Véleményem szerint az emberek nem azért halasztják el a gépkocsi vásárlást, mert kivárnak a villanyautüra, hanem a megduplázódott árakra évekkel tobbet kell spórolni.
nem egy rossz észrevétel..! ráírod a malacperselyre az összeget, jónéhány hónap múlva az egyik tömés után fölröfög, hogy elérted az összeget, majd ránézel a kiszemelt kocsi vételárára és hoppá..!
Az én fiamat kb. kettővel vittem a quaddal. Úgy két méter után leszállítottam, mert láthatóan félt. Következő tavasszal egyszer csak mondja, hogy ő menne a géppel. Előástam és fel voltam készülve, hogy öt perc után pakolhatom el, de nem. Automata kuplungos, kettesbe rakva lekorlátozott gázzal elpötyörgött vele, nem volt három éves. Azóta van neki benzines és elektromos motorja, quadja, görkorizik és hokizik. Nyáron lesz hat éves. Nagyon gyorsan tanulnak! Én meg böcöllézek a görkorival. Ha valaki féltené a testi épségét csak elmondom, hogy a trambulin miatt már kellett gipszelni a kezét, a gépek miatt még nem.
Az én fiam is ugyan ez. 5 éves és én is csodálkozva nézem hogy mire képes. Hoki, kori, bringa,roller, foci, zárt helyen vezetés,stb. Semmit nem erőltetek neki, csak megmutatom a világot ami érdekli. Nagyon nyitottak, okosak, erősek és ügyesek. Csak törödni kell velük. Véletlenül nem a budafoki jégcsarnokba jártok hokizni, korizni, görhokizni?
A Mitsubishi Pajero-hoz mégegy finomság, hogy pont Spanyolországban nem Pajero-nak nevezik, hanem Montero-nak. Az ok, a "pajero" kifejezés a spanyol anyaország szlengjében "matyizó"-t jelent.
Szia Karotta! Nálunk páromnak minden alkalommal végig kell néznie a TC Híradót, ha akarja, ha nem (általában akarja), úgyhogy nyugodtan behúzhatsz egy strigulát! 😂 Köszönjük az igényes műsorokat! Üdv: Ági & Feri
ez a kis VW nagyon szimpi❤️ édesanyám lelkes nezod, hallgatód, úgy hogy mindig a vasárnapi ebédem közben nezem a péntekit és már a hangod is felismeri😍a barátja szinten javaslatomra nézi a híradót! Köszönjük 🥳 üdv Szegedről, egy 44, 65 és 73 éves rajongói csoport😅
Kedves Karotta, sajnos korrigálnom kell. Valóban, az üzemanyag kiengedése akkor jön szóba a repülésben, ha valamilyen okból hirelen csökkenteni kell repülés közben a jármű tömegét. (Az egészen kicsi repülőktől felfelé a jármű megengedett maximális leszállótömege kisebb, mint a maximális felszállótömege.) Azonban nem minden repülőgép tud magából üzemanyagot kiengedni, sőt. Ilyet elsősorban a legnagyobb, nagy hatótávolságú utasszállítók tudnak. Mivel ők arra vannak kitalálva, hogy nagyon messzire repüljenek, általában rengeteg üzemanyag van a fedélzetükön, és így a két tömeg közötti különbség is nagyobb. Például, napjaink talán két legnépszerűbb utasszállítója, az Airbus A320-as és a Boeing 737-es, egyik sem rendelkezik ilyen funkcióval. Ők vészhelyzetben relatíve gyorsan el tudják égetni a maradék üzemanyagot (míg ez pl. egy A380-as esetében akár több mint 10 óra is lehetne), vagy ha annyira nagy a baj, túlsúlyosan is le tudnak szállni, ebben az esetben viszont tüzetes átvizsgálás vár rájuk. Ez az orosz vadászgép ezek szerint tud üzemanyagot kiengedni, a katonai repülőgépeket kevésbé ismerem :) Üdvözöl hűséges néződ, Tomi
Szia Karotta, az ilyen kisfiúk nem túlzások, a jövő Max Verstappene, Lando Norrisa lesznek. Szerintem ez régen se ment másképp, csak most van mivel levideózni.
Segítek. Apuci politikus. Szóval helyesen: "Az anyagi kár kockázata igazából nem tűnik sokkal kisebbnek, hiszen kellő mennyiségű közpénz kisajátításával akár karbon elemek, akár luxusvilla márványbevonatok is egyaránt újszerű állapotra állíthatók vissza." Tudod, csak így a korrupción való élcelődés margójára. :)
Ez sajnos valóban így van, főleg törökországban. A kissrác azonban szuper menő és cuki. Reméljük egyszer megérti honnan volt a pénz és miért nem jó ez.
tisztelt tc! nagyon köszönjük, hogy az alsó "csúszkán" visszaállítottátok a téma szerinti szakaszolást! ami igen hasznos dolog! ha lehet maradjon így továbbra is.
Fiammal 1 és fél éves korában már simsonnal motoroztam az udvarban. A kettőt még nem töltte be már húztaa gázt és lökte le a kezem a gázkarról és mondta hogy egyedül. Most lesz 3 áprilisban már van neki berántós benzines quadja és cross motorja, ha kijön normálisan a jóidő meg kapja használatra először a quadot aztán ahogy szokja a motort is.
Szia Karotta! A kezdetektől nézzük a híradókat a feleségemmel együtt. 95%-ban már a megjelenés estéjén láttuk az összes videót. Úgyhogy van még egy rejtőzködő női nézőtök pluszban! És nem kényszer hatására cselekszik, őt is legalább annyira érdekli mint engem. 😀 Ha segít, innentől az ő accountjával folytatjuk a híradózást! Mindenesetre nagyon köszönjük, hogy csináljátok a híradókat, minőségi a cucc! 😎
Közszolgálati tájékoztatás: Kenyér éves inflációja (2023 január forrás: eurostat): Magyarország 81,7% Euró-zóna átlaga: 17,2% Éves harmonizált infláció (2023 január, forrás: eurostat): Magyarország 26,2% Euró-zóna átlaga: 8,6% Éves harmonizált élelmiszer-ár infláció (2023 január forrás: eurostat): Magyarország 48,2% Euró-zóna átlaga: 16,6% Éves harmonizált energia-ár infláció (2023 január forrás: eurostat): Magyarország 43,9% Euró-zóna átlaga: 18,9%
@@123_1 amúgy meg lehet linkelni yt-ra is, ha 1) a csatorna adminja jóváhagyja a linkes hozzászólást 2) domain pont hu per cím / cím formátum szerint írod
@@joanyadhatan nem elég egy egyszerű link, mert az oldalon belül is állítgatni kell. Keresd meg magad: HICP - monthly data (annual rate of change) aztán kiválaszthatod azt hogy: bread
Nem a mabisz állapodott meg a biztosítókkal, hanem jogszabály változásokkal kényszerítették rá őket a fizetésre, mert a biztosítók évekig nem akartak fizetni kár esetén. És ebben konszenzus volt közöttük.
11:41 atyaég, tényleg az újautó-piac több mint duplázódását jósolják 2040-re? Ez iszonyú kemény, nem túlzottan a fenntarthatóság irányába mutató vektor… gondolom, nem elsősorban Európában várnak nagy elugrást, hanem a Távolkelet és harmadik világ húzza majd a trendet. Nyugtass meg, hogy Magyarországon nem lesz 2x ennyi autó 2040-re!
Lehet hogy van érzéke a kisfiúnak a vezetéshez, de az is lehet hogy felnőve nem fog tudni mit kezdeni magával ha ilyen könnyen megkap mindent. Általában az értékeli a gazdagságot aki lentről jött és magasra jutott. Persze utána mindent megadna az utódjának amit ő nem kapott meg. Manapság az informatikával egy jól menő app feltalálásával sokat keresnek főleg külföldön. Nem fogott el az irigység mert minden ami tárgy valójában értéktelen csak mi tulajdonítunk neki értéket egyszerű vágy tárgyai. Talán ezektől várjuk a boldogságot, de az igazi érték az emberi érték. Van párom aki szeret és nem érzem magam kevesebbnek. Isten áldjon minden embert és világbéke🙂😉👍
A betiltás/nem tiltás kényes. Ha gazdaságilag nézzük, nem lenne érdemes veszni hagyni a legnagyobbnak kinéző piacokat (kína/india/afrika, az emberiség nagyja), márpedig, ha elvesszük az európai gyártók monyóját, egy csomó helyről kigolyózzuk magunkat. Ez boldog, kibocsátás mentes, ugyanakkor szegény jövőt jelentene európának. Sokkal ésszerűbb lenne hagyni, hogy viragozzék minden virág. Amúgy is korlátolt látásmód, hogy majd ha Európában csak villannyal közekedünk, akkor megáll a felmelegedés. Vicces, hogy mekkora hisztéria a várható életkor csökkenésének siratása, miközben még soha nem éltünk ilyen sokáig ilyen jó minőségben. Készítsünk inkább alacsony kibocsátású autókat a jövő felfutó piacaira is, ahova a belső égés elhagyása után tökéletesen kiforrott elektromos autókat is vihetünk. Így Európa továbbra is tényező tudna maradni egy nagyon sok, kb. 13 millió ember ember jólétét garantáló üzletágban.
