köszi a videót, nagyon érdekes....annyit azért megjegyeznék, hogy műszaki dolgokban, ahol a számok fontosak, kicsit jobban figyeljünk oda a millió / milliárd és a forint/euró használatára...ez több helyen el van csúszva
Egyik szemem sír, másik nevet, mikor azt látom, hogy értékes termőföldekre telepítenek naperőműparkokat. Annyi meg annyi lapostetős ipari csarnok, raktár, bolt stb épület van, melynek a tetején sok napelem elférne és üresen áll. Oké, nem mind bírná el a terhelést, de azért a többségük igen. Persze ilyen helyekre kiépíteni mindig kicsit drágább, de a szántóföld, legelő stb sincs ingyen.
Ez így van. Részben be lehetne fedni akár még az autópályákat is, de valójában a termőterületek csak kis részét veszítenénk el, még akkor is, ha az ország teljes fogyasztását naperőművekkel állítanánk elő. Algéria szaharai régiójában kb. 300 000 négyzetkilométernyi 350 Watt-os (már túlléptünk ezen) panel termelne annyi áramot (nappal) ami a világ teljes aznapi fogyasztása, azaz kb. 50 TWh/nap vagy 20 000 TWh/év. Ebből az EU fogyasztása, most már Az Egyesült Királyság nélkül, kb. 3 000 TWh/év. Tehát, kevesebb, mint hatoda. Ez kb 45 ezer négyzetkilométer. Igaz, Algériában sokkal jobban süt a nap. Vegyük azt, hogy az EU-ban átlagosan csak ötödét tudjuk megtermelni. Azaz, 225 ezer négyzetkilométert kellene befedni 350 Wattos panelekkel. Azonban! Már gyárthatóak 700 Watt teljesítményű átlagos méretű panelek is, így valójában már csak bő 112 ezer négyzetkilométerről beszélünk. ha rábökünk (szegény) Bulgáriára, akkor lényegében az ország teljes lefedésével az egész EU-nak megtermelnénk az áramot, már csak tárolni kellene tudni megfelelő hatásfokkal egy fél éven keresztül. Ha Magyarországra fordítjuk le az egész számolást, akkor az ország éves fogyasztása 50 TWh egy év alatt. Ezt 750 négyzetkilométernyi 700 Wattos panel képes lenne megtermelni ezen éghajlati viszonyok mellett. A legkisebb megyénk is 2265 négyzetkilométer. Budapest 525 négyzetkilométer, tehát, egy kicsit nagyobb területet kellene feláldozni. Viszont, ezt bőven fedezné olyan területek lefedése, amelyek már most sem a mezőgazdaság növénytermesztésének az alapja. Állattenyésztő területek részbeni lefedése kifejezetten hasznos lehetne, a háztetők és parkolók teljes lefedésével együtt. Már csak hab lenne a tortán az utak részbeni lefedése.
pont ez jut mindig eszembe, amikor ilyen gigantikus naperőműveket látok. A háztetők meg üresek... pont ott, ahol helyben meg kellene termelniük egy csomó energiát, mert ott nagyon sok fogy, nem a hálózatot terheli, épp ellenkezőleg.. bevásárlóközpontok tetejei, parkolói stb.. mind olyan felületek, ahol igen hasznos lenne, és extrém túltermelés esetén még mindig megteheti egy bevásárlóközpont, hogy ingyen tölti a parkolóban a villanyautókat - erősen vevőcsalogató... és a többi parkoló autó is árnyékban pihenhetne; vagy ott vannak a városi társasházak, neb@sszameg hogy ott helyben nem használnák el amit meg tudnak termelni... de ez ugye nem kell, a zöldterületet betakarni, aaaz igen..
@attiladeak1467 Nem hülyék, hanem üzletemberek, akiknek egy dolog számít, hogy minél gyorsabban térüljön meg a befektetésük. Azonban ez nemzetgazdaságilag vagy épp társadalmilag tekintve már messze nem a legkifizetődőbb megoldást eredményezi.
Bocsi, én építő kritikával élnék, ha nem baj. Értem én, hogy szeretsz utazgatni, és nagy feneket keríteni kevésbé lényeges információknak. Így a videó felénél úgy érzem az időmet pazarlod. Ami érdekes lenne, hogy mikor építették mennyiért, és ehhez képest mikor hozta vissza a belefektetett pénzt és vált profitábilissá. Esetleg, hogy mekkora a kapacitás romlása, és ebből következően a várható élettartama... stb. Még valami: Olvastam az egyik hozzászóló sajnálkozását a termőföld elpazarlásáról. Tudtommal vannak olyan projektek, ahol olyan terményekkel ötvözik az ilyen telepeket amiknek kifejezetten jót tesz az árnyékos körülmény. Ezek előnyeire és hátrányaira is ki lehetne térni.
Hatalmas föld területet elfoglaltak napelemekkel. A mellette lévő lapostetős épületeken és a kamionparkolók fölött viszont nincs egy panel sem. Biztosan így a legpraktikusabb?
Magyarországon van kb 2000MWp beépített teljesítmény 50kw felett, azaz "naperőműpark". 1kwp kb 5m2 napelemfelület. Legyen kb 20%-os a terület kihasználtság. Akkor kb 50m m2-ről beszélünk, ami 5000ha. Magyarország művelt földterülete kb ~10m ha. Azaz 0.05%. Magyarul relatíve semmi. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden naperőmű jó helyen van, vagy hogy nem "értékes" szántót építettek be, vagy hogy szép lenne, ne lenne itt ott "tájseb". Azt sem jelenti, hogy nem lenne jobb tetőket, parkolók feletti területet beépíteni és így tovább... Mindösszesen, tisztán terület szempontjából semmit nem zavarnak, nem lesz ettől érdemben kevesebb mezőgazdasági terület. A probléma nem ez.
@@zoltann2151 mondjuk Svejcban a sík terület aránya nagyságrendileg 0. Megértem, hogy meghagyják a Milka teheneknek. Mo. meg ugye egy bazi nagy alföld. Kicsit más a szitu. Külön kell választani a háztartási és gyártelepi napelemet, ami nyilván a tetőre megy, meg a napelemparkokat. De jah, nyilván van az országban sok meddő terület, pl autópályák melleti füves sávok stb. De ettől függetlenül soktizedes kerekítési hiba az "elvesző" földterület.
Az autópályák fölé nagyon sokba kerülne tetőt építeni. Én haragszom ha termőterületre illetve erdők helyére napelemet telepítenek. A napelem tetőre való és terméketlen területre.
Nem nagyon értem, most ez a videó arról szólt, hogy Európa-szerte rengeteg naperőmű létezik, illetve hogy azért "olcsósodik", mert a gyártásba sok pénz tér vissza, amiből van pénz fejlesztésre? Nem tiszta, hogy mi volt ennek a promóvideónak a célja... Hiszen a fenti árcsökkenés minden új technológia alapja, ezért tud venni már mindenki mobilt, számítógépet, gépkocsit és.... napelemet is... csak Mo-n minek, ha egyszer a beruházás AZ ÁLLAM ÁLTAL nehezített pálya, melyben az MVM is -partner- áldozat...
Kedves MVM! A balkon eromuveket mikor engedelyezik Orbanlorincisztanban? Ausztriaban, Nemetben legalis. Es a fizika torvenyei ott is ugyanazok, azonkivuk a balkoneromu nem terheli a halozatot,mert nem taplal vissza,epp caak a fogyasztas egy reszet fedezi. Miert tilos Magyarorszagon??
Ez mind szép és jó csak az a gond ezzel hogy rengeteg termőföldet vesz el, úgy hogy csak annyi változást érnek el vele hogy melyik ujjunkat harapjuk meg.
Ez a napenergiás dolog csak látszatintézkedés. Télen, hóban, éjszaka vége a bulinak. Amit lehet nappal kell megtermelni, és nem a háztartások, hanem a vállalatok számára kellene ezt eröltetni. A háztartások jellemzően nem a termelési időben használják a kis energiát, még a vállalatok pont akkor használnak ráadásul sokat.
Nagyon igaz. Ráadásul a sosem jelentkező csúcsteljesítmény emlegetik nem az atlagost. Ami jó ha az 1/10-e és az is akkor amikor van és nem amikor kell.
Nem kell aggódni Magyarországon attól hogy túl sok energiát termelnek a naperőművek. Az akkumulátorok majd segítenek, csak nem úgy ahogy kellene. Az (akku)ipar nappal dolgozik ... annyit fog használni hogy még fel is fogja verni az áram (és gáz) árát. (Btw felveri majd az albérletárakat, és letöri a fizetéseket is.) Amúgy jó látni hogy külföldön nem hülyék (mint a mi vezetőink) és szélerőművekkel egyenlítik ki a termelési hullámvölgyeket. Ja és nem központilag tiltják a nem ideális természeti adottságokra hivatkozva, hanem a piacra (befektetőre) bízzák hogy eldöntessék maguk hogy megéri-e a kockázat illetve megtérül-e.
Piaci alapon a 2010-es észak-olasz napelem projekt még nem érte volna meg. Azért építették meg, mert volt akkoriban egy eléggé bőkezű visszatáplálási tarifa, amit az olasz állam fizetett egy garantált 20 éves időszakra a megújuló energiák térnyerését segítve. Ugyanez állt a német, cseh, portugál vagy spanyol napelem telepítési boom mögött. Ezeket aztán elkezdték visszavágni, ahogyan csökkentek a napelemek árai és sok éve már piaci alapon is megéri.
Csak nekem nem tetszik, hogy erdősítés helyett óriási területeket vonnak be napelemmel? Arra vajon van stratégia, hogy az épített környezetet fedjék be? Sokkal kevésbé érdekelne, ha egy új építésű lakópark fullra be lenne vonva napelemmel. Egy rozsdaövezet esetében is kevésbé zavarna. Lehet csak én gondolkodom így, de gondoltam megosztom veletek.
A többi hozzászólást olvasva mást is zavar, ugyanakkor nem mindegy milyen épület tetejére kerül. A karbantartás ami a ha kevés is, valószínűleg körülményesebb.
@@Thomas_AAnderson Ez csak természetes, mármint, hogy körülményesebb, illetve nem biztos, hogy erdőt ültetnének ezekre a földekre és így talán van ideje a termőföldnek, hogy a minősége javuljon. De ez sem tartom megfelelőnek. Több munka, stratégia, elköteleződés és politikai akarat kell egy ilyen projekthez, de talán nem mindig a legkisebb ellenállás felé kellene haladni.
