József Attila: Óda - Csernák János (Vers mindenkinek)
Вставка
- Опубліковано 5 кві 2017
- Legkiemelkedőbb színművészeink tolmácsolásában a magyar líra legfontosabb alkotásai az M5 csatornán. Célunk, hogy a költészet mindenki számára a mindennapok része lehessen.
M5 - Minden, ami érték.
Az M5 a közmédia ismeretterjesztő és kulturális csatornája.
Az M5 különös figyelmet fordít anyanyelvünk őrzésére, hagyományaink továbbadására, a szellemi és értékrendi kérdésekre, valamint az igényes szórakoztatásra a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság számára.
Főbb műsoraink: M5 Híradó, Kult’30 - A fesztivál félóra, Ez itt a kérdés, Multiverzum, Vers mindenkinek, Mesterember
Látogassa meg weboldalunkat:
www.mediaklikk.hu/m5/
Nézzen ránk a Facebookon is:
/ m5tvhu
#m5tv #versmindenkinek
Halhatatlan legszebb szerelmi vallomás József Attila verseiből Még ilyen jellegű szerelmi vallomás nem volt és nem lesz Bár a vég megrázó, nem nyerte meg szerelmét, de a Világnak megmaradt örökre vallomása Pihenjen békével, nem tűnik el varázslatos tehetsége, míg a Föld forog te élsz köztünk Hálás🙇🙌❤ köszönet🙏💕 jár a csatornának hogy újra hallgattam, előzőleg Latinovits művész úrtól, de felemelő volt mind két előadásban Tisztelettel a nagy költő előtt fejet hajtok
A gyönyörű szerelmes verset, még csodálatosabban hallhattam! Köszönöm, kedves Művész Úr!
Szép organum, illik e gyönyörű vershez. Nagyon jó volt. Kiváló.
Egyik leggyönyörűbb vers!❤
József Attila: Óda
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
1933. június
A vers gyönyörű. Még nem adja vissza versmondó az igazi tartalmat. Nevezetesen a szerelmet, a tiszteletet,
a ember humánumát. Az utolsó szavak: "" ahol én fekszem az az ágyad".
Gyönyörű, lélekmelengető. Köszönjük.
Nagyon köszönöm, igazi élmény volt hallgatni.
Most mihez kezdhet egy magamfajta (elvakult) Latinovits-rajongó, amikor meghallja ezt az előadást, és szavakat nem talál..? Megérintett azonnal, vitt magával, és szerintem még levegőt venni is elfelejtettem közben. Köszönöm szépen ezt a csodálatos élményt!
Igen, talán ez volt hosszú évek után az első Latinovits szintű előadás. Én sem csalódtam.
Én is ugyanígy éreztem és a kezdeti kételyeim hamar eloszlottak
József Attila nagyon szép versét Csernák János gyönyörű hangján nagy élmény volt hallani Csernák János gyönyörű hangját Debrecenben a Csokonai szinház egyik előadásán fedeztem fel Nagy élmény hallani
1:43
Nagyon szep eloadas!
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
Gyönyörű a lelked!
A kérdésem: mikor és kinek írta J. A. ezt a verset, meddig tartott az (egyoldalú) szerelem és mivel ért véget?
Dr. Marton Mártának írta Lillafüreden, 1933 júniusában.
Hirtelen fellángoló, rövid, viszonzatlan szerelem volt
Tökéletesen adta vissza a költő által megfogalmazott érzést. Élmény volt hallgatni...
1:15
0:15 0:43 1:44
#hansolo
Urjezusom keremagyógyulását agyermekem nek
Nem tudom, hogy ki-mikent van vele, Csernak Janos hangja egyebkent is zsenialis, de ezt meghallgatva libaboros a hatam
Mintha csak Han Solo mondaná
Fdrfj
Harrison Ford... :-)
🙏🙏🙏♥️♥️♥️🙏🙏🙏🤗🤗🤗
CSODÁLATOS,,
A 3. rész: 1:43, 6. rész mellékdal: 5:23 .
Urakeleteged advisza aszivebena zörömöt
Ez egy nehéz vers... Ahhoz, hogy valaki megfelelően szavalja, kicsit meg kell érteni József Attilát.
Ez is egy előadásmód, azzal együtt, hogy helyenként pontatlan, néhol rosszul központoz, a levegővételek helyével is akad gond, illetve egy-két szót felcserél, mást mond helyette, vagy felesleges kötőszót használ...
Természetesen, ahányan előadták, mindenkire kíváncsi vagyok... Bevallom, eddig ez az előadás tetszik legkevésbé.
Ez tényleg egy óda vagy csak az a neve?