Kriszta ❤️elismerő szavai, ez annyira fontos! Annyira értékesek az ilyen emberek mint ő, aki képes és szándéka van az elismerésének hangot adni🙏🏼❤️ és milyen igaza is van!
Nagyon tetszenek az adások, bánom hogy nem tudtam a tévében követni a lehetőségeim hiánya végett. Viszont amit jobb lett volna átgondolni, az a sok vendég és a kevés idő összeegyeztetése. Nagyon sokszor van egy-egy nagyon érdekes gondolat, de egyszerűen megszakad vagy nincs alkalom kibontani, mivel folyamatosan kell sietni. Talán a minőség javára a mennyiséget jobb lett volna csökkenteni. Ettől eltekintően nagyon érdekes, egyedi adás és jó téged visszalátni itt is. Gratulálok!
Ez a sovány duci téma, pont olyan mint a melegekkel kapcsolatos dolog, állandóan beszélünk róla, miközben mindenki azt csinál a testével amit csak akar. A lényeg, hogy mindenki érezze jól magát a bőrében és ezért tegyen is meg mindent. Szóval sok a duma kevés a cselekvés.. hajrá emberek👍🙏 Timi Barcelonából🇪🇸💝🇭🇺
Mindenféle készítmény nélkül 109 kg-ról 86-ra fogytam le. Abban egyetértek, hogy komplett életmódváltás kell, meg erős akarat és kitartás. Anno sikerült a dohányzásról is leszokni, ezt is megcsináltam. Először az életemben a karácsonyi időszakban csak 2 kilót szedtem fel, már le is adtam.
Ami a 21 körüli percnél elhangzik, hatalmas példa arra, hogy igenis mindenkinek szüksége van az őszinte elismerésre, és kellenek a spontán és nyilvánosan elhangzó pozitív vélemények ebben a mai hazug, kritikus, önző világban. Öröm volt hallani a biztató szavakat és látni a reakciót! 🫶😊
Meglepően jó beszélgetés lett. Tudtam,hogy jó műsorvezető vagy,de nem tudtam,hogy ez így kicsit nagyobban is ennyire fog működni. Mindenesetre Krisztának igaza van és az meg ,ha elsírod magad egy ilyen dícséret miatt az sokat elárul a személyiségedről! 🤗
Nagyon szép elismerő szavakat kaptál Zsolti ebben a részben 17 éves korom óta követlek❤️ és nagyon igaz, hogy hihetetlen, honnan, hova jutottál el. Eszméletlen. Lehet nem érzed vagy nem érted néha vagy nincs kihangsúlyozva (hisz van oka az embereknek mással foglalkozni, ha rólad van szó:D) de gyönyörű út, amit bejártál❤
Örülök, hogy meghívtad Polgár Tündit, ő tényleg a téma szakértőjévé vált az évek során. Egyébként meg elbűvölő embernek tartom. Most is nagyon szépen köszi neked és a Viasatnak, hogy megnézhettük online ezt a részt is. Az előzetest látva pedig nagyon várom a következőt! 🙂
Nem neztem csak hallgattam. Pont erre gondoltam, hogy egymas szavaba vagnak. Miert a musorvezetorol szol a musor? Nem erdekel meg itt is az o lelke.....
Pont erre gondoltam, mikor nèztem. Legfőkèppen Krisztàt sokkal intelligensebbnek ès nem ekkora parasztnak gondoltam. Megdöbbentő volt làtni, hogy ezek az emberek milyennè vàlnak, mikor csak a lehetősège is felvillan, hogy szerepelhessenek. Ez nagyon Zsolti szìnvonala alatt van. Talàn a tűzoltó sràc hozta az elvàrt szìnvonalat, a többi valami döbbenetesen prosztò volt.
Az a pulóver a bal válladon konkrétan lyukas, vagy rosszul látom? 😯😯 Egy műsorvezető nem kell hogy túlöltözze a vendégeit, de legalább az ő szintjükön nézzen ki. A kamera előtt nincs helye a topisságnak!
Polgár Tünde: "nem szerettem a túlsúlyos önmagamat"... 60 kilós volt akkor. Hát basszus. Köszönöm ezt az énképet. A magam 80 kilójával akkor kiugorhatok az ablakon.
Szerintem magához képest mérte, alapjáraton egy genetikailag elég vékony és kicsi nőről van szó. A saját testéhez képest sok a 60. Én pl óvodásan is több voltam szerintem 😂😂
Ha lesz rajtad majd 1 ránc akkor is kiugorhatsz a hölgyek értékrendje szerint. Botox nélkül ma már szégyen uttcára menni.🙈 Nagymamámnál még a szappan volt az alap, de látod változnak az idők.....ja nem. Csak némelyik nő agyállománya költözött a fenekébe. 😅😂
@@bagoly3331 Egyébként ez hiába hangzik viccesen, nem egy butaság. Én ettem már az életemért egy betegség kapcsán, és ha nem lett volna pár kiló tartalékom nem biztos, hogy túlélem a "bulit". Nem akkora ötlet olyan soványra fogyni, hogy ha esnek le a kilók már nincs honnan fogyni tovább. 😕
Uristeeeeen Zsolti milyen jol nezel ki!!!😃😃 nagyon regen jartam mar a csatornadon, talan par eve, nemtudom hogy keveredtem el, de most feldobta ezt a videot a youtube es atya isten, sokk!!! Lenyugozo, orulok hogy sikerult a fogyas!
