Ártéri vízgazdálkodást kellene visszaállítani, azzal lehetne csökkenteni az elsivatagosodást. Az öntözés az megint csak rövidtávú megoldás. A politikusok csak pofázni tudnak, még a legalapvetőbb problémákat sem képesek, sem szándékuk megoldani.
Emlékszik-e még valaki: Torgyánnak annak idején ez volt az állandó (egyik) vesszőparipája. Én az ő politizálásával általában nem voltam szinkronban, de ebben maximálisan igaza volt. Senki nem hallhatott rá, és ma sem foglalkozik a témával érdemben senki. Stadion kell, vármegye, meg minden léhaság, ami a józan észnek ellentmond.
Nem szokasom feltöltőket dícsérni, sőt, kötekszem ahol lehet és nem ok nélkül, de te ritka értelmes fazon vagy. Csak így tovább. Plussz kifejezetten szórakoztatsz. Abba ne hagyd a hisztit!
Amíg kamat van a rendszerben, addig a növekedés kényszer, hiszem mi másból lehetne kifizetni. Ez a bicikli vagy megy, vagy felborul. A termelés visszafogása láncreakciószerűen tüntetné el a munkahelyeket. A teljes gazdasági rendszerünket kell átállítani vagyos leállítani, de mi lesz a megtakarításokkal és a termeléssel? Ki és hogyan fog dolgozni? Egyébként jó eséllyel túl vagyunk azon a ponton, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen, beindultak a visszacsatolások. A korábbi modellek nem sokat érnek, annyira felgyorsult a folyamat.
Én mondjuk aggódok a globális felmelegedés miatt. Egyetlen szemvedéjem van amit semmi áron nem engedek el az pedig az autók. Robbanómotoros autó nélkül is lehet élni, csak minek. Cserébe komposztálok, eljárok fákat ültetni, elkezdtem fákat nevelni, amiket kiültetek ide oda majd. (Mondjuk még csak 2 éve csinálom ezért még egy fa sem került ki khm) és persze a legracionálisabb döntést is meghoztam. Nem lesz soha sem gyerekem, mert éhezve, szomjazva hőbutában halnának meg. Sajnos ezt csúnyán elbasztuk sületésem elött (2006) ezért én már csak a lassításban tudok segédkezni. Persze illegális lépésekkel pl: gyárrobantás stb sokjal többet lehetne tenni, de nincs kedvem börtönben ülni pár gazdag segg megrövidítése miatt. (Valszeg 2 órán belül meghalnék fehér jólnevelt középosztályiként 😅) Nem félek az emberiség kihalásától, hiszen a kedvenc könyvemben, az ember tragédiájában is megírták: sírjon a föld, hogyha egy féreg elhull.
Szaporodj, hogy a gyerekeid egy sivatag szerű területén éljenek Európa kellős közepén, egész nyáron "szobafogságban", mert a júniust leszámítva max 5-6 nap volt élhető a nyárból :') #szeretlekdélmagyarország ❤️
Szerintem tetőkertek, parkok kellenének. PL csak Budapesten, a tetők nincsennek a legtöbb esetbe kihasználva. Megerősíteni, leszigetelni, és parkosítani. A helyi lakók privát parknak, akár kis közösségi kertnek használhatnák házon belül. Műhold felvételen meg hirtelen eltűnne a város, mert zöld lenne az egész. És pluszban szigetelné a házakat. Nem melegedne úgy, nem hűlne olyan gyorsan. A növények a szálló port megfogják. Oxigént termelnek. És a zöld területek álltalánba 10-15° kellemesebb a hőmérsékletúek, mint az aszfalt, beton, cserép ... csak hát nincs benne üzleti lehetőség, pedig munkahelyeket is teremtene. rengeteg kertésznek kellene akkor dolgoznia, épületenként egy-kettő. Esővíz gyűjtés hozzá, tárolás, a házaknál komposztálás.
