Tanulóautóra húzta a kormányt egy nyergesvontató vezetője a Zanati úti körforgalomban, Szombathelyen

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 18 лис 2023
  • Az M86-os autóút felől érkezett Szombathelyre egy tanulóautó, jól látható "T" jelzéssel a tetején, ami messziről jelzi a közlekedőknek, hogy olyan sofőr ül a volán mögött, aki most tanulja a vezetést. A jármű a külső sávból behajtott a Zanati úti körforgalomba, hogy a 86-os és 87-es főutak közös szakaszán folytassa az útját. A sofőr eleget tett a jobbra tartási kötelezettségének. A körforgalom a szélessége miatt alkalmas a párhuzamos közlekedésre, azonban a felezővonal már évekkel ezelőtt eltűnt és azóta sem festették fel. Amit a fedélzeti kamera rögzített az teljesen szabálytalan és balesetveszélyes. Az eredeti felvételen hallatszik az oktató hangja, aki figyelmezteti a tanulót, hogy mellette van a kamion, figyeljen oda rá, majd utasítja, hogy lassítson, amikor a nyergesvontató vezetője rájuk húzza a kormányt. A fedélzeti kamera felvétele abból a szempontból is szerencsés, mivel látszik, hogy a tanulóvezető nem egy már körforgalomban haladó kamion elé vágott be. A külföldi rendszámú teherszállító valószínűleg szintén az M86-os autóút felől érkezett. Az is jól látszik, hogy a körforgalomból kihajtás után a tanuló dinamikusan gyorsít és rövid időn belül utoléri a külső sávba kisoroló kamiont. Mi azt kérjük a nézőinktől, hogy legyenek türelmesek a tanulókkal, hiszen sofőrként - jó esetben - mindannyian voltunk mazsolák egy oktatóautó volánja mögött. A videón látható szituáció az oktatónak köszönhetően nem végződött balesettel és arra biztosan jó volt, hogy a tanuló ne az élettől kapja az első pofont. Biztosak vagyunk abban, hogy a körforgalmas kalandjára sokáig emlékezni fog már akkor is, amikor egyedül vezeti a saját gépjárművét, hiszen jó leckét kapott a mögöttes forgalom figyelésének fontosságáról is. Az általunk kapott felvétel végén hallatszik, ahogy a jobb oldali ablak lehúzódik. Óhatatlanul is az alábbi klasszikus jutott az eszünkbe, referenciaként...
  • Авто та транспорт

КОМЕНТАРІ • 88

  • @krisztian19910823
    @krisztian19910823 8 місяців тому +16

    1:15 Itt speciel nem is mazsola, mert felvette a forgalom ritmusát, és annak megfelelően haladt a tanuló autó.

    • @Peti817172M
      @Peti817172M 8 місяців тому +5

      Nem minden tanuló mazsola. Plusz az oktatónak is van gázpedálja.

  • @MrZelegor
    @MrZelegor 8 місяців тому +22

    Tökéletes narráció és kiváló vágómunka 👌10/10

  • @csabaambrus1708
    @csabaambrus1708 8 місяців тому +9

    Tényleg kiváló volt a vége.

  • @71jakita99
    @71jakita99 8 місяців тому +7

    Békéscsabán a Román kamionok a körforgalomba lassítás nélkül ,mint az állatt hajtanak be ! Az elsőbbség megadása, a követési távolság betartása nagy luxus A rendőrség ,ha venné a fáradtságot egy nap alatt a havi kvótát be tudná szedni a külföldi kamionosoktól !!!

  • @balagefromthemoon
    @balagefromthemoon 8 місяців тому +20

    Ütném a kamionost, mint az Enter-t.

    • @HollosySzabi
      @HollosySzabi Місяць тому

      Általában én is, ez esetben nem feltétlenül...

