesett a Nothing else matters-szel való hasonlóság, abban a helyzetben mindenkinek ajánlottam volna a Metallica "szólamát", aki úgymond fontos volt: kvázi válaszul a Vem kan segláért a zenekar tagjainak (köztük is elsősorban a vezetőnek, aki befogadott arra a hétvégére és emellett művészi ideált/inspirációt/tükörképet/kiegészítőt, természet- és társadalomszemléletben elvbarátot, továbbá cinkostársat és eszményi szerelmet is jelentett számomra), ezenkívül az ott megismert új kedvenceknek és cimboráknak, az égieknek...Akkor éreztem ilyen oltári univerzálisnak a Nothing Else Matters-t. Hogy bármilyen építő emberi kapcsolatra rá lehet húzni: értitek, mint az a szövegben is áll, nem számít a külső szemlélők véleménye, csak a hatás, amely az adott kapcsolat szereplőit érinti, a hatások eredményei az életben...A várjáték után itthon utánanéztem a svéd szöveg jelentésének is; na, az meg egy bármely szeretett személy elvesztése feletti siralmat, bánkódást formálja meg. Na, ha ezt még egy kalap alá is veszem a Nothing Else Matters-szel (pl. sztereóban hangzik el a kettő), egy nagyon csúnya értékveszteség kerekedik ki. És mellesleg az sem csak egyetlen kapcsolattípusra húzható rá, csak annak a kontaktnak is intenzívnek, különlegesnek kell lennie. Ezzel a példával sem akartam mást illusztrálni, mint azt, hogy ne jelentsük már ki kategorikusan egy dalszövegről, hogy "kurvára nem szerelmes", ha a szerelmen kívül másra is rá lehet húzni. Az, hogy kinek mi jut róla eszébe, az még nem jelenti azt, hogy ami X. Y.-nak eszébe jut róla, az kész tény lenne.

    • @miklosdartony8194
      @miklosdartony8194 7 років тому +2

      Már bocsánat, de ha figyelsz a szövegemben ott van a "majdnem" szócska... Amúgy ok, nyilván szubjektív módon lehet akár szerelmes dalnak is tekinteni. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy olyan valaki próbál ízlésrendőrt játszani (P.R.), aki zeneileg... khmmm, szóval nem éppen releváns...

  • @igazitrebich361
    @igazitrebich361 5 років тому +2

    Ennek a pöchnek mi az ami tetszik, vagy egyáltalán tetszik neki valami (saját magán kívül)?

  • @lk3132
    @lk3132 7 років тому +1

    ez most nagyon jó. mingyá bekövetem a dinnyést.

  • @peterpap9604
    @peterpap9604 5 років тому +2

    Azért az i will always love you nem whitney houston száma, hanem Dolly Partoné, úgyhogy véletlenül sem a filmhez íródott a dal..ha már fikázunk, legalább nézzünk utána

  • @tabiripetrovich517
    @tabiripetrovich517 7 років тому +15

    egyszer as iskolaban megmutattam as osztalytarsaknak a hofi we are the world-ot es nagyon megsertodtek mert amerikaban as a song ez egy himnusz. mert ez a dal segit afrikanak.

  • @foxbet1
    @foxbet1 7 років тому +14

    Nem szeretem amikor izlésekről vitatkoznak.

    • @paghDaemon
      @paghDaemon 7 років тому +6

      Ez nem az izlésről szólt, hanem a nyálaskodásról. A túltolt, felesleges, szeretetet/szerelmet, pozitív érzelmeket pofátlanul az ember képébe toló módon felhasználó képmutatásról. Zeneileg még lehetnek jók, viszont nem véletlenül hívják Robiék nyáladzásnak. Akiknek az ilyen számok bejönnek, azoknál vagy nem lehet izlésről beszélni (ezért nem izlésvita), vagy nem figyelnek oda a számra, esetleg nem értenek angolul. Az biztos, hogy ugyanez magyar nyelven több embernél csapná ki a biztosítékot. Így sokaknak csak az jön le, hogy milyen fülbemászó dallam... Vagy hogy kedvenc együttes, ezek ilyenek is tudnak lenni... (sajnos :D)
      Mondjuk én némelyikben már répadarabkákat is láttam, nem csak nyálat (ami mondjuk lehet, hogy az enyém...)
      -----
      Szerintem még 100-ba sem férne bele a sok hasonló kaliberű alkotás...

    • @cubering
      @cubering 7 років тому +1

      jaja, csak Robi sokszor hozzáteszi, hogy "rossz ízlésű" "ízléstelenség" "ordenáré gusztustalan".... ha valami nyálas, akkor nem feltétlen rossz ízlésű, a listából is kiderül. pl egy jó ízlésű nyálas zenét kedvelő csaj, tuti Aerosmith - Crazy-t hallgat és ezzel sztm semmi baj nincs. Fel tudnék sorolni jó pár sokkal rosszabb, tényleg rossz ízlésre valló (Robi után) nyálas dalt is.

