Vitézyt érdekli mi lesz ezzel a várossal, Lázár gyűlöli Budapestet. Annyira, hogy anno miniszterként is képes volt napi szinten ingázni Hódmezővásárhely és Budapest között.
Vidéken is lehetne fejleszteni, pl. Ercsi-Dunaújváros-Paks-Szekszárd-Bátaszék-Baja villamosított vasútvonal, később Pécs felé továbbépítve (bár az drága). Ha Lázárnak fontos a vidék, akkor pl. egy ilyen fejlesztésbe belemegy. De nem is kell fejleszteni, elég lenne néhány vidéki gyűrűs vonalon javítani a közlekedés színvonalát, pl. Miskolc-Újszász-Szeged vonalon rendszeres kétórás menetrend.
@@budapestkeletistationvoices nem tudom mire gondolsz pontosan, de pl. az Ercsi-Bátaszék azért lenne fontos, mert az fűzné föl megfelelően a Duna menti városokat, az lenne versenytársa az M6-nak. A mostani Pusztaszabolcs-Dombóvár vonal sokkal inkább Kaposvárhoz igazodik, mint Pécshez, meg a dél-dunántúli közlekedési irányokhoz.
@@eulogp9888 annyira gyenge forgalma van az érintett vonalaknak, nem sok értelme lenne. Teherforgalom szempontjából a Komárom-Sarbogard-Baja vonalnak lehetne nagyobb szerepe, de az dizellel is elketyeg. Egyébként pedig csak pénz kérdése
A kérdés: Miért kell villamossá zülleszteni a vasutat? Közvágó, Népliget: ott a villamos. Helyi közlekedésre ott a BKV. Pestnek a normális metro hálózat hiányzik (lásd: sohasem elkészülő M3). Eközben 4 órás járatok motorvonatokkal vannak kiszolgálva, de az nem téma sehol.
Amikor hallottam erről, hosszasan törtem a fejem, hogy vajon mire is lehetne átszállni a vonatról. NEM jöttem rá. Az egyetlen kapcsolat a Volán lett volna, csak épp kicsi az esély, hogy bárki is vonatozna, majd ~500 métert cuccolna a Népligetig. Metró kapcsolata a vonatnak meg már van és sokkal jobb is. A Közvágóhíd viszont szerintem is egyértelműen működhetne.
Kedves Bence! Én figyelemmel követem munkásságod, de gratulálok eddigi tevékenységedhez. Az esetek 90%-ban egyetértek veled. Eben viszont nem. Én is helyi lakos vagyok, tehát mondjuk a szomszédod, a Somfa közből. Ott van Ferencváros - igaz rossz helyen. De miért rossz hely. Mert oda is csak az 1. villamos csatlakozik és metro nem. Hasonló távolság, mint a most megint két metro megálló közé építendő Népliget. A Népliget a Városliget mellett Pest egyedüli éltető levegőjét adná. Adná, mert Fradiváros is terveznek szétcseszve azt is, és ahogy a Városliget nagy részén, ocska gyeptéglás megoldásokkal pótolnák a fákat, növényzetet. Írod az autóforgalmat. Teljesen egyetértek veled. Az üllői úton több 100 ezer vidéki autós mászik naponta be és ki az aglomerációból szennyezve a Mi levegőnként. Őket kéne kiszorítani. Más lehetőség nincs, mint kiszorítani. Miért? Mert az autós olyan fajta, ha út van elfoglalja, ezért is építenek utakat. Ezért rossz ötlet az engedélyt kapó duna híd is, amely ismét autókat szabadít rá a maradék kiserdőre, amelyet védeni kell. Amikor tényleg szereted Budapestet (is) akkor gondolj, Barcelonára, Párizsra és több olyan városra ahol egyszerűen nem engedik be a gépkocsikat belvárosba. Jelen helyzetében is a Bpi közösségi közlekedés az egyik legjobb Európában. A Népliget megálló viszont mindentől olyan távol van, hogy az nem váltja ki azt, hogy kiszálljanak a vidékiek az autóból. Emlékezz rá, hogy mozgójárdákkat is tervezek volna, hogy odajussanak az emberek. Túl mostre beruházás és végigrombolták volna ismét betonnal a fél környéket.
Mondjuk én használnám, mert ki nem állhatom a buszt, de a Népligetbe nem megy Dunaújvárosból vonat arrafelé, még csak Kökire sem. És nem vagyok ezzel egyedül. Persze tudom, ez már nem teljesen agglomeráció, de az átszállási kapcsolatok ilyen hozzáállással nem is fognak bővülni soha.
Az lenne a legjobb, hogyha lenne egy ténylegesen hosszú távú projekt, amihez csatlakozik az összes párt, mert ezekben a 4 éves ciklusokban nem fog megvalósulni, ahogy látjuk… régen is így volt, különben nem lennének a mai városrészek, vasutak és utak
Az 1800-as évek végén még volt összefogás, ki merték mondani, ha valaki hazaáruló volt, nagyobb volt a tisztesség. Ma már csak elfogadás van, és tisztesség kevésbé sajnos. 😞
Kicsit keveredés van. A Népliget megálló egy külön projektben szerepelne, amiben a Körvasúton is megállók épülnének Pestújhelynél, illetve a Kerepesi útnál. (A körvasúti rész egyébként továbbra is tervben van, a Népliget viszont lekerült a napirendről.). A Déli Körvasút projekt jövőre indul, már zajlanak előkészítő munkák a Közvágóhídnál. Nádorkert és Közvágóhíd két külön megálló, Nádorkert a MOL-toronynál lesz, Közvágóhíd pedig a Soroksári út felett. A civil tiltakozás a budai oldalon van, mivel a harmadik vágány építése miatt szétkapják a Hamzsabégi úti pihenőövezetet, parkokat + a jelenleginél is nagyobb vasúti forgalom várható a projekt elkészülte után. Maga a fejlesztés pedig elsősorban a teherforgalmi kapacitás bővítését szolgálja (erre jönnek majd a kínai konténerek a 150-es vonalról, ezért is tervezték a 150-esen a nyomvonal-áthelyezést korábban, hogy a tehervonatoknak ne kelljen irányt váltani Fradiban).