  • @griffin-zl2bd
    @griffin-zl2bd 8 місяців тому +8

    Kiváló!!!!😀👍

    • @kaszab88
      @kaszab88 8 місяців тому

      Hangosan felröhögtem a videó végén! :)

  • @jozsefgulyas4254
    @jozsefgulyas4254 Місяць тому

    nekem messze jobban tetszik az angol körforgalom. eleve 3 sávos a városban és a sávfelfestések nagyon megkönnyítik a be és kihajtást

  • @wfts22
    @wfts22 8 місяців тому +1

    Nekemis pont Ez a film jelentugrott be😅😅

  • @angelpc22
    @angelpc22 8 місяців тому

    Jogsit elvenni, oszt szevasz takarodhatsz vissza abba a vezetési kultúrába ahonnét jöttél (gondolom török)

  • @gyorgykalanyos3668
    @gyorgykalanyos3668 8 місяців тому

    Ez így van

  • @marsotamas
    @marsotamas 8 місяців тому +11

    Párhuzamos közlekedésre alkalmas körforgalomban akkor sorolsz ki a külső sávba ha ki akarsz menni belőle,ott nem utazunk körbe (fejlett országokban)

    • @tamasnemeth1384
      @tamasnemeth1384 8 місяців тому +5

      Akkor sorolsz ki, amikor akarsz, és addig mész a szélső sávban, ameddig akarsz. Fejlett országokban ezt is türelemmel kezeli a többi közlekedő. Én gyakran megyek itt át nyergessel, és sosem sorolok be a belsőbe.

    • @FDToth2x
      @FDToth2x 8 місяців тому

      Igy van, en is igy tudom. Kukfoldon tok egyertelmu h aki nem az elson megy ki az belul megy. Attol h nincs felfestve a sav vonala benn a forgalomba attol meg ketdavoskent kell hazsbakni (lad parizsba sincs felfestve, meg is tudjak).
      Itt hibazitt a tanulovezeto es meg inkab az iktato. Ebbol latni am h az oktatas a szar ezert ilyen a kozelkedesi kukturank.
      Velem is eloforul ilyen azaz h kicist ra ell huzni a kuslo sabna halaodra h eszrevegye magat

    • @ruZZiansBuZZoff
      @ruZZiansBuZZoff 8 місяців тому +3

      baromsag...
      a jobbra tartas miatt a kulsoben kell menned, a belso az elozesre van...
      de a problema nem ez, hanem maga a 2savos korforgo: elavult mert balesetveszelyes...
      at kell alakitani turbova...

    • @gabo1599
      @gabo1599 8 місяців тому +1

      🤣🤣🤣🤣🤣

    • @komaromyrichard6282
      @komaromyrichard6282 8 місяців тому +1

      A kamionos két sávos utrol jott be kétvsávos korforgalomra szamított aminaz is volt csak az emberek képességeit meghaladta igy visszaminősítették egy sávosra. Ha kétvsávos lenne a tanulo autonak a szhelyi kijaraton ki kellett volna jonnie. Elb..ott korforgalom ami a gyengébb képességuek miatt visszaminősült de ez messze nem egyertelmű ha nem helyi vagy

  • @csabaambrus1708
    @csabaambrus1708 7 місяців тому

    Mégegyszer feldobta ezt a videót. ...De akkor most hogy is van? Ha kőrforgalomban a külső sávban haladnék "tovább". Tehát én nem akarok jobbra kifordulni. Akkor nekem kell elsőbbséget adnom a belső sávból kikanyarodó román kamionnak? Ez megint egy olyan figyelmeztetés, mintha valaki azt mondaná, hogy ne menjek jobb oldalt a kamion mellett, mert neki hivatalból sem kell jobb oldalt látni semmit és nyugodtan rámhúzhatja a kormányt. Mondjuk, az is egy igazi nagy baromság...

    • @ShabaaUkelele
      @ShabaaUkelele 7 місяців тому

      Itthon miért nem úgy van mint más normális országokban, hogy adj elsőbbséget a nagyobbaknak? És ja, ne menj mellé mert hosszú és nem tud egy sávban haladni😊

  • @akimot13
    @akimot13 8 місяців тому +1

    Akkor ez most is kétsávos körforgalom?

