Nos, kirakta a videót, menjétek, nézzétek meg @Dodorshow csatornáján. Rosszul tippeltem, nem a kormány bontotta le a bordáit, de innentől még inkább igaz, hogy egy légzsákos mellény sokat javított volna a helyzeten. Abban is biztos vagyok, hogy a kulcscsontot viszont a sisak álla törte meg, lassításban lehet is látni, hogy megnézi a családi ékszert. Plusz egy pont a mellénynek. Amit nem értek, hogy a bal bokája hogyan maradt egyben (adjanak el sokat ebből a csizmából!). Én nem nézem meg többször, mert konkrétan fáj. Hogy mi volt a "baj", azt nyilvánosan nem szeretném elemezni, akikkel beszéltem négyszemközt, azokkal többnyire egyetértettünk.
Jó hogy ezt az írást most látom, Ugye van ez a harmincx fok nevű dolog kint , meló oda vissza a 250es célszerszám burgmannal, jön a t max ,Xmax, nagy vespa stb ... póló, short ,papucs, sisak,vagy az se , vagy kesztyű sem. Én meg felöltözöm most is a cordura szettbe , nyári aláruhákkal, bőrkesztyűvel , hosszú csizmával.... fent említett robisok közt a legemlékezetesebb a nulla ruha, de légzsákos mellény azt felvette.... és vakartam a fejem hogy ez(ek) ennyire kattant istenkoplexusos ,velük nem történhet semmi emberkék ?? Hozzáteszem én védelem , azaz bőr párti vagyok, de ebben a melegben az totál brutál . A nap zárásaképp egy sárgára váltásnál megállok , kissé hirtelen fék volt, ha nem csak csorgok a lámpára mindig szélre helyezem magam , az ördög itt figyel mögöttem alapon... beigazolódott: Én megálltam, kicsit túl is engedtem hogy a hátsó ,ha van, több ideje legyen megállni , a swift az hajtott mint a meszes, azt hitte tovább megyek , csikorog a fék mögöttem, jobbról meg elkerül -szerintem még mellettem is 50 felett volt ... szóval ha nincs ez a szokásom akkor tuti jön a fekete szatyor mert az autós megy mint az állat (65nél még tolnak le győr-belvárosban)
Utólag én is tudom mit kellett volna...Szerintem , a legolcsóbb ha figyelmesebben vezetünk ! Másik dolog meg az , hogy az élethez szerencse is kell . Ha az elfogy , akkor lehet akármilyen felszerelésem ! A zászló mindenkinek áll .
Ha kaptam érte akár egy kockacukrot is, akkor reklám. De mivel nem, nem is árusítok ilyeneket, sőt még a megtekintések után sem kértem pénzt a UA-cam-tól, ezért szerintem nem az, ha felsorolok néhány alternatívát (amik között döntöttem).
@@bobmastermotovlog lehet mondani hogy "nem kaptam érte egy fillért sem" de hogy nyomod az első perctől a márka neveket, má' bocs de nekem ez jött le, és lehet nem vagyok egyedül ezzel
@@julescousteau elhangzik 5 márkanév, ez pontosan ugyanennyi importőr, akik egymás versenytársai. Mindenki ilyen reklámban szeretne szerepelni, gondolom. És senkitől még csak kérést sem kaptam, hogy említsem meg, tehát egy büdös buznyákot nem kaptam érte, és később sem fogok. Megtekintések után sem kapok pénzt. Ez meg egy kurvanagy 0, nem nyerészkedés.
Szia, az egyik videóban elmondja hogy, az oldalára esett. Ezért törtek el a bordái. Neked a hondával a baleseted hogy végződött? A biztosítos videó utolsó része még nem került ki.
Amint megtehettem első befektetesem volt a Tech-Air 5 légzsákos mellény. Nyáron 40 fokban nem élvezem h rajtam van, de mindig megnyugtat a tudat, h este ha hazaérek leveszem és lezuhanyozok, míg ha esetleg megserulok (isten ments) akkor törött csontokat rögzítő szarokat nem tudnám levenni és lezuhanyozni. Úgyhogy inkább a mellény! :)
mièrt zakózott Dodor....?Elsősorban mert nagyobb az arc mint a tudás....ès mièrt sèrült ekkorát...mert már nem 20 èves....ès a korához kèpes felelőtlen....