A korrupció kontra vicc témához annyit, hogy a 9 éves keresztlányomnak azt sulykolom, tanuljon meg önmagán is röhögni, mert így a legnehezebb pillanatokban is jól szórakozhat.
A Reaper nem megfigyelő drón.Majdnem 4tonna felszálló tömeggel nehéz tárgyak hordozására célbajutatására tervezték.Sokat segített a demokrácia célbajutatására már a USAF-nek
elég nehéz a demokrácia... egy picikét olvasgattam a wikipédián, ott a Predator utódjaként említik, ami a kukucskáláson kívül szintén támadó feladatokat látott el. meg hát keverednek a feladatok: nézelődik, kukucskál és ha lát vmi érdekeset, fogja és lekapja, nem csönget a szomszédhoz segítségért..
Mar megint a 2007es Japan belpiacos Nissan Elgrand-unk jutott eszembe a KIA EV9 forgathato szekeirol :) Hogy a japanok mar 20 evvel ezelott megcsinaltak ezeket a fincsisegeket......maguknak LOL
Рік тому+3
Az én 3 évesem kockásfülű nyulat néz, a gatyájába bapössent, de hát nem vagyunk egyformák.
Whistlindiesel a videó elején megköszöni a cégnek aki csinálta a kereket egyébként az egész videóját érdemes végig nézni Edit: fitment industries a szponzor neve
Fú én ezt a WhistlinDiesel tagot ki nem állhatom. Értem én, hogy az Ő pénze és azt csinál vele amit akar, de ezt a felesleges pusztítást amit művel, nehezen tudom tolerálni.
Én elhiszem neked hogy csodálatos jövő elött állunk, de ebben a jövőben biztos jó dolog mindenkinek a kezébe adni 250-300 lóerős kisautókat, 5-600 lóerős SUV-kat? Úgy vezetés technikailag kicsit szkeptikus vagyok hogy mindenkinek való ez? Úgy hirtelen váltás lenne ez sok embernek átülni egy dupla olyan erős autóba. Manapság is ki kell nyitni a pénztárcát ha bele akarnék ülni egy 250le belsőégésű motoros autóba. Ez megszűrte a vásárló réteget mert volt választék de ha minden kapható új autó csak nagy teljesítményű? Nincs választás, egyfajta evoluciója az autóiparnak. Jó irány ez ? Biztoságosabb lesz ettől a közlekedésvajon? Meg kell tanulni bánni az erővel. Szerintem nem menne mindenkinek. No meg ott vannak a most is felelőtlenül száguldozók, bátrabban nyomják majd le a padlógázt ugyanis nem társul mellé üvöltő motorhang nincs félelemérzet. Aki ült már erős autóban tudja hogy csak a nyomatékot érezni, ilyenkor mozogni is nehezebb inkább kapaszkodsz. Ha reagálni szeretnél egy hirtelen kormánymozdulattal bármire is tapasztalat hiányában tuti csattanó lesz a vége. Nem hiszek abban hogy megtanítható mindenkinek ez mert nagyban személyiségfüggő is. Bennem valamennyire aggodalommal tölt el, vajon milyen lesz a felgyorsult közlekedés 10-20 év múlva ezáltal? Imádom a műsort ÜDV
@@yckcy szerintem nem lineárisan nő a kockázat hanem inkább hatványozódik és a 100 lóerős autó még mindig kezelhetőbb teljesítmény mint a 3-400 le autó k meg a 700 Nm nyomaték amihez nem vagy hozzászokva akkor sem
Nem. Az emberek 99%-a közlekedésre használja. Nem fog sosem idióta módon vezetni. A többi meg eddig s megtalálta a módját, hogy meghaljon akár egy swiftben is.
Én imádom a moped autókat. Pláne az új opel rockse és társait de az ára jesszus... Alapból 2-2,8 millióért tényleg veszel autót. Amúgy se vezetheted jogsi nélkül és itthon egyet találtam 6 millióért...
vw id.2all tényleg az olcsó villanyautónak tűnik, a 10 millás ár alatt nagyon autót se lehet már találni. Persze azt mondják, hogy bőven lesz benne hely, de megnézném hogy a magamfajta (195 cm) ember elfér-e majd benne (sanszos hogy nem; ami méretre oké volt eddig az a ford focus meg a kia ceed ahol kényelmesen elfértem). Azonban ha már olcsó autóról beszélünk, minek vannak rajta 20"-os kerekek? az nem épp az olcsó fenntarthatóság képét vetíti előre, még akkor se, ha kevesebb kopó-fogyó alkatrésze van egy benzines/dízeles autóhoz.
persze, ezt értem és igazad van. viszont a gyártók általában 2-3" sávban szokták támogatni a felniket, azaz 17" alá nem is mehet. ami egy 120 lovas, kis 4 méteres autóhoz nekem még mindig túl nagynak tűnik. szerintem a 15-16" bőségesen elegendő lenne, de tudom hogy sokak mániája a minél nagyobb kerék, és ha valamire van kereslet, a kapitalizmus kiszolgálja :)
Nagyon durva a kisgyerek...! A megakerekű Tesla meg nagyon összeráncolta a szemöldököm... na az igaz "ökörség". Köszi megint a változatos tartalmat! Kellemes hétvégét!
Kedves Karotta! Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vannak, akik valamilyen oknál fogva ellenérzéssel vannak a villanyautókkal kapcsolatban. Érdekes lenne kideríteni, hogy kik is a CO2 hívők és mitől félnek. Például autószerelők vagy MOL alkalmazottak, akik attól félnek, hogy nem lesz munkájuk? Én azt látom, hogy az akkumulátor-technológia és a töltőhálózat kiépítés olyan mértékben fejlődik, hogy 2035-re sem hatótávban, sem költségben, sem környezetvédelmi szempontból felesleges aggódnunk.
Én úgy tudom a latin piacra Montero elnevezéssel került bevezetésre a Pajero, mert a spanyol szlengben a pajero ("h"-ként ejtve a "j"-t) "péniszverőt" jelent.
A manuális váltó egy izgalmas adalék lenne, de nem kétlem, hogy gyorsan megtanulná használni a srác. Valószínű azonban, hogy azt se tudja (és soha életében nem is fogja megtudni), hogy mi az.
A V-1 kapcsán jutott eszembe. Wernher von Braun önéletrajzának címe : I aim at the stars... Mort Sahl humorista tette hozzá : "...but sometimes I hit London.... :DDD (Fő forrás: The West Wing/Az elnök emberei c. sorozat de a hatvanas években készült filmben is elhangzik) Szerintem egyike a valaha volt legjobb " onelinereknek" És akkor most mindenki szabadon eldöntheti (korrupció) , hogy szabad-e ezzel viccelni...
@@desantestaylor941 Most lehet én emlékszem rosszul, de 2020 januárban már konkrét esetek voltak világszerte… Kínában meg 1-2 hónappal korábban. Vagy el vagyok tájolva?
@@coree74 Most nem értem min vitáztok. Taylor leírta, hogy 2020 elején jött és a 2019-es eladásokat nem zavarta. Te leírod, hogy 2020 januárban volt konkrét eset, Kínában talán 2019 decemberben. Ugyanazt írjátok.
@@coree74 jól mondod:"2020 januárban már konkrét esetek voltak világszerte… "és ez mennyire befolyásolja a 2019-es világ autó értékesítési adatait? Mindig meglepődök emberek okoskodásain, vagyis már meg se lepődök...