Szerintem is felesleges ez a megálló az Üllői út felett. Aki bárhonnan a Dunántúlròl érkezik az leszállhat Kelenföldön. Ott az M4, ott az 1-es vili. Aztán utazhat tovább. Mindkettő ről van lehetőség átszállni az M3-ra. Tehát a dolog már most megoldott. Kétségtelen, h a vonattal érkezőknek ez +1 átszállás.
1. Nem csak Németország és Ausztria van. Ezek nagyon gazdag országok. A magyar gazdasági lehetőségek fényévekre elmaradnak ettől. 2. Érdemesebb szétnézni Nagy-Britanniában vagy Olaszországban. 3. Nagy-Britanniában vannak nagyon kreatív és olcsó projektek, például olcsó állomások. 4. Olaszország ugyanúgy fejpályaudvari rendszerre épül, sokkal közelebb áll a magyar viszonyokhoz
@@budapestkeletistationvoices Nem mondanám fejlettnek ők kaptak a marshal csomagbol a 2 világháboru után az usátol bezony de még igyse éri el spanyol vagy japán szintet még a közelében sincs ausztria
ez nem ilyen egyszerű kérdés. Az ingázó, ha látja, hogy tud számára értelmes alternatívát nyújtani a tömegközlekedés, kedvezőbb áron (most rakta ki nemrég a MÁV meg a Volán is, hogy autóval a benzin jelenleg kb. 3x-osa a bérletnek), esetleg még egységes zónabérlet is lenne, akkor valószínűleg le fogja tenni az autót.
@@eulogp9888 Budapesten azt tervezik, ami Bécsben is van, hogy a vasút szerves részét képezze a vasút a belvárosi tömegközlekedésnek. Nyílván, nem mindegyik vonatnak kell majd Nádorkerten egyszer majd 2000 után 3000 évvel, amikor majd elkészül, de egy elővárosi, vagy netán egy Budapesten belüli vasúti szerelvény megállhatna majd ott.
Szia Bence! Én itt dolgozom a metrónál. Úgy tudom, hogy gyalogos aluljáróról volt szó, ami magába a jelenlegi metróállomásba torkollott volna. Persze nem tudom lesz-e belőle valami. 😌
Annyiban csalóka a dolog, hogy az Ecseri úti megálló, ha lemész az aluljáróba, akkor látszik, hogy többségében a Népliget irányába nyúlik, vagyis kisebb a táv innen, mint elsőre gondolná az ember. Legalább is emlékeim szerint a lejárati lépcsők azok a vonatok Köki felőli vége környékén vannak azt hiszem.
Volt is olyan terv, hogy egyszerűen nyitni kellene egy másik lejáratot a metróállomásra és úgy már nem is lenne akkora az átszállási táv. A hasonló nagyobb gyaloglások lerövidítésére megoldás lehetett volna egy mozgójárda - érdekes módon nagyobb reptereken kívül sehol sem làtni.
Szia Bence! Abszolút egyetértek. Sajnos belegondolva ennyi minden nem valósult meg ennyi év után sem: - 2-es metró-Gödöllői HÉV-összeköttetés - Szentendrei és csepeli HÉV összekötése - Repülőtéri gyorsvasút (és normális gyorsforgalmi út) - HÉV-ek felújítása, kocsik beszerzése - Déli-Nyugati vasúti összeköttetés - A fejpályaudvarok és Bp városhatár közötti vasúti pályák felújítása, bővítése - 4-es metró meghosszabbítása - Földalatti meghosszabbítása És még sorolhatnánk 🥺
Ezek közül több is szerepel a 2040-es tervezetben. Mondjuk nem tudom a kettes metrót és a gödöllői hévet hogy kellene jobban összekötni, elég közel vannak így is, konkrétan át kell menni csak az úton :D Ennyire azért ne kényelmesítsük már el az embereket :D
@@frentzen100 Igen, ezt a papírlobogtatós projektet én sem értem. A metrót, és a HÉV-et teljesen értelmetlen összekötni, főleg, hogy a metróról leszállók nem mind a HÉV vonalán utaznak tovább. Onnan rengeteg busz és 2 villamos is megy több irányba is. Viszont a gyorsvasút fejlesztése fontos lenne Budapesten már évtizedek óta. Metró helyett is jobb lett volna ezt fejleszteni. Pl. Esztergom irányából el lehetne jutni közvetlenül Kelenföldön keresztül Szfehérvár, vagy Győr irányában. De legalábbis Kelenföldig, vagy esetleg Székesfehérvárig, és Kelenföldön át lehetne szállni több vasútra is. Ugyanígy lehetne több irányban járatokat indítani. ;) A földalatti meghoszzabbítása felesleges pénzkidobás.
@@frentzen100 Szerintem is hülyeség az M2G. Inkább egy kőbányai leágazás kellene. Ha Kőbánya-felsőhöz eljutna a metró, nem kéne bevinni a Keletibe, lehetne pl. Miskolc-Pécs, Békéscsaba-Győr vonal is.
Ezek sokmilliárdos óriásprojektek. Persze, h nem valósultak/nak meg. Erre nincs pénz egyszerre. Majd apránként több évtizedre szétosztva - talán, esetleg. De az új miniszter jelezte, h neki a "vidék" most fontosabb.
Nem lenne egyszerűbb itt a buszokra (BKV-s) megcsinálni az átszállást? Tudom sok lenne az átszállás, de szerintem úgy lenne értelme. Ja és a zöldeknek mondanám, hogy valamit valamiért XD
Szerintem nem szükséges áthelyezni metrómegállót, csak csinálni kell egy kijáratot a Népliget felőle oldalra is (a peron végétől akár mozgójárdával, ha így is túl messze lenne). Ez azért annyira nem csilliárdos tétel.