Csabi, ha a Foggia kiejtése megy, akkor egy Puglia sem okozhatna gondot. Amúgy ez a vidi elég nagy öngól lett, több hibával és elszámolással. Utómunka plz....
Ismét szuper a videó Csaba! További sok sikert! (egy pici félrement adat, az első olasz telep ára gondolom talán nem 130 milliárd euro, hanem annyi HUF és amit megmosolyogtam, hogy víztelenítik a tengervizet Gran Canarián :))
A Tesla már éves 40 GWh kapacitással rendelkezik a kimondottan a megújuló energia eltárolására fejlesztett, egységenként 3 MWh kapacitású hálózati akkumulátoros tárolói tekintetében Amerikában. Közben Kínában épül a második, szintén 40 GWh-ás üzeme és ne lepődjünk meg, ha Európa is kapni fog hamarosan egy ilyet. Egyébként itthon is üzemel már néhány Tesla Megapack. A tömeges gyártással hasonló utat fog bejárni az egésznek a költsége, mint a napelemeké. ua-cam.com/video/lvSmMUdC_nA/v-deo.html
Nagyon fontos, ami 15:05-kor elhandzik - csak győzzük akkumlátorkapacitással - . A mai technológiánk nem teszi lehetővé, hogy a napelemek által gyártott energiát eltároljuk. Akkor termelnek, amikor a legkevésbé van rá szükségünk. Éppen ezért nem lehet velük helyettesíteni pl. az atomenergiát.A Magyar villamosművek már nem is köt szerződést magánszemélyekkel napelemek által gyártott energiára. Mit csináljon velük? A megoldást talán a magfúziós erőmű jelenti ( ITER - mint ahogy el is hangzott ), csak félek, hogy ezt a gyerekeink se élik meg. Pár pontatlanság: 3:03 - nem mindegy millió vagy milliárd, 3:44 - nem a napenergia ára esett vissza, hanem a napelemes erőművek megépítésének költságe, 15:58 - senkinek sem kell karbantartania-ezt komolyan gondoltad? Egyábkánt nagyon szeretem a videóidat, hajrá...
a napelem elszámolást lehet én megemlítettem volna a MVM el kapcsolatban.. mintha minden rendben lenne ezen a területen :/ olcsó a mapenergia ? azt vágod hogy ugyan annyit fizetünk érte ? :(
Helló Csabi, szeretem a videóidat, de☝️!!! A zenés átkötések, nagyon lehúzzák mindig nagyon zazaró. Egyszer még elmegy de mindig minden videóban nagyon nagyon zavaró. ÜDV 👍
Ez egy promo videó az MVM részére. Növeli mind a MVM, mind a jutyuber bevételét. A széndioxid az állandó fömumus, de lenne arról egy korrekt videó, hogy egyátalán mekkora része a szindioxid a föld légkörének, mennyit tesz ki az, amit az ember "okoz", mi más okozza még a klimaváltozást. (pl a bolygók egymásra hatása - lásd nap) Attól, hogy 5-ére csökkent a parkok elöállitása, attól a villanyszámla nem lett az ötöde. A beruházok profitja minimum 5x öse lett és az nem a hétköznapi melósnak, vagy 8 órás droidnak. Hiába haladjuk túl az EU terveket, s akkumérgezet ország leszünk, a napenergia nem állandó. (ezért nönek az akksigyárak az occó külföldi munkaerövel) A nap ingyen süt, s ha van saját, jól optimalizált, felszerelt és müködtetett rendszered + éjjeli tárolókapacitásod, akkor talán mentesülsz a multik (állam, befektetök, Norvégok stb) profitjától, amit lölöke, viktorka a zadózókon hajt be. És ha még futtya vilanyautokára, villamos szigetüzemre, akkor talán minimalizálhatód a profit sarcát.
ha jól kiveszem akkor ez csak a lakosság villamos fogyasztását látja el, de mi a helyzet az e-kocsikkal, feltételezem, hogy azoknak egy külön energia töltés láncot építenek ki- folyamatba van.. és mikor utóbbi majd teljesen készen lesz akkor fog idővel emelkedni a díj.....mennyi különbség van most az e-kocsi töltése és a benzin ára fogyasztás téren, hogy értelme van ennek a eco rendszer fejlesztésnek?
1-2 év kérdése és lesz lehetőség napon belül dinamikusan változó áron vételezni az áramot lakossági felhasználóként is. Amikor süt a nap, olcsóbb lesz, esti csúcsidőben pedig drágább. Egyszerűbb így ösztönözni az embereket a fogyasztásuk időbeli eltolására (amit lehet), mint erre is feleslegesen tárolókapacitást létesíteni. A bojler/medence fűtéstől az épületek elektromos/hőszivattyús fűtésén át az elektromos autó töltésig rengeteg olyan nagy energiaigényű felhasználás van, amit lehet a napos órákra időzíteni.
Évek óta mondják, hogy spórolni, oké, én spórra álltam át, azt gondoltam, hogy havi 1100 forintnyi áramot fogyasztok, nem érdemes napelemeket tetetnem. Aztán a NAGY SZEMÉTLÁDA kitalálta, hogy ez nem kóser és felemelte a ,,rendszerhasználati díjat''- így fizetek összesen 6750 forintot! Eszem megáll! Meddig tűr a nép?
Minek kísérletezni egy ilyen kis, szegény országban, amikor már a nyugat tudja mire használni több éve+! Megint a kíváltságosok játékszere a közpénz milliárdos beruházások.Nem az átlag fogha használni a Hidrogén hajtású autókat. Minek dósítani azt a 270 Ft-os gáz? Ja azért 750 Ft/m3!
Egyébként nem lenne jobb, ha minden magyar háztartáson napelem lenne? Kicsit költői a kérdés, de azért érdekelne, hogy miért jobb hatalmas napelemparkokat létrehozni, hogyha az energiát meglehetne termelni a háztetőkön is?(Nyílván szükség van ezekre is, mivel a töltőhálózatoknak, az iparnak továbbra is szüksége van áramra stbstb, de at átlagembernek tökmindegy, hogy most neki szénből vagy napelemből jön az árama, mivel ugyan úgy fizetnie kell érte, amin megint lehet nyerészkedni...) Félreértések elkerülése végett nem kötekedni szeretnék, csak már ennyi év után nem hiszem el, hogy az átlagembernek ettől annyival jobb lesz! Nyílván számít a környezet(sőt nekem nagyon is), de amíg családok leszigetelni nem tudják a házukat, addig nem hiszem, hogy ők annak örülnek, hogy végre nem szénből, hanem napból kapom az energiát.
@@tamasdenem7892 Csak ezzel az a bajom, mint mondjuk Elon Musk kijelentésével. Nem pontos idézet: "Ha végre sikerül kifejleszteniük a humanoid robotokat, akkor az azért lesz jobb az emberiségnek, mert nem kell majd annyit dolgozni az embereknek" Ez egyenesen arányos akkor azzal gondolom, hogy Jani bácsi eddig dolgozott 50 vagy néha akár 60 órát is egy héten a jó fizetés miatt, de így, hogy Alfa robot megcsinálja helyette jobban a fél műszakot, így neki nem kell annyit dolgoznia és még Alfa bérét is megkapja nem? Tehát ez a sok hülye körítés csak szemléltetés gyanánt lett volna. Valamikor 30 forintért adtak 1 kWh áramot, de ha megy a korszerűsítés és minél több napelem lesz, akkor elfogunk tudni jutni oda, hogy rengeteg energiát leszünk képesek kapni napenergiából, amit nyílván kikell termelni a beruházásból, de majd tudják adni 10forintért az 1 kWh-t? És kész nem?(nyílván nem) Egy szolgáltató sem fogja ezért kevesebbért adni az áramot. Míg ha spórolsz pár évet + a videóban elhangzott fejlődés, akkor már lehet mindenkinek megfog adatni a napelem a háztetőn és akkor előjön megint az hogy nincs rá felkészítve a magyar hálózat. Szándékosan?(Nem szeretem ezen összeesküvéseket, de nyílván az embereknek az a jobb, ha maguknak megtudják termelni az áramot szerintem) Szaldó megszüntetése?
@@homloklebenyterapia9790 Azért szenet írtam, meg az a "legkárosabb" és esetenként, amikor nincs elég napsütés, akkor azzal termelik után a rendszert. Egyébként teljesmértékben egyetértek a napelemekkel, mert szerintem is erre van szükség, csak bárcsak azt látnánk, hogy az emberek maguknak letudják telepíteni házuk tetejére.
Csak nekem tűnik úgy hogy az iparilag ,nagyüzemileg előállított élelmiszaron nem pörögnek ilyen videók...lassan az energiára nagyobb szükség van mint az egészségre?
Batyamat most mutottek daganattal. O valoszinuleg tuleli. Anyam baratnoje gyogyithatatlan. Kollegam felesege gyogyithatatlan. Aposomat 10 eve vitte el. Masik kollegam mar tobb mint fel eve tappenzen, rakkal mutottek ot is, rehabon van,talan mostanaban kezd dolgozni. Most akkor mirol is beszelunk....🙄😬🤢🫤😟
A napelem energiatárolás télre komboval az a helyzet hogy a mérsékelt égövön nagyon durván saccolva 40-60%-os kapacitáskiesés lesz valahol a rendszerben. Ha a napelemeket téli idöszakra optimalizálod akkor nyáron lesz sok. Ezt vagy elpazarlod vagy hidrogént csinálsz belöle. Ha erre építesz egy hidrogén üzemet akkor az fog állni oktobertöl márciusig. Ez üzletileg senkinek sem éri meg. Ezért telepítik a legnagyobb parkokat a sivatagokba. És igen békén hagyhatnák a termöföldjeinket. Ott vannak a parkolok meg az üzemek tetöi. Az akkumlátorok mai áraival meg a jelenlegi áramárakkal az én itthoni akkum olyan 1500 ciklus alatt térül meg. Ha nyárról télre akarsz energiát tárolni az évi 1db cikus. Tehát vagy az áram árát kell megszázszorozni vagy az akkuk árát az 1%-ára csökkenteni. Ezek közül mindegyik szinte lehetetlen. Pontosan ezek ameg nem térülö dolgok miatt nem épült ki az elmult 40 évben a zöld energia. Ne higgyük hogy csak most jutott az energetikusok eszébe a napelem az akku meg a hidrogén. Ezeket már számolgatták 30 éve is.
