Kedves Barbara! Ez az egyik kedvenc előadásod. Fülhallgatóval hallgattalak, végigbőgtem. Teljesen átjött amiket megosztottál velünk. Elengedem, továbblépek, túlélő vagyok! 14 év házasság után. Volt minden, bántalmazás minden formája,bírósági távoltartás. Titokban elköltözés , gyakorlatilag mindent hátrahagyva. Most gyógyulunk a lányommal, biztonságban. A gyermek, hála nem közös! Köszönöm
Döbbenetes ! Mintha csak az én történetemet hallanám pontról-pontra vissza . Minden így történik.Közel 1-1,5 éves új forrás voltam,amíg rá nem jöttem a sok mellőzésből és leértékelésekből,hogy itt valami nagyon nem stimmel. Mert már nem voltam első osztályú forrás.Hamar bekebelezett nagyon hamar kiismert. De a régi forrás is mindvégig ott volt neki. Mindenkit más-más célra "használt". Egyet értek :borzasztó nehéz kiszakadni, egy ilyen kapcsolatból,de nem lehetetlen! Csak a "no contakt"a kiút ebből.
Nálam ráadásul egy férfival is párhuzamos kapcsolata volt, van. Velem 1,5 éve indult a kapcsolat, mostanaban már sexpartner keresőn is fent volt, azt is tagadta ott volt nyilvánvalóan, sőt a férfi barátja. Le is buktatta.. A hivogatasaval. Mikor ő szabin volt.. Állandó kék zöld foltokkal volt tele, kérdeztem hova jár.?! Ő, sehova.. De ha abba hagyná a járást akkor sem hinném el. Már nyáron elment és 1,5 hét no contanct után vissza porszívózott.. Utána meg rosszabb lett, pár napig mindent ígért, majd szép lassan vissza váltott, szó szerint állatá. Most kidobtam. De hetek óta csinálta, h elkoltozik.. Minden nap. Borzalmas, régebben sajnaltam.. H szegény. Na de komolyan, ne sajnáljunk már egy olyan embert aki fizikalisan is lelkiekben szándékosan bántja a másikat. Mindenkinek volt rossz dolog a gyermekkorában, meg sem lett szadista bántalmazó.. Mostanra már nem sajnálom.. Mert erdkes. H különbséget tud tenni a között, h kint bant, mert érdekes akkor mindenkit bantana. AAA. Most csend van, pár levelet dob időnként, h mennyire szeret. Aztán eltunik.. Most letiltott 😅.. Ő?!. Ezzel is provokálni akar..h jelezzem felé. Köszönöm a videót nagyon hasznosak. 😊
@@222picur222 Ez egy borzalom, egy rémálom.. 😥 15 napja semmi kommunikáció, nekem hol jobb hol rosszabb.. Ő gondolom, köszöni jól van a régi forrasaival törődik, illetve kell neki a fő forrás ami én voltam.. Azt meg ezerrel keresheti, h legyen hol laknia... 😥
@@erikaigl Légy erős és okos ! Nekem 42 év kellett rá jöjjek ! A Fiunk halála után én lettem a szemét senkiházi mert szóvá tettem hogy nem éppen normális hogy a menyével ( a fiam özvegye )3. héten végig röhögték szó szerint ! Vasárnap , az egész délután ! Soha nem volt jó a házasságom ! A lelki terror fizikai bántalmazás ! Szóval nem írok 1 regényt !!
Mindennap Hálát adok, h eltudtam hagyni egy ilyen beteg embert! Nem sajnálom mert nem érdemli meg!!! Nagyon örülök, h ezeket a videokat feltöltötted mert sokat tudunk belőle tanulni. Minden videodat meghallgattam és eszméletlen, h mennyire igazak. Itt mindenkinek drukkolok, h aki benne van egy ilyen kapcsolatban az azonnal lépjen ki ne tétovázzon. Köszönöm, h segítesz megmutani milyen veszélyes "emberek" ezek!
Azok függvényében, amire rávilágítottál, eszemben sincs értesíteni az új forrást, sőt! Hálás vagyok, hogy képben van! Ő nekem segít. A szürke szikla technika nagyon bevált! 😁 Csajok, ez egy lehetőség, hogy tovább erősítsük az önértékelésünket! Minél stabilabbak vagyunk önmagunkban, annál kevesebb a támadási felület. 😊 Teremts magadnak olyan életet, amire büszke vagy, amit imádsz! 😁💪🤗
ez döbbenetes és fájdalmas tény, de már nem tudom sajnálni, mert mindenkinek meg van a lehetősége, hogy ne bántson másokat és tegyen helyes lépéseket önmagáért, nagyon szépen köszönöm a hasznos infokat, és hogy végre tudom mi is miért történt velem. Eredményes munkát kívánok , köszönöm, hogy erről a titokról fellebbentetted a fátylat.
