Egyet értek, érdekes emberek, jókat mondanak, de nincs összefüggés a mondatok között, mert össze vissza ugrál a vágás. Ha nem fér bele egybe, akkor lehetne 2 részes az adás. Csak jószándékkal írom, mert nagyon tetszik a műsor ötlete. Izgalmasak a meghívottak, jók a témák stb. Kedves Zsolti, nagyon kedvelem a tartalmaidat, műsorvezetői szerepedben kérnék valamit. Kérlek figyelj rá, hogy párhozamosan egymásra ne beszéljenek a résztvevők. Sokszor indulatból egymásra vágnak, ami természetes, de hosszú mondatok vannak, ahol egyszerre többen beszéltek egymásra és alig hallom ki a szavakat. Csak az zavar benne, hogy egyik mondatot sem értem ki tisztán, mert egyszerre hangzik el. És engem mindenki véleménye érdekel, a tiéd is meg a vendégé is 😇
Nagyon érdekes beszélgetés. Le a kalappal minden résztvevő,de elsősorban Alföldi Róbert és Tóth Betti előtt! Nagyon korrekten fogalmaztak és nagyon nagyon fontos mondatokat mondtak ki-bevállalva, hogy nem feltétlenül kellemes kimondani őket. Köszönet!
Kicsit jobban meg lehetett volna ezt vágni. A mondat közepén járnak és a vágás után, már másról beszélnek.kicsit zavaró, hogy nem tudom meg, hogy mit akartak kihozni a mondatból. Tudom műsor ídő, de akkor lehet jo lenne egy vágatlan verziót is feltölteni....
23:30-kor, a fizikai véleménynyilvánításról: Még előttem van, mikor Márky-Zay-t egy járókeretes idős nő leköpte. Ha ezt egy fiatalabb csinálta volna, fel lehetett volna jelenteni. Viszont az egyenlőség azt jelenti, hogy ezt az idős nőt is. Ha MZ megtette volna, kigúnyolták volna - gondolom, ezért nem tette meg. Sok gond vand a társadalmi előítéletekkel is.
Nagyon jó és érdekes volt, külön köszönet az összeomlásszakértőért. Iszonyú fontosakat mondott! ❤ Zsolti, hoztad most is, ezért imádom ezt a műsort és téged. 🙂👍 (Egy pici megjegyzés, most nem találták el az arcodhoz passzoló alapozót a sminkesek, kicsit sárgásabb volt a szín, de lehet, hogy csak a világítás volt ilyen. ) Ez a Bettina meg nekem olyan rejtély, hol bírom, hol utálom. Nem tudom hova rakni. Egyszerűen rejtély a csaj, már csak azért nézem a videóit, hogy kiigazodjak már vele kapcsolatban. Még az X faktorban láttam, szerettem, aztán bekövettem, Jólvanezígybe is elhívták Csokival volt 1 részben, aztán később már őket szidta, néha olyan értelmeseket mond, néha meg forgatom a szememet, hogy mi a fene... Aki kiigazodik Tóth Bettinán, az segítsen már!
Gondolom ez egy rövidített változata a TV műsorának. Fura helyeken lett elvágva a beszélgetés...konzekvencia nélkül maradt így sok beszélgetés. Nagyon jó témák és érdekes vendégek, Zsolti is nagyon ügyes vagy. Te erre születtél! 🥰
Az Extrapolations- magyarul Extrapolációk- sorozatot ajánlom a tèmában. Valóban extra szorongást adhat, mivel nagyon szèpen látszik, ha a globál esemènyeket nèzzük, hogy az előrejelzèsek szerint merre haladunk, de a sorozat rèszben feloldja ezt a stresszt, mert betekint az összeomlás utáni világba is. Egyèbkènt meg nagyon èrdekes, változatos ès jó színèszek szerepelnek benne.
