Élő világ egy véges végtelen aminek nem mindenki ismeri a kulcs kifejezéseit amik lehetővé teszik hogy megismerjünk Valamifajta Transzendens igaságot ami a mi Percepcionkon és személyes érzéseinken felül emelkedik.
Furcsa, ennyi év alatt eggyetlen egy hozzászólás sem volt és csak 460 ember nézte meg a videót. Magyar nyelven alig lehet valamit találni a filozófiáról. Úgy látszik a magyarokat nem nagyon érdekli a filozófia, még mindig inkább a vallásba kapaszkodnak.
@II. Gondolkodó Ez azért van, mert elhiszed az ateizmus azon állítását, hogy a hit és a tudás egymással ellentétes. Pedig valójában ez nem is filozófia, hanem propaganda, és hozzáértő ateisták se ezt állítják, hanem például a keresztyén definíciót használják. De miért is lenne ez másképp, hiszen a vallás, a keresztyénség a propagandával ellentétben racionális, és valójában ezzel a propagandával az ateizmus irracionalitását akarják leplezni. Persze ott van a másik haszon is, hogy az ember így, tudás nélkül, vakhittel rendelkezik csak, és ezzel szabad prédája lesz a megtévesztésnek. Ha nincs meg a pásztor akkor a nyáj védtelen és ünnepet ülnek a ragadozók. Te ezt élteted, és talán éppen ezt akarod, hogy a vallás irracionális legyen, hiszen ezzel rejtheted saját irracionalitásodat? Persze ez utóbbit nem tudom. Csak azt tudom, hogy Krisztus követése ésszerű döntés, csak mivel eredendően hajlamunk van a bűnre, ezért ez nem akarjuk észrevenni.
@II. Gondolkodó Először is tisztázni kellene azt, hogy mi a filozófia. Jelentése szerint a filozófia a bölcsesség szeretete, és lényegét tekintve a filozófia által vizsgáljuk a világot. Ez alapján például a tudomány az, amely filozófiai alaptézisek alapján vizsgálja gyakorlati módszerek segítségével a világot. Te meg éppen a filozófia egy részterületének a teológiának a kérdéseit feszegeted, tehát éppen azt teszed, amely egyébként szerinted hibás... Ez azért eleve önellentmondás, tehát ezt azért tisztázni kellene. "(Jeremiás 8:6-9) Tehát beteszik az emberi bölcsességet az isteni tanítás ellenében. A kereszténység sem csinál mást, amikor a teremtés hármas Istenéről filozófál." Nem, és az amit csinálsz az logikai hiba. "A hamis kompozíció/felosztás logikai hibáját követted el: Azt mondtad egy összetett egész mindössze néhány részének vizsgálata alapján, hogy azok sajátosságai az általuk alkotott egészre is igazak, vagy az egész vizsgálata alapján azt, hogy annak jellemzői feltétlenül igazak minden részelemére is." a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-kompozicio-vagy-felosztas Azt állítod, hogy beteszik az isteni tanítás ellenében az emberi bölcsességet, de valójában éppen te vagy az aki a saját (logikailag hibás) bölcsességedet teszed be az isteni tanítás ellenébe. MIÉRT HASZNÁLT JÉZUS ISTENRE EGYES SZÁMOT, AMIKOR ISMERTE A HÁROM FOGALMÁT ÉS HASZNÁLTA IS?! Mert Isten egy. Ezt mondja a szentháromságtana is, hogy egy az Isten. Egy az Isten, aki Atya Fiú Szentlélek. Máté 12:40 - Tehát a harmadik napon feltámad, de egyáltalán mit akarsz ezzel bizonyítani? Ján 5:44 - A teológia filozófiája abszolút Krisztus ellenes - E két dolog között semmiféle logikai kapcsolat nincs !!! Ha van valami, akkor azt rendesen meg kellene fogalmaznod, mert nem vagyok gondolatolvasó. Kolossé 2:8 Az per definíció igaz, hogy az ateista filozófia ellentétes Istennel. Ha meg valami, akkor az ateista filozófia