Ha megépülne a Népligeti megálló sok kollégám használná aki vidékről járna be. A Mutatványos tér az 1-töl és a metrótol is messze van. Az építkezés tereprendezéssel jár amivel kicsit kipofoznák a Népligetet amivel geszünne a dzsunbuj ahol a kétes személyek vannak
A kornyezetvedelem komplex gondolkodast igenyel, ugy, ahogy mondod.. Sztem a gond ott kezdodik, hogy nincs megfelelo kommunikacio. Minden projekt elozmenye egy nagyon komoly ossznepi megbeszeles, konzultacio.. Politikamentessen, ami szerintem az orszagban minden baj forrasa.. Eloszor ezt kell levetni magunkrol, ha nyugati gondolkodast, mentalitast szeretnenk..
Hát én a Vitézy koncepciójában sok mindent lázálomnak, ezr pont a teljesen realisztikus fejlesztésnek tartottam. Azért én régebben láttam a civilek videóit erről a projektről. Kicsit érdekesnek tartottam a V0-s érvelésüket, mert ott Natura 2000-es fákat kéne kivágni. U.i. a lakóknak: 1970-s évek szerinti tervekben annak a parknak a helyén autópályának kellene lennie. Egy autópályánál (ami az egész park helyén lenne) jobb egy csak 5 m-es sávot igénylő vasút
@@budapestkeletistationvoices Megtérülő beruházás lenne, mert a nemzetközi áruszállítás, a környezetvédelem hasznai megtérülővé tennék, pláne hogy az EU finanszírozta volna
1. Bence, sokat csóválod a kamerát! Elszédül a nézö! 2. Úgy látom, az itt hozzászólóknál is, hogy nem nagyon ismerik a körvasút fogalmát, terveit! Mindenképpen attól tartanak, hogy a fövonalak lelassulnak, mert több megálló lesz...3. Ma még az adott hely üres, kevés átszálló utas lenne, de ha a forgalmat, és a környéket átalakitanák, ebböl komoly csomópont lehetne. Ezt mondjuk a Zalka bontása után el lehetett volna kezdeni, p+r parkolók, stb, ezt a lehetöséget a stadion létesitésével részben már elpuskázták! 4. Magyar szokáshoz hiven nincs egységes elfogadott koncepció sem a körvasútra, se erre a környékre! Amire sikerül pénzt szerezni, vagy befektetöt, az ad hoc megépül. b
Udv, uj politikus, uj koncepcio. Ez a project nem a mi gyerekunk, elkaszaljuk. Remeljuk azert felno helyette valami mas. Nem egy olcso jatek, de a metro es az elkaszalt allomas kozott fedett mozgo jarda, mint a reptereken. A gond csak az, hogy nincs akkora forgalom ami indokolna.
Ami megvan azt a főváros rombolja szét vagy korlátozza, ami meg lehetne- főleg a fővárosiakért -annak meg a civilek fekszenek keresztbe. Ezazzzzz! Hülyék paradicsoma…..
Szerintem ez felesleges lenne ide. Aki Dunántúl felől jön az leszáll Kelenföldön és felszáll a 4-es metróra vagy az 1-es vagy a 19-es és 49-es villamosra vagy tovább utazik vonattal a Déli vagy a Keletibe vagy átszáll a Köki felé menő vonatra. Aki meg a Kökire jön Szeged vagy Debrecen felől az meg a Nyugati fele megy vagy átszáll a 3-as metróra vagy a Kökiről Kelenföld felé tartó vonatra.
Egy olyan buszjárat kellene ide, ami elindul a József Attila Ltp-ről és az Aszódi utcáról, itt kapcsolódik a vasútállomáshoz, megy a Népliget irányába, majd a 83M vonalán (tudom, troli, de már nincs ott vezeték, elbontották) a Kálvária tér felé, majd a Kálvin tértől a 15/115 buszok útvonalán menne. A 9-es átvenné a 15/115 Boráros téri szakaszát, és kapcsolódna a 23-as buszhoz, a 9-es busz Kálvária téren túli részét pedig a 72-es troli venné át. Lehetne a 15-ös Gyöngyösi utca - József Attila Ltp, 115-ös Göncz Árpád Vkp. - Aszódi utca.
Hála a jó Istennek, hogy nem épül meg a megálló. Így legalább nem kell elköltöztetnem egy telephelyet. (Bence, ha átmentél volna a vágányok túloldalára, akkor ott láttad volna a vasúti 210 raktárat és a Dél-pesti villamos pft-t.)
Londonban ilyen metró-vasút átszállási kapcsolat 300-400-500 méter is lehet. De érdemes lemenni Bank állomásra. Egész utcákat kell menni a föld alatt. Az Elizabeth Line-nál a peron olyan hosszú, hogy az egyik végén a Liverpool Street metróallomasra jutsz fel, a másik végén meg Moorgate-re, Farringdonon peron másik végén már a következő metróállomásra, Barbicanre lehet atsetalni. (Az Elizabeth Line felett párhuzamosan megy a Circle, Hammersmith & City és a Metroolitan Line)
Bence! Már megint negatív vagy és pontatlan a projektekkel kapcsolatban. Nézzél utána pontosabban a dolgoknak. Herlának a videóját ajánlom megnézésre. Érdekes dolgokat tudtam meg rólad. Nem is tudtam hogy ezzel a "munkával " amit te csinálsz ilyen jól lehet keresni. 500 ezer Forintért papolod a hülyeségeket.
3-s metró felújításakor, de még így útólag is simán ki lehetne építeni egy új megállót az Ecseri és Népliget közt Népliget Vasútállomás néven, anélkül hogy sérülne a jelenlegi megállók. Max egy megállót át kellene nevezni Könyves-Kálmán Körút névre. Újbuda Központ és a Móricz Zsigmond Körtér közt sincs nagyobb távolság 2 megálló közt
Pont ez a baj a 4 es metroval, hogy túl gyakran megáll, ezért lassú, a minden sarkon megállás a v illamos feladata. a 3 as metroval így is aza baj, hogy túl gyakran áll meg, ezért lassú, nem kell oda több megálló, és már rég ki kellene érnie a reptérre.
külföldön a régi állomásokat kapcsolták be és nem 500 méterenként, új álomásokat és lelassul a vonat. Most Agárd Köki 34 perc, Kelenföldön áll 10 p. Az új állomásokkal ez minimum 50 p. lesz
A 4-es metró fikázása nagyon unalmas. Egyáltalán nem rossz járat, úgyis megvan a kihasználtsága, hogy vannak felszíni párhuzamosságok. Meg kellene hosszabbítani a buszcsorda helyett Újpalotáig, akkor a neuralgikus Kálvin-Keleti szakasz is forgalmasabb lenne. Az egyetlen gáz a 4-es metróval, hogy 80 méteresre szabták az állomásokat, így nagyon hamar meg fog telítődni. Illetve nyilván jobb lett volna a Blaha a Rákóczi-pápa helyett, de ott a geológiai viszonyok nem megfelelőek.