Arra gondoltam hogy legközelebb a feleségem account-jával nézem majd a híradót, hogy javuljon az ivararány. Bár arra kellett rájönnöm, mikor meg szerettem volna írni első kommentem így 70 TC híradó 'fogyasztás' után ahhoz először is be kell jelentkeznem, mert épp be se vagyok lépve google fiókba. Na ennyit erről, hogy sokan úgy nézik hogy se az életkorul se az szexisük se a többi szociális adatik nincs meg a statisztikához. Aztán belépéskor rögtön fel is ajánlotta a PC hogy melyik fiókkal is folytatnám tovább ahol persze ott szerepel az említett feleségé is. Ekkor ötlött fel bennem, hogy folytatnám azzal, de akkor sosem születik komment. Míg nem rájöttem kár hazudni a statisztikát, én szívesen nézem mert üde színfolt a rengeteg szemét tartalomba amit lehet találni mostanság, köszönöm hogy gyártasz ilyeneket. Sok sikert és sok szponzort hozzá. Nem tudok semmivel korrumpálni sajna, mivel nincsenek kávé ültetvényeim se bányáim, se gázszerelő nem vagyok de maradok lelkes néződ, még egyszer köszönöm hogy vagy. Kicsit terjengős lett bocs. :P
Szerintem nem kell aggódnunk a biológiai, vagy kémiai úton előállított üzemanyagok miatt. Egyrészt túlzás az a felkiáltás, hogy "ezzel megint elkezdődik", hiszen még most is pöfékelünk, és ez a szabályozás csak lassítaná a váltást, de nem állítaná meg. Másrészt talán nem is lassítja, hiszen nagyon drága. Vagyis megengedhetjük, mert úgysem akarja majd megfizetni senki.
Mivel lehetne segíteni? Esetleg Patreon-nal ha lenne. (És ha lehet humorizálni a nem egyenes úttal, akkor a Patreon-on véletlenül olyan országra tett beállítással ahol nem 27% az ÁFA.)
Szia Karotta. Nem értem, hogy egy autós műsorban (híradóban) miért ilyen kardinális kérdés a nézők nemi eloszlása. Magasabb kulturális, társadalmi vagy egzisztenciális szintet jelent ha egy autós (ami egy férfiakat érdeklő téma alapvetően) műsornak több női nézője van mint az átlag? Értem, hogy ők is részt vesznek a közlekedésben és vannak témák a TC híradóban amik őket is érintik, de ez a kellemetlenül erőltetett női néző gyűjtögetés nekem elég műmájer egy autós műsorban. Majd nézik ha érdekli őket, másrészt nem hiszem, hogy jobb lesz attól a TC híradó ha több nő nézi. Ja, és isten ments, hogy szerintem ezt csak férfiaknak kéne nézni, sőt sok topic mindenkinek hasznos, csak nem értem ezt az erőltetést. A híradó izgalmas és érdekes volt mint mindig.👌
Szerintem (nő vagyok és nézem, meg autókereskedésünk van) azért erőlteti, hogy legyenek kommentek hölgyektől is. Egy másik nézőpont sosem árt és új színt hoz. Szerintem.
Hát korán kezdi a gyerkőc, ami nem baj! Ilyenkor még nincsenek tele félelemmel, így bátrabbak, gyorsabban tanulnak. Ez persze azt jelenti, hogy a szülőnek jobban oda kell rá figyelnie.
Zayn története nem a cukiság szekcióba, hanem a menőség szekcióba kellene hogy kerüljön. Sokan több 10 éves vezetési tapasztalattal nem ügyesek ennyire, és egy ágrólszakadt multiplát se bíznék rájuk, nemhogy egy menő quadot 2 utánfutónyi motorral és jestky-vel
1200-as Ladát el tud vezetni??? Ugye, hogy nem!! Kis semmirekellő! Viccet félretéve, elképesztő. Szeretnék olyan gazdag lenni, hogy több milliós luxusautókat bízok a gyerekre. Gondolom a valóságban az elején még kicsiben kezdtek el gyakorolni amíg aztán kész lett a cirkuszi mutatvány.
Magyar katonai szakértö mondta hogy ez a tipusu orosz gép nem tud üzemanyagot kiengedni. Hogy van ez? Látsik ami látszik de eggyesztessetek inót mielött kiadtok valamit.
Ez érdekes! Akkor ez a gép mit kezd azzal a problémával, hogy telitöltve, felfegyverezve felszállt, lényegesen magasabb leszállósúllyal, beüt a krach és kényszerleszállni kéne? Megpróbál leszállni túlsúllyal és beleáll a földbe mint egy gerely? Nyilván nem. Valamit eldobál. Dobálja el a bombáit? Vagy egyszerűen eressze el az üzemanyagát? Mit választanál? B kérdés: a magyar katonai szakértő mit mondott, akkor mit látunk a felvételen? Mit csinál ez a tipusú orosz gép?
Kompromisszumos villanyt vegyen a halál az. Inkább etetem a SUV-ot benzinnel mint, hogy egymás nyakában üljünk és éljem le az életem minden második km-nél mert tölteni kell. Majd lesz ha jó a méret, a km és az összhatás és azt meg tudom venni. Anni I3-at tudtam volna venni, de kicsi, keveset megy. De jó h nem vettem. Model Y-nal ellennék már mondjuk. 😅
Remélem mire eljön a "kötelező" villanyautózás, addigra a VW-nek sikerül olyan villanyautót is tervezni, ami nem egy lusta játékautó formát vesz fel, mert ezek a formák számomra elég nevetségesek.
a whistlindiesel promotálását semmilyen szinten nem ajánlanám, mert ily módon te, mint az elektromos jövő és környezetbarátság apostola (még ha félig -nem kifejtetten de- negatívan is) reklámozod a fenntarthatóság ellenkezőjének, az elképesztő pazarlás és nemtörődömség megtestesülését
Elektromos autó vs. villanyautók: az amit az EU csinál - hogy 2035-től betiltja a belsőégésű motoros autókat - egy jófajta fejlövéssel ér fel. Aki ezt (még) nem látja, azt csak sajnálni tudom. Az, hogy most már a németek (melyik a legbefolyásosabb nemzet az Eu-ban, milyen nemzetiségű, ez a félkegyelmű Ursula? - csak kérdem) is kínosan elkezdtek mocorogni, az talán annak köszönhető, hogy kezd nekik is "leesni a papír-huszas". Egyik technológiát (elektromos autók) szubvencionálni a másik kárára eleve nem tesz jót sem a gazdaságnak, sem a fejlődésnek. Ezt pedig egy hasraütéssel megszületett határidővel "megfűszerezni" már tényleg az elmebaj kategóriája.
Lehet vitatni (nekem is vannak kétségeim) a szó szerint is égető klíma problémára adott igen kemény döntések ütemezését, súlyát, irányát, de aki egy 450 milliós országcsoport egy vezető politikusát személyeskedve hülyézi és neki (egy személyben) tulajdonít közös döntéseket, továbbá hasra ütés szerűen megszületett határidőkről beszél 27 ország és a gazdasági szereplők vezetői között létrejött megállapodások kapcsán az milyen információkkal rendelkezik egy bonyolult intézményrendszer működéséről?
@@jozsefcsaszar963 " _... 450 milliós országcsoport egy vezető politikusát személyeskedve hülyézi ..._ " - nem szeretnék most (itt pláne) hosszas okfejtésbe bonyolódni, de aki szerint Ukrajna demokratikus mintaállam (majd azzal hitegeti a népet, hogy hamarosan csatlakozhatnak az EU-hoz) az vagy hülye, vagy velejéig romlott ember. És akkor a többi Eu. politikusról még nem is esett szó. " _... hasra ütés szerűen megszületett határidőkről beszél ..._ " - azért tartom hasraütés szerűnek, mert semmi, de semmi nem garantálja (pláne a háború árnyékában), hogy ezek a célok tarthatóak. Nem, nem vagyok szakmabeli, de érdekel a téma, és sok helyről hallottam, hogy elhamarkodott döntés született. Ahogy korábban írtam, már a villanyautók szubvencionálása sem volt épp szerencsés, de a konkrét átállási dátummal beverték azt a bizonyos utolsó szöget ...
@@balagepeter " _Azt se tudod, hogy mit jelent a technológia szó ..._ " - rámutathatnál, hogy hol használtam helytelenül a kifejezést az egyszerű vádaskodás helyett.
@@balagepeter Definíció szinten minden bizonnyal igazad van, de (remélem), hogy te is érzed, ez fingreszelés. A lényeg, hogy az elektromos meghajtású járműveket - az egészséges verseny kárára - előnybe részesítik, és ez így nagyon nem OK.
Milyen érdekes az ember egyébként...jajj, a városban ne legyen rossz a levegő, mert az rossz az embereknek, mindeközben mi emberek globálisan tesszük tönkre a természetet...mondjuk úgy vidéken és/vagy fejlődő országokban...ami szinte senkit nem érdekel.
Pont fején találtad a szöget. A halálozási statisztikák szerint az "egészséges " levegöjü vidéken 3-6 évvel alacsonyabb a várható élettartam. Pedig ott az autós forgalom töredéke mint a "rettenetes " levegöjü varosokban. Ez azért elgondolkodtató.