szerintem nagyon jó videó de ennek mind a kapitalizmus az oka.. és ezt a rendszert nem adják fel azok akiknek ez jó életet generál, (azaz a felső 1 százalék) legalábbis maguktól soha
Annyival kiegészíteném ezt,h egy demokráciában,ahol az állam nem irányítja a piacot,a kapitalizmus az egyetlen megoldás.Viszont lehetne ezt máshogy is csinálni.A nagyvállalatok korlátozása,környezetvédelmi szabályok,a szemetelés,pazarlás,túlfogyasztás büntetése,edukáció a témában
Adom,de sajna majd csak akkor kapunk észbe amikor már késő,addig meg lehet nyafogni hogy milyen meleg van...🤷 Örülök hogy egyre több az értékes kontent,csak így tovább! Amúgy meg ha zavar a hőség kapcsold be a hiperventillátort...XD
Teremtonk arrol biztosit bennunket a Jelenések 11:18. versében, hogy "elpusztítja azokat akik pusztítják a Foldet". Ne féljunk, ez annyit jelent, hogy kozbe fog lépni mielott minden elpusztulna... Álljunk inkább bátran oldalára, hogy élhessunk azon új elrendezésben, melyben nemcsak az okológiai problémák oldódnak majd meg, hanem az ember betegségei, oregedése de a halál is. Sokak részére elképzelhetetlen dolgok. Viszont ezen dolgokban se az vol Teremtonk eredeti terve ahogy ma élunk... Azt mondja rola irott Szava, hogy a szeretet megtestesitoje. Bízzunk Benne.
"Elpusztítja azokat akik pusztítják a Földet" - Azaz az embereket fogja elpusztítani. A földnek nem is lesz baja, csak mi nem éljük túl. Özönvíz történet is ugyanez volt. Egy új kezdet.
Figyeljetek fiatalok, én sem még az idősek sem úgy kaptuk a fákat az erdőket a közterületeinken, hogy csettintettünk egyet az ujjainkkal és mondtuk legyen fa fű. Hanem szépen ültettünk fákat, füvet és ezeket locsolni is kell ám gondozni. Azt hiszi minden fiatal hogy ezé csak úgy nőnek ki a földből a fák hát nem. Amit felültet az ember arról igen is gondoskodni kell törődni vele, és megsúgok egy titkot én is szoktam venni gyümölcsfás csemetéket és a környéken elültetetem. Ha mind e fiatal venne 1 évben 2 facsemetét és felültetné, na meg utána locsolná gondozná, sokkal jobban haladhatnánk. Nem csak rinyálni kell meg csacsorászni, hanem tenni is érte és a saját jövőtökért. Simán lehet ültetni kozterekre fákat, és nem is kerül sokba a facsemeték. Minden fiatal még gazdag, meg városi azt hiszi ez nekik csak úgy járnak a fák, a zöld terület, csak úgy magától nőnek elülteteik magukat a fák, sőt locsoljak is magukat, hát nem. És ha nagyon szeretnénk fákat erdőt zöld övezetet azért kérlek szépen tenni is kéne valamit nem csak panaszkodni, mert a panaszkodással sajnos még semmi sem szokott megoldod i. Ha meg a többség pokoli hőségben szeretne élni attól még a józan emberek ezt megakadályozhatjak. Igen képzeljétek el a földről a fakrol a természetről gondoskodni kell, locsolni. Én is locsoltam nagy hőségben a kis csemete fákat, mert megsajnáltam őket hogy szomjaznak meg kiszáradnak. Csak hogy mostani modern kori fiatalokat sajnos a gondoskodás öntözés nem érdekli, a lényeg hogy kényelemben éljenek a többi csak úgy ingyen jár nekik úgy fogják fel. A földünkről is gondoskodni ápolni kéne, míg egy kis facsemeték felnő, az 40 évben telik addig ugyan úgy öntözni locsolni ápolni kell mint egy kisbabát. És igen is ezer senkit sem büntetnek meg ha facsemetét vesz valaki és elülteti, amúgy ez legalább felelősség tudtára neveli fel a fiatal generációt ha van mindegyiknek egy facsemetéje, mert higgyétek el nekem ami értékes számunkra, ami vagy aki fontos számunkra azt megvédjük és gondoskodunk róla. Ha az emberiségnek a fiataloknak fontos a föld bolygón és értékes számukra, akkor szépen össze fognak és elkezdenek ültetni facsemetéket, vagy locsolni. Mindenért az életben meg kell küzdeni, azért van sok fa a panelek környékén, mert vidéki paraszt emberek költöztek be a panelek én akik megszokták hogy kell gondoskodni a fakrol a természetről. Ha bementem a belvárosban ott alig van fa azért mert a panelok a költöztek be ezek a föld művészi természet kedvelő ápoló paraszt emberek ezt szokták meg ezt hozták a családjukból. Nem szégyen gondoskodni egy facsemetéről, vagy locsolni ez nem szégyen ez csak lustaság kérdése. Nekem kB 15 perce ben került nyáron hogy 6 facsemetét meglocsoljak. Ti engeditek át a gyeplőt az időseknek, a jövőtoket helyezték bele olyan emberek tenyerében akiknek csak pár évük van a földön.
