Kárpátia - Busó rege

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 5 чер 2013
  • Sziasztok!
    Felkerült a harmadik klip: Busó rege címmel.
    A Kárpátia zenekar az évek folyamán több történelmi témát dolgozott fel. Ebbe a sorba illeszkedik a busók legendája is. Mint minden népszokásnak hazánkban, így a Busójárásnak is megtalálható a történelmi gyökere, ami a török megszállás idejébe repít vissza minket. Az adott kor embere ünnepelte, dalba költötte, újra élte a nagy eseményeket, legyen az, jó vagy rossz. Az idők múltával egy-egy néphagyomány magába olvasztott pluszvonásokat is, például vallási, vagy a természet változásával kapcsolatos eseményeket. Ezt a jelenséget a mai ember is megtapasztalhatja, hiszen csak a mi korunkban, például Augusztus 20 több színben is tündökölt, Az új kenyér ünnepe, Szent István ünnepe, Alkotmányunk ünnepe, és még kitudja milyen hagyományok kötődnek ehhez a naphoz szerte az országban. Tehát egyazon hagyományt az adott kor más-más módon tarkít, aktualizál. Mi a Busók történetére a következő képen találtunk rá.
    A monda szerint a mohácsi csatát követően a török egyre nagyobb területen telepedett le. Egy idő múlva már a gyermekeket is elrabolták.
    A fiúkból janicsárokat, a lányokból háremhölgyeket neveltek. Egyre többen kényszerültek búvóhelyet keresni a Mohácsi-sziget mocsaras, nádas vidékén. A török még nappal is félt erre a területre bemerészkedni. A menekültek egyre bátrabban kezdtek viselkedni. Már nappal is mutatkoztak, esténként tüzet rakva beszélgettek. Ahogy haladt az idő, egyszer csak az esti, tűz melletti beszélgetés alkalmával megjelent egy igen öreg sokác ember. Így szólott hozzájuk: "Ne keseredjetek el! Mindnyájatok élete meg fog változni. Vissza fogtok térni házaitokba, szeretteitekhez. Ti fogjátok kiűzni a kontyosokat! Jelet fogok küldeni számotokra, mikor elérkezett az idő. Készüljetek fel a harcra: készítsetek különféle fegyvereket fából, faragjatok magatoknak fűzfából rémisztő álarcokat, álljatok harcra készen mindenkor! A jel egy viharos éjszakán érkezik majd mindannyitoknak: aranyos ruhába öltözött vitéz képében, rémisztő álorcában." Ezzel, ahogy jött, úgy el is tűnt a vénséges vén apóka. Az emberek nem győztek csodálkozni, mi is történt. Másnap nekifogtak a készülődésnek. Fegyvereket, álarcot, öltözéket készítettek, és vártak. Vártak évek hosszú során keresztül. Már rég a sziget fáinak tövében pihentek azok, akik még látták a tűz mellett az aggastyánt, amikor egy rettenetes vihar alkalmával, úgy éjfél felé ott termett az aranyos ruhás, délceg lovas. Némán intett: utánam! Erre mindenki felkerekedett. A törökök a vihar alatt behúzódtak a mohácsi házakba. Már mindenki nyugodtan pihent, mikor éktelen ropogásra, zajra riadtak. Ahogy kitekintettek az ablakon, ördögi pofájú szörnyeket pillantottak meg. Fejvesztve menekültek el Mohácsról az oszmánok.
    A sziget felől ma is ugyanúgy csónakokon érkeznek a rémisztő mohácsi ördögök, mint - a monda szerint - egykoron.
    Üdv.
    BUSÓ REGE
    ( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)
    Egy rejtelmes kis sziget, mit jótékony köd fedett,
    A régmúlt időknek korát idézi meg.
    Hol minden kis szegletet a nád és mocsár belep,
    Új otthonra lelt ott a bujdosó sereg.
    A túlparton lánc csörög, az ocsmány török röhög,
    S gályára száll sok-sok elrabolt kölyök.
    A bosszúra szomjazó megannyi szigetlakó,
    Tengernyi könnyét viszi a nagy folyó.
    Héj-héj! Süvít a szél. Héj-héj! Hosszú a tél.
    Héj-héj! Recseg a jég. Héj-héj! Közel a vég.
    Már égnek az őrtüzek, forr bent a gyűlölet,
    S az est kék ködéből kilép egy ősz öreg,
    A vénség pipára gyújt, a füstből kövéret fújt,
    Hangjának érce a téli égre zúg.
    Ej, ne keseregjetek, egy jelt kell kövessetek,
    A fénylő viharból vitéz jön értetek.
    Meglesz jutalmatok, csak fegyvert kell fogjatok,
    És vérrel kifestett maszkot faragjatok.
    A jóslat egy éjszakán oly sok hosszú év után,
    Vihartól kisérve végre valóra vált.
    Arany vértbe öltözött lovas állt a fák között,
    És intett: Utánam! Csatába, ördögök!
    Száz csónak útra kel az elszánt legényekkel,
    Maszk rejti arcuk, kezükben bot figyel.
    Hej, török, itt a vég, szaladj, fuss az életért,
    Mert eljöttünk érted, fizetsz ma mindenért.
    Rémséges maszkban jönnek, ördögszekéren ülnek,
    Kolomp húzza a bundájuk, lóbálják nagy buzogányuk.

