László Attila koncert (2020.02.01 - Százhalombatta, HalomTV)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 22 лют 2020
  • László Attila, az énekes-zongorista ifjú zenész immár évek óta visszalátogat Százhalombattára, ahol hagyományosan teltházas koncertet ad a Szent István templomban. Idén azonban a szokásosnál is többen voltak, a nézőtér zsúfolásig megtelt: a szervezőknek nem kis gondot okozott a fellelhető pótszékek és padok beállítása. Sok későn érkezőnek mégis csak állóhely jutott, de végül ők sem bánkódtak, hiszen ez a csodálatos előadás felejthetetlen élmény marad mindenki számára. Az esemény megnyitásaként a szervező (Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület) nevében Illéssy Mátyás plébános atya köszöntötte Attilát, majd kezdetét vette a várva várt előadás. Az idei gazdag újévi program ismert hazai- és világslágerekből, valamint saját szerzeményeiből került válogatásra, kizárólag a százhalombattai közönségnek, erre a február eleji, tavaszias szombat estére. A fiatalember rajongóit - rendkívüli énekhangja mellett - kiváló zongorajátékával is megörvendeztette, akik dalról dalra megtapasztalhatták, hogy Attila ugyan minden évben egyre kiforrottabb előadóművész, de megmaradt annak a kedves és közvetlen fiatalembernek, aki annak idején 14 évesen megnyerte a Csillag születik vetélkedőt. A nézők végül hálás szeretettel, felállva tapsolták vissza őt a koncert végén. Mátyás atya gratulációja után a szokásos rajongói találkozó - közös fotózás és autogram osztás - következett.
    -------------
    Az előadást a Halom Televízió rögzítette (www.halomtv.hu), köszönet nekik a szép felvételért!
    Fénytechnika: Kedves Patrik
    Élő koncert hangtechnika, hangfelvétel, utómunkák: Pallagi László
    Szervezés, segítők: Pallaginé Lenkei Andrea, Németh András, Pallagi Bence

КОМЕНТАРІ • 60

  • @daniellaszlonenagy7245
    @daniellaszlonenagy7245 3 роки тому +6

    Attila minden előadása fantasztikus, óriási tehetség, hordozza a Teremtő a tenyerén egész életében!

  • @szabolcsnaghy5315
    @szabolcsnaghy5315 3 роки тому +3

    Elkèpesztő....szavakat nem talàlok milyen fantasztikus vagy Attila

  • @juditherman3385
    @juditherman3385 9 місяців тому

    Imádom

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 4 роки тому +6

    Attila te nemzeti kincsünk,még a világhírű Andre Rieu szimfonikus zenekarának szólistáján is túlteszel a "rózsa" eléneklésével ! Csodásan átélve adod elő ! Köszönet érte ,sok szép percet szerzel,és köszönet Istennek teérted !!

  • @teritipei
    @teritipei 2 роки тому +1

    Gratulálok Laszlo Attila a csodálatos szép dalajid ért!!!

  • @tordaimagdalena2520
    @tordaimagdalena2520 3 роки тому +3

    Gyönyöru ROMAI katolikusegyhazi enek köszönöm szèpen !💛💚💙

  • @agiklatyik3685
    @agiklatyik3685 3 роки тому +3

    No én még ilyet életemben nem láttam! Ez maga volt a csoda! Több szempontból! erre most nem térnék ki, mert az egész adást csak élvezni tudtam! Isten áldjon Attila!!!

  • @tordaimagdalena2520
    @tordaimagdalena2520 3 роки тому +2

    CSODALATOS hangod van a dall gyönyörù ķöszönöm szépen !

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 4 роки тому +13

    Attila te drága !Hogy te milyen lelki örömet szerzel dalaiddal ,előadásoddal ,átélt arcoddal ,azt csak az tudja aki a lelkekbe lát.Köszönöm a létedet,a tehetségedet,a Teremtőnek, és nem utolsóként szüleidnek....Köszönöm a kitartásodat !!

  • @gunterkalkbrenner4033
    @gunterkalkbrenner4033 4 роки тому +14

    A szüleidnek köszönöm ,hogy egy lsten angyalat adta e vilagra mindennyunk szamara .

  • @mihalynekovacs1230
    @mihalynekovacs1230 2 роки тому +1

    Gyönyörű, tiszta férfias hang, érthető szöveg.Gratulálok!!

  • @user-oo8xb4cx4g
    @user-oo8xb4cx4g 3 місяці тому

    Ó attila ez gyónyórú dal csodálatos a hangod isteni tehetséges vagy

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 3 роки тому +2

    Attila ez maga a Csoda Gratulálok!