Na végre egy értelmes hozzászólás. Még annyit tennék hozzá, hogy már több ezer éve rájöttek egyes emberek, hogy az öntözés az kell. Most meg úgy teszünk, mintha ez valami felfoghatatlan varázslat lenne.
Azt ugye vágod, hogyha te kivonulsz mondjuk a körútra ásóval, kapával, meg a kis facsemetéddel, hogy te most ezt itt elülteted, akkor úgy kb. 5 percen belül felbukkan valami hatóság, és megbüntetnek? :D Azt hiszed, hogy ez úgy megy, hogy bárki bárhova csak úgy fákat ültetgethet? :D
Annyi fát ültethetsz amennyit csak akarsz, nem old meg semmit. Az a szén, amelyik a felszínre került, civilizációs skálán ott is marad. Addig tudunk locsolni, amíg van vizünk, de szárad ki a régió. Felnőtt fákkal végez a nyár, borzalmas látni.
" mert vidéki paraszt emberek költöztek be a panelek..." Na itt lett a dolog elrontva. Miért kell embertárolókban lakni? Amig a kertes házban laktak, nem kellett a nagyüzeni élelmiszerért a botba menni. Bement a városba egy hónapban egyszer petróleumért, meg néhány fontos dologért, és a kertben megtermelte amire szüksége volt. Működött a világa, önellátó volt, de egy könnyebb élet ígéretével beterelték a városba, hogy a gyárakban dolgozzon. És függőségi viszonyba került.
Szerintem jó, hogy vörös sivataggá változtatjuk a Földet, mert az életben a szenvedés dominál, legyen szó vadállatokról, rovarokról, bármilyen élőlényről. Remélem, hamarosan minden elpusztul és nem lesz több betegség, nem fognak állatok elevenen szétcincálni más állatokat stb.
Nem akarlak elkeseríteni, de nem láttál mindent. Így sorvad el nyáron az ország: ua-cam.com/video/UL6fDhHQ10w/v-deo.html És így télen: ua-cam.com/video/wii-Br3CIsY/v-deo.html
Magyarországon örömködtek, mikor az utolsó mocsarat is lecsapolták, aztán rájöttek 100 év múlva, hogy semmi értelme nem volt. MOst kezdhetik előlről a csatornák, tavak visszaállítását.
Azt azért ne felejtsük el, hogy a gyárak miattunk termelnek annyit és úgy, ahogy. Mi vagyunk a lánc végén, akik igényeljük a sok sz@rt. Nagyon jó a kontent amúgy, fontos dolgokra hívod fel a figyelmet. A mobilitást kicsit cizellálni lehet, nem csak a módjáról, hanem a szükségéről is érdemes beszélni.
Nem szoktam kommentelni... De az fogalmazódott meg bennem már a páradik videod megtekintése után hogy az iskolában a videoidbol kéne dolgozatot íratni nem a sok marhaságbol amit ott tanitanak
Mondtál jó dolgokat... De ugye ezt ugye nem egyetemen tanultad? Egyik mondatod tök jó, de! De vannak olyanok, hogy nevettem rajta. Ugye nem egyetem volt ez? :(
Nem is történhet más ! Az ember elhagyta ősi Isteneit és uj Istent Money-t választott. Ennek ilyen következményi lettek....ua-cam.com/video/MHy-bUUBtj8/v-deo.html Lesz még sirás-rivás és fogaknak csikorgatása...
Öntözésre pénzt költeni? De hát a pénz kell templom felújításokra és stadionokra. Tessék szépen imádkozni és a jó isten küld esőt! A következő 200 millió évben biztosan.
Az "egyegész négy milliárd"-ért egy újabb körmös! - "Egy egész négy TIZED milliárd"! És ezzel nem azt akarom mondani, hogy okosabb vagyok nálad, csak azt, hogy ezt rosszul tudod, gyakorolnod kell!
Azért van remény! Amíg ilyen okos srácok születnek,megoldjátok! Tehenek fingják tele a légkört?! 🐄🐂🦏🦛🐫🐃🐗🐷🐮Akkor hajrá! Leölni minden fing termelőt! Embert is bele értve, mert fingik a sok milliárd ember nem kevesebbet, mint a kérődzők! Mondjuk az eszedbe sem jut, hogy mi egy kőgolyón élünk,és millió és millió tényező befolyásolja a mozgását!