@@eulogp9888 én nem látok a 80 méteres állomásokban gondot. 5 kocsis vonatok teljesen jól elférnek. A nagyobb baj, hogy Vitezyvel, Dornerral az élen az egészet elutaltak. Sajnos rombolni tudnak a fiúk, építeni kevésbé
@@balatontrainz308 A vasút a metróhálózatot nem tudja kiváltani, csak kiegészíteni. Ezt látni a fejlett világ más nagyvárosaiban is. Amit írsz, abban igazad van, csak vajmi keveset segít a Rákospalotán, Újpalotán vagy Káposztáson élő százezreken. A Nyugati-Kőalsó közötti részen lehetne 10-15 perces ütemet csinálni, és érdemes is lenne, csak mit csinálsz a nyíregyi/szegedi IC-vel és az interrégiókkal? Dilemmák: 1. Maradnak az IC-k és az IR-ek úgy ahogy vannak, de akkor az elővárosi vonatokat félre kell tenni valahol Ferihegyen túl. Ez aligha vállalható a jelenlegi hatalmi konstrukcióban. Szavazatvesztést jelent. 2. A távolsági vonatokból valamiféle elővárosi vonatokat csinálsz legalább Budapest és Monor között. Emlékezz vissza, hogy a 70-esen az volt az eredeti elképzelés, hogy az EC-ket és a zónázókat összevonják, mert az EC-k minimális nemzetközi utasforgalmat bonyolítanak le. Erre nagy esély van, mert ingyen van. Ha megnézed, hogy az IC-k milyen csekély forgalmat bonyolítanak le, a szükséges rossz lehet. 3. A teljes távolsági szegmenst újragondolják fedélzeti szolgáltatásostul együtt, és például a teljes távolsági és nemzetközi szolgáltatást felhúzzák a Keletire, amely kapacitásügyileg is jobban áll mint a Nyugati, Rákos-Kőfelső között 4, Kőfelső-Keleti között 3 vágány, Keleti-Ferencváros között 3 vágány van, ez utóbbi felhozható 5-re is filléres beruházásokkal. Erre én a 0-nál kevesebb esélyt látok. A szocializmus öröksége és a borzasztóan begyöpösödött konzervativizmus nem tesz annál többet lehetővé, amit például a prágai vonatoknál látunk, esetlegesen dunántúli vonatoknál : kiraknak a Keletiből vonatokat, hogy verhessék a mellüket, hogy csökkent a menetidő 5 perccel. 4. A Vitézy-álom: építeni plusz két vágányt a Nyugatitól Monorig, új nyomvonalon, a reptérnél alagútban. Helyből 600 miliárd forint, plusz az alagút, újabb 1000 milliárd. Hacsak nem derül ki, hogy a parlagfű igen jó bioüzemanyag, ennyi pénz nem lesz. 5. Megnézik, a 2022 április választás eredményét, amelyen a Fidesz még Budapesten is javított, annak ellenére, hogy a fővárost büntetik, és azt mondják, hogy le vagytok sz...-va, és marad minden úgy, ahogy van. A Déli pályaudvarral igazából túl sokat nem kellene kezdeni, hanem be kéne zárni.
Vitézyt érdekli mi lesz ezzel a várossal, Lázár gyűlöli Budapestet. Annyira, hogy anno miniszterként is képes volt napi szinten ingázni Hódmezővásárhely és Budapest között.
Vidéken is lehetne fejleszteni, pl. Ercsi-Dunaújváros-Paks-Szekszárd-Bátaszék-Baja villamosított vasútvonal, később Pécs felé továbbépítve (bár az drága). Ha Lázárnak fontos a vidék, akkor pl. egy ilyen fejlesztésbe belemegy. De nem is kell fejleszteni, elég lenne néhány vidéki gyűrűs vonalon javítani a közlekedés színvonalát, pl. Miskolc-Újszász-Szeged vonalon rendszeres kétórás menetrend.
@@eulogp9888 minek? Miből?
@@budapestkeletistationvoices nem tudom mire gondolsz pontosan, de pl. az Ercsi-Bátaszék azért lenne fontos, mert az fűzné föl megfelelően a Duna menti városokat, az lenne versenytársa az M6-nak. A mostani Pusztaszabolcs-Dombóvár vonal sokkal inkább Kaposvárhoz igazodik, mint Pécshez, meg a dél-dunántúli közlekedési irányokhoz.
@@eulogp9888 annyira gyenge forgalma van az érintett vonalaknak, nem sok értelme lenne. Teherforgalom szempontjából a Komárom-Sarbogard-Baja vonalnak lehetne nagyobb szerepe, de az dizellel is elketyeg.
Egyébként pedig csak pénz kérdése
A kérdés: Miért kell villamossá zülleszteni a vasutat? Közvágó, Népliget: ott a villamos. Helyi közlekedésre ott a BKV. Pestnek a normális metro hálózat hiányzik (lásd: sohasem elkészülő M3). Eközben 4 órás járatok motorvonatokkal vannak kiszolgálva, de az nem téma sehol.
2,7 km távolság = vasút?
Mennyire tetszik hülyének lenni?
Ez még leghosszabb metró állomás távolságnak is majdnem a kétszerese.
Amikor hallottam erről, hosszasan törtem a fejem, hogy vajon mire is lehetne átszállni a vonatról.
NEM jöttem rá. Az egyetlen kapcsolat a Volán lett volna, csak épp kicsi az esély, hogy bárki is vonatozna, majd ~500 métert cuccolna a Népligetig.
Metró kapcsolata a vonatnak meg már van és sokkal jobb is.
A Közvágóhíd viszont szerintem is egyértelműen működhetne.
