Nagy pacsi a dizájnért! Nincs notch, ocsmány kameralyuk, helyette SZIMMETRIKUS vékony kávák, de elfért az előlapi kamera is. Más gyártó is példát vehetne.
Hát már bocs, ne sértődj meg, de szerintem arra várhatsz. Értem, hogy vannak akiknek nem tetszik, de 2020-ban nem a notch miatt kéne nyavajogni. Szerintem egyébként meg sokkal szebbek a teljes kijelzős, pop-up kamerás mobilok.
Egy kettő fontos dolgot kihagytál. Elsőnek a képernyő tud 90HZ -t de egy szoftveres motion blur megoldással, (ami inkább csak olyan érzetet ad mintha 90HZ lenne a képfrissítés) de mégis jobb az élmény. Nem csak, hogy megkapta az Eye Focust (ami már az Xperia 1 -ben is benne volt) de állatok szemére is fókuszál ami ku*va nagy szó mert aki szereti fotózni az (ide oda mozgó)állatokat így sokkal egyszerűbb lesz lefotózni. Másik dolog amit még csak a Sonytol láttam az a 20FPS -es képkésszítás ami baromi jól jön sportfelvételeknél, medencébe ugrik valaki akkor is jól jön és a többi és a többi. A kijelző nem csak, hogy 4K és OLED hanem 10Bites is. Egy dolog most nem rémlik, méghozzá az, hogy a telefon videózásnál is tudja talán az Eye Focust mert ha igen akkor a "best camera in the year".
Ennyi agyhalott embert az univerzum sem bír el. Azon csodálkozom hogy a föld bírja 😂😂 Laci nekem Xperia 1 van. Jómagam elégedett vagyok vele. A 400 ezres árral én sem értek egyet. Pedig Xperia fan vagyok. Neked meg köszönöm/ mindenki nevében köszönjük a zseniális videót .tesztet
@@gel_rt ezen mi meglepő? Nem értek egyet én sem az árával. Nem nyújt hű de sokkal többet mint az Xperia 1 .""" Szerintem! Várom az Xperia újabb ciklusát. Ebben az ársávban. Ami jóval többet nyújt mint az elődje.
Szia Laci, én xz premium-ról váltottam 1 II-re, előtte az 1-et néztem lehetséges utódnak, de az 1 nem győzött meg, többet adott de nem sokkal az xz-hez képest, az 1II már lényegesen nagyobb az ugrás kamera hangzás, meg képalkotás terén. Nekem sem tetszett az ár, de elorendelve a 80k-s fülessel már lenyelhető volt. 😊 Szép napot 😊
Fateré megfőt,besárgult :( Nekem mikor egy LG G4 em volt az a dupla koppintásos módszer mindent is vitt ( nálam ) más gyártónál nem találtam ilyet, programmal sem de az meg gyárilag selejtes alaplappal volt kiadva ... Hiányoznak a régi sony-k nekem is :(
4 évig Sony fan voltam, aztán a szoftver frissítés hiánya miatt váltottam Honor/Huawei mezőre már 6. éve. Most a GMS hiánya miatt agyaltam rajta, hogy visszatérek a Sony-hoz. De ilyen ár mellett, ennyi hiányossággal kizárt. Kereshetem a 3. kedvenc gyártóm... 😓
Ott az Xperia 1 amihez még 1-2 boltban adnak vezeték nélküli fej vagy fül halhatót. Én PL PS4 -el együtt vettem amit ingyen adott hozzá a Sanyi. 200K között már meg is találod és a tavalyi csúcs hardverek vannak benne.
@@KrisztinaTSzne Persze... aki 6 évig Honor/Huawei eszközöket használ a jó ár/érték arány miatt és próbál érelmesen telefont választani az hogy is jön össze az ájfónnal. :((
Laci...es gondoljunk egy komplett studiora " hollllivuuudra" Vegre egy telo ami nem ugy nezki ,-mintha egy fenymasolobol jonne ki...es ugyanolyan mint a tobbi!
Szia Laci! Köszönöm szépen ezt a videódat! Nekem régen volt SonyEricson Walkman telefonom és nagyon szerettem is (K750i) de ma ennyi pénzért nem vennék telefont... Üdv : Csepi Árpi
Amíg nem sikerül megoldani a hűtést addig 500ft is sok érte. Érdekes hogy ez a konkurencia olcsóbb eszközeiben nem probléma, de a sony-nak nem fért bele egy 400 ezres készülékbe.👏👏👏👏
@@adamdukai S20-al nincs tapasztalatom, de az S10 nekem tökéletesen működik. Viszont a Z4-em kb. 5 perc videózást engedett, 4k-ban ez 1.5-re redukálódott, mielőtt ugyan ezzel a hibaüzenettel ( 07:03 ) letiltott volna. Nem egyedi eset volt mert a kollégám Z3-sa is ugyan ezt csinalta, és úgy néz ki ez még mindig alap dolog nàluk. A nyári melegben pl. nem is lehetett használni ráadásul nekem kevesebb mint 1 év alatt 2x kellett aksit cserélnem és 1x alaplapot a melegedés miatt.
Hát szerintem ez nagyon egyértelmű. Ha nincs szükséged az S-Penre, akkor mindenképpen Mi Note 10-et vegyél. Amúgy ha telenoros vagy (nem tom az vagy e) akkor hűségidővel 60 ezerért kapsz Mi note 10-et. Ami rohadt jó ár.
Mindig sonym volt! tavalyi csúcsmodellem van(xperia1) nagyon elègedett vagyok vele! Legalább a sok sutyi nem feszit ezzel..... Nem váltanèk más gyártó kèszülèkère!
"Ez se olyan mint régen" Hála istennek. Én imádom a Sony termékeket és rengeteget fejlődtek, anyaghasználatban és hardverben meg még szoftverben is. Még mindig azt mondom aki androidos készüléket akar az Huawei vagy Sony vagy LG készüléket vegyen a többi kuka vagy a másik oldal az Apple onnan még az 5S is sokkal jobb választás mint az a retkes Samusng azzal a borzalmas kijelzőjével együtt
@@balazs8436 . Huawei mögül kiállt a Google, és az appgaleri nem az igazi. Sonyból meg vagy megfizeted a csúcsmodellt, egy vagyonért, és lenyeled a békát, hogy nincs benne minden létező extra, vagy messziről elkerülöd, mert amit középkategóriában legutóbb indított, az minden, csak nem jó. Pláne az álltalad kiemelt anyaghasználat terén. Samsung-al amúgy nem tudom mi bajad. Vagy legalábbis a kijelzővel. SuperAmoled bajnok a piacon.
Szia Laci! Gondolkodtam egy ringke tokon, amit néhány videódban mutattál. Azt szeretném tőled kérdezni, hogy a vezeték nélküli töltést és a mobilfizetést mennyire akadályozza?
Régen nagyon Sony fan voltam és sok generáció Sony t használtam. A legutolsó az XZ széria volt. Ott adtam fel teljesen. Majdnem az összes sony telefonom abba halt bele, hogy egyszerűen szétpergett a kezemben. Hol a kijelző vált fel, hol a hátlap, hol a töltő csatlakozója esett be, hol a széle kezdett felválni. Most már nemcsak szétpereg, de annyira le van maradva a többi telefon gyártótól, hogy jót nevettem a videó közben. Főleg, mikor meghallottam az árát.
200 ezer forint környékén már elvárnám hogy nagyon is jó telefont kapjak. Ja és nem 1-2 évig használhatót. Bár ízlések és pofonok ugye. Köszi a kijózanítást Laci!