Annyira szeretnèlek megölelni Zsolti. Egy kokit nyomni a fejedre s elmondani 2 nagy ölelès között hogy igaza van a többieknek, te tettèl le az asutalra eleget s ihenis TUDJAD!!!!!!!!
Sajnálom, hogy behívtátok Robit és kb. 2 mondatot nem hagytatok neki végigmondani. Megértem persze, hogy ez nem egy mély, szakmai interjú volt vele, de picit ellensúlyozta volna a többiek folyamatos egymás szavába vágását. Sok érdekességet nem tudtam meg, egy felszínes, 'bulváros' dumálgatásnak elment.
Szerintem teljesen hihető ez a fogyás, szóval nem igazán értem ezt a hypeot meg balhét ezzel kapcsolatban, viszont szerintem ezzel a poligráffal kár erőlködni, nem hiteles, bűntetőügyekben sem perdöntő már mert ki lehet cselezni át lehet verni. Egyrészt ez, másrészt ha te tudod hogy mi az igazság miért kell bizonygatni? Úgyis lesz aki nem hisz neked de ezzel felesleges foglalkozni
Már nagyon túl van tolva a téma a mindenre poligráffal együtt. Ettől pont gagyinak tűntek az elhangzottak. Miért kell poligráf?!!! Érthetetlen. Nem lehet csak elmondani és kész?! Semmivel nem lett hitelesebb a történet, sőt pont emiatt elgondolkodtató, vajon mi sántít az ügyben ha ennyire bizonygatni kell?
Ezek az emberek hol élnek ahol kötelező szépnek lenni?! Nem kötelező! Ez csak egy lehetőség az emberek kisebb hányada számára, a többség olyan adottságokkal éli le az életét, hogy soha esélye sem volt arra, hogy szép legyen. Szerencsére a boldogság és elégedett élet nem ezen múlik! Szerintem szégyen így gondolkozni! Egy társadalomban az ápolt, tiszta külső az elvárás és az illendő. Semmi más. De még ez sem kötelező! Polgár Tünde szomorú, hogy ennyi idős korára itt ragadt le. Kár érte mert egyébként kedves hölgynek tűnik.
Van egy barátnőm akit gyerekkorban azért dicsért meg az anyja mert égette az utolsó falatot is. Szó szerint a lányát tömte kajával az anyja, azért mert az apjának a telt dagi nők jöttek be. Vagy is tudat alatt az anyja a barátnőmnek, az férje női ideállját akarta megtestesíteni a lányában. Elhízott nagyon, bekerült az iskolában ott meg csúfoktak mert dagi. Ezért égette az anyja kajáját mert megtömette a lányát, de bulémiás lett. Így kihanytatta magábol a lánya a kaját, aztán anorexiás lett. Lefogyott 45kg rá csont és bőr. Így a lány apjának nem volt kívánatos a lánya teste, így piál a lánya csont sovány. De a kedvenc fia, akitől nem vártak el annyi mindent mint a lányátol az meg családot alapított. Le sem szarja a bátya a húgát hogy szenved vagy hogy csont sovány, meg piazik. Így nyomorította meg azok a szülők is a saját lányukat fizikailag és mentálisan lezülött bele őr ült a van hogy sem az apjának várának anyjának, nem tudott megfelelni testileg. Sajnos nagyon sok ilyen magyar szülők vannak, akik megszadizzak nem fogadják el úgy ahogy van a lányaikat. Így ezért van ennyi búval baszott önbizalom hiányos, nő magyarban sajnos. Mert a magyar lányoktol csak, rengeteg elvárás van a szülők részéről sajnos, a fiú gyereket meg úgy nevelik fel mint egy kis királyt.
@@Zaffriel ez ennel sokkal bonyolultabb,legtobbszor egy jo mentalhigenias szakember kell ahhoz hogy valaki felszabaduljon a gyermek koraban atelt traumaktol
@@Ildikoprepperkitchen A traumáktól igen. De hogy akkor egyél amikor éhes vagy és addig amíg éhes vagy az nem olyan bonyolult feladat. Akinek nem megy az minden kapcsolatát elvesztette a természettel ha már a saját öszönei sem tűnnek fel neki. Én nem értem miért zabálják kövérre magukat felnőtt emberek?
@@ZaffrielAmikor valakit baleset ér, és újra kell tanulnia járni, az hatalmas erőfeszítés és rengeteg gyakorlás legtöbbször szakember támogatásával. Pedig “csak” egy olyan dolgot kell újra csinálni, amit már jól tudott korábban. De amikor valakiben elfojtják az egészséges érzékelést, és túletetik, akkor felnőttként ezt a képességet kialakítani, hogy mikor elég, és mikor mit egyek, mi számomra az egészséges, na az végképp nehéz. És a legtöbb ember ezt önerőből, a környezete lesajnáló hozzájárulásával próbálja meg. Nem csoda, hogy keveseknek sikerül.