@@laszloordog279 A magyarázat erre túlmutat egy autós műsor keretein. Vidéken az egészségügyi ellátás gyengébb színvonalú, a fizetések is alacsonyabbak ami pedig magával hozza a kevésbé korszerű táplálkozást valamint sok esetben a több munkát ami pedig túlhajszoltsághoz, sztresszhez vezet. Ez pedig a betegségek melegágya.
@@laszloordog279melyik országban? Nem Indiában vagy Kínában. Plusz ha az orvos 3 órányira vsn amikor egész életedben tömted a szalonnát és 40 évesen infarktust kapsz, akkor nincs mit csodálkozni, hogy a városi vegán 80 évig él 5 percre az orvostól. Ja, hogy a kismillió másik tényezőt nem vetted figyelembe, csak azt ami téged érdekelt. Az más. 🤦🏻♀️
Elkeserítő, hogy még mindig akad, aki szerint helytelen betiltani a belső égésű új autók forgalmazását 2035-től. Azon pedig kimondottan csodálkozom, hogy Te kedves Karotta nem betiltáspárti vagy. Ez nem olyas valami, amiben lehet így is úgy is dönteni. Lényegtelen, kinek mennyire fog fájni. Szükségesm, mégpedig valójában a mi és gyerekeink érdekében. Nem másnak teszünk ezzel jót, hanem magunknak!!!!! Tessék érteni és elfogadni, hogy ez egy szükséges lépés. Tudd, hogy isszuk a szavaid! Felelős vagy az emberek gondolkodásának formálásában. Kérlek gondolkodj el ezen!
@@szerpannon Nem azért kell betíltani, mert Kínának - aki időben felismerte, hogy ez a jövő - ez kedvező, hanem mert az emberiségnek. Ahogy neked is. A földet nem azért kell védeni, hogy valaki jól járjon vagy nem járjon jól. Azért kell, mert az emberiségnek ez az érdeke.
Technológiákat ideológiai alapon tiltani damokráciákban, piacgazdaságokban korábban nem volt szokás. Ahol a politikusok vagy a kedves vezetők mondják meg a vállalkozóknak ,kutatóknak, tudósoknak, egyetemeknek hogy milyen technológiát gyárthatnak, kutathatnak, fejleszthetnek az már nem szabad piacgazdaság hanem TERVGAZDASÁG!!!
Karotta! Te olyan cuki vagy hogy ezt a 3 éves kisfiú mesét benyaltad! A szerkesztőségben nincs "hoax" szakértő? Te sem gondoltad komolyan, hogy ezt egy 3 éves gyerek csinálja? Sok mindent meg lehet venni pénzért, de ilyen gyerek nincs, nem kapható! Van telóról irányítható autó, van postás drón, lehet megbízni profi videósokat, vágókat, ezekről már lehet tudni, hallani! De olyan 3 éves gyerek aki ezt megcsinálja, hát nem tudom.... Ki kellett volna kockáznod a videót mielőtt ezt a cukiságot nyalogatod! Nézd a kéz, kesztyű, láb méretek! hasonlítsd össze a Te gyerekeddel mikor 3 éves volt, (esetleg kérj tanácsot a "gyengébb", de okosabb nemtől, ők ebben jobbak, itt megfoghatod őket). Nézd a vágásokat, mikor mit látsz! A kisfiú lába a fékpedálon kalimpál és úgy manőverez! Te is így csinálnád, vagy ez egy új technika? Ezeket egy kicsit elevenebb, műszaki vénával megáldott kisgyerek megteszi, de eközben nem megy az autó! Még a tabletet is elnyomogatja még fiatalabb is, de betolatni a garázsba, miközben a kamera előre volt beállítva, na ne. Ez a gazdáját promózza, neki gyűjti a klikkeket. Illetve Neked is. De valld be ez volt a Te célod is! Nem akartalak megbántani, megszólni, távol álljon tőlem, kedvelem a műsort, stílust, de maradjunk a földön, vagy ha mesélni akarsz, akkor azt este elalvás előtt, légyszi és kezd úgy hogy egyszer volt hol nem volt! Ne lovald bele Magad ennyire a virtualitásba!
Ha majd ráteszik a seat emblémát az új id.2all kisautóra, mi lessz a neve? Take a Seat???
Ha igen remélem kapsz jogdíjat!
sssssszeát
Nekem ez a szóvicc jobban tetszik, mint a vw-é :D
Véleményem szerint az emberek nem azért halasztják el a gépkocsi vásárlást, mert kivárnak a villanyautüra, hanem a megduplázódott árakra évekkel tobbet kell spórolni.
nem egy rossz észrevétel..!
ráírod a malacperselyre az összeget, jónéhány hónap múlva az egyik tömés után fölröfög, hogy elérted az összeget, majd ránézel a kiszemelt kocsi vételárára és hoppá..!
Az én fiamat kb. kettővel vittem a quaddal. Úgy két méter után leszállítottam, mert láthatóan félt. Következő tavasszal egyszer csak mondja, hogy ő menne a géppel. Előástam és fel voltam készülve, hogy öt perc után pakolhatom el, de nem. Automata kuplungos, kettesbe rakva lekorlátozott gázzal elpötyörgött vele, nem volt három éves. Azóta van neki benzines és elektromos motorja, quadja, görkorizik és hokizik. Nyáron lesz hat éves. Nagyon gyorsan tanulnak! Én meg böcöllézek a görkorival. Ha valaki féltené a testi épségét csak elmondom, hogy a trambulin miatt már kellett gipszelni a kezét, a gépek miatt még nem.
Az én fiam is ugyan ez. 5 éves és én is csodálkozva nézem hogy mire képes. Hoki, kori, bringa,roller, foci, zárt helyen vezetés,stb. Semmit nem erőltetek neki, csak megmutatom a világot ami érdekli. Nagyon nyitottak, okosak, erősek és ügyesek. Csak törödni kell velük.
Véletlenül nem a budafoki jégcsarnokba jártok hokizni, korizni, görhokizni?
@@kornelmurzsa3640 Helló! Sajnos nem, mi Fehérváron csúszkálunk.
A Mitsubishi Pajero-hoz mégegy finomság, hogy pont Spanyolországban nem Pajero-nak nevezik, hanem Montero-nak.
Az ok, a "pajero" kifejezés a spanyol anyaország szlengjében "matyizó"-t jelent.
Pont ez akartam én is írni. Megelőztél. 😀 Ennek ellenére láttam Spanyolországban Pajero-t. Fényképem is van róla. Gondolom szürke import volt.
Szia Karotta!
Nálunk páromnak minden alkalommal végig kell néznie a TC Híradót, ha akarja, ha nem (általában akarja), úgyhogy nyugodtan behúzhatsz egy strigulát! 😂
Köszönjük az igényes műsorokat!
Üdv: Ági & Feri
No, és ezt vajon Ági, vagy Feri írta?🤔🤔
ez a kis VW nagyon szimpi❤️ édesanyám lelkes nezod, hallgatód, úgy hogy mindig a vasárnapi ebédem közben nezem a péntekit és már a hangod is felismeri😍a barátja szinten javaslatomra nézi a híradót! Köszönjük 🥳 üdv Szegedről, egy 44, 65 és 73 éves rajongói csoport😅
Kedves Karotta, sajnos korrigálnom kell. Valóban, az üzemanyag kiengedése akkor jön szóba a repülésben, ha valamilyen okból hirelen csökkenteni kell repülés közben a jármű tömegét. (Az egészen kicsi repülőktől felfelé a jármű megengedett maximális leszállótömege kisebb, mint a maximális felszállótömege.) Azonban nem minden repülőgép tud magából üzemanyagot kiengedni, sőt. Ilyet elsősorban a legnagyobb, nagy hatótávolságú utasszállítók tudnak. Mivel ők arra vannak kitalálva, hogy nagyon messzire repüljenek, általában rengeteg üzemanyag van a fedélzetükön, és így a két tömeg közötti különbség is nagyobb. Például, napjaink talán két legnépszerűbb utasszállítója, az Airbus A320-as és a Boeing 737-es, egyik sem rendelkezik ilyen funkcióval. Ők vészhelyzetben relatíve gyorsan el tudják égetni a maradék üzemanyagot (míg ez pl. egy A380-as esetében akár több mint 10 óra is lehetne), vagy ha annyira nagy a baj, túlsúlyosan is le tudnak szállni, ebben az esetben viszont tüzetes átvizsgálás vár rájuk.
Ez az orosz vadászgép ezek szerint tud üzemanyagot kiengedni, a katonai repülőgépeket kevésbé ismerem :)
Üdvözöl hűséges néződ,
Tomi
taktikai üzemanyag kieresztés :)
Szia Karotta, az ilyen kisfiúk nem túlzások, a jövő Max Verstappene, Lando Norrisa lesznek. Szerintem ez régen se ment másképp, csak most van mivel levideózni.