Ez így igaz...Sajnos a többi régi telefonja is hasonló volt,ragasztott kijelző és hátlap. Ami egy idő után mindig elengedte. Sok Sony-m volt Z sorozatból jó telefon volt de összeszerelésben katasztrófa.
Z sorozat... Nem mostanában volt már az... XZ2 Compactom annyira masszív, hogy arra nincsen szó, amennyiszer leesett a tok érkezése előtt (utána persze már alig), semmi baja nem lett, már két éve megvan, teljesen rendben van, kiváló az összeszerelés minősége.
dzsozeTTa Adlak. Z3-am volt. 2x leolvadt a kijelző.... Azóta is megvan müködik is. Ma meg már iXR-el nyomulok, ha valltani fog vagy egy masik i vagy Sony.
Nagyon köszi hogy 2x is említetted a melegedést,úgy tűnik a hűtést nem sikerült rendesen megoldani..galaxy s7 óta a melegedés nem gond a Samsungnál..Gondolkoztam ezen vegyem-e mert a 4ks kijelző meg a punchole hiánya nagyon vonzóvá teszi(s9esem van,ez is kb ilyen) de ha melegszik akkor engedjük el. Kérlek a jövőben is említsd ha tapasztalsz melegedést,a többi teches nem szokta említeni pedig fontos👍
na maradok a Mi Note 10 Pro-nál, most se tudott levenni a Sony a lábamról.. 400-ért oldalsó ujjlenyomat-olvasó? és nincs arcfelismerő? kezd vicces lenni
@@innen9479 az, hogy 400 ezer forint és nem 100 ezer :) még a 100ezres telefonomban is van, ami 10/10 a pontossága és fél másodperces reakció ideje van..
csak 18 wattos töltés, csak 4000-res akkumulátor, melegszik , 607nites kijelző nem sok, 60hz, egy simes , mindezt 400 ezerért erősen a vicc kategóriába sorolható készülék. Az ember elvárná már 200 ezer felett is hogy mindenben, majdnem mindenben tökéletes telefont kapjon nem hogy a kétszereséért. Lehet velem van a probléma hogy nagyok az elvárásaim de amennyit elkérnek a mai "csúcs" mobilokért elég pofátlan és még finoman fogalmaztam. Mi lesz később ha most félmilliót közelítik a mobilok? Az összes ilyen mobilgyártó bukna bele az összes ilyen árazású készülékbe és egyszer csak tanulnának.
Hy. " Sony Xperia 5 ii " mikor jelenik meg???lesz róla teszt???vajon megoldják a túlmelegedés problémát???(hihetetlen,hogy így gurulnak ki a mérnöki asztalról a telefonjaik😞) nem kevés pénzért persze...😤 Pedig nagyon meg akarom venni az újjat az ' animal eye focus ' miatt , de hogy vegyem meg ha 3 perc használat után a kamera kikapcsol,hogy a telefon lehűljön😢???😤😤😤
Laci Nos ha 400 ezer FT fölött van tökéletes telefon akkor engem érdekelne az hogy melyik az. Nem kötekedésből írtam ezt egyáltalán, hanem tényleg csak azért mert a többi gyártó telefonja esetében még több a kompromisszum, pl nincs tárhely bővíthetőség, nincs jack, nincs töltő, nincs saját zenelejátszó, saját fotós és videós szoftver, sztereó hangszóró, és egyik másiknál por és vízállóság sincs, és anyaghasználat is rosszabb, pl a SONY NOTE 20 műanyag hátlapja, egyedi kinézet. A SONY esetében a 3D arcfelismerést remélem egyszer majd megkapjuk, és amúgy mivel van egy egyáltalán nem széles káva ( amit én megtartanék ) lehetővé tenné azt hogy pl az előlapi kamerákból is legyen rajta két frankó kamera és egy TOF.
Vicc kategória, hogy 400 ezer forintos árnál ilyen komoly melegedési gondok vannak. Sony Xperia Z2-vel indítottam a zászlóshajós Sony telefonjaim listáját, a történetet pedig az Xperia XZ után el is engedtem, pont a folyamatos melegedési gondok miatt. Nagy kár, mert külsőre amúgy jó lenne...
Érdekes! Az XZ Premium-nál semmi baj nincs 4K videózás közben. Tele a youtube videókkal, ahol több órás videókat csinálnak teszteken, melegben is. Gyakorlatilag Snowman-nek becézik. Nekem is ez van, és hasonlókat tapasztalok! És úgy tudom, hogy az Xz1 széria sem melegedett, ami SD835 szintén. Most akkor a Sony nem tudja azt, amit a 2017-es Flagship-jük igen? 😞🤔
Igazából nincs nagyon 4k ..ill. ha nem digitális az anyag esetleg filmen van, abból előfordulhat! A natív 4k létrehozása olyan erőforrás igényes hogy nem éri meg, többségében 2k videók a 4k videók. Ezért sincs sok IMAX, egyszerűen túlságosan sokba kerül.
@@jozsefmehesz-balazs3020 Részben egyet tudok érteni. Pl a UA-cam-ot hiába tekered fel 2160p-re megfelelő kijelzőn, pont ugyanazt fogod látni, mint fullHD-ban. Tudom, mert sokat nagyítgattam screenshotokat, és pont ugyanannyira pixeles mindegyik. De mégis azt mondom, hogy van előnye a 4K kijelzőnek. Mert ami valódi 4k tartalom, az tényleg bámulatosan szép rajta. De még egy egyszerű képnézegetés is. Mert egy 20 megapixel körüli kép, ami pl 5500x3100-as felbontású az is sokkal jobban néz ki rajta...
Két dolgot irígylek belőle a P30 Promba, sztereó hangszórók és a kétállású kameragomb. Ezek tényleg hasznos dolgok sztem. Annyi pénzért sokallom a Mk2-t.
Ez egy tök jó mobil, de messze nem ennyiért.... Ha összeszednénk milyen mobilok közül lehet választani ennyiért, ez az utolsó 2 hely valamelyikén lenne (attól függ kell e GMS)
@@Tech2hu Mintha a kis legyártott mennyiségnél a magas ár adná a maximális profitot. Vagy nem értenek hozzá, végülis ott csak mérnökök, közgazdászok, kutatók és fejlesztők meg menedzserek és részvényesek vannak... Sony valószínűleg tudja hogy mit miért csinál. :-)
@@symbiote6540 Nem nagy veszteség nekik szerintem. Amit a PS generál nekik a szolgáltatásokkal együtt illetve a kamerákkal simán ott van a + bevétel illetve ott vannak még a minőségi fejhallgatóik is.
Kb. ugyanaz a gondolat volt a fejemben, amit a végén megfogalmaztál.. 400 ezer fölött ez egy közel sem tökéletes mobil. De amúgy sem vagyok Sony párti, ha nem csinálnàl róla tesztet magamtól rà nem keresek.
Meglehet vasarolni Erdelybol, 5500lei, es bennevan egy 1150leies 1000xm3as fejgallgato. Es ha ugy vesszuk, akkor 300000Ft maga a telefon, ami nem egyenlo 400000el! Velemenyem szerint messze a legjobb telefon, ami letezik. Nagyon gyors, nem ertem miert van felfujva annyira a samsung es a huawei. Vannak meg mindig gondok az esti fotozasnal es szelfikameraval, viszont azok a 108megapixeles samsungokenal csak a nagy reklam. Par eve egy 12.2megapixeles sony fenykepezo letiport legtobb 100megapixelest,cugyhogy ennyit a megapixelekrol, jga es a 8Ks videonak sincs abszolut semmi ertelme. Gratulalok a sonynak :)
Van 4K@60FPS is a Cinema Pro appban, de kb. 17 perc után (4K@30FPS) kiírja, hogy egyes funkciók le vannak tiltva, ha pedig tovább rögzítesz, le fogja állítani a túlmelegedés miatt.