КОМЕНТАРІ • 771

  • @pankanalhi-toth1648
    @pankanalhi-toth1648 3 роки тому +469

    2021 valaki? Ez még mindig szuper
    Helyesbítek:
    2022 valaki? Ez még mindig szuper (szerkesztettem a commentet😊)

  • @osamelyjezdec6436
    @osamelyjezdec6436 3 роки тому +62

    Thats really good song Hungarian brothers. Support from Czechia.

  • @space-3415
    @space-3415 Рік тому +152

    I speak no Hungarian, but I love Kárpátia, I hope I can learn Hungarian some day and understand what these amazing songs are about

    • @balazskoklacs3978
      @balazskoklacs3978 Рік тому +29

      I speak for my whole folk when I say, please do, you are not going to regret it. But if I may spoil, Kárpátia, most of the time, sings about the pain and suffering that the hungarian people have gone through. There are songs about the sons of mothers going into battle, about fathers dodging bullets and watching the commie tanks roll into the country, and, as an album cover may suggest, about "big Hungary" being ripped apart, leaving wounded groups of people that barely remember their roots, while Kárpátia tries to make them remember. Every time I listen to Székely Himnusz, I burst out in tears because of the lyrics, even though first of all I am not székely (which is one of the groups of people that was segregated due to the ripping apart of the country), and even though I personally have lived through precisely none of the pain, due to me being 19 years old. If they can make a "fiatal kis suhanc" cry, they might be worth learning this exotic language of ours.
      You saying what you have just said makes me, as a Hungarian, very proud, and very happy. Thank you.

    • @KillerWolfffff
      @KillerWolfffff Рік тому +1

      good luck

    • @Kaury3621
      @Kaury3621 Рік тому +3

      i advice you to not as its pointless not many people speak hungarian and its hard to learn the language but if you really wanna you should , hungarian is a beautiful language :3

    • @gyenes7423
      @gyenes7423 11 місяців тому

      Hey there, I have tried to translate the lyrics, enjoy!
      \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\
      A mysterious tiny island which was covered by bountiful fog,
      Quotes the long lost times' era.
      Where every corner was covered by cone and swamp,
      The hiding army has found a new home.
      Chain rattles on the other side, the ugly turks laugh,
      And many stolen children entered the boats.
      The revenge seeking island inhabitants',
      Oceanful tears are taken by the huge river.
      Hey-hey! The wind is blowing. Hey-hey! The winter is long.
      Hey-hey! The ice is cracking. Hey-hey! The end is coming.
      The guard flames are burning,
      The hatred is boiling in there.
      And a grey-headed elder steps out of the nights' blue fog,
      The old man light his pipe, he blew a fat one from the smoke,
      His voice's ore falls on the winter sky.
      Ey, don't feel bitter, you gotta follow a sign,
      A valiant is coming for you from the shiny storm.
      You'll have your reward, just hold your weapon,
      And carve a mask painted with blood.
      The prediction has finally came true,
      On a night after so many long years.
      A cavarly was standing in between the trees dressed in golden chestplace,
      And warned: After me! To battle, devils!
      A hundred boat has gone to journey with the determined lads,
      Mask hides their face, they have a stick in their hands.
      Hey, Turk, here's the end, run, sprint for your life,
      Because we have came for you, you'll pay for everything today.
      They are coming in scary masks, they are sitting on devil's chariots,
      Column drags their coat, they are swinging their huge maces.

    • @mattrrison
      @mattrrison 11 місяців тому +1

      Same

  • @GyOroszlan
    @GyOroszlan 11 років тому +20

    Tökéletes szöveg,+ igazi zene = KÁRPÁTIA!

  • @azgard30
    @azgard30 11 років тому +104

    Super utwor. Pozdrawiam z Polski bracia !!!

