László Attila Újévi koncertje (Százhalombatta, 2022.01.29.)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 22 лют 2022
  • Január utolsó szombat estéjén a Szent István templom ismét zsúfolásig megtelt, hiszen az ifjú előadóművész, László Attila adott újévi koncertet. A helyi közönség már évek óta figyelemmel kíséri a 2011-es Csillag születik c. tehetségkutató műsor győztesének munkásságát, bár a pandémia miatt a tavalyi évben sajnos elmaradt a szokásos esemény. A százhalombattai koncertek mindig igazi csemegéül szolgálnak a lelkes rajongóknak, ezúttal sem volt ez másképpen. Attila - nemrég alapított zenekarának gitárosával - Vigyinszki Mátéval közösen adta elő a magyar slágerekből és saját szerzeményekből álló repertoárt. A fiatalok korukat meghazudtoló érettséggel és hihetetlen eleganciával zenéltek együtt - egyetlen zongorával és gitárral - a hálás közönség nagy örömére. Attila saját bevallása szerint már otthon érzi magát Százhalombattán és nagyon hálás Illéssy Mátyás atyának, aki évekkel ezelőtt meghívta ide és persze a Noé Bárkája Zenekarnak is, akikkel együtt számos alkalommal lehetősége volt a szentmisék zenei szolgálatában részt venni. A koncerten több olyan dicsőítő dal is megszólalt, amit itt ismert meg nálunk és azóta már sokfelé a világban elénekelte azokat. Mátyás atya külön kiemelte a koncert végén, hogy Attila tiszta, egyszerű és lélekkel teli előadásában még a nem kifejezetten arra íródott dalok is Isten dicséreteként szólalnak meg. A közönség végül vastapssal jutalmazta Attila és Máté különleges és szívet melengető produkcióját. A koncert után a rajongók körbevették a művészeket és közös fotózás, autogram osztás következett. Az esemény megrendezése, a színpadkép, a hangosítás, a világítástechnika mindenképpen méltó volt gyönyörű templomunkhoz és a csak erre a koncertre idelátogató nem kevés számú vendég is egészen bizonyosan szép emléket őriz majd szívében városunkról. Az előadást a Halom Televízió rögzítette, köszönjük nekik ezt a csodás koncertfelvételt! Akinek nem volt szerencséje élőben meghallgatni, mindenképpen ajánljuk! (PL.)
    Készítették:
    - Koncertszervezés: Pallaginé Lenkei Andrea és Pallagi László
    - Hangtechnika: Németh András és Pallagi László
    - Fénytechnika: Kedves Patrik
    - Kamera és utómunkák: Lakosa Gergő, Tereánszky Gábor, Tóth Sándor, Kapi Tamás (Halom Televízió, Százhalombatta)
    - Hang utómunkák: Pallagi László

КОМЕНТАРІ • 81

  • @user-oo8xb4cx4g
    @user-oo8xb4cx4g 3 місяці тому +3

    Attila csodálatos gyónyórú dal a hangod isteni szép drága istenúnk segítsen meg

  • @karpatiedit2452
    @karpatiedit2452 7 місяців тому +4

    Kedves Attila, áldás vagy minden magyar ember számára 😊 A Jóisten áldjon meg! Gondolom, nem csak én örülnék, ha székely dalokat, népdalokat is énekelnétek 😊❤

  • @user-je7hl5vn3r
    @user-je7hl5vn3r 11 місяців тому +4

    Isten kísérje minden lépésetekek ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @user-je7hl5vn3r
    @user-je7hl5vn3r 10 місяців тому +4

    Csodálatos koncert újra és újra nézve lélek felemelő érzés mindenki számára Isten kísérje életeteket ❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @idasimon4174
    @idasimon4174 6 місяців тому +2

    Kedves Attila halgatam a karacsony koncertet nagyon szepen enekelsz buszke vagyok rad mivel Erdeji vagy Meg soksikert kivanok sok sok szeretettel

  • @EvaBoda-qd7bm
    @EvaBoda-qd7bm 9 місяців тому +2

    ❤ tudod hogy nem vettek be a versenyre a dallal nem tudjak hogy mit veszítettek ilyen csodálatos hang ami te vagy Attila❤

  • @HARGITA11
    @HARGITA11 Рік тому +4

    Csodálatos Újévi koncert. Köszönöm

  • @karolyneberegszaszi
    @karolyneberegszaszi Місяць тому +1

    Gyönyörű ez a DAL !!! Ahogyan előadja arról meg nem is beszélek , mivel ÖNMAGÁÉRT beszél !!Hálásan Köszönöm !!!