@@judithorvath1462 13 évesen 87 kiló voltam mert a nagymama annak örült ha minél többet eszem a főztjéből. Szerettem a nagymamát meg a főztjét is így azt gondoltam ez a helyes. Aztán felnőttem és felfogtam, hogy lehet nemet is mondani és megölelni még egy adag helyett. Így 19 évesen már csak 55 kiló voltam. Úgyhogy továbbra sem értem ezt a jelenséget és azt sem mi abban a nehéz, hogy ha jól laktál ne egyél többet? A hasonlatod meg elég rossz mert ez nem egy baleset. Gyerekként nem tudod mi a jó meg a rossz a felőttek mondják meg. Talán fel kéne nőni és nem arra hivatkozni, 30, 40 meg 60 évesen is, hogy a szüleim miatt zabálom magam vágósúlyúra. A mai fiataloknak ráadásul sokkal könnyebb mert a neten tájékozódhatnak az egészséges táplálkozásról és millió féle tornavideó áll a rendelkezésükre, ha nincs kedvük túlsúlyosan elmenni közösségbe sportolni.
Sajnálom hogy nem hozzáértő szakembereket hivsz egy orvosi temaban. Ki kivancsi random laikus emberek véleményére? Sajnos nem bírom hallgatni. Bulvár színvonal.
Szia Zsolt. A te esetedben nem kellett más hozzá csak elszántság s tényleg heti kemény 5 edzés, plusz étrend átalakítás. A te esetedben pontosan az történt ami ,,kis családunk tagjaival történik ha elkezdenek edzeni, ergo jobb pasi lettem jóval jobb a testem már sokan kapnak utánam főleg kigyúrt izmos pasik, s hát a melegeket sok esetben a farka vezeti így előre látható volt, hogy Patrikkal külön váltok. Pedig azt hittem te töröd majd meg ezt a klisét rólunk. Ezért is döbbentem meg annyira, mert pont benned láttam azt, hogy te ellenpélda leszel, s bizony kimondod akkor is a férjemmel maradok, ha ő nem néz ki annyira jól Bem annyira izmos stb. S sok komment ezt abszolút Bem hozza fel, de kérdezd meg a melegeket, pontosan ezt fogják alátámasztani. Félre ne érts nem ítéltek el, főleg úgy, hogy én is heti 5 edzésen veszek részt, s tolom, és hajtok, jól látható az eredménye, s bizony bizony sokak feküdnének le velem. Az viszont nekem fontosabb szempont volt, hogy az értékrendem akkor se változzon meg, ha a külsőm megváltozik.
En az elozo videokat nezve nem erre gondoltam. Valószínűleg a maganeletbe bejott a sok botrany es annak a stressze, es lehet h Patrik nem feltetlen preferalta ezt a szintu kozeleti aktivitast szellel szembe pisilve. Cseppet sem minden áron a vonzalomra hegyeznem ki. Mas eletet kepzeltek el
@@funnyday1313 Én talán hármat, de mindegyik oda futott ki, hogy Zsoltival foglalkozott minden meghívott. A témáknak is ő az eredője és oda is tér vissza. Ezek ilyen nyilvános önismereti, "life coachomnál vagyok" ülések saját magáról.
@@andreamarcso2783 en a kriszta miatt kattintottam de neki is a zsoltit kellett felnyalnia, amivel nincs baj a kamerak mogott. Oda lett kifuttatva, h zsolti szegeny tamogassuk...a hazugsagvizsgalo meg szekunder szegyen kit erdekel????? Zullesztik a tvt rendesen es nem csak az allamit.....
Neked nem jutott még az eszedbe, hogy Zsolti aszerint öltözik meg alakítja a külsejét ami neki tetszik? Ha aszerint jelenne meg amit itt összehordanak a kommentelők elég nagy bajban lenne, mert az egyiknek ez tetszik a másiknak meg az ellentéte. Így teljesen értelmetlen ez a kritizálás. Magadat alakítsd olyanra amilyen szeretnél lenni. Másnak meg hagyd meg az önállóság lehetőségét. Nekem pl tetszik így ahogy van. De ha nem tetszene sem jegyezném meg mert nem ez a lényeg.
Így igaz! Az elfuserált öltözékével a hosszú lábát jobban megnyújtja, a rövid felsőtestét mégrövidebbre veszi, és mivel rövid és vastag a nyaka, de az arányaihoz képest a feje kisebb, ezért a fej és a nyak szinte teljesen beleolvad a felsőtestébe! Páros lábbal rúgnám ki az öltöztetőjét, mert totál testifogyatékossá ,,varázsolja" a testének a külsejét!
Fel a kezekkel aki kérdezte a véleményed? Na? Senki? Gondoltam. A kutyát se érdekli a rinyálás. Vagy mondjál kedveset, ami téged minősít, vagy írjál utolsó dolgokat mint ez, és sajnos ez is téged minősít.
@@Dikó22357 ritkán írok kommentet pont az ilyen emberek miatt 😉de had engedjem már meg magamnak hogy ennyit , saját véleményt írják egy ruhazatrol ,ami nekem személy szerint nem tetszik,Zsoltival ,a munkásságával úgy általában a dolgaival semmi bajom, különben nem lennék itt 😉
@@olahneerikalovas5380Már órák óta hisztériázik nekem is egy nyomi fangirl, mert full normál hangnemben kritizálni mertem a kedves celebjét. 😅 Tudod, csak ajnározni lehet őket, különben jönnek az ilyen pincsikéző fanocskák tombolni.
@@olahneerikalovas5380 Nekem meg tetszik. Akkor most mit kellene csinálnia Zsoltinak átöltözni félpercenkent a műsorban, hogy mindenkinek megfeleljen? Volt rajta ruha, nem egy alsógatyában ült, vagy a nélkül. Ennyi miért nem elég?