  • @Ders504
    @Ders504 11 років тому +324

    Greetings from Poland!
    Lengyel Magyar - két jó barát :)

    • @h1gh_m4cr0_2
      @h1gh_m4cr0_2 4 роки тому +20

      Eggyütt issza borát ❤ ❤ POLAND friends ❤

    • @kLajos-zp7yx
      @kLajos-zp7yx 3 роки тому +1

    • @gyorgypogacsas3932
      @gyorgypogacsas3932 3 роки тому +7

      Polska vengri két jó testvér , együtt harcol, s issza bírát 🇭🇺👍🏹🇵🇱🇵🇱🇵🇱🇵🇱🇵🇱

    • @benedekrevi7712
      @benedekrevi7712 3 роки тому +11

      Vitéz bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!🇵🇱🤝🇭🇺

    • @minegalaxy4449
      @minegalaxy4449 3 роки тому +3

      Üdv szomszéd!

  • @pierwszaszablarzeczypospol1779
    @pierwszaszablarzeczypospol1779 3 роки тому +304

    Szia from Lengyelország! 🇭🇺❤️🇵🇱 I love this song and I'm trying to learn it with the guitar but dalszöveg is really hard for me

  • @veszettmokus21
    @veszettmokus21 4 роки тому +18

    csupa libabőr vagyok mindig! Holnap vége a busójárásnak de már most várom a következőt! 🤧🤧🤧 úgy fog hiányozni!!!😭😭😭

  • @oskarhoffmann4918
    @oskarhoffmann4918 Рік тому +14

    Harjā magyarok !!! Grüsse aus Bayern ⚒️ Ott ahol, zug az a negy ful.... Die Ungarn sind die Besten ¡!!!!!!!!! Harja Magyarok, Harja Victor

  • @marcellfarkas3451
    @marcellfarkas3451 3 роки тому +44

    🇭🇺

  • @ErwinBosshard_Coyote_CH-HU
    @ErwinBosshard_Coyote_CH-HU Рік тому +12

    Schepperte eben GAAANZ laut in Gyenesdias! Magyarorszag szeretlek ❣

  • @Sjani86
    @Sjani86 Рік тому +10

    Férfiasan bevallom, akármikor csak meghallgatom, mindig megkönnyezem azt a részt, hogy "A jóslat egy éjszakán, oly sok hosszú év után...

  • @Verebazs
    @Verebazs 7 років тому +329

    A myterious little isle, covered by mist that hides,
    Calls upon times that have long since gone by.
    Where every path hides behind reed and swamp,
    A new home it gave to an army of exiles.
    Chain clings on the other shore, and cackles the ugly türk,
    As throngs of taken lads board the slaver's boat.
    Hungry for vengeance all those helpless islanders,
    The streams of their tears feed the great river.
    Ref:
    Hey-hey! The wind howls. Hey-hey! The winter's long.
    Hey-hey! The ice creaks. Hey-hey! The end draws near.
    The watchfires already lit, hatred boils there every heart,
    When from the bluish mist, outsteps a grizzled man.
    The ancient one lits his pipe, from the smoke he blows once-or-twice,
    His sonorous voice resounds from the winter sky.
    "Ey, don't be so down, a sign you'll get, then act you must,
    From the glowing storm a knight will come to you.
    You'll have your reward, just be stubborn and vigilant,
    But before carve masks and paint them with blood.
    Ref.
    One night the prophecy, after many years have gone by,
    Heralded by storm and hail, it came true at last.
    Dressed in golden-plates a knight stood among willows,
    And waved: "After me, into battle you demons!"
    A hundred boats left the isle, as the determined lads pedalled,
    Their faces behind masks, the sticks ready in their hands.
    Hey, Türk, this is your end, run, race for your wretched life,
    We're coming for you, pay for everything you will.
    Ref.
    They're coming in monstrous masks, sitting on the devil's cart,
    Cowbells drag on their long furcoat, as they wave their giant, great clubs.
    Hey!

    • @anna14campbell
      @anna14campbell 6 років тому +44

      Verebazs A jó Isten áldjon meg mind a két kezével

    • @Verebazs
      @Verebazs 6 років тому +15

      Koltai Anna Köszönöm szépen.

    • @blgram
      @blgram 6 років тому +34

      That's what I was looking for, thanks a million. If it's possible, can you also translate the explanation? I see word of Torok, as a Turk, it makes me wonder what's the story behind this song?