Dehogynem ülnek a kormánynál, csak rossz a célja a vezetőnek és nagyon nem jó felé viszi a verdát :( sajnos tudjuk nagyjából, mi lesz az óceáni áramlatok leállásával. Jó lenne megúszni csak a kv ról való lemondással, de nem fogjuk.
Akkor egyél sáskát, én nem fogok, mert nem lehet belőle elég tápanyagot szerezni! Egy vicc az egész, hogy majd a bogárevés fog megmenteni minket, nagyon nagy hülyeség!
Mivel a bogárevést javasolja a videó, ezért teljesen egyetértek. Nincs bennük elég tápanyag, ezért óriási hülyeség. Plusz a teheneket hibáztatja a náluk nagyságrendekkel jobban szennyező dolgok helyett!
Ártéri vízgazdálkodást kellene visszaállítani, azzal lehetne csökkenteni az elsivatagosodást.
Az öntözés az megint csak rövidtávú megoldás. A politikusok csak pofázni tudnak, még a legalapvetőbb problémákat sem képesek, sem szándékuk megoldani.
Emlékszik-e még valaki: Torgyánnak annak idején ez volt az állandó (egyik) vesszőparipája. Én az ő politizálásával általában nem voltam szinkronban, de ebben maximálisan igaza volt. Senki nem hallhatott rá, és ma sem foglalkozik a témával érdemben senki.
Stadion kell, vármegye, meg minden léhaság, ami a józan észnek ellentmond.
"Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges" (prof. Jem Bendell 2018)
Nem szokasom feltöltőket dícsérni, sőt, kötekszem ahol lehet és nem ok nélkül, de te ritka értelmes fazon vagy. Csak így tovább. Plussz kifejezetten szórakoztatsz. Abba ne hagyd a hisztit!
Köszönöm a nyílt és őszinte és érthető beszédet!!
Az érthető beszéd egyre ritkább, a nyögdécselés, őőő-zés, min valami ragály terjed.
Amíg kamat van a rendszerben, addig a növekedés kényszer, hiszem mi másból lehetne kifizetni. Ez a bicikli vagy megy, vagy felborul. A termelés visszafogása láncreakciószerűen tüntetné el a munkahelyeket. A teljes gazdasági rendszerünket kell átállítani vagyos leállítani, de mi lesz a megtakarításokkal és a termeléssel? Ki és hogyan fog dolgozni?
Egyébként jó eséllyel túl vagyunk azon a ponton, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen, beindultak a visszacsatolások. A korábbi modellek nem sokat érnek, annyira felgyorsult a folyamat.
Én mondjuk aggódok a globális felmelegedés miatt. Egyetlen szemvedéjem van amit semmi áron nem engedek el az pedig az autók. Robbanómotoros autó nélkül is lehet élni, csak minek. Cserébe komposztálok, eljárok fákat ültetni, elkezdtem fákat nevelni, amiket kiültetek ide oda majd. (Mondjuk még csak 2 éve csinálom ezért még egy fa sem került ki khm) és persze a legracionálisabb döntést is meghoztam. Nem lesz soha sem gyerekem, mert éhezve, szomjazva hőbutában halnának meg. Sajnos ezt csúnyán elbasztuk sületésem elött (2006) ezért én már csak a lassításban tudok segédkezni. Persze illegális lépésekkel pl: gyárrobantás stb sokjal többet lehetne tenni, de nincs kedvem börtönben ülni pár gazdag segg megrövidítése miatt. (Valszeg 2 órán belül meghalnék fehér jólnevelt középosztályiként 😅)
Nem félek az emberiség kihalásától, hiszen a kedvenc könyvemben, az ember tragédiájában is megírták: sírjon a föld, hogyha egy féreg elhull.
Mindmeghalunk!
Úgy bizony, szavamra.
Már megint?
Mindjárt megvan az egymillió megtekintés.
Már megvan csak a youtube nem frissült be. Töltsd újra az oldalt és meglátod. (nem)
ennyi idióta van.
@@Hiperventi Kár, hogy nincs meg, mert jól elmondtad a lényeget, meg ami jönni fog.
A tehenes részt párszor gondold át..
Szaporodj, hogy a gyerekeid egy sivatag szerű területén éljenek Európa kellős közepén, egész nyáron "szobafogságban", mert a júniust leszámítva max 5-6 nap volt élhető a nyárból :') #szeretlekdélmagyarország ❤️
Te ne szaporodj, már most ivartalanítsd magad.