    • @ruZZiansBuZZoff
      @ruZZiansBuZZoff 8 місяців тому

      elvileg az, mert van ket ketsavos behajtoja is...
      felfestes viszont nincs, ugyhogy ez egy nagy kalap szar, szep szimboluma pocegodor hazanknak...

    • @gabo1599
      @gabo1599 8 місяців тому +1

      Igen jelöletlen 2 sávos fél éve hozta le a nyugat.hu valamint ahova 2*2 sávos út csatlakozik be az mindig 2 sávos.

    • @akimot13
      @akimot13 8 місяців тому

      @@gabo1599 azt hittem visszaminősítették, bár ennek ellentmond, hogy valóban: két sáv csatlakozik be. DE az is rémlik, hogy régen a körforgalmat jelölő táblán is duplán mentek körbe a nyilak. De lehet, hogy rosszul emlékszem és nem is létezik ilyen tábla…
      Akkor miafszert nem festik fel?

    • @kaszab88
      @kaszab88 8 місяців тому

      @@gabo1599 Nem kétsávos! Sem tábla, sem felfestés nincs! Meg milyen indok már hogy lekopott 10 éve és még nem volt idő felfesteni? Elárulom nem lekopott, hanem lekoptatták! mert hivatalosan ez nem kétsávos! Így a rendőrök ha akarják emiatt bsznak meg, ha akarják amiatt!

    • @ShabaaUkelele
      @ShabaaUkelele 7 місяців тому

      ​@@gabo1599hat kijáratból csak kettő kétsávos. A többiben hogy a faszból kéne tudni ezt?

  • @HollosySzabi
    @HollosySzabi Місяць тому

    Itt üt vissza az, hogy nincs technikai képzés, régen "rutinpálya" néven futott, az autók készség szinten meg kellett tanulni használni, hogy a forgalomban lehessen már a többi járműre figyelni, és felvenni a tempót, ami itt nem igazán történt meg a tanuló részéről, pedig a jobbról érkezőnek táblája volt, lehetett volna tempósan menni.

  • @tibornemeth8222
    @tibornemeth8222 8 місяців тому +3

    Na! Akkor egy kamionos szemszögéből......
    A videón látható valószínűleg sk,cz, lengyel vagy ki tudja mi volt. DE! Én nyíregyházi vagyok, ennek ellenére milliószor jártam Szombathelyen ebben a körforgalomban. A mellette lévő MOL kúton csak néhány százezer litert tankoltam. Az is elbasz.....ott egy hely. Csupán nincs olyan hosszú a cső hogy a kamion tankját elérje. Úgy kell alatta fetrengve áthúzni. Az adblue pisztolyból csak 10éve hiányzik a mágnes.
    De maradjunk a körforgalomnál. A tervező mérnökét meg a műszaki ellenőrt kéne a közepén felakasztani aki átvette. Én már csak jártam pár helyen a világban,de ilyen elb...szott körforgalmat sehol nem láttam.
    Nekem "oszt"mondhatja meg írkálhat magasröptü gondolatokkal tűzdelt válaszkommenteket bárki..... Szembe köpöm!
    Hogy verjem az ííletetekbe csodasofőrök meg kresz professzorok!
    HÁT KÖRFORGALOMBA BEFELÉ MINDEN IRÁNYBÓL 2 SÁV VEZET. A BELSEJE SZINTÉN 2 SÁVOS. IGAZ EL VAN KOPVA A CSÍK. DE 2 SÁVOS.
    VISZONT A KIJÁRATOK CSAK EGY SÁVOSAK. AKKOR AKI A BELSŐ SÁVBAN VAN HOGY HAJT KI?

    • @TheCsabi86
      @TheCsabi86 8 місяців тому +9

      Úgy, hogy KISOROL a külsőbe, elsőbbséget adva az ott haladóknak. Szívesen.

    • @Lengyel.Kalman
      @Lengyel.Kalman 8 місяців тому +7

      Ahogy egy bármilyen 2 sávos úton jobbra kanyarodsz. Általában nem húzod keresztül az autót a külső sávon a belsőből, főleg ha van ott valaki.