    • @Verebazs
      @Verebazs 6 років тому +58

      It's the legend behind the Sokci custom of Busójárás en.wikipedia.org/wiki/Bus%C3%B3j%C3%A1r%C3%A1s. After the Battle of Mohács 1526, most of Hungary was occupied by Ottoman forces. People living around Mohács seeked refuge from the marching and robbing armies in the swamps surrounding the Danube, including the island of Mohacs.
      Those who couldn't hide were slaughtered, boys were taken to be raised as Janissaries, girls were taken to be concubines, and those hiding watched, powerless to do anything.
      One night an old man showed up to one of the encampments and told them that a golden-armored knight will arrive during a terrible storm, to signal when the time came to strike back against the occupiers, so prepare, arm themselves however they can, and carve scary masks. Then he disappered as he came, never to be seen again. Years turned into decades, and eventually all those who heard the old man's prophecy first-hand were laid to rest under the island's willows, but their children continued carving the masks and the clubs.
      Then one night the storm arrived, and with it came the golden knight. He silently waved his sword, and the men put the masks on, grabbed their clubs, and crossed the Danube on boats. Using cowbells they made terrible noise as they attacked the sleeping Türk camps, who thought devils came from hell for their souls. They flee from them in terror.

    • @petmop1309
      @petmop1309 4 роки тому +9

      igen,végre valaki

  • @rebelhun5218
    @rebelhun5218 11 років тому +50

    Voltam Kárpátia koncerten Aug. 19-én, tökéletes volt.. :) Megvettem a Száműzött albumot. Aláirattam mindenkivel, de a lényeg, hogy ez az egyik kedvenc dalom belőle. :)) Meg A szökött hadifogoly éneke, A száműzött..de pillanat, van rossz zenéje a Kárpátiának? NEM!

  • @elwing4958
    @elwing4958 Місяць тому +8

    Tudom, hogy a dal kritizálja a törököket, de akkor is szeretlek! Tartson örökké a török-magyar barátság, legyen szabad és boldog mindkét nemzet! 🇹🇷❤️🇭🇺

  • @gallwen6613
    @gallwen6613 7 років тому +226

    Szerbiában is ez megy a rádióbaan ☺☺ .. Nagyoon jóó ☺

  • @tamasbaranyai7687
    @tamasbaranyai7687 5 місяців тому +3

    jajj rendesen jò,hogy Magyar vagyok! köszi nektek!!!

  • @tomhate9752
    @tomhate9752 11 років тому +31

    Na ez minőség! És a rajzolónak külön dícséret és köszönet. EZ tehetség! :D

  • @evasmith2705
    @evasmith2705 6 місяців тому +3

    Ha történelemtanár lennék akkor ezt a dalt biztosan beépíteném a tananyagba mikor a Mohács utáni Magyarországot tanítom. Beszélnénk a busójárás történetéről, minden gyerek megkapná a dal szövegét és lejátszanánk egy párszor, enekelnénk is. Szerintem imádnák!

  • @MiraPinkbear
    @MiraPinkbear 10 років тому +229

    A kárpátia az ami az igazi magyar jó zenéket játsza!!!!!!!!!!!!!imádom!

    • @attilasamu6467
      @attilasamu6467 6 років тому +13

      Mira Pinkbear
      Melette a Fejbőr,Hunnia,Hungarica,Romantikus Erőszak.

    • @danimindak3197
      @danimindak3197 5 років тому +4

      nemzeti hang

    • @kristofvarga6420
      @kristofvarga6420 5 років тому +8

      Magyarország legnagyobb rockegyüttese a Cool Head Klannal, a Blues Companyval, a Tankcsapdával, az Eddával, a Rózsaszín Pitbullal, a Divízió 88-al meg a Kovbojokkal együtt meg amiket még írtak!

    • @ironjohn
      @ironjohn 5 років тому +2

      Edda... már megbocsáss de az Edda nem Ufo-kkal foglalkozik? :/

    • @safjor
      @safjor 5 років тому +2

      Amivel pataki foglalkozik, azzal az Edda foglalkozik?
      Már megbocsáss...

  • @MatejzKosic
    @MatejzKosic Рік тому +27

    Strongly considering to apply for Hungarian citizenship after this song.

  • @Mangoeplanter
    @Mangoeplanter Рік тому +12

    🔥 this track is on fire

  • @OldMonastery
    @OldMonastery 11 років тому +11

    Gyönyörű szám! Minden tiszteletem a Kárpátiának

  • @igorzalevski8418
    @igorzalevski8418 3 роки тому +12

    Hungarian Korpiklaani! Love it

  • @ibolyadenes6603
    @ibolyadenes6603 4 роки тому +48

    Imádom!! Nem tudom megunni!! Most vasárnap (2020.02.23.)megyünk buso járás ra mohacsra úgyhogy a buszon az én rekedt hangommal fogom "sikitozni" ezt a dalt!!!! És csak így tovabb💖

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 2 роки тому +3

      Amikor jártunk egy kiránduláson a mohácsi csata múzeumában, az odaúton is ez ment. Meg az a koncertfelvétel, ahol e dal után Petrás Jani felköszönti Katona László Főnököt.