Nagyon köszönök mindent Barbara! 11 éves kapcsolat után március végén "borult a bili". Nagyon sokat fogytam egy hónap alatt. Van egy gyermek is. Már túl vagyok rajta, de úgy veszem észre, hogy most a gyereken keresztül próbál manipulálni, miközben "sztárkodik " a tiktok felületen ezzel dobálja a csalikat nők felé. Most egy hónapja van neki, aki igen mélyen bekapta a horgot. Már látom, mi fog vele történni 😐
Nagyon igaz Barbara új forrás úgy csalt meg kollégája rábeszélte és elmondta nekem várta a reakciót,de én már immunis voltam és nem reagáltam reá.Kapcsolat elején sokat vitáztunk,házasság után 90 fokos fordulat.Megszületet a gyerek neki ez nyűg volt szegény őt is csenddel verte ez nagyon rettenetes fájdalmas nem tudtad mi ért csinálja.Ha késtél az ebéddel két hét nem beszélés.Naiv voltam a végén elfásultam.Nem szóltam neki ráhagytam a kollégáival is ezt tette.Taposta az alatta levő munkatársait.A felső főnökét az igazgatónál gyalázta aki úgy tette helyre a te főnököd neki mondjad ha bajod van vele.Anyja halála után a nővérembe kapaszkodott.
Hihetetlen, ez nagyjából ténleg igy volt..Egyik legnagyobb sértése az volt velem "kapcsolatban", hogy egyszer csak azt találta mondani, sok sok hónap " erölködés" után, hogy Nekem kell egy kapcsolat, Veled vagy Nélküled..Uhh, ez hihetetlen volt!! Én, Mi ketten dolgoztunk a kapcsolatunkon és úgy tünt, hogy érdemes folytatni, igen, minden verbális bántalmazás mellett vagy háritás, elnyomás mellett..phuhh, mindenesetre kihoz tam ezt is "magunkból"
Evekbe telt mig egy narcisztikus szemely aljassagaira rajøttem. Ha iro lennek a temarol szindarabot, avagy egy dramai regenyt lehetne irni, de nem vagyok iro, igy marad a keseru valosag, a megtørtent esemenyek elfogadasa.
Zoltan Lanyi Erről tényleg regényt lehetne irni sőt szindarabot.. mindennap szembesülni azzal hogy figyel .. figyeli a gyengepontot mikor hol tud nagyot ütni.. sajnos befforratlan seb marad még az emléke is.. ha érzi a pénzszagot na az még jobban rátesz .. mikor nincs semmi amit elvehet akkor élve akar eltemetni eltávolitani.. kitartást gyógyulást kivánok neked és mindenkinek..
Anita titokban keresd a kiutat tervezd.. légy erős és kitartó ! Sajnos csak rosszabb lessz ha nem lépsz , nekem az egészségem .. az önértékelésem ráment.. nagyon nehéz talpra állni .. kerj segitseget szülőktől vagy rokonoktól hogy lépni tudj.. a másik hogy vigyázz mert hazugsággal vissza szerez.. de ugyanaz marad minden csak mégjobban megaláz ...
@@vargaanita7527 Teljesen romba döntött, minden téren önbizalom,önértékelés önbecsülés..mindenben.. Többször elment, márciusban meg nem tudtam, h mi is ez valójában. Kidobtam.. Akkor még többnyire csak a trágár szavak voltak. De nagyon durván.. Beszivtam. utána 2 nap múlva itt sírt, könyörgött.. Menjünk párterapiára.. Meg változik, el hittem.. Már a terápiát le akarta mondani..vegul azt hozta ki az egészből, h én féltékeny vagyok. Az miatt van MINDEN.. Halottam rá, féltékeny típus vagyok.. Na de ő ezt úgy meglovagolta, h ami már nem én voltam olyanokat is kitalált. Ebbe kapaszkodott, már pszichológushoz is mentem, h segítsenek, volt már pont, h pszichiáterhez.. És még nem tudtam, h kivel állok szemben.. Mindent folytatott.. Közben végig szapult, fizikalisan is bántott.. Augusztusban ismet elment, h vége.. Közben tuti keresett mást, csak valószínűleg nem jöhetett be.. Vissza fogadtam. 1,5 hét nő concact után.. Másnap kiderult, h társkeresozott a volt nojehez is vissza akart menni, vkivel randizott is.. Elajultam. Addigra már minden össze állt, h én szomorkodom, elgyaszolom a kapcsolatot, bármilyen is volt. Ő meg mással próbálkozik. Megint mentünk a terapeutahoz, nyíltan őszintén beszéltem. H bántott, mondta az ember, h ez már egy bantalmazó kapcsolat. Ha meg egyszer hozzám ér, hozzá már ne menjunk Akkor megszeppent, utána már a terapeuta is egy szemét volt.. SZTE.