  • @ilonabalanyi6519
    @ilonabalanyi6519 2 роки тому +8

    A vastaps egész lukacsfalvaig hallatszott nagyon szép volt fiúk köszönöm a megosztast minden kimondott szó túlzás nélkül ojan mint egy ima 🙏 gyönyörű míg az irgalmassag szép képe a fiatal művészek koszt világít a sötétbe addig tényleg az semmi nincs hiába csak így tovább sok sikert kívánok a bataiaknak a jövőbe és köszönöm szépen hogy része lehettem talán egyszer majd erre felé is lesz alkalom ijen vastapsra adig is Isten áldjon mindenkit szeretettel Ilona

  • @magyarregizenekhirek9845
    @magyarregizenekhirek9845 2 роки тому +3

    Szeretettel Gratulalunk ATTILA JO ISTENUNKTOL KEGYELMEBOL Csodasan Szep hangal Ajandekozot neked GOD bless You all xoxoxo

  • @katalinsmid1200
    @katalinsmid1200 2 роки тому +5

    Hálás köszönet e Csodálatos koncertért.Isten áldása legyen Veletek és Kedves Családotokal.

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 Рік тому +3

    Attila ! Nem véletlen , hogy vonzod a pozitív embereket, mert kisugárzod magadból azt a lelki többletet ami benned van.Nagyon jó ránézni Máté arcára ,és látni szemében és ajkán a kedves mosolyt .

  • @akosnezsoter9849
    @akosnezsoter9849 2 роки тому +8

    Gratulálok a koncertfelvételhez! Gratulálok az előadott dalok kiválasztásához és megszólaltatásához!Köszönetem érte!

    • @margitantal8031
      @margitantal8031 2 роки тому +1

      Egyszerűség, közvetlenség, romlatlanság, utánozhatatlan hang. Mindenféle allúröktől mentes csodálatos előadó vagy drága Attila!!! Ilyen csak nagyon ritkán születik. Maradj ilyen mindig, a mi nagy örömünkre.

    • @annaczirmai1841
      @annaczirmai1841 2 роки тому

      Köszönöm, Attilla büszke vagyok hogyTe is Kèzdivásárhelyi vagy ,gratulálok

  • @tereziaporubska3393
    @tereziaporubska3393 2 роки тому +4

    Nagyon, nagyon szep, gratulalok Attila Kassarol.

  • @zoltannedoramore6791
    @zoltannedoramore6791 7 місяців тому +2

    Már többször hallgattam.Gyönyörű! Köszönöm

  • @61dite
    @61dite 2 роки тому +16

    Nagyon felemelő, lélekhez szóló,csodálatos volt. Örültem,hogy részese lehettem. Gratulálok Attila!Mindig maradj ilyen közvetlen barátságos,tiszta szívű❤

  • @mariakadar1321
    @mariakadar1321 2 роки тому +6

    Gratulálok Isten áldása legyen rajtatok

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 2 роки тому +7

    Szeret az Isten ,mert megajándékozott bennünket veled és veletek .......köszönjük ........Áldás legyen továbbra is rajtatok !

  • @mariahughes5655
    @mariahughes5655 2 роки тому +6

    What a wonderful world. A world that hopes and sings.

  • @lajosneigaz9016
    @lajosneigaz9016 Рік тому +2

    Drága Attila és Máté !Sokadszorra nézem meg ezt a gyönyörű koncertet.már alig találok szavakat. Olyan felemelő szívhez szóló hogy vágyom arra hogy élőben is láthassalak Titeket!Gratulálok nektek.Attila maradj mindig ilyen közvetlen őszinte ilyennek születtél!Ölellek 💓💓 titeket.MatyiAtya is egy isteni teremtés Sajnálom hogy elment.💓💓💓😃😄🎸🎸🎸egy nagymama!

