Hihetetlen! Amit a Magashegyi csinál már jó ideje, az szerintem kategóriától függetlenül a mai magyar zene csúcsa. Pedig nincs alacsonyan a mérce hál'istennek. :)
Én egy éve ismerlek titeket. Apukám mutatta meg nekem elősször ezt az számot. Nagyon megtetszett és meghallgattam a többit is. Ma már bennetek találom meg magam ,a zenétek meghallgatása közben tudok megnyugodni,boldog lenni. A zenéteken alszok el és arra kelek fel. Ti és a zenétek egészítenek ki engem teljessé. Imádlak titeket
A zene, de a klip (általam levett) mondanivalója is nagyon tetszik. Ebben a hibásan kontrollált társadalomban azt hisszük, hogy mindenki másmilyen mint mi magunk, de valójában több a közös bennünk mint azt gondolnánk. Egyek vagyunk.
Még mindig tetszik. / de nagyon / A 30y legalább hozza az új dalokat, Zoli fantasztikus. Akik még jókat zenéltek eltüntek, még jó, hogy most van még egy kevés, akiket érdemes hallgatni.
Hát elszöktem az aszfalt romok alól Mert hallottam az erdő zúgását Te úgy jöttél mit víz elé sziklafal Az örvénylő idő kővé vált Csend nőtte be azóta a mohát Nincs többé napfényből függőágy Nincs illat már, nincs szín a fák ágain Egy megsárgult fényképről nézek rád Úgy volt, hogy egyszer majd látom Az árnyékom úgy lép elém Hogy ott áll színes ruhában Hogy én ő vagyok ő meg én Folyt lüktetve a medrében a patak Szél fésült, meg is karcolt minden ág Egy ösztön láng azt mondta: nincs már tovább Csak felgyulladt, és rögtön elfújták Nézd, hogy issza a gyökér be az esőt Mint ottfelejtett ócska fürdőkád Emlékezz égjen beléd jól a kép Kövessen, mint est az árnyékát Úgy volt, hogy egyszer majd látom Az árnyékom úgy lép elém Hogy ott áll színes ruhában Hogy én ő vagyok ő meg én Úgy volt, hogy egyszer még látlak Árnyék vagy úgy lépsz elém Nézed csak színes ruhában Hogyan leszek az árnyékod én
Egyrészt nagyon kedves dal, mindig jó ilyet hallani. Másrészt a klip eszembe juttatta a Szeleburdi Vakáció c. ősrégi filmet, folyópart, hajó, jókedv, gyerek vagyok megint :)
a szöveg nagyon jó! a hang és a hangzás is jó! a zene egyszerű - nem is kell túlbonyolítani! értetni kell, hogy min is van a hangsúly :)a hangulata viszont! - le a kalappa!!
Az a legjobb az egészben, hogy a dallama marhára hasonlít az egyik T-mobil reklám zenéjére, amit Odett énekelt....( /watch?v=E2rwcOG0SbY )fél éve várom, hogy kijöjjön arra a dallamra valami, és most igaz, hogy másképp, mint hittem, de teljesült az álmom! *.*
2014 augusztusában hallottam először, zenetáborban ezt adtuk elő, a végén, vele is előadtuk, felejthetetlen emlék!! Még mindig meg van a videó!! Remélem ti is emlekezesztek!!
Michael Bo Kjeldsen the refrain is something like this: ,,I was supposed to see it once more My shadow is stepping in front of me And he's standing there in colorful clothes And I'm him and he's me / at the end there's a different version: I was supposed to see you once more You're a shadow as you step in front of me And you're just watching in colorful clothes How I become the shadow of you" way not perfect, but hope you get the feeling
Árnyékok Hát elszöktem az aszfaltromok alól Mert hallottam az erdő zúgását Te úgy jöttél, mint víz elé sziklafal Az örvénylő idő kővé vált Csend nőtte be azóta a mohát Nincs többé napfényből függőágy Nincs illat már, nincs szín a fák ágain Egy megsárgult fényképről nézek rád Úgy volt, hogy egyszer majd látom Az árnyékom úgy lép elém Hogy ott áll színes ruhában Hogy én ő vagyok ő meg én Folyt lüktetve a medrében a patak Szél fésült meg és karcolt minden ág Egy ösztönláng azt mondta: nincs már tovább Csak felgyulladt, és rögtön elfújták Nézd, hogy issza a gyökér be az esőt Mint ottfelejtett ócska fürdőkád Emlékezz, égjen beléd jól a kép Kövessen, mint test az árnyékát Úgy volt, hogy egyszer majd látom Az árnyékom úgy lép elém Hogy ott áll színes ruhában Hogy én ő vagyok ő meg én 2x Úgy volt, hogy egyszer még látlak Árnyék vagy úgy lépsz elém Nézed csak színes ruhában Hogyan leszek az árnyékod én
El sem tudom hinni hogy 6 évvel ezelőtt még rázott a hideg Zoli hangjától (negatív értelemben), most pedig teli torokból énekelem az egész számot. :) Köszönjük! :)
Még szép, hogy van igaz barátság a két nem közt :) Személyes tapasztalat :) Ezt nagyon jó lehet egy csajjal énekelni. Zoli részét te, Bíborka részét a csaj. :) Egyébként én csak azért kattintottam ide, mert láttam, hogy feat. Beck Zoli, na mondom, rossz nem lehet... A Magashegyivel nem álltam eddig sehogy, de rá kellett jönnöm, hogy nem is rossz :) Ezt a dalt meg vagy 20szor hallgattam meg eddig :D
Az utóbbi évek egyik legjobb dala. Beck Zoltán tökéletes hangszíne a legjobb választás volt. Nálam egyelőre megunhatatlan!