Azt véletlenül elfelejtette megemlíteni hogy a DOXMARK tesztjén a 2020-as év legjobb mobilja volt az audio képességeket figyelembe véve. Dehát mást nem is vártam ettől a csatornától ami ha mobilt elemez az nem szól másról csak a kameráról.
Ennek fényében a tegnapi Samsung Note 20 elég barátságosnak tűnik tudás/ár szempontjából... :D Szerintem egy 150-200k telefonnál is elvárná az ember, hogy ne maradjanak ki belőle alapdolgok. +200k felárét pedig nem tudom mi az a tulajdonság ami annyival többet tudna adni az élményhez...
Akku van,kijelző van,kamerák vannak,Android van,váz van,tárhely van,proci van benne,USB-c van,hangerő/bekapcsoló gomb van,vaku van,ram van benne meg ujjlenyomatolvasó is Mi hiányzik? 🤣
8:27-ra reagáltam, ha megnéztétek a videót... :( Alapdolgok = Amik egy 2 éves csúcstelefonban már megvoltak, ahhoz képest ebben sok minden hiányzik 400k-ért és itt nem a hardverre gondolok (részben arra is), hanem szoftver és szolgáltatás szinten.
Szia, igen. A Xiaomi tesztek kapcsán is beszélünk, illetve amúgyis. A hogyanra pedig: ahogy az emberek általában tartják másokkal a kapcsolatot, facebook, telefon és személyes találkozó.
Aki nemtudná mi az a TIDAL annak elmondom hogy olyan mint a spotify csak itt prémium minőségű a hang (amit a stúdióba vettek fel, eszméletlen tiszta)de ennek meg is van az ára igaz ott mozog a spotify körűl😁
A családom nagyon Sony párti ugyanis töbek közt mindannyiunk(5) telefonja Sony és két tévénk is. A mi tapasztalataink azok hogy bár igaz hogy a Sony drága és mindig csak késöbb kapcsol az újdonságokkal de az legalább prémium minőségű nem úgy mint a vetélytársak Példának: -2010es 55colos Sony akkori felsőkategóriás TV még a mai napig akkori állapotát megőrizve működik -2010es az előbb említett tv mellé ajándékba kapott Sony telefon még mindig működik bár az akksi kimerült és érdemben csak az alapdolgok működnek jól -2016os Sony telefon vesztett gyorsaságából és akkumulátor üzemidejéből de rengeteg leesés után sincs baja se a kijelzőnek se az alu háznak(kb. 1méter magasságból tok, üvegfólia nélkül)
volt Sony telefonunk , soha senkinek ne majánlom sőt senkit nem érdekel már a Sony, Xiaomi azért megfingatja árban is meg minőségben is a Sonyt, ezt hidd el
Megsúgom, ugyanezt bármelyik tv/telefon tudja teljesíteni. Samu TV-m most 5 éves, eddig semmi baja, és mivel monitorként van használva, sokkal többet ment mint egy átlag tv. Telefonok: Tehát hibátlanul működik, csak éppen belassult, hamar merül, és elavult. OK :DDD, bár ez nálam inkább a használhatatlan kategória, Motorola Defy+-om ugyanezt tudja. Lassú, és egyre kevesebb a támogatott app, de telefonálni lehet vele, üzemideje nem romlott. Maga a cucc az küllemre jó minőség, de ezen kívül semmi kiemelkedőt nem ad a vetélytársakhoz képest, pláne nem annyit, hogy jelen esetben 410ezret adjunk ki érte.
Korrekt telefon elemzés, tényleges információkat közölsz a telefonról, egy dolgot hiányoltam, a fő kamera 24kép/sec es fényképezést megemliteni, ahol a telefon kiemelkedő a konkurensektől. + Játék nélkül napi 4-6 óra képernyő idővel 60% ig merítem a telefont estére.
Annyira remekül optimalizált szegény szoftver, hogy egy vadonat új készüléken - amin a gyári appokon kívül semmi nincs - laggol szimpla alkalmazás bezárásnál/megnyitásnál. Well done android.
Az arc felismerés azért nincs, mert óriási biztonsági hiba. Elég egy fénykép hozzá, ezért viszik ki azok a gyártók akiknek számít a felhasználó biztosnága.
Iphone 11-em van végignéztem a tesztet és egészen tetszett (ha valakinek ajánlani kellett volna, szülőknek barátoknak stb), de amilyen ársávban mozog... Hát azt hiszem a sony sem hozza vissza a régi fényét.
Nézőpont kérdése: A51 előnye az Amoled FullHD kijelző,Ultraszéles kamera,előlapi 4K,kisebb kávák,gyorsabb töltés,nagyobb akku,kijelzőbe épített ujjlenyomatolvasó Se előnye hosszú szoftveres támogatás,jobb anyaghasználat,4k 60 fps(elöl FullHD 60),vezeték nélküli töltés A méret az szubjektív,hogy te a 4,7 col felé hajlasz 5,5 colos házban,vagy a 6,7 colos kijelző felé 6,8 colos házban
nem az eSIM-en van a hangsúly. Hanem azon, hogy egy simes a telefon, aminél nincs megoldva se a fizikai dualSIM, se az eSIM. Én egyébként használok eSIM-et egy iPhone-hoz.
Nekem egy külpiacos Galaxy S20+ 5g van Snapdragon 865 (12/128gb) dualsim változatban ami sztem veri. Antutu leg aktuálisabb változata alapján abszolút 5-ik helyen állok az 578900 pontommal. Kamera is nagyon király és szerény véleményem szerint totál pariban van a Oneplus 8pro-val, Find X2 Pro-val, valamint a Mi 10 Pro-val... Laci erről azaz az én telefonomról mi a véleményed?
Nekem ebben a mobilban a full manuális videó és fotó mód a leg vonzóbb. Egy jó telefonos gimballal és hozzáértéssel szerintem kifejezetten jó lehet a végeredmény.
Szia Laci ps erről nem akarsz egy videót csinálni ha nem akarsz az összes ről külön külön videót akkor egyetlen egy darab videóban az összeset is bemutatott hogy csak kérlek legyen róla egy videót mert már nagyon régóta várom már több mint egy és fél éve nézlek de még mindig nem kaptam tőled konzolos videót
@@Tech2hu Tudom, elsők között láttam a tesztet mivel kiváncsi voltam, hogy érdemes-e váltani. De vegül úgy döntöttem, hogy nem váltok a 4ről :) Egyébkén nagyon haszonsak a videóid!
en.m.wikipedia.org/wiki/4K_resolution Ahol megvan a 3840 pixel a hosszabb oldalon, az tekinthető 4K-nak, nyilván a 16:9-es képarányú paneleknél 2160 pixel a másik él, de ez 21:9-es.