Alföldi Róbert a legnagyobb a jelenleg élő színészek közül mint színész, rendező, igazgató. Mindig és mindenkor önazonos. Őt hallgatni jó és tanulságos.
Én az összeomlás kutató és szakértő Úrtól szívesen megkérdeztem volna, hogy mégis hol, milyen platformon keresztül nyomják pofátlanul az arcunkba a valóságot? Nagyon, de nagyon örülök, hogy itt volt és elmondta, amit, mert igaza van, hogy az emberek egy kellemes szivárványos buborékban élnek, és tény, hogy én speciel életemben nem hallottam még erről a tudományágról így, de nagyon, de nagyon jó lenne, ha ilyen témák ugyanolyan napi közbeszéd tárgyai lennének, mint a politika meg a közélet. De gondolom vannak bizonyos rétegek, akiknek ugyanúgy nem érdeke, hogy ezek a témák eljussanak az emberekhez. És ez szomorú.
Én a Bettit már nem tartom sokra. Szimplán letiltott tiktokon, azért mert kultúráltan megírtam az ellenvéleményem egy vagy két videója alatt xd Menjetek inkább Rédecsi Mónit nézni 😌
A kèk inges kopasz csávot nem kikène nevetni ,kicsit olyan volt mint a The last of us sorozat elejèn az a talkshow mikor tálalja a cordiceps jelensèget,èn èvek óta hiszek ebben magamtól
Keress a videó címe alatt jobbra egy csengő ikont. Arra nyomj rá, lenyílik egy menü, ahol kiválaszthatod, hogy az adott csatornától miről kérsz értesítést, ott kattintsd be azt, hogy "összes". :) Így valahányszor új tartalom kerül fel, értesítést fogsz róla kapni.
Illene előbb a hölgyeket bemutatni, még akkor is, ha a férfi vendégek ismert művészek. Szebben nézne ki, ha mindenkit bemutatnál előbb, bevonnál, utána indulhatna a poénkodás. A vágás ktitikán aluli helyenként, ha trendi, ha nem.
Imádom. Ha valaki egy kicsit szoftverhibás és tud pofákat vágni a tik tokon, akkor instant médiaszakértő lehet. Lehetett volna politikus, punk előadó, vagy bármi. Alkalmas rá.
Naaaagyon jo temak voltak, klassz resztvevokkel. Balazst munkassagat kovetem mar egy ideje, szerintem nagyon fontos amit csinal. A tobbieket meg naaaagyon birom. :)
Itt olyan evidens kérdések voltak, amik maguktól adják a választ. Mint a nemzeti párbeszéd kérdőív. Értelmetlen és unalmas. Ennél jobb, igazi vita téma is lehetett volna!
Marha unalmas már, mindenkinél naponta 5x végighallgatom a surfsark szart... azt nem mondjátok el (mert utána sem néztek annak mit reklámoztok) nyilván, hogy ezek a vpn szolgáltatók gyűjtik az adatokat, aztán eladják valami vietnámi vagy akármilyen cégeknek
Akkor mondjuk tekerd át? Sőt, elárulok még egy titkot: nem kötelező használni, csak mert valaki(k), beszél(nek) róla.🙂 Kevesebb idő lenne áttekerni, mint hogy leírtad ezt a kommentet.😏
@oregvagyokenmarehhez4300 ne viccelj, mit tesz a youtube ? Eladja a böngészési meg a személyes adataimat, úgy h konkrétan semmilyen személyes adatot nem kell megadni, ha meg elő se vagyok fizetve pláne... Szerintem öreg vagy már ehhez, úgyhogy engedd el