  • @starkpanser4922
    @starkpanser4922 5 місяців тому +5

    Legjobb zene a világon❤❤

  • @peterszirtes7236
    @peterszirtes7236 2 роки тому +2

    Ti vagytok az egyetlen és a legjobb az Úr Isten kegyelme. Folytasd, ne hagyd abba. Nem vagy egyedül, isten veled.

  • @martonvlasits6402
    @martonvlasits6402 3 роки тому +11

    Ez az egyik kedvenc számom, nagyon jó lett a szövege, a magyarság összetartozását jelenti számomra ez a szám. Isten mindig Velünk van, mindíg megóv minket, és vezeti Népünket. A hazaszeretet és nemzetünk bátorsága tükröződik ebben a dalban.Nagyon jó, hogy történelmünk dicső fejezeteiből készít felvételeket a zenekar. Köszönet érte.

  • @MindKillerHD
    @MindKillerHD 11 років тому +23

    I do not understand a word, but this song is amazing !

    • @gergofarkas6126
      @gergofarkas6126 5 років тому +5

      Hungary vs turkey who is the smarter

    • @favillany
      @favillany 2 місяці тому

      ​@@gergofarkas6126Aki a kettő közül tud beszélni abba a nyelvben.

  • @jcgrof
    @jcgrof 10 років тому +177

    Grande Karpatia!!! Saudações de um hungaro brasileiro!!!

  • @attilaharangozo1044
    @attilaharangozo1044 Рік тому +6

    Fark Yeah 👍 👍
    Tasmania Australia

  • @luizguilhermemoreirasales1548
    @luizguilhermemoreirasales1548 2 роки тому +6

    HELLO I FROM BRASIL NICE 😎🙏🇧🇷

  • @plaguedoki27
    @plaguedoki27 5 років тому +4

    Egyik kedvenc zeném! A klip is nagyon jó lett a zene is nagyon jó. Igazi magyar zene.

    • @hun_ball
      @hun_ball 2 роки тому +1

      Mohácsi busójáráarol lett írva de én Mohácson lakom!😎

  • @matyasbozoky6153
    @matyasbozoky6153 2 роки тому +4

    A Kárpátia 80 év múlva is jó lesz

  • @bayergergo7735
    @bayergergo7735 2 роки тому +2

    Fiaimmal mindig hallhatjuk . Most is ez megy

  • @csabaweiner1
    @csabaweiner1 4 роки тому +5

    Magyarok ❤❤❤❤❤

  • @andraskovacs98
    @andraskovacs98 11 років тому +3

    ennél jobb a világon nincs

  • @botondfekete5578
    @botondfekete5578 4 роки тому +2

    Hé hé süvít a szél hé hé hosszú a tél ... imádom

  • @bogiikovacs1502
    @bogiikovacs1502 3 роки тому +3

    Imádom Ez Szuper Király Szerintetek.😍😍.

  • @marcell9437
    @marcell9437 4 роки тому +8

    Love Kárpátia from Mohács :D

  • @carisma013
    @carisma013 11 років тому +12

    Olvastam Bán Mór Hunyadi című regényét.Ez a dal tökéletesen beleillik a regénybe.Úgy gondolom,ha több,mint 500 évig fennmaradt ez a történet,ma is beszélünk énekelünk róla,megtartjuk a busójárást,akkor ez szerintem nem rege,hanem a mi történelmünk!Ezért tisztelnünk,becsülünk kell!Hunyadi "aranyvértbe öltözött".Nekünk csak követnünk kell!Szebb Jövőt!

  • @ibolyadenes6603
    @ibolyadenes6603 4 роки тому +2

    Tudom kívülről a szoveget és leirtam a nyelvtan fuzetem boritojara szöveget! 💖💖

  • @Mexikomabekasi
    @Mexikomabekasi 11 років тому +1

    Ti mindig tudtok újat mutatni,ismét egy csodálatos szám ,kivétel nélkül minden számátok imádom.Van egy a zenekar stílusának egy olyan igazi utánozhatatlan hangzása amire azt mondja az ember:igen ez egyértelműen jó magyar muzsika.