Ez egy értékes nótácska :)
Idecickánykodtál? :D
Úristen RettoShock
OTT A SZÖR... akarom mondani, a Beck Zoli :D
@@EvangelionPower ezt nem értem.... milyen Zoli???
@@ritawukovics271 uiuiiii
Hihetetlen! Amit a Magashegyi csinál már jó ideje, az szerintem kategóriától függetlenül a mai magyar zene csúcsa. Pedig nincs alacsonyan a mérce hál'istennek. :)
Végre egy igazán jó magyar videoklip. Bíborka fantasztikus mint mindig.
Felejthetetlen, megunhatatlan. ❤️
Leírhatatlan a dal hangulata, egy órája hallgatom, akkora hatást gyakorol rám!
Her words flow like water. Beautiful.
Nem uh. 😮😮😮Huu🎉7 n nem tudom 😢h;hm hn98😊vi😊i😊Van ijzuuuuuuuh
Én egy éve ismerlek titeket. Apukám mutatta meg nekem elősször ezt az számot. Nagyon megtetszett és meghallgattam a többit is. Ma már bennetek találom meg magam ,a zenétek meghallgatása közben tudok megnyugodni,boldog lenni. A zenéteken alszok el és arra kelek fel. Ti és a zenétek egészítenek ki engem teljessé. Imádlak titeket
Azaz! Páratlan páros...mikor kislány voltam unokahúgom mindig ezt énekelte, az őrületbe kergetett vele....:D
A zene, de a klip (általam levett) mondanivalója is nagyon tetszik. Ebben a hibásan kontrollált társadalomban azt hisszük, hogy mindenki másmilyen mint mi magunk, de valójában több a közös bennünk mint azt gondolnánk. Egyek vagyunk.
Ez a zene egy csodás játék. Nagyon jó ritmusú, szépen összerakott! 🙂
Nagyon király 😊😊😊😊
Szuper dal, kiváló énekhang, a dob is mesteri.
A dal megérint és köszönöm, hogy megérintett.
Jó és különleges dal.🎶
Sok év után újra hallottam és megint elfogott az a bizsergés...mosolyt csalt az arcomra☺️
nagyon tetszik !! kellett hozzá fantázia hogy ilyen jó legyen! minden értelemben
Örökkön-örökké ❤️
Egyszerűen gyönyörű, csodálatos muzsika, nagyon megfogja az embert.
A Dal Remek Kép világa a klipnek gyönyörű és koncerten pedig lenyűgöző ! :D
Imádom, egyik kedvenc..🥰
Kár hogy nem lehet rá 10000 likeot adni
Még mindig tetszik. / de nagyon / A 30y legalább hozza az új dalokat, Zoli fantasztikus. Akik még jókat zenéltek eltüntek, még jó, hogy most van még egy kevés, akiket érdemes hallgatni.
Bíborka hangjába szerelmes lettem teljesen.
Milyen kellemes dal!A héten hallottam először....
Good!!!
Greetings from Tokio.