Senna 7 évesen kuplung nélkül vezette az apja Jeep-jét :) Mondjuk igaz 3 és 7 között azért elég nagy a különbség.
Segítek. Apuci politikus. Szóval helyesen: "Az anyagi kár kockázata igazából nem tűnik sokkal kisebbnek, hiszen kellő mennyiségű közpénz kisajátításával akár karbon elemek, akár luxusvilla márványbevonatok is egyaránt újszerű állapotra állíthatók vissza." Tudod, csak így a korrupción való élcelődés margójára. :)
ilyen "a pénz nem számít" kifejezés valódi megtestesülése :)
Ez sajnos valóban így van, főleg törökországban. A kissrác azonban szuper menő és cuki. Reméljük egyszer megérti honnan volt a pénz és miért nem jó ez.
tisztelt tc! nagyon köszönjük, hogy az alsó "csúszkán" visszaállítottátok a téma szerinti szakaszolást! ami igen hasznos dolog! ha lehet maradjon így továbbra is.
Fiammal 1 és fél éves korában már simsonnal motoroztam az udvarban. A kettőt még nem töltte be már húztaa gázt és lökte le a kezem a gázkarról és mondta hogy egyedül. Most lesz 3 áprilisban már van neki berántós benzines quadja és cross motorja, ha kijön normálisan a jóidő meg kapja használatra először a quadot aztán ahogy szokja a motort is.
Szia. Mi nagyon szeretjük a videóidat. Üdv anya, apa és Tóbiás. (8 éves)
Köszi szépen az egész családnak!
Szia Karotta
Az ivar arány érdekében innentől az asszony telefonjáról fogom nézni a TC Híradót
De az már csalás :)-
Szia. Köszönjük az időbélyegeket!
Szia Karotta! A kezdetektől nézzük a híradókat a feleségemmel együtt. 95%-ban már a megjelenés estéjén láttuk az összes videót. Úgyhogy van még egy rejtőzködő női nézőtök pluszban! És nem kényszer hatására cselekszik, őt is legalább annyira érdekli mint engem. 😀 Ha segít, innentől az ő accountjával folytatjuk a híradózást!
Mindenesetre nagyon köszönjük, hogy csináljátok a híradókat, minőségi a cucc! 😎
Közszolgálati tájékoztatás:
Kenyér éves inflációja (2023 január forrás: eurostat):
Magyarország 81,7%
Euró-zóna átlaga: 17,2%
Éves harmonizált infláció (2023 január, forrás: eurostat):
Magyarország 26,2%
Euró-zóna átlaga: 8,6%
Éves harmonizált élelmiszer-ár infláció (2023 január forrás: eurostat):
Magyarország 48,2%
Euró-zóna átlaga: 16,6%
Éves harmonizált energia-ár infláció (2023 január forrás: eurostat):
Magyarország 43,9%
Euró-zóna átlaga: 18,9%
linkeket is szívesen várok
@@joanyadhatan Azt várhatod, mert a youtube-on nem lehet linkelni. Oda van írva hogy mi a forrás, nem tudsz olvasni? Felkeresheted.
@@123_1 egy kisebb káosz az eurostat oldala, nehemre esik kiigazodni. kár h ennyire szigorú a yt
@@123_1 amúgy meg lehet linkelni yt-ra is, ha
1) a csatorna adminja jóváhagyja a linkes hozzászólást
2) domain pont hu per cím / cím formátum szerint írod
@@joanyadhatan nem elég egy egyszerű link, mert az oldalon belül is állítgatni kell. Keresd meg magad: HICP - monthly data (annual rate of change) aztán kiválaszthatod azt hogy: bread
Nem a mabisz állapodott meg a biztosítókkal, hanem jogszabály változásokkal kényszerítették rá őket a fizetésre, mert a biztosítók évekig nem akartak fizetni kár esetén. És ebben konszenzus volt közöttük.
valahogy azonnal elhiszem, hogy így történt..
11:41 atyaég, tényleg az újautó-piac több mint duplázódását jósolják 2040-re? Ez iszonyú kemény, nem túlzottan a fenntarthatóság irányába mutató vektor… gondolom, nem elsősorban Európában várnak nagy elugrást, hanem a Távolkelet és harmadik világ húzza majd a trendet. Nyugtass meg, hogy Magyarországon nem lesz 2x ennyi autó 2040-re!
Lehet hogy van érzéke a kisfiúnak a vezetéshez, de az is lehet hogy felnőve nem fog tudni mit kezdeni magával ha ilyen könnyen megkap mindent. Általában az értékeli a gazdagságot aki lentről jött és magasra jutott. Persze utána mindent megadna az utódjának amit ő nem kapott meg. Manapság az informatikával egy jól menő app feltalálásával sokat keresnek főleg külföldön. Nem fogott el az irigység mert minden ami tárgy valójában értéktelen csak mi tulajdonítunk neki értéket egyszerű vágy tárgyai. Talán ezektől várjuk a boldogságot, de az igazi érték az emberi érték. Van párom aki szeret és nem érzem magam kevesebbnek. Isten áldjon minden embert és világbéke🙂😉👍
Karotta.. Megsúgom neked a titkot, h miért van kevesebb női néződ... A férj felhasználói fiókjáról megy a házimozin, a család társaságában a TCH.. :D
Nos...a 3 éves srác azért bizony meglepett :)
A nagykerekű Tesla..főleg a vége...hát, nem én vagyok a célközönsége annak a csatornának.
A betiltás/nem tiltás kényes. Ha gazdaságilag nézzük, nem lenne érdemes veszni hagyni a legnagyobbnak kinéző piacokat (kína/india/afrika, az emberiség nagyja), márpedig, ha elvesszük az európai gyártók monyóját, egy csomó helyről kigolyózzuk magunkat. Ez boldog, kibocsátás mentes, ugyanakkor szegény jövőt jelentene európának. Sokkal ésszerűbb lenne hagyni, hogy viragozzék minden virág. Amúgy is korlátolt látásmód, hogy majd ha Európában csak villannyal közekedünk, akkor megáll a felmelegedés. Vicces, hogy mekkora hisztéria a várható életkor csökkenésének siratása, miközben még soha nem éltünk ilyen sokáig ilyen jó minőségben. Készítsünk inkább alacsony kibocsátású autókat a jövő felfutó piacaira is, ahova a belső égés elhagyása után tökéletesen kiforrott elektromos autókat is vihetünk. Így Európa továbbra is tényező tudna maradni egy nagyon sok, kb. 13 millió ember ember jólétét garantáló üzletágban.
A korrupció kontra vicc témához annyit, hogy a 9 éves keresztlányomnak azt sulykolom, tanuljon meg önmagán is röhögni, mert így a legnehezebb pillanatokban is jól szórakozhat.
A Reaper nem megfigyelő drón.Majdnem 4tonna felszálló tömeggel nehéz tárgyak hordozására célbajutatására tervezték.Sokat segített a demokrácia célbajutatására már a USAF-nek
elég nehéz a demokrácia...
egy picikét olvasgattam a wikipédián, ott a Predator utódjaként említik, ami a kukucskáláson kívül szintén támadó feladatokat látott el.
meg hát keverednek a feladatok: nézelődik, kukucskál és ha lát vmi érdekeset, fogja és lekapja, nem csönget a szomszédhoz segítségért..
Mar megint a 2007es Japan belpiacos Nissan Elgrand-unk jutott eszembe a KIA EV9 forgathato szekeirol :) Hogy a japanok mar 20 evvel ezelott megcsinaltak ezeket a fincsisegeket......maguknak LOL
Az én 3 évesem kockásfülű nyulat néz, a gatyájába bapössent, de hát nem vagyunk egyformák.
27:46 Valahol kínában egy 2 éves kisfiú:
- Fogd meg az almalevem
Köszönjük!
Köszi szépen!
Whistlindiesel a videó elején megköszöni a cégnek aki csinálta a kereket egyébként az egész videóját érdemes végig nézni
Edit: fitment industries a szponzor neve
Köszönöm a mai napi betevőt. ✌
Fú én ezt a WhistlinDiesel tagot ki nem állhatom. Értem én, hogy az Ő pénze és azt csinál vele amit akar, de ezt a felesleges pusztítást amit művel, nehezen tudom tolerálni.