    • @rabapeti
      @rabapeti 7 місяців тому

      Annyira nem bonyolult,a többsávos körforgalomban csak a külső sávba történő átsorolás után szabad kihajtani. A külsőt csak akkor használod, ha kövi kihajtó a tiéd, deee ugyan nem szabályos, de sztm senki nem fog szólni érte, ha kamionnal, nyergessel, nagyteherrel busszal, csuklós busszal csak a külsőt használod, hisz nyilván egy nagy méretű járművel a manőverezés jóval nehézkesebb, mint egy személyautóval/motorkerékpárral egy aránylag kisívű körforgalomnál.

    • @tibornemeth8222
      @tibornemeth8222 7 місяців тому

      ​@@TheCsabi86 Hee' marha! A kihajthatónak is kétsávosnak kéne lennie.

    • @ShabaaUkelele
      @ShabaaUkelele 7 місяців тому

      Szombathelyi kamionos vagyok, minden reggel és délután ezen a körforgalmon megyek keresztül. Tény és való, hogy a konténeres egy pöcs volt, de az is tény, hogy két sáv megy be az m86-ról és csak egy megy ki, ráadásul nincs felfestve amitől égnek áll az ember haja... De ami a leges leges legfontosabb, és amiről a videó valószínűleg szánt szándékkal nem mutat képet az, hogy az előjelző tábla mindkét sávot az m86-ról a 86-osra vezeti, ahová a körforgalomból viszont csak egy sáv vezet ki.. nna erre varrjunk csomót.

  • @FDToth2x
    @FDToth2x 8 місяців тому +4

    Azt elefeljuk modnnai h a ket. Agy tobbsaavos korfogalomvan (felsfestestol fuggezlenul) a kiskoben csaka kkor haladunk es terunk vissza, amikor a kovetkeonek elgagyjuk.
    A tanulovezeto szabalytalan mert az oktato (sme) ismei a kreszt. Uh ez egy nagyon jo pelda area miert gyenge itthon a kozelekdesi kuktura

    • @ruZZiansBuZZoff
      @ruZZiansBuZZoff 8 місяців тому

      baromsag...
      a ketsavos meg egy elavult szar, talan ez az 1 van mar csak az orszagban, a tobbit atalakitottak turbova...

    • @robmolnar
      @robmolnar 8 місяців тому

      Az igaz, hogy szar a közlekedési morál, de az analfabétizmus is magas szintű.

    • @zoltan3095
      @zoltan3095 8 місяців тому +3

      Kb annyira mint a helyesírásod...

    • @ShabaaUkelele
      @ShabaaUkelele 7 місяців тому +1

      ​@@zoltan3095ja hogy ez magyarul volt?😂

  • @320wrx
    @320wrx 8 місяців тому +7

    Azt a felvételt sem kellett volna kihagyni, amikor a tanulóvezető elhúz a kamion mellett, bevág elé és büntetőfékez bosszúból. 🙂

    • @NapojiMolerjo
      @NapojiMolerjo 8 місяців тому +4

      meg az anyádról is kellene a videó

    • @320wrx
      @320wrx 8 місяців тому +7

      @@NapojiMolerjo
      A tiedről már kölcsönözhető, gané.

    • @illuminate3463
      @illuminate3463 8 місяців тому

      @@320wrx Tipikus fotelharcos vagy....Én is irnék hasonlót neked de amennyi eszed van fel sem tudnád dolgozni 🤣

    • @TheCsabi86
      @TheCsabi86 8 місяців тому

      ​@@320wrxén láttam is, jól ráhúzta egy kamionos.