@@Tech2hu Laci! Ha egy 4K filmet akarsz megnezni ezen a telefonon, ami 3840x2160 felbontasu, akkor hogy fogja neked megjeleniteni ezt a pixel szamot? Amikor nem ekkora a felbontasa maganak a kijelzonek? Tehat leegyszerusitve, megtudja jeleniteni a 4K tartalmat teljes egeszeben a telefon? NEM... akkor hogy merik ezt a fost 4K kijelzonek nevezni a Sonynal? Emlitetted hogy ha a hosszabb oldal 3840-es akkor az mar 4K.. es ha 3840x1080-as akkor mi van? Akkor is 4K? Egyebkent egy 21:9-es monitornal peldaul a FullHD az 2560x1080-as.. tehat alkalmas az 1920x1080-as filmek megjelenitesere.. ennel a telefonnal a 21:9 keparany miatt veletlenul nem eppen hogy nagyobb kene a felbontasnak lennie mint a 16:9-es 3840x2160? Mint az elobb emlitett FullHD monitor peldanal?
@@szabolcstoth96 nézd meg a felbontásokat a küldött Wikis linken. Értem a gondolatmeneted, de a Wikipédia alapján ez is 4K. Egyébként ennek a Sonynak van az egyik legnagyobb felbontású kijelzője, szóval nem nevezném szarnak. Részemről ezen nem fogunk összeveszni
@@Tech2hu nem a felbontastol szar... :) a sony sose keszitett jo telefont.. az eladasai is kb olyanok hogy lent a sarkon a kisboltban tobb lisztet adnak el egy heten mint a sonynal telefont 1 ev alatt.. amugy a 4K az egy 55 inches tv-n mutatkozik meg rendesen.. telefon meretu kijelzon tok mindegy hogy 720p vagy 8k a megjelenito :D
Nincs is jobb, császárszalonna kenyérrel és Laci újabb videója. 😃
Paradicsom? Paprika?
Tivadar Sajnos elfelejtettem hozni. 😕
@@szaboalex9785 és egy kis hagyma?
Teawaykukac Baszki tényleg.
Dió pálinka? Tatratea?😀
Nagy pacsi a dizájnért! Nincs notch, ocsmány kameralyuk, helyette SZIMMETRIKUS vékony kávák, de elfért az előlapi kamera is. Más gyártó is példát vehetne.
Hát már bocs, ne sértődj meg, de szerintem arra várhatsz. Értem, hogy vannak akiknek nem tetszik, de 2020-ban nem a notch miatt kéne nyavajogni. Szerintem egyébként meg sokkal szebbek a teljes kijelzős, pop-up kamerás mobilok.
@@gel_rt Pop-up a legjobb, kár, hogy nem terjedt el.
Egy kettő fontos dolgot kihagytál. Elsőnek a képernyő tud 90HZ -t de egy szoftveres motion blur megoldással, (ami inkább csak olyan érzetet ad mintha 90HZ lenne a képfrissítés) de mégis jobb az élmény. Nem csak, hogy megkapta az Eye Focust (ami már az Xperia 1 -ben is benne volt) de állatok szemére is fókuszál ami ku*va nagy szó mert aki szereti fotózni az (ide oda mozgó)állatokat így sokkal egyszerűbb lesz lefotózni. Másik dolog amit még csak a Sonytol láttam az a 20FPS -es képkésszítás ami baromi jól jön sportfelvételeknél, medencébe ugrik valaki akkor is jól jön és a többi és a többi. A kijelző nem csak, hogy 4K és OLED hanem 10Bites is. Egy dolog most nem rémlik, méghozzá az, hogy a telefon videózásnál is tudja talán az Eye Focust mert ha igen akkor a "best camera in the year".
Ennyi agyhalott embert az univerzum sem bír el. Azon csodálkozom hogy a föld bírja 😂😂
Laci nekem Xperia 1 van. Jómagam elégedett vagyok vele. A 400 ezres árral én sem értek egyet. Pedig Xperia fan vagyok.
Neked meg köszönöm/ mindenki nevében köszönjük a zseniális videót .tesztet
Xperia fan? Na ilyet is ritkán látni...
@@gel_rt ezen mi meglepő? Nem értek egyet én sem az árával. Nem nyújt hű de sokkal többet mint az Xperia 1 .""" Szerintem! Várom az Xperia újabb ciklusát. Ebben az ársávban. Ami jóval többet nyújt mint az elődje.
Szia Laci, én xz premium-ról váltottam 1 II-re, előtte az 1-et néztem lehetséges utódnak, de az 1 nem győzött meg, többet adott de nem sokkal az xz-hez képest, az 1II már lényegesen nagyobb az ugrás kamera hangzás, meg képalkotás terén. Nekem sem tetszett az ár, de elorendelve a 80k-s fülessel már lenyelhető volt. 😊 Szép napot 😊
@@gel_rt: Én is Xperia fan vagyok szóval vagyunk páran ! Ennyit én sem adnék érte, de részletfizetéssel még belemennék . :)
Az xperia 1 is nagyon tetszett, nem tudom a sony miért vesztette el a régi helyét a mobiliparban, tök jó mobilokat gyártanak...
Fateré megfőt,besárgult :( Nekem mikor egy LG G4 em volt az a dupla koppintásos módszer mindent is vitt ( nálam ) más gyártónál nem találtam ilyet, programmal sem de az meg gyárilag selejtes alaplappal volt kiadva ...
Hiányoznak a régi sony-k nekem is :(
4 évig Sony fan voltam, aztán a szoftver frissítés hiánya miatt váltottam Honor/Huawei mezőre már 6. éve. Most a GMS hiánya miatt agyaltam rajta, hogy visszatérek a Sony-hoz. De ilyen ár mellett, ennyi hiányossággal kizárt. Kereshetem a 3. kedvenc gyártóm... 😓
Xiaomi vagy Samsung lesz szerintem. :)
Ott az Xperia 1 amihez még 1-2 boltban adnak vezeték nélküli fej vagy fül halhatót. Én PL PS4 -el együtt vettem amit ingyen adott hozzá a Sanyi. 200K között már meg is találod és a tavalyi csúcs hardverek vannak benne.
@@TeslaElonSpaceXFan kitudja,lehet ájfón is
@@KrisztinaTSzne Persze... aki 6 évig Honor/Huawei eszközöket használ a jó ár/érték arány miatt és próbál érelmesen telefont választani az hogy is jön össze az ájfónnal. :((
@@TeslaElonSpaceXFan csak még semmi se biztos,arra akartam utalni
Laci...es gondoljunk egy komplett studiora " hollllivuuudra"
Vegre egy telo ami nem ugy nezki ,-mintha egy fenymasolobol jonne ki...es ugyanolyan mint a tobbi!
Pedig ugyanúgy néz ki, csak ezt Mari néni kicsit tovább nyújtotta a sodrófával.
@@TheMortonclayton De legalabb tovabbnyujtotta...es nem olyan mint a tobbi...
Ennyiért MacBookot vagy IMacet veszek :D
Szerkesztés: IMacet nem kapsz ennyiért újonnan, max használtan, én kérek bocsánatot
ennyiért új imacot nem kapsz,700k-nál indul
Igen, de a Sony "találta" fel az NFC-t, nekik volt legelőször IGAZI (fps-s) lassítás a telefonjukban, és a kijelzőjük pedig oltárira szép.
Miafasznak?
Ennyiért olyan asztali gépet veszel, hogy meg szólal.
@@tudhatnad1766 Hol mondtam,hogy ennyiért nem kapsz jobb asztali gépet? 🙈
Csak annyit mondtam,hogy 400k-ért nem kapsz 2020-as iMacot
Szia Laci!
Köszönöm szépen ezt a videódat!
Nekem régen volt SonyEricson Walkman telefonom és nagyon szerettem is (K750i) de ma ennyi pénzért nem vennék telefont...
