A nyomatékkulcsot mindig lazítsd vissza mert rugó van benne és mikor nem használod ne feszüljön benne mert idővel nem lesznek pontosak a beállított értékek.
Igen. Gondozást amúgy nem igényel. Aldiban 6000 huf volt. Csak ott workzone felirat van rajta. Én ott vettem. A véső kalapáccsal egyetemben. Szintén workzone. Javaslom. De a kis kézi csavarozó hajtott, de kiegyenesíthető nyéllel nem vált be
Én már évek óta nem használom ezt a "flex-kulcsot". Azt a megoldást találtam ki hogy csak a korongot forgatom el és az esetek 90% ában működik. Az áttételház melegedése nem a nagy terheléstől van, hanem azért mert mondjuk egy átlagos flexben lassító/erősítő áttétel van, emiatt amikor üresjáratban forog a flex kihajtása kb.11000-et akkor a motor kb. 30000 -et és ezért a zsír egy idő után lerepül a fogaskerekekről és megszűnik a kenés. Az én flexem például 5 perc csiszolás után is felmelegedett, de miután ujrazsíroztam (jó alaposan) azután 1 órán keresztül drótkorongoztam vele és éppen hogy csak langyos volt. A friss zsír (egyszerű gépzsír (a legolcsóbb)) eléggé terhelni fogja a gépet, de az első perc munka után ez megszűnik. Az áttétel holtjátéka nem (nagy)probléma, csak keresztirányú és hosszirányú ne legyen.
Hehe, flex kulcsom azt sem tudom hol van. :D Soha nem használom. Tenyérrel (általában kesztyűvel) egy ütéssel perdületet adok neki, az mindig leszedi elsőre a korongot.
Ezt az olcsó fajta nyomatékkulcsot ennyiért bármelyik let's do IT vagy ahhoz hasonló szerszámüzletben megvédhetted volna , szerintem 7 000-ért nem volt jó vétel a piacon. Flexet meg ha védő nélkül használod hogy felmenjen a 125-ös korong legalább a markolatot tedd rá mert nagyon hamar kirántja magát a kezedböl ha megakad egy pillanatra. A flexkulcsot régebben rá szoktam szigetelő szallagozni a kábelre és mindig kéznél volt. Manapság csak kézzel huzom meg és kézzel is veszem le.
Értem én "okoska" hogy kézzel húzod meg, de használatnál rászorul és a lazításhoz a kézbe kell egy kulcs is! Több fajta sarokcsiszolóm van (Flexem nincs), csőfogó kulcsot használok, az univerzális.
Szia Laci! Az a csiszoló korong, vagy micsoda a 40 dkg-os eléggé hamar kivégzi a flexedet. Kicsi az a gép ehhez. A falról lecsiszolt port meg ha beszívja a flex motorja, na az a szénkefét, kommutátort, csapágyat eszi szét hamar. Jobban jársz egy jó és széles vésővel és kalapáccsal.
A flex ferdefogazású fogaskereke és a csapágya fog kapni kegyetlenül. Gyakori zsírcsere megéri ilyenkor. Amúgy a motor mérete is számít... Nem csak a befogó... Lehet, hogy 115-ös de 300W... Vagy 115 de 500W, vagy 125 500W vagy nagyobb. Ugye a nagyobb később melegszik, a hajtómű is arra van méretezve... Ergo jobban bírja. Én Lidl-ös korongokat vásároltam. Elégedett vagyok velük. De a bosch meg a makita... Nem csak csomagol, hanem valóban anyagból készült
Lehet írta már más, de nyomatékkulccsal csak szorítani/betekerni szabad, lazításra nem szabad ezeket használni. Nekem a gyári leírásában volt ez benne, nem magamtól találom ki. Az, hogy miért van rajtuk mégis irányváltó, egy jó kérdés...
Vágókoronggal ne csiszolj! Bár sok forintért kapható, olyan ami csiszolásra is jó. Viszont a csiszolókoronggal meg jobban jársz, ha teljes felületen használod, ráadásul a porelszívó feltét nem is engedné máshogy! Üdv!