Zsolt, a kevesebb több lenne, mert ez így ebben a formában nagyon magas labdának tűnik. Vitray Tamás és Friderikusz Sándor, vagy Geszti Péter stb. is tud háttérben maradni, mert érzik, hogy kiről kell szólnia a shownak ott és akkor. A picit messziről jövőnek tűnő jövőösszeomlasztó úrral senki nem mer vagy tus vitázni, annyira lehengerlő és lelkiismeretkárhoztató a stílusa, és annyira követhetelen, megfoghatatlan a konkrét tények nélküli riogatás, amit megereszt. Ha sem lassítani, sem feltartóztatni nem tudjuk az összeomlást, akkor ugyan minek kutatni, önkínzásból? És egyáltalán mit szól ehhez a WEF-es hozzáálláshoz Isten? Az optimista egy alulinformált pesszimista? De vicces! Az, hogy látjuk a rosszat magunk körül, de nem leszünk rögtön az ukáz szerint új világrend hívő bérelhető villanyautón közlejedő zöld wokeok, még nem jelenti azt, hogy a magunk területén nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a körülöttünk lévőknek vagy a környezetünknek jobb legyen.Kinek nem inge, nem veszi magára a hátsó szándékoktól vezérelt jövővészmadarak károgását. De három résztvevő logikus kérdését hallva, azért nincs itt minden veszve! (A jövőt szemellenzővel fürkésző végtelenül unszimpatikus úriemberhez hasonló előadásmódot egyébként eddig csak prédikáló szélsőséges vallási vezetőktől, útszéli hosszú,szoknyás kántáló jósnőktől vagy akármilyenista politikai agitátoroktól láttam, filmen.)
Az összeomlás-szakértővel lehetne egy külön riportot csinálni? Rettentően érdekes, amiket mond, sokkal jobban ki lehetne fejteni ezt a témát. A két lány egyenként tripla nulla!
Nezzuk meg Trumpot es a tobbieket. Mire szamitsunk ha a ven es gazdag ..szok telibekakalnak mindent? En is ven vagyok e az unokaimert megtennek mindent,de sajnos a velem koruak nem akarjak latni a jovot.
Mivel Neked is részed volt benne, hát csak úgy emlékül. 1 éves lesz a kegyelmi botrány és utána az influenszer tüntetés. ua-cam.com/video/691BBfMsLkw/v-deo.html
Akiket érdekel bővebben az összeomlás-kutató szakember és a gondolatai, azok találnak fent a UA-camon beszélgetéseket vele a nevére rákeresve: Stumpf-Bíró Balázs!😊
Nem....vagyis igen....beteg társadalomban több beteg lelkű ember van/vezet.....kb az összes EU országban vezettem már....északról délre romlik a morál....😊
Nézem ezt a műsort éppen élvezhető.Magán viseli a vita műsorok sajátját hogy sok a téma kevés az idő,így nem alakulnak ki igazi viták soha.De!Ami igazán felháborít az a reklámokban a Viasat önpromója! Mintha ez a csatorna itt valami nagy leleplezésbe kezdene mintha itt lenne a nagy igazságok pillanata!Hol volt a Visat a gyermek pedofília elleni tüntetésen?Vagy a leleplezésénél?Vagy bármilyen botránynál??Mivel segített bárkinek bármiben??Az ez lenne a nagy segítség hogy egy Zsoltot vagy egy Gesztit aki volt már minden és mindenhol képernyőre engedik,még édes kevés…
A Bettina kifejezetten okos, a másik hölgyet nem ismerem. Nagy Ervin bátor, Alföldit most kedveltem meg. Én kifejezetten a vendégek miatt nézem meg, az a zsolt nevű asszony irritáló!
INSTA:
instagram.com/osvvath_zsolt/
UNICORN BISTRO FOGLALÁS: unicornbistro.hu/booking/
NAGYI LÁNGOS HÁZHOZ:
www.foodora.hu/restaurant/p6mv/nagyi-langos-budapest
wolt.com/hu/hun/budapest/restaurant/nagyi-langos-budapest?srsltid=AfmBOorWCW7PEwfyHeJ0AymIFY14pt4G2iSZ_akmAASAL61kNMMSJ0zi
Szóljatok már a vágónak, hogy nem videóklipet csinál, és igyon kevesebb energiaitalt, mert ez így nézhetetlen! Köszi!