Kedves Bence! Én figyelemmel követem munkásságod, de gratulálok eddigi tevékenységedhez. Az esetek 90%-ban egyetértek veled. Eben viszont nem. Én is helyi lakos vagyok, tehát mondjuk a szomszédod, a Somfa közből. Ott van Ferencváros - igaz rossz helyen. De miért rossz hely. Mert oda is csak az 1. villamos csatlakozik és metro nem. Hasonló távolság, mint a most megint két metro megálló közé építendő Népliget. A Népliget a Városliget mellett Pest egyedüli éltető levegőjét adná. Adná, mert Fradiváros is terveznek szétcseszve azt is, és ahogy a Városliget nagy részén, ocska gyeptéglás megoldásokkal pótolnák a fákat, növényzetet. Írod az autóforgalmat. Teljesen egyetértek veled. Az üllői úton több 100 ezer vidéki autós mászik naponta be és ki az aglomerációból szennyezve a Mi levegőnként. Őket kéne kiszorítani. Más lehetőség nincs, mint kiszorítani. Miért? Mert az autós olyan fajta, ha út van elfoglalja, ezért is építenek utakat. Ezért rossz ötlet az engedélyt kapó duna híd is, amely ismét autókat szabadít rá a maradék kiserdőre, amelyet védeni kell. Amikor tényleg szereted Budapestet (is) akkor gondolj, Barcelonára, Párizsra és több olyan városra ahol egyszerűen nem engedik be a gépkocsikat belvárosba. Jelen helyzetében is a Bpi közösségi közlekedés az egyik legjobb Európában. A Népliget megálló viszont mindentől olyan távol van, hogy az nem váltja ki azt, hogy kiszálljanak a vidékiek az autóból. Emlékezz rá, hogy mozgójárdákkat is tervezek volna, hogy odajussanak az emberek. Túl mostre beruházás és végigrombolták volna ismét betonnal a fél környéket.
Mondjuk én használnám, mert ki nem állhatom a buszt, de a Népligetbe nem megy Dunaújvárosból vonat arrafelé, még csak Kökire sem. És nem vagyok ezzel egyedül. Persze tudom, ez már nem teljesen agglomeráció, de az átszállási kapcsolatok ilyen hozzáállással nem is fognak bővülni soha.
Az lenne a legjobb, hogyha lenne egy ténylegesen hosszú távú projekt, amihez csatlakozik az összes párt, mert ezekben a 4 éves ciklusokban nem fog megvalósulni, ahogy látjuk… régen is így volt, különben nem lennének a mai városrészek, vasutak és utak
Az 1800-as évek végén még volt összefogás, ki merték mondani, ha valaki hazaáruló volt, nagyobb volt a tisztesség. Ma már csak elfogadás van, és tisztesség kevésbé sajnos. 😞
Azok nem környezetvédők, hanem SÖTÉTzöldek. Nagyon sötétek. 😂😂
szerintem a népligeti közelebb van meg ahogy mondod a stadion illetve a volán pu
nem igazán
Kicsit keveredés van. A Népliget megálló egy külön projektben szerepelne, amiben a Körvasúton is megállók épülnének Pestújhelynél, illetve a Kerepesi útnál. (A körvasúti rész egyébként továbbra is tervben van, a Népliget viszont lekerült a napirendről.). A Déli Körvasút projekt jövőre indul, már zajlanak előkészítő munkák a Közvágóhídnál. Nádorkert és Közvágóhíd két külön megálló, Nádorkert a MOL-toronynál lesz, Közvágóhíd pedig a Soroksári út felett. A civil tiltakozás a budai oldalon van, mivel a harmadik vágány építése miatt szétkapják a Hamzsabégi úti pihenőövezetet, parkokat + a jelenleginél is nagyobb vasúti forgalom várható a projekt elkészülte után. Maga a fejlesztés pedig elsősorban a teherforgalmi kapacitás bővítését szolgálja (erre jönnek majd a kínai konténerek a 150-es vonalról, ezért is tervezték a 150-esen a nyomvonal-áthelyezést korábban, hogy a tehervonatoknak ne kelljen irányt váltani Fradiban).
Köszi a szakszetű pomtosításokat.
Lusták az emberek gyalogolni pár száz métert. A kondi terembe kocsival mennek, nem hogy futnának vagy kocognának. :D :D :D
Szerintem is felesleges ez a megálló az Üllői út felett. Aki bárhonnan a Dunántúlròl érkezik az leszállhat Kelenföldön. Ott az M4, ott az 1-es vili. Aztán utazhat tovább. Mindkettő ről van lehetőség átszállni az M3-ra. Tehát a dolog már most megoldott. Kétségtelen, h a vonattal érkezőknek ez +1 átszállás.
1. Nem csak Németország és Ausztria van. Ezek nagyon gazdag országok. A magyar gazdasági lehetőségek fényévekre elmaradnak ettől.
2. Érdemesebb szétnézni Nagy-Britanniában vagy Olaszországban.
3. Nagy-Britanniában vannak nagyon kreatív és olcsó projektek, például olcsó állomások.
4. Olaszország ugyanúgy fejpályaudvari rendszerre épül, sokkal közelebb áll a magyar viszonyokhoz
Azusztria nem olyan gazdag Spanyolok Németek Japánok Olaszok na ezek....Ausztria is az unio miat fejlödött sokat
@@olahmarkjozsef2712 Ausztria gazdag, de csak 8 millió lakosa van
@@budapestkeletistationvoices Nem mondanám fejlettnek ők kaptak a marshal csomagbol a 2 világháboru után az usátol bezony de még igyse éri el spanyol vagy japán szintet még a közelében sincs ausztria
Az ingázó nem fogja letenni a járművet.
Vitézy távozott, bukott a terv.
ez nem ilyen egyszerű kérdés. Az ingázó, ha látja, hogy tud számára értelmes alternatívát nyújtani a tömegközlekedés, kedvezőbb áron (most rakta ki nemrég a MÁV meg a Volán is, hogy autóval a benzin jelenleg kb. 3x-osa a bérletnek), esetleg még egységes zónabérlet is lenne, akkor valószínűleg le fogja tenni az autót.