Én is nagyon régóta akartam egy nyomatékkulcsot, tavaly sikerült is vennem egy king tonyt 12000 ami pont olyan mint a tied.Elég jól kifogtam. Amikor nem használod akkor úgy rakd el hogy kilazítod a rugót,vagyis 0ra tekerd le.
Jól értelmezem,hogy ez a lyukfúrós dolog beltérben történik illetve vályogfalú épületről van szó? Tehát vályognál nem szabad telibe betonozni az aljzatot? Illetve ha azt a részt a "járó" betonnál elhagyod milyen rácsot teszel oda? Gondolom a hajópadló szélei nem a levegőben lógnak majd.
Üdv. Csak egy jó tanács... Ha jobban megnézed a flex korongokat, láthatod hogy az egyik oldalon van egy fém gyűrű a lyuk körül... A flexen a leszorító anya sík, viszont amire rá ül a korong általában nem! Mindig úgy rakd a korongot, hogy lemezelt fele legyen a fogadó felé! Így egy csukló mozdulattal lelazul a korong...
Szia ! A beton csiszoló koronggal csak óvatosan. Jól gondolod, hogy megterheli a flexet, mivel nagy a súlya, elég gyorsan forog ,és elég nagy ellenállásba ütközik amikor csiszolsz vele, ez nem tűnik fel, mivel tömégéből adódóan nagy a mozgási energiája, de a szöghajtást a sarokcsiszolónál eléggé megterheli. Porelszívásra tudom javasolni ,hogy szerezz 1 ételhordót, és az egyik edényt vágd olyan magasra, hogyha felrakod a flex hajtóművére , akkor a korong kb 0.5cm-el legyen kíjebb. A dobozra meg fúrsz akkora lyukat ,amekkora a hamu porszívó csöve. A cementes vakolatot érdemes lehet megpróbálni eltávolítani flexre szerelhető drótkoronggal is.
Ha vasalat van betonban inkább a zöld stone, stein vágó korong a jobb, igaz, hogy kopik, porol, viszont a másik korongrol a betonban lévő vas hamar lerongyolja a gyémánt bevonatot.
Üdv. : igaz nem mostani a videó de mkst jutott el hozzám :D 2 tanácsot adnék neked! 1: a flexekre akármit csiszolsz vagy vágsz vason kívül szinte minden porral jár legyen fa beton tégla stb egy rosz filc vagy nejlon harisnyát huzz a felxre picit kevesebb port koszt tud beszívni mert pilanatok alat kinyírja a finom por a belső részeket szerintem érdemes hosszabb távon! És nem árt ki fujni se időnként! A másik dolog a Lidl! Érdemes figyelgetni a saját márkás termékeit a Parkside holmikat! Szerintem ár érték arányban baszot jók és hozád hasonló barkácsolóknak nagyon tudom ajánlani nekem amit vettem mind mb1 :D gagyiknak néznek ki de strapabírók! És köszi videokat mostmár figylgetem nézegettem őket sok haszno van benne!
Igen, ki is szoktam fújni minden szerszámomat. Csak sajnos pár hónapja tönkrement a kompresszorom, ám a napokban azt is vettem egy újat, így már újra tudom használni végre.
Lidl-be vettem ugyanilyen nyomatékkulcsot, olyan 5000 Ft körül volt. Nagyon jó. Vettem kisebbet is, azt máshol mert ott nincs, az is drágább volt mint ez a nagy.
100 nm az elméletileg 1 méteres kerékkullccsal 10 kg súly elforgatási nyomatéka körülbelül (a pontos érték 9,81 )nem túl nagy érték ... a gumis pedig a kb 1,5-2 méteres kerékkulcsára még jól rá is tehénkedett (miután ráracsnizta légkulccsal) .... tuti több mint 100 nm...én meg szívjak vele defekt esetén az út mellett?:D
Egyetértek! A én gumisom nyomatékkulccsal húzza meg a végén a kerékanyákat, amit sajnos ritkán látok. Igaz még sosem állított rajta, hogy az én kerékanya méretemhez és acél vagy alufelnihez igazítsa az értéket. :-) vagy olyan olyan gyorsan csinálta, hogy nem tűnt fel. :-) Na meg is nézem legközelebb, milyen értére van állítva. na meg csinálunk majd egy tesztet, hogy milyen erővel van most meghízva. :-)
A gumisok 110nm nyomatékra húzzák a kerékanyákat, legalábbis akiknél eddig jártam. Nem véletlen az sem, hogy a gyári kerékkulcs kb 30-40cm hosszú, mert ha arra egy átlag 70-80 kilós ember rátehénkedik, akkor nagyjából pont jó lesz a meghúzási nyomaték.
