Köszönöm, hogy feltöltöttétek ezt a csoda szép dalt! Isten csodálatos voltát dicsérni örömmel a szívünkben minden napon, hogy gyönyörködhessen bennünk az Úr! Imádjuk Őt minden napon, amíg újra láthatjuk Őt! Köszönöm Istenem áldásodat az életemre! Köszönöm, hogy énekelhetek neked!
Ez a dal nekem , a tegnapi (szomnbat ) napon küldetett Szivdobogva , végigsírtam az egészet . Hogy ,és kitől van , most egyelőre nem vagyok képes felfogni. Égből jött , és köszönöm az utak vizsgálójának , ISTENNEK .Köszönet a szerzőnek , az előadónak .
Immár tóbbszór írok e ének hallgatván. Anyukám tesvére is kinnt volt a málenki robotba. Rá gondolok . Nemes tettéért még az ottani orosz tiszt példaképúl hozta de ó soha mem dicsekedett. Beszédbe jótt afogságban tóltótt évek igy tudta meg Anyukám.Afia 60 évesen tudta meg. Isten adjon neki órók nyugodalmat Amen
A békéscsabai Jókai Szinházban Pozsgay Zsolt Szellemúrnő című drámáját ez az ének kiséri, ezzel ér véget, az evangélikus nagytemplom képével. Gyönyörű, aki teheti, nézze meg, sokáig emlékezni fog rá!
Ez a csodálatos ének visszavisz gyermekkoromba. Oda, amikor édesanyámmal ültünk a templomunkban. Ha bánt gyötör, mindig ebbe a csodába kapaszkodom. "Ki két kezén boncolja Őt annak választ nem ád. / De a hívő előtt az Úr megfejti Önmagát"
Csodas a dal, nekem is nagyon tetszik. Teljes megujulast azonban csak a feltamadott Jezus Krisztussal valo szemelyes talalkozas hozhatja el az ember szamara.
Köszönöm ezeket a szép dicséreteket és lakodalmas zenes műsorokat operetteket szép dalokat. Slágereket. Amen Megosztjuk ismerősöknek és csoportoknak is és a Messenger név lista tagoknak is és a Facebook csoportoknak is és a Facebook név listán szereplő tagoknak. Amen. Megosztjuk
Most hallgattam meg a dicsereteket. Gyönyörűek. Ezt is mindenkinek hallani latni kell. Megosztjuk ismerősöknek és csoportoknak. Ámen. Mindenkinek boldog uj évet kívánunk. Ámen.
Egyik kedvenc enekem,gyerekkoromban edesapamat hallottam enekelni a hazban,mint a szep hives patakra es eszt,koszonom hogy a lehetoseget adtak hogy ithon halgassam,isten aldja reformatusoka
Bizony így van ez szó szerint ,ki kétkedően boncolja őt annak választ nem ád ,de a hívő előtt az úr megfejti önmagát ! Hinni kel és a hitet követi a bizonyság .
Számomra is csodálatosan szép ez az ének !!! Nagyon sok keresztény és keresztyén egyházban nagyon szeretik, így sok énekesben megtalálható. A Hallelujah énekesben: 223. Evangélikusoknál: 328. Adventistáknál: 56. Pünkösdistáknál: 45. Metodistáknál: 30. Baptistáknál: 201. a Keresztyény Testvér Gyülekezetnél: 40. az Új Hozsánna énekesben: 30. Erőm és Életem az Úr c. énekesben: 16. az Úrnak Zengjen az Ének c. ifjúsági énekesben: 241. az új Református énekesben: 458. A Katolikus énekesekben nem található. ('14. 07. 18.)
DRAGA FERJEM MOST TAVOZOTT EL .....NAGYON HIANYZIK ...SZERETNELEK MEG EGYSZER MEGÖLELNI ES ELMONDANI MENNYIRE SZERETLEK.ÖRÖK BEKET NYUGODALMAT KIVANOK NEKED DRAGA PAPAM.