Van tapasztalatod a szerviz/karbantartassal? Kicsit megijesztett, hogy techair5-ot 2evente vagy 500orankent kell bevinni 100€ felulvizsgalasra, 500ora kevésnek tunik, ha akar egész szezonban melozni is jarok
Nincs tapasztalat, tavaly vettem, a két éves szerviz még nem esedékes, nyitás pedig nem volt. 229 óránál tartok az applikáció szerint, ez alatt 10.000 km ment a motorba (most szombaton fordult).
3:26 de nem ilyen kormányú motorral ment. Azért kattintottam a videódra mert azt igérte hogy fontos tanulságokkal szolgál. Nos az, hogy öltözött volna fel jobban, ehez a megállapításhoz nem kell atomfizikusnak lenni a többi meg roszindulat...
Az én “megfontolandó gondolatom” sem hízelgő egy ilyen videó készítőjére. Más hátán felkapaszkodni a nézettség létrájára sose szül jó szájízt. Ha pedig még az is átjön, hogy mennyire irigy vagy Dodorra, az már totál gáz. Baszki, te pedig ezzel a videóval nem csak irigy vagy Dodorra, hanem konkrétan a balesetét használod arra, hogy árts neki! Nem tudom, ki a tököm vagy, de veled soha, semmilyen körülmények között nem szeretnék személyes kapcsolatba kerülni.
Ezuttal a köcsög bmw, mert egy 200+ lóerős sor4-es 1000 sportmotor motorját bele építették egy gólyalábakon közlekedő "sport" túraenduróba, és ez egy olyan köcsög motor, ami alulról is úgy tol, mint három gőzmozdony, de nem ám valami kis csettegő, minimum ilyen : en.wikipedia.org/wiki/2BB2_400 Szóval ennyi, most az M1000XR-t kifejlesztő mérnökök hibája volt, hogy ilyen kezelhetetlenül erős motort építettek, és hagyták hogy kikapcsolhatóak legyenek a menetbiztonsági elektronikák!!!!!!!!!!!!!!!
Az hogy ki volt a hibás és hol/miben hibázott, azt majd akkor lehet bármilyen szinten elemezni hogyha látjuk az erről készült videót. Jelenleg csak annyit tudunk hogy ment előtte egy motor, ami viszont nem esett el (ugyanúgy, mint a Nikennél)
5:08-tól 5:46 ig van az igazság . Akinek nem volt ilyen a "repertoárban" , nem tudja . Tüsszentenie , köhögnie ne kelljen ! Az kegyetlen .... Gyógyuljon meg , épüljön fel !
Az iszonyat nagy tanulságok elmaradtak ebből a videóból. Viszont volt benne nem kevés reklám illetve rosszindulatú megjegyzés is jutott bőven. Dodor csinált már jópár f@szságot és nagyon nem értek egyet azzal, ahogy a teszteket közúton "elköveti". Viszont ha megnézed a balesetreől készült videót láthatod, hogy most nem a száguldozás lett a veszte, hanem hogy a motor nyomatékát erősen alulbecsülte alacsony fordulatszámon illetve a guminyomás sem volt (saját bevallása szerint is!) megfelelő. Az már csak egy ráadás, hogy (szintén ezt is bevallott) nem öltözött fel rendesen. Ha normális ruha van rajta, akkor valószínűleg pár komolyabb sáérülést offolhatott volna. Mivel te nem írtad le így én megteszem: a tanulság az, hogy akár mennyi éve is motorozol tisztelt a technikát és haználj minőségi motoros felszerelést, mert az életedet fogja megmenteni. Sajna ezt a 6:49 percet nem kapom már vissza az életemből...:)
@@bobmastermotovlog igazígy akkor 7:35. Látom megértetted a lényeget. Remélem a szponzorok a kommentek száma után is fizetnek így egy kicsit hozzá járulhattam a gyarapodásodhoz, így az időm még sem veszett kárba :)
@@lenardsumegi5548 van egy ajánlatom. Leülsz mellém, megnyitom neked bizalmasan az összes számlámat, levelezésemet, találj benne szponzorra utaló bármit, ide érve akár YT megjelenések után kapott pénzt. Amit találsz, annak a 1000x-osát kapod. Ha nem találsz semmit, akkor viszont egy általam megjelölt két közhasznú alapítványnak elutalsz 100-100.000 Ft-ot. Előre lelövöm: a Mentőmotorosoknak és egy állatmenhelynek. Utána le rakom eléd a motor és felszerelés számláit és ha dátumban a légzsákos mellény nem előz meg bármit, akkor ugyanezt eljátszuk még egyszer. Tényleg ilyen kurva nehéz felfogni, hogy mivel már törtem össze magam, és veszítettem el munkát, van némi sejtésem arról, hogy mivel lehet csökkenteni a következményeket? Ezen már két éve végig mentem bazmeg, csak nem a saját hülyeségemből. Az okos a más kárából tanul, és utólag mindenki az. Már ha megéri.