Én elhiszem neked hogy csodálatos jövő elött állunk, de ebben a jövőben biztos jó dolog mindenkinek a kezébe adni 250-300 lóerős kisautókat, 5-600 lóerős SUV-kat? Úgy vezetés technikailag kicsit szkeptikus vagyok hogy mindenkinek való ez? Úgy hirtelen váltás lenne ez sok embernek átülni egy dupla olyan erős autóba. Manapság is ki kell nyitni a pénztárcát ha bele akarnék ülni egy 250le belsőégésű motoros autóba. Ez megszűrte a vásárló réteget mert volt választék de ha minden kapható új autó csak nagy teljesítményű? Nincs választás, egyfajta evoluciója az autóiparnak. Jó irány ez ? Biztoságosabb lesz ettől a közlekedésvajon? Meg kell tanulni bánni az erővel. Szerintem nem menne mindenkinek. No meg ott vannak a most is felelőtlenül száguldozók, bátrabban nyomják majd le a padlógázt ugyanis nem társul mellé üvöltő motorhang nincs félelemérzet. Aki ült már erős autóban tudja hogy csak a nyomatékot érezni, ilyenkor mozogni is nehezebb inkább kapaszkodsz. Ha reagálni szeretnél egy hirtelen kormánymozdulattal bármire is tapasztalat hiányában tuti csattanó lesz a vége. Nem hiszek abban hogy megtanítható mindenkinek ez mert nagyban személyiségfüggő is. Bennem valamennyire aggodalommal tölt el, vajon milyen lesz a felgyorsult közlekedés 10-20 év múlva ezáltal? Imádom a műsort ÜDV
Jó pár évvel ezelőtt az 50 LE volt az átlagos, most kb 100 a magyar átlag. Nézőpont kérdése, meghalni bármilyen erős autóban lehet.
@@yckcy szerintem nem lineárisan nő a kockázat hanem inkább hatványozódik és a 100 lóerős autó még mindig kezelhetőbb teljesítmény mint a 3-400 le autó k meg a 700 Nm nyomaték amihez nem vagy hozzászokva akkor sem
@@gaborilles4437 Sztem egyezzünk ki egy nézőpont kérdése dologban.
Nem. Az emberek 99%-a közlekedésre használja. Nem fog sosem idióta módon vezetni. A többi meg eddig s megtalálta a módját, hogy meghaljon akár egy swiftben is.
Hangsúly, az egyértelmű állásfoglalásodon van!
Nem malom kereke azok hanem szekér kerekek. Nagy átmérő keskeny futófelület.
Én imádom a moped autókat. Pláne az új opel rockse és társait de az ára jesszus...
Alapból 2-2,8 millióért tényleg veszel autót. Amúgy se vezetheted jogsi nélkül és itthon egyet találtam 6 millióért...
vw id.2all tényleg az olcsó villanyautónak tűnik, a 10 millás ár alatt nagyon autót se lehet már találni. Persze azt mondják, hogy bőven lesz benne hely, de megnézném hogy a magamfajta (195 cm) ember elfér-e majd benne (sanszos hogy nem; ami méretre oké volt eddig az a ford focus meg a kia ceed ahol kényelmesen elfértem).
Azonban ha már olcsó autóról beszélünk, minek vannak rajta 20"-os kerekek? az nem épp az olcsó fenntarthatóság képét vetíti előre, még akkor se, ha kevesebb kopó-fogyó alkatrésze van egy benzines/dízeles autóhoz.
Azt, hogy lehet rajta 20" felni nem jelenti mindig azt, hogy az lesz az alapfelszereltség... Lehet hogy egy Business felszereltséggel igen. 😉
persze, ezt értem és igazad van. viszont a gyártók általában 2-3" sávban szokták támogatni a felniket, azaz 17" alá nem is mehet. ami egy 120 lovas, kis 4 méteres autóhoz nekem még mindig túl nagynak tűnik. szerintem a 15-16" bőségesen elegendő lenne, de tudom hogy sokak mániája a minél nagyobb kerék, és ha valamire van kereslet, a kapitalizmus kiszolgálja :)
@@bakodavid1333 meglátjuk, de sztem simán lesz 16" is... aztán max nem lesz igazam. 😅
Nagyon durva a kisgyerek...!
A megakerekű Tesla meg nagyon összeráncolta a szemöldököm... na az igaz "ökörség".
Köszi megint a változatos tartalmat! Kellemes hétvégét!
Kár volt "megszólalnom" mint látom... kiváltottam az űber ki ha én nem effektus. Elénézést kérek....
Kedves Karotta! Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vannak, akik valamilyen oknál fogva ellenérzéssel vannak a villanyautókkal kapcsolatban. Érdekes lenne kideríteni, hogy kik is a CO2 hívők és mitől félnek. Például autószerelők vagy MOL alkalmazottak, akik attól félnek, hogy nem lesz munkájuk? Én azt látom, hogy az akkumulátor-technológia és a töltőhálózat kiépítés olyan mértékben fejlődik, hogy 2035-re sem hatótávban, sem költségben, sem környezetvédelmi szempontból felesleges aggódnunk.
A 10 milliós autó, csak kb. 300km WLTP-t fog tudni, 38kWh-ás aksival.
Eh, izlések, de nekem sem a VW nem jön be az odaragasztott tableteivel, meg a Kia kubista "tanulmánya" sem.
Én úgy tudom a latin piacra Montero elnevezéssel került bevezetésre a Pajero, mert a spanyol szlengben a pajero ("h"-ként ejtve a "j"-t) "péniszverőt" jelent.
28:00 várom a "hagyjuk már, én már két évesen Ladát vezettem, megnézném azzal hogy boldogulna a srác" kommenteket 😃
A manuális váltó egy izgalmas adalék lenne, de nem kétlem, hogy gyorsan megtanulná használni a srác. Valószínű azonban, hogy azt se tudja (és soha életében nem is fogja megtudni), hogy mi az.
A V-1 kapcsán jutott eszembe. Wernher von Braun önéletrajzának címe : I aim at the stars...
Mort Sahl humorista tette hozzá : "...but sometimes I hit London.... :DDD (Fő forrás: The West Wing/Az elnök emberei c. sorozat de a hatvanas években készült filmben is elhangzik) Szerintem egyike a valaha volt legjobb " onelinereknek" És akkor most mindenki szabadon eldöntheti (korrupció) , hogy szabad-e ezzel viccelni...
A nácik nélkül sehol nem lenne ma az űrhajózás.
A Covid 2020 elején jött, az még nem befolyásolta a 2019-es eladásokat.
Nálatok jött akkor.
@@coree74 miért nálad mikor jött?
@@desantestaylor941 Most lehet én emlékszem rosszul, de 2020 januárban már konkrét esetek voltak világszerte… Kínában meg 1-2 hónappal korábban.
Vagy el vagyok tájolva?
@@coree74 Most nem értem min vitáztok. Taylor leírta, hogy 2020 elején jött és a 2019-es eladásokat nem zavarta. Te leírod, hogy 2020 januárban volt konkrét eset, Kínában talán 2019 decemberben.
Ugyanazt írjátok.
@@coree74 jól mondod:"2020 januárban már konkrét esetek voltak világszerte… "és ez mennyire befolyásolja a 2019-es világ autó értékesítési adatait? Mindig meglepődök emberek okoskodásain, vagyis már meg se lepődök...
Arra gondoltam hogy legközelebb a feleségem account-jával nézem majd a híradót, hogy javuljon az ivararány. Bár arra kellett rájönnöm, mikor meg szerettem volna írni első kommentem így 70 TC híradó 'fogyasztás' után ahhoz először is be kell jelentkeznem, mert épp be se vagyok lépve google fiókba. Na ennyit erről, hogy sokan úgy nézik hogy se az életkorul se az szexisük se a többi szociális adatik nincs meg a statisztikához. Aztán belépéskor rögtön fel is ajánlotta a PC hogy melyik fiókkal is folytatnám tovább ahol persze ott szerepel az említett feleségé is. Ekkor ötlött fel bennem, hogy folytatnám azzal, de akkor sosem születik komment.
Míg nem rájöttem kár hazudni a statisztikát, én szívesen nézem mert üde színfolt a rengeteg szemét tartalomba amit lehet találni mostanság, köszönöm hogy gyártasz ilyeneket. Sok sikert és sok szponzort hozzá. Nem tudok semmivel korrumpálni sajna, mivel nincsenek kávé ültetvényeim se bányáim, se gázszerelő nem vagyok de maradok lelkes néződ, még egyszer köszönöm hogy vagy.
Kicsit terjengős lett bocs. :P
Köszi innen is :D
Szerintem nem kell aggódnunk a biológiai, vagy kémiai úton előállított üzemanyagok miatt. Egyrészt túlzás az a felkiáltás, hogy "ezzel megint elkezdődik", hiszen még most is pöfékelünk, és ez a szabályozás csak lassítaná a váltást, de nem állítaná meg. Másrészt talán nem is lassítja, hiszen nagyon drága. Vagyis megengedhetjük, mert úgysem akarja majd megfizetni senki.