    • @kaszpiboy
      @kaszpiboy 7 років тому +3

      Az mondjuk eszükbe se jut, hogy valamelyik előadó komolyan gondolja? No és még valami: ha valakinek ezek közül valamelyik tényleg tetszik, az automatikusan ízléstelen? Akkor is, ha egyébként kedveli Vivaldit, a Black Sabbath vagy a Genesis zenéjét és a Soundgardent is többek közt? Mert én ilyen vagyok.
      És egyébként tudok angolul, értem a szövegüket. De zenét alapvetően a zenéért hallgatok. Ja, ének-zenei tagozatos általános iskolai osztályába jártam, több hangszeren is tudok valamennyire játszani. Akkor én is adjam elő az ízléshuszárt?

    • @kaszpiboy
      @kaszpiboy 7 років тому +1

      Az mondjuk eszükbe se jut, hogy valamelyik előadó komolyan gondolja? No és még valami: ha valakinek ezek közül valamelyik tényleg tetszik, az automatikusan ízléstelen? Akkor is, ha egyébként kedveli Vivaldit, a Black Sabbath vagy a Genesis zenéjét és a Soundgardent is többek közt? Mert én ilyen vagyok.
      És egyébként tudok angolul, értem a szövegüket. De zenét alapvetően a zenéért hallgatok. Ja, ének-zenei tagozatos általános iskolai osztályába jártam, több hangszeren is tudok valamennyire játszani. Akkor én is adjam elő az ízléshuszárt?

  • @pozsikdaniel
    @pozsikdaniel 7 років тому +2

    Meat Loaf -ra egy dolog miatt nem tudok haragudni, hisz ő volt Robert Paulsen...

  • @klocika
    @klocika 7 років тому +6

    a banda aminek még a neve is nyál - wet wet wet love is all around hogy maradhatott le?

    • @babo1982410
      @babo1982410 7 років тому +1

      Az a dal is kifejezetten jó let (illene a műsorba, mert itt pont a jó számok vannak lehúzva). És pont azért lett ilyen nyálas, mert a Négy esküvő, egy temetés betétdala. Egy feldolgozás, ami a filmmel együtt kifejezetten jó lett. Szerintem attól, mert valami romantikus, és azt kissé egyszerűbben fejezi ki, még nem lesz automatikusan nyálas, meg rossz.

  • @giveitupforgreggiraldo
    @giveitupforgreggiraldo 7 років тому +68

    Titanicos Szelíd Dió hiányzik... :D

    • @janopsilver
      @janopsilver 7 років тому +13

      Egy romantikus film alá nyálas zenét bevágni azért nem olyan ciki, mintha egy rock együttes kezdene el kornyikálni :D

    • @Kuyuko89
      @Kuyuko89 7 років тому +6

      Szerintem azért maradt ki, mert ugyabba a kategóriába esik, mint Whitney Houston.

    • @doncseczakosantal7920
      @doncseczakosantal7920 7 років тому

      válogatnak itt mindig, biztos, hogy azt is kivesézték, de úgy találták, hogy van annál rosszabb is :D a múltkor a legrosszabb magyar slágerekkel foglalkozott, abba a listába bevette a Republic Kismadarát is. pedig ha elnézem ezeket a gyagya számokat vannak cifra magyar párok, mint a V-Tech Éjfél után

    • @edinabiro6156
      @edinabiro6156 7 років тому +5

      Kiderült hogy szégyenében Ő süllyedett el a Titanic helyett!

    • @Dirius1
      @Dirius1 7 років тому

      Mivel kicsi listát állítanak össze ezért sok esetben próbálnak egy-egy prototipust is kiválasztani ami a késöbbi producereknek mutatott irányt vagy szimplán a 1000000000-ből inkább úgy gondolják, hogy az a pár kerüljön be.

  • @andrasszabo9346
    @andrasszabo9346 5 років тому +2

    10. Whitney Houston - I Will Always Love You 3:54
    9. Guns N' Roses - Don't Cry 6:56
    8. Meat Loaf - I'd Do Anything For Love (But I Won't Do That) 10:28
    7. Extreme - More Than Words 14:05
    6. Bryan Adams - (Everything I Do) I Do It For You 17:41
    5. Scorpions - Wind Of Change 20:58
    4. The Bangles - Eternal Flame 24:26
    3. Righteous Brothers - Unchained Melody 26:53
    2. Aerosmith - Crazy 30:19
    1. USA FOR AFRICA - We Are The World 33:58

