Ügyvéd úr! Olyan jól beszélt és megértem a csalódottságát! Szomorú, még én is elmorzsoltam pár könnycseppet... szegény ártatlan bűnözőket igazságtalanúl bántják!
A g.Gyárfást le kell csukni, már csak azért, mert g. Aki látta a g.-ségeit anno a tévében, amikor a nehéz helyzetbe került riportalanyaival volt NAGY g., annak talán szintén megvan a véleménye róla. Megérdemli tehát ezért, vagy azért, hogy ennyit, vagy annyit csücsüljön. Isten nem bottal ver.
Csak 7 évet kapott? Már a 2000-es évek elején is sejtették, tudták, hogy Gyárfás a felbújtó, csak nem tudták rábizonyítani. Sokszor előszedték a döglött aktát, míg a vádemeléshez elég bizonyíték összejött.
A helyzet az hogy az ügyvédnek igaza van nem az igazságra törekszik a bíróság a bírók előre eldöntik hogy kit fognak bebörtözni és ettől semmi nem tántorítja el őket, nem a tanuk és a bizonyítékok alapján itélnek hanem amit éreznek vagy mondanak nekik. A bírók a legnagyobb bűnözők szerintem. És nem védem Gyárfást mert szerintem gusztustalan ember.
Gyárfás egész életében, csalt, hazudott, lopott, még a szemes áll jól, megúszta, mire meghal elitélik😂, nekem még az ügyvéd is gyanús, madarat tolláról, embert barátjától, ja Gyárfás, portiknak adta ki a házát 😂😂😂
Végre egy olyan műsor, ahol a kérdező egy egyenes beszédet tesz elénk. Gratulálok! Ez az igazi hírműsor. Az ügyvéd Gyárfás ügyében sántít, véleményem szerint tudja, hogy benne volt a keze Gyárfásnak. Valószűleg több személy döntése volt a Fenyő gyilkosság elrendelése.
A riport szerint, -ha azt jól értelmeztem-, NEM a Gyárfás kérte előre a kérdéseket, hanem azt előre meg szokták adni mindenkinek. Ám Gyárfás semmiképp nem vállalta! (Ha én ártatlan vagyok, megragadnék minden alkalmat hogy bizonyítsam azt, a poligráfot is, ha biztos az, ha nem biztos, mert hisz én ártatlan vagyok!)
@@negybolketto7545 a poligráf egy szar simán benne van hogy nem hazudsz és mégis az jön ki a poligráf szerint hogy hazudsz. Én tuti nem biznám rá az életem egy poligráfra.
Zam. a Postabank-ost is védte , sok m.-nek már az elkenője, jó pénzért , azt hiszi örök éltű . Aztán egyszer csak jön a kaszás és majd Péter előtt magyarázkodhat ! Az ilyen aranyborjú imádót , még Ábrahám . . . Mózes . . . is elitéli. Megérte ?
@@derotos Azért milyen érdekes, hogy gyilkosokat, azok megrendelőit, meg pedofilokat, azok támogatóit sikerül valahogy mindig elvállalni és még nekiáll reklamálni is, hogy nem tetszik az ítélet. Rendeljenek ki az ilyeneknek hivatalból egyet, aki bemegy bólogatni és kész. Nem kötelező pénzért bűnösöket védeni, meg jogi kiskapukat keresgélni. Az ilyen ember semmivel sem jobb a szememben, mint akit véd... Ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy "talán téves a vád" és valóban lehet ártatlan a gyanúsított, hanem bárki számára nyilvánvaló a bűnösség.
@@derotos nem a jogról van véleményem...hanem az ügyvédről. Van ügyvéd barátom aki megválogatja kiket véd. Valahogy maffiózók vagy hozzájuk köthető személy nincs soha.
@@ferencmolnar5243 Minden ugyved megvalogatja hogy kiket ved. Konnyen lehet hogy az ugyved baratod nem vallal egyaltalan bunozoket - megteheti. Am legy eros, van egy rakas ugyved, akik bunozoket vedenek - illetve inkabb kepviselnek. S ettol egy centivel sem rosszabb emberek mint pl a te ugyved baratod. Valakinek ezt a feladatot is el kell latni. Aztan h Zamecsnik mennyit ker egy oraert.....Nyilvan sokat. De en meg olcso ugyvedrol nem hallottam.
Indíték, kellő bizonyítékok hiányában nem bűnös Gyárfás. Pl; vonal Valaki örököl 13 milliárdot és abból 10 milliárd marad 1 hónapon belül! Hol vásárolt?!?! 1999 ?!?! Hol?
dr. Póta bíró részéről ez könyörületes gesztus volt . Bár a jog másként rendelkezik ilyen esetekben . Talán látta a Gyárfás szemében a könyörgést , óh , csak ne tartóztassanak le , az ügyészi indítvány ellenére sem . Imája < meghallgatatott < !!!