  • @magdolnasandor9589
    @magdolnasandor9589 4 роки тому +8

    Gyönyörű ember gyönyörű hanggal tiszta csodás lélek, bármi is történne soha ne hagyd abba az éneklést. Köszönet ezért a feltöltésért, mindig boldogító hallgatni téged.

  • @rozaliakisnelorinc336
    @rozaliakisnelorinc336 6 місяців тому +1

    Köszönöm szépen ezt a gyönyörű előadást Atillának! Az Isten segítse a munkádat, További sok sikert kívánok!!

  • @julikabiharine2707
    @julikabiharine2707 3 роки тому +1

    Lelket érintő az énekhangot Attila! Köszönjük szépen! Isten ÁLDÁSA kísérjen!

  • @papplia1
    @papplia1 4 роки тому +5

    Csak hallgatom... csak hallgatom csodálatos.

  • @micsku1
    @micsku1 4 роки тому +16

    Sajnos személyesen nem tudtam ott lenni-köszönöm HalomTV...ha egy szóval kéne jellemeznem Attilát,csak egy szóval tudnám TISZTASÁG-nem rontotta meg ez a gyalázatos mocskos világ..

  • @tordaimagdalena2849
    @tordaimagdalena2849 2 роки тому +1

    Dicsêrtessék a Jézus Krisztus 💛👏☘️ Gratulálok

  • @mariapapp5785
    @mariapapp5785 4 роки тому +8

    Mikor elindultál a "nagy,s úgy látszott,talán bizonytalan út"ra,követtelek,s imádkoztam Érted, nem szabad elveszni egy ilyen,nem mindennapi hangnak,s a Léleknek sem! Az imám meghallgatott.Köszönöm a Mindenhatónak ! Légy boldog abban és azzal amilyen Útat választottál magadnak ! Gratulálok,és áldjon Isten ! Mária

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 4 роки тому +9

    Ez a TV valóban pazar felvételekkel örvendeztette meg a TV nézőközönségét,amit hálásan köszönünk !

  • @elzafulop8516
    @elzafulop8516 4 роки тому +4

    Gyönyörū ♥️♥️ super 💋💋💋igy tovàbb

  • @mariasandorova6101
    @mariasandorova6101 Рік тому

    Nagyon szép hangod van Atilla. Ez Isten ajándéka. Sokáig énekelj még a kôzônségnek erôben egészségben❤️❤️❤️

  • @ilonahegedus1035
    @ilonahegedus1035 2 роки тому +1

    Hálásan köszönöm a csodálatos koncertet Attilának, a szervezőknek, a Halom TV-nek!

  • @akosnezsoter9849
    @akosnezsoter9849 2 роки тому +1

    Felejthetetlenül szép előadásban részesítette Attila a jelenlévőket és mindazokat akik meghallgathatják ezt a felvételt.Köszönjük a közzétételt!😃😍

  • @user-oo8xb4cx4g
    @user-oo8xb4cx4g 6 місяців тому

    Irén szókéné isteni szép dal ez a hang isteni attila megkónnyezlek nagyon tehetséges nagy művész vagy isten vigyázzon rád kószónom neked

  • @piroskaposztos4314
    @piroskaposztos4314 4 роки тому +2

    Attila te egy Isteni csoda vagy:)csak igy tovább!!!!

  • @janosnemarton2531
    @janosnemarton2531 2 роки тому +1

    Csodálatos volt a koncert! Nagy élmény volt végignézni!

  • @e.h.7485
    @e.h.7485 2 роки тому

    Hatalmas tehetség vagy örülök hogy halhatam isten áldás vagy nekünk ♥️😊😇egy angyal vagy😊♥️♥️

  • @cosakosamadalina6544
    @cosakosamadalina6544 Рік тому

    Isten Áldjon kedves Attila!

  • @zsuzsannakakuszi5045
    @zsuzsannakakuszi5045 4 роки тому +21

    Köszönet a Halom TV-nek,ki lehetőve tette,hogy ezt a csodalatos koncertet meghallgassam. Attila csodas volt,mint mindig. Köszönöm.

    • @anikofarkas7756
      @anikofarkas7756 3 роки тому

      Üdvözlöm s tiszta szívemből Kérem a teremtő jó Istent ,hogy sok sikerre legyen az életbe ,s nem utolsó sorba . A szerető családjának szüleinek ,hiszen , Őket sr szabad ki felejteni ,, Nekem is van egy fiam aki valamikór gitározott , !!!! S koncertezet . Most két kisleányka Édesapja , még egyszer sok ,sok sikert ,kívánok

    • @klarapal2468
      @klarapal2468 6 місяців тому +1

      Nagyon boldog vagyok,hogy az Isten ilyen gyönyörű hanggal áldotta meg,!
      Neki van sok Színháza, ahol énekeihet,az a Templom!Gratulálok
      Hogy ilyen egyszerű és nagyszerű!
      Csak így tovább!