Hey! Ezt figyeld:ua-cam.com/video/U7dlNAB6pQ0/v-deo.html
miiiindig libabőrös leszek tőle
😊
Hát elszöktem az aszfalt romok alól
Mert hallottam az erdő zúgását
Te úgy jöttél mit víz elé sziklafal
Az örvénylő idő kővé vált
Csend nőtte be azóta a mohát
Nincs többé napfényből függőágy
Nincs illat már, nincs szín a fák ágain
Egy megsárgult fényképről nézek rád
Úgy volt, hogy egyszer majd látom
Az árnyékom úgy lép elém
Hogy ott áll színes ruhában
Hogy én ő vagyok ő meg én
Folyt lüktetve a medrében a patak
Szél fésült, meg is karcolt minden ág
Egy ösztön láng azt mondta: nincs már tovább
Csak felgyulladt, és rögtön elfújták
Nézd, hogy issza a gyökér be az esőt
Mint ottfelejtett ócska fürdőkád
Emlékezz égjen beléd jól a kép
Kövessen, mint est az árnyékát
Úgy volt, hogy egyszer majd látom
Az árnyékom úgy lép elém
Hogy ott áll színes ruhában
Hogy én ő vagyok ő meg én
Úgy volt, hogy egyszer még látlak
Árnyék vagy úgy lépsz elém
Nézed csak színes ruhában
Hogyan leszek az árnyékod én
Imádom amit csináltok! Könnyet, mosolyt mindent fakaszt muzsikátok ...
csodálatos utazás
Egyrészt nagyon kedves dal, mindig jó ilyet hallani. Másrészt a klip eszembe juttatta a Szeleburdi Vakáció c. ősrégi filmet, folyópart, hajó, jókedv, gyerek vagyok megint :)
Tényleg ősrégi :) jajjj, öregszünk? :)
Dóra Kőrösi attól tartok igen :)
Ez ám a művészet! Respekt!!!!!!!!!
Enikő Horváth j6zzteelffce45ww20eej
ossà1122wwaýjuzzkopol9p
..a5c9
Ez művészet! Köszönjük!
Úristen ez szuper, nagyon Magashegyi stílus *-* szeretem
Magashegyi komoly Banda, ezzel a számmal is magasra tették a lécet
Tökéletes dal, tökéletes klippel!
A legjobb dal.
ötletes klipp, a zene pedig kiváló! profi munka
Imádom!!! A szöveg ellenére, mikor meghallom, mindig jobb kedvre derülök!!
a szöveg nagyon jó! a hang és a hangzás is jó!
a zene egyszerű - nem is kell túlbonyolítani! értetni kell, hogy min is van a hangsúly :)a hangulata viszont! - le a kalappa!!
Én ki nem állhatom Beck Zolit meg bármit, ami hozzá kötődik, de el kell ismernem, hogy erre a dalra még én is hihetetlenül rá vagyok függve. 😄
hihetetlen mint akiket az uristen kuldott h szorakoztassak az embereket💓💓
Ahogy a szám is, a klip is fantasztikus lett! Köszönjük! :)
jó éjt mindenkinek.
Nagyon tetszett, köszi, szöveg, zene, ének most bejött nekem!
Imádni való zene..🤩😍💯🔥😉
Imádom, zseniális! Köszönöm, szuper!
A tesómék farsangon erre táncoltak......Imádom ezt a számot
Kedves Magashegyi Underground! Alig várjuk az idei fellépéseteket a SZIN-en, hamarosan találkozunk! Üdv, a SZIN csapata
Leírhatatlan mennyire jó, imádom!!
Unfortunatelly i don't understand anything but it sounds really nice :)
It is Hungarian, you're correct. :)
Maximus Mitt
don't worry, it makes no sense.
yes, it makes sense!! If you have similar situation in you life, you get the lyrics.
Költészet, imádom a zenéjüket!
2024-ben valaki? 😊
Itt vagyok. Szupi zene.
Még 25-ben is.@@ferenckazinczy2629
2025! ❤
Én nem tudom, mi a szavak jelentését, de tetszik.
üdvözlet Lenguel
(google translate)
8 eves? En ma fedeztem fel! 🤭
A kedven zenem egyszeruen imadom Meg a szoveg hat a szoveg eletem szovege
Óriási. Szuper énekhang, szöveg, látvány, imádom, kedves. Szenzáció ritmus, a dobot imádom, köszi!
Egyszerűen hatalmas!!!!!!!!
Lengyel, Magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát - good sound brothers - thanks ;)
Ojciec Baldwin ht
Dziękuję
Ojciec
Polak Weger dwa bratanki, i do szabli i do szklanki. raczej szklanki! :D
best. ever.
Illuminátusok...
Az a legjobb az egészben, hogy a dallama marhára hasonlít az egyik T-mobil reklám zenéjére, amit Odett énekelt....( /watch?v=E2rwcOG0SbY )fél éve várom, hogy kijöjjön arra a dallamra valami, és most igaz, hogy másképp, mint hittem, de teljesült az álmom! *.*
Szenzációs!!! Nagyon tetszik!
Zseniális, nagyon tetszik!
nagyon tetszik és a testvéremnek a keresztannya
nézlek Egy szemmel,és látok mindent
imádom,legjobb!!