világi. Tehát az ilyet el kell vetni, már csak a filozófiai elv alapján ami a logikai ellentmondásmentesség elve. Amit Arisztotelész fogalmazott meg, ami megmutat viszont egy másik fontos megállapítást, hogy bár az ateista filozófia ellentétes Istennel, de ez nem feltétlen akadálya annak, hogy isteni igazságot mondjon ki, például véletlenül. "Egy Isten által teremtett világban az ember ne filozófáljon a saját szakállára" A teológia nem ezt teszi. "mert ami fontos és lényeges, az Isten kinyilatkoztatta, ahhoz nincs mit hozzá tenni" A Bibliához nincs mit hozzá tenni, és a Jelenések könyvével lezárul. Éppen ezért a Korán még elvileg se lehet isteni kinyilatkoztatás, ahogyan nincsen autoritása az apokrifoknak sem. Ettől független el lehet ezeket olvasni, legalább megtudja az ember, hogy a muzulmán terroristák miért akarják felrobbantani (bár ehhez már a hadiszok is kellenek) "Istentől elidegenedett gondolkodásra nincs szükség." Ebben egyetértünk. Így például, mivel már mint mondtam a hogy a tudomány filozófiai alapokon működik, egyes tudósok arról való filozofálása, hogy hogyan keletkezett a világegyetem a semmiből, az merő ostobaság. A tudománynak is biblikus filozófiai alapokon kell működnie.
@II. Gondolkodó - Olyan leszel, mint Isten, jónak rossznak tudója. - Olyan leszel mint Isten. Isten maga tudja a jót és a rosszat is, ön mégis a tudás magát nevezed meg rossznak. Na ez a tömény ostobaság, amellyel gyakorlatilag bűnösnek mondja ki Istent. De tudom egyébként miért van ez. Ádám megtette amit megtett, meglett az eredendő bűn, és ön mentesülni akar a bűntől. Persze, ki nem, de azt a megváltással érjük el bűnbánattal, de ön inkább a bűnt tagadja, semmint követné Jézust... "És azt hogy vizsgáljuk a világot, azt jelenti érdekes, hogy Isten nem szükséges a világ létrejöveteléhez." Honnan veszi ezt az ökörséget? Csak nem az ateista filozófiából? Mert ez onnan van... "Szubjektív kijelentésre objektíven reagálni" Objektíve beszéltem. Éppen filozófiát, méghozzá hibás filozófiát művel. "Se a Fiú, sem a szent szellem nem azonos a hüpszisztos Istennel, nem is alkalmazza rájuk a Szentírás!" Nem azonos, hanem egy vele. És így alkalmazza a szentírás. Azzal meg nem tudok mit kezdeni, hogy ön képtelen megfogalmazni rendesen a dolgokat, mert éppen tagadni akarja a bölcsességet. "Jézust is imádatja, aki nem a Biblia Istene, soha nem is tanította, hogy az lenne!" Márk 14:60-64 egyértelműen megfogalmazza ezt, és hogy még egyértelműbb legyen a főpap reakciója mindent elmond erről. Ezt tanítja a Biblia, csak emberi okoskodással próbálja ezt letagadni, mert a bűnt akarja megtagadni a helyett, hogy a megváltást keresné. Maga akar a saját istened lenni, hogy megváltsa magát ahelyett, hogy Isten segítségét kérné, és ez az a bűn, ami elválasztja önt Istentől. "Mindegy kitől származik a filozófia, az hamis." Isten bölcsessége talán hamis? Mondom én, hogy a saját istene akar lenni. "a filozófia emberi bölcselet" A bölcsesség szeretete, az a filozófia. Ami pedig nem tagadja meg Istent, az Isten teremtése, az isteni filozófia. Az amit ön művel az pedig emberi filozófia amely tagadja az Istent. "Biblikus filozófiai alap? Te a süteményt levesbe mártva eszed? Mit keversz itt össze dolgokat?" Nem, nem keverem össze a dolgokat. Úgy hívják ezt, hogy teremtéstudomány. Vagy kicsit leszűkítve a dolgot, Fiatal Föld Kreacionizmus.