  • @arpadorban1678
    @arpadorban1678 4 роки тому +3

    Jó a hangja,van benne lélek és szenvedély .Nagy jövő áll köszönöm hogy élvezhettem az előadást

  • @juliafuczaine1064
    @juliafuczaine1064 3 роки тому +1

    Köszönöm szépen, gyönyörű volt a koncert! Köszönöm Attila!

  • @edithkovacs2534
    @edithkovacs2534 Рік тому

    Gyonyoru volt Attila. Nagyon is jo mennek a Angol számok.
    Nagyon élvezem minden szamodat. Vid tovább. Sok sok szeretettel

  • @Agiszilvi1214
    @Agiszilvi1214 3 роки тому +2

    Kedves Attila, a UA-cam-on derítettem föl Önt és azóta nap mint nap örömmel hallgatom különleges hangját, amely szívélyességgével párosan érínti meg magyar szívemet a távólban. Imádom hallgatni, ahogy beszéli a magyar nyelvünket. A Jóisten áldása legyen Önnel és kedveseivel örökös örökké.

  • @szegoattila3706
    @szegoattila3706 4 роки тому +12

    Csodálatos, felemelő érzés volt Attila koncertjét látni, hallani. Köszönöm a Halom Tv-nek a felvételt és gratulálok Attilának a rendkívül Színvonalas előadásához!

  • @editandrealazar662
    @editandrealazar662 3 роки тому +1

    Nagyon szép minden dal!

  • @Gizella2010
    @Gizella2010 4 роки тому +12

    Csodálatos !! Köszönöm !! Tüneményes vagy a mondókáiddal együtt, soha ne hagyj fel velük !! 🌹❤️🌹❤️🌹

  • @paquitacostapauli8420
    @paquitacostapauli8420 4 роки тому +7

    Bonito repertorio , perfecto

  • @jozsefnerajhoczki8430
    @jozsefnerajhoczki8430 4 роки тому +10

    Nagyon tetszik! Egyre jobb! Felszabadultabban énekelsz! Így tovább! Gratulálok!

  • @Gikngzkng16
    @Gikngzkng16 4 роки тому +5

    Nagyon kedves , jopofa srac, es nagyon aranyos kis akcentusa van .

  • @erzsebetkerekes4687
    @erzsebetkerekes4687 4 роки тому +6

    A Halom tv-nek hála,én is eljutottam Százhalombattára Bp.-ről,megnézni Attila csodás koncertjét először élőben!!!Köszönet a közzétételért!!!

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 3 роки тому +2

    😍😍😍😍😍❤️❤️❤️❤️❤️

  • @evapetrezselyem8971
    @evapetrezselyem8971 4 роки тому +2

    Nagyon szépen énekeled dalokat!! Gratulálok!! 🎸🎶🎸🎶🎵🎸🎵🎶🎸🥀🥀🥀👌👌👌Köszönöm szépen a feltöltés!!

  • @Betli111
    @Betli111 4 роки тому +3

    👍👏Gratulálok!

  • @attilaneszenteczki3939
    @attilaneszenteczki3939 4 роки тому +2

    TETSZIK !

  • @mariadelos9520
    @mariadelos9520 2 роки тому

    Siiiiii. LASZLO ES UNA PASADA Y AY OTRA QUE SE LE PARECE I TAMBIÉN es buenísima.Escantando i me acuerdo que te pareces a ELVIS...🌹🌹😱

  • @user-yi7xt3tf2w
    @user-yi7xt3tf2w 4 місяці тому

    Szia
    Attila

  • @magyarregizenekhirek9845
    @magyarregizenekhirek9845 2 роки тому

    JO ISTENUNK ALDASSAVAL Ajandekozot meg CSAODASAN SZEP ENEKELSZ ATTILA GRTATULALUNK XOXO

  • @marikavassivanne8410
    @marikavassivanne8410 3 роки тому +1

    Ő valóban" egy Csillag "!

  • @mariadelos9520
    @mariadelos9520 4 роки тому +1

    LASZLO .EL CONCIERTO PARA MI ES ESQUISITO.NO CAMBIES NUNCA .QUE LOS EXSITOS NO TE CAMBIEN .GRACIAS

  • @ildikoghergheluca604
    @ildikoghergheluca604 Рік тому +1

    rokoni alapon egy kazetaval meglephetsz*ISTEN áldása a CSIKSOMLYOI SZŰZANYA fogja kezed s bátoritson---NE ADD FEL-----G.ILDIKO