Üdv : Csepi Árpi
Amíg nem sikerül megoldani a hűtést addig 500ft is sok érte. Érdekes hogy ez a konkurencia olcsóbb eszközeiben nem probléma, de a sony-nak nem fért bele egy 400 ezres készülékbe.👏👏👏👏
Sony a nevét adja, az a drága.
Minőség, na inkább hagyjuk, még hülyeséget írok..
a Galaxy S20 is melegszik ugyan úgy. Sőt meg zöldül is :D
@@adamdukai S20-al nincs tapasztalatom, de az S10 nekem tökéletesen működik. Viszont a Z4-em kb. 5 perc videózást engedett, 4k-ban ez 1.5-re redukálódott, mielőtt ugyan ezzel a hibaüzenettel ( 07:03 ) letiltott volna. Nem egyedi eset volt mert a kollégám Z3-sa is ugyan ezt csinalta, és úgy néz ki ez még mindig alap dolog nàluk. A nyári melegben pl. nem is lehetett használni ráadásul nekem kevesebb mint 1 év alatt 2x kellett aksit cserélnem és 1x alaplapot a melegedés miatt.
@@adamdukai
Zöldül? Mi a rák? Mármint...komolyan...zöld lesz a teló ha melegszik?
@@gel_rt ezt nem tudom hogy honnan szedted. Alapból zöld a kijelző néha fekete képernyőnél. Nálam mondjuk mindig. De erről írtak is cikket a Tech2nél.
Szia Laci! Lenne egy kérdésem melyik telefont vegyem a Xiaomi Mi Note 10 vagy a Samsung galaxy Note 9? A válaszodat előre is köszönöm!
Hát szerintem ez nagyon egyértelmű. Ha nincs szükséged az S-Penre, akkor mindenképpen Mi Note 10-et vegyél. Amúgy ha telenoros vagy (nem tom az vagy e) akkor hűségidővel 60 ezerért kapsz Mi note 10-et. Ami rohadt jó ár.
Mindig sonym volt! tavalyi csúcsmodellem van(xperia1) nagyon elègedett vagyok vele!
Legalább a sok sutyi nem feszit ezzel.....
Nem váltanèk más gyártó kèszülèkère!
Szintén Xperia 1 tulaj vagyok. Imádom. Hibátlan.
@@frostyati Szerintem ketten vagytok Magyarországon! :D
@@zoli04_vcf Ez viszont igaz!
@@zoli04_vcf 21:9 képarány. És a 16:9 nekem már kicsi volt.
@@zoli04_vcf nekem eddig mindehol elfért. 1cm-rel nagyomm, mint az XZ2 Premiumom volt. Azért az nem olyan hatalmas.
Szia Laci!
Lg Velvet-ről és oneplus nord-ról várható teszt? Ezeken kívül még a realme x2 pro-t néztem. Te melyiket választanád a három közül?
Na, ez sokkal jobban néz ki mint pl az új Samsungok, de ez se olyan, mint régen...
Ízlés kérdése, de S20 fele ennyibe kerül.
Szerintem jobban néznek ki a samsungok (az ideiek)
@@gel_rt a 2017-18 as Samsungok voltak szerintem a legjobbak, minden tèren
"Ez se olyan mint régen" Hála istennek. Én imádom a Sony termékeket és rengeteget fejlődtek, anyaghasználatban és hardverben meg még szoftverben is. Még mindig azt mondom aki androidos készüléket akar az Huawei vagy Sony vagy LG készüléket vegyen a többi kuka vagy a másik oldal az Apple onnan még az 5S is sokkal jobb választás mint az a retkes Samusng azzal a borzalmas kijelzőjével együtt
@@balazs8436 . Huawei mögül kiállt a Google, és az appgaleri nem az igazi. Sonyból meg vagy megfizeted a csúcsmodellt, egy vagyonért, és lenyeled a békát, hogy nincs benne minden létező extra, vagy messziről elkerülöd, mert amit középkategóriában legutóbb indított, az minden, csak nem jó. Pláne az álltalad kiemelt anyaghasználat terén. Samsung-al amúgy nem tudom mi bajad. Vagy legalábbis a kijelzővel. SuperAmoled bajnok a piacon.
Szia
Note 20 ultra teszt mikor lesz? 😁
Szia Laci! Gondolkodtam egy ringke tokon, amit néhány videódban mutattál. Azt szeretném tőled kérdezni, hogy a vezeték nélküli töltést és a mobilfizetést mennyire akadályozza?
Régen nagyon Sony fan voltam és sok generáció Sony t használtam. A legutolsó az XZ széria volt. Ott adtam fel teljesen. Majdnem az összes sony telefonom abba halt bele, hogy egyszerűen szétpergett a kezemben. Hol a kijelző vált fel, hol a hátlap, hol a töltő csatlakozója esett be, hol a széle kezdett felválni.
Most már nemcsak szétpereg, de annyira le van maradva a többi telefon gyártótól, hogy jót nevettem a videó közben. Főleg, mikor meghallottam az árát.
Laci!
Xperia 10 mk 2-ről lesz vidi?
Szia, nem tudom még.
mk 2 oppressor
Jajj, jajj azthittem ez nem ilyen drága😳
én is
Én kezdtem örülni
Hát nem.. 😎
A teszt kiváló, grat👍
Szia Laci!
Oneplus Nord-ról várható videó?
Szia, igen, már úton van a teló.
@@Tech2hu én is akartam kérdezni ezaaaaaaaaz!
200 ezer forint környékén már elvárnám hogy nagyon is jó telefont kapjak. Ja és nem 1-2 évig használhatót. Bár ízlések és pofonok ugye. Köszi a kijózanítást Laci!
Szia Laci. Az új galaxy tab s7 -ről lessz videó?
Szerintem lesz majd teszt
@@Tech2hu Köszi szépen.
Nekem csak egy bajom van a sonyval, az pedig az összeszerelés minősége. Z3 compactom kb szétesett... Remélem azóta fejlődtek.
Ez így igaz...Sajnos a többi régi telefonja is hasonló volt,ragasztott kijelző és hátlap. Ami egy idő után mindig elengedte. Sok Sony-m volt Z sorozatból jó telefon volt de összeszerelésben katasztrófa.
Z sorozat... Nem mostanában volt már az... XZ2 Compactom annyira masszív, hogy arra nincsen szó, amennyiszer leesett a tok érkezése előtt (utána persze már alig), semmi baja nem lett, már két éve megvan, teljesen rendben van, kiváló az összeszerelés minősége.
dzsozeTTa Adlak. Z3-am volt. 2x leolvadt a kijelző.... Azóta is megvan müködik is. Ma meg már iXR-el nyomulok, ha valltani fog vagy egy masik i vagy Sony.
Nagyon köszi hogy 2x is említetted a melegedést,úgy tűnik a hűtést nem sikerült rendesen megoldani..galaxy s7 óta a melegedés nem gond a Samsungnál..Gondolkoztam ezen vegyem-e mert a 4ks kijelző meg a punchole hiánya nagyon vonzóvá teszi(s9esem van,ez is kb ilyen) de ha melegszik akkor engedjük el.
Kérlek a jövőben is említsd ha tapasztalsz melegedést,a többi teches nem szokta említeni pedig fontos👍
Kivéve a robbanó Note 7-et
Szia. Lesz esetleg Sony Xperia 10 II video is? Koszonom
na maradok a Mi Note 10 Pro-nál, most se tudott levenni a Sony a lábamról.. 400-ért oldalsó ujjlenyomat-olvasó? és nincs arcfelismerő? kezd vicces lenni
Mi a bajod az oldalsó ujjlenyomatolvasóval?