Igazad van! Ne szaporodj! Legalábbis Te ne! Majd én szaporodok. Darwin meg teszi a dolgát. :)
Team szorongás! Amúgy is diagnosztizáltan krónikus nállam, szóval akkor ezzel meg is volt a "napi adag". xD
Pont a napokban írtam ezt valakinek, hogy "team szorongás" :D
Szerintem tetőkertek, parkok kellenének.
PL csak Budapesten, a tetők nincsennek a legtöbb esetbe kihasználva. Megerősíteni, leszigetelni, és parkosítani. A helyi lakók privát parknak, akár kis közösségi kertnek használhatnák házon belül. Műhold felvételen meg hirtelen eltűnne a város, mert zöld lenne az egész. És pluszban szigetelné a házakat. Nem melegedne úgy, nem hűlne olyan gyorsan. A növények a szálló port megfogják. Oxigént termelnek. És a zöld területek álltalánba 10-15° kellemesebb a hőmérsékletúek, mint az aszfalt, beton, cserép ... csak hát nincs benne üzleti lehetőség, pedig munkahelyeket is teremtene. rengeteg kertésznek kellene akkor dolgoznia, épületenként egy-kettő. Esővíz gyűjtés hozzá, tárolás, a házaknál komposztálás.
A -ba, -be, -ban, -ben helyes használata nem ártana.
Helytelen írás! (A helyesírás ellentéte)
@@user-director1 köszönöm a hasznos észrevételt! Diszlexiás vagyok, örülök ha csak ennyi hibát ejtettem most. :D
@@user-director1 de sikeresen megragadtad a hozzászólásom lényegét. ;) Gratulálok!
@@lospadresapa6028 Köszi! te is nagyon hasznos vagy. :D
szerintem nagyon jó videó de ennek mind a kapitalizmus az oka.. és ezt a rendszert nem adják fel azok akiknek ez jó életet generál, (azaz a felső 1 százalék) legalábbis maguktól soha
Ez természetesen így van. Aggasztó.
Kína kommunista és a legnagyobb CO2 kibocsájtó. Ez a harácsolás hibája nem lehet politikai irányzathoz kötni
@@martinvarga130
Sírva szívunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Akik lelkesen rohantak,
S négy IGEN-nel rászavaztak!
Annyival kiegészíteném ezt,h egy demokráciában,ahol az állam nem irányítja a piacot,a kapitalizmus az egyetlen megoldás.Viszont lehetne ezt máshogy is csinálni.A nagyvállalatok korlátozása,környezetvédelmi szabályok,a szemetelés,pazarlás,túlfogyasztás büntetése,edukáció a témában
Szétröhögtem magam az intron! Jó lett!
110% meghalás.
@@Hiperventi - 100%, amikor mindenki meghal. Mi a többi 10%? - Ja? vicc. Jó vicc!
❤❤❤
50 méterre volt tőlem egy tó. Kb 10méter mély és 2 év alatt kiszárad.(lassan 5 éve nincs benne víz)
Ez kurvanyomasztó. Talán a kiszáradt tavak és folyók a legborzalmasabbak. Összeugrik a gyomrom.
Soros...
Azért ilyen drága a rovar, mert sajnos nincs elég nagy kereslet rá, és persze ezt is valamiből fennt kell tartani.
A manyuskám két nyelven tud: nagyarul és trágárul.
Adom,de sajna majd csak akkor kapunk észbe amikor már késő,addig meg lehet nyafogni hogy milyen meleg van...🤷
Örülök hogy egyre több az értékes kontent,csak így tovább!
Amúgy meg ha zavar a hőség kapcsold be a hiperventillátort...XD
8 milliárd még forintból is sok. Ezzel kell kezdeni valamit és nem kell rovart zabálni se lejjebb adni a kényelemből.
Üdv Bajáról, idén melegrekordok sorozatát döntögettük és nálunk volt a legnagyobb aszály. Azt hittem belepusztulok...
Küldtem az esőt HAARP-val Svájcból! Üdv Soros
Ha 8 millió ember tölti az elektromos eszközeit a fülhallgatótól az autóig hány millió kilówatt?
Tesám, ne parázz, mi még jó helyen vagyunk. ✌️
Egér kísérlet megy ban.