Sántikál az ügyvéd úr meséje!🙏
Könyörgöm, csukjuk Gyárfás mellé.
Zamecsnik nagy játékos ! 🤫
Ilyenalapon portik is védekezhetne szabadlábon gyárfást bilincsbe verve kellet volna elhuzni ez egy színjáték
Ügyvéd úr! Olyan jól beszélt és megértem a csalódottságát! Szomorú, még én is elmorzsoltam pár könnycseppet... szegény ártatlan bűnözőket igazságtalanúl bántják!
26 éve történt 😂😂😂😂😂😂😂 imádom ezt az országot nincs még egy ilyen a föld kerekén
Majd kegyelmet kap a köztársasági elnökasszonytól 😂😂😂😂
Gyors bizonyítás volt, a jelleme miatt is jár 10-év
Jó lenne végre igazságot szolgáltalni!
Ne csináljunk már szentet Gyárfásból....mintha, valami "naíváról" beszélnénk...
Ügyvéd urat is be zárnám úgy 100 évre. 7 év? Miért nem tüntették ki?
A g.Gyárfást le kell csukni, már csak azért, mert g. Aki látta a g.-ségeit anno a tévében, amikor a nehéz helyzetbe került riportalanyaival volt NAGY g., annak talán szintén megvan a véleménye róla. Megérdemli tehát ezért, vagy azért, hogy ennyit, vagy annyit csücsüljön. Isten nem bottal ver.
Csak 7 évet kapott? Már a 2000-es évek elején is sejtették, tudták, hogy Gyárfás a felbújtó, csak nem tudták rábizonyítani. Sokszor előszedték a döglött aktát, míg a vádemeléshez elég bizonyíték összejött.
A helyzet az hogy az ügyvédnek igaza van nem az igazságra törekszik a bíróság a bírók előre eldöntik hogy kit fognak bebörtözni és ettől semmi nem tántorítja el őket, nem a tanuk és a bizonyítékok alapján itélnek hanem amit éreznek vagy mondanak nekik. A bírók a legnagyobb bűnözők szerintem. És nem védem Gyárfást mert szerintem gusztustalan ember.
Gyárfás egész életében, csalt, hazudott, lopott, még a szemes áll jól, megúszta, mire meghal elitélik😂, nekem még az ügyvéd is gyanús, madarat tolláról, embert barátjától, ja Gyárfás, portiknak adta ki a házát 😂😂😂
Na Tominak ugrott a Kossuth díj. 😂😂😂
Végre egy olyan műsor, ahol a kérdező egy egyenes beszédet tesz elénk. Gratulálok! Ez az igazi hírműsor.
Az ügyvéd Gyárfás ügyében sántít, véleményem szerint tudja, hogy benne volt a keze Gyárfásnak. Valószűleg több személy döntése volt a Fenyő gyilkosság elrendelése.
Én sajnálom őket, biztos jóravaló bácsik.
Érdekes, engem bármikor poligráfozhatnak bármilyen gyilkossági ügyben. Nincs szükségem a kérdésekre előre, hogy felkészülhessek rá..
A riport szerint, -ha azt jól értelmeztem-, NEM a Gyárfás kérte előre a kérdéseket, hanem azt előre meg szokták adni mindenkinek. Ám Gyárfás semmiképp nem vállalta! (Ha én ártatlan vagyok, megragadnék minden alkalmat hogy bizonyítsam azt, a poligráfot is, ha biztos az, ha nem biztos, mert hisz én ártatlan vagyok!)
@@negybolketto7545 a poligráf egy szar simán benne van hogy nem hazudsz és mégis az jön ki a poligráf szerint hogy hazudsz. Én tuti nem biznám rá az életem egy poligráfra.
11percet beszélt a semmiről,na ez tehetség!
Tanult anno hogy kell a semmiről jó pénzért beszélni...😂😂😂😂😂
Életfogytiglan mellett minek kell 10 év eltiltás?
Ez a zsidó 115 évig fog élni.
Utána kezdődik.
Miután letelt az életfogytiglan...
Mert még képes feltámadni.
Mert attól független, hogy ül, a börtönben is lehet pl szavazni. Ők most 10 évig semmilyen kozugyben nem vehetnek részt.
Hallod ezt Katyi?😊😊😊
Zam. a Postabank-ost is védte , sok m.-nek már az elkenője, jó pénzért , azt hiszi örök éltű .
Aztán egyszer csak jön a kaszás és majd Péter előtt magyarázkodhat !
Az ilyen aranyborjú imádót , még Ábrahám . . . Mózes . . . is elitéli. Megérte ?
Ha én ártatlan vagyok, akkor én magam kérem poligráf vizsgálatot 😉
Mr, Tasnádi ezekhez képest úriember!
Bármelyik angol kláb felvenné.