  • @sandorkovacs859
    @sandorkovacs859 8 місяців тому +1

    Az alap legyen mindenki előtt, hogy körforgalomnál a kamiont előre engedjük és nem hajtunk be mellé, mivel a kamionoknak a kanyarodáskor van egy befelé sodródó kúszása. Ráadásul 40 tonnát nem olyan egyszerű lassítani és gyorsítani mint egy 1 tonnás személygépkocsit....
    Ezt egyébként tanítani kellene a kresz-szabályokban is, hogy a kamionoknak a körforgalmak előtt és alatt elsőbbségük legyen és már el is lehetne kerülni az ilyen szituációkat...
    A kétsávos körforgalmak meg egy életveszély az autósokra nézve, amikor abban a hitben mennek az egyik sávon, hogy az teljesen az övék... A kamion nem tud úgy behajtani a körforgalomba, (méretei miatt) hogy ne vegye igénybe mindkét sávot, mert egyszerűen kevés neki az egyik sáv és nem tud elfordulni... Kihajtáskor szintén ez a helyzet áll fenn....
    Magyarul vagy a körforgalmak tervezését és építését kell megváltoztatni, vagy a kresz szabályait kell úgy átformálni, hogy az ilyen helyzetek elkerülhetőek legyenek.

    • @kaszab88
      @kaszab88 8 місяців тому +1

      Te hol láttad ezt a kamiont a videón mielőtt ráhúzta a kormányt? A tanuló UTÁN hajtott be a körforgóba! Ugye a mögöttem 200 méterrel érkezőnek nem kell elsőbbséget adnom?

    • @ShabaaUkelele
      @ShabaaUkelele 7 місяців тому +1

      Mint kamionos (aki 16 évet vezetett Angliában, a körforgalmak hazájában) teljes mellszélességgel támogatom ezt. Fogalmuk sincs az autósoknak ilyenekről.

  • @krisztiankolozsvari8189
    @krisztiankolozsvari8189 8 місяців тому +1

    Az oktató is hibás nem is kicsit..
    Tudta, hogy kamion ott volt mellettük akkor miért nem állt bele a fékbe

    • @csabademeny9810
      @csabademeny9810 8 місяців тому +3

      Mert nem kellett hogy beleálljon és nem is szabad, ha nem muszáj, hogy hátulról telibeverjenek.

    • @specibeci1432
      @specibeci1432 8 місяців тому +24

      Mert több esze van mint neked. 😂

    • @krisztiankolozsvari8189
      @krisztiankolozsvari8189 8 місяців тому

      @@specibeci1432 attól félek én is

    • @ruZZiansBuZZoff
      @ruZZiansBuZZoff 8 місяців тому +2

      honnan tudod, hogy nem o fekezett?
      monnyuk a dudat biztos hogy o nyomta!😂

    • @atyavilaag
      @atyavilaag 8 місяців тому +2

      szóval te mindig satuzol, amikor melletted van egy kamion. mesélj még!

  • @cartoonelladefrasz7568
    @cartoonelladefrasz7568 8 місяців тому +4

    Ez semmi nem volt. Ilyen az amikor az oktató hisztizik hogy... nem is tudom hogy miért.
    A filmes bevágás jó volt.

  • @ruZZiansBuZZoff
    @ruZZiansBuZZoff 8 місяців тому +3

    😂😂😂😂😂😂😂😂
    az ott egy kibaszottul elbaszott korforgo...
    a ketsavos korforgalmak mar reg elavultak, mert balesetveszelyesek...
    vagy vissza kene 1savositani, vagy atalakitani turbova...

    • @laszlozaka4955
      @laszlozaka4955 8 місяців тому +1

      ÁT KELLENE ALAKÍTANI EGYENRANGÚ KERESZTEZŐDÉSSÉ, RÉGEN AZON IS ÁT TUDTUNK HAJTANI BIZTONSÁGOSAN

    • @ruZZiansBuZZoff
      @ruZZiansBuZZoff 8 місяців тому

      @@laszlozaka4955 teseleszel man hujebb!🤡🤡🤡
      es mifasznak orditozol?

    • @kaszab88
      @kaszab88 8 місяців тому

      @@laszlozaka4955 Ne basszki! 0:24 !!! Ezt a hetes kereszteződést rajzban alakítsd át nekem egyenrangú kereszteződéssé! :D