Éva Szőnyi. A sakira a legjob mert ö az anyukàm
Király zene
ilyeneket kellene hallgatni, nem pedig külföldit.!
ha valakinek van ehhez egy zongora kottaja! kerlek irjon!! sok mindent adnek erte💦❤️
úgy volt hogy egyszer majd látom.....
2014 augusztusában hallottam először, zenetáborban ezt adtuk elő, a végén, vele is előadtuk, felejthetetlen emlék!! Még mindig meg van a videó!! Remélem ti is emlekezesztek!!
Nagyon tetszik!!
Jelen !
milyen gyönyörű
2024 árp. Hello mindenki❤
🫷❤
szeretem a zenéjüket
zseniális a videóklip szét vagyok csapva de éreztem a művészi jeleneteket miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
2024-ben valaki?
épp most
Helló, 2024 szeptember. Tetszik, még meg hallgatom egy párszor. 😊😊
25-ben is!
Ez a szám király!! :)
Napóleon boulevard köszönt vissza 35 év után! 😁👏
Nagyon jó.
Zseniális!!!!! KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!! Hol vagytok?!
Úgy volt... 😪
dunaujvárosba mikor jönnek???
I dont understand a word of it, but it sounds so beautiful.
I wish I understood what the song is about
Michael Bo Kjeldsen It's about shadows and love :)
Michael Bo Kjeldsen You don't miss anything it has no real meaning. It's like a surrealistic poem. I don't like surrealism so for me it kills it.
Michael Bo Kjeldsen How did u get here?
Michael Bo Kjeldsen
It's so difficult to describe in few words, because it's ART!!! ;)
Michael Bo Kjeldsen
the refrain is something like this:
,,I was supposed to see it once more
My shadow is stepping in front of me
And he's standing there in colorful clothes
And I'm him and he's me
/
at the end there's a different version:
I was supposed to see you once more
You're a shadow as you step in front of me
And you're just watching in colorful clothes
How I become the shadow of you"
way not perfect, but hope you get the feeling
2024-ben is🎉❤
szerelmes lettem, azt hiszem. :))
❤
Árnyékok
Hát elszöktem az aszfaltromok alól
Mert hallottam az erdő zúgását
Te úgy jöttél, mint víz elé sziklafal
Az örvénylő idő kővé vált
Csend nőtte be azóta a mohát
Nincs többé napfényből függőágy
Nincs illat már, nincs szín a fák ágain
Egy megsárgult fényképről nézek rád
Úgy volt, hogy egyszer majd látom
Az árnyékom úgy lép elém
Hogy ott áll színes ruhában
Hogy én ő vagyok ő meg én
Folyt lüktetve a medrében a patak
Szél fésült meg és karcolt minden ág
Egy ösztönláng azt mondta: nincs már tovább
Csak felgyulladt, és rögtön elfújták
Nézd, hogy issza a gyökér be az esőt
Mint ottfelejtett ócska fürdőkád
Emlékezz, égjen beléd jól a kép
Kövessen, mint test az árnyékát
Úgy volt, hogy egyszer majd látom
Az árnyékom úgy lép elém
Hogy ott áll színes ruhában
Hogy én ő vagyok ő meg én
2x
Úgy volt, hogy egyszer még látlak
Árnyék vagy úgy lépsz elém
Nézed csak színes ruhában
Hogyan leszek az árnyékod én
El sem tudom hinni hogy 6 évvel ezelőtt még rázott a hideg Zoli hangjától (negatív értelemben), most pedig teli torokból énekelem az egész számot. :) Köszönjük! :)
Próbáljátok ki 0,75-ös sebességen meghallgatni? Tök jó kis alterdal lett belőle.
Nem vagyok oda az alter zenéért...de ez nagyon ott van :)
Majd szóljatok már, ha ciki az, hogy ez még mindig tetszik.... Pedig úgy volt, hogy egyszer majd látom... :)
Anyád!
@@tamassebestyen8402 "A stílus maga az ember." :)
hetek óta vártam a klipet, és végre itt van! éljenéljen! :) totális elszállás 2:00-tól
2024❤
Ugy szeretlek anya
Nagyon szép lett, gratulálok. Megmosolyogtatott :)
Ez egy csoda!!
Még szép, hogy van igaz barátság a két nem közt :) Személyes tapasztalat :) Ezt nagyon jó lehet egy csajjal énekelni. Zoli részét te, Bíborka részét a csaj. :)
Egyébként én csak azért kattintottam ide, mert láttam, hogy feat. Beck Zoli, na mondom, rossz nem lehet... A Magashegyivel nem álltam eddig sehogy, de rá kellett jönnöm, hogy nem is rossz :) Ezt a dalt meg vagy 20szor hallgattam meg eddig :D