Ez a Zamecsnik bárkit elvállal aki kifizeti a csillagászati óradíját.....erkölcstan valahogy kimaradt az egyetemen.
Pálmát még mindig a Dr. Magyar György viszi, bár a fent nevezett sem piskóta....
Hogy jon ide az erkolcs? Szerinted nem jart volna ugyved Gyarfasnak? Erdekes ideaid vannak a jogrol.
@@derotos Azért milyen érdekes, hogy gyilkosokat, azok megrendelőit, meg pedofilokat, azok támogatóit sikerül valahogy mindig elvállalni és még nekiáll reklamálni is, hogy nem tetszik az ítélet. Rendeljenek ki az ilyeneknek hivatalból egyet, aki bemegy bólogatni és kész. Nem kötelező pénzért bűnösöket védeni, meg jogi kiskapukat keresgélni. Az ilyen ember semmivel sem jobb a szememben, mint akit véd... Ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy "talán téves a vád" és valóban lehet ártatlan a gyanúsított, hanem bárki számára nyilvánvaló a bűnösség.
@@derotos nem a jogról van véleményem...hanem az ügyvédről. Van ügyvéd barátom aki megválogatja kiket véd. Valahogy maffiózók vagy hozzájuk köthető személy nincs soha.
@@ferencmolnar5243 Minden ugyved megvalogatja hogy kiket ved. Konnyen lehet hogy az ugyved baratod nem vallal egyaltalan bunozoket - megteheti. Am legy eros, van egy rakas ugyved, akik bunozoket vedenek - illetve inkabb kepviselnek. S ettol egy centivel sem rosszabb emberek mint pl a te ugyved baratod. Valakinek ezt a feladatot is el kell latni. Aztan h Zamecsnik mennyit ker egy oraert.....Nyilvan sokat. De en meg olcso ugyvedrol nem hallottam.
Zamecsnik a maffia ügyvédje😂
Ezekhez képest a whiskis székely, ki rabolt vagy 20 bankot, de nen őlt meg senkit, ő gentleman😂
Tehát! A hangfelvételek alapján rájöttek, hogy széttárja a kezét. Értem. Nyílvánvalóan ők csak arra voltak, hogy elvigyék a balhét
Hihetetlen, vannak egyenlőbbek, kb. ennyi...Mindenesetre a mimika árulkodó... Az áldozatokban hagyott nyomokkal mi a pálya?!
Nem tudom megítélni, hogy a Gyárfás volt-e a felbujtó de az ügyvéd úrtól kiráz a hideg...
Gyárfás.Nézheti a Napkeltét rácsos ablakon keresztül.
Havassal és Forróval.
Indíték, kellő bizonyítékok hiányában nem bűnös Gyárfás.
Pl; vonal
Valaki örököl 13 milliárdot és abból 10 milliárd marad 1 hónapon belül!
Hol vásárolt?!?! 1999 ?!?! Hol?
Katyi kegyelmet Gyarfásnak!!
A Portik nem lesz élete végéig börtönben. Majd meglàtod!!!!!😂😂😂😂😂😂😂
Úgy legyen, de honnan veszed?
@@Lettii-z6sVan az a pénz......
A müsorvezető gyalázatosan gyenge!
Nem, csak szintén jogvégzett, és respektálja a másikat. Holló a hollónak...
Ja és nagyon nagy lapát füle van, alkalmatlan
@@ManicTatoo Valamint orrnehéz is.
és ronda
Ügyvédként tudhatná, hogy mo-on nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van. Az is sántít.
Amúgy kinek hiányzik ez a tetű maffiózó fenyő jános…??🧐🤔🤔
Ott rohadjon el ahol van.
Bla bla bla
dr. Póta bíró részéről ez könyörületes gesztus volt .
Bár a jog másként rendelkezik ilyen esetekben .
Talán látta a Gyárfás szemében a könyörgést , óh , csak ne tartóztassanak le , az ügyészi indítvány ellenére sem .
Imája < meghallgatatott < !!!
Kevés a zameTY 9:37 nik a sztoriba. Gatya!!!
Erdekes!!
2012-ben meg Portik, Tekes kísérettel elköltözőzt Gyárfás volt házából
Az ügyvédek a ( sorozatgyílkosokat ) is védik ....
petikém ezt buktátok engedd el
valoban nem igazsaagos az itelet!
Kicsit túlságosan szájbarágó, igazi gejl alak ez a zamecskij átévé sztár.
Miért nem életfogytig ......?!?
Hangfelvétel alapján elítélik Gyárfást, akkor miért nem ítélik el Rogányt, hangfelvétel után, amit Varga Judit mondott a férjének???
Erre válaszoljanak!!!
Kérdés,hogy miért találkozott és tárgyalt Gyárfás Tamás egy gyilkos bűnözővel?
Zamecsik ! Te vesztettél, nem a Gyárfás..ad vissza a pénzt amit lehusztal róla..