Videoklipesre kólázta magát, feszes lett na😊
Jó vágással az nézhetetlen 😂
Egyet értek, érdekes emberek, jókat mondanak, de nincs összefüggés a mondatok között, mert össze vissza ugrál a vágás. Ha nem fér bele egybe, akkor lehetne 2 részes az adás. Csak jószándékkal írom, mert nagyon tetszik a műsor ötlete. Izgalmasak a meghívottak, jók a témák stb.
Kedves Zsolti, nagyon kedvelem a tartalmaidat, műsorvezetői szerepedben kérnék valamit. Kérlek figyelj rá, hogy párhozamosan egymásra ne beszéljenek a résztvevők. Sokszor indulatból egymásra vágnak, ami természetes, de hosszú mondatok vannak, ahol egyszerre többen beszéltek egymásra és alig hallom ki a szavakat. Csak az zavar benne, hogy egyik mondatot sem értem ki tisztán, mert egyszerre hangzik el. És engem mindenki véleménye érdekel, a tiéd is meg a vendégé is 😇
És pl az sem baj ha mondjuk nem 45 perc egy ilyen beszélgetés hanem lehet mondjuk 1 óra…
Gen z -nek vagjak. Azok keptelenek 3 mp-ig koncentralni
Nagyon érdekes beszélgetés. Le a kalappal minden résztvevő,de elsősorban Alföldi Róbert és Tóth Betti előtt! Nagyon korrekten fogalmaztak és nagyon nagyon fontos mondatokat mondtak ki-bevállalva, hogy nem feltétlenül kellemes kimondani őket. Köszönet!
Kicsit jobban meg lehetett volna ezt vágni. A mondat közepén járnak és a vágás után, már másról beszélnek.kicsit zavaró, hogy nem tudom meg, hogy mit akartak kihozni a mondatból. Tudom műsor ídő, de akkor lehet jo lenne egy vágatlan verziót is feltölteni....
23:30-kor, a fizikai véleménynyilvánításról:
Még előttem van, mikor Márky-Zay-t egy járókeretes idős nő leköpte.
Ha ezt egy fiatalabb csinálta volna, fel lehetett volna jelenteni.
Viszont az egyenlőség azt jelenti, hogy ezt az idős nőt is.
Ha MZ megtette volna, kigúnyolták volna - gondolom, ezért nem tette meg.
Sok gond vand a társadalmi előítéletekkel is.
Úgy szeretem, hogy Zsolt mindig azokat a kérdéseket teszi fel, amiket én is szeretnék kérdezni.
Nagyon jó és érdekes volt, külön köszönet az összeomlásszakértőért. Iszonyú fontosakat mondott! ❤
Zsolti, hoztad most is, ezért imádom ezt a műsort és téged. 🙂👍
(Egy pici megjegyzés, most nem találták el az arcodhoz passzoló alapozót a sminkesek, kicsit sárgásabb volt a szín, de lehet, hogy csak a világítás volt ilyen. )
Ez a Bettina meg nekem olyan rejtély, hol bírom, hol utálom. Nem tudom hova rakni. Egyszerűen rejtély a csaj, már csak azért nézem a videóit, hogy kiigazodjak már vele kapcsolatban. Még az X faktorban láttam, szerettem, aztán bekövettem, Jólvanezígybe is elhívták Csokival volt 1 részben, aztán később már őket szidta, néha olyan értelmeseket mond, néha meg forgatom a szememet, hogy mi a fene... Aki kiigazodik Tóth Bettinán, az segítsen már!
Tóth Bettinával kapcsolatban ugyanilyen zavarban vagyok.
Nagyon jó résznek sikerült! Gratulálok Zsolti!