Élő világ egy véges végtelen aminek nem mindenki ismeri a kulcs kifejezéseit amik lehetővé teszik hogy megismerjünk Valamifajta Transzendens igaságot ami a mi Percepcionkon és személyes érzéseinken felül emelkedik.
Furcsa, ennyi év alatt eggyetlen egy hozzászólás sem volt és csak 460 ember nézte meg a videót. Magyar nyelven alig lehet valamit találni a filozófiáról. Úgy látszik a magyarokat nem nagyon érdekli a filozófia, még mindig inkább a vallásba kapaszkodnak.
Furcsa hozzászólás ez, hiszen a vallás jellemzően tömény filozófiai tartalommal bír.
@II. Gondolkodó Ez azért van, mert elhiszed az ateizmus azon állítását, hogy a hit és a tudás egymással ellentétes. Pedig valójában ez nem is filozófia, hanem propaganda, és hozzáértő ateisták se ezt állítják, hanem például a keresztyén definíciót használják.
De miért is lenne ez másképp, hiszen a vallás, a keresztyénség a propagandával ellentétben racionális, és valójában ezzel a propagandával az ateizmus irracionalitását akarják leplezni. Persze ott van a másik haszon is, hogy az ember így, tudás nélkül, vakhittel rendelkezik csak, és ezzel szabad prédája lesz a megtévesztésnek. Ha nincs meg a pásztor akkor a nyáj védtelen és ünnepet ülnek a ragadozók. Te ezt élteted, és talán éppen ezt akarod, hogy a vallás irracionális legyen, hiszen ezzel rejtheted saját irracionalitásodat?
Persze ez utóbbit nem tudom. Csak azt tudom, hogy Krisztus követése ésszerű döntés, csak mivel eredendően hajlamunk van a bűnre, ezért ez nem akarjuk észrevenni.
@II. Gondolkodó Először is tisztázni kellene azt, hogy mi a filozófia. Jelentése szerint a filozófia a bölcsesség szeretete, és lényegét tekintve a filozófia által vizsgáljuk a világot. Ez alapján például a tudomány az, amely filozófiai alaptézisek alapján vizsgálja gyakorlati módszerek segítségével a világot. Te meg éppen a filozófia egy részterületének a teológiának a kérdéseit feszegeted, tehát éppen azt teszed, amely egyébként szerinted hibás... Ez azért eleve önellentmondás, tehát ezt azért tisztázni kellene.
"(Jeremiás 8:6-9) Tehát beteszik az emberi bölcsességet az isteni tanítás ellenében. A kereszténység sem csinál mást, amikor a teremtés hármas Istenéről filozófál."
Nem, és az amit csinálsz az logikai hiba. "A hamis kompozíció/felosztás logikai hibáját követted el: Azt mondtad egy összetett egész mindössze néhány részének vizsgálata alapján, hogy azok sajátosságai az általuk alkotott egészre is igazak, vagy az egész vizsgálata alapján azt, hogy annak jellemzői feltétlenül igazak minden részelemére is." a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-kompozicio-vagy-felosztas
Azt állítod, hogy beteszik az isteni tanítás ellenében az emberi bölcsességet, de valójában éppen te vagy az aki a saját (logikailag hibás) bölcsességedet teszed be az isteni tanítás ellenébe.
MIÉRT HASZNÁLT JÉZUS ISTENRE EGYES SZÁMOT, AMIKOR ISMERTE A HÁROM FOGALMÁT ÉS HASZNÁLTA IS?!
Mert Isten egy. Ezt mondja a szentháromságtana is, hogy egy az Isten. Egy az Isten, aki Atya Fiú Szentlélek.
Máté 12:40 - Tehát a harmadik napon feltámad, de egyáltalán mit akarsz ezzel bizonyítani?
Ján 5:44 - A teológia filozófiája abszolút Krisztus ellenes - E két dolog között semmiféle logikai kapcsolat nincs !!! Ha van valami, akkor azt rendesen meg kellene fogalmaznod, mert nem vagyok gondolatolvasó.