Régen a vallás volt ami a fejlődést gátolta, most a pedig az érdekek és a pénz. Annak örülök, hogy ebbe is meglátták már a rengeteg zsetont az emberek és rájöttek hogy a nap az új olaj. Talán végre megint sikerül előrébb lépni kicsit, hogy ne pusztítsuk ki magunkat és velünk együtt az életet... Azért az vicces, hogy kint is annyi egy ilyen telep mint magyarországon, mert valahogy a bérek nem indokolják... persze mivel EU-s pénz van benne, így érthető (kellett az új ladikra), de akkor is..
@@ubul8616 Elég sok eset volt, ha valaki ellent vagy mást mondott mint amit az egyház állított, akkor az Istenkáromlónak/eretnek-nek lett bélyegezve és kivégezték nyilvánosan. Tanulni is csak azt lehetett amit ők mondtak. Biztosan voltak olyanok is akik tudósok vagy feltalálók voltak, de kizárólag ők lehettek azok. Ez pedig eléggé a fejlődés ellen van.
@@gyozolohonyai9721 Időnként összekeveredtek a tudományos viták és a hit viták. Ebben hibázott sok mindenki. De ettől még nem igaz, hogy az Egyház üldözte volna a tudományt.
Erdemes lenne ugy kifejezni hogy megawatt per orszgos fogasztas vagy szukseglet mert igy dobalozni a megawattokkal nem mond nekem semmit es masnak se sokat. Az lenne jo szerintem ha lefednenk az egesz foldet napelemekkel alatta meg mondjuk arra hasznalnank az aramot amire kell , oxigengyartas, klima , vilagitas hutok a hideg sornek stb
Nem vagyok a napenergia ellen, de arra azért kíváncsi lennék, hogy a 25 éves életciklusuk után hová fogják tenni azt a pár panelt.. Kb 1 gigawattnyi napelempanel egymásra rakva kiad egy 70 km magas tornyot! És az akkumulátorok? Max 10 év az élettartama. Hova lesz téve az a pár tízmillió autó akkumulátor/év/Európa? Hogy világszerte ne is beszéljünk arról az inkább párszázmillióról...😬
Újrahasznosítják, a napelmeknél 100%, az autóakkuknál is 90% feletti az újrafeldogozhatóság, mit gondoltál, elpárolog a lítium, a kobalt, vagy a szilícium? Az autóakkuk életartama inkább 20 év, 10 év után csak a teljes tölthetőségük esik 80-90%-ra
@@pajeszgyula Az elmúlt évtizedekből én nem erre következtetek. De neked legyen igazad! Tudnál nekem olyan autót ajánlani aminek az akksijara 20 év garanciát vállalnak? És egy linknek is örülnék ahol bemutatják a napelemek 100%-os ujrahasznositasat. (mindezt úgy, hogy az rentábilis)
@@pajeszgyula Kicsit olyan ez mint a műanyagok újrahasznosíthatósága. Jól hangzik, de a 100% meg 90% az csak édes álom marad. A "Az autóakkuk életartama inkább 20 év, 10 év után csak a teljes tölthetőségük esik 80-90%-ra" erről kérdezzük már meg a Nissan Leaf első generációs autók akksijait.
@@kommentelek. Éves szinten sok millió tonna veszélyes hulladék ujrahasznositasa nem kis kihívás, főleg úgy, hogy azt megerje, és ne az óceánok mélyén (és még sok más helyen) kössenek ki! És amúgy az is eléggé elszomoritó, hogy ezeknek az alapanyagoknak a nagy részét afrikai gyerekek banyasszak ki?😬(de ez már egy másik téma) A Lexus hibrid sem áll sokkal jobban. Max 7 év, és kuka.. No és mennyit fog érni egy 9 éves elektromos autó, aminek már gatya az akksija? Mennyibe fog kerülni egy új akksi?
Na ilyen kérdéseket nem lehet feltenni Mogyorosinak, Horváth Andrásnak és senki másnak akik az "érem másik oldalat" elhallgatva nyomják a fizetett promóciót!
Ilyenkor jön a kérdés, hogy a terület amit elfoglal azt jobban is lehetne hasznosítani. Rengeteg az ipari létesítmény, épület és szabad ki nem használt beton/tető... Lehet azokra felhelyezve kicsinyíteni az ökológiai lábnyomot. A másik része a napelem élettartam vége és az utána való kezelése, mert jelenleg legjobb tudmoásom szerint veszélyes hulladék és nem újrahasznosítható. Ha jól emlékszem egy régebbi pár éves adásban a Kanári adásban (vagy valami más szigetes cucc) volt róla szó, hogy próbálnak újrahasznosítható panelt előállítani.
Ez full demagógia, nem véletlen, hogy a földterületeket nem csak területben mérik, hanem aranykoronában is. Ez utóbbi egy minőségi mérőszám, az előbbi tisztán mennyiségi. És ez erősen látszik a terület árán is. Nézzenek oda, szabályoz a piac.
Ez az egész egy számok hajigálása. az nem igazán hangzik el , hogy ennek mi a környezeti hatása. Egy napelempark rettenetes nagy területet vesz el , sokszor ez termőtetrület. Nem bocsát ki CO2-t , n a és akkor mi van? A növények is sok széndioxidot kötnek meg , ami a legtöbb esetben nincs közölve és nem is nagyon számolnak vele. Nem kéne ennyire össze-vissza csapongani , hanem konkrétan közölni dolgokat!
nagyon jó a technológiai fejlődés, csak az a probléma vele hogy előre menekülünk vele...az energia szükségletünk állandóan csak nő, a népesség szintén nő, ez fenntarthatatlan akármivel próbáljuk megoldani, magunk előtt görgetjük a katasztrófát. inkább csökkenteni kéne az energia igényt, és a fogyasztói társadalomból átállni egy természetesebb rendszerre, de amíg az a bizonyos 1% akik irányítanak csak a saját életükkel foglalkoznak, ezekkel a látszat intézkedésekkel kell beérni
@@laszlopapp1269pl ezért KELL pusztulni sokaknak vagy teljes kontroll alatt tartani az emberiséget, úton van a megoldás 😉 mert 90% nem HAJLANDÓ kontrollálni magát, hiszen Isten nélküli SZABADSÁG van, ami emberi jog már a Biblia első oldalain. "ekkor megnyílt mindkettőjük szeme" és azóta megy az őrület a Földön. Az emberi korlátolt agy és öntudat. Hova is jutottunk?
Igen ehhez csak szegénységbe kell taszítani a nyugati világot a többit meg szegénységben tartani. Költözzön mindenki vissza a jurtákba és máris csökken az energiafelhasználás. Ki vállalja be ezt…? Ki miröl mondana le emiatt? Magyarázd meg az afrikaiaknak meg az indiaiaknak, hogy az teljesen rendben van ahogy ök élnek és nem kell vágyniuk a jobb életkörülményekre…
@@bgjfhfkyg nem kell bevállalni, de a természet és fizikai határok majd ránk kényszeríti, vagyis ki tudja, lehet 50-100-200 év múlva lesz csak, de ez a rendszer akárhogy nézzük fenntarthatatlan. Amúgy sokkal normálisabb lenne ha mindenki azonos jurta körülmények között élne, mint most hogy afrikaiak százai fulladnak meg a tengerben, hogy jobb életet élhessen, vagy éppen a nyugati vállalatok apró pénzért dolgoztatja ezeket a népeket a nyugati jólétért cserébe...
Csaba, eme videó leforgatásához szükséges utazást remélem elektromos autóval vitted véghez! Nem ám több száz kg CO² termeltél és eregettél a levegőbe. 😉😎🍷
Helykihasználás nem a legjobb, ugyanis ezeket másra pl mezőgazdaságra is lehetne hasznalni. "Karbantartást nem igényel" Dehogynem, takarítani is kell olykor és vannak meghibásodó elemek.
Ahogy tudom azért tisztán kell tartani a napelemeket szóval azért nem teljesen gondozásmentes... Melyik a hatékonyabb egy akuumlátor vagy ez a vízfelpumpálós megoldás???
Szia! Én most Ordasi Gábor egyik videóját ajánlanám. A számításai (utánajárása alapján) a hatásfok az akku és szivattyús tároló esetén is 80%. ua-cam.com/video/Rdl_2nW823Y/v-deo.html Költség alapján a pumpás jobb, energiasűrűség alapján rosszabb (vagyis jóval nagyobb hely kell a megvalósításához). Érdekes összehasonlítás hogy (két) egyköbméteres (1000L) tároló felhasználásával épített pumpás megoldással 4 darab AA elem (akku) váltható ki (aminek ugye jóval kisebb a helyigénye.) ua-cam.com/video/Rdl_2nW823Y/v-deo.html
@@Thomas_AAnderson Hah Köszi...szuper info...igen gondolja az ember hogy a pumpáshoz sokkal több hely kell azzal csak nagyban értelmes gondolom, meg az aksi azért degredálódik ődővel...bár egy ilyen pumpás cuccot is karban kell tartani....
⛔ ⛔Ha 10...11 éves távlatról beszélünk, akkor az infláció mértékét is bele kell számolni ! ⛔Így viszont nem 5-szörös árcsökkenésről van szó, hanem 7-szeresről :) ⛔
Meg a sminkje is jó volt. Amúgy tele volt fölösleges infokkal , de jót szórakoztunk rajta. Gondolom a Madonnás véleményt osztod , mindegy mit csak beszéljenek rólad. Olyan vagy mint a handras , csinál egy videót, amiben több/kevesebb csacskaság van , de ő legalább beviszi csini csajszikat . Szerintem nem bűn tanulni a profibb előadó művész kollégáktól.
Szuper videó. Azért lenne kérdésem. A hálózati feszültség otthon ~230 V, a nagyfeszültségű vezetékek többsége 400 kV, a frekvencia 50 Hz. Utóbbit egészen pontosan hogy biztosítják állandóan ezen az értéken? Nem a házi inverterre gondolok, hanem a gerinchálózatra. Megoldható ez ekkora szolárfarmokon?
Рік тому+1
Transzformátor az 1870-80 as években, nem kevés Magyar közreműködéssel kifejlesztett eszköz, tökéletesen megoldja a feladatot.