  • @Thean10
    @Thean10 6 років тому +1

    A kollégaurak nagyon félreértik a rock és metál zenét úgy ahogy van. Soha senki nem mondta így műfajszinten, hogy ez a zene nem szólhat adott esetben "nyálas" dolgokról. Lehet hogy vannak előadók akik mondtak ilyet saját magukra vonatkozóan. Lemmyről például el tudom képzelni, de nem kritériuma ennek a műfajnak hogy nonstop "kemény" legyen. Rockballadái, lassú, dallamos számai szinte minden zenekarnak vannak és voltak már bőven a Guns N Roses és a Metallica előtt is. A Don't Cry, a November Rain, vagy a Nothing Else Matters nagyon is jó dalok. Talán ezt bizonyítja az is, hogy máig nem merültek feledésbe. Egyébként az se bűn ha valaki esetleg kikacsintgat a megszokott műfajából és bevállal egy-két lightosabb tételt. Koncerten is jól sül el az ilyesmi, hszen változatosságot ad. Ennél én sokkal kínosabbnak tartom azt amit pl sok mai "modern metál" zenekar csinál, vagyis, hogy hörögve, torzított gitárral, meg agyonpüfölt dobokkal próbálnak nagyon kemények lenni, miközben hajukat felteszem fél órán keresztül vasalják szép simára minden fellépés előtt és arról énekelnek, hogy "jaj de rossz hogy a lány akit ő most épp nagyon szeret (kb 1 hónapig) nem érti meg őt, vagy nem szereti viszont őt ...vagy tudom is én. Na ez képmutató és műfajidegen, a műsorban említett dalok nem azok. Nem akarnak másnak látszani mint amik, és nem is ízléstelenek.

  • @ziggystardust4246
    @ziggystardust4246 7 років тому +1

    A Crazy nem olyan rossz, a legjobb "nyálas" Aerosmith szám, sőt én ezt annyira nem is gondoltam soha annak a tipikus nyálas számnak, ami viszont mindig is tetszett benne, az ez az ellazulós, terhek elől meglógós, élni akaró attitűd, ami ezzel a bluesos-rockos zenével elég jól át is van adva, alá van festve. Ami ide felfért volna az Aerosmithtől az kétségtelenül az I Don't Want to Miss a Thing. Ajánlanám még (említették már Celine Diont, Alwayst): Just Give me a Reason (az utóbbi évek egyik legnyálasabb száma, túra a tömény dagályos, nyálkás, giccses érzelmi világba), You're Beautiful.

  • @endrehideg4556
    @endrehideg4556 2 роки тому +3

    Ez tényleg mérhetetlenül sznob műsor lett. Világsztárok világslágereit köpköditek....kik is? Kritikusok? Nagyszerű perfomance...

  • @adamhorvath8581
    @adamhorvath8581 4 роки тому +2

    Kelly Family-Anglet hiányoltam, már a klipje is nyállal van átitatva, ahogy egymást átölelve sírnak a koncertjükön felnőtt nők

  • @Botond99
    @Botond99 10 місяців тому

    A Righteous Brothers által előadott Unchained Melody nem az 50-es, hanem a 60-as évek slágere (konkrétan 1965-ben vették fel, akkor is lett belőle sláger, bár a dal eredetije egy 1955-ös azonos című film rövid betétdala volt). Ezt lehet nyálásnak nevezni, de ez a nyálsa stílus az 50-es évek második felében és a 60-as évek elején divat volt, ld. Paul Anka.

  • @laszlokucsik5203
    @laszlokucsik5203 7 років тому

    Ez volt az egyik legjobb rész :.))

  • @csipete2
    @csipete2 7 років тому +2

    Ráadásul az I will always love you-t nem is Whitney Houstonnak írták. hu.wikipedia.org/wiki/I_Will_Always_Love_You

  • @xxthatpookieeditsxx
    @xxthatpookieeditsxx 4 роки тому

    Ez a musor zsenialis volt. Gratulalok Puzser urnak erte.

  • @tomstrings5203
    @tomstrings5203 7 років тому +5

    Ez a 2 celebselejt-senki honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen zenészeket fikázzon ?

  • @rafi8407
    @rafi8407 7 років тому +14

    Ez volt az elso Sznobjektiv ami annyira nem tetszett!
    Guns N Roses-t,Scorpions-t fikazni ugy hogy kozben meg a Metallica-t is kifikazzak?
    Nothing Else Matters-re azt mondja szegyenkezni miatta?
    Mert ok rock es metal egyuttesek,es a tagoknak nem lehetnek erzelmeik?
    Kivancsi lennek nekik mik szamitananak szep szamnak,vagy ok annyira tokos kemeny fasza gyerekek hogy nekik egy zene nem lehet szep,es semilyen erzelem nem johet nekik zenebol?
    Ha lesz ugyanilyen Magyar zenekbol akkor az Edda lesz a 10 helybol 8 helyen mert nagyon szep lassu szerelmes szamjaik vannak?
    Es Pataki ne enekeljen szep lassu szamokat mert rocker?
    A November Rain is egy gyonyoru szam,es fikazzatok?
    Azt a szolot a vegen ti semmibe sem nezitek?
    Kivancsi lennek Puzser mit figyel egy zeneben?
    Es milyen zenere mondja azt hogy na ez szep szam?