[A Nádorkert vá. a budai oldal lenne, kapcsolattal a budai villamosokhoz, a Közvágóhíd pedig a Közvágóhíd H-nál lenne, a HÉV(ek)hez csatlakozva.😉]
A Nádorkert nettó hülyeség. Minek oda állomás, ha van Kelenföldön és a Közvágóhídnál?
@@eulogp9888 Budapesten azt tervezik, ami Bécsben is van, hogy a vasút szerves részét képezze a vasút a belvárosi tömegközlekedésnek. Nyílván, nem mindegyik vonatnak kell majd Nádorkerten egyszer majd 2000 után 3000 évvel, amikor majd elkészül, de egy elővárosi, vagy netán egy Budapesten belüli vasúti szerelvény megállhatna majd ott.
Szia Bence! 5-8 perc sétába még senki nem halt bele. Örülni kell minden fejlesztésnek! Remélem összejön!
Utálom a reklámokat ####@!!!!!!!!
Végre!!
Én eddig akkor rosszul tudtam hogy hova raknák ezt a megállott...:D Én a 1-es villamos feletti felüljáróról tudtam eddig.
Jól tudod, a Nádorkert a budai oldalon van a térkép is jelzi.
Szia Bence! Én itt dolgozom a metrónál. Úgy tudom, hogy gyalogos aluljáróról volt szó, ami magába a jelenlegi metróállomásba torkollott volna. Persze nem tudom lesz-e belőle valami. 😌
Milyen típusú jelzőre lett cserélve Gyál?
A végén levő vonat honnan jött? A Mizsei kicsit arrább van, nem?
Fradiban tankolnak a csörgők, hogy a szerelvény mi a búbánatot csinált ott passz...
Fradi-Nyugati szerelvény menet
@@cobraelflapunk Fradiba kerültek a szerelvények is vezérlővel együtt, ott pihennek ha nincs dolguk
Meg lehetne oldani kell két buszmegálló S megvan a kapcsolat
KÖKI-n is mész ennyit a metrótól a buszokig, nem olyan sok ez. Persze ideálisabb lett volna közelebb helyezni a metróállomást, de az sajnos elmaradt.
Annyiban csalóka a dolog, hogy az Ecseri úti megálló, ha lemész az aluljáróba, akkor látszik, hogy többségében a Népliget irányába nyúlik, vagyis kisebb a táv innen, mint elsőre gondolná az ember. Legalább is emlékeim szerint a lejárati lépcsők azok a vonatok Köki felőli vége környékén vannak azt hiszem.
Volt is olyan terv, hogy egyszerűen nyitni kellene egy másik lejáratot a metróállomásra és úgy már nem is lenne akkora az átszállási táv. A hasonló nagyobb gyaloglások lerövidítésére megoldás lehetett volna egy mozgójárda - érdekes módon nagyobb reptereken kívül sehol sem làtni.
@@gaborskrihar52Törökországba Antalyában használtunk mozgó járdát az egyik buszpályaudvar és villamos megálló között kb ekkora táv volt aluljáróban
Szia Bence! Abszolút egyetértek.
Sajnos belegondolva ennyi minden nem valósult meg ennyi év után sem:
- 2-es metró-Gödöllői HÉV-összeköttetés
- Szentendrei és csepeli HÉV összekötése
- Repülőtéri gyorsvasút (és normális gyorsforgalmi út)
- HÉV-ek felújítása, kocsik beszerzése
- Déli-Nyugati vasúti összeköttetés
- A fejpályaudvarok és Bp városhatár közötti vasúti pályák felújítása, bővítése
- 4-es metró meghosszabbítása
- Földalatti meghosszabbítása
És még sorolhatnánk 🥺
Ezek közül több is szerepel a 2040-es tervezetben. Mondjuk nem tudom a kettes metrót és a gödöllői hévet hogy kellene jobban összekötni, elég közel vannak így is, konkrétan át kell menni csak az úton :D Ennyire azért ne kényelmesítsük már el az embereket :D
@@frentzen100
Igen, ezt a papírlobogtatós projektet én sem értem. A metrót, és a HÉV-et teljesen értelmetlen összekötni, főleg, hogy a metróról leszállók nem mind a HÉV vonalán utaznak tovább. Onnan rengeteg busz és 2 villamos is megy több irányba is. Viszont a gyorsvasút fejlesztése fontos lenne Budapesten már évtizedek óta. Metró helyett is jobb lett volna ezt fejleszteni. Pl. Esztergom irányából el lehetne jutni közvetlenül Kelenföldön keresztül Szfehérvár, vagy Győr irányában. De legalábbis Kelenföldig, vagy esetleg Székesfehérvárig, és Kelenföldön át lehetne szállni több vasútra is. Ugyanígy lehetne több irányban járatokat indítani. ;)
A földalatti meghoszzabbítása felesleges pénzkidobás.
@@frentzen100 Szerintem is hülyeség az M2G. Inkább egy kőbányai leágazás kellene. Ha Kőbánya-felsőhöz eljutna a metró, nem kéne bevinni a Keletibe, lehetne pl. Miskolc-Pécs, Békéscsaba-Győr vonal is.
Ezek sokmilliárdos óriásprojektek. Persze, h nem valósultak/nak meg. Erre nincs pénz egyszerre. Majd apránként több évtizedre szétosztva - talán, esetleg. De az új miniszter jelezte, h neki a "vidék" most fontosabb.
@@imrevarga9571 És a sokmilliárdos alatt ugye igazából inkább sokszázmilliárdost értünk. Mert ma már stadion egy gyepfűtése a milliárdos projekt.
Ez a csörgős inga mit keresett ott? Eltévedt a mizsei? 😄
Szia Bence ! Én is minden nap használom vasutat munkába járásként Aquincum H - Újpest M között ! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok !
Szívemből szóltál!
Bence, honnan van ilyen sapkád? Szeretnék én is ilyen sapit, több barátom is focizik ott :)
Nem lenne egyszerűbb itt a buszokra (BKV-s) megcsinálni az átszállást? Tudom sok lenne az átszállás, de szerintem úgy lenne értelme. Ja és a zöldeknek mondanám, hogy valamit valamiért XD
Szerintem, normál esetben nem jár busz azon a szakaszon.