@ Akkor szerinted miért szüntették be a "kistermelőktől" az áram átvételét ?
Рік тому
@@-sila- Bocsi, de a kérdésfelvetésedet sem értem. Mi köze a fenti kérdéshez a törpeerőműves áramtermelésnek? A kérdés az volt, hogy megoldható-e, és hogyan a naperőmű parki "kisfeszültségű" áramforrások hozzá illesztése a nagyfeszültségű gerinchálózathoz. Mivel a többi áramtermelő egység sem 400kV-os áramot állít elő, sőt még csak nem is egységes, érts eltérő feszültségen állít elő áramot, ezért nyilván már korábban megoldották ezt a problémát. Így hát ez, ilyen formán, nyilván már nem is probléma. A hálózati szinuszos frekvenciával kapcsolatos kérdések is jellemzően a forgó mozgást végző áramtermelő egységeknél jelentkező probléma és nem a félvezetős technologián alapuló megoldásoknál, mivel ott nem jelentkezik a tehetetlenségi nyomaték problémaköre. Remélem érthetően megvilágítottam, hogy miért értelmetlen az a felvetésed, hogy bármi köze lenne az általad említett intézkedésnek a fizikához vagy az áramtermelés módjához. Sokkal inkább politikai álcába bujtatott gazdasági probléma az általad felvetett kérdés.
@ A nagyfeszültségűre is transzformálják az áramot nem ? Tehát megoldható. Én arra reagáltam, hogy a kistermelők áramát nem vették át, és leszabályozták, mert nem volt képes a hálózat fogadni a nagy mennyiségű betáplálást. Nem az az elsődleges, hogy mindenhol már napelemek lesznek, hanem hogy a hálózat képes -e fogadni a termelést. A transzformálást már rég kitalálták, nem azon fog múlni.
Рік тому
@@-sila- Nagy a zavar. Az áram iránya a potenciál különbségen múlik. Az áram nem a termelőtől folyik a fogyasztóhoz, hanem a magasabb potenciáltól az alacsonyabb fele. Ha az utcádba van 10 fogyasztó, egyenként 10A folyamatos fogyasztással egy betáplálással, akkor a betáplálásnál az egyéb tényezőket elhanyagolva 100A fog folyni és a hálózat egyetlen pontján sem lesz ez az érték magasabb. Ha az utcába telepítek még 5 áramforrást hol lesz ez az érték magasabb, ha semmi máson nem változtatok? Ha az inverter eléri a maximális kimenő feszültséget vagy egy bizonyos értéknél jobban eltér a szinusz fázisa a beállított értéktől egyszerűen lekapcsol, ebben az esetben a többi fogyasztó a már korábban is őt kiszolgáló hálózatból kapja az áramot. Mi az a pont ami miatt nem lehet több áramforrást bekapcsolni a hálózatba? Persze a szerződéses gazdasági érdeken túl. Az csak egy Bullshit, hogy a hálózat nem képes fogadni az "áramot". Ez csak úgy lehet igaz, ha azt feltételezzük, hogy a kiserőműben megtermelt áramot a hálózati elosztó vállalat nem képes külföldre értékesíteni, vagy-és a külföldről behozott áramot kisseb mennyiségben tudja a magyar fogyasztók fele értékesíteni. Így már talán érthetőbb, hogy mi a korlátozás oka.
Kaposvári naperőműpark kínai beruházás, és kínaiak kezében van ők adják el a városnak az áramot, így nem sokat ér, termőföld is oda és még nekünk kell fizetni az áramért is. :'D
@@qwas207 semmi politikai mondandója nem volt annak amit leírtam, hogy kínai vagy orosz. Az már inkább szégyen hogy az önkormányzat a saját területét eladja bagóért és a rajta telepített napelemekből piaci áron kapja vissza áramot. Egy ilyen beruházást magának is megcsinálhatna, hogy gazdaságos legyen, de nálunk nem így megy sajnos.
@@eviromankovics9179 De igen. A sótalanított vizet pumpálják fel a tározókba. Ezt nyilván Csaba is tudja csak eltévesztette. :) Meglepett, hogy vágás közben sem vette észre, ezeket utólag szokta feliratozni, amikor észreveszi, hogy rosszul mondta a nagy kapkodásban. :)
Még valaki azzal vádolna, nem Csabát gondolom ezentúl valamiféle kormányközeli vloggernek, csak szimplán a kormány által működtetett és (vagy) szponzorált videót nem kívánok nézni.
@@tamasdenem7892 🤣 Konkrétan ott van a CO2 kibocsáltás a linken, amit küldtem. Egy nagy ábra, most 410 pm, 2013 az ábrán az pont 390-re mutat, tehát 20 ppm körülbelül 5 százalék.
@@peterivan9187 Akkor nézz meg kérlek egy tudományos oldalt, ahol leírják a föld légkörének összetételét. A föld légkörének a CO tartalma 0.041 ezrelék, és nem változik. Akkor hogy is van ez ? Mindent a CO-ra fognak ? Miért is ? Linket meg valószínűleg nem lehet beszúrni, mert nem látszik. Mikor egy klímakutatót megkérdeznek erről akkor csak hebeg-habog. Aztán szóba hozzák a vízpárát, akkor meg ferdít. Szóval ennyit a klíma megmentéséről. A CO kvóta sok milliárdos biznisz.
Válasz a videó kèrdèsère igen egyre nagyobak a panelok igen egyre tőbet lehet termelni ès nem ithon nem lett olcsób sőt az elmult 5 èvben a dublájára ha nem a 3x szorosára emelkedett az ára
Ez abszolút nem arról beszélt ami a videó címe :D Mi a közös az Olasz és a Magyar meg a Spanyol vonalban? És az elméleti tudás is hiányos. Összecsapott csinálok valamit videó.
köszi a videót, nagyon érdekes....annyit azért megjegyeznék, hogy műszaki dolgokban, ahol a számok fontosak, kicsit jobban figyeljünk oda a millió / milliárd és a forint/euró használatára...ez több helyen el van csúszva
Egyik szemem sír, másik nevet, mikor azt látom, hogy értékes termőföldekre telepítenek naperőműparkokat. Annyi meg annyi lapostetős ipari csarnok, raktár, bolt stb épület van, melynek a tetején sok napelem elférne és üresen áll. Oké, nem mind bírná el a terhelést, de azért a többségük igen. Persze ilyen helyekre kiépíteni mindig kicsit drágább, de a szántóföld, legelő stb sincs ingyen.
Ez így van. Részben be lehetne fedni akár még az autópályákat is, de valójában a termőterületek csak kis részét veszítenénk el, még akkor is, ha az ország teljes fogyasztását naperőművekkel állítanánk elő. Algéria szaharai régiójában kb. 300 000 négyzetkilométernyi 350 Watt-os (már túlléptünk ezen) panel termelne annyi áramot (nappal) ami a világ teljes aznapi fogyasztása, azaz kb. 50 TWh/nap vagy 20 000 TWh/év. Ebből az EU fogyasztása, most már Az Egyesült Királyság nélkül, kb. 3 000 TWh/év. Tehát, kevesebb, mint hatoda. Ez kb 45 ezer négyzetkilométer. Igaz, Algériában sokkal jobban süt a nap. Vegyük azt, hogy az EU-ban átlagosan csak ötödét tudjuk megtermelni. Azaz, 225 ezer négyzetkilométert kellene befedni 350 Wattos panelekkel. Azonban! Már gyárthatóak 700 Watt teljesítményű átlagos méretű panelek is, így valójában már csak bő 112 ezer négyzetkilométerről beszélünk. ha rábökünk (szegény) Bulgáriára, akkor lényegében az ország teljes lefedésével az egész EU-nak megtermelnénk az áramot, már csak tárolni kellene tudni megfelelő hatásfokkal egy fél éven keresztül. Ha Magyarországra fordítjuk le az egész számolást, akkor az ország éves fogyasztása 50 TWh egy év alatt. Ezt 750 négyzetkilométernyi 700 Wattos panel képes lenne megtermelni ezen éghajlati viszonyok mellett. A legkisebb megyénk is 2265 négyzetkilométer. Budapest 525 négyzetkilométer, tehát, egy kicsit nagyobb területet kellene feláldozni. Viszont, ezt bőven fedezné olyan területek lefedése, amelyek már most sem a mezőgazdaság növénytermesztésének az alapja. Állattenyésztő területek részbeni lefedése kifejezetten hasznos lehetne, a háztetők és parkolók teljes lefedésével együtt. Már csak hab lenne a tortán az utak részbeni lefedése.
Ezt telepites elott jol meggondoljak...
pont ez jut mindig eszembe, amikor ilyen gigantikus naperőműveket látok. A háztetők meg üresek... pont ott, ahol helyben meg kellene termelniük egy csomó energiát, mert ott nagyon sok fogy, nem a hálózatot terheli, épp ellenkezőleg.. bevásárlóközpontok tetejei, parkolói stb.. mind olyan felületek, ahol igen hasznos lenne, és extrém túltermelés esetén még mindig megteheti egy bevásárlóközpont, hogy ingyen tölti a parkolóban a villanyautókat - erősen vevőcsalogató... és a többi parkoló autó is árnyékban pihenhetne; vagy ott vannak a városi társasházak, neb@sszameg hogy ott helyben nem használnák el amit meg tudnak termelni... de ez ugye nem kell, a zöldterületet betakarni, aaaz igen..
Szerintem nem hülyék telepítik ezeket
@attiladeak1467 Nem hülyék, hanem üzletemberek, akiknek egy dolog számít, hogy minél gyorsabban térüljön meg a befektetésük.
Azonban ez nemzetgazdaságilag vagy épp társadalmilag tekintve már messze nem a legkifizetődőbb megoldást eredményezi.
Bocsi, én építő kritikával élnék, ha nem baj. Értem én, hogy szeretsz utazgatni, és nagy feneket keríteni kevésbé lényeges információknak. Így a videó felénél úgy érzem az időmet pazarlod. Ami érdekes lenne, hogy mikor építették mennyiért, és ehhez képest mikor hozta vissza a belefektetett pénzt és vált profitábilissá. Esetleg, hogy mekkora a kapacitás romlása, és ebből következően a várható élettartama... stb.
Még valami:
Olvastam az egyik hozzászóló sajnálkozását a termőföld elpazarlásáról. Tudtommal vannak olyan projektek, ahol olyan terményekkel ötvözik az ilyen telepeket amiknek kifejezetten jót tesz az árnyékos körülmény. Ezek előnyeire és hátrányaira is ki lehetne térni.