Én már próbáltam kerülni vele a találkozást..mert sokszor beszólogatott csak .. megalázó megjegyzéseket tett.. kihasznált..az ilyenek remélem visszakapják az élettől a sok szemétséget.. gyáva emberek ezek valójában.. biztos tovább állt..mert letörölt letiltott.. ha kértem tőle valamit akkor azt ugráltatásnak vette
Draga Baraba! Ehez hogy meg ertese egy szemely ,ahoz kell neki egy ev ,hogy hallgasa önt.En hallgatom , Professor Sam Vaknin.,egy eve. Az ön tudata DR Barbara is a mazing.sok idö.isten eltese önt es köszönöm a tudasat.❤️🤗🤗
10 evig eltunk együtt tavaly kobtam! Azóta le se szar! Üres szavak vannak ígéretek de tettek sehol! Ünnepekre vissza akar költözni! Csak valtozzak meg viselkedesileg! Szex semmi se volt Már az utóbbi 2 evben😞fijamatos cset ismerkedés nőkkel a hátam mögött ismerkedett! Tagadott mindent ő engem szeret senki se kell neki! Végig fent volt 10 evig a tasrskeresön! Mellettem! És még most se zárja le velem!😞
Egyszerűen nem fogja az agyam azt,hogy "forrás"... Ebbe nem tudom beleérezni magamat. Minden stimmel, minden igy történt,ahogy elmondtad Barbara, de ez a forrás, ellatmany érhetetlen nekem....
Közel 10év és egy 6éves kisfú és rengeteg megalázottság és fájdalom!!!Nem tudom már ki is vagyok valójába.....1éve külön és még most is bánt a fiamon keresztűl
Kedves Barbara ez nagyon durva helyzet. Ennek a triò kapcsolatnak èn vèget vettek majd mikor megént fog jönni nàlam. Most sok a dolga szüret falun a szüleinèl, meg Ö föz a szüleinek egy pàr napra .Itt laknak a vàrosban egyhelyen dolgoznak az èlettàrsàval. Èn nyakig bele estem, mi is meglàtam, Isteni szerencse hogy màr egy ideje követem a beszèdedet. Mostmàr èrtem Ö is belèmzugot, màr vita is volt közötök. De mivel èn a tarotkàrtyàs jòslàst is követem tudom hogy mit csinál.Most agyal hogy mi is legyen velem szakitson a màsikal?nagy vonzalmat èrez iràntam szereti ahogy egyedüli èletemre mindent sajàt erömböl vàsàroltam, rendeztem be a lakásomat, nèha segit ha fèrfi munkàt kell elvègezni nàlam a lakàsban. Elsö percröl lehetet làtni az intim kapcsolati teljesitmènyet hogy nula. Dràga Jò istenem hàt èn ha a életàrsa lettem volna, màr règ elhagytam volna, ez meg 7 ève velle èl, èl?fenèt hàt nincs mivel. De az ilyen mint Ez a fèrfi, mièrt megy màs nöhöz ? plàne ö ,nem szègyen èrzet az neki hogy nem tud teljesiteni? Legalàbb netudatnà igy ki magát, Hàt egy egèszsèges nönek többet biztos nem kell, hijában jòkèpü fèrfi. Most azon töröm az agyam hogy tudomàsàra hozam a Nàrcisz dolgot a hölgyemènyel ès halgatasam meg velle a videòdat, hogy szabaduljon meg töle, mert vita van közötök. Csak az a baj majd megfogja gondolni, hogy igy akarom magamnak megszerezni de nekem mostmàr nem kell. Legközelebb ha befogjöni nálam ès akarni fog valamit, megmondom neki, mig avval a növel van nem lesz semmi. Akkor majd kiderül mit fog lèpni mert most agyalàsi modon van. Itt nemcsak ùj foràsròl van szò itt anyagiak is vannak. Tèged a jò Isten küldöt, hogy làsam be hogy itt nagy pròblèma van. KÖSZÖNÖM szèpen hogy tudomàst szereztem eröl a borzasztò helyzetröl.
És ha ripsz ropsz elvette feleségül az újat,mert a közös tulajdonból származó mozgó büfét kénytelen volt az" új "nevére íratni,Nav tartozása miatt...(persze úgy alakította hogy kitúrt előzőleg belőle...nekem csak a kiadás maradt...)ennek ellenére is eldobja?
Kedves Éva. Nehezeb mint elsőre gondolni lehetett volna. Röviden: már 2 visszaporszívózáson is túl vagyok május óta, anyagi veszteségem még fokozta kicsit,mert megsajnáltam segítő kezet nyújtottam neki,mert nagy bajban volt,de ahelyet ,hogy meghálálta volna ,még bele is harapott átvert sajnos. Nem állta az ígéretét... De hát mit is vártam empátia nélküli önző embertől.De én hibáztam megszegtem a no contaktot,mert maradt egy lezáratlan ügy amiatt történt...Egy hónapja ismét nincs kapcsolat.
@@VighAttila KÖSZÖNÖM a választ. Engem is visszaporszívozott. De csak magamat okolhatom hogy engedtem. Nőzik, több társkeresőn fent van és hazudozik. Totál hülyének akar nézni. Akármilyen fájdalmas újra szakítanom kellett.