Én lehet, hogy kifogtam egy szar nyomatékkulcsot a piacon 9000-ért, még ki is próbáltam, ott hon belőttem. 110 Nm-re lehúztam a kerékcsavarokat, aztán fellazítva raktam vissza a dobozba. majd pár nap múlva 80Nm-el kellett húznom csavart és baszott elkattanni. Be kell látni, nem véletlen kerülnek több 10 ezerbe a profi nyomatékkulcsok, amiből eleve kell 2db, kicsi és nagy. Mert ne mondja nekem senki, ha valamit 110-120Nm-el huzigálok, akkor az majd 50-80Nm-re is pontos. Azon kívül, ha egy doboz feliratán a Nm := nm - az már nem sok jót jelent
Vágókorong vágásra van, nem szabad lapjával csiszolni vele... A korong leszedésnél senkinek nem javaslom, hogy egy lyukba akasztva szedje le, mert a másik kampó közben a tárcsát megroppanthatja ha megcsúszik,ha nincs mivel, akkor inkább a tárcsára fogjon rá és úgy lazítsa.
Illetve vagy levegőbe vagy hátára fordítva lazítsuk a korongot, mert a videóban is latszik, hogy neki nyomódik a korong éle az asztal felületének,ami a korongnak nagyon nem jó. A felületcsiszoló korongot általában már flex kézikönyvében nem szokták javasolni.
Nyomatékkulcsot még sosem használtam. Lada Szamarám kerekeit a gyári kulcsokkal nem nagyon lehet leszedni, annyira rosszul vannak megtervezve és egyáltalán nem ergonómikusak, a kezem is fáj amikor fogom őket és csavarnám le a csavart. Krovával szoktam leszedni, van egy 100 darabos készletem sajnos nem a legjobb minőség több minden mint csavarhúzó is eltört már. Flexem van 115ös és 230as is mindkettő Bosch ipari. A nagyobbhoz vettem gyémántvágó korongot a legjobbat valami Kingmax vagy Kingston a neve már nem is tudom. Elég hangosak amúgy mindig használok füldugót vagy hallásvédőt, vagy mindkettőt egyszerre, mint amikor sthil fűrészelni szoktam.
Igen igen, ez az élet iskolája, mert sokan teszik ugyanezt. :-) Mivel nem fért a védőburkolat alá, így nehéz lett volna azzal használni, tehát a kényszerűség vitt rá, hogy ne legyen rajta burkolat. Egyébként az akkus sarokcsiszoló fele olyan veszélyes sincs mint a vezetékes társai, ezt csak halkan jegyzem meg, hogy minél több infó álljon rendelkezésre egy hozzászóláshoz.
A szakmai hsz-eket már megkaptad, én írok mást. :-) Nem tudom láttad-e az "Eltakarítónő" című filmet? Abban is van egy kutya, ami állandóan ugat ... Esti, családi szórakozásnak is megfelelő. Rowan. Atkinson, Maggie Smith, Patrick Swayze, Kristin Scott Thomas játszik benne, szóval nem B kategóriás film. videa.hu/videok/film-animacio/eltakaritono.mkv-cWCJuGLcwO2kmfjq
Ne vedd rossz néven, DE. Korong csere vágásbiztos kesztyűben, burkolat nélküli gép használat csupasz kézzel. (Nehogy valami túlbuzgó alak beléd álljon) A többi csillagos ötös :)
Értem én. :-) Nos vágásbiztos kesztyű azért jó, mert már vágta el a kezem meglazítás közben korong, ami fűrészfogas volt. :-) A burkolat nélküliség pedig a videóban is említett méretkülönbség miatt van, mert a burkolat alá nem menne be a 125-ös korong. :-) Nos egy korábbi videóban többen megjegyezték, hogy kesztyűben sosem flexelünk. Most akkor mi legyen? :-) Egyébként a sírkövesek is elküldték melegebb éghajlatra az ellenőrt, sőt odaadták a kezébe, hogy csiszoljon Ő vele burkolattal, meg akinek két anyja van... :-) Persze ettől függetlenül én nem flexelek burkolat nélkül vágókoronggal, mert láttam már milyen munkát végez egy szétrobbanó korong, ekkora fordulatnál. :-(
Én a Metro-ban vettem kinézetre ugyanilyen nyomatékkulcsot, 6000 Ft körül. Egy beállítást bírt ki, utána nem szabályott le a beállított értéken, cca. 30 000-es kárt sikerült okoznom vele. Egy szó nélkül vették vissza, gondolom nem az első ilyen eset volt. Csak óvatosan vele!