"Tudod hány álmatlan éjszakát okoztál a Kardoskútiaknak?"
És még el sem nyerted melto buntetesed!😂😂😂
És jól van ez így?
Mi?!
@@bzdombor aki tudja miről van szó az tudja 😉 régi Mónika show klasszikus 😅
@@BorsiAdam Igen, az a bizonyos szöveg úgy folytatódott, hogy "és jól van ez így? Mi?!" :)))
Nagyon király vagy. Annyi csak a baj, hogy áramot termelni már régen is tudtak olcsón. Tárolni hogyan szeretnéd?
3.00 -nál véletlenül nem forintot akartál mondani? 130 milliárd EUR az picit soknak tűnik.
Tudom én, mit csinál! Direkt rontja el, mert akkor kommentelhetünk, ezzel is növelve az algoritmusIsten segítségét.
Minden videót megnézek, mert tényleg nagyon jók, néha akaratlanul viccesek…itt pl: “víztelenítik a tengervizet” 😀
Hatalmas föld területet elfoglaltak napelemekkel. A mellette lévő lapostetős épületeken és a kamionparkolók fölött viszont nincs egy panel sem. Biztosan így a legpraktikusabb?
Magyarországon van kb 2000MWp beépített teljesítmény 50kw felett, azaz "naperőműpark". 1kwp kb 5m2 napelemfelület. Legyen kb 20%-os a terület kihasználtság. Akkor kb 50m m2-ről beszélünk, ami 5000ha. Magyarország művelt földterülete kb ~10m ha. Azaz 0.05%. Magyarul relatíve semmi.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden naperőmű jó helyen van, vagy hogy nem "értékes" szántót építettek be, vagy hogy szép lenne, ne lenne itt ott "tájseb".
Azt sem jelenti, hogy nem lenne jobb tetőket, parkolók feletti területet beépíteni és így tovább...
Mindösszesen, tisztán terület szempontjából semmit nem zavarnak, nem lesz ettől érdemben kevesebb mezőgazdasági terület. A probléma nem ez.
De lehetne helyette erdő!
Svájcban ha jól tudom tiltják a naperőművek földre telepítését. A napelemeknek a háztetőkön van a helye..
@@zoltann2151 mondjuk Svejcban a sík terület aránya nagyságrendileg 0. Megértem, hogy meghagyják a Milka teheneknek.
Mo. meg ugye egy bazi nagy alföld. Kicsit más a szitu.
Külön kell választani a háztartási és gyártelepi napelemet, ami nyilván a tetőre megy, meg a napelemparkokat.
De jah, nyilván van az országban sok meddő terület, pl autópályák melleti füves sávok stb.
De ettől függetlenül soktizedes kerekítési hiba az "elvesző" földterület.
Létezik a tengervíz víztelenítés. Régi technológia és az eredményét naponta használjátok. Úgy hívják: só 😉
Eszembe jutott , milyen jó lenne az autópályákat befedni 5m magasan napelem táblákkal. Annyival is kevesebb termőföldet vennének ki a termelésből.
Az autópályák fölé nagyon sokba kerülne tetőt építeni. Én haragszom ha termőterületre illetve erdők helyére napelemet telepítenek. A napelem tetőre való és terméketlen területre.
De jó ötlet! Vagy az elektromos autók tetejére is napelemet építeni. Amíg áll az útcán, addig is töltődik az akku. 😅
És autóklíma használata nélkűl is lehetne utazni !
@@zsoltpaulik4039 Ez azért is hasznos, mert ott használod el, ahol termelődik. A gond az otthonival az leginkább a túltermelés és annak tárolása.
Nem nagyon értem, most ez a videó arról szólt, hogy Európa-szerte rengeteg naperőmű létezik, illetve hogy azért "olcsósodik", mert a gyártásba sok pénz tér vissza, amiből van pénz fejlesztésre? Nem tiszta, hogy mi volt ennek a promóvideónak a célja... Hiszen a fenti árcsökkenés minden új technológia alapja, ezért tud venni már mindenki mobilt, számítógépet, gépkocsit és.... napelemet is... csak Mo-n minek, ha egyszer a beruházás AZ ÁLLAM ÁLTAL nehezített pálya, melyben az MVM is -partner- áldozat...
Köszönjük!
Puglia ejtsd:pulja, vagy olasz kiejtése: púljá!
Kedves MVM! A balkon eromuveket mikor engedelyezik Orbanlorincisztanban? Ausztriaban, Nemetben legalis. Es a fizika torvenyei ott is ugyanazok, azonkivuk a balkoneromu nem terheli a halozatot,mert nem taplal vissza,epp caak a fogyasztas egy reszet fedezi.
Miert tilos Magyarorszagon??
Ez mind szép és jó csak az a gond ezzel hogy rengeteg termőföldet vesz el, úgy hogy csak annyi változást érnek el vele hogy melyik ujjunkat harapjuk meg.
Ez a napenergiás dolog csak látszatintézkedés. Télen, hóban, éjszaka vége a bulinak. Amit lehet nappal kell megtermelni, és nem a háztartások, hanem a vállalatok számára kellene ezt eröltetni. A háztartások jellemzően nem a termelési időben használják a kis energiát, még a vállalatok pont akkor használnak ráadásul sokat.
Nagyon igaz. Ráadásul a sosem jelentkező csúcsteljesítmény emlegetik nem az atlagost. Ami jó ha az 1/10-e és az is akkor amikor van és nem amikor kell.
Én is napelemet használok csak hordozható verziót külön féle power station ban tárolom az energiát imádom csend nyugalom 😎👍
nézem a csatornád, egyre jobban nyomod
Nagyon érdekes videó, köszi! ❤
Nem kell aggódni Magyarországon attól hogy túl sok energiát termelnek a naperőművek. Az akkumulátorok majd segítenek, csak nem úgy ahogy kellene. Az (akku)ipar nappal dolgozik ... annyit fog használni hogy még fel is fogja verni az áram (és gáz) árát. (Btw felveri majd az albérletárakat, és letöri a fizetéseket is.)
Amúgy jó látni hogy külföldön nem hülyék (mint a mi vezetőink) és szélerőművekkel egyenlítik ki a termelési hullámvölgyeket. Ja és nem központilag tiltják a nem ideális természeti adottságokra hivatkozva, hanem a piacra (befektetőre) bízzák hogy eldöntessék maguk hogy megéri-e a kockázat illetve megtérül-e.
Piaci alapon a 2010-es észak-olasz napelem projekt még nem érte volna meg. Azért építették meg, mert volt akkoriban egy eléggé bőkezű visszatáplálási tarifa, amit az olasz állam fizetett egy garantált 20 éves időszakra a megújuló energiák térnyerését segítve. Ugyanez állt a német, cseh, portugál vagy spanyol napelem telepítési boom mögött. Ezeket aztán elkezdték visszavágni, ahogyan csökkentek a napelemek árai és sok éve már piaci alapon is megéri.
Csak nekem nem tetszik, hogy erdősítés helyett óriási területeket vonnak be napelemmel? Arra vajon van stratégia, hogy az épített környezetet fedjék be? Sokkal kevésbé érdekelne, ha egy új építésű lakópark fullra be lenne vonva napelemmel. Egy rozsdaövezet esetében is kevésbé zavarna. Lehet csak én gondolkodom így, de gondoltam megosztom veletek.
A többi hozzászólást olvasva mást is zavar, ugyanakkor nem mindegy milyen épület tetejére kerül. A karbantartás ami a ha kevés is, valószínűleg körülményesebb.
@@Thomas_AAnderson Ez csak természetes, mármint, hogy körülményesebb, illetve nem biztos, hogy erdőt ültetnének ezekre a földekre és így talán van ideje a termőföldnek, hogy a minősége javuljon. De ez sem tartom megfelelőnek. Több munka, stratégia, elköteleződés és politikai akarat kell egy ilyen projekthez, de talán nem mindig a legkisebb ellenállás felé kellene haladni.
Köszi az alapos ismereteket Csaba! A zene megint perfect volt!
Csak egy kicsit lehetne halkabb...😮
Hali. Meg tudod adni légyszi a zene és előadó címét? Köszönöm
@@szabolcskrajczar9780 Torii Wolf - Eye Shadows :)
@@szabolcskrajczar9780 TORII WOLF Eye Shadows
Csabi, ha a Foggia kiejtése megy, akkor egy Puglia sem okozhatna gondot. Amúgy ez a vidi elég nagy öngól lett, több hibával és elszámolással. Utómunka plz....
Ismét szuper a videó Csaba! További sok sikert! (egy pici félrement adat, az első olasz telep ára gondolom talán nem 130 milliárd euro, hanem annyi HUF és amit megmosolyogtam, hogy víztelenítik a tengervizet Gran Canarián :))
Mar van ceg, aki napelem parkokkal osszekotott befektetest kinal. Reszesedni tudsz a megtermelt energiabol.
A Tesla már éves 40 GWh kapacitással rendelkezik a kimondottan a megújuló energia eltárolására fejlesztett, egységenként 3 MWh kapacitású hálózati akkumulátoros tárolói tekintetében Amerikában. Közben Kínában épül a második, szintén 40 GWh-ás üzeme és ne lepődjünk meg, ha Európa is kapni fog hamarosan egy ilyet.
Egyébként itthon is üzemel már néhány Tesla Megapack. A tömeges gyártással hasonló utat fog bejárni az egésznek a költsége, mint a napelemeké.
ua-cam.com/video/lvSmMUdC_nA/v-deo.html
Kiváló a videó egyből megértettem miért kerül az áram haromszor annyiba
Nagyon fontos, ami 15:05-kor elhandzik - csak győzzük akkumlátorkapacitással - . A mai technológiánk nem teszi lehetővé, hogy a napelemek által gyártott energiát eltároljuk. Akkor termelnek, amikor a legkevésbé van rá szükségünk. Éppen ezért nem lehet velük helyettesíteni pl. az atomenergiát.A Magyar villamosművek már nem is köt szerződést magánszemélyekkel napelemek által gyártott energiára. Mit csináljon velük?
A megoldást talán a magfúziós erőmű jelenti ( ITER - mint ahogy el is hangzott ), csak félek, hogy ezt a gyerekeink se élik meg.