@@VighAttila Szia Attila! És most mióta tart a no contact, detto ua mint nálad 1,5 éve tartó.. De katasztrofalis, néha már azt hittem, h tényleg bediliztem. Ő hónapokon át minden nap elmondta, h elhagy ma.. Jah nem, holnap, jah dutan. Már annyira magam alatt voltam. Kétszer jött már vissza, egyszer márciusban elegem lett, annyira csúnyán beszelt úristen, h nem bírtam. Akkor még nem láttam, h ez mi valójában.. De láttam, h vmi nem stimmel. 2nnap után itt zokogott, ígért ezt azt, terápia hasonlók.. Utána meg durvább lett, h vissza jött.. Konkrétan nyárig porig alazott.. Volt, h a hajamnal fogva akart kidobni a kocsiból, és még sok súlyos dolog. Majd ő ment el augusztusban, akkor gondolom talált vkit, 1,5 hét no contact után vissza fogadtam. Nagyon rosszul voltam magam okoltam, stb. Majd na innentől meg durvább lelki fizikai bantas.. És akkor jöttem rá, h amíg én gyaszoltam a kapcsolatot, h vége lett, ő.. Tarskereso, volt exehez is visszakart menni. Na akkor jöttem rá, igazán.. H en mint fő forrás biztosítom az "otthont, kényelmet, közel vagyok a melohelyehez".. Ő meg porig alaz, minden szinten és én hagyom neki.. A végére kiderult, kitudja mióta a saját neméhez is vonzódik, van egy férfival is kapcsolata.. És aztán kitudja meg kivel. 😥😥Mindnet megtett velem és ellenem.. És én hagytam.. Régen sajnáltam szegény... Felesleges.. Végül kidobtam a saját lakasombol, azt is mondta, h elveszi tőlem.. Azt hittem, h ez vicc.. Most 16 nap no contactna tartok. Látom, hol le tilt, hol vissza veszi. Aaaa.. A pszichológus tegnap azt mondta előre sajnálja azt akivel ismerkedik.
@@erikaigl Nagyon sajnálom ! A te történeted sem leányregény ! Házasságunk elején tudtam nincs rendben valami vele ! Naiv én hittem megváltozik ó ,de hülye voltam ! Arrogáns , empátia hiányos , antiszociális emberről azt gondoltam jó ember lesz ! Ígért mindent hogy próbál és volt idő el is hittem !!
Olyan élethüen írja le hogy milyen boldogan élnénk, pl, pizsamában menne a közértbe a kedvenc teámért ha azt innék, vidáman boldogan élnénk, életem végéig fogná a kezem. Még ha igaz lenne én 75 évesen nem hagyom el a 2 fiamat. Csak azt nem értem hogy mi az mikor leborul a földre és nem érez semmit, aztán feláll és leporolja magát
Kedves Barbara! Ez az egyik kedvenc előadásod. Fülhallgatóval hallgattalak, végigbőgtem. Teljesen átjött amiket megosztottál velünk.
Elengedem, továbblépek, túlélő vagyok! 14 év házasság után. Volt minden, bántalmazás minden formája,bírósági távoltartás. Titokban elköltözés , gyakorlatilag mindent hátrahagyva. Most gyógyulunk a lányommal, biztonságban. A gyermek, hála nem közös! Köszönöm
Döbbenetes ! Mintha csak az én történetemet hallanám pontról-pontra vissza . Minden így történik.Közel 1-1,5 éves új forrás voltam,amíg rá nem jöttem a sok mellőzésből és leértékelésekből,hogy itt valami nagyon nem stimmel. Mert már nem voltam első osztályú forrás.Hamar bekebelezett nagyon hamar kiismert. De a régi forrás is mindvégig ott volt neki. Mindenkit más-más célra "használt". Egyet értek :borzasztó nehéz kiszakadni, egy ilyen kapcsolatból,de nem lehetetlen! Csak a "no contakt"a kiút ebből.
Vigh Attila ugyanez... nagyon veszelyes emberek...