  • @gaborszabo3926
    @gaborszabo3926 2 роки тому +7

    Függősséget okoz 😂

  • @hunter_0083
    @hunter_0083 5 років тому +4

    ez kedvencem tőletek

  • @henriettababos2714
    @henriettababos2714 3 роки тому +2

    Ilyenkor büszke vagyok rá ,hogy Szigeti vagyok 👹❤️

  • @Beniceratops
    @Beniceratops 5 місяців тому +2

    Ez nagyon tetszik rátaláltam rá vagyok kattanva (én is busó vagyok!😊)

  • @takacsgergely6079
    @takacsgergely6079 11 років тому +7

    Hihetetlenül kreatív a képregény!Gratulálok a kivitelezéshez,a muzsika is jó lett!
    Köszönjük!

  • @imrepolyak9990
    @imrepolyak9990 11 років тому +11

    Srácok ez nagyon jó lett!
    Minden tiszteletem a tiétek!
    Imádom a számaitokat, Csak így tovább!
    Szebb jövőt!

  • @zsoltherczeg-gw8tc
    @zsoltherczeg-gw8tc Рік тому +5

    2023.03.01 valaki hallgatja még? Imádom 🥰😍

    • @Asery_
      @Asery_ Рік тому

      2023.05.06?

  • @gabormatolcsi4263
    @gabormatolcsi4263 4 роки тому +1

    ez a legjobb zene. Diese ist der beste song.

  • @Strabonyec
    @Strabonyec 11 років тому +2

    Hihetetlenül jól sikerült, a képregény átadja a zene érzését, a zene meg a képregényét! Le a kalappal!

  • @Attila-je9vv
    @Attila-je9vv 2 місяці тому +2

    2024 Még mindig szuper

  • @N4rvvh4L
    @N4rvvh4L 11 років тому +75

    Tök vicces, hogy képregénybe lett meg csinálva a klip! :)
    Fantasztikus! Gratulálok hozzá! NAGYON JÓ LETT! :)

  • @aron6758
    @aron6758 11 років тому +3

    jó lett:találékony képregény, jó ritmusos zene
    kiváló munka köszönjük hogy ezzel is gazdagítottatok!

  • @mategorog9939
    @mategorog9939 2 роки тому +1

    Én ilyen fantasztikus zenét rajzokkal dalszöveggel össeállítva még nem láttam és mivel a történetet is értem így még fantasztikusabb dalként hallani

  • @jozsiczinege9272
    @jozsiczinege9272 8 років тому +22

    Nagyon jo jo a grafika minden nagyon jok vagytok

  • @tunazapkinus9974
    @tunazapkinus9974 3 роки тому +2

    good i like it

  • @ballonnorbert9178
    @ballonnorbert9178 11 років тому +1

    Igazad van Krisztián!ez lesz a legjobb album!

  • @propike1981
    @propike1981 11 років тому +6

    Ez nagyon tetszett! Kíváncsian várom az albumot!

  • @bpatrik6914
    @bpatrik6914 10 років тому +2

    Imádom

  • @elorelo4401
    @elorelo4401 10 років тому +13

    Ez a nagy kedvencem xd !!!

  • @VocaloidLover42
    @VocaloidLover42 11 років тому +2

    Ez kibaszottul zseniális!
    Szuperek vagytok!

  • @tamaspamuk3844
    @tamaspamuk3844 2 роки тому +2

    Hej-hej, ne keseregjetek, csak Istent kell hinnetek! Meg lesz jutalmatok, csak Istent kell tudnotok! Ha visszatalálunk az "ősi valláshoz", vagyis újra az egyetlen Istenhez fordulunk, akkor Ő is visszafordul hozzánk! Ha Magyar vagy, akkor hidd és tudd az Istent! Mindenki kinevetheti ezt a kommentet, de modern világban csak modern módon téríthetem vissza az igaz útra a testvéreimet 😓

    • @cziganyjozsef1454
      @cziganyjozsef1454 Рік тому +2

      "Istenben hinni,
      Barátban bízni,
      Családért élni,
      Hazáért halni,
      Utolsó vérig
      Küzdeni végig
      Meg kell tanulni!!!"