Furcsa, hogy 1m megtekintes van Nagyon szeretem az 1943as kiadasu erdelyi reformatus enekeskonyv enekeit, ezeken nottem fel, mig be nem hoztak az ujat, most kezdem el keresni oket youtuben, de ez nem az, amit keresek...
a kèt fiatalember vèdelmèben, a hölgy hangja számomra sem kellemes, de nem számît, mert a dal a lènyeg ès a mondanivalója...százszor is meghallgatná, mert remènyt ad ;-)
Hívő Édesanyám kedves éneke volt ! Áldott legyen emléke ! Halleluja , Ámen !
Köszönöm, hogy feltöltöttétek ezt a csoda szép dalt! Isten csodálatos voltát dicsérni örömmel a szívünkben minden napon, hogy gyönyörködhessen bennünk az Úr! Imádjuk Őt minden napon, amíg újra láthatjuk Őt! Köszönöm Istenem áldásodat az életemre! Köszönöm, hogy énekelhetek neked!
Ez a dal nekem , a tegnapi (szomnbat ) napon küldetett Szivdobogva , végigsírtam az egészet . Hogy ,és kitől van , most egyelőre nem vagyok képes felfogni. Égből jött , és köszönöm az utak vizsgálójának , ISTENNEK .Köszönet a szerzőnek , az előadónak .
Szép nagyon mert minden szava IGAZ! Hála érte a mennyei atyánknak! és köszönet Jézusnak hogy önmagát adta mi érettünk!Ámen!
Immár tóbbszór írok e ének hallgatván. Anyukám tesvére is kinnt volt a málenki robotba. Rá gondolok . Nemes tettéért még az ottani orosz tiszt példaképúl hozta de ó soha mem dicsekedett. Beszédbe jótt afogságban tóltótt évek igy tudta meg Anyukám.Afia 60 évesen tudta meg. Isten adjon neki órók nyugodalmat Amen
Gyönyörű! Köszönjük a feltöltést! Az Úr áldjon meg mindenkit!
JOBB ISTENBEN BÍZNI MINT EMBEREKBEN REMÉNYKEDNI🙏❤
Nagyon szép, egyik legkedveltebb egyházi énekek
Ezt hallgatom mindig mikor Istenhez fordulok. Egyszeruen csodalatos.
Hatalmas a mi Istenünk ! Csodásan működik ! Övé a dicsőség, tisztesség, és hálaadás ! Hallelujah, Ámen !
Magyar fölirat beállítható: ua-cam.com/video/FprMvJYnD44/v-deo.html ...
Sokszor MEGHALLGATOM ". AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK...." VÉGES ELMÉNKKEL FEL SEM FOGHATJUK!!! 😊🙏❤️
A békéscsabai Jókai Szinházban Pozsgay Zsolt Szellemúrnő című drámáját ez az ének kiséri, ezzel ér véget, az evangélikus nagytemplom képével. Gyönyörű, aki teheti, nézze meg, sokáig emlékezni fog rá!
érdekes ez a videó! A szöveg, a zene, az előadó-kerek, egész. Csodálatos!
Aszöveg kiírása nagy segítség , aki csupán Otthon hallgathatja ezt a csodás dicsőítést ! Kérjük a többit is! Szeretetttel !
Drága Jó Édesanyám Kedves éneke volt ! Már a mennyei karral énekli ! Legyen emléke áldott ! Hallelujah, Ámen !
Szívet melengetö köszönöm a feltöltést,Dicsöség Az Úrnak.
Dicsőség Istennek örökkön örökké ❤️🇭🇺🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr, megfejti önmagát, hallelujah, Ámen !
Valamennyiünk előtt az Úr mindsn percben megfejti Önmagát
Magyar fölirat beállítható: ua-cam.com/video/FprMvJYnD44/v-deo.html ...
@@saraozsvath5554 Magyar fölirat beállítható: ua-cam.com/video/FprMvJYnD44/v-deo.html ...
@@gaborszadai1992 God bless you !
Gyönyörű....dallam, szöveg, énekes....
Ez a csodálatos ének visszavisz gyermekkoromba. Oda, amikor édesanyámmal ültünk a templomunkban. Ha bánt gyötör, mindig ebbe a csodába kapaszkodom. "Ki két kezén boncolja Őt annak választ nem ád. / De a hívő előtt az Úr megfejti Önmagát"
Csodas a dal, nekem is nagyon tetszik. Teljes megujulast azonban csak a feltamadott Jezus Krisztussal valo szemelyes talalkozas hozhatja el az ember szamara.