Azt nem mondta senki, hogy nem lehet kitiltani a belsőégésű motoros autókat a városokból 2035? után.
Hopp a 407 Coupé… amibol alig adtak el benzinest egyebkent is… 🤩
Mivel lehetne segíteni? Esetleg Patreon-nal ha lenne.
(És ha lehet humorizálni a nem egyenes úttal, akkor a Patreon-on véletlenül olyan országra tett beállítással ahol nem 27% az ÁFA.)
Szia Karotta!
Hol a “Benzin”tábla mögüled?
A 83Le-s Citigo e iV is elpörgeti a kerekeit egy nagyobb gázadásra piros lámpánál induláskor, kíváncsi leszek 226LE-s motorral mit fog ez művelni.
Szia Karotta! És mi van azon nöi nézőkkel, akik a férjük/pasijuk mellett nézik a TC híradót? Ők hogyan jelennek meg a statisztikában?
Hól lehet ilyen pólót venni?
Te ne viccelj a korrupcióval, de a hozzá szőlő szereti Hofi -t aki meg viccelt a korrupcióról. Mi ez diszkrimináció 🙂
Lusta vagyok letúrni, hogy volt-e már, de a nagymamám vízbe áztatott kukoricával "dugta" a kacsákat anno. 🙂
Szper Kõszi!❤
17:48 - helyesbítés, ez a chemtrail! és ha egy fém szerkezetre ilyen hatással van, gondolhatod, hogy az emberi szervezetre milyen káros lehet! :D
Talán volt már, a Tesla 26:16 után kerül szóba, öt perccel később, mint ami most a leírásban szerepel.
Kedves Karotta! Keressetek egy csatornát, ahol 94% a hölgy nézők aránya és fogjatok össze velük. Csináljatok közös kontentet, hátha win-win lesz. 😉😄
Szia Karotta. Nem értem, hogy egy autós műsorban (híradóban) miért ilyen kardinális kérdés a nézők nemi eloszlása. Magasabb kulturális, társadalmi vagy egzisztenciális szintet jelent ha egy autós (ami egy férfiakat érdeklő téma alapvetően) műsornak több női nézője van mint az átlag? Értem, hogy ők is részt vesznek a közlekedésben és vannak témák a TC híradóban amik őket is érintik, de ez a kellemetlenül erőltetett női néző gyűjtögetés nekem elég műmájer egy autós műsorban. Majd nézik ha érdekli őket, másrészt nem hiszem, hogy jobb lesz attól a TC híradó ha több nő nézi. Ja, és isten ments, hogy szerintem ezt csak férfiaknak kéne nézni, sőt sok topic mindenkinek hasznos, csak nem értem ezt az erőltetést. A híradó izgalmas és érdekes volt mint mindig.👌
Szerintem (nő vagyok és nézem, meg autókereskedésünk van) azért erőlteti, hogy legyenek kommentek hölgyektől is. Egy másik nézőpont sosem árt és új színt hoz. Szerintem.
Takács Lászlónak igaza van! abban, hogy nem érti a viccet! Akkor ne TC híradót nézzen, hanem Fidesz híradót az M1-en! :D
Resztli szekció= normalitás teljes hiánya! Ez érvényes a Teslára, és gyerek vezetésre egyaránt!
Túl komolyan veszed magad. Kár érte. Ha nem tennéd, akár normális is lehetnél. 😂
Hát korán kezdi a gyerkőc, ami nem baj! Ilyenkor még nincsenek tele félelemmel, így bátrabbak, gyorsabban tanulnak. Ez persze azt jelenti, hogy a szülőnek jobban oda kell rá figyelnie.
Zayn története nem a cukiság szekcióba, hanem a menőség szekcióba kellene hogy kerüljön. Sokan több 10 éves vezetési tapasztalattal nem ügyesek ennyire, és egy ágrólszakadt multiplát se bíznék rájuk, nemhogy egy menő quadot 2 utánfutónyi motorral és jestky-vel
Multiplát, mi :D
Végre egy elektromos autó ami jól néz ki az elérhető kategóriába. Felüdülés a szemnek hogy nem egy szappantartó.
És az nem lenne megoldás, ha a feliratkozók egy része átváltaná a nemi meghatározást a beállításoknál nőre? Vagy ezt így utólag már nem lehet? :D
Biztosan lehet, de nem a statisztikahamisítás a cél, hanem hogy valóban több hölgy nézze a műsort :)
@@interstellar.overdrive Nézik ők.... A férjük barátjuk válla fölött át kukucskálva. :D
A kis kölök nagyon komoly, imádtam! :D
Az a Tesla. ❤
Kuplungpólós! Nem dupla utánfutó, hanem utánfutó után futó utánfutó!
26:23 Riding like Amish style 😅😆
Jelenleg egy Dacia Spring 25000 euro ,de higgyünk a Volkswagennek.😂
Szia Karotta!
A bevezető fanfárt lehetne hangosabbra? Alig lehet hallani! 😁
Csak nekem tűnt fel és egyben ijeszett meg a Kia pedaljain fellelheto "Play" és "Pause" jelzés?
1200-as Ladát el tud vezetni??? Ugye, hogy nem!! Kis semmirekellő!
Viccet félretéve, elképesztő. Szeretnék olyan gazdag lenni, hogy több milliós luxusautókat bízok a gyerekre. Gondolom a valóságban az elején még kicsiben kezdtek el gyakorolni amíg aztán kész lett a cirkuszi mutatvány.
Apuka török politikus. Az olyan, mint az orbán gyerekek. Sok millió ember nyomorog, hogy ő Ferrarit vezethessen és nem gond, ha mrgtöri.
Hát...akkor ezt nézem meg harmadjára is ha nincs új rész 😅
👍🏻👍🏻👍🏻
29:30az új Ken Block már úton van
Magyar katonai szakértö mondta hogy ez a tipusu orosz gép nem tud üzemanyagot kiengedni. Hogy van ez? Látsik ami látszik de eggyesztessetek inót mielött kiadtok valamit.
Ez érdekes! Akkor ez a gép mit kezd azzal a problémával, hogy telitöltve, felfegyverezve felszállt, lényegesen magasabb leszállósúllyal, beüt a krach és kényszerleszállni kéne? Megpróbál leszállni túlsúllyal és beleáll a földbe mint egy gerely? Nyilván nem. Valamit eldobál. Dobálja el a bombáit? Vagy egyszerűen eressze el az üzemanyagát? Mit választanál?
B kérdés: a magyar katonai szakértő mit mondott, akkor mit látunk a felvételen? Mit csinál ez a tipusú orosz gép?
1. forrást. 2. "szakértő"
Kompromisszumos villanyt vegyen a halál az. Inkább etetem a SUV-ot benzinnel mint, hogy egymás nyakában üljünk és éljem le az életem minden második km-nél mert tölteni kell. Majd lesz ha jó a méret, a km és az összhatás és azt meg tudom venni. Anni I3-at tudtam volna venni, de kicsi, keveset megy. De jó h nem vettem. Model Y-nal ellennék már mondjuk. 😅
24:30...eddig én a "tarkópacsit" csak 18 plusszos filmek alapján ismertem:))) Minden nap tanul az ember valami újat... 😆😆😆
Milyen korán van ma a híradó 😃 de muszáj rögtön kattintani!!! 😬😬😬
Hulye whistlindiesel 😂😂😂
Remélem mire eljön a "kötelező" villanyautózás, addigra a VW-nek sikerül olyan villanyautót is tervezni, ami nem egy lusta játékautó formát vesz fel, mert ezek a formák számomra elég nevetségesek.
Kukorica 🌽
ivararány :)
Szójáték ha jól értem ID to all .
Volkswagen ID mindenkinek
Hajrá
a whistlindiesel promotálását semmilyen szinten nem ajánlanám, mert ily módon te, mint az elektromos jövő és környezetbarátság apostola (még ha félig -nem kifejtetten de- negatívan is) reklámozod a fenntarthatóság ellenkezőjének, az elképesztő pazarlás és nemtörődömség megtestesülését
Városi aszfalt betyár.
Kukorica🤫🫠🙃
Ez a TC hiradó nagyon szórakoztató, sok újdonsàg ès marhasàgot megemlít de bujtatottan egy agymosàs, elektromos autora mosàs.
Ha nem hiszed el a számokat amik elhangzanak, nézz utána. Ja, hogy az már túl melós, panaszkodni egyszerűbb.
A régi( tavalyi) híradó jobban tetszett. Hírek kellenek információk az úgy nagyon jó volt, nem vélemény és megjegyzés valamihez.