    • @ExclusiveShots
      @ExclusiveShots 6 років тому +2

      A zenével nem kéne foglalkoznia

    • @captainbanana2099
      @captainbanana2099 6 років тому +2

      De ezek nem rockerek, csak imitátorok. Érdekes, a Carcass, Kreator, Running Wild, Coroner, stb. kibírta csöpögés nélkül, holott ők is bizonyára érző emberek. A Puzsér által kritizált minta viszont a kétkulacsos játékosok népes társasága: hosszú haj, megjátszott keménység, majd az albumonként kötelező min. 1 szerelmes ballada, mert már megint programszerűen érzelmesek vagyunk. Nem kéne eldönteni, hogy most agresszívek, erőszakosak a torzított gitárral, vagy inkább mégis térden csúszós, nyálas érzelgők? Ennek a csúcsa a '80-as évek hajmetálja, ahol a dalok zöme a promiszkuitásról szól, majd azért megérkezik az "egnedj vissza a szívedbe, nem tudok nélküled élni, én a vad, tetovált srác".
      "Mert ok rock es metal egyuttesek,es a tagoknak nem lehetnek erzelmeik?"
      De lehetnek, csak hagyjuk már a hazudozást, ezek itt csak dugni akarnak, kell a rosszfiú imázs, plusz szorzónak a megjátszott érzelmesség.
      Lehet érzelmes dalt írni: ott vannak a popzenekarok, az Erasure, az A-Ha, stb., ezek jól csinálják ezt, illik is hozzájuk.
      Ha viszont rockzenekar, akkor sincs megtiltva, de ne legyen hatásvadász, példát is írhatok: Marillion-Script for a jester's tear; Fates Warning-We only say goodbye; Lillian Axe- The day I met you; Marillion-Misplaced childhood (teljes album).

    • @Csepeszpeti
      @Csepeszpeti 5 років тому +1

      A Panterának hol voltak olyan okádék számaik mint a november rain vagy a nothing else?
      Lehet lassú számot meg érzelmeset csinálni! Hallgass Neurosist abban rengeteg az érzelem, vagy ott van a Black sabbath Planet caravanja vagy a change de a dont cry az egy giccs!

    • @pannaszekely5415
      @pannaszekely5415 5 років тому +2

      Péter Csepesz amúgy ha a szövegétől eltekintesz akkor szerinted szar a november rain? Hogy? Neked van füled? Hallottad azt a zseniális gitárszólót? Vagy végig azt a zseniális zenét? Nem nyálas hanem gyönyörű:) Slash mondta egyszer,hogy lehet hogy ők metal/rock zenekar,de ettől függetlenül szép számokat is kell írni,mert különben a ,,ronda” számok szart sem érnek

  • @under88Me
    @under88Me 7 років тому +1

    U2 - With or Without Your Love-ot vártam a listán

  • @jonesjim6698
    @jonesjim6698 4 роки тому +1

    Imádom a november rain-t...és a dont cry-t is:) Kurt is szerette nagyon a poprock-ot. My Sharona...Meat Loaf is mennyire jó volt!

    • @teveve31
      @teveve31 2 роки тому

      A Knack egyetlen igazán jó száma szerintem :)

  • @xyzdgthereal
    @xyzdgthereal 7 років тому +2

    18:47 Érdekes, Robin és Marian románca elég komoly része a sztorinak pedig már a középkor óta... (Jó, attól még Costnerék eléggé túllőtték a témát :) )