Teljesen mindegy mi volt. Míg duci voltál jó volt Patrik is meg hát hatalmas a szerelem. Amikor elkezdődött a változás és úgy tűnt sikeres is lesz szinte azonnal érezhető volt rajtad, hogy kinyílik neked a világ mert jobban bízol magadban és a külsődben és ki nővöd majd szegény Patrikot. Áh mindegy is. :S Jó volt Biztonsági szeretet csomagnak gondolom én amíg másnak nem voltál elég jó...főleg magadnak.
Annyira degradáló ilyen blikk pletyka szintre lealacsonyítani valaki tönkrement párkapcsolatát... Az emberi kapcsolatok százrétűek. Millió dolgon mentek keresztül, te meg azt gondolod mindjárt a fotelből, megoldottad az egész feladványt... És még csak nem is ismered őket személyesen, pláne nem közelről és mélyen.
100% te magad egyike vagy, aki azokat a gusztustalan cikkeket írja emberekről, pénzt KELL hogy kapjál ilyen és ehez hasonló véleményekert, mert ingyen, senki nem ír és gondol ilyet. Az, hogy ki és miért válik el, akkor is ha megöl bennünk a kíváncsiság, nem a mi dolgunk. Annak idején volt Zsolti vékony, érdekes mégis együtt voltak éveken át. Gyalázat rád ezért a kommentért. Nem mert gonoltad, hanem mert leírtad.
A fogyás = boldogságra egyszerűsíteni az életet nagyon primitív gondolkodásra vall. Elég csak menő hollywoodi sztárokra gondolni, lásd Demi Moore, agyon van plasztikázva, zörögnek a csontjai, de egyedül él. Zsolti is boldogabbak látszott, amíg dundibb volt és rendezett párkapcsolatban élt.
@@richardkolozsvari2866 Én is gratulálok neked! Ismerd meg az internet világában "Sodi az Isten '-t és rájössz hogy ez a nyomorult semmiben sem különbözik tőle. Na ha megismerted a valóság és a tv mocska között lévő egyenlőséget, majd akkor reagálj a kommrntemre. Addig neked nincs szavad! Erőlködhetsz, kiabálhatsz, addig senki vagy amíg nem ismered a másik oldalt!
Kriszta ❤️elismerő szavai, ez annyira fontos! Annyira értékesek az ilyen emberek mint ő, aki képes és szándéka van az elismerésének hangot adni🙏🏼❤️ és milyen igaza is van!
Nagyon tetszenek az adások, bánom hogy nem tudtam a tévében követni a lehetőségeim hiánya végett. Viszont amit jobb lett volna átgondolni, az a sok vendég és a kevés idő összeegyeztetése. Nagyon sokszor van egy-egy nagyon érdekes gondolat, de egyszerűen megszakad vagy nincs alkalom kibontani, mivel folyamatosan kell sietni. Talán a minőség javára a mennyiséget jobb lett volna csökkenteni. Ettől eltekintően nagyon érdekes, egyedi adás és jó téged visszalátni itt is. Gratulálok!
Ugyanezt írtam az első videó alatt, nagyon sok gondolat elvész, melyekben el lehetne merülni mélyebben.
Ez a sovány duci téma, pont olyan mint a melegekkel kapcsolatos dolog, állandóan beszélünk róla, miközben mindenki azt csinál a testével amit csak akar. A lényeg, hogy mindenki érezze jól magát a bőrében és ezért tegyen is meg mindent. Szóval sok a duma kevés a cselekvés.. hajrá emberek👍🙏 Timi Barcelonából🇪🇸💝🇭🇺
Angliából nem tudom mennyire népszerű ez a talkshow, de üdítő látni ezt a pozitív, építőjellegű, kultúrált műsort! Gratulálok❤
Nagyon jó téma! Te pedig olyan szép lettél és fogadd el Kriszta dícséretét ami mind igaz! Ezt a 81 éves csodálód mondja!❤️🇬🇧❤️
Mindenféle készítmény nélkül 109 kg-ról 86-ra fogytam le. Abban egyetértek, hogy komplett életmódváltás kell, meg erős akarat és kitartás. Anno sikerült a dohányzásról is leszokni, ezt is megcsináltam. Először az életemben a karácsonyi időszakban csak 2 kilót szedtem fel, már le is adtam.
Remek műsor gratulálok nagyon jó a téma kiváló társaság köszi Zsolti . várom a következőt.❤
Ami a 21 körüli percnél elhangzik, hatalmas példa arra, hogy igenis mindenkinek szüksége van az őszinte elismerésre, és kellenek a spontán és nyilvánosan elhangzó pozitív vélemények ebben a mai hazug, kritikus, önző világban. Öröm volt hallani a biztató szavakat és látni a reakciót! 🫶😊
Nagyon tetszett ez a rész ǰó, hogy vidám volt. Szuperek voltak a vendégek.
Meglepően jó beszélgetés lett. Tudtam,hogy jó műsorvezető vagy,de nem tudtam,hogy ez így kicsit nagyobban is ennyire fog működni. Mindenesetre Krisztának igaza van és az meg ,ha elsírod magad egy ilyen dícséret miatt az sokat elárul a személyiségedről! 🤗
Nagyon szép elismerő szavakat kaptál Zsolti ebben a részben
17 éves korom óta követlek❤️ és nagyon igaz, hogy hihetetlen, honnan, hova jutottál el. Eszméletlen. Lehet nem érzed vagy nem érted néha vagy nincs kihangsúlyozva (hisz van oka az embereknek mással foglalkozni, ha rólad van szó:D) de gyönyörű út, amit bejártál❤
Örülök, hogy meghívtad Polgár Tündit, ő tényleg a téma szakértőjévé vált az évek során. Egyébként meg elbűvölő embernek tartom.