Nálam ráadásul egy férfival is párhuzamos kapcsolata volt, van. Velem 1,5 éve indult a kapcsolat, mostanaban már sexpartner keresőn is fent volt, azt is tagadta ott volt nyilvánvalóan, sőt a férfi barátja. Le is buktatta.. A hivogatasaval. Mikor ő szabin volt.. Állandó kék zöld foltokkal volt tele, kérdeztem hova jár.?! Ő, sehova.. De ha abba hagyná a járást akkor sem hinném el. Már nyáron elment és 1,5 hét no contanct után vissza porszívózott.. Utána meg rosszabb lett, pár napig mindent ígért, majd szép lassan vissza váltott, szó szerint állatá. Most kidobtam. De hetek óta csinálta, h elkoltozik.. Minden nap. Borzalmas, régebben sajnaltam.. H szegény. Na de komolyan, ne sajnáljunk már egy olyan embert aki fizikalisan is lelkiekben szándékosan bántja a másikat. Mindenkinek volt rossz dolog a gyermekkorában, meg sem lett szadista bántalmazó.. Mostanra már nem sajnálom.. Mert erdkes. H különbséget tud tenni a között, h kint bant, mert érdekes akkor mindenkit bantana. AAA. Most csend van, pár levelet dob időnként, h mennyire szeret. Aztán eltunik.. Most letiltott 😅.. Ő?!. Ezzel is provokálni akar..h jelezzem felé. Köszönöm a videót nagyon hasznosak. 😊
@@222picur222 Ez egy borzalom, egy rémálom.. 😥 15 napja semmi kommunikáció, nekem hol jobb hol rosszabb.. Ő gondolom, köszöni jól van a régi forrasaival törődik, illetve kell neki a fő forrás ami én voltam.. Azt meg ezerrel keresheti, h legyen hol laknia... 😥
@@erikaigl Légy erős és okos ! Nekem 42 év kellett rá jöjjek ! A Fiunk halála után én lettem a szemét senkiházi mert szóvá tettem hogy nem éppen normális hogy a menyével ( a fiam özvegye )3. héten végig röhögték szó szerint ! Vasárnap , az egész délután ! Soha nem volt jó a házasságom ! A lelki terror fizikai bántalmazás ! Szóval nem írok 1 regényt !!
@@222picur222 Nagyon sajnálom, sejtem miről beszélsz.. 😥
Nagy színészek.
Mindennap Hálát adok, h eltudtam hagyni egy ilyen beteg embert! Nem sajnálom mert nem érdemli meg!!! Nagyon örülök, h ezeket a videokat feltöltötted mert sokat tudunk belőle tanulni. Minden videodat meghallgattam és eszméletlen, h mennyire igazak. Itt mindenkinek drukkolok, h aki benne van egy ilyen kapcsolatban az azonnal lépjen ki ne tétovázzon. Köszönöm, h segítesz megmutani milyen veszélyes "emberek" ezek!
Azok függvényében, amire rávilágítottál, eszemben sincs értesíteni az új forrást, sőt!
Hálás vagyok, hogy képben van! Ő nekem segít.
A szürke szikla technika nagyon bevált! 😁
Csajok, ez egy lehetőség, hogy tovább erősítsük az önértékelésünket!
Minél stabilabbak vagyunk önmagunkban, annál kevesebb a támadási felület. 😊
Teremts magadnak olyan életet, amire büszke vagy, amit imádsz! 😁💪🤗
ez döbbenetes és fájdalmas tény, de már nem tudom sajnálni, mert mindenkinek meg van a lehetősége, hogy ne bántson másokat és tegyen helyes lépéseket önmagáért, nagyon szépen köszönöm a hasznos infokat, és hogy végre tudom mi is miért történt velem. Eredményes munkát kívánok , köszönöm, hogy erről a titokról fellebbentetted a fátylat.
Mestermű, Barbara művèszi szinten elemezi a nàrcisztikus csapdàkat, csodàlatos alàzattal szolgàlja nőtàrsait
Nagyon köszönök mindent Barbara!
11 éves kapcsolat után március végén "borult a bili". Nagyon sokat fogytam egy hónap alatt. Van egy gyermek is. Már túl vagyok rajta, de úgy veszem észre, hogy most a gyereken keresztül próbál manipulálni, miközben "sztárkodik " a tiktok felületen ezzel dobálja a csalikat nők felé. Most egy hónapja van neki, aki igen mélyen bekapta a horgot. Már látom, mi fog vele történni 😐
Videóról videóra döbbenek meg és jönnek a válaszok. Azt hiszem tényleg most változott meg az életem.
Kedves Barbara!
Csodálatos volt ez a beszámoló!
Nagyon igaz Barbara új forrás úgy csalt meg kollégája rábeszélte és elmondta nekem várta a reakciót,de én már immunis voltam és nem reagáltam reá.Kapcsolat elején sokat vitáztunk,házasság után 90 fokos fordulat.Megszületet a gyerek neki ez nyűg volt szegény őt is csenddel verte ez nagyon rettenetes fájdalmas nem tudtad mi ért csinálja.Ha késtél az ebéddel két hét nem beszélés.Naiv voltam a végén elfásultam.Nem szóltam neki ráhagytam a kollégáival is ezt tette.Taposta az alatta levő munkatársait.A felső főnökét az igazgatónál gyalázta aki úgy tette helyre a te főnököd neki mondjad ha bajod van vele.Anyja halála után a nővérembe kapaszkodott.
Pontosan így törtènt,s így viselkedett!
Ismèt de csak egy picit,DE erősödöm♥️🙏
Addig nem nyugszik a ''nárcisz'' amíg nem kavarja fel az állóvizet,
minden baja van, ha nyugalom van a családban.