Teremtonk arrol biztosit bennunket a Jelenések 11:18. versében, hogy "elpusztítja azokat akik pusztítják a Foldet". Ne féljunk, ez annyit jelent, hogy kozbe fog lépni mielott minden elpusztulna... Álljunk inkább bátran oldalára, hogy élhessunk azon új elrendezésben, melyben nemcsak az okológiai problémák oldódnak majd meg, hanem az ember betegségei, oregedése de a halál is. Sokak részére elképzelhetetlen dolgok. Viszont ezen dolgokban se az vol Teremtonk eredeti terve ahogy ma élunk... Azt mondja rola irott Szava, hogy a szeretet megtestesitoje. Bízzunk Benne.
Bízzunk! De azért ásóra, kapára, mentsük meg az elfolyó vizeket!
"Elpusztítja azokat akik pusztítják a Földet" - Azaz az embereket fogja elpusztítani. A földnek nem is lesz baja, csak mi nem éljük túl. Özönvíz történet is ugyanez volt. Egy új kezdet.
Figyeljetek fiatalok, én sem még az idősek sem úgy kaptuk a fákat az erdőket a közterületeinken, hogy csettintettünk egyet az ujjainkkal és mondtuk legyen fa fű. Hanem szépen ültettünk fákat, füvet és ezeket locsolni is kell ám gondozni. Azt hiszi minden fiatal hogy ezé csak úgy nőnek ki a földből a fák hát nem. Amit felültet az ember arról igen is gondoskodni kell törődni vele, és megsúgok egy titkot én is szoktam venni gyümölcsfás csemetéket és a környéken elültetetem. Ha mind e fiatal venne 1 évben 2 facsemetét és felültetné, na meg utána locsolná gondozná, sokkal jobban haladhatnánk. Nem csak rinyálni kell meg csacsorászni, hanem tenni is érte és a saját jövőtökért. Simán lehet ültetni kozterekre fákat, és nem is kerül sokba a facsemeték. Minden fiatal még gazdag, meg városi azt hiszi ez nekik csak úgy járnak a fák, a zöld terület, csak úgy magától nőnek elülteteik magukat a fák, sőt locsoljak is magukat, hát nem. És ha nagyon szeretnénk fákat erdőt zöld övezetet azért kérlek szépen tenni is kéne valamit nem csak panaszkodni, mert a panaszkodással sajnos még semmi sem szokott megoldod i. Ha meg a többség pokoli hőségben szeretne élni attól még a józan emberek ezt megakadályozhatjak. Igen képzeljétek el a földről a fakrol a természetről gondoskodni kell, locsolni. Én is locsoltam nagy hőségben a kis csemete fákat, mert megsajnáltam őket hogy szomjaznak meg kiszáradnak. Csak hogy mostani modern kori fiatalokat sajnos a gondoskodás öntözés nem érdekli, a lényeg hogy kényelemben éljenek a többi csak úgy ingyen jár nekik úgy fogják fel. A földünkről is gondoskodni ápolni kéne, míg egy kis facsemeték felnő, az 40 évben telik addig ugyan úgy öntözni locsolni ápolni kell mint egy kisbabát. És igen is ezer senkit sem büntetnek meg ha facsemetét vesz valaki és elülteti, amúgy ez legalább felelősség tudtára neveli fel a fiatal generációt ha van mindegyiknek egy facsemetéje, mert higgyétek el nekem ami értékes számunkra, ami vagy aki fontos számunkra azt megvédjük és gondoskodunk róla. Ha az emberiségnek a fiataloknak fontos a föld bolygón és értékes számukra, akkor szépen össze fognak és elkezdenek ültetni facsemetéket, vagy locsolni. Mindenért az életben meg kell küzdeni, azért van sok fa a panelek környékén, mert vidéki paraszt emberek költöztek be a panelek én akik megszokták hogy kell gondoskodni a fakrol a természetről. Ha bementem a belvárosban ott alig van fa azért mert a panelok a költöztek be ezek a föld művészi természet kedvelő ápoló paraszt emberek ezt szokták meg ezt hozták a családjukból. Nem szégyen gondoskodni egy facsemetéről, vagy locsolni ez nem szégyen ez csak lustaság kérdése. Nekem kB 15 perce ben került nyáron hogy 6 facsemetét meglocsoljak. Ti engeditek át a gyeplőt az időseknek, a jövőtoket helyezték bele olyan emberek tenyerében akiknek csak pár évük van a földön.
Na végre egy értelmes hozzászólás. Még annyit tennék hozzá, hogy már több ezer éve rájöttek egyes emberek, hogy az öntözés az kell. Most meg úgy teszünk, mintha ez valami felfoghatatlan varázslat lenne.