Karotta! Ne légy ennyire villanynáci! Az egész "Szekla" videó mókás!🙂
Elektromos autó vs. villanyautók: az amit az EU csinál - hogy 2035-től betiltja a belsőégésű motoros autókat - egy jófajta fejlövéssel ér fel. Aki ezt (még) nem látja, azt csak sajnálni tudom. Az, hogy most már a németek (melyik a legbefolyásosabb nemzet az Eu-ban, milyen nemzetiségű, ez a félkegyelmű Ursula? - csak kérdem) is kínosan elkezdtek mocorogni, az talán annak köszönhető, hogy kezd nekik is "leesni a papír-huszas". Egyik technológiát (elektromos autók) szubvencionálni a másik kárára eleve nem tesz jót sem a gazdaságnak, sem a fejlődésnek. Ezt pedig egy hasraütéssel megszületett határidővel "megfűszerezni" már tényleg az elmebaj kategóriája.
Lehet vitatni (nekem is vannak kétségeim) a szó szerint is égető klíma problémára adott igen kemény döntések ütemezését, súlyát, irányát, de aki egy 450 milliós országcsoport egy vezető politikusát személyeskedve hülyézi és neki (egy személyben) tulajdonít közös döntéseket, továbbá hasra ütés szerűen megszületett határidőkről beszél 27 ország és a gazdasági szereplők vezetői között létrejött megállapodások kapcsán az milyen információkkal rendelkezik egy bonyolult intézményrendszer működéséről?
@@jozsefcsaszar963 " _... 450 milliós országcsoport egy vezető politikusát személyeskedve hülyézi ..._ " - nem szeretnék most (itt pláne) hosszas okfejtésbe bonyolódni, de aki szerint Ukrajna demokratikus mintaállam (majd azzal hitegeti a népet, hogy hamarosan csatlakozhatnak az EU-hoz) az vagy hülye, vagy velejéig romlott ember. És akkor a többi Eu. politikusról még nem is esett szó.
" _... hasra ütés szerűen megszületett határidőkről beszél ..._ " - azért tartom hasraütés szerűnek, mert semmi, de semmi nem garantálja (pláne a háború árnyékában), hogy ezek a célok tarthatóak. Nem, nem vagyok szakmabeli, de érdekel a téma, és sok helyről hallottam, hogy elhamarkodott döntés született. Ahogy korábban írtam, már a villanyautók szubvencionálása sem volt épp szerencsés, de a konkrét átállási dátummal beverték azt a bizonyos utolsó szöget ...
@@balagepeter " _Azt se tudod, hogy mit jelent a technológia szó ..._ " - rámutathatnál, hogy hol használtam helytelenül a kifejezést az egyszerű vádaskodás helyett.
@@balagepeter Definíció szinten minden bizonnyal igazad van, de (remélem), hogy te is érzed, ez fingreszelés. A lényeg, hogy az elektromos meghajtású járműveket - az egészséges verseny kárára - előnybe részesítik, és ez így nagyon nem OK.
Milyen érdekes az ember egyébként...jajj, a városban ne legyen rossz a levegő, mert az rossz az embereknek, mindeközben mi emberek globálisan tesszük tönkre a természetet...mondjuk úgy vidéken és/vagy fejlődő országokban...ami szinte senkit nem érdekel.
A baj azzal van városban, hogy 10% kényelmes utazása miatt idővel 100%-nak okoz egészségkárosodást.
@@_Tinky_ Ez is igaz.
Pont fején találtad a szöget. A halálozási statisztikák szerint az "egészséges " levegöjü vidéken 3-6 évvel alacsonyabb a várható élettartam. Pedig ott az autós forgalom töredéke mint a "rettenetes " levegöjü varosokban. Ez azért elgondolkodtató.
@@laszloordog279 A magyarázat erre túlmutat egy autós műsor keretein.
Vidéken az egészségügyi ellátás gyengébb színvonalú, a fizetések is alacsonyabbak ami pedig magával hozza a kevésbé korszerű táplálkozást valamint sok esetben a több munkát ami pedig túlhajszoltsághoz, sztresszhez vezet. Ez pedig a betegségek melegágya.
@@laszloordog279melyik országban? Nem Indiában vagy Kínában. Plusz ha az orvos 3 órányira vsn amikor egész életedben tömted a szalonnát és 40 évesen infarktust kapsz, akkor nincs mit csodálkozni, hogy a városi vegán 80 évig él 5 percre az orvostól. Ja, hogy a kismillió másik tényezőt nem vetted figyelembe, csak azt ami téged érdekelt. Az más. 🤦🏻♀️
Elkeserítő, hogy még mindig akad, aki szerint helytelen betiltani a belső égésű új autók forgalmazását 2035-től. Azon pedig kimondottan csodálkozom, hogy Te kedves Karotta nem betiltáspárti vagy. Ez nem olyas valami, amiben lehet így is úgy is dönteni. Lényegtelen, kinek mennyire fog fájni. Szükségesm, mégpedig valójában a mi és gyerekeink érdekében. Nem másnak teszünk ezzel jót, hanem magunknak!!!!! Tessék érteni és elfogadni, hogy ez egy szükséges lépés. Tudd, hogy isszuk a szavaid! Felelős vagy az emberek gondolkodásának formálásában. Kérlek gondolkodj el ezen!
Sokak szerint a teljes betiltás erőltetése az a kínai lobbi hatása. Szerinted miért gondolják ezt sokan?
@@szerpannon Nem azért kell betíltani, mert Kínának - aki időben felismerte, hogy ez a jövő - ez kedvező, hanem mert az emberiségnek. Ahogy neked is. A földet nem azért kell védeni, hogy valaki jól járjon vagy nem járjon jól. Azért kell, mert az emberiségnek ez az érdeke.
Technológiákat ideológiai alapon tiltani damokráciákban, piacgazdaságokban korábban nem volt szokás. Ahol a politikusok vagy a kedves vezetők mondják meg a vállalkozóknak ,kutatóknak, tudósoknak, egyetemeknek hogy milyen technológiát gyárthatnak, kutathatnak, fejleszthetnek az már nem szabad piacgazdaság hanem TERVGAZDASÁG!!!
Teljes igazad van ez mindenki érdeke
Nem a technológiát tiltanak 2035-től, hanem az azzal járó környzetszennyezést!
@Laszlo Takacs +1 jó komment volt
Nem való egy harci (drón….) téma egy alapvetően jó autósműsorba… 😤
Miféle autósműsor?! Hiszen itt is az a lényeg, hogy a kormányt és oroszokat üssék. Emellett a műsor nyomokban autókat is tartalmazhat.
A repülőknek is vannak kerekei és kormányuk, érted? 😆
Karotta! Te olyan cuki vagy hogy ezt a 3 éves kisfiú mesét benyaltad! A szerkesztőségben nincs "hoax" szakértő? Te sem gondoltad komolyan, hogy ezt egy 3 éves gyerek csinálja? Sok mindent meg lehet venni pénzért, de ilyen gyerek nincs, nem kapható! Van telóról irányítható autó, van postás drón, lehet megbízni profi videósokat, vágókat, ezekről már lehet tudni, hallani! De olyan 3 éves gyerek aki ezt megcsinálja, hát nem tudom.... Ki kellett volna kockáznod a videót mielőtt ezt a cukiságot nyalogatod! Nézd a kéz, kesztyű, láb méretek! hasonlítsd össze a Te gyerekeddel mikor 3 éves volt, (esetleg kérj tanácsot a "gyengébb", de okosabb nemtől, ők ebben jobbak, itt megfoghatod őket). Nézd a vágásokat, mikor mit látsz! A kisfiú lába a fékpedálon kalimpál és úgy manőverez! Te is így csinálnád, vagy ez egy új technika? Ezeket egy kicsit elevenebb, műszaki vénával megáldott kisgyerek megteszi, de eközben nem megy az autó! Még a tabletet is elnyomogatja még fiatalabb is, de betolatni a garázsba, miközben a kamera előre volt beállítva, na ne. Ez a gazdáját promózza, neki gyűjti a klikkeket. Illetve Neked is. De valld be ez volt a Te célod is! Nem akartalak megbántani, megszólni, távol álljon tőlem, kedvelem a műsort, stílust, de maradjunk a földön, vagy ha mesélni akarsz, akkor azt este elalvás előtt, légyszi és kezd úgy hogy egyszer volt hol nem volt! Ne lovald bele Magad ennyire a virtualitásba!
Mit gondoltok, az elektromos áram majd a fán terem? Vagy leszüreteled, mint a szőlőt vagy kiásod, mint a krumplit...? Bukta lesz itt.....