na meg ha nem lenne egy lágytestű alak. Nézd, lehet engem fikázni így meg úgy de fontos ha van rajtad elég izom na meg plusz egy ilyen mellény. Dodor ezek után csak inkább hallgasson, ha egy ekkora motorra ül valaki akkor illik erős testalkattal rácuppanni mert úgy jársz mint Donor😂😂❤
Hát a Man tt győztese sincs kikűdve mint hulk ,szóval ez a logika bukott részben , illetve bizonyos tempó felett tök mindegy hogy van rajtad "body", vagy van rajtad felesleg mint rajtam ,vagy szikárabb alkat vagy , Én lassú tempónál kb 40-0 2 méter alatt vetődtem oldalra előre a motorról 2 méter magasról , két fő mázli : A nem teli oldalra esés, és a tenyérrel tompítás , fájt , szétment a kesztyű de nem tört semmi , és a fejem se csapódott aszfaltra érkezéskor . illetve az hogy fullbőrben voltam , a pocak is tompított mire a csípőm leért . Túl sok az összetevő hogy ezt így fix1-re ki lehessen jelentened.
@@zoli921 tesó ha akkora drasztikus baleset lett volna ott döglik meg. továbbra az sem mindegy hogy feltudod e emelni a motort amire ráülsz vagy sem. hidd el hogy hasznos ha van rajtad izom, mégha az esésbe nem is segit 100%ba de legalabb konyebben kontroll alatt tartod a motort
Semmiben nincsen igazad. Full-contact küzdősportokkal foglalkozok 20+ éve. A nagyobb izomtömeg sokkal sérülékenyebb, mint a szikárabb izomtömeg, sőt a nagyobb zsírtömeg az nagyobb biopajzs/testpajzs, mint a nagyobb izomtömeg. Hatalmas tévedés, hogy a nagy kinetikai erőhatásokkal szemben a nagy izomtömeg a jobb/erősebb pajzs.
@@krisztian-sz tesi, ejts már 5 méter magasrol a válladra egy 50 kilót és most ezt csináld meg ugyanazzal aki kb 150 kilos izomban. miröl beszélsz te gyerek? az izom akkor véd ha kemény és geci sok van rajtad, megvéd attol hogy a csontod ne szenvedjen sérülést. szerinted miért van kitalálva rajtunk az izom? disznek?
Nos, kirakta a videót, menjétek, nézzétek meg @Dodorshow csatornáján. Rosszul tippeltem, nem a kormány bontotta le a bordáit, de innentől még inkább igaz, hogy egy légzsákos mellény sokat javított volna a helyzeten. Abban is biztos vagyok, hogy a kulcscsontot viszont a sisak álla törte meg, lassításban lehet is látni, hogy megnézi a családi ékszert. Plusz egy pont a mellénynek. Amit nem értek, hogy a bal bokája hogyan maradt egyben (adjanak el sokat ebből a csizmából!).
Én nem nézem meg többször, mert konkrétan fáj. Hogy mi volt a "baj", azt nyilvánosan nem szeretném elemezni, akikkel beszéltem négyszemközt, azokkal többnyire egyetértettünk.
Jó hogy ezt az írást most látom, Ugye van ez a harmincx fok nevű dolog kint , meló oda vissza a 250es célszerszám burgmannal,
jön a t max ,Xmax, nagy vespa stb ...
póló, short ,papucs, sisak,vagy az se , vagy kesztyű sem.
Én meg felöltözöm most is a cordura szettbe , nyári aláruhákkal, bőrkesztyűvel , hosszú csizmával....
fent említett robisok közt a legemlékezetesebb a nulla ruha, de légzsákos mellény azt felvette.... és vakartam a fejem hogy ez(ek) ennyire kattant istenkoplexusos ,velük nem történhet semmi emberkék ??