Azt ugye vágod, hogyha te kivonulsz mondjuk a körútra ásóval, kapával, meg a kis facsemetéddel, hogy te most ezt itt elülteted, akkor úgy kb. 5 percen belül felbukkan valami hatóság, és megbüntetnek? :D Azt hiszed, hogy ez úgy megy, hogy bárki bárhova csak úgy fákat ültetgethet? :D
Annyi fát ültethetsz amennyit csak akarsz, nem old meg semmit. Az a szén, amelyik a felszínre került, civilizációs skálán ott is marad. Addig tudunk locsolni, amíg van vizünk, de szárad ki a régió. Felnőtt fákkal végez a nyár, borzalmas látni.
@@thomassasdi2739 Mikorhalunkmegmind?
" mert vidéki paraszt emberek költöztek be a panelek..." Na itt lett a dolog elrontva. Miért kell embertárolókban lakni? Amig a kertes házban laktak, nem kellett a nagyüzeni élelmiszerért a botba menni. Bement a városba egy hónapban egyszer petróleumért, meg néhány fontos dologért, és a kertben megtermelte amire szüksége volt. Működött a világa, önellátó volt, de egy könnyebb élet ígéretével beterelték a városba, hogy a gyárakban dolgozzon. És függőségi viszonyba került.
🌹
rohadtmelegvan
@@fugefa kitartást. Hamarosan jövő nyárig vége. Aztán repeat.
Nemomdod...
Hagyján, hogy nincs minden panelház, lakótelepi járda fehérre festve, de hogy egy sincs...
Mennyi és mennyi vízerőmű lehetne hazánkban!
Algo-Gen...
Szerintem jó, hogy vörös sivataggá változtatjuk a Földet, mert az életben a szenvedés dominál, legyen szó vadállatokról, rovarokról, bármilyen élőlényről. Remélem, hamarosan minden elpusztul és nem lesz több betegség, nem fognak állatok elevenen szétcincálni más állatokat stb.
Akkor ajánlom figyelmedbe ugyanezen csatorna egyik korábbi videóját aminek a címe: Az élet szar és ez így van jól
@@martinvarga130 Köszi, most megnéztem és látom, hogy jó helyen járok itt ezen a csatornán. :D
Jó lenne öntözni, be mire elkészült az őntőző rendszer nem lesz víz -... még inni sem.
A cukor betegekre is hatással van ez a meleg. A 9 éves (7 éve diabos) fiam cukrát sokszor alig bírtuk megfogni.
Hiperventi, lélegezz csak mélyeket. Ha sikerül megnyugodjál a klímaváltozást is túl fogod élni. :)
Nem fogja. Senki nem fogja. Vagy ha igen, akkor már minek. Kevin Costner Waterworld című filje megvan?
Nem akarlak elkeseríteni, de nem láttál mindent. Így sorvad el nyáron az ország: ua-cam.com/video/UL6fDhHQ10w/v-deo.html És így télen: ua-cam.com/video/wii-Br3CIsY/v-deo.html
Magyarországon örömködtek, mikor az utolsó mocsarat is lecsapolták, aztán rájöttek 100 év múlva, hogy semmi értelme nem volt. MOst kezdhetik előlről a csatornák, tavak visszaállítását.
Kóstoltam sáskát, és nem az ízével vagy az állagával volt gond, hanem a beidegződött undorral. Ez meg kizárólag "Gusztus dóóga."
Elég nagy hiszti...
Azt azért ne felejtsük el, hogy a gyárak miattunk termelnek annyit és úgy, ahogy. Mi vagyunk a lánc végén, akik igényeljük a sok sz@rt. Nagyon jó a kontent amúgy, fontos dolgokra hívod fel a figyelmet. A mobilitást kicsit cizellálni lehet, nem csak a módjáról, hanem a szükségéről is érdemes beszélni.
Évnyitót úgy indítottam hogy előtte lévő este egy percet nem bírtam aludni a kb 32°-os szobámban.
És Szeged még ennél is rosszabb.
A légkondicionáló nevű találmányról hallottál már?
@@Hiperventi Az Arrakison meg férgek is vannak, bezony!
@@Etin74 ventilátor mellett nehézkes az alvás nálam
@@ormenyziv0916 Füldugó+altató
Nem szoktam kommentelni... De az fogalmazódott meg bennem már a páradik videod megtekintése után hogy az iskolában a videoidbol kéne dolgozatot íratni nem a sok marhaságbol amit ott tanitanak
Most már vissza sírod a meleget...
Kedvencem h a klímacsúcsokra repülővel mennek
Van még lejjebb?