  • @TomiAudi83
    @TomiAudi83 Рік тому

    Eszemben sincs nagyképűsködni - de a '90-es évek elején én az MTV és MTV Europe-on nevelkedtem. A kultúra e szálán én, zeneileg így "szocializálódtam" - az akkori, vezető amerikai és brit zenecsatornán. Aztán később jött ügye az MTV 2, VH1...
    De jó idők is voltak azok, istenem..!
    Egyszerűen ez volt számomra az oktatóanyag. Ez adta a nívót, és amikor egyszer-kétszer becsúszott egy gagyi (vagy 1-el kevesebb betűvel: fos) szám, olykor-olykor valamilyen euro-pop szutyok, akkor mentem ki pisilni vagy teát inni...vagy csak elkapcsoltam a francba egy másik zenecsatornára, melytől kevésbé készültem ki idegileg - sajátosan tiltakozván az eféle ízléstelenség ellen.
    Komolyan, még akár a péntek késő esti (és szombat késő esti) Beavis & Butt-head (❤❤) rajzfilmsorozatból is fel lehetett csipeggetni egyéb zenei stílusmorzsákat, előadókat, melyek nagyszerűen egészítették ki egymást a fősodrású műsorszámok repertoárjával.
    De ezek..!!??
    Mikor megláttam Stinget Bryan Adams-szel meg Rod Stewarttal??? A tömény undor kerülgetett.
    Ha valaki kiejti, hogy Bryan Adams, Meatloaf vagy a Légkalapács - I don't want to miss a thing c. sz.arát: rosszul vagyok. Ezen a téren sosem számítottam fogyasztónak. S mindezek eldöntésére néhány másodperc is elég volt - nem kellett hozzá egy egész videóklipp.
    Olyankor rögtön érzem is, hogy a stabil lelki-szellemi világom kis centrumából engem valaki készakarva ki akar billenteni, dühíteni, bosszantani az ostobaságával, hogy aztán verbálisan vagy tenyérrel csapjam arcon ezen kultúrbűnözői (hogy P.R. hasonlattal éljek) megnyilvánulásáért. Pedig, akkor még csak általános iskola alsó tagozatos voltam... De nívót adott. A későbbi nyelvtanulásban, és nyelvvizsgákban is jókora adag segítségnek számított.
    Nem csak grunge volt, vagy hard rock, blues rock, punk, illetve trash metal - volt ott hip hop töménytelen mennyiségben, synth pop, industrial és heavy metal is. Egy másik csatornán pedig 'klassic' előadók a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig bezárólag, amerikai és angol egyaránt...
    Mondanom sem kell, hogy pl. a Slayer - Dittohead c. számával is '94-ben (k.rva jó a klippje is), egy Beavis and Butt-head epizódjában találkoztam először, és azóta is az akkori albumuk egy nagy kedvenc. (Ellenkező esetben pedig, a Guns'n'Roses nálam bő vízzel öblítette magát a porcelánban.)
    Vagy ott van például a Panterától, az I'm broken - generációm egyik himnusza, akár csak a Self esteem az Offspringtól... Red Hot Chili Peppers...A Nirvana banda nagy tisztelőjének számított a csatorna, ill. az Unplugged műsoruk pedig tarolt a maga idejében. Azánt mindennek az lett a vége, hogy ezek a köcsög üzemeltetők lekódolták az összes jó kis zenecsatornát '95 Januárjától fokozatosan, '95 tavaszáig, és a művelődés elárvult, elkurvult, kifakult.
    Mind elsárgult, mi egykoron zöld vala.
    Szinte mindenkiben ez egy nagyon nagy deficitbe csapott át, aki így nőtt fel. Gazdátlan lett és kiszolgáltatott a sz.rhullámoknak, melyek később más, nívótlanul tré (és természetesen fizetős) csatornák, rádiók formájában jött el az emberért.
    40+ éves fejjel is, nagyon komoly szekunder szégyent érzek, amikor e műsorban feltűnő előadókat és számaikat látom, vagy ha valaki ezeket eszembe juttatja...
    ...s hogy annak idején mindezt, a szárnyait bontogató magyar könnyűzene mily ügyetlenül és elégtelenül próbálta valahogy ezt 'kopizni.'

  • @user-rs9py9yr1r
    @user-rs9py9yr1r 7 років тому +1

    végig azt vártam, hogy majd jönnek a 90-es évek nyál együttesei, de egy sem volt. biztos voltam benne, hogy az első helyet a Backstreet Boys kapja

  • @joskahornkiller1237
    @joskahornkiller1237 5 років тому

    Nagyon képben vagytok :D A Nirvana azzal futott be, hogy Cobain kitalált magának egy szomorú gyerekkort, és ezt előadta mindenkinek aki hajlandó volt meghallgatni

  • @Magyar-wo2vp
    @Magyar-wo2vp 7 років тому +38

    Bon Jovi - Always????

    • @Zippy306
      @Zippy306 7 років тому +1

      Ezt adom.

    • @freejoco
      @freejoco 7 років тому +1

      A rock zene kurvái.

    • @ZuccaEZagara
      @ZuccaEZagara 7 років тому +1

      Ja, meg Aerosmith - I don't wanna miss a thing???

    • @babo1982410
      @babo1982410 7 років тому +2

      Ja és nincs a listán az se. :D Látod? Felrakja pont a jó dalokat, és a valóban rossz, vállalhatatlanok meg sehol. Vicc az egész.

    • @marcell7247
      @marcell7247 4 роки тому +1

      @@freejoco Nem vvagyok Bon Jovi fan, de nem kell kell lekurvázni. A rock nem csak az alkoholról, bulizásról szól.

  • @gesztenye84
    @gesztenye84 7 років тому +8

    Szóval ha bennetek tizede ennyi tehetség lenne mint a felsorolt zenekarok tagjaiban akkor nem ebben a szenny adásban lennétek :)

    • @kristofszabo8682
      @kristofszabo8682 7 років тому

      Ok,hogy tehetségesek,de miért kellett egy-egy ilyen nyálas szart csinálniuk?

  • @nottahugge9008
    @nottahugge9008 7 років тому +1

    Kurva jó ez a lista, de a legjobb benne az, hogy egy 1993-as dal rajta a legújabb! Szóval ezek szerint (pontosabban Puzsér szerint) 1993 óta nem is születnek már nyálas számok!! Hát, ez kibaszott megnyugtató így manapság, a Halott Pénz és a Punnany Massif uralkodásának idején, csak hogy két hazai übergiccset említsek az elmúlt pár évből!