Szerintem nem szükséges áthelyezni metrómegállót, csak csinálni kell egy kijáratot a Népliget felőle oldalra is (a peron végétől akár mozgójárdával, ha így is túl messze lenne). Ez azért annyira nem csilliárdos tétel.
Ebben az országban akkor lehet komolyan venni egy projektet ha ott vannak a munkagépek és dolgoznak
Néha még akkor sem... Gödör a Deák téren... Tüskecsarnok... Biodóm...
Nagyon szuper
Ha megépülne a Népligeti megálló sok kollégám használná aki vidékről járna be. A Mutatványos tér az 1-töl és a metrótol is messze van. Az építkezés tereprendezéssel jár amivel kicsit kipofoznák a Népligetet amivel geszünne a dzsunbuj ahol a kétes személyek vannak
A három vágányos híd igazából csak kettő, mivel az északi vágány nincs bekötve a vasúti forgalomba.
A kornyezetvedelem komplex gondolkodast igenyel, ugy, ahogy mondod..
Sztem a gond ott kezdodik, hogy nincs megfelelo kommunikacio.
Minden projekt elozmenye egy nagyon komoly ossznepi megbeszeles, konzultacio..
Politikamentessen, ami szerintem az orszagban minden baj forrasa..
Eloszor ezt kell levetni magunkrol, ha nyugati gondolkodast, mentalitast szeretnenk..
Kellene egy ellen civil társaság a projekt támogatására. Elsőként csatlakozom. És az ellenző civileket meg a zöldeket be kell perelni.
Hát én a Vitézy koncepciójában sok mindent lázálomnak, ezr pont a teljesen realisztikus fejlesztésnek tartottam.
Azért én régebben láttam a civilek videóit erről a projektről. Kicsit érdekesnek tartottam a V0-s érvelésüket, mert ott Natura 2000-es fákat kéne kivágni.
U.i. a lakóknak: 1970-s évek szerinti tervekben annak a parknak a helyén autópályának kellene lennie. Egy autópályánál (ami az egész park helyén lenne) jobb egy csak 5 m-es sávot igénylő vasút
Pénzügyileg irreális.
@@budapestkeletistationvoices Megtérülő beruházás lenne, mert a nemzetközi áruszállítás, a környezetvédelem hasznai megtérülővé tennék, pláne hogy az EU finanszírozta volna
1. Bence, sokat csóválod a kamerát! Elszédül a nézö! 2. Úgy látom, az itt hozzászólóknál is, hogy nem nagyon ismerik a körvasút fogalmát, terveit! Mindenképpen attól tartanak, hogy a fövonalak lelassulnak, mert több megálló lesz...3. Ma még az adott hely üres, kevés átszálló utas lenne, de ha a forgalmat, és a környéket átalakitanák, ebböl komoly csomópont lehetne. Ezt mondjuk a Zalka bontása után el lehetett volna kezdeni, p+r parkolók, stb, ezt a lehetöséget a stadion létesitésével részben már elpuskázták! 4. Magyar szokáshoz hiven nincs egységes elfogadott koncepció sem a körvasútra, se erre a környékre! Amire sikerül pénzt szerezni, vagy befektetöt, az ad hoc megépül.
b
Udv, uj politikus, uj koncepcio. Ez a project nem a mi gyerekunk, elkaszaljuk. Remeljuk azert felno helyette valami mas. Nem egy olcso jatek, de a metro es az elkaszalt allomas kozott fedett mozgo jarda, mint a reptereken. A gond csak az, hogy nincs akkora forgalom ami indokolna.
A népligeti állomás lenne az olcsó része
NAGYON JÓ VIDEÓ LETT CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!
A Kutyapárt is beleállt a tiltakozásba. Nem lettek ettől szimpatikusabbak.
A Népliget megálló déli vége majdnem a vasútnál van...Tehát csak egy kijárat kellene oda is... 🤔
Ami megvan azt a főváros rombolja szét vagy korlátozza, ami meg lehetne- főleg a fővárosiakért -annak meg a civilek fekszenek keresztbe. Ezazzzzz! Hülyék paradicsoma…..
:o
Szerintem ez felesleges lenne ide. Aki Dunántúl felől jön az leszáll Kelenföldön és felszáll a 4-es metróra vagy az 1-es vagy a 19-es és 49-es villamosra vagy tovább utazik vonattal a Déli vagy a Keletibe vagy átszáll a Köki felé menő vonatra. Aki meg a Kökire jön Szeged vagy Debrecen felől az meg a Nyugati fele megy vagy átszáll a 3-as metróra vagy a Kökiről Kelenföld felé tartó vonatra.
Egy olyan buszjárat kellene ide, ami elindul a József Attila Ltp-ről és az Aszódi utcáról, itt kapcsolódik a vasútállomáshoz, megy a Népliget irányába, majd a 83M vonalán (tudom, troli, de már nincs ott vezeték, elbontották) a Kálvária tér felé, majd a Kálvin tértől a 15/115 buszok útvonalán menne. A 9-es átvenné a 15/115 Boráros téri szakaszát, és kapcsolódna a 23-as buszhoz, a 9-es busz Kálvária téren túli részét pedig a 72-es troli venné át. Lehetne a 15-ös Gyöngyösi utca - József Attila Ltp, 115-ös Göncz Árpád Vkp. - Aszódi utca.
Hála a jó Istennek, hogy nem épül meg a megálló.
Így legalább nem kell elköltöztetnem egy telephelyet. (Bence, ha átmentél volna a vágányok túloldalára, akkor ott láttad volna a vasúti 210 raktárat és a Dél-pesti villamos pft-t.)
Barcelonaban 300-400 méteres gyalogos összekötő alagutak vannak egyes metrólejáróknàl.