Higyaurdaesjezusdaamen
Köszönöm ezeket a szép dicséreteket és lakodalmas zenes műsorokat operetteket szép dalokat. Slágereket. Amen Megosztjuk ismerősöknek és csoportoknak is és a Messenger név lista tagoknak is és a Facebook csoportoknak is és a Facebook név listán szereplő tagoknak. Amen. Megosztjuk
különlegesen szép hang, és az ének is ..köszönet érte.
Most hallgattam meg a dicsereteket. Gyönyörűek. Ezt is mindenkinek hallani latni kell. Megosztjuk ismerősöknek és csoportoknak. Ámen. Mindenkinek boldog uj évet kívánunk. Ámen.
Egyik kedvenc enekem,gyerekkoromban edesapamat hallottam enekelni a hazban,mint a szep hives patakra es eszt,koszonom hogy a lehetoseget adtak hogy ithon halgassam,isten aldja reformatusoka
Nagymamam kedvence volt! A Jo
Isten nyugtassa bekeben!
amen haleluja
Péter G. Nagy ! Köszönöm ezt a pontos kimutatást, az Úr áldjon meg !
Ilona Moritzné Nagy ! Köszönöm, hogy megörökítetted a szöveget, így mindenki hozzá férhet ! Isten szeretete és békéje Veled, hallelujah, Ámen !
Algyomeg az úrnak Szent szíve amen koke❤❤❤❤
Nagyon kedves, megnyugtató a lelkemnek.
gyönyörű szép ének és előadás.KÖSZÖNÖM!
nagyon szep koszonom a lehetoseget hogy halhatom!Aldja meg az Ur onoket!!!
Magyar fölirat beállítható: ua-cam.com/video/FprMvJYnD44/v-deo.html ...
Nagyon szep ! Amen.
Isten csodálatos HANGSZÁLLAL áldotta meg. Övé a dicsőség 🙏
Hálás köszönet a felétőltésért ❤️🙏❤️_ ÁMEN.
Csodálatos! Végig sírtam! Nagyon szép volt! Köszönöm!
Nagyonsokszor halgatom. AMEN. ❤❤❤❤❤❤❤
Egyik nagy kedvencem, megnyugtatóm. Áldott minden szava.
Ámen 🙏Köszönöm szépen ❤️Hálelluja 🙌🌠
Bizony így van ez szó szerint ,ki kétkedően boncolja őt annak választ nem ád ,de a hívő előtt az úr megfejti önmagát ! Hinni kel és a hitet követi a bizonyság .
Magyar fölirat beállítható: ua-cam.com/video/FprMvJYnD44/v-deo.html ...
Magyar fölirat beállítható: ua-cam.com/video/FprMvJYnD44/v-deo.html ...
Gyönyörű videó nagyon szép szöveg 🌿🥀🥀🥀🥀🥀🥀🥀🌿köszönöm
Az Úr jezus nagy kegyelme mindjaunkal !
Áldott vagy Mariann ! Köszönöm. Halleluja, Ámen !
Köszönöm Csodálatos ima Ámen 🙏❤️
Számomra is csodálatosan szép ez az ének !!! Nagyon sok keresztény és keresztyén egyházban nagyon szeretik, így sok énekesben megtalálható. A Hallelujah énekesben: 223. Evangélikusoknál: 328. Adventistáknál: 56. Pünkösdistáknál: 45. Metodistáknál: 30. Baptistáknál: 201. a Keresztyény Testvér Gyülekezetnél: 40. az Új Hozsánna énekesben: 30. Erőm és Életem az Úr c. énekesben: 16. az Úrnak Zengjen az Ének c. ifjúsági énekesben: 241. az új Református énekesben: 458. A Katolikus énekesekben nem található. ('14. 07. 18.)
DRAGA FERJEM MOST TAVOZOTT EL .....NAGYON HIANYZIK ...SZERETNELEK MEG EGYSZER MEGÖLELNI ES ELMONDANI MENNYIRE SZERETLEK.ÖRÖK BEKET NYUGODALMAT KIVANOK NEKED DRAGA PAPAM.