    • @makro5589
      @makro5589 7 років тому +1

      Biztos, hogy tudnák kritizálni a mai antislágereket is csak nem hallgatják őket és fogalmuk sincs róla, hogy mennyi fost lehet eladni manapság.

  • @Kuyuko89
    @Kuyuko89 7 років тому +11

    Kimaradt, hogy a We are the world-nek van egy még sötétebb oldala, a felújított változat XD Bieber mesterhez hasonló érdemes művészekkel. És még egy kis Jacko hullagyalázás is belefért a rap-betét és autotune éneklés mellé. Az eredetinél ezerszer hallgathatatlanabb, aki halláskárosodásra vágyik, itt a link: ;)
    ua-cam.com/video/Glny4jSciVI/v-deo.html
    Kommentben fogadom a tippeket, hogy Snoop Doggot vajon hány gramm Fehér Özveggyel szedálták le a felvétel előtt. :D

    • @Appetizer76
      @Appetizer76 7 років тому

      Azt a kurva életbe, leolvadt az agyam! Ha az eredeti az ego-növelés himnusza akkor ez a "táblacsikorgatóan kínos ön-szentté-avatás" himnusza.

    • @LEWYKE1
      @LEWYKE1 7 років тому +1

      Szerintem az egész csak egy kabaré akar lenni, mert nem hiszem el, hogy ezt komolyan gondolták. :P

    • @tvenc9979
      @tvenc9979 7 років тому

      Az első változat szégyen, a második GYALÁZAT!!!!!!!

  • @emesesimon
    @emesesimon 4 місяці тому

    "Sírj, mert a könnyek közé majd befér a farkam." LOL kiköptem a kávémat. Órisi!

  • @MegyimoreczD
    @MegyimoreczD 7 років тому +2

    (Whitney Houston - I will always love you c. "száma" egy feldolgozás, az eredeti Dolly Parton műve:
    ua-cam.com/video/aDqqm_gTPjc/v-deo.html
    Egy hallgatást mindenképp megér, a különbségek jól hallhatóak.)

  • @batkizoltan7741
    @batkizoltan7741 7 років тому +1

    Kedves Róbert!
    Kár, hogy nem említetted, hogy az I will always love you-t eredetileg Dolly Parton írta és adta elő. Szomorú, hogy eredeti verzió bájából nem őrzőtt semmit sem a Whitney Houston verzió.
    ua-cam.com/video/XHw62eZpHk4/v-deo.html

  • @katekiss1747
    @katekiss1747 7 років тому

    Tökéletesen igaz. És legalább még ezer, amelyről a magyar ember elképzelni sem tudja, miről szól, de hallgatja. Mert az angol menő.

  • @attila843
    @attila843 6 років тому

    Sztem nagyon odakúr ez a lista 😂 és a Húsgolyót leszámítva mindegyiket imádom 🤘😂

  • @freejoco
    @freejoco 7 років тому +1

    A "more than words"-öt azért nem kellett volna ennyire leírni...

  • @edinabiro6156
    @edinabiro6156 7 років тому +3

    Bárcsak nekünk Magyaroknak lenne ennyi "nyálas slágereket"gyártó világsztárunk!70-370 MILLIÓS nézettséggel szerintem nincs miért szégyenkezniük,a felsorolt előadóknak!Megy a savazás,de kb olyan mintha ÉN a szomszéd suzukiját fikázom,közben busszal járok!Nem elegáns:)...Egyébként szeretem Robi műsorait,de itt mellényúlt,a műröhögések,a nemlétező közönség részéről kimondottan irritáló!De mint tudjuk izlések ,és pofonok....:)

    • @saibotnoob6937
      @saibotnoob6937 2 роки тому

      A nézettség nem értékmérő. Magyarországon is a mulatós az egyik legnépszerűbb műfaj, jól lehet rá bulikázni, csapatni, de ettől még gyalázatos minőséget képvisel.
      Ráadásul az elején ki is hangsúlyozzák, hogy ezek a listán szereplő dalok nem hallgathatatlan zenék, hanem sokszor fülbemászó, jól elénekelt slágerek, és pont ez a rossz bennük, hogy így milliókhoz jutnak el.
      Ami pedig a nem létező közönséget illeti, csak példaként: 13:27 (tetszett volna végignézni rendesen)
      Nincs azzal gond, ha valakinek tetszik valamelyik dal, mert mondjuk egy kedves emlékhez, időszakhoz közi a hallgatót, de attól még nem lesz a világörökség része. Ez egy szubjektív lista, nem megfellebbezhetetlen törvény.

  • @secretboysecretboy6837
    @secretboysecretboy6837 6 років тому +3

    Adams legnagyobb slágere nem ez... ;) Adams halál jó és főleg élőben.