Sokaknak nem kell arcfelismerő, bár legalább a lehetőség nem ártana :)
@@innen9479 az, hogy 400 ezer forint és nem 100 ezer :) még a 100ezres telefonomban is van, ami 10/10 a pontossága és fél másodperces reakció ideje van..
csak 18 wattos töltés, csak 4000-res akkumulátor, melegszik , 607nites kijelző nem sok, 60hz, egy simes ,
mindezt 400 ezerért erősen a vicc kategóriába sorolható készülék.
Az ember elvárná már 200 ezer felett is hogy mindenben, majdnem mindenben tökéletes telefont kapjon nem hogy a kétszereséért. Lehet velem van a probléma hogy nagyok az elvárásaim de amennyit elkérnek a mai "csúcs" mobilokért elég pofátlan és még finoman fogalmaztam. Mi lesz később ha most félmilliót közelítik a mobilok? Az összes ilyen mobilgyártó bukna bele az összes ilyen árazású készülékbe és egyszer csak tanulnának.
Ha 200 lenne max, váltanék erre iphone-ról!
Szia Laci!
A Sony Xperia II 5-ről várható teszt?
Szia, Xperia 5 Mk II és igen, lesz teszt
Hy. " Sony Xperia 5 ii " mikor jelenik meg???lesz róla teszt???vajon megoldják a túlmelegedés problémát???(hihetetlen,hogy így gurulnak ki a mérnöki asztalról a telefonjaik😞) nem kevés pénzért persze...😤
Pedig nagyon meg akarom venni az újjat az ' animal eye focus ' miatt , de hogy vegyem meg ha 3 perc használat után a kamera kikapcsol,hogy a telefon lehűljön😢???😤😤😤
Pontosan melyik színű volt nálad? Ez nem a mirrored slate?
Laci Nos ha 400 ezer FT fölött van tökéletes telefon akkor engem érdekelne az hogy melyik az. Nem kötekedésből írtam ezt egyáltalán, hanem tényleg csak azért mert a többi gyártó telefonja esetében még több a kompromisszum, pl nincs tárhely bővíthetőség, nincs jack, nincs töltő, nincs saját zenelejátszó, saját fotós és videós szoftver, sztereó hangszóró, és egyik másiknál por és vízállóság sincs, és anyaghasználat is rosszabb, pl a SONY NOTE 20 műanyag hátlapja, egyedi kinézet. A SONY esetében a 3D arcfelismerést remélem egyszer majd megkapjuk, és amúgy mivel van egy egyáltalán nem széles káva ( amit én megtartanék ) lehetővé tenné azt hogy pl az előlapi kamerákból is legyen rajta két frankó kamera és egy TOF.
Vicc kategória, hogy 400 ezer forintos árnál ilyen komoly melegedési gondok vannak. Sony Xperia Z2-vel indítottam a zászlóshajós Sony telefonjaim listáját, a történetet pedig az Xperia XZ után el is engedtem, pont a folyamatos melegedési gondok miatt. Nagy kár, mert külsőre amúgy jó lenne...
Koszi a bemutatot ;)
Érdekes! Az XZ Premium-nál semmi baj nincs 4K videózás közben. Tele a youtube videókkal, ahol több órás videókat csinálnak teszteken, melegben is. Gyakorlatilag Snowman-nek becézik. Nekem is ez van, és hasonlókat tapasztalok!
És úgy tudom, hogy az Xz1 széria sem melegedett, ami SD835 szintén.
Most akkor a Sony nem tudja azt, amit a 2017-es Flagship-jük igen? 😞🤔
Igazából nincs nagyon 4k ..ill. ha nem digitális az anyag esetleg filmen van, abból előfordulhat!
A natív 4k létrehozása olyan erőforrás igényes hogy nem éri meg, többségében 2k videók a 4k videók.
Ezért sincs sok IMAX, egyszerűen túlságosan sokba kerül.
@@jozsefmehesz-balazs3020 Részben egyet tudok érteni. Pl a UA-cam-ot hiába tekered fel 2160p-re megfelelő kijelzőn, pont ugyanazt fogod látni, mint fullHD-ban. Tudom, mert sokat nagyítgattam screenshotokat, és pont ugyanannyira pixeles mindegyik.
De mégis azt mondom, hogy van előnye a 4K kijelzőnek. Mert ami valódi 4k tartalom, az tényleg bámulatosan szép rajta. De még egy egyszerű képnézegetés is. Mert egy 20 megapixel körüli kép, ami pl 5500x3100-as felbontású az is sokkal jobban néz ki rajta...
Mit jelent az glonas és galileo jellemzi ?
#wikipédia
GPS műholdak
Gps műholdak
A Galileo az egy európai helymeghatározó rendszer, a Glonass meg talán orosz, de nem biztos.
Szia Laci! Nem tudod miért lehet, hogy nincs hangja a játékoknak a telefonomon? Samsung Galaxy A41 (nincs lenémítva)
🤦♂️ Miért azt a fxst? +10k-ért A51-et kapsz 128Gb-al,4K videóval meg gyorsabb ujjlenyomatolvasóval,illetve kamerapöttyel
Hali Xperia Pro I- ről lesz valamikor teszt?
Két dolgot irígylek belőle a P30 Promba, sztereó hangszórók és a kétállású kameragomb. Ezek tényleg hasznos dolgok sztem. Annyi pénzért sokallom a Mk2-t.
Szia Laci!
Idén melyik telefont ajánlod 100.000 ft-ért?
Huawei Nova 5T / Honor 20, esetleg Redmi Note 9 Pro
Ez egy tök jó mobil, de messze nem ennyiért.... Ha összeszednénk milyen mobilok közül lehet választani ennyiért, ez az utolsó 2 hely valamelyikén lenne (attól függ kell e GMS)
Ezen kívül van masik 4K-s telefon a piacon?
Nem értem komolyan...Minek erőlteti a Sony ezt a telefon témát? Pláne ilyen ár-érték aránynál?
A telefonnal alapvetően szerintem nincs egetverő probléma, nekem kifejezetten tetszik. Inkább az árazást cseszik el mindig.
Mintha nem akarnának sokat eladni :D nem értem
@@Tech2hu Mintha a kis legyártott mennyiségnél a magas ár adná a maximális profitot. Vagy nem értenek hozzá, végülis ott csak mérnökök, közgazdászok, kutatók és fejlesztők meg menedzserek és részvényesek vannak... Sony valószínűleg tudja hogy mit miért csinál. :-)
@@symbiote6540 Nem nagy veszteség nekik szerintem. Amit a PS generál nekik a szolgáltatásokkal együtt illetve a kamerákkal simán ott van a + bevétel illetve ott vannak még a minőségi fejhallgatóik is.
Hazájában, Japánban biztos meg tudják fizetni, de nálunk rájön még az Áfa meg Béfa, aztán a gatyánk is rámegy 😄
Kb. ugyanaz a gondolat volt a fejemben, amit a végén megfogalmaztál.. 400 ezer fölött ez egy közel sem tökéletes mobil. De amúgy sem vagyok Sony párti, ha nem csinálnàl róla tesztet magamtól rà nem keresek.