Most is nagyon szépen köszi neked és a Viasatnak, hogy megnézhettük online ezt a részt is. Az előzetest látva pedig nagyon várom a következőt! 🙂
A testképzavar szakértője vagy minek?
@@andie8706 mitől "szakértő"?? Ugyanúgy, mint Deák Dani?? 😁😁😁
Szerettem ezt a műsort, nagyon jó téma, jó a vendég felhozatal is❤
Szeretem Zsolti,kövéren is, soványan is❤
Várjuk már meg, amíg a másik befejezi a mondatot! Ekkora egókat bakker és lefogja a karját, hogy mondhassa a magáét! 😂
Nem neztem csak hallgattam. Pont erre gondoltam, hogy egymas szavaba vagnak. Miert a musorvezetorol szol a musor? Nem erdekel meg itt is az o lelke.....
Alap lenne dehát
Pont erre gondoltam, mikor nèztem. Legfőkèppen Krisztàt sokkal intelligensebbnek ès nem ekkora parasztnak gondoltam. Megdöbbentő volt làtni, hogy ezek az emberek milyennè vàlnak, mikor csak a lehetősège is felvillan, hogy szerepelhessenek.
Ez nagyon Zsolti szìnvonala alatt van. Talàn a tűzoltó sràc hozta az elvàrt szìnvonalat, a többi valami döbbenetesen prosztò volt.
Kb egy gondolatot sem engednek vegigvinni, mindenki szavaba valaki beleszol.
Nagyon jò volt ismèt, köszi megint a feltöltèst❤
Megdöbbentően borzasztó ez a kommentszekció, mi a szösz történt, erre nem számítottam.
Köszönöm remek beszélgetés volt!
Az a pulóver a bal válladon konkrétan lyukas, vagy rosszul látom? 😯😯 Egy műsorvezető nem kell hogy túlöltözze a vendégeit, de legalább az ő szintjükön nézzen ki. A kamera előtt nincs helye a topisságnak!
Polgár Tünde: "nem szerettem a túlsúlyos önmagamat"... 60 kilós volt akkor. Hát basszus. Köszönöm ezt az énképet. A magam 80 kilójával akkor kiugorhatok az ablakon.
Szerintem magához képest mérte, alapjáraton egy genetikailag elég vékony és kicsi nőről van szó.
A saját testéhez képest sok a 60.
Én pl óvodásan is több voltam szerintem 😂😂
Ha lesz rajtad majd 1 ránc akkor is kiugorhatsz a hölgyek értékrendje szerint. Botox nélkül ma már szégyen uttcára menni.🙈 Nagymamámnál még a szappan volt az alap, de látod változnak az idők.....ja nem. Csak némelyik nő agyállománya költözött a fenekébe. 😅😂
@@bagoly3331 Egyébként ez hiába hangzik viccesen, nem egy butaság. Én ettem már az életemért egy betegség kapcsán, és ha nem lett volna pár kiló tartalékom nem biztos, hogy túlélem a "bulit". Nem akkora ötlet olyan soványra fogyni, hogy ha esnek le a kilók már nincs honnan fogyni tovább. 😕
Én arra figyeltem fel,hogy 51 kilósan jó, 60 kilósan meg már "töltött galamb "
@@judiasverdes9585 Attól függ milyen magas vagy mindehhez.
Imádtam❤
Kriszta❤ csodálatos vagy♥️
Uristeeeeen Zsolti milyen jol nezel ki!!!😃😃 nagyon regen jartam mar a csatornadon, talan par eve, nemtudom hogy keveredtem el, de most feldobta ezt a videot a youtube es atya isten, sokk!!! Lenyugozo, orulok hogy sikerult a fogyas!
Le a kalappal minden résztvevő előtt a nyíltságuk, őszinteségük miatt!
Annyira szeretnèlek megölelni Zsolti. Egy kokit nyomni a fejedre s elmondani 2 nagy ölelès között hogy igaza van a többieknek, te tettèl le az asutalra eleget s ihenis TUDJAD!!!!!!!!
Sajnálom, hogy behívtátok Robit és kb. 2 mondatot nem hagytatok neki végigmondani. Megértem persze, hogy ez nem egy mély, szakmai interjú volt vele, de picit ellensúlyozta volna a többiek folyamatos egymás szavába vágását. Sok érdekességet nem tudtam meg, egy felszínes, 'bulváros' dumálgatásnak elment.
Szerintem teljesen hihető ez a fogyás, szóval nem igazán értem ezt a hypeot meg balhét ezzel kapcsolatban, viszont szerintem ezzel a poligráffal kár erőlködni, nem hiteles, bűntetőügyekben sem perdöntő már mert ki lehet cselezni át lehet verni. Egyrészt ez, másrészt ha te tudod hogy mi az igazság miért kell bizonygatni? Úgyis lesz aki nem hisz neked de ezzel felesleges foglalkozni
Már nagyon túl van tolva a téma a mindenre poligráffal együtt. Ettől pont gagyinak tűntek az elhangzottak. Miért kell poligráf?!!! Érthetetlen. Nem lehet csak elmondani és kész?! Semmivel nem lett hitelesebb a történet, sőt pont emiatt elgondolkodtató, vajon mi sántít az ügyben ha ennyire bizonygatni kell?