Flex, flex, flex!A Flex egy márka!Csak annak idején, mikor már nem volt vasfüggöny, a legelső sarokcsiszoló ami átjött, flex márkájú volt és azóta a sarokcsiszoló mindenkinek Flex!!!
Ha mindig elhagyod a flex kulcsot,akkor talán ez a megoldás. www.szerszamia.hu/termek/z-tools-quick-szoritoanya-kis-sarokcsiszolohoz-m14-115125150mm-100203-1413 Nekem is ilyen van,csak nekem a géppel adták,de gondolom ennek is van piaci változata olcsóbban.
@@attilahofferek8513 a személyautóét általában 110 Nm-el húzza minden gumis.Sok tulaj még erre is ráhúz,mert nem látta az erőkifejtést a szaki arcán.Mindig kellene nézni a gyártó előírását.Nekem 180 Nm a kisbuszomon,vw t4.Ismerek olyant,aki 1.5 méteres csövön ugrál 90 kg-al és csak egy H Astrája van.Nehogy kiessen egy kanyarban....Ami így is kieshet,mert túlhúzva elszakadhat a csavar,repedhet a felni
A nyomatékkulcsot mindig lazítsd vissza mert rugó van benne és mikor nem használod ne feszüljön benne mert idővel nem lesznek pontosak a beállított értékek.
Ok! Köszi az infót!
Igen. Gondozást amúgy nem igényel. Aldiban 6000 huf volt. Csak ott workzone felirat van rajta. Én ott vettem. A véső kalapáccsal egyetemben. Szintén workzone. Javaslom. De a kis kézi csavarozó hajtott, de kiegyenesíthető nyéllel nem vált be
ha igy használod, nézhetsz másik után😉
Kérlek többet ne mutass olyat, hogy leveszed a védőburkolatot, mert nem jó senkinek ha terjed ez a baromság. Nem véletlenül van rajta.... Köszönöm
Én már évek óta nem használom ezt a "flex-kulcsot". Azt a megoldást találtam ki hogy csak a korongot forgatom el és az esetek 90% ában működik. Az áttételház melegedése nem a nagy terheléstől van, hanem azért mert mondjuk egy átlagos flexben lassító/erősítő áttétel van, emiatt amikor üresjáratban forog a flex kihajtása kb.11000-et akkor a motor kb. 30000 -et és ezért a zsír egy idő után lerepül a fogaskerekekről és megszűnik a kenés. Az én flexem például 5 perc csiszolás után is felmelegedett, de miután ujrazsíroztam (jó alaposan) azután 1 órán keresztül drótkorongoztam vele és éppen hogy csak langyos volt. A friss zsír (egyszerű gépzsír (a legolcsóbb)) eléggé terhelni fogja a gépet, de az első perc munka után ez megszűnik. Az áttétel holtjátéka nem (nagy)probléma, csak keresztirányú és hosszirányú ne legyen.
Hehe, flex kulcsom azt sem tudom hol van. :D Soha nem használom. Tenyérrel (általában kesztyűvel) egy ütéssel perdületet adok neki, az mindig leszedi elsőre a korongot.