  • @emmakovacs
    @emmakovacs 2 роки тому +5

    Csodálatosak vagytok.Gratulálok

  • @tibortnewaller4872
    @tibortnewaller4872 2 роки тому +10

    Gratulálok Fiúk!! Csodálatosak vagytok! 🥰🥰 Attila a tehetsèged felülmúlhatatlan. Saját dalaid mindig könnyeket csalnak szememben. Csak így tovább Fiúk!!! ❤❤

  • @ilonkasimon2777
    @ilonkasimon2777 2 роки тому +7

    Csodálatos dal gratulálok hozzá nagyon szép a hangod köszönöm nektek Isten áldja meg munkátokat

  • @jozsefnehorvath5509
    @jozsefnehorvath5509 2 роки тому +4

    Drága Attila ! Csodálatos vagy Mateval együtt .Hangod gyönyörű ,egyedi felülmúlhatatlan! Már nagyon sokszor néztem és hallgattam a koncertjeid de nem tudom elégszer ! ❤️ Ölellek egy nagyi Nagykanizsáról! ❤️

  • @rozaliakisnelorinc336
    @rozaliakisnelorinc336 7 місяців тому +1

    Köszönöm szépen, ezt a csodálatos koncertet! Isten áldása kisérjen a további utadon!

  • @zsokal1990
    @zsokal1990 2 роки тому +3

    Megint óriási gratuláció a két fiúnak. Remek. Valahogy mindig becsempész egy egy fénysugarat a szívembe Atti.
    A saját dalaival. Nem tudom hogy csinálja, de ez az igazság. Jó kis borzongás. Talán a helyszín is hozzájárul. Teszem tiszteletem, kösz
    ttel.

  • @tordaimagdalena2849
    @tordaimagdalena2849 2 роки тому +7

    Gyönyörű koncert gratulálok nektek hogy hallgatom köszönöm szépen ♥️ Attila Máté nektek 🙂

  • @hbela1000
    @hbela1000 Рік тому +2

    Attila és Máté, együtt nagyon jók vagytok.

  • @margitbalogh3709
    @margitbalogh3709 5 місяців тому

    Boldogsággal tölt el, hogy ilyen Tisza Szívű fiatalokat láthatok, és hallgathatom szívemhez szóló dalaikat Köszönet érte egy 80 plusszos "Nagyitól"

  • @e.h.7485
    @e.h.7485 2 роки тому +2

    Gyönyörű,gyönyörű isten áldása van rajtad a hangodban érezni.🙏Tiszta szív ,jók vagytok nagyon sok szerencsét kívánok nektek.Megsirattatok ami már nagyon régen nem történt meg.💝👌

  • @elenavargova1028
    @elenavargova1028 Рік тому +2

    Attila Te draga a tehetseged felulmulhatatlan, a jo isten aldjon meg 🙏

  • @roziszilak6690
    @roziszilak6690 2 роки тому +4

    Koszonom a koncertet, gyonyoru a hangod, adjon az Isten sok sikert es szerencset az eletben !Egy nagyi Romaniabol (a Bandi unokam read hasonlit).

  • @juhvaleria7987
    @juhvaleria7987 Рік тому +6

    A KISFIÚBóL Szerelmesfėrfi lett a szemünk előtt , csodålatos hanggal, szeretem hallgatni , izes beszėdėt is!!!Jô pårosak vagytok, együtt.

  • @szegoattila3706
    @szegoattila3706 2 роки тому +7

    Ott voltam, gyönyörű koncert volt! 😊👍

  • @EvaBoda-qd7bm
    @EvaBoda-qd7bm 9 місяців тому +1

    ❤ Nem tudom de csodálatos ezt a dalt Ismerem már nagyon sokat hallottam tőled így ketten énekelve annyira tökéletesen egy a hangotok örülök nektek Gratulálok❤

  • @margitmunczi1786
    @margitmunczi1786 Рік тому +2

    Isten Áldja Meg ezt a fiút Erőben egészségben Gyon

  • @ilonkasimon2777
    @ilonkasimon2777 2 роки тому +6

    Csodálatos koncert nagyon jók vagytok

  • @Erika8467
    @Erika8467 2 роки тому +9

    Köszönöm a felvételt! Nagyon örülök,hogy láthatom! Csodálatos Attila és Máté előadása. Gratulálok!