Kolossé 2:8 Az per definíció igaz, hogy az ateista filozófia ellentétes Istennel. Ha meg valami, akkor az ateista filozófia világi. Tehát az ilyet el kell vetni, már csak a filozófiai elv alapján ami a logikai ellentmondásmentesség elve. Amit Arisztotelész fogalmazott meg, ami megmutat viszont egy másik fontos megállapítást, hogy bár az ateista filozófia ellentétes Istennel, de ez nem feltétlen akadálya annak, hogy isteni igazságot mondjon ki, például véletlenül.
"Egy Isten által teremtett világban az ember ne filozófáljon a saját szakállára" A teológia nem ezt teszi.
"mert ami fontos és lényeges, az Isten kinyilatkoztatta, ahhoz nincs mit hozzá tenni" A Bibliához nincs mit hozzá tenni, és a Jelenések könyvével lezárul. Éppen ezért a Korán még elvileg se lehet isteni kinyilatkoztatás, ahogyan nincsen autoritása az apokrifoknak sem. Ettől független el lehet ezeket olvasni, legalább megtudja az ember, hogy a muzulmán terroristák miért akarják felrobbantani (bár ehhez már a hadiszok is kellenek)
"Istentől elidegenedett gondolkodásra nincs szükség." Ebben egyetértünk. Így például, mivel már mint mondtam a hogy a tudomány filozófiai alapokon működik, egyes tudósok arról való filozofálása, hogy hogyan keletkezett a világegyetem a semmiből, az merő ostobaság. A tudománynak is biblikus filozófiai alapokon kell működnie.
@II. Gondolkodó - Olyan leszel, mint Isten, jónak rossznak tudója. -
Olyan leszel mint Isten. Isten maga tudja a jót és a rosszat is, ön mégis a tudás magát nevezed meg rossznak. Na ez a tömény ostobaság, amellyel gyakorlatilag bűnösnek mondja ki Istent.
De tudom egyébként miért van ez. Ádám megtette amit megtett, meglett az eredendő bűn, és ön mentesülni akar a bűntől. Persze, ki nem, de azt a megváltással érjük el bűnbánattal, de ön inkább a bűnt tagadja, semmint követné Jézust...
"És azt hogy vizsgáljuk a világot, azt jelenti érdekes, hogy Isten nem szükséges a világ létrejöveteléhez."
Honnan veszi ezt az ökörséget? Csak nem az ateista filozófiából? Mert ez onnan van...
"Szubjektív kijelentésre objektíven reagálni"
Objektíve beszéltem. Éppen filozófiát, méghozzá hibás filozófiát művel.
"Se a Fiú, sem a szent szellem nem azonos a hüpszisztos Istennel, nem is alkalmazza rájuk a Szentírás!"
Nem azonos, hanem egy vele. És így alkalmazza a szentírás. Azzal meg nem tudok mit kezdeni, hogy ön képtelen megfogalmazni rendesen a dolgokat, mert éppen tagadni akarja a bölcsességet.
"Jézust is imádatja, aki nem a Biblia Istene, soha nem is tanította, hogy az lenne!"
Márk 14:60-64 egyértelműen megfogalmazza ezt, és hogy még egyértelműbb legyen a főpap reakciója mindent elmond erről. Ezt tanítja a Biblia, csak emberi okoskodással próbálja ezt letagadni, mert a bűnt akarja megtagadni a helyett, hogy a megváltást keresné. Maga akar a saját istened lenni, hogy megváltsa magát ahelyett, hogy Isten segítségét kérné, és ez az a bűn, ami elválasztja önt Istentől.
"Mindegy kitől származik a filozófia, az hamis."
Isten bölcsessége talán hamis? Mondom én, hogy a saját istene akar lenni.
"a filozófia emberi bölcselet"
A bölcsesség szeretete, az a filozófia. Ami pedig nem tagadja meg Istent, az Isten teremtése, az isteni filozófia. Az amit ön művel az pedig emberi filozófia amely tagadja az Istent.
"Biblikus filozófiai alap? Te a süteményt levesbe mártva eszed? Mit keversz itt össze dolgokat?"
Nem, nem keverem össze a dolgokat. Úgy hívják ezt, hogy teremtéstudomány. Vagy kicsit leszűkítve a dolgot, Fiatal Föld Kreacionizmus.