Ezt az olcsó fajta nyomatékkulcsot ennyiért bármelyik let's do IT vagy ahhoz hasonló szerszámüzletben megvédhetted volna , szerintem 7 000-ért nem volt jó vétel a piacon. Flexet meg ha védő nélkül használod hogy felmenjen a 125-ös korong legalább a markolatot tedd rá mert nagyon hamar kirántja magát a kezedböl ha megakad egy pillanatra. A flexkulcsot régebben rá szoktam szigetelő szallagozni a kábelre és mindig kéznél volt. Manapság csak kézzel huzom meg és kézzel is veszem le.
Értem én "okoska" hogy kézzel húzod meg, de használatnál rászorul és a lazításhoz a kézbe kell egy kulcs is! Több fajta sarokcsiszolóm van (Flexem nincs), csőfogó kulcsot használok, az univerzális.
@@huzoro okoska olvasd el mégegyszer és értelmezd. Nem használok kulcsot a levételhez se. Kézzel lazítom le, azt se tudom hol van a kulcs évek óta.
Szia Laci! Az a csiszoló korong, vagy micsoda a 40 dkg-os eléggé hamar kivégzi a flexedet. Kicsi az a gép ehhez. A falról lecsiszolt port meg ha beszívja a flex motorja, na az a szénkefét, kommutátort, csapágyat eszi szét hamar. Jobban jársz egy jó és széles vésővel és kalapáccsal.
Igen tisztában vagyok ezekkel. Jó lenne hozzá egy jó elszívó.
A flex ferdefogazású fogaskereke és a csapágya fog kapni kegyetlenül. Gyakori zsírcsere megéri ilyenkor. Amúgy a motor mérete is számít... Nem csak a befogó... Lehet, hogy 115-ös de 300W... Vagy 115 de 500W, vagy 125 500W vagy nagyobb. Ugye a nagyobb később melegszik, a hajtómű is arra van méretezve... Ergo jobban bírja. Én Lidl-ös korongokat vásároltam. Elégedett vagyok velük. De a bosch meg a makita... Nem csak csomagol, hanem valóban anyagból készült
@@Wolfika419 Az ipari és a barkács szerszám között hatalmas a különbség. Kis munkákra otthon ez tökéletes. 61 éves vagyok, tartóstejet nem veszek!
Harapós cucc nagyon fajin de brutál port intéz jobb a véső ilyen melóhoz szerintem 👍
Arra érdemes figyelni, hogy a nyomatékkulcsal lefelé szorítunk és általában felfelé lazitunk(ha lehet nem nyomatékkulcsal).
Lehet írta már más, de nyomatékkulccsal csak szorítani/betekerni szabad, lazításra nem szabad ezeket használni. Nekem a gyári leírásában volt ez benne, nem magamtól találom ki. Az, hogy miért van rajtuk mégis irányváltó, egy jó kérdés...
Bal menetű csavar...? (tipp)
Vágókoronggal ne csiszolj! Bár sok forintért kapható, olyan ami csiszolásra is jó. Viszont a csiszolókoronggal meg jobban jársz, ha teljes felületen használod, ráadásul a porelszívó feltét nem is engedné máshogy! Üdv!
Én is nagyon régóta akartam egy nyomatékkulcsot, tavaly sikerült is vennem egy king tonyt 12000 ami pont olyan mint a tied.Elég jól kifogtam.
Amikor nem használod akkor úgy rakd el hogy kilazítod a rugót,vagyis 0ra tekerd le.
Köszi! Kitekerem.
A king tony, ha valóban az, 12 ért olcsó....
Én így gondolom,azért vettem meg. Akciós volt úgyhogy megérte.
Nyomaték kulcsot én a Pennyben vettem 5500Ft-ért. ITA 10231 Modell: FB-28-210A Eddig jól működik és aránylag pontos is. :)
Jól értelmezem,hogy ez a lyukfúrós dolog beltérben történik illetve vályogfalú épületről van szó? Tehát vályognál nem szabad telibe betonozni az aljzatot? Illetve ha azt a részt a "járó" betonnál elhagyod milyen rácsot teszel oda? Gondolom a hajópadló szélei nem a levegőben lógnak majd.
Igen jól értelmezed. A lyukakig érnek a hajópadlók. Onnan bármilyen rács alkalmas a szélekhez.