Hozzáteszem én védelem , azaz bőr párti vagyok, de ebben a melegben az totál brutál .
A nap zárásaképp egy sárgára váltásnál megállok , kissé hirtelen fék volt, ha nem csak csorgok a lámpára mindig szélre helyezem magam , az ördög itt figyel mögöttem alapon...
beigazolódott: Én megálltam, kicsit túl is engedtem hogy a hátsó ,ha van, több ideje legyen megállni , a swift az hajtott mint a meszes, azt hitte tovább megyek , csikorog a fék mögöttem, jobbról meg elkerül -szerintem még mellettem is 50 felett volt ... szóval ha nincs ez a szokásom akkor tuti jön a fekete szatyor mert az autós megy mint az állat (65nél még tolnak le győr-belvárosban)
Utólag én is tudom mit kellett volna...Szerintem , a legolcsóbb ha figyelmesebben vezetünk ! Másik dolog meg az , hogy az élethez szerencse is kell . Ha az elfogy , akkor lehet akármilyen felszerelésem ! A zászló mindenkinek áll .
Ennek nagyon reklám szaga van.Tess, nem mondták hogy más kárán nem szabad nyerészkedni?
Ha kaptam érte akár egy kockacukrot is, akkor reklám. De mivel nem, nem is árusítok ilyeneket, sőt még a megtekintések után sem kértem pénzt a UA-cam-tól, ezért szerintem nem az, ha felsorolok néhány alternatívát (amik között döntöttem).
De ha megmondod hol vettem a légzsákos mellényem, meghívlak egy sörre!
@@bobmastermotovlog lehet mondani hogy "nem kaptam érte egy fillért sem" de hogy nyomod az első perctől a márka neveket, má' bocs de nekem ez jött le, és lehet nem vagyok egyedül ezzel
@@julescousteau elhangzik 5 márkanév, ez pontosan ugyanennyi importőr, akik egymás versenytársai. Mindenki ilyen reklámban szeretne szerepelni, gondolom.
És senkitől még csak kérést sem kaptam, hogy említsem meg, tehát egy büdös buznyákot nem kaptam érte, és később sem fogok. Megtekintések után sem kapok pénzt. Ez meg egy kurvanagy 0, nem nyerészkedés.
Reklám, nem reklám, a video megnézése nélkül is arra a következtetésre jutottam, hogy Dodor rohadtul kisebbet sérült volna egy légzsák mellénnyel
Szia, az egyik videóban elmondja hogy, az oldalára esett. Ezért törtek el a bordái. Neked a hondával a baleseted hogy végződött? A biztosítos videó utolsó része még nem került ki.
Még dolgozom rajta, júliusban már csak meg kellene csinálni.
Amint megtehettem első befektetesem volt a Tech-Air 5 légzsákos mellény. Nyáron 40 fokban nem élvezem h rajtam van, de mindig megnyugtat a tudat, h este ha hazaérek leveszem és lezuhanyozok, míg ha esetleg megserulok (isten ments) akkor törött csontokat rögzítő szarokat nem tudnám levenni és lezuhanyozni. Úgyhogy inkább a mellény! :)
mièrt zakózott Dodor....?Elsősorban mert nagyobb az arc mint a tudás....ès mièrt sèrült ekkorát...mert már nem 20 èves....ès a korához kèpes felelőtlen....
Van tapasztalatod a szerviz/karbantartassal? Kicsit megijesztett, hogy techair5-ot 2evente vagy 500orankent kell bevinni 100€ felulvizsgalasra, 500ora kevésnek tunik, ha akar egész szezonban melozni is jarok
Nincs tapasztalat, tavaly vettem, a két éves szerviz még nem esedékes, nyitás pedig nem volt. 229 óránál tartok az applikáció szerint, ez alatt 10.000 km ment a motorba (most szombaton fordult).
3:26 de nem ilyen kormányú motorral ment.
Azért kattintottam a videódra mert azt igérte hogy fontos tanulságokkal szolgál.
Nos az, hogy öltözött volna fel jobban, ehez a megállapításhoz nem kell atomfizikusnak lenni a többi meg roszindulat...
Az XR-nek elég széles túrakormánya van. Ha nem találtál megfontolandó gondolatot, sajnálom.