Pár pontatlanság: 3:03 - nem mindegy millió vagy milliárd, 3:44 - nem a napenergia ára esett vissza, hanem a napelemes erőművek megépítésének költságe, 15:58 - senkinek sem kell karbantartania-ezt komolyan gondoltad?
Egyábkánt nagyon szeretem a videóidat, hajrá...
a napelem elszámolást lehet én megemlítettem volna a MVM el kapcsolatban.. mintha minden rendben lenne ezen a területen :/
olcsó a mapenergia ? azt vágod hogy ugyan annyit fizetünk érte ? :(
Puglia kiejtése: Pullia.. (Bocs, de nálad ezek pontosak szoktak lenni! :)
Helló Csabi, szeretem a videóidat, de☝️!!! A zenés átkötések, nagyon lehúzzák mindig nagyon zazaró. Egyszer még elmegy de mindig minden videóban nagyon nagyon zavaró.
ÜDV 👍
Ez egy promo videó az MVM részére. Növeli mind a MVM, mind a jutyuber bevételét.
A széndioxid az állandó fömumus, de lenne arról egy korrekt videó, hogy egyátalán mekkora része a szindioxid a föld légkörének, mennyit tesz ki az, amit az ember "okoz", mi más okozza még a klimaváltozást. (pl a bolygók egymásra hatása - lásd nap)
Attól, hogy 5-ére csökkent a parkok elöállitása, attól a villanyszámla nem lett az ötöde. A beruházok profitja minimum 5x öse lett és az nem a hétköznapi melósnak, vagy 8 órás droidnak. Hiába haladjuk túl az EU terveket, s akkumérgezet ország leszünk, a napenergia nem állandó. (ezért nönek az akksigyárak az occó külföldi munkaerövel)
A nap ingyen süt, s ha van saját, jól optimalizált, felszerelt és müködtetett rendszered + éjjeli tárolókapacitásod, akkor talán mentesülsz a multik (állam, befektetök, Norvégok stb) profitjától, amit lölöke, viktorka a zadózókon hajt be. És ha még futtya vilanyautokára, villamos szigetüzemre, akkor talán minimalizálhatód a profit sarcát.
Messzire gurult a gyógyszered.
ha jól kiveszem akkor ez csak a lakosság villamos fogyasztását látja el, de mi a helyzet az e-kocsikkal, feltételezem, hogy azoknak egy külön energia töltés láncot építenek ki- folyamatba van.. és mikor utóbbi majd teljesen készen lesz akkor fog idővel emelkedni a díj.....mennyi különbség van most az e-kocsi töltése és a benzin ára fogyasztás téren, hogy értelme van ennek a eco rendszer fejlesztésnek?
Mármint adónkból felhúzzák a napelem parkot ami most 5-ödébe kerül majd eladják nekünk 70-200ft/kwh áron az áramot. Az szerintem is jó üzlet.
1-2 év kérdése és lesz lehetőség napon belül dinamikusan változó áron vételezni az áramot lakossági felhasználóként is. Amikor süt a nap, olcsóbb lesz, esti csúcsidőben pedig drágább. Egyszerűbb így ösztönözni az embereket a fogyasztásuk időbeli eltolására (amit lehet), mint erre is feleslegesen tárolókapacitást létesíteni. A bojler/medence fűtéstől az épületek elektromos/hőszivattyús fűtésén át az elektromos autó töltésig rengeteg olyan nagy energiaigényű felhasználás van, amit lehet a napos órákra időzíteni.
Szia Csaba! 12:20-nál víztelenítik a tengervizet :) Nagyon klassz, hogy láthatunk ilyen nagy naperőműveket! :)
Majd felhordják a sót a hegyre.
😂
Hány álmatlan éjszakát okoztál te a kardoskútiaknak? És Jólvanezígy? :D
Évek óta mondják, hogy spórolni, oké, én spórra álltam át, azt gondoltam, hogy havi 1100 forintnyi áramot fogyasztok, nem érdemes napelemeket tetetnem. Aztán a NAGY SZEMÉTLÁDA kitalálta, hogy ez nem kóser és felemelte a ,,rendszerhasználati díjat''- így fizetek összesen 6750 forintot! Eszem megáll! Meddig tűr a nép?
És hol termesztenek élelmiszert ha mindenhol ezek lesznek? A háztetőkön????
Ez a temérdek napelem panel alatt legalább legelő lenne vagy valami...
Ja,legtöbbször benzines fűkaszával vágják a füvet a napelemek alatt. Nagyon ritkán birkákkal.
Minek kísérletezni egy ilyen kis, szegény országban, amikor már a nyugat tudja mire használni több éve+! Megint a kíváltságosok játékszere a közpénz milliárdos beruházások.Nem az átlag fogha használni a Hidrogén hajtású autókat. Minek dósítani azt a 270 Ft-os gáz? Ja azért 750 Ft/m3!
Egyébként nem lenne jobb, ha minden magyar háztartáson napelem lenne? Kicsit költői a kérdés, de azért érdekelne, hogy miért jobb hatalmas napelemparkokat létrehozni, hogyha az energiát meglehetne termelni a háztetőkön is?(Nyílván szükség van ezekre is, mivel a töltőhálózatoknak, az iparnak továbbra is szüksége van áramra stbstb, de at átlagembernek tökmindegy, hogy most neki szénből vagy napelemből jön az árama, mivel ugyan úgy fizetnie kell érte, amin megint lehet nyerészkedni...) Félreértések elkerülése végett nem kötekedni szeretnék, csak már ennyi év után nem hiszem el, hogy az átlagembernek ettől annyival jobb lesz! Nyílván számít a környezet(sőt nekem nagyon is), de amíg családok leszigetelni nem tudják a házukat, addig nem hiszem, hogy ők annak örülnek, hogy végre nem szénből, hanem napból kapom az energiát.
Ha minden házon lenne napelem és mindenki magának termelné meg, amit neki kell, miből élnének meg az erőművek meg az átviteli szolgáltató? :)
@@tamasdenem7892 Csak ezzel az a bajom, mint mondjuk Elon Musk kijelentésével. Nem pontos idézet: "Ha végre sikerül kifejleszteniük a humanoid robotokat, akkor az azért lesz jobb az emberiségnek, mert nem kell majd annyit dolgozni az embereknek" Ez egyenesen arányos akkor azzal gondolom, hogy Jani bácsi eddig dolgozott 50 vagy néha akár 60 órát is egy héten a jó fizetés miatt, de így, hogy Alfa robot megcsinálja helyette jobban a fél műszakot, így neki nem kell annyit dolgoznia és még Alfa bérét is megkapja nem? Tehát ez a sok hülye körítés csak szemléltetés gyanánt lett volna. Valamikor 30 forintért adtak 1 kWh áramot, de ha megy a korszerűsítés és minél több napelem lesz, akkor elfogunk tudni jutni oda, hogy rengeteg energiát leszünk képesek kapni napenergiából, amit nyílván kikell termelni a beruházásból, de majd tudják adni 10forintért az 1 kWh-t? És kész nem?(nyílván nem) Egy szolgáltató sem fogja ezért kevesebbért adni az áramot. Míg ha spórolsz pár évet + a videóban elhangzott fejlődés, akkor már lehet mindenkinek megfog adatni a napelem a háztetőn és akkor előjön megint az hogy nincs rá felkészítve a magyar hálózat. Szándékosan?(Nem szeretem ezen összeesküvéseket, de nyílván az embereknek az a jobb, ha maguknak megtudják termelni az áramot szerintem) Szaldó megszüntetése?
@@tcfs Igen, erre vonatkozott a kommentem röviden, tömören :D
Eddig sem szénből jött az energia nagyrésze. Inkább az atomenergiával, fúzióserőművekkel kellene összevetni.
@@homloklebenyterapia9790 Azért szenet írtam, meg az a "legkárosabb" és esetenként, amikor nincs elég napsütés, akkor azzal termelik után a rendszert. Egyébként teljesmértékben egyetértek a napelemekkel, mert szerintem is erre van szükség, csak bárcsak azt látnánk, hogy az emberek maguknak letudják telepíteni házuk tetejére.
Annyira sok volt a szám, hogy Csaba még te is eltévesztetted.
A szoftveres, úgymond programozott töltésekkel lehetne a fölösleges energia egy részét felhasználni 😊
Homok akkumulátor. 500-1000 Celsius fokot képesek benne tárolni hónapokon keresztül. Finnek. A felesleget télen el lehet használni. ❤
Szia, milyen típusú a napszemüveged? Köszi!
Nagyon jók a videóid. Esetleg a zenéket amiket a videóidban használsz egy műsorlistába össze tudnád gyűjteni?
A zenelista engem is erdekelne!
Csak nekem tűnik úgy hogy az iparilag ,nagyüzemileg előállított élelmiszaron nem pörögnek ilyen videók...lassan az energiára nagyobb szükség van mint az egészségre?
Batyamat most mutottek daganattal. O valoszinuleg tuleli.
Anyam baratnoje gyogyithatatlan.
Kollegam felesege gyogyithatatlan.
Aposomat 10 eve vitte el.
Masik kollegam mar tobb mint fel eve tappenzen, rakkal mutottek ot is, rehabon van,talan mostanaban kezd dolgozni.
Most akkor mirol is beszelunk....🙄😬🤢🫤😟
A markazi puffer "vízerőműről" van infód?
A napelem energiatárolás télre komboval az a helyzet hogy a mérsékelt égövön nagyon durván saccolva 40-60%-os kapacitáskiesés lesz valahol a rendszerben. Ha a napelemeket téli idöszakra optimalizálod akkor nyáron lesz sok. Ezt vagy elpazarlod vagy hidrogént csinálsz belöle. Ha erre építesz egy hidrogén üzemet akkor az fog állni oktobertöl márciusig. Ez üzletileg senkinek sem éri meg. Ezért telepítik a legnagyobb parkokat a sivatagokba. És igen békén hagyhatnák a termöföldjeinket. Ott vannak a parkolok meg az üzemek tetöi.
Az akkumlátorok mai áraival meg a jelenlegi áramárakkal az én itthoni akkum olyan 1500 ciklus alatt térül meg. Ha nyárról télre akarsz energiát tárolni az évi 1db cikus. Tehát vagy az áram árát kell megszázszorozni vagy az akkuk árát az 1%-ára csökkenteni. Ezek közül mindegyik szinte lehetetlen.