Üdv. Csak egy jó tanács... Ha jobban megnézed a flex korongokat, láthatod hogy az egyik oldalon van egy fém gyűrű a lyuk körül... A flexen a leszorító anya sík, viszont amire rá ül a korong általában nem! Mindig úgy rakd a korongot, hogy lemezelt fele legyen a fogadó felé! Így egy csukló mozdulattal lelazul a korong...
Köszi az infót!
a vágókoronggal nem szabad oldalazni mert lekapja a gyémántot illetve ki élesedik a korong és nem lesz jó
Szia !
A beton csiszoló koronggal csak óvatosan. Jól gondolod, hogy megterheli a flexet, mivel nagy a súlya, elég gyorsan forog ,és elég nagy ellenállásba ütközik amikor csiszolsz vele, ez nem tűnik fel, mivel tömégéből adódóan nagy a mozgási energiája, de a szöghajtást a sarokcsiszolónál eléggé megterheli.
Porelszívásra tudom javasolni ,hogy szerezz 1 ételhordót, és az egyik edényt vágd olyan magasra, hogyha felrakod a flex hajtóművére , akkor a korong kb 0.5cm-el legyen kíjebb. A dobozra meg fúrsz akkora lyukat ,amekkora a hamu porszívó csöve.
A cementes vakolatot érdemes lehet megpróbálni eltávolítani flexre szerelhető drótkoronggal is.
Köszi az infókat! :-)
Ha vasalat van betonban inkább a zöld stone, stein vágó korong a jobb, igaz, hogy kopik, porol, viszont a másik korongrol a betonban lévő vas hamar lerongyolja a gyémánt bevonatot.
Üdv. : igaz nem mostani a videó de mkst jutott el hozzám :D 2 tanácsot adnék neked! 1: a flexekre akármit csiszolsz vagy vágsz vason kívül szinte minden porral jár legyen fa beton tégla stb egy rosz filc vagy nejlon harisnyát huzz a felxre picit kevesebb port koszt tud beszívni mert pilanatok alat kinyírja a finom por a belső részeket szerintem érdemes hosszabb távon! És nem árt ki fujni se időnként! A másik dolog a Lidl! Érdemes figyelgetni a saját márkás termékeit a Parkside holmikat! Szerintem ár érték arányban baszot jók és hozád hasonló barkácsolóknak nagyon tudom ajánlani nekem amit vettem mind mb1 :D gagyiknak néznek ki de strapabírók! És köszi videokat mostmár figylgetem nézegettem őket sok haszno van benne!
Igen, ki is szoktam fújni minden szerszámomat. Csak sajnos pár hónapja tönkrement a kompresszorom, ám a napokban azt is vettem egy újat, így már újra tudom használni végre.
Lidl-be vettem ugyanilyen nyomatékkulcsot, olyan 5000 Ft körül volt. Nagyon jó. Vettem kisebbet is, azt máshol mert ott nincs, az is drágább volt mint ez a nagy.
...ja és arra figyelj hogy ha nem használod, akkor ellazítva tedd el, nem pedig megfeszítve! Ez le is volt írva.
100 nm az elméletileg 1 méteres kerékkullccsal 10 kg súly elforgatási nyomatéka körülbelül (a pontos érték 9,81 )nem túl nagy érték ... a gumis pedig a kb 1,5-2 méteres kerékkulcsára még jól rá is tehénkedett (miután ráracsnizta légkulccsal) .... tuti több mint 100 nm...én meg szívjak vele defekt esetén az út mellett?:D
Egyetértek! A én gumisom nyomatékkulccsal húzza meg a végén a kerékanyákat, amit sajnos ritkán látok. Igaz még sosem állított rajta, hogy az én kerékanya méretemhez és acél vagy alufelnihez igazítsa az értéket. :-) vagy olyan olyan gyorsan csinálta, hogy nem tűnt fel. :-) Na meg is nézem legközelebb, milyen értére van állítva. na meg csinálunk majd egy tesztet, hogy milyen erővel van most meghízva. :-)
A gumisok 110nm nyomatékra húzzák a kerékanyákat, legalábbis akiknél eddig jártam. Nem véletlen az sem, hogy a gyári kerékkulcs kb 30-40cm hosszú, mert ha arra egy átlag 70-80 kilós ember rátehénkedik, akkor nagyjából pont jó lesz a meghúzási nyomaték.