Igen!!!!!
Hihetetlen, ez nagyjából ténleg igy volt..Egyik legnagyobb sértése az volt velem "kapcsolatban", hogy egyszer csak azt találta mondani, sok sok hónap " erölködés" után, hogy Nekem kell egy kapcsolat, Veled vagy Nélküled..Uhh, ez hihetetlen volt!! Én, Mi ketten dolgoztunk a kapcsolatunkon és úgy tünt, hogy érdemes folytatni, igen, minden verbális bántalmazás mellett vagy háritás, elnyomás mellett..phuhh, mindenesetre kihoz tam ezt is "magunkból"
Köszönöm szépen, Barbara!
Köszönöm Barbara! Minden így történt ahogy elmondtad, sokat segített nekem ez a videó!
Istenem köszönöm ezt a videót 😢😢😢😢😢❤
Sajnàlom szegèny újat :( Nem tudtam felvilàgosìtani,nem hit nekem!Tudom szegèny meg volt vezetve.
Remek videók... Köszönet érte,Barbara... Sokat segített...
Vegig sirtam de nagyon hatados volt..
Köszönöm szépen!!❤
Evekbe telt mig egy narcisztikus szemely aljassagaira rajøttem. Ha iro lennek a temarol szindarabot, avagy egy dramai regenyt lehetne irni, de nem vagyok iro, igy marad a keseru valosag, a megtørtent esemenyek elfogadasa.
Zoltan Lanyi Erről tényleg regényt lehetne irni sőt szindarabot.. mindennap szembesülni azzal hogy figyel .. figyeli a gyengepontot mikor hol tud nagyot ütni.. sajnos befforratlan seb marad még az emléke is.. ha érzi a pénzszagot na az még jobban rátesz .. mikor nincs semmi amit elvehet akkor élve akar eltemetni eltávolitani.. kitartást gyógyulást kivánok neked és mindenkinek..
Nagyon nehéz tőlük szabadulni, nekem még mindig nem sikerült!!
Anita titokban keresd a kiutat tervezd.. légy erős és kitartó ! Sajnos csak rosszabb lessz ha nem lépsz , nekem az egészségem .. az önértékelésem ráment.. nagyon nehéz talpra állni .. kerj segitseget szülőktől vagy rokonoktól hogy lépni tudj.. a másik hogy vigyázz mert hazugsággal vissza szerez.. de ugyanaz marad minden csak mégjobban megaláz ...
Köszönöm a biztató szavakat!
Sajnos nekem is az önbizalmamat teljesen lerombolta, de kezdek megerösódni, hogy véget tudjak vetni ennek a rèmálomnak!
@@vargaanita7527 Teljesen romba döntött, minden téren önbizalom,önértékelés önbecsülés..mindenben.. Többször elment, márciusban meg nem tudtam, h mi is ez valójában. Kidobtam.. Akkor még többnyire csak a trágár szavak voltak. De nagyon durván.. Beszivtam. utána 2 nap múlva itt sírt, könyörgött.. Menjünk párterapiára.. Meg változik, el hittem.. Már a terápiát le akarta mondani..vegul azt hozta ki az egészből, h én féltékeny vagyok. Az miatt van MINDEN.. Halottam rá, féltékeny típus vagyok.. Na de ő ezt úgy meglovagolta, h ami már nem én voltam olyanokat is kitalált. Ebbe kapaszkodott, már pszichológushoz is mentem, h segítsenek, volt már pont, h pszichiáterhez.. És még nem tudtam, h kivel állok szemben.. Mindent folytatott.. Közben végig szapult, fizikalisan is bántott.. Augusztusban ismet elment, h vége.. Közben tuti keresett mást, csak valószínűleg nem jöhetett be.. Vissza fogadtam. 1,5 hét nő concact után.. Másnap kiderult, h társkeresozott a volt nojehez is vissza akart menni, vkivel randizott is.. Elajultam. Addigra már minden össze állt, h én szomorkodom, elgyaszolom a kapcsolatot, bármilyen is volt. Ő meg mással próbálkozik. Megint mentünk a terapeutahoz, nyíltan őszintén beszéltem. H bántott, mondta az ember, h ez már egy bantalmazó kapcsolat. Ha meg egyszer hozzám ér, hozzá már ne menjunk
Akkor megszeppent, utána már a terapeuta is egy szemét volt.. SZTE.
Én már próbáltam kerülni vele a találkozást..mert sokszor beszólogatott csak .. megalázó megjegyzéseket tett.. kihasznált..az ilyenek remélem visszakapják az élettől a sok szemétséget.. gyáva emberek ezek valójában.. biztos tovább állt..mert letörölt letiltott.. ha kértem tőle valamit akkor azt ugráltatásnak vette
köszönöm 2éve vagyunk együt de nem élünk együtt de van bene egy ilyen dolog de nyitott a szenem már értek mindent köszönöm❤
Köszönöm a videot !