Ezek az emberek hol élnek ahol kötelező szépnek lenni?! Nem kötelező! Ez csak egy lehetőség az emberek kisebb hányada számára, a többség olyan adottságokkal éli le az életét, hogy soha esélye sem volt arra, hogy szép legyen. Szerencsére a boldogság és elégedett élet nem ezen múlik! Szerintem szégyen így gondolkozni! Egy társadalomban az ápolt, tiszta külső az elvárás és az illendő. Semmi más. De még ez sem kötelező! Polgár Tünde szomorú, hogy ennyi idős korára itt ragadt le. Kár érte mert egyébként kedves hölgynek tűnik.
43:32 "Miért akarunk bántani másokat" mondja Áts Feri
Van egy barátnőm akit gyerekkorban azért dicsért meg az anyja mert égette az utolsó falatot is. Szó szerint a lányát tömte kajával az anyja, azért mert az apjának a telt dagi nők jöttek be. Vagy is tudat alatt az anyja a barátnőmnek, az férje női ideállját akarta megtestesíteni a lányában. Elhízott nagyon, bekerült az iskolában ott meg csúfoktak mert dagi. Ezért égette az anyja kajáját mert megtömette a lányát, de bulémiás lett. Így kihanytatta magábol a lánya a kaját, aztán anorexiás lett. Lefogyott 45kg rá csont és bőr. Így a lány apjának nem volt kívánatos a lánya teste, így piál a lánya csont sovány. De a kedvenc fia, akitől nem vártak el annyi mindent mint a lányátol az meg családot alapított. Le sem szarja a bátya a húgát hogy szenved vagy hogy csont sovány, meg piazik. Így nyomorította meg azok a szülők is a saját lányukat fizikailag és mentálisan lezülött bele őr ült a van hogy sem az apjának várának anyjának, nem tudott megfelelni testileg. Sajnos nagyon sok ilyen magyar szülők vannak, akik megszadizzak nem fogadják el úgy ahogy van a lányaikat. Így ezért van ennyi búval baszott önbizalom hiányos, nő magyarban sajnos. Mert a magyar lányoktol csak, rengeteg elvárás van a szülők részéről sajnos, a fiú gyereket meg úgy nevelik fel mint egy kis királyt.
Tévedsz! Felnőttként a te döntésed mit csinálsz, nem kéna a szülőkre fogni!
@@Zaffriel ez ennel sokkal bonyolultabb,legtobbszor egy jo mentalhigenias szakember kell ahhoz hogy valaki felszabaduljon a gyermek koraban atelt traumaktol
@@Ildikoprepperkitchen A traumáktól igen. De hogy akkor egyél amikor éhes vagy és addig amíg éhes vagy az nem olyan bonyolult feladat. Akinek nem megy az minden kapcsolatát elvesztette a természettel ha már a saját öszönei sem tűnnek fel neki. Én nem értem miért zabálják kövérre magukat felnőtt emberek?
@@ZaffrielAmikor valakit baleset ér, és újra kell tanulnia járni, az hatalmas erőfeszítés és rengeteg gyakorlás legtöbbször szakember támogatásával. Pedig “csak” egy olyan dolgot kell újra csinálni, amit már jól tudott korábban.
De amikor valakiben elfojtják az egészséges érzékelést, és túletetik, akkor felnőttként ezt a képességet kialakítani, hogy mikor elég, és mikor mit egyek, mi számomra az egészséges, na az végképp nehéz. És a legtöbb ember ezt önerőből, a környezete lesajnáló hozzájárulásával próbálja meg. Nem csoda, hogy keveseknek sikerül.
@@judithorvath1462 13 évesen 87 kiló voltam mert a nagymama annak örült ha minél többet eszem a főztjéből. Szerettem a nagymamát meg a főztjét is így azt gondoltam ez a helyes. Aztán felnőttem és felfogtam, hogy lehet nemet is mondani és megölelni még egy adag helyett. Így 19 évesen már csak 55 kiló voltam. Úgyhogy továbbra sem értem ezt a jelenséget és azt sem mi abban a nehéz, hogy ha jól laktál ne egyél többet? A hasonlatod meg elég rossz mert ez nem egy baleset. Gyerekként nem tudod mi a jó meg a rossz a felőttek mondják meg. Talán fel kéne nőni és nem arra hivatkozni, 30, 40 meg 60 évesen is, hogy a szüleim miatt zabálom magam vágósúlyúra.
A mai fiataloknak ráadásul sokkal könnyebb mert a neten tájékozódhatnak az egészséges táplálkozásról és millió féle tornavideó áll a rendelkezésükre, ha nincs kedvük túlsúlyosan elmenni közösségbe sportolni.
Tündike.Frusztrált és nem fusztrált,ha már ennyire pontos akar lenni...
Sajnálom hogy nem hozzáértő szakembereket hivsz egy orvosi temaban. Ki kivancsi random laikus emberek véleményére? Sajnos nem bírom hallgatni. Bulvár színvonal.
Szakember aki tanulmányokról és kutatásokról beszél. Hát, ez hallatlan🤭
Mivel ez egy bulvár műsor…
7 percnél tartok. ez a csávó mindenbe beleszól a vegeig? mert akkor inkább nem is folytatom, már most felidegesitett.