Ámen. Hálásan köszönöm.!
Nagyon szép ének ,nagyon szép hang ! Köszönöm .
Csodås hang, nagy kenet,nagyon tetszik!!!
Csákány Marianna énekel:) Gyönyörű hangja van..
Engem édesanyám tanított meg erre a csodálatos zsoltárra , mindig vígasztalást kaptam az Úrtól.
Gyönyörű Köszönöm és jó egészséget
Nagyon csodás .ének,
❤ SZERELMEMNEK ❤
Nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatosan szép Videót!
Gyönyörű! Köszönöm
Kiskunlacháza Istentiszteletet tartanak
Naponta megtapasztalhatom, az Úr csodásan működik
Nagyon szeretem ezt az éneket
Istenem légy velünk továbra is!ÁMEN!
Az istenünk, csodás, hatalmas erőt képes adni. Köszönjük.
Csoda szép ének , no meg az a szép nôi hang.
Nekem nagyon kedves dicséret
Az édesanyám temetésén halottam előszőr. Egyébként ugy gondolom minden gyönyörü ami Isten kegyelmét hirdeti.
nagyon szepenek esgyomyoruhangtecik
Z tűBudapest tűz idosftfabinyotobprneemlbekegesrq hu Ft mi köze nincs Búcsúszentlászló
A cukrotixdxd fabimyo tv iblrnelek ég zesr
Ssy
Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Ft Ft
233.dícséret a Református énekeskönyvben
Nagyon szép ének!
Gyönyörű ❤
Ámen és köszönöm a szép éneket áldott jó éjszakát kívánok
Köszönöm nagyon szép ének
Nagyon szép ének hang.
🙏Ámen🙏
Kedves Marianna gyönyörű....
ez enekeltem mikor konfirmaltam, csodalatos dal!!!
gyönyörü!!
A lelkem melyeig hat!!!!!!!!!!!
Áldalak téged Úram ! Halleluja
gyönyörű
Amen.
Ámen! Köszönöm Uram!
Köszönöm csodálatos rnek
Az isten kegyelme nemcsak a hívőknek szól. MINDENKI érdekében keresztre feszítették. Majd megjárta a 13 staciót.
nagyon szep!
Csodálatos ám szép e nek
De nagyon szeretem !
AMEN!
áLDÁS A FELTÖLTÉSÉRT!!!!!
köszönjük!:)
Furcsa, hogy 1m megtekintes van
Nagyon szeretem az 1943as kiadasu erdelyi reformatus enekeskonyv enekeit, ezeken nottem fel, mig be nem hoztak az ujat, most kezdem el keresni oket youtuben, de ez nem az, amit keresek...
AMEN.
Mindig kedvenc dicséretem marad...
Kedves Testvérek! Szinte hihetetlen, hogy 1,4 millióan megnézték. Az Úr valóban csodásan működik!
Katolikus vagyok de azèrt a református is szèp 🙏🙏🙏
Köszönöm mindenkinek, kinek jóvoltából részese lehettem ennek a bennem lelkem mélyéből Keterig emelő érzésnek :-)
(aki felhívta rá figyelmem: Mónika. Külön köszönet, légy áldott! :-)
a kèt fiatalember vèdelmèben, a hölgy hangja számomra sem kellemes, de nem számît, mert a dal a lènyeg ès a mondanivalója...százszor is meghallgatná, mert remènyt ad ;-)
Susana Susana nm
Csákány Marianna csodálatos hangja
Az egyik legszebb ének!
Valóban igy van mindennap történik egy egy csoda velünk ,
Nagyon szép
Tiszteletem mindenkinek aki eszt a szep eneket halogatja
Csodálatosan szép
Nagyon szép és igaz
Az énekes neve Csákány Marianna. Fiatal kárpátaljai énekesnő. Az interneten több evangéliumi éneket is hallhatunk tőle.
Mariannanak gyonyoru szep tiszta hangja van, csodalatosan szep hang, kereszteny testveri szeretettel, Janos Canadabol,
Sorsod sötétlő árnya közt,Szent arca rejtezik.
nagyon jo
Nagyon szép a hang is a dalam is és a szöveg is ;) :))