  • @ujhazinezsuzsi145
    @ujhazinezsuzsi145 Рік тому +3

    Csodálatos, felemelő! Minden álmuk teljesüljön, azt kívánom! Hálásan köszönöm!

  • @agnesdollmayer9769
    @agnesdollmayer9769 2 роки тому +2

    Köszönom őszinte, tiszta érzéseikeit. Nekem is erőt adnak.

  • @mariahughes5655
    @mariahughes5655 Рік тому +1

    Greetings Your Müvészur, in a sense my hero Müvészur Attila, here He is, great presentation.

  • @katavasarhelyi1334
    @katavasarhelyi1334 2 роки тому +7

    Istenadta tehetség ez a fiú! Nagyon sok örömet szerez a dalaival! Egy csodálatos hangú fiú, szimpatikus, kedves
    !

    • @margitmunczi1786
      @margitmunczi1786 Рік тому +1

      Isteni Tehetség Gyönyörű Erdélyi Magyarsággal beszél és Énekel

  • @evaczap3933
    @evaczap3933 2 роки тому +5

    Nagyon szép koncert, örülök, hogy láthattam... gratulálok 😊🤗

  • @EvaBoda-qd7bm
    @EvaBoda-qd7bm 8 місяців тому +1

    ❤ ez csodálatos dal köszönöm❤

  • @evamozes7447
    @evamozes7447 Рік тому +2

    Erdélyből!!♥️♥️♥️♥️♥️♥️🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷

  • @zsuzsannaszabo6805
    @zsuzsannaszabo6805 2 роки тому +3

    Gyönyörü köszönöm szépen hogy halhattam

  • @gizellakoselak8353
    @gizellakoselak8353 2 роки тому +2

    Gratulálok.! Csodálatos hangod van, gyonyoruen enekelsz, szép dalokat választottál. Sikeres énekes lesz belőled. Jó ember vagy. Az éjszakát veled töltöttem el, végig halgattam az összes dalodat. Csak így tovább. Nem vagyok fiatal73evesde szeretem zenét, fiatalok zenéjét. Ölel téged egy nyolc unokasnagyi❤️szüleidnek ragyogó csillaga!! ❤️🤗

  • @Miyokokoala
    @Miyokokoala Рік тому +2

    Jujj de jó ez a szám 41:04, a klipet megnéztem a Kárpátok ölelésében : Ugye itt maradsz velem címüt. Wow! De szép dal. "......egy szál virág is pont úgy szép, nem kell csokor, hogy boldog légy" ❤️😢 Igazi profi szám. A klip is.

  • @AnjoAmika1a
    @AnjoAmika1a Рік тому +3

    Szívből gratulálok e csodálatos koncertért.

  • @terimre
    @terimre 2 роки тому +8

    Köszönjük a felvételelt! Csodálatos koncert ismételten!

  • @juditkovacs7227
    @juditkovacs7227 2 роки тому +1

    Nagyon kedvelem minden számát.Imádom További sikereket kívánok.

  • @antalnekovacs2045
    @antalnekovacs2045 7 місяців тому

    Csak ennél sokkal több lenne színpadon énekelnél, kívánom neked Attila!!!

  • @piroskajoszai8264
    @piroskajoszai8264 Рік тому +3

    Jézus szeret !

  • @juditherman3385
    @juditherman3385 Рік тому +1

    Imádom az összes dalát.kónyáné

  • @mariamandl6491
    @mariamandl6491 2 роки тому +1

    Neked kudom Peter a dalt.Egyek vagytok, felismertem meg a kezdetek kezdeten benned ,amikor megismerhettelek.Koszonom.A Te kuzdesed meg egy Erdelyitol esegy Felvidekitol is fergetegesebb !
    En igy lattam meg es igy vagy es elsz Bennem !
    M.M.