Szia Zsolt.
A te esetedben nem kellett más hozzá csak elszántság s tényleg heti kemény 5 edzés, plusz étrend átalakítás.
A te esetedben pontosan az történt ami ,,kis családunk tagjaival történik ha elkezdenek edzeni, ergo jobb pasi lettem jóval jobb a testem már sokan kapnak utánam főleg kigyúrt izmos pasik, s hát a melegeket sok esetben a farka vezeti így előre látható volt, hogy Patrikkal külön váltok.
Pedig azt hittem te töröd majd meg ezt a klisét rólunk.
Ezért is döbbentem meg annyira, mert pont benned láttam azt, hogy te ellenpélda leszel, s bizony kimondod akkor is a férjemmel maradok, ha ő nem néz ki annyira jól Bem annyira izmos stb. S sok komment ezt abszolút Bem hozza fel, de kérdezd meg a melegeket, pontosan ezt fogják alátámasztani.
Félre ne érts nem ítéltek el, főleg úgy, hogy én is heti 5 edzésen veszek részt, s tolom, és hajtok, jól látható az eredménye, s bizony bizony sokak feküdnének le velem. Az viszont nekem fontosabb szempont volt, hogy az értékrendem akkor se változzon meg, ha a külsőm megváltozik.
En az elozo videokat nezve nem erre gondoltam. Valószínűleg a maganeletbe bejott a sok botrany es annak a stressze, es lehet h Patrik nem feltetlen preferalta ezt a szintu kozeleti aktivitast szellel szembe pisilve. Cseppet sem minden áron a vonzalomra hegyeznem ki. Mas eletet kepzeltek el
Szerencsére heterókkal elő nem fordul, hogy a farkuk vezesse őket...
ja, de.
21:00 ❤
Figyelek arra ami felénk jön de akkor sem tudok elmenni, hogy ez a szinű haj és a formája Neked sem áll jó
Kriszta hát nem is tudtam hogy te ilyen jó Ember vagy ❤
Kasza Tibi is ezzel fogyott le, első kézből tudom…aztán reklámozza a kamut…
Ezek a műsorok valahogy mindig Zsoltiról szólnak, a vendégek és a témák is mind erre futnak ki.
Elolvasta a poscast címét?
Ezek után, ha meglep, akkor nálad a hiba😅
En ezt az egyet hallgattam...borzaszto az egoja, tenyleg rola kell szoljon? Amugy birtam, de tv kepernyore vinni egy yt csatornat hat katasztrofa..
@@edinaradoczi6431 Az Őszinte leszekből miért következne mindez? Akkor más műsorokban nem őszinték a műsorvezetők?
@@funnyday1313 Én talán hármat, de mindegyik oda futott ki, hogy Zsoltival foglalkozott minden meghívott. A témáknak is ő az eredője és oda is tér vissza. Ezek ilyen nyilvános önismereti, "life coachomnál vagyok" ülések saját magáról.
@@andreamarcso2783 en a kriszta miatt kattintottam de neki is a zsoltit kellett felnyalnia, amivel nincs baj a kamerak mogott. Oda lett kifuttatva, h zsolti szegeny tamogassuk...a hazugsagvizsgalo meg szekunder szegyen kit erdekel????? Zullesztik a tvt rendesen es nem csak az allamit.....
Ez a frufru nem kéne Zsolti
De! Tök jól áll. 😉
Neked nem jutott még az eszedbe, hogy Zsolti aszerint öltözik meg alakítja a külsejét ami neki tetszik? Ha aszerint jelenne meg amit itt összehordanak a kommentelők elég nagy bajban lenne, mert az egyiknek ez tetszik a másiknak meg az ellentéte. Így teljesen értelmetlen ez a kritizálás. Magadat alakítsd olyanra amilyen szeretnél lenni. Másnak meg hagyd meg az önállóság lehetőségét.
Nekem pl tetszik így ahogy van. De ha nem tetszene sem jegyezném meg mert nem ez a lényeg.
Olyan ló Feje van tőle 😂😂😂
@@m.k1534 Milyen intelligens hozzászólás. 👍 A te fejedet ennyi értelemmel szerencsére sehol nem fogjuk látni. ;)
Izléseken nem vitatkozunk,de ez a cucc amiben vagy rohadtul nem előnyös.
Így igaz! Az elfuserált öltözékével a hosszú lábát jobban megnyújtja, a rövid felsőtestét mégrövidebbre veszi, és mivel rövid és vastag a nyaka, de az arányaihoz képest a feje kisebb, ezért a fej és a nyak szinte teljesen beleolvad a felsőtestébe! Páros lábbal rúgnám ki az öltöztetőjét, mert totál testifogyatékossá ,,varázsolja" a testének a külsejét!
Az outfited borzalmas, mármint az én ízlésem szerint,m inden más rendben van😊❤
Fel a kezekkel aki kérdezte a véleményed? Na? Senki? Gondoltam. A kutyát se érdekli a rinyálás. Vagy mondjál kedveset, ami téged minősít, vagy írjál utolsó dolgokat mint ez, és sajnos ez is téged minősít.