Pontosan ezek ameg nem térülö dolgok miatt nem épült ki az elmult 40 évben a zöld energia. Ne higgyük hogy csak most jutott az energetikusok eszébe a napelem az akku meg a hidrogén. Ezeket már számolgatták 30 éve is.
Helló!
Barom jó a napszemüveged! Írd meg lszi a márkát/típust.
Köszi szépen!
Bárcsak addigra nem ilyen drákói kormány lenne a döntéshozó😏
Régen a vallás volt ami a fejlődést gátolta, most a pedig az érdekek és a pénz. Annak örülök, hogy ebbe is meglátták már a rengeteg zsetont az emberek és rájöttek hogy a nap az új olaj. Talán végre megint sikerül előrébb lépni kicsit, hogy ne pusztítsuk ki magunkat és velünk együtt az életet... Azért az vicces, hogy kint is annyi egy ilyen telep mint magyarországon, mert valahogy a bérek nem indokolják... persze mivel EU-s pénz van benne, így érthető (kellett az új ladikra), de akkor is..
A vallás gátolta a fejlődés? Melyik vallás? Hány pap és szerzetes is volt anno tudós, kutató, feltaláló?
@@ubul8616 Elég sok eset volt, ha valaki ellent vagy mást mondott mint amit az egyház állított, akkor az Istenkáromlónak/eretnek-nek lett bélyegezve és kivégezték nyilvánosan. Tanulni is csak azt lehetett amit ők mondtak. Biztosan voltak olyanok is akik tudósok vagy feltalálók voltak, de kizárólag ők lehettek azok. Ez pedig eléggé a fejlődés ellen van.
@@gyozolohonyai9721 Időnként összekeveredtek a tudományos viták és a hit viták. Ebben hibázott sok mindenki. De ettől még nem igaz, hogy az Egyház üldözte volna a tudományt.
Giordano Bruno @@ubul8616
Erdemes lenne ugy kifejezni hogy megawatt per orszgos fogasztas vagy szukseglet mert igy dobalozni a megawattokkal nem mond nekem semmit es masnak se sokat.
Az lenne jo szerintem ha lefednenk az egesz foldet napelemekkel alatta meg mondjuk arra hasznalnank az aramot amire kell , oxigengyartas, klima , vilagitas hutok a hideg sornek stb
Bizonyàra az Ozora fesztivàlt követôen kèszült a video (egy része)
Nem vagyok a napenergia ellen, de arra azért kíváncsi lennék, hogy a 25 éves életciklusuk után hová fogják tenni azt a pár panelt.. Kb 1 gigawattnyi napelempanel egymásra rakva kiad egy 70 km magas tornyot! És az akkumulátorok? Max 10 év az élettartama. Hova lesz téve az a pár tízmillió autó akkumulátor/év/Európa? Hogy világszerte ne is beszéljünk arról az inkább párszázmillióról...😬
Újrahasznosítják, a napelmeknél 100%, az autóakkuknál is 90% feletti az újrafeldogozhatóság, mit gondoltál, elpárolog a lítium, a kobalt, vagy a szilícium? Az autóakkuk életartama inkább 20 év, 10 év után csak a teljes tölthetőségük esik 80-90%-ra
@@pajeszgyula Az elmúlt évtizedekből én nem erre következtetek. De neked legyen igazad! Tudnál nekem olyan autót ajánlani aminek az akksijara 20 év garanciát vállalnak? És egy linknek is örülnék ahol bemutatják a napelemek 100%-os ujrahasznositasat. (mindezt úgy, hogy az rentábilis)
@@pajeszgyula Kicsit olyan ez mint a műanyagok újrahasznosíthatósága. Jól hangzik, de a 100% meg 90% az csak édes álom marad. A "Az autóakkuk életartama inkább 20 év, 10 év után csak a teljes tölthetőségük esik 80-90%-ra" erről kérdezzük már meg a Nissan Leaf első generációs autók akksijait.
@@kommentelek. Éves szinten sok millió tonna veszélyes hulladék ujrahasznositasa nem kis kihívás, főleg úgy, hogy azt megerje, és ne az óceánok mélyén (és még sok más helyen) kössenek ki! És amúgy az is eléggé elszomoritó, hogy ezeknek az alapanyagoknak a nagy részét afrikai gyerekek banyasszak ki?😬(de ez már egy másik téma) A Lexus hibrid sem áll sokkal jobban. Max 7 év, és kuka.. No és mennyit fog érni egy 9 éves elektromos autó, aminek már gatya az akksija? Mennyibe fog kerülni egy új akksi?
Na ilyen kérdéseket nem lehet feltenni Mogyorosinak, Horváth Andrásnak és senki másnak akik az "érem másik oldalat" elhallgatva nyomják a fizetett promóciót!
Kínai cégnek hozhat hasznot a 220 hektár termőföldön épült napelempark.
Nem értem miért nem az állam telepíti a napelemeket.Övé lenne a haszon.
Ilyenkor jön a kérdés, hogy a terület amit elfoglal azt jobban is lehetne hasznosítani. Rengeteg az ipari létesítmény, épület és szabad ki nem használt beton/tető... Lehet azokra felhelyezve kicsinyíteni az ökológiai lábnyomot. A másik része a napelem élettartam vége és az utána való kezelése, mert jelenleg legjobb tudmoásom szerint veszélyes hulladék és nem újrahasznosítható. Ha jól emlékszem egy régebbi pár éves adásban a Kanári adásban (vagy valami más szigetes cucc) volt róla szó, hogy próbálnak újrahasznosítható panelt előállítani.
Ez full demagógia, nem véletlen, hogy a földterületeket nem csak területben mérik, hanem aranykoronában is. Ez utóbbi egy minőségi mérőszám, az előbbi tisztán mennyiségi. És ez erősen látszik a terület árán is. Nézzenek oda, szabályoz a piac.
13:17 ja. Csak az elektrolizissel kb 40% os hatasfokkal taroljak az energiat.
Hány álmatlan éjszakát okoztál a Kardoskútiaknak mi? 😄
Ez az egész egy számok hajigálása. az nem igazán hangzik el , hogy ennek mi a környezeti hatása. Egy napelempark rettenetes nagy területet vesz el , sokszor ez termőtetrület. Nem bocsát ki CO2-t , n a és akkor mi van? A növények is sok széndioxidot kötnek meg , ami a legtöbb esetben nincs közölve és nem is nagyon számolnak vele. Nem kéne ennyire össze-vissza csapongani , hanem konkrétan közölni dolgokat!
Azok a nénik mit csináltak ott az út szélén? :D amúgy nagyon jó videó lett ez is :)
nagyon jó a technológiai fejlődés, csak az a probléma vele hogy előre menekülünk vele...az energia szükségletünk állandóan csak nő, a népesség szintén nő, ez fenntarthatatlan akármivel próbáljuk megoldani, magunk előtt görgetjük a katasztrófát. inkább csökkenteni kéne az energia igényt, és a fogyasztói társadalomból átállni egy természetesebb rendszerre, de amíg az a bizonyos 1% akik irányítanak csak a saját életükkel foglalkoznak, ezekkel a látszat intézkedésekkel kell beérni
A covid alatt kipróbáltuk, hogy mi van, ha pár százalékkal csökkentjük a fogyasztást. Tömegtüntetések, zavargások, válságok lettek belőle.
@@laszlopapp1269pl ezért KELL pusztulni sokaknak vagy teljes kontroll alatt tartani az emberiséget, úton van a megoldás 😉 mert 90% nem HAJLANDÓ kontrollálni magát, hiszen Isten nélküli SZABADSÁG van, ami emberi jog már a Biblia első oldalain. "ekkor megnyílt mindkettőjük szeme" és azóta megy az őrület a Földön. Az emberi korlátolt agy és öntudat. Hova is jutottunk?
Igen ehhez csak szegénységbe kell taszítani a nyugati világot a többit meg szegénységben tartani.
Költözzön mindenki vissza a jurtákba és máris csökken az energiafelhasználás.
Ki vállalja be ezt…?
Ki miröl mondana le emiatt?
Magyarázd meg az afrikaiaknak meg az indiaiaknak, hogy az teljesen rendben van ahogy ök élnek és nem kell vágyniuk a jobb életkörülményekre…
@@bgjfhfkyg nem kell bevállalni, de a természet és fizikai határok majd ránk kényszeríti, vagyis ki tudja, lehet 50-100-200 év múlva lesz csak, de ez a rendszer akárhogy nézzük fenntarthatatlan.
Amúgy sokkal normálisabb lenne ha mindenki azonos jurta körülmények között élne, mint most hogy afrikaiak százai fulladnak meg a tengerben, hogy jobb életet élhessen, vagy éppen a nyugati vállalatok apró pénzért dolgoztatja ezeket a népeket a nyugati jólétért cserébe...
@@laszlopapp1269És megemelkedett születésszám.
Víztelenítik a tengervizet ? :) ez valami új technológia ;)
@@tamasdenem7892 tudjuk, költői kérdés volt...
Csaba, eme videó leforgatásához szükséges utazást remélem elektromos autóval vitted véghez! Nem ám több száz kg CO² termeltél és eregettél a levegőbe. 😉😎🍷
tetszett :)
130 milliárd “euró”helyett nem forint akart lenni? Vagy forintak megfelelő euró?
Forint.
11:45 - nél tér rá az energiatárolás kérdésére!
Lehet kerdezték már, de tuti 130mrd euro volt az az olasz park?
Helykihasználás nem a legjobb, ugyanis ezeket másra pl mezőgazdaságra is lehetne hasznalni.
"Karbantartást nem igényel"
Dehogynem, takarítani is kell olykor és vannak meghibásodó elemek.
Lesz majd olyan videó, hogy részletesen bemutatod a gopro hero 11-t???
Ahogy tudom azért tisztán kell tartani a napelemeket szóval azért nem teljesen gondozásmentes... Melyik a hatékonyabb egy akuumlátor vagy ez a vízfelpumpálós megoldás???
Szia! Én most Ordasi Gábor egyik videóját ajánlanám.
A számításai (utánajárása alapján) a hatásfok az akku és szivattyús tároló esetén is 80%. ua-cam.com/video/Rdl_2nW823Y/v-deo.html
Költség alapján a pumpás jobb, energiasűrűség alapján rosszabb (vagyis jóval nagyobb hely kell a megvalósításához).