Az egyik legfontosabb videó a lezáráshoz és a túléléshez.
Draga Baraba! Ehez hogy meg ertese egy szemely ,ahoz kell neki egy ev ,hogy hallgasa önt.En hallgatom , Professor Sam Vaknin.,egy eve. Az ön tudata DR Barbara is a mazing.sok idö.isten eltese önt es köszönöm a tudasat.❤️🤗🤗
Sajnos ,de minden szava igaz💐, üdv.Enikő
Nagyon hasznos ez a videó is, köszönet érte Barbara ✅
Zseniális! Gratulálok!
10 evig eltunk együtt tavaly kobtam! Azóta le se szar! Üres szavak vannak ígéretek de tettek sehol! Ünnepekre vissza akar költözni! Csak valtozzak meg viselkedesileg! Szex semmi se volt Már az utóbbi 2 evben😞fijamatos cset ismerkedés nőkkel a hátam mögött ismerkedett! Tagadott mindent ő engem szeret senki se kell neki! Végig fent volt 10 evig a tasrskeresön! Mellettem! És még most se zárja le velem!😞
Sajnos én is tapasztaltam ezeket,nehéz kilépni az ilyen kapcsolatból. De ki kell! nagyon igaz az itt elhangzott.
De hogyan? Sokszor a embernek se éjjele se nappala nincs , csak forog a esze, kérdések, idegeskedés, es mégis egy szóval ell tud mindent rendezni. 😴
A bankszámlaszám kivágta nálam a biztosítékot. A végén ezt nem lehetett volna elmondani? Aki végighallgatja, talán még küldene is támogatást ...
Köszönöm szépen!
Nem erez nem kotődik csak leutànozza az érzelmeiket!!!
Egyszerűen nem fogja az agyam azt,hogy "forrás"... Ebbe nem tudom beleérezni magamat. Minden stimmel, minden igy történt,ahogy elmondtad Barbara, de ez a forrás, ellatmany érhetetlen nekem....
Közel 10év és egy 6éves kisfú és rengeteg megalázottság és fájdalom!!!Nem tudom már ki is vagyok valójába.....1éve külön és még most is bánt a fiamon keresztűl
Hogy lehet megelőzni hogy elcsábitsa a fiamat meg ellenem nevelje??
Kedves Barbara ez nagyon durva helyzet. Ennek a triò kapcsolatnak èn vèget vettek majd mikor megént fog jönni nàlam. Most sok a dolga szüret falun a szüleinèl, meg Ö föz a szüleinek egy pàr napra .Itt laknak a vàrosban egyhelyen dolgoznak az èlettàrsàval. Èn nyakig bele estem, mi is meglàtam, Isteni szerencse hogy màr egy ideje követem a beszèdedet. Mostmàr èrtem Ö is belèmzugot, màr vita is volt közötök. De mivel èn a tarotkàrtyàs jòslàst is követem tudom hogy mit csinál.Most agyal hogy mi is legyen velem szakitson a màsikal?nagy vonzalmat èrez iràntam szereti ahogy egyedüli èletemre mindent sajàt erömböl vàsàroltam, rendeztem be a lakásomat, nèha segit ha fèrfi munkàt kell elvègezni nàlam a lakàsban. Elsö percröl lehetet làtni az intim kapcsolati teljesitmènyet hogy nula. Dràga Jò istenem hàt èn ha a életàrsa lettem volna, màr règ elhagytam volna, ez meg 7 ève velle èl, èl?fenèt hàt nincs mivel. De az ilyen mint Ez a fèrfi, mièrt megy màs nöhöz ? plàne ö ,nem szègyen èrzet az neki hogy nem tud teljesiteni? Legalàbb netudatnà igy ki magát, Hàt egy egèszsèges nönek többet biztos nem kell, hijában jòkèpü fèrfi. Most azon töröm az agyam hogy tudomàsàra hozam a Nàrcisz dolgot a hölgyemènyel ès halgatasam meg velle a videòdat, hogy szabaduljon meg töle, mert vita van közötök. Csak az a baj majd megfogja gondolni, hogy igy akarom magamnak megszerezni de nekem mostmàr nem kell. Legközelebb ha befogjöni nálam ès akarni fog valamit, megmondom neki, mig avval a növel van nem lesz semmi. Akkor majd kiderül mit fog lèpni mert most agyalàsi modon van. Itt nemcsak ùj foràsròl van szò itt anyagiak is vannak. Tèged a jò Isten küldöt, hogy làsam be hogy itt nagy pròblèma van. KÖSZÖNÖM szèpen hogy tudomàst szereztem eröl a borzasztò helyzetröl.
Köszönöm szépen ❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Barbara!
Mi van akkor,ha a nárciszt csalják meg?
Nagyon jò kérdés. Engem is érdekelne.
Barbara, ez engem is érdekel!
Köszönöm!
Szerintem ne akard tudni!Kinyìr az tutti :(
@@gyorgynereti6773 Ez így igaz!! Nekem szó szerint azt mondta, ha megcsalom elvàgja a torkomat mindkettönknek!!