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 Рік тому +1

      Jól mondod! 👍

  • @rekapatronum1675
    @rekapatronum1675 Місяць тому +2

    Lyrics translation+ some background info
    In case anyone is wondering about the lyrics and what's this song is about: it tells a legend. There is a festival called the "Busójárás [=The Busó's Marching]", where people dressed like this devil-ish creature in the thumbnail, these dressed up people are called "Busó" and they wander in the streets of Mohács, the town where the festival is held every February. Some says it is to scare away winter, but a legend suggestes otherwise. It is said that during the time the Ottoman Empire invaded a great part of the Hungarian Kingdom the people living in Mohács hid in the nearby swamps from the Turks. But they wanted to get their town back, so they dressed up as fearsome creatures and scared away the Ottoman troops from Mohács. The song tells this story.
    Here is my translation of the lyrics:
    Title: The legend of Busó people
    A hidden little island, clouded by mysterious fog
    Recalls long-forgotten times.
    Where every little nock was covered with reed and mud,
    The hiding folk found a new home there.
    On the other bank of the river, chains rattled, and the frumpy Turks laughed.
    And a bunch of kidnapped children were being taken to the ships.
    The tears of the vengeful islanders
    Were being carried by the great river.
    Hey-hey, the wind is raving through. Hey-hey, the winter is tough.
    Hey-hey, the ice is cracking. Hey-hey, the death is nearby.
    The pilot-flames are already lit. Hatred is boiling.
    And a grey old man steps out of the mist of the night.
    The old man lights a pipe and swallows the smoke deep down.
    His resonant voice echoes through the winter sky:
    "Be not grieved, a sign is what you must follow:
    Out of the thunderous storm, a knight will come for you.
    You will get your revenge, but you must all grab weapons
    And carve masks, painted by blood."
    Hey-hey, the wind is raving through. Hey-hey, the winter is tough.
    Hey-hey, the ice is cracking. Hey-hey, the death is nearby.
    After many years goneby, a fateful night
    The prophetic storm finally came.
    A rider in a golden armor stood amongst the trees,
    And beckoned: "Follow me! To battle, devils!"
    A hundred boat set sail with daring men on board,
    Hiding their faces behind the masks and with staves in their hands.
    Hey, Turks, this is the end, run, race for your lives.
    For we have come for you, and you'll pay for everything today.
    Hey-hey, the wind is raving through. Hey-hey, the winter is tough.
    Hey-hey, the ice is cracking. Hey-hey, the death is nearby.
    They are coming with fearsome masks, riding the devil's chariot,
    Cow-bell hangs from their fur as they swing their maces.
    END
    Also, just a quick side-note: if you are curious about the kidnapped children part. This story is all just a legend so there is no facts that proves any of it happened at all. However, it is true that Turks had the so called "child tax" which meant that they took away the young children from the towns and villages they conqured and trained them to be soliders in their military.

  • @laszlonimrodszekely8805
    @laszlonimrodszekely8805 2 роки тому +5

    Nagyon jó

  • @1995Csaby
    @1995Csaby 11 років тому +1

    A zenekar egyik legteljesebb, legfaszabb szama. Igenyes munka, a Jani szovegei meg egyszeruen zsenialisak. Jani a modern kor Petofije. Koszi, hogy vagytok:)
    Szebb jovot!
    Karpatia 4ever:)

  • @hondaslacos
    @hondaslacos 11 років тому +1

    nagyon tetszik, bár tegnap hallhattam volna az aggteleki koncerten....óóóóó.Így tovább, éljen a Kárpátia.

  • @szabolcskovacs4495
    @szabolcskovacs4495 9 років тому +2

    Ez az egyik kedvenc szamom a karpatiatol

  • @nyuffernyufi6350
    @nyuffernyufi6350 7 років тому +5

    Ezt nem lehet nem szeretni 😍

  • @matyadmatyas7168
    @matyadmatyas7168 2 роки тому +1

    Jó volt a kárpátia koncert budapest láng + pyrotechnika üdv 🧨🧨🧨🧨🧨🧨🥰💯✌🤞🤟👍🤝🙏💪👀

  • @cascila4196
    @cascila4196 11 років тому +8

    "Már égnek az őrtüzek..."
    Érdekes szimbolikája van a számnak :-) .
    Eszembe juttatta Arany Jánostól a Walesi bárdokot és Szondi két apródját.
    Csak azért mondom, mert a törökök éppen nem ellenségeink a jelenben, és ötszáz éve sem lettek volna azok, ha békés szándékkal csak vendégségbe jönnek, + a fegyvereiket szépen otthon hagyják.
    Hasonló Szkíta származású nép, hasonló gondolkodásmóddal és hasonló harcmodorral.
    Szóval akárhogy nézem most biztosan nem ők az ellenségeink :-)))) .

  • @gym998
    @gym998 11 років тому +4

    Hihetetlenül fülbemászó lett + a képregény is király. Csak gratulálni tudok nektek

  • @petergararjszki5024
    @petergararjszki5024 10 років тому +4

    Ez a kedvencem!!

  • @ambrusjozsef1458
    @ambrusjozsef1458 Рік тому +2

    KÁRPÁTIA KÁRPÁTIA, MINDÖRÖKKÉ.......

  • @belabandicz464
    @belabandicz464 11 років тому +1

    Jó egészséget kívánok Petrás Jánosnak és a Kárpátia zenekarnak!!!!