Érdekes összehasonlítás hogy (két) egyköbméteres (1000L) tároló felhasználásával épített pumpás megoldással 4 darab AA elem (akku) váltható ki (aminek ugye jóval kisebb a helyigénye.)
ua-cam.com/video/Rdl_2nW823Y/v-deo.html
@@Thomas_AAnderson Hah Köszi...szuper info...igen gondolja az ember hogy a pumpáshoz sokkal több hely kell azzal csak nagyban értelmes gondolom, meg az aksi azért degredálódik ődővel...bár egy ilyen pumpás cuccot is karban kell tartani....
Az utóbbi 1-2 év napelemek körüli cirkusza tökéletesen bemutatja, hogy mennyire működik ez az ország valójában.
kihasználtsági fok mekkora? Régen mintha 25% már nagyon jónak számított volna? Amúgy ivóvízzel mossák a paneleket?
Hiba 3:06 nál. Csaba, összekeverted az Eurót a Forinttal
⛔
⛔Ha 10...11 éves távlatról beszélünk, akkor az infláció mértékét is bele kell számolni !
⛔Így viszont nem 5-szörös árcsökkenésről van szó, hanem 7-szeresről :)
⛔
Szia Csaba !
Mi van az időjárással ?
Jégeső milyen kárt tesz ?
Ezzel számolnak ?
Üdv
Imre
Jégesőt is kibírja
ua-cam.com/video/-VzTANHUru8/v-deo.html
Szia Nagyon jok a zenék a videoid alatt profi Munka! :)
Meg a sminkje is jó volt.
Amúgy tele volt fölösleges infokkal , de jót szórakoztunk rajta.
Gondolom a Madonnás véleményt osztod , mindegy mit csak beszéljenek rólad.
Olyan vagy mint a handras , csinál egy videót, amiben több/kevesebb csacskaság van , de ő legalább beviszi csini csajszikat .
Szerintem nem bűn tanulni a profibb előadó művész kollégáktól.
Mezőcsáton 250 mw os van.5x50mw van egy helyen
Most megy a lecsóba....MVM!!!
Valaki nézzen már egy éves átlag hőmérséklet változást egy ilyen park körül. Pszt. Meleg lesz... Nagyon.
Készüljetek mert érkezik a havi szaldó elszámolás mindenkinek!! Vityőék éhesek.
Szuper videó. Azért lenne kérdésem. A hálózati feszültség otthon ~230 V, a nagyfeszültségű vezetékek többsége 400 kV, a frekvencia 50 Hz. Utóbbit egészen pontosan hogy biztosítják állandóan ezen az értéken? Nem a házi inverterre gondolok, hanem a gerinchálózatra. Megoldható ez ekkora szolárfarmokon?
Transzformátor az 1870-80 as években, nem kevés Magyar közreműködéssel kifejlesztett eszköz, tökéletesen megoldja a feladatot.
@ Akkor szerinted miért szüntették be a "kistermelőktől" az áram átvételét ?
@@-sila- Bocsi, de a kérdésfelvetésedet sem értem. Mi köze a fenti kérdéshez a törpeerőműves áramtermelésnek? A kérdés az volt, hogy megoldható-e, és hogyan a naperőmű parki "kisfeszültségű" áramforrások hozzá illesztése a nagyfeszültségű gerinchálózathoz. Mivel a többi áramtermelő egység sem 400kV-os áramot állít elő, sőt még csak nem is egységes, érts eltérő feszültségen állít elő áramot, ezért nyilván már korábban megoldották ezt a problémát. Így hát ez, ilyen formán, nyilván már nem is probléma. A hálózati szinuszos frekvenciával kapcsolatos kérdések is jellemzően a forgó mozgást végző áramtermelő egységeknél jelentkező probléma és nem a félvezetős technologián alapuló megoldásoknál, mivel ott nem jelentkezik a tehetetlenségi nyomaték problémaköre. Remélem érthetően megvilágítottam, hogy miért értelmetlen az a felvetésed, hogy bármi köze lenne az általad említett intézkedésnek a fizikához vagy az áramtermelés módjához. Sokkal inkább politikai álcába bujtatott gazdasági probléma az általad felvetett kérdés.
@ A nagyfeszültségűre is transzformálják az áramot nem ? Tehát megoldható. Én arra reagáltam, hogy a kistermelők áramát nem vették át, és leszabályozták, mert nem volt képes a hálózat fogadni a nagy mennyiségű betáplálást. Nem az az elsődleges, hogy mindenhol már napelemek lesznek, hanem hogy a hálózat képes -e fogadni a termelést. A transzformálást már rég kitalálták, nem azon fog múlni.
@@-sila- Nagy a zavar. Az áram iránya a potenciál különbségen múlik. Az áram nem a termelőtől folyik a fogyasztóhoz, hanem a magasabb potenciáltól az alacsonyabb fele. Ha az utcádba van 10 fogyasztó, egyenként 10A folyamatos fogyasztással egy betáplálással, akkor a betáplálásnál az egyéb tényezőket elhanyagolva 100A fog folyni és a hálózat egyetlen pontján sem lesz ez az érték magasabb. Ha az utcába telepítek még 5 áramforrást hol lesz ez az érték magasabb, ha semmi máson nem változtatok? Ha az inverter eléri a maximális kimenő feszültséget vagy egy bizonyos értéknél jobban eltér a szinusz fázisa a beállított értéktől egyszerűen lekapcsol, ebben az esetben a többi fogyasztó a már korábban is őt kiszolgáló hálózatból kapja az áramot. Mi az a pont ami miatt nem lehet több áramforrást bekapcsolni a hálózatba? Persze a szerződéses gazdasági érdeken túl. Az csak egy Bullshit, hogy a hálózat nem képes fogadni az "áramot". Ez csak úgy lehet igaz, ha azt feltételezzük, hogy a kiserőműben megtermelt áramot a hálózati elosztó vállalat nem képes külföldre értékesíteni, vagy-és a külföldről behozott áramot kisseb mennyiségben tudja a magyar fogyasztók fele értékesíteni. Így már talán érthetőbb, hogy mi a korlátozás oka.
Kaposvári naperőműpark kínai beruházás, és kínaiak kezében van ők adják el a városnak az áramot, így nem sokat ér, termőföld is oda és még nekünk kell fizetni az áramért is. :'D
eddig meg mondjuk az oroszoknak fizettünk azért a gázért, amiből megtermeltük ezt az áramot.
@@qwas207 semmi politikai mondandója nem volt annak amit leírtam, hogy kínai vagy orosz. Az már inkább szégyen hogy az önkormányzat a saját területét eladja bagóért és a rajta telepített napelemekből piaci áron kapja vissza áramot. Egy ilyen beruházást magának is megcsinálhatna, hogy gazdaságos legyen, de nálunk nem így megy sajnos.
12:15 Víztelenítik a tengervizet? Azt hogy csinálják? :D
Nem sotalanitjak?
@@eviromankovics9179 De igen. A sótalanított vizet pumpálják fel a tározókba. Ezt nyilván Csaba is tudja csak eltévesztette. :) Meglepett, hogy vágás közben sem vette észre, ezeket utólag szokta feliratozni, amikor észreveszi, hogy rosszul mondta a nagy kapkodásban. :)
VRFB energiatárolókról esetleg ha készítenél egy kiegészszítő tartalmat ;)
Szeretem Csabát és az Ő őszinte videóit. De elékreztem 0.57 ig amikor NERG*Ci meg lett említve így köszönöm le is lett állítva a videó.
Még valaki azzal vádolna, nem Csabát gondolom ezentúl valamiféle kormányközeli vloggernek, csak szimplán a kormány által működtetett és (vagy) szponzorált videót nem kívánok nézni.
már tavaly is az lett mondva, hogy nem tudjuk tárolni. még jó, hogy jön Paks 2 meg az akkumulátor gyárak...
Oké, de miért nem elektromos autóval mentél miért benzinessel?
a videót nem láttam, de a TIATIA sálról van benne szó????????
Valaki leírná nekem, hogy az elmúlt 10 évben kb. mennyivel növekedett a légköri CO mértéke ?
5,5%
@@domjantt6 Honnan van ez az adat ?
@@tamasdenem7892
🤣 Konkrétan ott van a CO2 kibocsáltás a linken, amit küldtem. Egy nagy ábra, most 410 pm, 2013 az ábrán az pont 390-re mutat, tehát 20 ppm körülbelül 5 százalék.
@@peterivan9187 Akkor nézz meg kérlek egy tudományos oldalt, ahol leírják a föld légkörének összetételét. A föld légkörének a CO tartalma 0.041 ezrelék, és nem változik. Akkor hogy is van ez ? Mindent a CO-ra fognak ? Miért is ? Linket meg valószínűleg nem lehet beszúrni, mert nem látszik. Mikor egy klímakutatót megkérdeznek erről akkor csak hebeg-habog. Aztán szóba hozzák a vízpárát, akkor meg ferdít. Szóval ennyit a klíma megmentéséről. A CO kvóta sok milliárdos biznisz.
2:59 - 130.000.000.000 EUR... biztos ez? Nem csak millió EUR, vagy Ft lett volna?
A 130 milliárd EUR 2010-ben igencsak combos összeg... 😮
Biztos hogy forint, mert utána a következőt már jól mondja. :)
Válasz a videó kèrdèsère igen egyre nagyobak a panelok igen egyre tőbet lehet termelni ès nem ithon nem lett olcsób sőt az elmult 5 èvben a dublájára ha nem a 3x szorosára emelkedett az ára
Pécsett is van 6 éve csak nem használjak. Olyan mint a lombkorona sétány van de minek ?
Az biztos, hogy 0 a karbantartas igeny? Mi van a jegesovel? Nalunk az is szokott lenni.
3:00 130 milliárd forint ahogy kivettem
Zsákutca ez akráhogy is nézzük.
3:00 - 130 milliárd euró? Nem forintra gondoltál?
Ja, és 5'19"-nél a néni mire vár?
5:19 - nek kell írni és kattintható
14:43 azert tiltottatok be,igaz? Marmint a visszataplalast.
Ez abszolút nem arról beszélt ami a videó címe :D
Mi a közös az Olasz és a Magyar meg a Spanyol vonalban? És az elméleti tudás is hiányos. Összecsapott csinálok valamit videó.
A te elméleti tudásod nem éri el egy alsó tagozatosét. Mióta írjuk nagybetűvel a mellékneveket?