Én lehet, hogy kifogtam egy szar nyomatékkulcsot a piacon 9000-ért, még ki is próbáltam, ott hon belőttem. 110 Nm-re lehúztam a kerékcsavarokat, aztán fellazítva raktam vissza a dobozba. majd pár nap múlva 80Nm-el kellett húznom csavart és baszott elkattanni. Be kell látni, nem véletlen kerülnek több 10 ezerbe a profi nyomatékkulcsok, amiből eleve kell 2db, kicsi és nagy. Mert ne mondja nekem senki, ha valamit 110-120Nm-el huzigálok, akkor az majd 50-80Nm-re is pontos.
Azon kívül, ha egy doboz feliratán a Nm := nm - az már nem sok jót jelent
Vágókorong vágásra van, nem szabad lapjával csiszolni vele... A korong leszedésnél senkinek nem javaslom, hogy egy lyukba akasztva szedje le, mert a másik kampó közben a tárcsát megroppanthatja ha megcsúszik,ha nincs mivel, akkor inkább a tárcsára fogjon rá és úgy lazítsa.
Illetve vagy levegőbe vagy hátára fordítva lazítsuk a korongot, mert a videóban is latszik, hogy neki nyomódik a korong éle az asztal felületének,ami a korongnak nagyon nem jó. A felületcsiszoló korongot általában már flex kézikönyvében nem szokták javasolni.
Ugyanilyen méretű és tartományú nyomatékkulcs kapható Aldiban, Lidlben alkalmanként 5-6e Ft-ért garanciával. Pár éve vettem, tökéletes.
Köszi!
Nyomatékkulcsot még sosem használtam. Lada Szamarám kerekeit a gyári kulcsokkal nem nagyon lehet leszedni, annyira rosszul vannak megtervezve és egyáltalán nem ergonómikusak, a kezem is fáj amikor fogom őket és csavarnám le a csavart. Krovával szoktam leszedni, van egy 100 darabos készletem sajnos nem a legjobb minőség több minden mint csavarhúzó is eltört már. Flexem van 115ös és 230as is mindkettő Bosch ipari. A nagyobbhoz vettem gyémántvágó korongot a legjobbat valami Kingmax vagy Kingston a neve már nem is tudom. Elég hangosak amúgy mindig használok füldugót vagy hallásvédőt, vagy mindkettőt egyszerre, mint amikor sthil fűrészelni szoktam.
Vigyázz a csiszoloval mert nagyot fog és bele mar a felületbe. Csak ovatosan.
Üdv. 6Nm a kerékpár karbon alkatrész csavarok max nyomatéka (elméletben).
Itt rettentően sok okos ember van, mindenki csak osztja az észt, ez kicsit komikus nekem. :)
KGST 4 ever
Ez az élet iskolája. Burkolat nélkül piaci bóvlikkal szórakozni védőcuccok nélkül. Kitalálom: én leszek a bunkó.
Igen igen, ez az élet iskolája, mert sokan teszik ugyanezt. :-) Mivel nem fért a védőburkolat alá, így nehéz lett volna azzal használni, tehát a kényszerűség vitt rá, hogy ne legyen rajta burkolat. Egyébként az akkus sarokcsiszoló fele olyan veszélyes sincs mint a vezetékes társai, ezt csak halkan jegyzem meg, hogy minél több infó álljon rendelkezésre egy hozzászóláshoz.
A szakmai hsz-eket már megkaptad, én írok mást. :-)
Nem tudom láttad-e az "Eltakarítónő" című filmet? Abban is van egy kutya, ami állandóan ugat ...
Esti, családi szórakozásnak is megfelelő.
Rowan. Atkinson, Maggie Smith, Patrick Swayze, Kristin Scott Thomas játszik benne, szóval nem B kategóriás film. videa.hu/videok/film-animacio/eltakaritono.mkv-cWCJuGLcwO2kmfjq
Köszi! :-)
KGST? :D
a nyomatek kulcs jo de nem minden napi hasznalatra valo!!!!
használat után vissza állítás 0 nm-re (feszültség mentesítésÍ)
Kézzel simán letekerem- meglazítom a kolongot a korongot.