Meglehet vasarolni Erdelybol, 5500lei, es bennevan egy 1150leies 1000xm3as fejgallgato. Es ha ugy vesszuk, akkor 300000Ft maga a telefon, ami nem egyenlo 400000el! Velemenyem szerint messze a legjobb telefon, ami letezik. Nagyon gyors, nem ertem miert van felfujva annyira a samsung es a huawei. Vannak meg mindig gondok az esti fotozasnal es szelfikameraval, viszont azok a 108megapixeles samsungokenal csak a nagy reklam. Par eve egy 12.2megapixeles sony fenykepezo letiport legtobb 100megapixelest,cugyhogy ennyit a megapixelekrol, jga es a 8Ks videonak sincs abszolut semmi ertelme. Gratulalok a sonynak :)
Jól értem? Van benne 4K felvételi lehetőség, de túlmelegedés miatt letiltja a rendszer? És ezt így el merik adni? És van, aki megveszi? Nagyon durva.
Van 4K@60FPS is a Cinema Pro appban, de kb. 17 perc után (4K@30FPS) kiírja, hogy egyes funkciók le vannak tiltva, ha pedig tovább rögzítesz, le fogja állítani a túlmelegedés miatt.
Ebbe nem LPDDR5 ös a RAM? mert LPDDR4x van a videoban és mindenhol 5-ös van írva a telefonhoz .
Szolgáltatóknál mikor lesz kapható???
Azt véletlenül elfelejtette megemlíteni hogy a DOXMARK tesztjén a 2020-as év legjobb mobilja volt az audio képességeket figyelembe véve. Dehát mást nem is vártam ettől a csatornától ami ha mobilt elemez az nem szól másról csak a kameráról.
Ha lenne annyi pénzem, még akkor se adnék 400 rugót egy telefonért...
És ez itt kit érdekel?
Legelegánsabb, legerősebb, legjobb telefon. Sony a csúcs
😂😂😂
Az Exynost megszégyenító melegedés...
Ennek fényében a tegnapi Samsung Note 20 elég barátságosnak tűnik tudás/ár szempontjából... :D Szerintem egy 150-200k telefonnál is elvárná az ember, hogy ne maradjanak ki belőle alapdolgok. +200k felárét pedig nem tudom mi az a tulajdonság ami annyival többet tudna adni az élményhez...
Mik azok az alap dolgok amik ki maradtak?
Akku van,kijelző van,kamerák vannak,Android van,váz van,tárhely van,proci van benne,USB-c van,hangerő/bekapcsoló gomb van,vaku van,ram van benne meg ujjlenyomatolvasó is
Mi hiányzik? 🤣
8:27-ra reagáltam, ha megnéztétek a videót... :( Alapdolgok = Amik egy 2 éves csúcstelefonban már megvoltak, ahhoz képest ebben sok minden hiányzik 400k-ért és itt nem a hardverre gondolok (részben arra is), hanem szoftver és szolgáltatás szinten.
@@sXeCry Hardveresen mi hiányzik. Mindenből a legjobbat kapta.
@@balazs8436 Csak hűtésből nem
Ami felülmúlja a Exynos-t melegedésben,az 👌👌
Szia Laci! Tartod a kapcsolatot még Zsolttal? És ha igen akkor hogyan?
Szia, igen. A Xiaomi tesztek kapcsán is beszélünk, illetve amúgyis. A hogyanra pedig: ahogy az emberek általában tartják másokkal a kapcsolatot, facebook, telefon és személyes találkozó.
@@Tech2hu Egyébként ha neked választanod kéne oneplus telefont akkor a 7 pro az jó lehet? ( nem akartam úgy írni hogy MEGÉRI?) ;)
@@agnesszenasi-mata9439 a mostani 8 pro előtt a 7 Prót használtam és semmi baj nem volt vele, szóval igen :)
@@Tech2hu Köszi!
@@Tech2hu Egyébként eddig is én írtam csak anyukám laptopjáról (csak hogy tudd)
Aki nemtudná mi az a TIDAL annak elmondom hogy olyan mint a spotify csak itt prémium minőségű a hang (amit a stúdióba vettek fel, eszméletlen tiszta)de ennek meg is van az ára igaz ott mozog a spotify körűl😁
A legjobb márka.. Tavaly megvettem a 11 prot gondoltam kipróbálom ezt a kibaszott divat ájfost hát megbántam. Következő 100% android lesz és sony
A telefon bitang jól nézki ki. De a videó amiket te gyártasz nap mint nap, azok mérföldekkel jobbak 😀
ki vesz meg egy Sonyt 400 ezerért 2020-ban? :D ráadásul side mounted finger print sensor, nuku notch, 8gb ram, 12MP? :D
10 ii mikor lesz
Nem biztos, hogy lesz
@@Tech2hu Az szomorú 😕
Hova szálltak el az árak? Nagyon nem èrzem, hogy bármelyiket is szeretnèm ilyen összegekèrt...
A családom nagyon Sony párti ugyanis töbek közt mindannyiunk(5) telefonja Sony és két tévénk is.
A mi tapasztalataink azok hogy bár igaz hogy a Sony drága és mindig csak késöbb kapcsol az újdonságokkal de az legalább prémium minőségű nem úgy mint a vetélytársak
Példának:
-2010es 55colos Sony akkori felsőkategóriás TV még a mai napig akkori állapotát megőrizve működik
-2010es az előbb említett tv mellé ajándékba kapott Sony telefon még mindig működik bár az akksi kimerült és érdemben csak az alapdolgok működnek jól
-2016os Sony telefon vesztett gyorsaságából és akkumulátor üzemidejéből de rengeteg leesés után sincs baja se a kijelzőnek se az alu háznak(kb. 1méter magasságból tok, üvegfólia nélkül)
volt Sony telefonunk , soha senkinek ne majánlom sőt senkit nem érdekel már a Sony, Xiaomi azért megfingatja árban is meg minőségben is a Sonyt, ezt hidd el
@@VicToRY8300FX ja persze
@@tothmarcell2tajos262 ua-cam.com/video/BWO_7pF3XYo/v-deo.html
@@VicToRY8300FX árban igen,de minőségben nagyon messze van
Megsúgom, ugyanezt bármelyik tv/telefon tudja teljesíteni. Samu TV-m most 5 éves, eddig semmi baja, és mivel monitorként van használva, sokkal többet ment mint egy átlag tv. Telefonok: Tehát hibátlanul működik, csak éppen belassult, hamar merül, és elavult. OK :DDD, bár ez nálam inkább a használhatatlan kategória, Motorola Defy+-om ugyanezt tudja. Lassú, és egyre kevesebb a támogatott app, de telefonálni lehet vele, üzemideje nem romlott. Maga a cucc az küllemre jó minőség, de ezen kívül semmi kiemelkedőt nem ad a vetélytársakhoz képest, pláne nem annyit, hogy jelen esetben 410ezret adjunk ki érte.
Korrekt telefon elemzés, tényleges információkat közölsz a telefonról, egy dolgot hiányoltam, a fő kamera 24kép/sec es fényképezést megemliteni, ahol a telefon kiemelkedő a konkurensektől.
+ Játék nélkül napi 4-6 óra képernyő idővel 60% ig merítem a telefont estére.
Annyira remekül optimalizált szegény szoftver, hogy egy vadonat új készüléken - amin a gyári appokon kívül semmi nincs - laggol szimpla alkalmazás bezárásnál/megnyitásnál. Well done android.
Annyira sajnálom hogy manapság ilyen telefonokat csinál a Sony. Régen imádtam a Z szériát, főleg a kompaktakat!
Az arc felismerés azért nincs,
mert óriási biztonsági hiba. Elég egy fénykép hozzá, ezért viszik ki azok a gyártók akiknek számít a felhasználó biztosnága.
Nice job Laci!!!😀😜
Szia 10 ii xperia -ről várunk videót zoli
Meg éri S10Plus-ról váltani Note 20 Ultrára?
Nem.