Az én “megfontolandó gondolatom” sem hízelgő egy ilyen videó készítőjére. Más hátán felkapaszkodni a nézettség létrájára sose szül jó szájízt. Ha pedig még az is átjön, hogy mennyire irigy vagy Dodorra, az már totál gáz. Baszki, te pedig ezzel a videóval nem csak irigy vagy Dodorra, hanem konkrétan a balesetét használod arra, hogy árts neki! Nem tudom, ki a tököm vagy, de veled soha, semmilyen körülmények között nem szeretnék személyes kapcsolatba kerülni.
Jobbulást Dodor.
Remélem tényleg meggyógyul.Minden jót neki.
Megint taknyolt a mester?
Ezuttal ki a hibas?
Ezuttal a köcsög bmw, mert egy 200+ lóerős sor4-es 1000 sportmotor motorját bele építették egy gólyalábakon közlekedő "sport" túraenduróba, és ez egy olyan köcsög motor, ami alulról is úgy tol, mint három gőzmozdony, de nem ám valami kis csettegő, minimum ilyen : en.wikipedia.org/wiki/2BB2_400
Szóval ennyi, most az M1000XR-t kifejlesztő mérnökök hibája volt, hogy ilyen kezelhetetlenül erős motort építettek, és hagyták hogy kikapcsolhatóak legyenek a menetbiztonsági elektronikák!!!!!!!!!!!!!!!
Az hogy ki volt a hibás és hol/miben hibázott, azt majd akkor lehet bármilyen szinten elemezni hogyha látjuk az erről készült videót. Jelenleg csak annyit tudunk hogy ment előtte egy motor, ami viszont nem esett el (ugyanúgy, mint a Nikennél)
@@MajerLaco Ennyi.
"neki állhat mindenki elemezni, okoskodni"... Ez akkor mi?
Egy szót sem mondtam arról hogy szerintem mi okozta a balesetet. Én a következményekről beszéltem. Az okot és okozatot pedig nem keverjük.
Én senkinek nem kívánom amit Dodor kapott! Jobbulást neki!👍
Ez nem volt sértő csak kicsit csipett.
Ki az a Dodor?
Ez a video nem neked szòl…
Egy fasz. :D
Csapó Zolihoz kérnék szépen kontaktot. Köszi.
www.motorosbiztositas.hu
Egyszerűbb,ha beruházol egy Subarura❤❤❤
Abból még ki is kell vágjon a tűzoltó🤷♂️
Ha én 80-ál kiszállok az autóból... Ottmaradok! Ő csak 71-el ment!😢
Jobbulást kívánok neki
Nem ismeretlen neki a folyamat összetörte már párszor magát.
Ennyire még nem
Te akarod tanítani motorozni Dodort??? Naaaaaaa
Mondjuk fordítva is vicces kicsit.
Hát tudna mit tanítani neki ..
5:08-tól 5:46 ig van az igazság . Akinek nem volt ilyen a "repertoárban" , nem tudja . Tüsszentenie , köhögnie ne kelljen ! Az kegyetlen ....
Gyógyuljon meg , épüljön fel !
Agyban kellene neki meggyógyulni, az a nehezebb...
Az iszonyat nagy tanulságok elmaradtak ebből a videóból. Viszont volt benne nem kevés reklám illetve rosszindulatú megjegyzés is jutott bőven. Dodor csinált már jópár f@szságot és nagyon nem értek egyet azzal, ahogy a teszteket közúton "elköveti". Viszont ha megnézed a balesetreől készült videót láthatod, hogy most nem a száguldozás lett a veszte, hanem hogy a motor nyomatékát erősen alulbecsülte alacsony fordulatszámon illetve a guminyomás sem volt (saját bevallása szerint is!) megfelelő. Az már csak egy ráadás, hogy (szintén ezt is bevallott) nem öltözött fel rendesen. Ha normális ruha van rajta, akkor valószínűleg pár komolyabb sáérülést offolhatott volna. Mivel te nem írtad le így én megteszem: a tanulság az, hogy akár mennyi éve is motorozol tisztelt a technikát és haználj minőségi motoros felszerelést, mert az életedet fogja megmenteni. Sajna ezt a 6:49 percet nem kapom már vissza az életemből...:)
@@lenardsumegi5548 add hozzá azt az időt is, amíg leírtad a kommentet :)
@@bobmastermotovlog igazígy akkor 7:35. Látom megértetted a lényeget. Remélem a szponzorok a kommentek száma után is fizetnek így egy kicsit hozzá járulhattam a gyarapodásodhoz, így az időm még sem veszett kárba :)
@@lenardsumegi5548 van egy ajánlatom. Leülsz mellém, megnyitom neked bizalmasan az összes számlámat, levelezésemet, találj benne szponzorra utaló bármit, ide érve akár YT megjelenések után kapott pénzt. Amit találsz, annak a 1000x-osát kapod. Ha nem találsz semmit, akkor viszont egy általam megjelölt két közhasznú alapítványnak elutalsz 100-100.000 Ft-ot. Előre lelövöm: a Mentőmotorosoknak és egy állatmenhelynek.