Londonban ilyen metró-vasút átszállási kapcsolat 300-400-500 méter is lehet. De érdemes lemenni Bank állomásra. Egész utcákat kell menni a föld alatt. Az Elizabeth Line-nál a peron olyan hosszú, hogy az egyik végén a Liverpool Street metróallomasra jutsz fel, a másik végén meg Moorgate-re, Farringdonon peron másik végén már a következő metróállomásra, Barbicanre lehet atsetalni. (Az Elizabeth Line felett párhuzamosan megy a Circle, Hammersmith & City és a Metroolitan Line)
Plusz van párhuzamos közlekedés, 1 vill. 4 metró
Na ki vette észre, hogy lett sapka? 😉
ELSŐ BENCE TE NAGYON JÓ EMBER ÉS VIDIS VAGY
I. Bence, a vasutaskirály!
@@Wildm0use ja
Bence! Már megint negatív vagy és pontatlan a projektekkel kapcsolatban. Nézzél utána pontosabban a dolgoknak. Herlának a videóját ajánlom megnézésre. Érdekes dolgokat tudtam meg rólad. Nem is tudtam hogy ezzel a "munkával " amit te csinálsz ilyen jól lehet keresni. 500 ezer Forintért papolod a hülyeségeket.
3-s metró felújításakor, de még így útólag is simán ki lehetne építeni egy új megállót az Ecseri és Népliget közt Népliget Vasútállomás néven, anélkül hogy sérülne a jelenlegi megállók. Max egy megállót át kellene nevezni Könyves-Kálmán Körút névre. Újbuda Központ és a Móricz Zsigmond Körtér közt sincs nagyobb távolság 2 megálló közt
Pont ez a baj a 4 es metroval, hogy túl gyakran megáll, ezért lassú, a minden sarkon megállás a v illamos feladata.
a 3 as metroval így is aza baj, hogy túl gyakran áll meg, ezért lassú, nem kell oda több megálló, és már rég ki kellene érnie a reptérre.
külföldön a régi állomásokat kapcsolták be és nem 500 méterenként, új álomásokat
és lelassul a vonat. Most Agárd Köki 34 perc, Kelenföldön áll 10 p. Az új állomásokkal ez minimum 50 p. lesz
Jó gyakorlatok!
Most nagyon igazad van. A 4-es metro helyett is inkább a vasutat kellett volna fejleszteni. ;)
A vasút mit segítene Budapest kozlekedesen? Mellesleg az más pénzből épült
A 4-es metró fikázása nagyon unalmas. Egyáltalán nem rossz járat, úgyis megvan a kihasználtsága, hogy vannak felszíni párhuzamosságok. Meg kellene hosszabbítani a buszcsorda helyett Újpalotáig, akkor a neuralgikus Kálvin-Keleti szakasz is forgalmasabb lenne. Az egyetlen gáz a 4-es metróval, hogy 80 méteresre szabták az állomásokat, így nagyon hamar meg fog telítődni. Illetve nyilván jobb lett volna a Blaha a Rákóczi-pápa helyett, de ott a geológiai viszonyok nem megfelelőek.
@@eulogp9888 én nem látok a 80 méteres állomásokban gondot. 5 kocsis vonatok teljesen jól elférnek. A nagyobb baj, hogy Vitezyvel, Dornerral az élen az egészet elutaltak. Sajnos rombolni tudnak a fiúk, építeni kevésbé
@@balatontrainz308 A vasút a metróhálózatot nem tudja kiváltani, csak kiegészíteni. Ezt látni a fejlett világ más nagyvárosaiban is. Amit írsz, abban igazad van, csak vajmi keveset segít a Rákospalotán, Újpalotán vagy Káposztáson élő százezreken.
A Nyugati-Kőalsó közötti részen lehetne 10-15 perces ütemet csinálni, és érdemes is lenne, csak mit csinálsz a nyíregyi/szegedi IC-vel és az interrégiókkal?
Dilemmák:
1. Maradnak az IC-k és az IR-ek úgy ahogy vannak, de akkor az elővárosi vonatokat félre kell tenni valahol Ferihegyen túl.
Ez aligha vállalható a jelenlegi hatalmi konstrukcióban. Szavazatvesztést jelent.
2. A távolsági vonatokból valamiféle elővárosi vonatokat csinálsz legalább Budapest és Monor között. Emlékezz vissza, hogy a 70-esen az volt az eredeti elképzelés, hogy az EC-ket és a zónázókat összevonják, mert az EC-k minimális nemzetközi utasforgalmat bonyolítanak le.
Erre nagy esély van, mert ingyen van. Ha megnézed, hogy az IC-k milyen csekély forgalmat bonyolítanak le, a szükséges rossz lehet.
3. A teljes távolsági szegmenst újragondolják fedélzeti szolgáltatásostul együtt, és például a teljes távolsági és nemzetközi szolgáltatást felhúzzák a Keletire, amely kapacitásügyileg is jobban áll mint a Nyugati, Rákos-Kőfelső között 4, Kőfelső-Keleti között 3 vágány, Keleti-Ferencváros között 3 vágány van, ez utóbbi felhozható 5-re is filléres beruházásokkal.
Erre én a 0-nál kevesebb esélyt látok. A szocializmus öröksége és a borzasztóan begyöpösödött konzervativizmus nem tesz annál többet lehetővé, amit például a prágai vonatoknál látunk, esetlegesen dunántúli vonatoknál : kiraknak a Keletiből vonatokat, hogy verhessék a mellüket, hogy csökkent a menetidő 5 perccel.
4. A Vitézy-álom: építeni plusz két vágányt a Nyugatitól Monorig, új nyomvonalon, a reptérnél alagútban. Helyből 600 miliárd forint, plusz az alagút, újabb 1000 milliárd. Hacsak nem derül ki, hogy a parlagfű igen jó bioüzemanyag, ennyi pénz nem lesz.
5. Megnézik, a 2022 április választás eredményét, amelyen a Fidesz még Budapesten is javított, annak ellenére, hogy a fővárost büntetik, és azt mondják, hogy le vagytok sz...-va, és marad minden úgy, ahogy van.
A Déli pályaudvarral igazából túl sokat nem kellene kezdeni, hanem be kéne zárni.
Kedves @@eulogp9888!
Ha megvan a kihasználtsága, akkor miért kellett visszafizetni az eu-s támogatást, mert ez EU szerint nincs meg? 😲
5 másodperce