@@Dikó22357 ritkán írok kommentet pont az ilyen emberek miatt 😉de had engedjem már meg magamnak hogy ennyit , saját véleményt írják egy ruhazatrol ,ami nekem személy szerint nem tetszik,Zsoltival ,a munkásságával úgy általában a dolgaival semmi bajom, különben nem lennék itt 😉
@@olahneerikalovas5380Már órák óta hisztériázik nekem is egy nyomi fangirl, mert full normál hangnemben kritizálni mertem a kedves celebjét. 😅 Tudod, csak ajnározni lehet őket, különben jönnek az ilyen pincsikéző fanocskák tombolni.
@@olahneerikalovas5380 Nekem meg tetszik. Akkor most mit kellene csinálnia Zsoltinak átöltözni félpercenkent a műsorban, hogy mindenkinek megfeleljen? Volt rajta ruha, nem egy alsógatyában ült, vagy a nélkül. Ennyi miért nem elég?
@@despaversailles Látom te mindenkinek ugyan azt a hülyeséget fújod. Csúnyán elkadt a lemez.
✔️
Ki az a szaurusz?
Teljesen mindegy mi volt. Míg duci voltál jó volt Patrik is meg hát hatalmas a szerelem. Amikor elkezdődött a változás és úgy tűnt sikeres is lesz szinte azonnal érezhető volt rajtad, hogy kinyílik neked a világ mert jobban bízol magadban és a külsődben és ki nővöd majd szegény Patrikot. Áh mindegy is. :S Jó volt Biztonsági szeretet csomagnak gondolom én amíg másnak nem voltál elég jó...főleg magadnak.
Ugyan ezt gondoltam amikor hallottam hogy "elváltak".
Annyira degradáló ilyen blikk pletyka szintre lealacsonyítani valaki tönkrement párkapcsolatát...
Az emberi kapcsolatok százrétűek. Millió dolgon mentek keresztül, te meg azt gondolod mindjárt a fotelből, megoldottad az egész feladványt... És még csak nem is ismered őket személyesen, pláne nem közelről és mélyen.
100% te magad egyike vagy, aki azokat a gusztustalan cikkeket írja emberekről, pénzt KELL hogy kapjál ilyen és ehez hasonló véleményekert, mert ingyen, senki nem ír és gondol ilyet.
Az, hogy ki és miért válik el, akkor is ha megöl bennünk a kíváncsiság, nem a mi dolgunk. Annak idején volt Zsolti vékony, érdekes mégis együtt voltak éveken át. Gyalázat rád ezért a kommentért. Nem mert gonoltad, hanem mert leírtad.
Csak kussolj es hallgasd inkabb hatha okosodsz! Nem kotelezo belepofazni mas eletebe, lehet csiszolni a magunken is. Biztos mindenkinek van min 😊
A fogyás = boldogságra egyszerűsíteni az életet nagyon primitív gondolkodásra vall. Elég csak menő hollywoodi sztárokra gondolni, lásd Demi Moore, agyon van plasztikázva, zörögnek a csontjai, de egyedül él. Zsolti is boldogabbak látszott, amíg dundibb volt és rendezett párkapcsolatban élt.
Ez borzalmasan felszínes és sértően buta, azt hittem több van ebben az egészban.
Hogy néz ki ez a szerencsétlen, ebben a gatyában totál mint Sodi az Isten! 😀
Gratulálok, ennyit sikerült leszűrnöd az egész show-ból, megragadtad a lényeget.....
@@richardkolozsvari2866 Én is gratulálok neked! Ismerd meg az internet világában "Sodi az Isten '-t és rájössz hogy ez a nyomorult semmiben sem különbözik tőle. Na ha megismerted a valóság és a tv mocska között lévő egyenlőséget, majd akkor reagálj a kommrntemre. Addig neked nincs szavad! Erőlködhetsz, kiabálhatsz, addig senki vagy amíg nem ismered a másik oldalt!
@@borbelyzoltanne6687 Lehet ez a véleményed, de akkor miért nézed?!
Megnyugtatlak, a lényeget is megragadtam! Például Polgár Tünde okos mondatai nagyon tetszettek. A félszerzet meg úgy ahogy van egy nagy nulla.
Képernyőn nincs keresnivalója a hopfer kriszti nevű szaurusznak
Egy gyönyörű nő, én szívesen néztem.
Mi büdŏs izzadt az ilyen 20 m után....
Először azt hittem Balázs, Mónika esetleg Anikó show😂.Kàr volt ezt a hazugsàgvizsgàlòs francot bevetni.Ilyen vendégekkel?Zsòtti,komolytalan vagy.🤡
Mindegy. Képernyőn nincs keresnivalója.
Lyukas pulóver!😂
engem spec. a pulovereden levö lyukak zavartak. Zsolt, ne mar! ez igenytelenseg!
Gratulálok hogy 49percből ezt sikerült csak leszűrnöd …
@@horvathnelly4160azért a tájékozatlanoknak mesélj...
ez a pulcsi szándékosan ilyen, nem igénytelenség. 🙂 De komolyan.
Kedves Zsolti! Kérlek ne foglalkozz az alkatodat támadó kritikákkal!🙏
Szuperül nézel ki!!!🤗🥰
Polgárné, a férje hátán felkapaszkodott senki is ott van?? Na, akkor ma nem nézem ezt a műsort 😢
oké
Bántott téged? Vagy valaki mást?
Nyilván fogalmad sincs Tünde életútjáról, máskülönben tudnád, hogy Árpi előtt is sikeres üzletasszony volt…
Akkor tipli innen🤣
😅😅😅😅😂😂😂@@erikakubicsek4083