  • @EvaJunior
    @EvaJunior 7 років тому +2

    Egyébként rágugliztam, mert a South parkban is említést tettek erről, hogy Brian Adams miatt bocsánatot kért Kanada, de nem találtam róla semmit. Szóval ez most valami poén volt? :D

    • @markoadam6619
      @markoadam6619 7 років тому +1

      Nem, valamelyik részben tényleg történik ilyesmi(abban amelyikben a Kanada és USA között a Saddam Husein háborút akar szítani, mert unatkozik a pokolban), de fogalam sincs, hogy hányadik évad

    • @tr0liman
      @tr0liman 7 років тому +1

      Egyik sem, a "Nagyobb, Hosszabb, Vágatlan" mozifilmben volt.

    • @markoadam6619
      @markoadam6619 7 років тому

      Ja tényleg

    • @babo1982410
      @babo1982410 7 років тому +2

      Az ott a South Parkban egy jó poén volt, de máskülönben Bryan Adams egy hihetetlenül jó zenész. Őt élőben kell hallani, mert élőben valami hihetetlen élmény. Nekem nagy kedvencem. Egyébként a legtöbb dalát maga szerzi, maga írja hozzá a dalszövegeket.

  • @andreatoth7994
    @andreatoth7994 7 років тому +1

    Nem értem mi a rossz egy jó célért való összefogásban, a pozitív üzenetek közvetítésében? Ebbe hogy lehetett belekötni?Az összefogásnak mindig nagyobb ereje van az egyedül tevésnél.

  • @vekkerandras
    @vekkerandras 5 років тому +1

    áhijáhijájjjj vill óvéééz lávjúúú-úúúú-úú-áááá :D engem ezzel ki lehet irtani a világból :D

  • @norberttoth8738
    @norberttoth8738 7 років тому +1

    Azt jól érzem, hogy Robi az efféle listákra mindig csak olyan számokat szed össze, amelyeknek az előadóját úgy általában véve nem szereti? Vagy volt már olyan, hogy egy általa nyálasnak titulált dalnál azt mondta volna, hogy "Amúgy a zenekart szeretem, csak ezt a számukat nem." ? Ha hiteles kritikusnak akarja bemutatni magát, kellene egy "Top 10 nyálas szám általam kedvelt zenekaroktól-előadóktól." Esetleg ellenpólusként egy "Top 10 nyálmentes szerelmes sláger", mert fene mód kíváncsi lennék, ő vajon miket tenne rá. Azért az tényleg elég fura, hogy Red Hot Chli Peppers nincs a listán.

  • @tibordoszpot1667
    @tibordoszpot1667 7 років тому +4

    jó lett Robi! Csupán csak be kellett nyomnom ennyi nyál után 4 marék b-hatot, de néha meg kell szenvedni ;)

  • @eaterofsouls6077
    @eaterofsouls6077 7 років тому

    Ne szennyezzük be a lepárlás szent igéjét ezekkel a zenékkel :D
    Viccet félretéve egyetértek az elhangzottakkal, és továbbra is maradok a jó metálnál :D

  • @persej13
    @persej13 7 років тому +1

    tök jó ez a műsor

  • @Traclon
    @Traclon 9 місяців тому

    Azért azt megjegyezném, hogy a mi rendszerváltásunkkal egyidőben Kelet-Németországban is lezajlott egy rendszerváltás, akkoriban már kilátásban volt Németország újraegyesülése, szóval a Wind of change feltehetően inkább szól erről, mint a mi rendszerváltásunkról.

  • @barnabasmike4318
    @barnabasmike4318 7 років тому

    most komolyan, ki mondta, hogy a WoC a MI rendszerváltásunkról szól? német újraegyesülés pls

  • @cassandraschmidt3506
    @cassandraschmidt3506 7 років тому

    Minden tiszteletem, hát ez hatalmas volt! Szanaszét röhögtem magam, még az elektromos cigibe is majdnem belefulladtam. Szerintem a statiszták hozzám képest alig nevettek. Há minek fizetik ezeket???

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain 7 років тому

    ezek mind olyan dalok, hogy ha meghallod őket hetekig dúdolod mert nem tudod kiverni a fejedből :D Nagyon jó volt ez Sznobjektiv.

  • @attilakaroly3367
    @attilakaroly3367 2 роки тому

    Bangles: Eternal Flame - Istenem, de gyűlölöm ezt a dalt. Nálam csont nélkül az első. A Woman In Red pedig hiányzik innen.

  • @Misztika007
    @Misztika007 7 років тому +2

    Szerintük mi a jó zene?Mert most már kíváncsi lennék erre.

    • @objectundefined265
      @objectundefined265 7 років тому

      soundofpuzser.blog.hu/2014/06/19/az_otven_legnagyobb_eloado_valaha

    • @babo1982410
      @babo1982410 7 років тому

      Bryan Adamset szanaszét oltják, és akkor a szerintük legjobb 50 előadó között meg középmezőnyben Frankie Goes To Hollywood, Aha meg Air van? És ezt komolyan gondolja?

  • @ernoschulcz2169
    @ernoschulcz2169 7 років тому +1

    én 1979 (akkor 2-as voltam közép isk.) óta zenélek lassút csak magyart játszok....