A sok klímától összeomlik az elektromos rendszer.
2036 Magyarország olimpia.
Kedves Martin!
Ajänlom figyelmedbe a következöö linkeket,mielöött kliimavältozäs propagandäval
ijesztgetneed honfitärsaidat!:
ua-cam.com/video/3NHzBFchZwc/v-deo.html
ua-cam.com/video/TUZ0FgmnQ-s/v-deo.html
jó video
Jászság ugyan az
Cukorbetegként katasztrófaként élem meg a hőséget.
Ki nem szar le?
Algoritmustamogato komment🎉
A 7.percnél Handras már szivárványt hányna..... hogy ez mennyire nem így van.
Mondtál jó dolgokat... De ugye ezt ugye nem egyetemen tanultad? Egyik mondatod tök jó, de! De vannak olyanok, hogy nevettem rajta. Ugye nem egyetem volt ez? :(
Nincs globális felmelegedés !
Nem is történhet más ! Az ember elhagyta ősi Isteneit és uj Istent Money-t választott. Ennek
ilyen következményi lettek....ua-cam.com/video/MHy-bUUBtj8/v-deo.html
Lesz még sirás-rivás és fogaknak csikorgatása...
Öntözésre pénzt költeni? De hát a pénz kell templom felújításokra és stadionokra. Tessék szépen imádkozni és a jó isten küld esőt! A következő 200 millió évben biztosan.
Gratulálok. Hogy ennyire magas szinten érted az összefüggéseket...
@@DanyUntendo Igen jól érti!
Az "egyegész négy milliárd"-ért egy újabb körmös! - "Egy egész négy TIZED milliárd"! És ezzel nem azt akarom mondani, hogy okosabb vagyok nálad, csak azt, hogy ezt rosszul tudod, gyakorolnod kell!
Már régen nem megengedett a tanároknak vonalzóval verni a gyerekeket.
Na most meg itt az árvíz...
mindig csak szopunk.
@@Hiperventi És mindent a CO2 miatt
LOL... Lófaszt
Na most meg itt a "tetves'" árvíz...
Azért van remény! Amíg ilyen okos srácok születnek,megoldjátok! Tehenek fingják tele a légkört?! 🐄🐂🦏🦛🐫🐃🐗🐷🐮Akkor hajrá! Leölni minden fing termelőt! Embert is bele értve, mert fingik a sok milliárd ember nem kevesebbet, mint a kérődzők! Mondjuk az eszedbe sem jut, hogy mi egy kőgolyón élünk,és millió és millió tényező befolyásolja a mozgását!
Nagyon szertnék erről nyugodt körülmények között beszélgetni. Érdekes hozzászólás volt.
Dehogynem ülnek a kormánynál, csak rossz a célja a vezetőnek és nagyon nem jó felé viszi a verdát :( sajnos tudjuk nagyjából, mi lesz az óceáni áramlatok leállásával. Jó lenne megúszni csak a kv ról való lemondással, de nem fogjuk.
én tudom1990 - 2010 amikor eladták az országot a kibaszott eunak.
Az a baj hogy ha nem lenne eu már vagy oroszul beszélnénk vagy egymást zabálnánk :DD Ez a nagy büdös helyzet.
Lesokkol ez a téma, nem tudom mit lehetne tenni
Algoritmus komment
Akkor egyél sáskát, én nem fogok, mert nem lehet belőle elég tápanyagot szerezni! Egy vicc az egész, hogy majd a bogárevés fog megmenteni minket, nagyon nagy hülyeség!
scam
Mivel a bogárevést javasolja a videó, ezért teljesen egyetértek. Nincs bennük elég tápanyag, ezért óriási hülyeség. Plusz a teheneket hibáztatja a náluk nagyságrendekkel jobban szennyező dolgok helyett!
Jöttem röhögni a hülyeségen. :D
Akkor szövetkezz vele ha valőban tenni is akarsz valamit
ua-cam.com/video/UwjcQ6UWVGw/v-deo.htmlsi=bmTFZiBJl2QXOyMJ
rohadtmelegvan
@@Fkristofd kurvára az van.
@@Hiperventija, meg az is ijesztő hogy 3 hónapja alig volt itt Szegeden eső meg h 20%a páratartalom mint egy sivatagban -.-
@@Fkristofd És 40 fokban tele volt a tiszapart emberekkel .. azért ezen a ponton már a bőrráktól is tartanék.
@@Hiperventi Mindig van miért aggódni!
Igazából minden szar.