  • @veghmagdolna6722
    @veghmagdolna6722 2 роки тому +2

    Sok ember egész életében keresi az útját. Te már 25 évesen megtaláltad. Használd a tálentumaid.Isten áldotta tehetség vagy. És ezt a kōzvetlen, kedves természeted is tartsd meg. Isten segítsen utadon. Kōszōnōm, hogy vagy.

  • @Miyokokoala
    @Miyokokoala Рік тому +1

    Ez a dal 1:20:47 ismerős volt már az elején. A címét nem tudtam, de egy filmben szerepelt, nevezetesen a Több, mint testőr címűben, mikor a testőr (Kevin Costner) a fenyegetéseket kapó énekesnőt ( Whitney Huston) és fiát Fletchert, valamint nővérét ( aki igazából felbérelte a gyilkost, hogy ölje meg a húgát), elvitte titokban a vidéken élő apjához. Egy hosszúra nyúló este után, mikor a nyitóképen délelőtt kijön a házból az énekesnő, ott találja a nővérét a veranda lépcsőjén ülve, üdvözli, majd a nővér elkezd énekelni, amibe a filmben (is) énekesnőt alakító Whitney bekapcsolódik. Ez volt az a dal. Utána vették észre, hogy a gyerek beszállt a csónakba, beindította a motort, elindult, majd kicsivel később leállt a motor, a testőr kapcsolt, beugrott a jéghideg vízbe, a gyereket kikapta a csónakból és gyorsan húzta a partra, miközben a csónak felrobbant.
    The Rose? Nem tudtam a címét.

  • @Miyokokoala
    @Miyokokoala 2 роки тому +2

    Köszönjük a feltöltést. Örülünk neki. Nagy élmény volt.

  • @zolzannemihalovics5307
    @zolzannemihalovics5307 7 місяців тому

    Nagyon szívesen sok sikert kívánok áldott életet

  • @mariahughes5655
    @mariahughes5655 Рік тому +1

    My hero Müvészur Attila Làszlo, if only I was a little Robb ,Rozsa, that needed rescuing.

  • @evaszilassy1531
    @evaszilassy1531 2 роки тому +1

    amazing young singer with beautiful voice/ nagyszeru fiatal enekes gyonyoru hanggal megaldva!

  • @EvaBoda-qd7bm
    @EvaBoda-qd7bm 11 місяців тому +1

    ❤ csodálatos szép

  • @piroskajoszai8264
    @piroskajoszai8264 Рік тому +2

    Jézus szeret

    • @alexbfc19981
      @alexbfc19981 Рік тому

      Attila az Isten gazdag áldását kívánom nektek a drága társaddal eggyütt.Csodálatosak vagytok eggyütt.Én hiszem azt, hogy ha együtt maradtok világsiker lesz.Én személy szerint mindig segíteni fogok nektek,mert látom bennetek Isten áldását.

  • @csillafene6001
    @csillafene6001 2 роки тому +2

    ❤️❤️❤️

  • @mariadelos9520
    @mariadelos9520 2 роки тому +1

    Qué te pasa Laszlo hace días nome mandas nada .😱😊✨🍀

  • @Miyokokoala
    @Miyokokoala Рік тому +1

    Attila! Hol lehet cd- venni nálad? Válaszolnál ide? Messenger alkalmazásom nincs, ide, ha írnál választ. Köszi.

  • @mariasarkany4767
    @mariasarkany4767 2 роки тому +2

    ❤❤💥

  • @evabaumann7010
    @evabaumann7010 2 роки тому +2

  • @Juny0402
    @Juny0402 Рік тому +1

    💖🎯🎵🎶🎼

  • @csaladmitereiter5995
    @csaladmitereiter5995 7 місяців тому

    Meghasad a szivem
    Mikor hallom a hallom a hangod
    En katolikus bagyok
    Anya Nagymama
    Imadom a hangod
    Sokszor elvagyok
    Keseredve de hallgatlak amikor
    Csak lehet a te hangod nem 1 szer
    Megmentett a bajbol a banatbol
    Az elkeseretetsegbol
    A te hangod eletmento Imadom