No
Elég szomorú, hogy 100-200 ezer forintért nem várható el a top kategóriás okostelefon.
Nekem elég egy távirányító a TV-hez, da biztos van akinek ez be jön...a kávát már nem is említem.
Iphone 11-em van végignéztem a tesztet és egészen tetszett (ha valakinek ajánlani kellett volna, szülőknek barátoknak stb), de amilyen ársávban mozog... Hát azt hiszem a sony sem hozza vissza a régi fényét.
Szerinted laci a51-et vegyek vagy iphone se-t
Nem Laci vagyok,de ha az új SE-re gondolsz akkor azt!
Kössz
Nézőpont kérdése:
A51 előnye az Amoled FullHD kijelző,Ultraszéles kamera,előlapi 4K,kisebb kávák,gyorsabb töltés,nagyobb akku,kijelzőbe épített ujjlenyomatolvasó
Se előnye hosszú szoftveres támogatás,jobb anyaghasználat,4k 60 fps(elöl FullHD 60),vezeték nélküli töltés
A méret az szubjektív,hogy te a 4,7 col felé hajlasz 5,5 colos házban,vagy a 6,7 colos kijelző felé 6,8 colos házban
Szia. Légyszi egy kicsit lassabban ,ha lehet kérni...
Ki használ eSim-et egyáltalán?
nem az eSIM-en van a hangsúly. Hanem azon, hogy egy simes a telefon, aminél nincs megoldva se a fizikai dualSIM, se az eSIM. Én egyébként használok eSIM-et egy iPhone-hoz.
@@Tech2hu ebből a telefonból is van dual sim, minthogy az elődjénél is. Nekem is Xperia 1 van. Csak épp nem azt kapott tesztelésre.
Nekem egy külpiacos Galaxy S20+ 5g van Snapdragon 865 (12/128gb) dualsim változatban ami sztem veri. Antutu leg aktuálisabb változata alapján abszolút 5-ik helyen állok az 578900 pontommal. Kamera is nagyon király és szerény véleményem szerint totál pariban van a Oneplus 8pro-val, Find X2 Pro-val, valamint a Mi 10 Pro-val... Laci erről azaz az én telefonomról mi a véleményed?
Nem azert de ez a video nagyon kevés volt ahhoz képest amit a telefon tud...nagyon gyorsan le lett írva. A notch hiánya pedig kimondottan üdítő :'D
Komolyan még mindig jelen van a túlmelegedés videó közben? Anno a Z3-ban is jelen volt. És az nem most volt már... 🙄
Még a Z2 nél is.
Pompás a kert :)
Fogsz majd szabadtéren felvenni videót?
Tehát kint zajlik az egész😀
Ja, igen . Ez a telefon elég lesz a Sony- nak hogy veszik e vagy sem leszarják ,mutatósba likenak csinálták ahogy az elektromos autót is.
Durva hogy nem tud eSIM-et.
Ezek azért levannak maradva rendesen vagy 3 évet :D
Végére xperia
Lehet csak én gondolom így de szerintem ennyi pénzért a legtöbb ember nem ilyet fog venni...
Nekem ebben a mobilban a full manuális videó és fotó mód a leg vonzóbb. Egy jó telefonos gimballal és hozzáértéssel szerintem kifejezetten jó lehet a végeredmény.
Wow 1 nap 2 teszt❤
1 nap alatt 2? Melyik volt a másik?
@@Tech2hu jajj bocsi elnéztem a masiik 2 napja volt😅bocsi
@@Iwantapookie már megijedtem, hogy valami mást is kiraktam :D
@@Tech2hu 😅😅
Tipikusan sony kétállású kamera gomb?A jó öreg symbiamos nokiák egytől egyig tudták ezt.... szomorú hogy ez ma már csak a sonynak jut eszébe.
Azt nem mondtam, hogy más mobilban nincs, de a Sony Xperiáknál szinte alap, hogy van exponáló gomb.
Nah.
Ennek a telefonnak még épphogy elérném egykézzel a tetejét 😂🤣😂🤣😂
Csak én vagyok úgy vele, hogy nagyon el van nyújtva ez a telefon?
Csak te, milyen legyen a 21:9-es kép arány?
Legalább van agy gyártó aki nem spórolja ki a képernyő felbontást.
nem fogott meg. :D
sziasztok én Laci vagyok, a tech2-t nézitek!
Káll of Gyuti !!!!
Szia Laci ps erről nem akarsz egy videót csinálni ha nem akarsz az összes ről külön külön videót akkor egyetlen egy darab videóban az összeset is bemutatott hogy csak kérlek legyen róla egy videót mert már nagyon régóta várom már több mint egy és fél éve nézlek de még mindig nem kaptam tőled konzolos videót
Zsebre ezt se nagyon rakja az ember, max farzsebbe, de gyanítom még abból is jócskán kilóg. :D
5:05 A mi band 5 befigyel
Akkor fotóztam, amikor a Mi Band 5-öt is teszteltem (amiről egyébként már fent van a teszt).
@@Tech2hu Tudom, elsők között láttam a tesztet mivel kiváncsi voltam, hogy érdemes-e váltani. De vegül úgy döntöttem, hogy nem váltok a 4ről :)
Egyébkén nagyon haszonsak a videóid!
Döbbenet.
Gyárilag telepített COD, azért kemény
Ez hol 4K kijelző? A 4K felbontás 3840x2160 pixel... ami nem éri el ezt a számot az nem 4K.. egyébként meg a Sony a kutyának sem kell.. szar..
en.m.wikipedia.org/wiki/4K_resolution
Ahol megvan a 3840 pixel a hosszabb oldalon, az tekinthető 4K-nak, nyilván a 16:9-es képarányú paneleknél 2160 pixel a másik él, de ez 21:9-es.
@@Tech2hu Laci! Ha egy 4K filmet akarsz megnezni ezen a telefonon, ami 3840x2160 felbontasu, akkor hogy fogja neked megjeleniteni ezt a pixel szamot? Amikor nem ekkora a felbontasa maganak a kijelzonek? Tehat leegyszerusitve, megtudja jeleniteni a 4K tartalmat teljes egeszeben a telefon? NEM... akkor hogy merik ezt a fost 4K kijelzonek nevezni a Sonynal? Emlitetted hogy ha a hosszabb oldal 3840-es akkor az mar 4K.. es ha 3840x1080-as akkor mi van? Akkor is 4K? Egyebkent egy 21:9-es monitornal peldaul a FullHD az 2560x1080-as.. tehat alkalmas az 1920x1080-as filmek megjelenitesere.. ennel a telefonnal a 21:9 keparany miatt veletlenul nem eppen hogy nagyobb kene a felbontasnak lennie mint a 16:9-es 3840x2160? Mint az elobb emlitett FullHD monitor peldanal?
@@szabolcstoth96 nézd meg a felbontásokat a küldött Wikis linken. Értem a gondolatmeneted, de a Wikipédia alapján ez is 4K. Egyébként ennek a Sonynak van az egyik legnagyobb felbontású kijelzője, szóval nem nevezném szarnak. Részemről ezen nem fogunk összeveszni
@@Tech2hu nem a felbontastol szar... :) a sony sose keszitett jo telefont.. az eladasai is kb olyanok hogy lent a sarkon a kisboltban tobb lisztet adnak el egy heten mint a sonynal telefont 1 ev alatt.. amugy a 4K az egy 55 inches tv-n mutatkozik meg rendesen.. telefon meretu kijelzon tok mindegy hogy 720p vagy 8k a megjelenito :D
Laci! Ugyanolyan asztalon van mint neked!😂