Utána le rakom eléd a motor és felszerelés számláit és ha dátumban a légzsákos mellény nem előz meg bármit, akkor ugyanezt eljátszuk még egyszer.
Tényleg ilyen kurva nehéz felfogni, hogy mivel már törtem össze magam, és veszítettem el munkát, van némi sejtésem arról, hogy mivel lehet csökkenteni a következményeket? Ezen már két éve végig mentem bazmeg, csak nem a saját hülyeségemből.
Az okos a más kárából tanul, és utólag mindenki az. Már ha megéri.
nem kell menőzni. ennyi
pici?lófaszt, gumi törvény, példát fognak vele statuálni, ne legyen igazam.
A területileg illetékes rendőrök ismerik, együtt pingálták a “halálkanyart”, szóval nem hiszem, hogy direkt betartanának neki.
@@bobmastermotovlog bírságot biztos fog kapni, a baleset miatt
Nem kell jamoiskodni.
Érett neki, ennyi.
Gratulálok az építő kommentedhez. Megtapsolhatod magad
Ez igen. Mert nem érik bárkinek egy potenciális esés valamilyen hibából, aki motorra ül.
na meg ha nem lenne egy lágytestű alak. Nézd, lehet engem fikázni így meg úgy de fontos ha van rajtad elég izom na meg plusz egy ilyen mellény. Dodor ezek után csak inkább hallgasson, ha egy ekkora motorra ül valaki akkor illik erős testalkattal rácuppanni mert úgy jársz mint Donor😂😂❤
Hát a Man tt győztese sincs kikűdve mint hulk ,szóval ez a logika bukott részben , illetve bizonyos tempó felett tök mindegy hogy van rajtad "body", vagy van rajtad felesleg mint rajtam ,vagy szikárabb alkat vagy ,
Én lassú tempónál kb 40-0 2 méter alatt vetődtem oldalra előre a motorról 2 méter magasról , két fő mázli : A nem teli oldalra esés, és a tenyérrel tompítás , fájt , szétment a kesztyű de nem tört semmi , és a fejem se csapódott aszfaltra érkezéskor .
illetve az hogy fullbőrben voltam , a pocak is tompított mire a csípőm leért .
Túl sok az összetevő hogy ezt így fix1-re ki lehessen jelentened.
@@zoli921 tesó ha akkora drasztikus baleset lett volna ott döglik meg. továbbra az sem mindegy hogy feltudod e emelni a motort amire ráülsz vagy sem. hidd el hogy hasznos ha van rajtad izom, mégha az esésbe nem is segit 100%ba de legalabb konyebben kontroll alatt tartod a motort
Semmiben nincsen igazad. Full-contact küzdősportokkal foglalkozok 20+ éve. A nagyobb izomtömeg sokkal sérülékenyebb, mint a szikárabb izomtömeg, sőt a nagyobb zsírtömeg az nagyobb biopajzs/testpajzs, mint a nagyobb izomtömeg. Hatalmas tévedés, hogy a nagy kinetikai erőhatásokkal szemben a nagy izomtömeg a jobb/erősebb pajzs.
@@krisztian-sz tesi, ejts már 5 méter magasrol a válladra egy 50 kilót és most ezt csináld meg ugyanazzal aki kb 150 kilos izomban. miröl beszélsz te gyerek? az izom akkor véd ha kemény és geci sok van rajtad, megvéd attol hogy a csontod ne szenvedjen sérülést. szerinted miért van kitalálva rajtunk az izom? disznek?
uh te szegény :D téged sem az eszedért szeretnek :D de sebaj végülis csak elmondtad a véleményed, szóval nincs ezzel baj