Ne vedd rossz néven, DE. Korong csere vágásbiztos kesztyűben, burkolat nélküli gép használat csupasz kézzel. (Nehogy valami túlbuzgó alak beléd álljon) A többi csillagos ötös :)
Értem én. :-) Nos vágásbiztos kesztyű azért jó, mert már vágta el a kezem meglazítás közben korong, ami fűrészfogas volt. :-) A burkolat nélküliség pedig a videóban is említett méretkülönbség miatt van, mert a burkolat alá nem menne be a 125-ös korong. :-)
Nos egy korábbi videóban többen megjegyezték, hogy kesztyűben sosem flexelünk. Most akkor mi legyen? :-) Egyébként a sírkövesek is elküldték melegebb éghajlatra az ellenőrt, sőt odaadták a kezébe, hogy csiszoljon Ő vele burkolattal, meg akinek két anyja van... :-) Persze ettől függetlenül én nem flexelek burkolat nélkül vágókoronggal, mert láttam már milyen munkát végez egy szétrobbanó korong, ekkora fordulatnál. :-(
12000 ért vettem Husquarna vágásbiztos kesztyűt és kilyukadt a jobb kezemen az ujja, pedig alig vágtam fát vele ami nem lehetett több mint 10-15 m3
Kulcsot a kábelre kötve nem vèsz el .
a kulcs elhagyása ellen annyit tehetsz kifúrod és 1db kötegelővel a flex 230V-os kábeléhez kötözöd:)
köszi! :-)
Én a Metro-ban vettem kinézetre ugyanilyen nyomatékkulcsot, 6000 Ft körül. Egy beállítást bírt ki, utána nem szabályott le a beállított értéken, cca. 30 000-es kárt sikerült okoznom vele. Egy szó nélkül vették vissza, gondolom nem az első ilyen eset volt. Csak óvatosan vele!
Köszönöm a figyelmeztetést! Vigyázni fogok!
Flex, flex, flex!A Flex egy márka!Csak annak idején, mikor már nem volt vasfüggöny, a legelső sarokcsiszoló ami átjött, flex márkájú volt és azóta a sarokcsiszoló mindenkinek Flex!!!
Olyan ez, mint a trafipax.
György Puskás Jól mondod,olyan ez mint a "valahol zúgnak egy stihlfűrésszel" nem,az láncfűrész és sarokvsiszoló,de én is flex nem hivom.
@@nepazarolj Meg a jeep stb.
@@nepazarolj Vagy a vécédeszka. Akkor is az, ha műanyag :)
Ha mindig elhagyod a flex kulcsot,akkor talán ez a megoldás.
www.szerszamia.hu/termek/z-tools-quick-szoritoanya-kis-sarokcsiszolohoz-m14-115125150mm-100203-1413
Nekem is ilyen van,csak nekem a géppel adták,de gondolom ennek is van piaci változata olcsóbban.
Köszi a tippet! :-)
Én nem használok nyomatékkulcsot csak krovakészletet de a kulcson unyanolyan kapcsóló volt mint ezem a nyomatékkulcsot
Igen, az a része olyan is. A szár végében és belsejében van ennek a lelke.
Lol itt voltál akkor mellettünk
Miért szednéd szét azt a flexet ember?Inkább vegyél egy minőségi gépet és le van tudva.
110 nm el kell meghúzni a kereket
az ifa kerekét
@@attilahofferek8513 a személyautóét általában 110 Nm-el húzza minden gumis.Sok tulaj még erre is ráhúz,mert nem látta az erőkifejtést a szaki arcán.Mindig kellene nézni a gyártó előírását.Nekem 180 Nm a kisbuszomon,vw t4.Ismerek olyant,aki 1.5 méteres csövön ugrál 90 kg-al és csak egy H Astrája van.Nehogy kiessen egy kanyarban....Ami így is kieshet,mert túlhúzva elszakadhat a csavar,repedhet a felni
Nekem igy Bosch gépem van ilyen csiszolásokhoz.
betoncsiszolo.arukereso.hu/bosch/gbr-15-ca-p222022406/
Ennyi bovli cuccot egy videoban....gratula... :)
csapágyas a flex