Bosszú..
És ha ripsz ropsz elvette feleségül az újat,mert a közös tulajdonból származó mozgó büfét kénytelen volt az" új "nevére íratni,Nav tartozása miatt...(persze úgy alakította hogy kitúrt előzőleg belőle...nekem csak a kiadás maradt...)ennek ellenére is eldobja?
Attila! Hol tartasz most?? Kérlek írd meg , hísz én is most kezdem át élni. Köszönöm.
Kedves Éva. Nehezeb mint elsőre gondolni lehetett volna. Röviden: már 2 visszaporszívózáson is túl vagyok május óta, anyagi veszteségem még fokozta kicsit,mert megsajnáltam segítő kezet nyújtottam neki,mert nagy bajban volt,de ahelyet ,hogy meghálálta volna ,még bele is harapott átvert sajnos. Nem állta az ígéretét... De hát mit is vártam empátia nélküli önző embertől.De én hibáztam megszegtem a no contaktot,mert maradt egy lezáratlan ügy amiatt történt...Egy hónapja ismét nincs kapcsolat.
@@VighAttila KÖSZÖNÖM a választ. Engem is visszaporszívozott. De csak magamat okolhatom hogy engedtem. Nőzik, több társkeresőn fent van és hazudozik. Totál hülyének akar nézni. Akármilyen fájdalmas újra szakítanom kellett.
@@gulyaseva5704 sajnos nálam is ugyanez a helyzet.. dettó . Nincs más hátra mint előre levonni a tanulságot és tovább lépni.. .
@@VighAttila Szia Attila! És most mióta tart a no contact, detto ua mint nálad 1,5 éve tartó.. De katasztrofalis, néha már azt hittem, h tényleg bediliztem. Ő hónapokon át minden nap elmondta, h elhagy ma.. Jah nem, holnap, jah dutan. Már annyira magam alatt voltam. Kétszer jött már vissza, egyszer márciusban elegem lett, annyira csúnyán beszelt úristen, h nem bírtam. Akkor még nem láttam, h ez mi valójában.. De láttam, h vmi nem stimmel. 2nnap után itt zokogott, ígért ezt azt, terápia hasonlók.. Utána meg durvább lett, h vissza jött.. Konkrétan nyárig porig alazott.. Volt, h a hajamnal fogva akart kidobni a kocsiból, és még sok súlyos dolog. Majd ő ment el augusztusban, akkor gondolom talált vkit, 1,5 hét no contact után vissza fogadtam. Nagyon rosszul voltam magam okoltam, stb. Majd na innentől meg durvább lelki fizikai bantas.. És akkor jöttem rá, h amíg én gyaszoltam a kapcsolatot, h vége lett, ő.. Tarskereso, volt exehez is visszakart menni. Na akkor jöttem rá, igazán.. H en mint fő forrás biztosítom az "otthont, kényelmet, közel vagyok a melohelyehez".. Ő meg porig alaz, minden szinten és én hagyom neki.. A végére kiderult, kitudja mióta a saját neméhez is vonzódik, van egy férfival is kapcsolata.. És aztán kitudja meg kivel. 😥😥Mindnet megtett velem és ellenem.. És én hagytam.. Régen sajnáltam szegény... Felesleges.. Végül kidobtam a saját lakasombol, azt is mondta, h elveszi tőlem.. Azt hittem, h ez vicc.. Most 16 nap no contactna tartok. Látom, hol le tilt, hol vissza veszi. Aaaa.. A pszichológus tegnap azt mondta előre sajnálja azt akivel ismerkedik.
@@erikaigl Nagyon sajnálom ! A te történeted sem leányregény ! Házasságunk elején tudtam nincs rendben valami vele ! Naiv én hittem megváltozik ó ,de hülye voltam ! Arrogáns , empátia hiányos , antiszociális emberről azt gondoltam jó ember lesz ! Ígért mindent hogy próbál és volt idő el is hittem !!
Olyan élethüen írja le hogy milyen boldogan élnénk, pl, pizsamában menne a közértbe a kedvenc teámért ha azt innék, vidáman boldogan élnénk, életem végéig fogná a kezem. Még ha igaz lenne én 75 évesen nem hagyom el a 2 fiamat. Csak azt nem értem hogy mi az mikor leborul a földre és nem érez semmit, aztán feláll és leporolja magát
Kedves Barbara, soha nem találkoztunk, nem voltunk kapcsolatban.!!!!!!
Az utódom egy igénytelen, retkes, hazug szajha.😂
Szia az én utódom is ez
@@szilviameszaros826 ezt érdemlik.
Nárcisztikus áldozata vagyok , hova tudok írni.
Mónika Vargane Szia Mónika .. Tükröm légy ez a facebook csoport neve gyere oda beszélgetni .. keress rá
Nagyon rossz a felvétel több helyen recseg.