  • @petersapi6556
    @petersapi6556 7 років тому

    Klassz volt a műsor, de én már letettem arról, hogy Metallica ügyben épkézláb módon szólaljatok meg. Nagyon nehezen hiszem el D. Gergely fájdalmát, hogy már nincs Whiplash és Battery. Kb. annyira hiteles a hozzászólása, mint "Bryan Adams izmos megjelenése."
    A közönség reakcióit nem értettem. Biztos, hogy az Extreme kettő gitárt fogott?

  • @RossSatyr
    @RossSatyr 7 років тому +6

    Ez az epizód tökéletes tévedés (nem az egyetlen, két egyszerű ok miatt.
    1. Egy sláger attól nyálas, hogy a szövege nyálas.
    2. Az átlag magyar slágerélvezők 99%-a nem beszél/ért/olvas idegen nyelven.
    Még valami (tudják ám ők is): nem az előadókat ekézik, hanem a befogadókat.

  • @SuzanneKowalski
    @SuzanneKowalski 7 років тому +1

    Bazeg, TUDTAM, hogy a Meatloaf-borzalom rajta lesz a listán! :)

  • @akossomogyi4189
    @akossomogyi4189 7 років тому +1

    Amikor megszólalt az I will always love you elkezdtem hangosan röhögni. :D

  • @gaborroth7516
    @gaborroth7516 5 років тому

    Végig kéne hallgatni az Extreme ezen albumát az elejétől a végéig,hát a nyálas zenétől elég messze van!

  • @dzso22
    @dzso22 7 років тому +2

    Az I will always love you amúgy eredetileg egy country sláger volt.

  • @missylissy200
    @missylissy200 7 років тому +3

    Be kell vallanom, nekem van ami tetszik ezek közül :D

  • @krisztiansandorbak8529
    @krisztiansandorbak8529 6 років тому

    Nana! A Nirvana is elkészítette a maga nyálasát... Where did you sleep last night - MTV Unplugged album.

    • @attilakaroly3367
      @attilakaroly3367 2 роки тому

      A feleségét féltékenységből lelövő fickó története, amit Hobo is feldolgozott? Nem a Nirvana saját száma, ők is csak feldolgozták azt a blues klasszikust.

  • @lucaszatmari6949
    @lucaszatmari6949 7 років тому +5

    Imádom Puzsér Róbertet, de nekem a Guns N' Roses és az Aerosmith fikázása sok volt... 😔

    • @myfluteatemyhomework
      @myfluteatemyhomework 7 років тому

      (Most akkor rájön, hogy a Gunsnak voltak más nótái is a Don't Cry-on és a November Rainen kívül, és az Aerosmith sem a '90-es években kezdte, sokkal trúbb számokkal...)
      Ezek a zenekarok a mai napig nagyon jók, de a '90-es években a GNR félig feloszlóban volt, az Aerosmith pedig addigra már szétdrogozta a maradék kreativitását is, így vendégszerzőket hívtak meg, pl. Desmond Child, Mark Hudson, Jim Vallance, akiknek kifejezetten az volt a dolguk, hogy slágereket írjanak nekik.

    • @prezidentevil
      @prezidentevil 7 років тому +1

      én meg imádom ice cube-ot, de az i'am the west című lemeze nekem már sok volt...ha valami szar, ne a kritikusról beszéljünk, hiszen ez az előadó hibája. :)

    • @captainbanana2099
      @captainbanana2099 7 років тому

      Fekete album előtti Metallicás voltam, alap, hogy a Guns 'n' Roses nyálas fiúzenekar. Ez olyan, hogy nem szeretheted egyszerre az Ossian-t és a Pokolgépet, vagy amit Robi is emleget: Bon Jovis vagy Europe-os lehetsz, de a kettő együtt nem megy.

    • @To652
      @To652 7 років тому +2

      Rossz példa... Az Ossian és a Pokolgép tökéletesen megfér egymás mellett! :)

    • @objectundefined265
      @objectundefined265 7 років тому +1

      valaminek meg kell határoznia, fejlesztenie kell az izlését.

  • @reginab875
    @reginab875 4 роки тому +1

    Elsőnek tanuljátok már meg kiejteni helyesen a számok címét angolul. Elég gáz így kritizálni és értelmiséginek állítani magatokat,amikor ennyire nem vagytok képesek. Szánalom.

  • @tghwinner1995
    @tghwinner1995 7 років тому +10

    Mi ez? Valami Stand Up Comedy? :D

    • @babo1982410
      @babo1982410 7 років тому +3

      Majd nem! Ők ebben is valam újat akartak. Megalkották hát a Sit Down Comedyt. :D

  • @janee81
    @janee81 4 роки тому

    Hatalmas szakértók vagytok...

  • @djonas79
    @djonas79 7 років тому

    világéletemben iszonyodtam az összestől (idéertve a bónuszként megemlítetteket is), kivéve: Bangles - Eternal Flame... ez is nyálas, de valahogy szerethető és szép a dallama... helyette mást tettem volna föl. Celine Diont, Bon Jovit.