Dettó
Gondolom ez egy rövidített változata a TV műsorának. Fura helyeken lett elvágva a beszélgetés...konzekvencia nélkül maradt így sok beszélgetés. Nagyon jó témák és érdekes vendégek, Zsolti is nagyon ügyes vagy. Te erre születtél! 🥰
Ahol Alfoldi van ott mindig jo a musor! :)
És Nagy Ervin👍
Imádtam a vendég összeállítást👌❤️
Imádom az elején a zsírtalanító rendszer reklámot 😂😂😂 biztos jó a zsírral ragadt porra is 😅😂😂
Gecc epilepszias rohamot kapok a sok kepvaltastol😂😂
Az a szerencse, hogy csak 1-2 másodpercenként vált😢😂
Én torna közben hallgatom, úgy ok.
@@SandraZoldén is úgy szoktam 😁
Az Extrapolations- magyarul Extrapolációk- sorozatot ajánlom a tèmában. Valóban extra szorongást adhat, mivel nagyon szèpen látszik, ha a globál esemènyeket nèzzük, hogy az előrejelzèsek szerint merre haladunk, de a sorozat rèszben feloldja ezt a stresszt, mert betekint az összeomlás utáni világba is. Egyèbkènt meg nagyon èrdekes, változatos ès jó színèszek szerepelnek benne.
Alföldi Róbert a legnagyobb a jelenleg élő színészek közül mint színész, rendező, igazgató. Mindig és mindenkor önazonos. Őt hallgatni jó és tanulságos.
Hol a következő generáció…?
Ervin chill…😅 Régen külföldön és építik a jövőt😂 csak máshol 😂
Én az összeomlás kutató és szakértő Úrtól szívesen megkérdeztem volna, hogy mégis hol, milyen platformon keresztül nyomják pofátlanul az arcunkba a valóságot? Nagyon, de nagyon örülök, hogy itt volt és elmondta, amit, mert igaza van, hogy az emberek egy kellemes szivárványos buborékban élnek, és tény, hogy én speciel életemben nem hallottam még erről a tudományágról így, de nagyon, de nagyon jó lenne, ha ilyen témák ugyanolyan napi közbeszéd tárgyai lennének, mint a politika meg a közélet. De gondolom vannak bizonyos rétegek, akiknek ugyanúgy nem érdeke, hogy ezek a témák eljussanak az emberekhez. És ez szomorú.
Én a Bettit már nem tartom sokra. Szimplán letiltott tiktokon, azért mert kultúráltan megírtam az ellenvéleményem egy vagy két videója alatt xd Menjetek inkább Rédecsi Mónit nézni 😌
A műsor maga nagyon jó, de a vágás kegyetlen 😢
Fodrász vagyok és politizálok, elfogadó vagyok ezt ebbe a szakmában meg is kell tanulni, de vendég hagyott el mert nem az ő oldalán állok.
A kèk inges kopasz csávot nem kikène nevetni ,kicsit olyan volt mint a The last of us sorozat elejèn az a talkshow mikor tálalja a cordiceps jelensèget,èn èvek óta hiszek ebben magamtól
Remek vendégeknagyon jó téma.Szomorú hogy, mitörtént az országban 15 éve az emberek nem mernek meg szólalni a retorziók miatt ezt csinálta a fidesz .
igen csak a viasaton főműsoridőben beszélhetnek róla😂 micsoda retorzió
Azt mindenképp leszögezném, hogy a gázspray semmit nem ér, hiába nem lehet, én a paprika sprayt javaslom.
nagyszerü müsor, okos resztvevökkel. hogyan lehet elerni, hogy ertesitest kapjak az ujakrol (nem, nem elegendö a feliratkozas).
Csengő ikon és ott válaszd ki hogy az összesről jöjjön értesítés :)
Keress a videó címe alatt jobbra egy csengő ikont. Arra nyomj rá, lenyílik egy menü, ahol kiválaszthatod, hogy az adott csatornától miről kérsz értesítést, ott kattintsd be azt, hogy "összes". :) Így valahányszor új tartalom kerül fel, értesítést fogsz róla kapni.