  • @benitodalavega5433
    @benitodalavega5433 3 роки тому +1

    Szeretem ezt a zenét főleg azért mert töriből kaptam egy ötöst mert ezt elmondtam :)

  • @donatkovacs8040
    @donatkovacs8040 4 роки тому +4

    Most hallom először ezt a dalt tőlük és határozottan tetszik a másik dolog meg hogy van annyi meg annyi magyar legenda hogy ha mindeggyik meg lenne filmesítve 50 évig a Hollywood-i íróknak nem lenne munkája csak a rendezőknek és merném állítani hogy némelyik nagyobb siker lenne mint néhány amerikai film

  • @miklosbutkai6997
    @miklosbutkai6997 11 років тому +2

    Ennél jobb zene nincs sehól! ez hihetetlenűl jóó :)

  • @666dsurge
    @666dsurge 11 років тому +5

    Minden várakozásomat magasan felülmúlja! Ez zeneileg a Kárpátia eddigi talán legkiforrottabb dala, de az egész album kegyetlenül jónak ígérkezik. Csak így tovább!

  • @The_Turtle_One
    @The_Turtle_One 3 місяці тому +2

    may not speak a single lick of Hungarian but i heard this song in a video of someone playing Hungary in hoi4 and this just goes hard

  • @matekocsi5245
    @matekocsi5245 10 років тому +2

    Mohácsi ként hallgatom és kegyetlen jó lett csak így tovább!!

  • @hun_ball
    @hun_ball 2 роки тому +1

    Én Mohácson lakom ahol keletkezett a busó járás!És minden télen ez megyitt Február 26-án 1 7-ig!

  • @MisterShellz
    @MisterShellz 11 років тому +2

    Szerintem nincsenek olyan hazaszeretők, ( a TV-sek , rádiósok) hogy ilyen eszméletlenül jó számokat adjanak...

  • @slytopp
    @slytopp 11 років тому +1

    Erre egy szó van! Szuper!!
    Kárpátia Forever!!

  • @veznakarcsy
    @veznakarcsy 11 років тому +1

    Minden dalukat szeretem, de ez valami kegyetlenül jó lett!

  • @kawaiiytb
    @kawaiiytb 3 роки тому +3

    ez állati imádom a ritmust! 5*

  • @inagy2792
    @inagy2792 Рік тому +1

    ,,Héj ! héj"... !!!!!.!!!!! REMEK DAL !!!❤❤

  • @gavinlgaming7418
    @gavinlgaming7418 3 роки тому +3

    oh cool, a 2013 Hungarian song from looks of it, n its awesome nice

  • @monguch01
    @monguch01 5 років тому +17

    I am from Turkey and i listen to this as a recommendetion of a Hungarian friend :)

    • @ahmetsamet7428
      @ahmetsamet7428 4 роки тому

      Türkler ile dalga geçiliyor kardeşim...

    • @__lillie__
      @__lillie__ 4 роки тому

      ❤️❤️❤️

    • @kenanulunyege9232
      @kenanulunyege9232 4 роки тому

      Ahmet Samet nasıl dalga geçiliyor

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 Рік тому +2

      @@ahmetsamet7428 Ihr habt uns angegriffen damals, sollen wir euch dafür Loben oder was?

  • @Gavrilo94
    @Gavrilo94 11 років тому +1

    Ahogy mondod, talán az egyik legjobb művük eddig! (Szerintem)

  • @attiladobai7325
    @attiladobai7325 5 років тому +9

    Nagyon jó lett

  • @silnehancloud
    @silnehancloud 11 років тому +6

    Egyszerűen hihetetlen hogy mindig felül tudjátok múlna magatok. Külön köszönet hogy az oldalatokon leírtátok a történetet.

  • @janoskertesz2031
    @janoskertesz2031 11 років тому +1

    A legjobb szám!!!!!!

  • @user-nx3td3bp6j
    @user-nx3td3bp6j 3 роки тому +5

    I cant speak Hungarian, but this song is good

  • @csillagenda2011
    @csillagenda2011 9 років тому +36

    Imádom...fantasztikusan jó!!!!!

  • @bugtaleves_164
    @bugtaleves_164 Рік тому +1

    Ez nagyon jó

  • @ossianfan86
    @ossianfan86 11 років тому +7

    Eszméletlen jó lett! :) Így névnapomra ez volt a legszebb meglepetés :)))

  • @irsaitamasrichard8047
    @irsaitamasrichard8047 11 років тому +2

    Jobb lett mint az előző! Nagyon egyben van minden, a szóló is kurvajólett!
    Szebb jövőt!

  • @georgeopietro6318
    @georgeopietro6318 Рік тому +1

    Kiváló