Az új technika sandokan......ugye ugye,tigris tőrrel bezzeg megy😂
Illene előbb a hölgyeket bemutatni, még akkor is, ha a férfi vendégek ismert művészek. Szebben nézne ki, ha mindenkit bemutatnál előbb, bevonnál, utána indulhatna a poénkodás. A vágás ktitikán aluli helyenként, ha trendi, ha nem.
Imádom. Ha valaki egy kicsit szoftverhibás és tud pofákat vágni a tik tokon, akkor instant médiaszakértő lehet. Lehetett volna politikus, punk előadó, vagy bármi. Alkalmas rá.
Érdekes volt
Naaaagyon jo temak voltak, klassz resztvevokkel. Balazst munkassagat kovetem mar egy ideje, szerintem nagyon fontos amit csinal. A tobbieket meg naaaagyon birom. :)
Ki a Balázs? Nem egy mozit nézünk?
Nem vártam meg a + vendég érkezését.Bocsi
Itt olyan evidens kérdések voltak, amik maguktól adják a választ. Mint a nemzeti párbeszéd kérdőív. Értelmetlen és unalmas. Ennél jobb, igazi vita téma is lehetett volna!
Nem néztem meg, de a két hímnem túl erős a másik kettő senki' mellé
Marha unalmas már, mindenkinél naponta 5x végighallgatom a surfsark szart... azt nem mondjátok el (mert utána sem néztek annak mit reklámoztok) nyilván, hogy ezek a vpn szolgáltatók gyűjtik az adatokat, aztán eladják valami vietnámi vagy akármilyen cégeknek
Akkor mondjuk tekerd át? Sőt, elárulok még egy titkot: nem kötelező használni, csak mert valaki(k), beszél(nek) róla.🙂 Kevesebb idő lenne áttekerni, mint hogy leírtad ezt a kommentet.😏
Képzeld, a youtube is ugyan ezt teszi, mégis itt vagy közöttünk. 😃
@oregvagyokenmarehhez4300 ne viccelj, mit tesz a youtube ? Eladja a böngészési meg a személyes adataimat, úgy h konkrétan semmilyen személyes adatot nem kell megadni, ha meg elő se vagyok fizetve pláne... Szerintem öreg vagy már ehhez, úgyhogy engedd el
Detto!! Azért fizetem a prémiumot hogy ezt szart ne kelljen tekergetnem…
@@KomaLasz na az meg a másik dolog... Pontosan
Régen láttalak, tót vera effektus, azt se tudom kivagy.... Sokat fogytatok
Zsolt, a kevesebb több lenne, mert ez így ebben a formában nagyon magas labdának tűnik. Vitray Tamás és Friderikusz Sándor, vagy Geszti Péter stb. is tud háttérben maradni, mert érzik, hogy kiről kell szólnia a shownak ott és akkor. A picit messziről jövőnek tűnő jövőösszeomlasztó úrral senki nem mer vagy tus vitázni, annyira lehengerlő és lelkiismeretkárhoztató a stílusa, és annyira követhetelen, megfoghatatlan a konkrét tények nélküli riogatás, amit megereszt. Ha sem lassítani, sem feltartóztatni nem tudjuk az összeomlást, akkor ugyan minek kutatni, önkínzásból? És egyáltalán mit szól ehhez a WEF-es hozzáálláshoz Isten? Az optimista egy alulinformált pesszimista? De vicces! Az, hogy látjuk a rosszat magunk körül, de nem leszünk rögtön az ukáz szerint új világrend hívő bérelhető villanyautón közlejedő zöld wokeok, még nem jelenti azt, hogy a magunk területén nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a körülöttünk lévőknek vagy a környezetünknek jobb legyen.Kinek nem inge, nem veszi magára a hátsó szándékoktól vezérelt jövővészmadarak károgását. De három résztvevő logikus kérdését hallva, azért nincs itt minden veszve! (A jövőt szemellenzővel fürkésző végtelenül unszimpatikus úriemberhez hasonló előadásmódot egyébként eddig csak prédikáló szélsőséges vallási vezetőktől, útszéli hosszú,szoknyás kántáló jósnőktől vagy akármilyenista politikai agitátoroktól láttam, filmen.)
Az összeomlás-szakértővel lehetne egy külön riportot csinálni? Rettentően érdekes, amiket mond, sokkal jobban ki lehetne fejteni ezt a témát.
A két lány egyenként tripla nulla!
Vannak vele interjúk a UA-camon ha rákeresel a szakember nevére: Stumpf-Bíró Balázs!😊
@msnszktms köszönöm szépen, megnézem! 🙂😇
Nezzuk meg Trumpot es a tobbieket. Mire szamitsunk ha a ven es gazdag ..szok telibekakalnak mindent? En is ven vagyok e az unokaimert megtennek mindent,de sajnos a velem koruak nem akarjak latni a jovot.
Mivel Neked is részed volt benne, hát csak úgy emlékül. 1 éves lesz a kegyelmi botrány és utána az influenszer tüntetés.
ua-cam.com/video/691BBfMsLkw/v-deo.html
Akiket érdekel bővebben az összeomlás-kutató szakember és a gondolatai, azok találnak fent a UA-camon beszélgetéseket vele a nevére rákeresve: Stumpf-Bíró Balázs!😊
Hát a vége eléggé elgondolkodtató
Zsolti amikor macisabb voltal jobban tetszettel❤
Baromira nézhetetlen a vágás miatt...... off!
Mennyire vacak a vágás!
A viasat promo nagyon kiraly.
Ebben a mūsorban Alföldi Robert volt ☝️ Aki miatt èrdemes volt nèzni....egy dbig,..
Alföldi az autosokrol szerintem szemelyiseg függö.
Nem....vagyis igen....beteg társadalomban több beteg lelkű ember van/vezet.....kb az összes EU országban vezettem már....északról délre romlik a morál....😊
Még 10 reklámot
👍👍👍
Minden hiányzik az életemből csak Tóth Bettina nemxdd
💚
ez a sok vagas tenyleg micsoda 😢
Nézem ezt a műsort éppen élvezhető.Magán viseli a vita műsorok sajátját hogy sok a téma kevés az idő,így nem alakulnak ki igazi viták soha.De!Ami igazán felháborít az a reklámokban a Viasat önpromója! Mintha ez a csatorna itt valami nagy leleplezésbe kezdene mintha itt lenne a nagy igazságok pillanata!Hol volt a Visat a gyermek pedofília elleni tüntetésen?Vagy a leleplezésénél?Vagy bármilyen botránynál??Mivel segített bárkinek bármiben??Az ez lenne a nagy segítség hogy egy Zsoltot vagy egy Gesztit aki volt már minden és mindenhol képernyőre engedik,még édes kevés…
Teljes mértékben igaz
1 perce jott ki a video…
@@Letti2305 már leadták a TV-ben 1x
@@DK-ml5pw 10 eve nem nezek TV-t
Mármint mi? De szeretem az ilyen semmilyen hozzászólásokat...
@@sebokanna16 10 eve nem nezek Tvt
értünk* :)
Na ez kegyetlen unalmas volt 😢 a vendégek hát no comment
A Bettina kifejezetten okos, a másik hölgyet nem ismerem. Nagy Ervin bátor, Alföldit most kedveltem meg. Én kifejezetten a vendégek miatt nézem meg, az a zsolt nevű asszony irritáló!
Unalmas az egész műsor
Minek nézed? Minek kommentelsz?😆
Tènyleg minek nèzed. Nekem tetszik nèzem